Petőfi Népe, 1987. december (42. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
6 • PETŐFI NÉPE 9 1987. december 31. „MINERBIO ES HAJÓS NINCS MESSZE EGYMÁSTÓL.. ” A béke munkatársai Vendégségben egy olasz—magyar esküvőn Közismert, hogy Bács-Kiskun és az olaszországi Modena között szorosak a baráti kapcsolatok. Gyakoriak a kölcsönösen is hasznot ígérő találkozások. Az már talán kevéssé ismert, hogy Emilia Romagna tartomány egy másik települését, a Bologna melletti Minerbiót is szoros szálak fűzik megyénkhez, pontosabban egyik nagyközségünkhöz: Hajóshoz. Nemrég a barátságot egy magyar—olasz esküvő koronázta meg. Kónya Andrea szakács, a hajósi Albrecht Dürer Művelődési Ház táncegyüttesének tagja és Vi- tali Stefano banktisztviselő, a Soci- i eta Musicale Minerbionese kürtöse örök hűséget esküdtek egymásnak. Barátság-lavina Jó volt látni, hogy ezer kilométerre Magyarországtól, egy középolasz kisváros főterén felcsillan a járókelők szeme, ha kimondom Hajós vagy Miske nevét. A hatezer lakosú település büszkesége, a „rezesbanda” remekül játssza himnuszunkat és indulóinkat. Nem ne- ' héz magyar családneveket az ajkaikra csalni: Bognárék, Palotásék, Kovácsék s a legtöbbször — Alföldi Alberték. •— A hajósi kultúrház direktora, a pincefalu koronázatlan királya — bizonygatja Sancho, a testes és temperamentumos minerbiói koncertmester — egy nemzetközi „kerítő”. Meghívhatnák bátran Assisibe a békenapokra. Hiszen országok, családok szövetségeit alapította meg szorgoskodásával. — Nem csak olasz—magyar találkozásokat szervezett? — Nem! Nekünk például már egy nyugatnémet testvérzenekart is verbuvált. — Hogy jutottak el Hajósra? — Úgy is összefoglalhatnám cimbo- raságunk históriáját: a vendéglői asztaltól az esküvői tortáig. Albert barátunk 1981-ben olasz gasztronómiai hetet szervezett a Cabemet fogadóban. A molinellai „mágus”, Gianni Nobili képviselte országunkat a löszdombok tövében. Meg kell hagyni, jó választás volt. Nem csak azért, mert Gianni művésze az izeknek. De a mi környékünkön van Itália talán leggazdagabb és legízesebb konyhája. Jellemzője, hogy egy-egy ételhez az alkotóelemek száma sosem látszik elegendőnek. A bolognai asztal a barokk csendélet apoteózisa. Az ételek sikere után, az egyik Orbán- napra meghívást nyert polgármesterünk, Malossi Giuseppe is. Aki úgy ítélte meg: szép ország az önöké, ahol kedves, barátságos emberek élnek. Ezután a mi zenekarunk ment játszani Hajósra, és az ottani táncosok és focisták jöttek bemutatkozni ide. Az egyik bor- ünnepen megismerkedtünk egy ott vendégeskedő nyugatnémet amatőr művészeti közösséggel — zenészekkel, táncosokkal -— is. Akikkel ugyanúgy jártunk, mint a hajósiakkal. Egyszerű ez! Csak egy bízó és fáradhatatlan ember kell, aki 'elindítja a „barátság-lavinát”. .. Olasz—magyar esküvői ebéd, a minerbiói Hotel Nanni modem üvegfalú éttermében. Húsostáska-leves; rizottó a la pepperoni; milánói spagetti. Sültestál fúrj-, fácán-, fenyőrigó-, vaddisznó- és borjúhúsokkal, sok saláta, töltött uborka, paradicsom. Torta, gela- tó, fagylaltok; gyümölcsök, likőrök, kávék. Úgy tűnik, szinte minden fogásnak megvan a maga históriája. A finom levesben fürdő töltött tészta alakjáról például azt meséli Nanni úr, a szálloda tulajdonosa, hogy az antik korban egy környékbeli fogadóban valaki a kulcslyukon megleste a meztelen Vénuszt és lemásolta köldökét. Hosszas gasztronómiai diskurzus szakadt félbe, amikor egy üveg Lambruscoval megérkeznek az örömszülők. Poharazás közben régi zenekari történeteket elevenít föl a társaság. Megtudom: az egész muzsikus közösség együtt ünnepel most. Zenélnek és politizálnak — Minerbióban 33 éve szól már a „szerenád” — mondja Giovanna, a vőlegény édesanyja. — 1955-ben alapították a közösséget, és azóta sem bomlottak föl, bár voltak nehéz idők. A férjem traktoros egy magángazdaságnál. De ha hazajön és megvacsorázunk, átöltözik és irány a próba. Ha nem is jön össze esténként mind a hetven tag — sok diák is szerepel a zenekarban —, jól érzik magukat. Zenélnek és politizálnak. — Az asszonyok nem mérgesek a gyakori elfoglaltság miatt?— kérdezem az örömapától, Dantétól. — Kezdetben nehezen értették meg, miért fontos ez nekünk. Még veszekedtek is miatta. De mára már életformává lett. Öt éve már a fiam is együtt zenél velünk. Nem gondoltam volna a kezdésnél, hogy majd a menyemet is a zenélésnek köszönhetem egykor. — Hol ismerkedtek meg a fiatalok? — Hajóson, egy turné alkalmával. Az utak ugyanis a baráti turisztika módszereivel szerveződnek. Nincs szállodára pénz, így a fogadó együttesek családjánál, hozzátartozóinál kapnak szállást a vendégek. (Mi például, első magyarországi utunk alkalmával, a most már családtagokként velünk ünneplő Kónyáékhoz kerültünk.) Ha például nem féy minden vendég itt, átviszünk egyet-egyet a szomszédos településeken — Baricsellában és Molinellá- ban — lakó hozzátartozókhoz is. A hajósiak pedig volt akit Miskén vagy Az emberiség legnagyobb vállalkozása: a népek barátsága. Manapság, amikor világméretű katasztrófák elhárítása érdekében kell(ene) közösen cselekednünk, talán a legaktuálisabb újévi óhaj: becsüljük mások értékeit! Éppen ezért örülhetünk a fejlődő testvérvárosi kapcsolatoknak, a megbékélést segítő dialógusoknak. Az igazi szövetségek persze a szívekben köttetnek. Fogalmazhatnak a diplomaták akár kódexvastag megállapodásokat, ha közös élmények, sok-sok személyes emlék, milliónyi apró ügy nem erősíti a szálakat, csak semmitmondó, érvénytelen papírhalom marad a hosszú időn át egyeztetett megállapodás. Szerencsére vannak jó munkatársai a békének. A zene, a tánc, az ének képes összehozni-össze- kötni távoli közösségeket... Császártöltésen helyeztek el. És ahány ház, annyi visszahívás, annyi hosszan tartó, termékeny kapcsolat. Nálunk pedig íme: esküvő is.. Hajós és-Miner- bio nincsenek messze egymástól... Fegyverre fél lírát sem! Vége az ünnepi ebédnek. Mindenki igyekszik haza. Hangos az utca az üdvözlésektől. Az este sokféle programot ígér. Több műsoros est is lesz a kommunista többségű kisvárosban. Sok résztvevőt vonzanak az Unita és a Kereszténydemokrata Párt „festa”-i. Mindenütt lehet játszani, táncolni, énekelni. Guidi Attilio, az ifjú pár alkalmi sofőrje a „banda” harsonása, nyomtatványkereskedő. — .Én már nem csak a zenekarral megyek Hajósra — meséli, míg az ifjú párt a fényképész rendezgeti —, igaz barátaim laknak ott, akik szorosan hozzátartoznak az életemhez. A mostani ünnepeket is náluk töltöm. Amíg utazom, a volánnál bőven van időm gondolkodni. Elképzelem, milyen jó lenne egy olyan világ, amelyben egy fél lírát sem költenénék hadseregre. A fegyverüzemek hangszereket gyártanának, és a béke ünnepein egyszerre csendülne fel minden hangszer, az egyetemes testvériség zenekarában... Farkas P. József ÉRTÉKŐRZŐK Kulcsár Valéria 1982 óta dolgozik a kecskeméti Katona József Múzeumban. Régész. Az évek során nem egy ásatáson vett részt a Duna—Tisza közén, számos önálló feltárást végezhetett. Ezt azért hangsúlyozom, mert ha netán a fővárosban helyezkedett volna el, nem biztos, hogy egyhamar ilyesmiről számolhatna be. Beszélgetésünkből az is kiderül majd, milyen a vidéken élő értelmiségi, esetünkben a régész sorsa. Előbb azonban arra várok választ, milyen tényezők játszottak szerepet abban, hogy e múltat őrző, földet faggató hivatást választotta Kulcsár Valéria. — Nincs semmiféle sztorim -Tj válaszol. — Gimnazista koromban jutott először . az eszembe, hogy szívesen lennek régész. Persze, ez a szakma nem Olyan csábító, főképp, ha tudja az ember, hogy mivel jár, egy-egy ásatás. Éppen ezért tapasztalatgyűjtés céljából a nyári szünibőben- elmentem az óbudai feltárásra. Bebizonyosodott: van kedvem a régészkedéshez. — Ha a régészek munkája kerül szóba, sokan úgy gondolják, milyen irigylésre méltóak, értékes kincsekre lelnek, hónapszámra a szabadban élnek. A szakma árnyoldalait viszont kevesen ismerik. . — Ez tényleg így van. A mi munkánk nem abból áll, hogy lépten-nyomon kincseket találunk. A régészetnek létezik kevésbé romantikus területe is. — Mégpedig? — Például a szervezés, az adminisztráció. Ezek is a mi feladataink. Gondoskodni kell a segédmunkásokról, a földegyengető gépekről, a szállásról és az életkörülmények megteremtéséről. Tömören: a lapáttól a sátorig. Azután a föld tulajdonosával is tárgyalni kell az ásatás megkezdése előtt, figyelni kell arra, hogy ne okozzunk kárt, ne zavarjuk az építkezést, a tsz-munkákat. Ilyen esetekben kompromisszumot kötünk. Találkoztam megértő, jó indula- tú vezetőkkel, akik még más egyéb dologban is segítették a feltárást, de előfordult az is, hogy értetlenkedtek, közömbösen viselkedtek vagy megkérdezték: mégis mire jó a régeszet? — Mit válaszolt? — Elmondtam, hogy a falu, a telepü- , lés történetéről van szó, az ő értékeiket gazdagítjuk azzal, hogy szükebb pátri„A régészet tele van váratlan dolgokkal” • Kelta lándzsa. Az M5-ös út területén, a Lajosmizsei Kossuth Tsz központi majorjánál került a felszínre. (1987) (Straszer András felvételei) ájuk régészetével foglalkozunk. Hangsúlyoztam, azon vagyunk, hogy ne akadályozzuk a munkájukat. Tudjuk nagyon jól, sokan azért nem jelentenek be leleteket, talált edénytöredékeket, -maradványokat, mert attól tartanak, hátráltatjuk például a megkezdett építkezést, földegyengetést. Pedig akár le is állíthatjuk a munkát. — Igen? A régésznek van erre joga? — Van, de nemigen élünk vele, éppen az előbb elmondottak miatt. Harminc napra kérhetjük, hogy szüneteljen a munka. Ez idő alatt viszont be kell fejeznünk a régészeti feltárást, ha pedig a leletanyag nagy jelentőségű, vedette nyilváníttathatjuk a területet. Esetemben ilyen még nem fordult elő. — Mi a konkrét kutatási témája? — Történelem—régészet szakon végeztem az ELTE-n. Ekkor dőlt el, hogy egy kevésbé kutatott területtel, a nép- vándorlás korával foglalkozom. A szakdolgozatom a késő szarmata kor (i. sz. IV—V. század eleje) leletanyaga a temetkezések tükrében témakörből készült. A kecskeméti múzeumban ugyancsak szarmata kori témák adnak munkát. Kétszer Tázláron vezettem ásatást, ahol nagyobb kiterjedésű szarmata településre bukkantam, néhány ház maradványát, az azokhoz tartozó hulladék- és tárológödröket, árkokat,- kemencéket fedeztem fel. A III—IV. századi leletanyag elsősorban kerámiát'és eszközöket tartalmaz. Nemrég végeztünk a restaurálásával, a leltározás jjupst (art. a , feldolgozás pedig várat ipagára, Acjntá-'• sik jelentősebb féltáfásom á kecskérhé'ti egészségügyi 'centrúm területei0 vdlc11 1984-ben. Szarmata telep nyomaira leltem, ám később rájöttem, az igen késői korszak a hun korba nyúlik át. Abból derült ki, hogy a leletek között számos római „import” tárgy, ékszer szokott előfordulni, itt viszont nem találtam ilyeneket, tehát a fényes kor letűnte utánra keltezhető a leletanyag. — Ahogy hallgatom, egyre csak meg akarom kérdezni, érzi-e a régész, hogy óriási felelősség egy-egy leletről kijelenteni: ez késő szarmata kori, emez pedig avar kori. Mi van, ha téved? Lehet, hogy sohasem alhat nyugodtan a múlt emlékeit kutató ember? — Nyugodtan nem alhatunk, az biztos. Azt szoktam mondani, azért kapjuk a fizetésünket, hogy biztonsággal tudjuk, melyik korból származik az általunk talált lelet. Ismertetőjegyek alapján következtethetünk a korszakra, a népre, a kultúrára. Számít a technika fejlettsége, kézzel vagy koronggal formálták-e az edényeket, hogyan díszítették, égették. Nincs garancia arra, hogy tévedünk-e vagy sem. — Melyik leletére a legbüszkébb? — Ha már választanom kell, nem egy tárgyat nevezek meg. A leendő E5- ös autópálya építése előtt leletmentést végeztünk több kollégámmal. Itt került 9 A tázlári szarmata település ásatásai során előkerült leletek egy része. (1983, 1985) elő egy kelta település, ami a vidékünkön rendkívül yitka. írott forrásokból tudjuk ugyan, hogy éltek a Duna—Tisza közén kelták, temetőikre rátaláltunk, de településnyomok eddig nem tárultak elénk. — Gondolom, nem kis izgalommal kezdenek a föld faggatásához; esetleg azzal a titkolt reménységgel, hogy hátha éppen most találnak szenzációs leletet. — Szeretem a meglepetéseket. A régészet pedig telis-tele van váratlan dolgokkal. (— Öt éve kezdte a pályáját Kecskeméten. Hogyan érzi magát a városban? — Jól, Életem nagy részét Pesten töltöttem, ott jártam középiskolába, a Berzsenyi gimnáziumba. Az egyetem után pedig egyből Kecskemétre kerültem. Mindenfeleképpen a vidéket választottam volna, már csak azért is, 'Wéft'a'fÖvárosbafi telített "íapá'I’yá.'és 'tál'átf-Söha nem lett: volna' annyi önálló Teladattwn, mint amennyi már Kecskeméten adódott. Hazudnék azért, ha azt állítanám, hogy nem dolgoznék Pesten, hiszen a lakásom ott van. A munkanapokat a hírős városban töltöm, azután igyekszem a saját otthonomba. — Vidéken milyen a régész becsülete? — Két végletet ismerek. Vannak, akik gyönyörű, érdekes szakmának tartják, mások pedig nem értik, hogy lehet ilyesmivel foglalkozni. Ez utóbbiak számára a múzeum is „külön világ". Lényeg az, legyek elégedett a munkámmal, a lehetőségeimmel. — Pest és Kecskemét, alkalmanként a terep között ingázik. No és szervezéssel, adminisztrációval is kell bíbelődni. A tudományos munkáról nem beszélve! Ezt képzelte, várta friss diplomásként, vagy többet, jobbat, mást? — Ezt vállaltam. Panaszáradatot ne várjon tőlem, holott éppen hozzákezdhetnék, hisz alig ötezer forintot keresek. Azt hiszem, a humán értelmiségiek sorsa sokban azonos, talán nem kell ecsetelnem, miután általános jelenségről van szó. Öt év után ott tartok, hogy készülök a doktori disszertációmra, erőmhöz mérten végzem a dolgom. Miről beszéljünk még? Borzák Tibor SZAKONYI KÁROLY: Ecce video* A havernál láttunk egy tök jó horrort, először azt hittük; pite, mert nem volt semmi, csak jött, ment a csóró, egy olyan szakállas, nagy hajú meg minden, egy olyan izében, lepelben vagy hogy hívják, olyan hippisen, de egy tök nyomi csávó, semmit se csinált, csak dumáit, az igaz, hogy irtó jó dumája volt, hogy a szeretet meg minden, na, végre aztán bepörögtek rá, mert az izék, a górék azt hitték, hogy fel akar törni, szóval, hogy menő akar lenni ezzel a dumával, és irtára féltékenyked- tek rá, mertfolyton hőzöngött, hogy 5 az atyaúristen jobbkeze, vagy direkt a fia! pláne! naná, majd azt éppen neki hiszi el valaki1 De mégis sokan bedőltek, tökre odavoltak tőle, mert olyat tett, hogy ráment a vízre, az szuper jó sztori volt, csak úgy simán ráment, de frankón, nem süllyedt el, valami ügyes trükkje lehetett, persze videón pite, rákopirozás vagy más technikás dolog, de tökre bírtam! Aztán volt egy olyan, hogy vittek hozzá egy izét, egy olyan félholt hapit, egy olyan bénát, de állati bénát, úgy képzeld, baromi bémát, ő meg föléje tette a kezét, hogy na, kelj csak fel szépen csórikám, de pattanj, ne tedd itt magad, hát persze, hogy ugrott az ürge, szóval ilyenek voltak, meg .bazi sok szendvicset varázsolt elő egy kosárból, halas szendvicset, mind bezabálták, dőltünk a röhögéstől, mint * A Központi Sajtószolgálat 1987. évi pályázatának II. díjas alkotása novella-kategóriában. maci a moziban, mert a sok flamós mind rádobálta magát a kajára, tudod hogyan van, mint egy fogadáson, ingyen-zaba van, a faterom mesélte, persze égés! Na, de ez mind pite! Hanem aztán jött afrankó rész, a szadi! Akkor már úgy volt, hogy He fogják kapni, mert a jard nem nézte jó szemmel, ez ottan egy izé volt, egy megszállt rész, szóval helytartóval meg minden, na, szóval tartomány! — és majd kiesett a szemük, ahogy kukkoltak, hogy ki mit csinál, meg rögtön bezsongtak, ha valaki mást pofázott, mint amit kellett, szóval érted, nem? És gyülekezés nuku, na, de a csávó körül mindig sokan nyüzsögtek, erre aztán a jard felkapta a vizet, hogy mit dumál ez a hapi a szeretettől? Pláne, hogy az ott almás, az csak egy másik országban létezik, de az kellene, hogy elterjedjen, képzelheted, mennyire bepörögtek rá, hogy miféle másik ország? Meg mi terjedjen el?! Meg ki az az Atya?! — be akarták húzni a csőbe, hogy külföldi kapcsolatok, szóval, hogy ügynök, szóval, hogy ennek az Atya.nevü hapinak a zsoldjában áll, na, persze, mert a haverok meg elkezdték terjeszteni, hogy a csávó a King, | a King meg izé, hát haverok voltak, mi van abban, dumálták, és kész! — tizenketten voltak, tizenkét krapekből állt az együttese, azokkal járt, azok mindenütt hirdették, hogy micsoda tök jó csávó, úgyhogy állatira gyanús lett a jardnak. Volt egy bazi nagy vacsora, ott ültek mind, az egész együttesd szerettek volna egy kicsit dizsizni, de a csávó le volt törve, mert érezte, hogy valaki beköpi a haverok közül, mért kell beköpni, senki sem tudta, de neki volt egy spurija, hogy így lesz,.meg is mondta nekik, azok meg tagadták, mind majré- zott, hogy talán őrá gondol a főnök, szóval, a King, de az nem árulta el, hogy ki az, tök nyugi volt, és ilyef szólt: jól van, haver, ha köpni akarsz, hát köpj, te tudod, a sztori nem állhat meg. Hát nem is állt meg. Irtóra keveset ettek, csak egy kis kenyeret, meg bort ittak, de már ott kezdődött a horror, mert a csávó, szegény hapsikám azt mondta, hogy majd a testét fogják enni, a vérét fogják inni, és jobb, ha tőle tudják, hogy ezt kell nekik majd tenni, hogy emlékezzenek rá. Persze csak nézte mind, és ivott, amikor felemelte az izét, á kupát vagy mit, úgy csinált, mintha máris vért inna, a saját vérét, hát képzelheted! szóval ciki volt! Aztán az volt, hogy vacsora után kimentek egy kertbe, egy hegyre, késő este, ott kempingeztek a fák alatt, csakhogy ö nem tudott szunyáim, ott szlalomozott köztük, mert tudta, hogy lesi a jard. Hogy kommandósokat küld rájuk a jard. Jöttek is. És ráadásul tényleg az egyik haver árulta el! Lesmárolta az a mocsok, így jelezte ajardnak, szóval a kommandósoknak, hogy kit kell elcsípni. Na, rácsaptak, könnygáz meg gumibot, amit akarsz, onnantól aztán elkezdték puhítani, szadizni, faggatták, hogy miféle külföldi szervezettel van kapcsolata, igaz-e, hogy ö a King, meg ki az az Atya, köpje csak be szépen, kik akarják itt a balhét, mért nem tetszik a rendszer, meg minden. Szóval, tök szar volt, de ő csak tűrte, nézte őket, azt marhára bírtam, ahogy csak úgy nézte őket, szóval még ő sajnálkozott. Szegény csávó! Az biztos, hogy én nem hagytam volna magam, jó, hogy meg volt kötözve a csuklója, de akkor is, mit tudom én, haraptam volna, vagy szembeköpöm azt a sok szadizót, megmondtam volna, hogy kivel szórakozzanak, de az csak állt ott, .tisztára nyomi volt, mintha élvezte volna a szenvedést, hiába szadizták a kommandósok, pedig tök rászálltak, tettek a fejére egy töviskoronát, az arca csupa vér lett, ostorral verték, szeges korbáccsal, majdnem eldobtam magam, közelről mutatták a sebeket, bazi közel hozta a kamera, kifordult a hús, színesben, képzelheted! de a csávó meg se mukkant, ez aztán nagy égés volt a jardnak. És az is nagy égés . volt a sok rohadt szadizójának, hogy nem köpte be az országot, nem köpte be az Atyát, tökre keményen viselkedett, erre aztán elhatározták', hogy kinyírják. Annyira begurultak, meg már annyira benne voltak a szadizásban. Marhára szadi módon nyírták ki. Keresztre feszítették, átverték a kezét meg a lábát, de frankón! És élve! Persze csak film, de akkor is, mutatta a kamera közelről, recsegett a csont, az ízület, meztelenül volt szegény hapikám, a fején az a töviskoro- na, a keze-lába átszögelve! na. és amikor már fenn volt a kereszten, egy marhára állati-szaki militer még át is döfte az oldalát, hogy onnan is dőljön a vér! Én még ilyen szadi videót nem láttam! Két másik hapi is volt a szomszédos két keresztfán, de azok csak statisztáltak, szóval nem voltak sztárok, csak olyan ko-sztárok, de ez, szegény!... Nem mondom, a kemény sztoriért járunk videózni a haverhoz, hogy ilyet lássunk, nem lávsztorikat, na, néha azok is kellenek, azok is jók, ha van bennük egy kis sexiszadi, de az az igazi, menő kazetta, ahol kinyírják a csávót, hát ezt kinyírták! A végén persze van egy hepiend, az mindig kell, hogy ellehessen adni a sztorit szériában, a végén az van, hogy feltámad a csávó, lézertechnika, semmi más, szóval olyan sci-fi jelenet, száll fel a csávó a kozmoszba, csak úgy, semmi rakéta nuku Challenger, nuku Szojuz, de az már nem érdekes, addig igazi, amíg a kommandósok szadizzák. Marhára szadizós horror. Nem volt szinkronizálva, mert a haver papája hozta be kintről, a szöveget nem értettük, de a képek tök jók voltak. Nem tudom, látunk e még a havernál ilyet?
