Petőfi Népe, 1988. március (43. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-31 / 77. szám

MEGKÉRDEZTÜK: Miért szünetel megyénkben, a Duna mellékén a sóder kiadása? (Szerkesztőségünkbe ugyanis jó néhány bejelentés érkezett, hogy a sóderért érkezőket zárt kapuk fogadják a kalocsai, har- tai, bajai és uszódi telepeken. Sokan úgy vélik, hogy felemelik az árát április elejétől, és csak ezért fogadják 5. után a vásárló­kat.) Szász Istvánná, a bajai Ma­gyar Hajófuvarozó Szövetkezet (Mahajosz) értékesítési csoport- vezetője elmondta, hogy Kalo­csán ebben az évben még nem adtak ki sódert. Baján viszont még a. tegnapi napon is árusítot­tak. Ám most már le kell állni­uk, mert az átadás miatt a kot­rók nem érnek le a meder aljára. Ha kedvez a Dunán a vízállás, az ünnepek után kedden megin­dulhat a munka, és Baján április 11-én megkezdhetik a sóder ér­tékesítését. A csoportvezető hangsúlyoz­ta, hogy idén az első félévben nem tervez a szövetkezet áreme­lést. Hartán, az Erdei Ferenc Tsz- nek van sóderértékesítő telepe. A gazdaság nem foglalkozik ki­termeléssel, csupán viszontela­dóként értékesíti a Mahajosztól szállított anyagot. Fodor Mihálytól, a tsz ipari és kereskedelmi főágazat-vezetőjé- től megtudtuk, hogy bár a par­ton most van sóderük, az a ma­gas víz alá került. Remélik, rö­videsen apad annyit a víz, hogy április 5-etől folytathassák a ki­adást. G. B. MŰSOR Március 31-én, csütörtökön KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: BÁL A SAVOYBAN. Bér­letszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 17 órakor: Diabetes klub. Diéta, inzulin és a „Megváltó” tabletta. Előadó: dr. Borda Ferenc. 17 órakor: Gubcsi Attila festőművész kiál­lítása. Látogatható: április 24-éig. MOZI KECSKEMÉT-Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: RENDŐRTÓRTÉNET. Sz„ hong­kongi krimi. 14 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ÁSZ. Sz., mb., olasz filmvígjáték. „Otthon mozfifél 6 és fél 8 órakor: KAIRÓ BÍBOR RÓZSÁJA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! , BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET! Sz., mb., francia film. 14 éven felülieknek! Központi mozi: 6 és 8 órakor: GYILKOS ROBOTOK. Sz., amerikai film. 14 éven felü­lieknek! BÁCSALMÁS Árpád mozi: 5 és 7 órakor: TISZTA AME­RIKA. Sz., magyar film. 16 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 4, 6„és 8 órakor: VÉGSŐ VISSZASZÁMLÁLÁS. Sz., mb., amerikai kalandfilm. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 5 órakor: BIZTOS HALÁL. Sz., japán kalandfilm. 14 éven felülieknek! 7 órakor: A DUNÁNÁL. Sz., magyar doku­mentumfilm. KISKUNFÉLEGYHÁZA Szakmaközi művelődési ház: 5 és 7 órakor: A SZENVEDÉLY HATALMA. Sz., hol­land film. 18 éven felülieknek! KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: FIZETÉS­TŐL FIZETÉSIG. Sz., mb., szovjet film. 14 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: MENEKÜLÉS A GYŐZELEM­BE. Sz„ amerikai film. Tűzzománc-kiállítás • Kecskeméten, a Kertészeti és Élelmiszeripari Fgyetem Kertészeti Főiskolai Kará­nak közművelődési bizottsága évente négy kamarakiállítást rendez. Április 7-éig Balanyi Károly tűzzománcalkotásai láthatók a főiskola kollégiumában. (Méhesi Éva felvétele) Növekvő érdeklődés az elhagyott tanyák iránt ■ A földtörvény életbe lépése óta — 1987. szeptember 1. — nagymér­tékben megnövekedett az érdeklő­dés a tanyavásárlás iránt. Amíg 1986-ban több mint 4000 tanya várt felszámolásra, tavaly ez a szám már jelentősen csökkent; 2508 felszámo­lását kezdték meg a MÉM Orszá­gos Földügyi és Térképészeti Hiva­talának adatai szerint. Számítan kell azonban arra, hogy a gondok meg-megújulnak. Mivel sok tanyasi ember beköltözik a falvakba, városokba, s a tulajdo­nosok kihalnak, nincs senki, aki gondját viselné a birtoknak. Az or­szág földrajzi adottságaiból követ­kezően többnyire a Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon — így Bács- Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs­Szatmár és Szolnok megyében — találhatók ilyen tanyák. A dunán­túli megyékben viszont szinte ele­nyésző a felszámolásra, értékesítés­re váró tanya. A gazdaságok a föld­védelmi alapból jelentős támoga­tást kaptak ezeknek a területeknek az újrahasznosításához. Az állampolgárok abban az eset­ben vásárolhatják meg ezeket a ta­nyákat — több más feltétel teljesíté­se mellett—, ha azok fennmaradá­sa nem akadályozza a nagyüzemi művelést, illetve a gazdaság nem tart igényt a területre. Az új rendel­kezések kedvező fogadtatásra talál­tak a magánszemélyek körében, amit a földhivatalokhoz az elmúlt évben küldött beadványok növek­vő száma jelez. ANYAKÖNYVI HÍREK KECSKEMÉT SZÜLETTEK: Török Mária (anyja: Szí­jártó Mária), Pusztai Tünde (Patai Regina), Horváth Mária (Sejpes Mária), Szőcs Nóra (Szűcs Edit), Tóth Annamária (Molnár Ve­ronika), Jusztin Ferenc (Pesti Anikó Mária), Karazsia Tamás (Marozsi Ildikó), Monoki Ágnes (Varjas Mária Magdolna), Újhidy Amarilla (Kelemen Erika Éva), Csizmás Ni­kolett (Jámbor Andrea), Mészáros Margit Melinda (Szekeres Erzsébet Katalin), Be- nyovszki Pál (Bebesi Erika), Lapéta Oszkár (Varga Erika), Paskó Ferenc (Krasnyánszki Margit Terézia), Koszó Balázs Tibor (Si- monka Magdolna), Herczeg Ferenc (Virág Rózsa), Szőke Márk (Ladinszki Magdolna), Nagy Tamás (Szeleczki Mária Katalin), Fü- löp Ferenc (Pulya Györgyike), Tassi Ildikó '(Szabadszállási Ágnes), Sándor Renáta (Horváth Rózsa), Kapolcsi Mónika (Ma­gyar Anikó), Szentpéteri Sándor (Kiss Zsu­zsanna), Kovács Ferenc Attila (Fazekas Má­ria), Fekete Zoltán (Dodonka Erzsébet Már­ta), Szloboda Béla (Bányai Irén), Nagy Lász­ló (Mikus Julianna), Szabó Hajnalka (Ká­roly Gyöngyi), Galisz Szandra (Bende Eri­ka), Bódi Erzsébet Mária (Gál Erzsébet Juli­anna), Tuska Kitti (Barakkó Zsuzsanna), Zubek Tibor (Taál Ildikó), Guttyán László (Pesti Mária), Varga Timea Mariann (Lacz- kó Mariann), Fekete Ágnes (Kiss Éva), Di­nók Alexandra Éva (Radics Piroska), Cson­ka Katalin Marianna (Szappanos Katalin), Váradi Szilvia (Szekeres Ilona), Ács Zoltán Norbert (Gere Mária), Szabó Mátyás Péter (Gehér Éva), Krasnyánszki Tamás (Bujdosó Klára), Horváth Alex (Bódis Edit), Tapodi Gábor (Balanyi Mária), Lőrincz Nikolett (Herczeg Zsuzsanna), Bodnár Rózsa (Nagy Rózsa), Gömöri Lilla Sára (Veres-Kovács Sára), Csernus Ferenc András (Pivon Éva), Kovács Richárd László (Lajos Anikó), Kiss Melinda (Kollár Erzsébet), Várkonyi Laura Zsófia (Dr. Tóth Erika), Rádóczi András (Török Katalin). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kovács István és Tóth Edit, Sándor László és Danka Katalin, Matuszka Zoltán és Tokay Eszter Éva, Fenyvesi Jenő és Szabó Tünde Francis­ka, Varga István és Farkas Ágnes, Réczi Mihály és Szél Magdolna, Szíjjártó Zsolt éí Kullai Erzsébet, Nagy János és Pap Irén. MEGHALTAK: Orbán Lajos (Kecske­mét), Juhász József (Kecskemét), Óláh Fe­renc Józsefné Szabó Erzsébet (Kecskemét), Cseh-Szakál Mihályné Kovács Magdolna (Fülöpszállás), Farkas Béláné Holéczi Teréz (Kecskemét), Pap Ferenc (Kecskemét), Sza­bó János (Kecskemét), Szabó Lajos (Kecske­mét), Labancz Géza (Kecskemét), Fekete Dezsőné Gubacsi Zsófia (Fülöpszállás), Lip­csei Imréné Mátyus Irén (Kecskemét), Pus­kás Ferenc (Kecskemét), Kurucz Ferenc (Kecskemét), Bari Zsanett (Kecskemét), Bognár Antal (Jászberény), Csontos Gyula (Tiszakécske), Borbély Mihályné Bánfi Mar­git (Kecskémét), Zsiklai Antalné Szabó Ilo­na (Soltszentimre), Noé János (Kecskemét), Szabó Katalin Szabina (Dunavecse), Kocsis Pálné Héthelyi Ida (Kecskemét), Kiss Lász- lóné Muhari Margit (Kecskemét), Polovics Balázs (Tiszakécske), Máté Józsefné Laka­tos Ilona (Tiszakécske), Sánta Józsefné Tá- borosi Rozália (Tiszakécske), Bibok Jánosné Jokhel Ilona (Nyárlőrinc), Králik Pál (La- dánybene), Kocsó Antalné Bárány Mária (Kecskemét), Tatár József (Kecskemét), Su- lák Lajosné Zámbori Irma (Tiszakécske), Joó Erzsébet (Kecskemét), Szabó Gyuláné Vincze Rózsa (Kecskemét), Marozsi László- né Kőfaragó Mária (Kecskemét), Pencz Já­nosné Mező Eszter (Kerekegyháza), Kaspár Adolf (Kecskemét), Hegedűs László (Kecs­kemét), Frankó István (Izsák), Farkas Já­nosné Bakró Irén (Kecskemét), Púnak Sán- dorné Zsikla Jolán (Szabadszállás). KISKŐRÖS: HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Csillag Sándor és Dusnoki Marianna MEGHALT: Fecske Jenő (Csengőd). HOLNAPTÓL: Jászszentlászló HÍREK • HÍREK _______ a távhívó­hálózatban Jászszentlászlón április 1-jén 8 órától megszüntetik a kézi kapcso­lású központot és az előfizetők tele­fonjait a kiskunmajsai automata te­lefonközpontba kapcsolják át. A számok is megváltoznak, ötje­gy űek lesznek.- így Jászszentlászló is bekapcsolódik — 77-cs körzet­számmal —- a belföldi távhívóháló­zatba. A nemzetközi távhívásba nincs bekötve, de határainkon túl­ról hívható a község. Az új számokról a tudakozó (09) ad felvilágosítást. MILYEN TAPASZTALA TOKA T HOZOTT AZ ÚJ IRÁNYÍTÁS? Pályázati felhívás Az állami vállalatokról szóló törvény 1984-es módosítása eltérő irányítási módo­kat tesz lehetővé az említett cégeknél. A tulajdonosi jogokat a vállalati tanács, a dolgozók köz-, illetve küldöttgyűlése gyako­rolja, illetve a vállalat általános vezetését az igazgató (államigazgatási felügyelet) látja el. A MTESZ Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társasága Bács-Kiskun Megyei Szerve­zetének tervezési és szervezési szakosztálya pályázatot hirdet, amelynek résztvevői ele­mezhetik az új szervezetirányítási formák be­vezetése óta eltelt időszak tapasztalatait, kü­lönösen a három kollektív irányítási forma esetében. A fő cél a gyakorlat során felmerült problémák feltárása, az eredmények és össze­függések megfogalmazása az állami vállala­toknál. A tapasztalatok összegzésével a válla­latirányítási rendszer részleteinek, vagy egé­szének szükség szerinti továbbfejlesztéséhez kíván hozzájárulni a pályázatot meghirdető szervezet. A pályázat részleteire, többek kö­zött díjazására vonatkozó felhívás levélben igényelhető a szakosztály elnökétől. Cím: Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága, 6001 Kecskemét, Pf. 99, Sántha Józsefné dr. osztályvezető. NAPTÁR 1988. március 31., csütörtök Névnap: Árpád Napkelte: 6 óra 25 perc Napnyugta: 19 óra 12 perc Holdkelte: 17 óra 22 perc Holdnyugta: 5 óra 45 perc IDŐJÁRÁS Előrejelzés az ország területére ma estig: Az általában élénk déli, délnyu­gati szelet többfelé erős, a Dunántúlon csütörtökön néhol viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmér­séklet ma 10 és 15 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszer­vatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Március 29-én Kecskeméten a középhőmér­séklet 7,2 (az 50 éves átlag 7,2), a legmaga­sabb hőmérséklet 12,3 Celsius-fok volt, a nap 0,1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 3,1, 14 órakor 13,8 Celsius-fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet 1,9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,7 millibar — gyengén süllyedő — volt. Március 29-én Baján a középhőmérséklet 7,5 (az 50 éves átlag 7,9), a legmagasabb hőmérséklet 12,7 Celsius-fok volt, a nap 3,8 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,9, 14 órakor 14,9 Celsius-fokot mértek, a legala­csonyabb hőmérséklet mínusz 0,7 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1013,4 mil­libar — süllyedő — volt. — HANGVERSENY. Ma este 7 órakor Szabó Zsuzsanna és Gémes Adrienné, a kecs­keméti Állami Zeneiskola fiatal fuvola és zon­gora szakos tanárai adnak hangversenyt a zeneiskola hangversenytermében. A műsorban elhangzik Bach: e-moll szonáta, Mozart: D- dúr fuvolanégyes és Doppler: Mazurka. Holnapi lapszámunkból A Petőfi-emlékhelyekről, a hagyo­mányok ápolásáról sok mindent meg­tudhatunk a Beszélgetés a költő utó­életéről című interjúból a negyedik oldalon. Ugyanitt kritikát írunk a Kecskeméti Tavaszi Napok zenei ese­ményeiről. Az ötödik oldalon arról olvashatunk, hogy pártbizottságot vá­lasztottak a Bácsszőlősi Állami Gaz­daságban. Itt kap helyet az építőipar szerkezetváltásáról szóló cikk is. Megyénk az országos sajtóban Impulzus, 1988. 6. szám: A kecskeméti Szórakaténusz játékmúzeum felhívása. Neue Zeitung, 1988. 13. szám: Anyanyelvi oktatás a Bácskában. Narodne Novine, 1988. 12. szám: Dékity Márk: A bájai nagy bunyevác préló (Tumbász Valéria fotóival). Dujmov Jakab: Aki kólót táncol, min­denki megcsodálja... (a garai iskolások ünnepségéről, Sibelin Aranka I felvételeivel). Mezőgazdasági Szövetkezeti Élet, 1988. 1—2. szám: Zs. Kovács István: , Nyugdíjas téeszelnökök találkozója. A cikk a bácskai és Duna melléki 1 Teszöv rendezvényéről szól. Kutyakiképző iskola Bácsalmáson • A/ elmúlt ér régén Bácsalmáson megalakult a .Magyar Ebtenyésztők Egyesületéne k helyi szervezete. Hamarosan eleségelosztót alakítottak ki, majd helyet adtak egy orszá­gos kiállításnak: vadászkutyákat mutattak be. Néhány nappal ezelőtt a Bácsalmási Állami Gazdaság és a kutyatenyésztők összefogásával csaknem ezer négyzetméter alapterületű kutyakiképző iskolát vehettek birtokba, ahol minden héten szervezett kutyaoktatást tartanak. Képünk a tanpályán készült (Suhajda Lászlóné felvétele) TANÁCSÜLÉS Kecskemét Város Tanácsa ma délután 13 órakor ülést tart. A testület az előterjesztett napirend szerint várhatóan jóváhagyja a Kecskemét—Hetényegyháza közötti külte­rület építési előírásairól szóló tanácsrendele­tet, előterjesztést vitat meg a kormány gaz­dasági-társadalmi kibontakozási programjá­nak helyi végrehajtásáról, s meghatározza a városi Népi Ellenőrzési Bizottság 1988. évi munkatervét. Dönt a Katona József Emlék­ház felújítási vitájában, s várhatóan, módo­sítja a lakásügyi tanácsrendeletet. Érdekes színfoltja lesz az ülésnek a matkópusztaiak kérelmének megvitatása, akik ismét a város­hoz szeretnének tartozni. Obsitosbúcsúztató... Minden évben tavasszal kerül sor a fel­ső korhatárt elért tartalékos hadkötelesek búcsúztatására. A munkaidőalap védel­mére hozott intézkedések miatt ebben az évben, és a továbbiakban a búcsúztatást rendezvények elmaradnak. A Hazafias Népfront megyei bizottsága és a hadkiegészítési és területvédelmi pa­rancsnokság köszönetét mond mindazok­nak, akik eleget tettek a bonvédelmi tör­vényben előírtaknak és most ezekben a napokban a hadkötelezettség felső korha­tárát elérve kiválnak a fegyveres erők és testületek tartalékos állományából. Meg­köszönik, hogy emberöltőm'! készenléttel, nagy felelősseggel, helytállással eleget tettek az alkotmányban és a katonai es­küben meghatározott kötelességüknek. Összefogás a szenvedélybetegek gyógyításáért Az orvosok partnereket keresnek a szen­vedélybetegek gyógyításában. Ezért tartot­tak megbeszélést a megyei kórház pszichiát­riai osztályán a különböző felekezetek lelké­szeivel. Dr. Szűcs Attila főorvos ismertette az osztály munkáját, s elmondta, hogy egyre több az olyan betegség, amely lelki okokra vezethető vissza. Ezeknek a betegségeknek a megelőzésében sokat tudnának tenni a lelké­szeit is. A vallásos betegekkel való beszélge­tések során megmutathatják, hogy a konflik­tusok megoldásának nem egyetlen útja az alkohol vagy az öngyilkosság. Gépkocsi-átvételi sorszámok 1988. március 29-én Trabant Limousin Hycomat Trabant Combi Budapest 192 Hycomat Trabant Limousin Budapest 25 Special Budapest 12636 Debrecen 10568 Trabant Combi Budapest 3809 Debrecen 3094 Wartburg Standard Budapest 3514 Debrecen 1763 Wartburg Special Budapest 4319 Debrecen 3421 Wartburg Special tolótetős Budapest 11876 Wartburg Tourist Budapest 3118 Debrecen 2291 Skoda 105 S Budapest 12042 Debrecen 8956 Skoda 120 L Budapest 27951 Debrecen 15860 Lada 1200 Budapest 47647 Debrecen 34171 Lada 1300 S Budapest 24352 Debrecen 17451 Lada Szamara Budapest Debrecen 1581 521 Lada 1500 Budapest 16196 Debrecen 12093 Lada Combi Budapest 979 Debrecen 6307 Győr 600 Lada Niva Budapest 258 Polski Fiat 126 P Budapest 2168 Debrecen 1737 Dacia Limousin Budapest 14871 Debrecen 11654 Dacia Combi Budapest 3202 Debrecen 3223 Dacia TLX Budapest 3327 Debrecen 3989 Zastava Budapest 19031 W) ’~V__^CASCO AZ ÖN IGÉNYEI SZERINT ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ A HALÁLOS ÁGYON Drágám, mi az utolsó kívánságod? Anyukám, ez lesz az első! TÜZRIADÓK! Kiégtek a padlásszobák A napokban, ismeretlen okból, tűz ütött ki Soltvadkerten, Hugel- mann Sándor Mikszáth Kálmán ut­ca 7. számú portája melléképületé­nek padlásszobáján. Két szoba bel­ső berendezései kiégtek, a tulajdo­nos kára mintegy 80 ezer forint. A tüzet a kiskunhalasi állami és a soltvadkerti önkéntes tűzoltók a szomszédok segítségével oltották el, s körülbelül 2 millió forint érté­ket mentettek meg a pusztulástól. A baleset okát a tűzoltóság a rend­őrséggel együtt vizsgálja. Egy szerszámtároló ■ égett le Kecskeméten, a Felsőszéktó 102. szám alatt Jaksa Jánosnál, ugyan­csak ismeretlen okból. A tüzet a kecskeméti tűzoltók eloltották, a kár 8 ezer forint. Kecskeméten Kis Ferenc, Úri­hegy 206. szám alatti lakóépületé­nek a tetőszerkezete gyulladt ki. Szerencsére csupán 3 ezer forint kár keletkezett. Az ok: felelőtlenség. Ugyanis megállapították, hogy a padláson az égő villanykörtét egy gépkocsiülésre tették és ottfelejtet­ték. A kecskeméti tűzoltók lokali­zálták a tüzet, amely nagyobb bajt is okozhatott volna. Lakitelek-Tőserdőn, a Tegez ut­ca 9. szám alatt, a Magyar—Szov­jet Barátság Tsz beépítetlen üdülő­telkén felelőtlenül eldobott égő ci­garetta parazsától meggyulladt 600 négyzetméternyi avar. Ä tűz — me­lyet a kecskeméti állami, valamint a tiszakécskei és a lakiteleki önkén­tes tűzoltók oltották el — 4 ezer forint értékű kárt okozott. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Súlyos baleset Baján Március 29-én Baján, a Stromfeld Aurél utca és a Szegedi út keresztező­désében Tokodi Kálmán Ambrus 45 éves helyi lakos személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a védett úton közlekedő Dávid István 45 éves bajai (III. kér., Tanya 1/C) lakosnak. Össze­ütköztek és a segédmotoros súlyos sé­rüléseket szenvedett. FELHÍVÁS! A Baja és Bácsbokod közötti úton március 9-én kora délután egy Lada 1200-as személy­autó felborult, három utassal. A rendőrség kéri, jelentkezzen annak a Polski Fiat 126-os autónak a vezetője, aki a felborult gépkocsival szemben haladt az említett időpontban, látta az esetet és meg is állt a helyszínen. A Polski Fiat vezetőjét tanúként szeretnék kihallgatni. Jelentkezését a bajai rendőrkapitányság köz­lekedési alosztályán várják személyesen vagy a 12-413-as telefonszámon. R. M. KSH-tájékoztatás a termékbesorolásról A Központi Statisztikai Hivatal forgalomban lévő kiadványai — amelyek a hivatal Keleti Károly utcai boltjában kaphatók, illetve postán megrendelhetők — eligazítást nyújtanak a termelőknek és a felhasználóknak az egyes termékek és szolgáltatások statisztikai besorolá­sához, s ezzel az általános forgalmiadó-kulcs megállapításához. Az általános forgalmi adóról szóló 1987. évi V. törvény egyébként elő is írja, hogy a besorolásnál az adózók a KSH jegyzékeit vegyék figyelembe. Ezek alapján önállóan kell megállapítaniuk termékeik besoro­lását. A KSH ismételten felhívja az érdekeltek figyelmét, hogy a besorolás dokumentálásához nincs szükség a hivatal írásos állásfoglalására, ezt sem a megrendelő, sem az adóhatóság nem követelheti meg. Több ezer adózó fordult eddig a statisztikai apparátushoz ezzel a kéréssel — többnyire feleslegesen. Erre csak vitás esetekben van szükség, amikor valóban kizárólag a KSH állásfoglalása döntheti el a besorolást. Amennyiben az adóhatóság vitatja az önbesorolás helyességét, az ő feladata ez ügyben megkeresni a KSH-t A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun Megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Kiadja: a Bács-Kiskun Megyei Lapkiadó Vállalat % .Felelős kiadó: Freiszinger András igazgató Készült a Petőfi Nyomdában, Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető:. Birkás Béla vezérigazgató Telefon: 28-777 1988. TII. 31-én, megrendelés sorszáma: 830001 Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611 Telexszám: 26-216 bmlv h. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43 — Ft, negyedévre: 129,­félevre: 258, egy evre: HU ISSN 0133-235x 516,­• Ft, -Ft, Ft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom