Petőfi Népe, 1987. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-22 / 249. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1987. október 22. Az SZKP KB™“ JMkmM (il£se Szikh terroristák öldöklésé Szerdán illést tartott az SZKP Központi Bizottsága. A testület a nagy októberi szo­cialista forradalom 70. évfor­dulójával kapcsolatos kérdése­ket, valamint néhány időszerű feladatot tekintett át Az ülésen Mihail Gorbacsov, a KB főtitká­ra tartott előadói beszédet. A testület jóváhagyta a Gor­bacsov előadásában kifejtett irányelveket és következtetése­ket, valamint elfogadta a szük­séges intézkedéseket. Az ülésen foglalkoztak szer­vezeti kérdéssel is. A Központi Bizottság saját kérésére Geidar Alijevet felmentette politikai bi­zottsági tagsága alól, mert egész­ségi állapotára tekintettel nyug­díjba vonul. Szikh terroristák kilenc embert agyonlőttek az indiai főváros dé­li részében kedden késő este. Vaktában leadott sorozataikkal további tizenötöt súlyosan meg­sebesítették, köztük agy rendőr­tisztet és egy tizenegy hónapos gyermeket. A brutális tett után a menekülő terroristák egyikét a rendőrség tűzpárbajlban megölte. Az indiai fővárosban három ál­arcos terrorista (egyes szemta­núk szerint öt) motorkerékpárok­ról nyitott tüzet a járókelőkre és a lakásaik előtt üldögélő em­berekre. (Sokan voltak szabad ég alatt, mert az egyik legjelentő­sebb vallási ünnep, a Divali, a Fények fesztiválja közeledtével vásárokat és népünnepélyeket rendeznek.) Szemtanúk beszámolói szerint a szikhek a követelt független szikh államot, ,jKhalisztán”-t él­tették. Éjfél körül motorkerék­párjukat hátrahagyva, fegyverü­ket ruhájuk alá rejtve autóbu­szon próbáltak kereket oldani, de egy rendőrségi ellenőrző pontnál a járművet feltartóztatták. A fegyveresek tüzet nyitottak a rendőrökre, akik egyiküket agyonlőtték; a többinek sikerült elmenekülnie. Az indiai fővárosban karhatal­mi készültséget rendeltek el, az ellenőrző pontokat megerősítet­ték. A pandzsábi rendőri és félka­tonai szervek szerdán reggel be­hatoltak az amritszári Arany- templom, a legféltettebb szikh szentély épületegyüttesének kül­ső részeibe. A Press Trust of In­dia hírügynökség értesülése sze­rint kétszázötven személyt őri­zetbe vettek. Hajnaltól a szikhek szent városát, Amritszárt meg­határozatlan időre kijárási tila­lom alá helyezték. Bár a karhatalom nem lépett be az Aranytemplom belső szenté­lyéibe, a PTI hírügynökség jelen­tése szerint ellenőrzése alatt tartja az összes bejáratot. Az épületegyüttest fegyveres posztok veszik körül. A hatósági intézkedéseket az magyarázza, hogy a szélsőséges- fanatikus szikh csoportok csü­törtökre az Aranytemplomba ösz- szehivták a közösség képvisele­ti gyűlését, a „Szarhat Khalszá”-t, amelyen „Khalisztán” kikiáltá­sának jelszavait akarták megfo­galmazni. A pandzsábi hatósá­gok betiltották a rendezvényt. Előzőleg s- vasárnap — a nem­zetbiztonsági törvény alapján őri­zetbe vették azt a három szikh főpapot, aki áldását adta a gyű­lés összehívásához. A szerda reggeli akciót külön­böző szikh szélsőséges szerveze­tek százötven tagjának őrizetbe vétele vezette be. ENSZ, WHO A nukleáris energiáról, az AIDS-ről és a terrorizmusról Az. ENSZ-közgyűlés kedden egyhangúlag elfogadta azt a javaslatot, hogy a nukleáris ener­gia biztonságos felhasználásá­nak érdekében minden ország működjön együtt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (IAEA). Az ülésszakon hangsú­lyozták az . IAEA szerepét az atomsorompó-egyezmény előírá­sainak megtartásában. • A világon hivatalosan 62 ezer 438 AIDS-beteget tartanak nyil­ván, s 34 olyan ország van, ahol száznál több megbetegedést je­gyeztek fel — közölte kedden New York-i sajtóértekezletén Halfdan Mahler, az Egészség- ügyi Világszervezet (WHO) ve­zérigazgatója és Jonathan Mann, a szervezet AIDS-kutatási igaz­gatója. A legtöbb AIDS-beteg, 42 ezer 354 az Egyesült Államokban van, ezt követi Uganda és Tanzánia. E két országban együttesen ezer­nél több személy kapta meg az AIDS-t. Az ENSZ-közgyűlés üléssza­kán kedden a terrorizmus el­leni harcról kezdődött vita. En­nek középpontjában az a Szí­riái javaslat áll, hogy hívjanak össze egy nemzetközi konferen­ciát annak meghatározására, hogy mi is a terrorizmus. Az in­dítvány hangsúlyozza, hogy kü­lönbséget kell tenni a nemzeti függetlenségi harc és a terroriz­mus között. VIHAROS HANGULATBAN Összeült a brit’ parlament A csaknem három hónapig tar­tó nyári szünet után viharos han­gulatban kezdte meg szerdán dél­után őszi ülésszakát a brit par­lament. Az alsóházban interpel- lációs kérdések tucatjai követel­nek kormánynyilatkozatot a tőzsdeválságról, a dél-afrikai kér­désben kirobbant nemzetközös­ségi viszályról, a Perzsa (Arab)- öbölbeli háborús feszültségről és a hosszú parlamenti szünet alatt felgyülemlett más problémák­ról. A vancouveri nemzetközössé­gi csúcsértekezletről tíz napos távoliét után kedden este haza­érkezett Margaret Thatcher kor­mányfőt az ellenzéki követelések SQkasága várta. Kormánybe­avatkozást sürgetnek a múlt he­ti orkán és az eheti áradások okozta súlyos károktól sújtott körzetek gyors megsegítésére. Követelik a hurrikán erejű vi­har előrejelzését elmulasztó me­teorológiai intézet felelősségre- vonását is. Thatcher asszony szerdán reg­gel elsőként pénzügyminiszte­rével tanácskozott a „részvé­nyes demokráciát” népszerűsítő konzervatív propagandát és a kormány privatizálási program­ját egyaránt erősen megkérdő­jelező világméretű tőzsdeválság várható kihatásairól. Lawson pénzügyminiszter megnyugtató nyilatkozatai ked­den hatástalanoknak, bizonyul­tak a londoni Cityben. Csupán a New York-i értéktőzsde részle­ges feltámadása nyomán kezdő­dött szerdán „feltápászkodás!” kísérlet a londoni tőzsdén is. Dél­előtt 11 óráig 173 ponttal emel­kedett az árfolyamindex, de az­után újabb megingás következett: egy óra leforgása alatt 74 pont leolvadt az eddig elért árfolyam­növekményből. A példátlanul hektikus üzletmenet lázgörbéje is jelzi, hogy a londoni City még nem jutott túl az értékpiacot megrendítő bizalmi válságon. PERZSA-ÖBÖL Hajók idegen zászlóval Mi kifizetődőbb manapság a Perzsa (Arab)-öbölben, amerikai vagy idegen zászló alatt hajózni? — Ez. okozza a legtöbb fejtörést a nagy amerikai hajózási cégek­nek. A libériái zászló alatt köz­lekedő Süngari, amelyet csütör­tökön — feltételezhetően iráni — rakétatalálat ért, nem élvezte az amerikai haditengerészet védel­mét, bár egy New York-i. cég üzemelteti. Az idegen zászló alatt ,futó amerikai hajók tulajdonosai a minap haditengerészeti kísére­tet és védelmet kértek a kor­mánytól, az viszont mereven el­zárkózott a kérés teljesítésétől. A jelenlegi washingtoni politika szerint kizárólag amerikai zász­ló alatt közlekedő hajók élvez­hetik a haditengerészet védel­mét az Öbölben. Ez utóbbiak azonban akkor is, ha eredetileg idegen, adott esetben kuvaiti tar­tályhajókról van szó. Az ide­gen zászló ötlete egyébként még az 1920-as években, az amerikai „száraztörvény” idején szüle­tett: egy hajózási vállalat ötlet­dús vezetője, mivel amerikai ha­jókon tilos volt alkoholt felszol­gálni, vállalatának hajóit Pana­mában jegyeztette be. Azóta szer­te a világon Norvégiától számos hajózási vállalat hajózik idegen zászló alatt. A panamai és li­bériái a legelterjedtebb ezek kö­zül. A meghatározhatatlan nem­zetiségű és tulajdonú tengerjá­rókon lényegesen kevesebb bért kell fizetni a tengerészeknek, kevesebb az adó és a különböző illeték, nemkülönben a biztosí­tás. Ugyanakkor „nem jár” ha­dihajó-kíséret. A tengeri szállí­tásban zajló kemény verseny •miatt alakulhatott úgy, hogy a kicsiny Panamában 3960 hajót jegyeztek be. Csak Japán előzi meg (4062 egységgel), a Szov­jetuniónak 2718 tengeri" hajója van, míg Libériának 1523, s ez­zel negyedik a világranglistán. • Az USA-beli Indianapolis nemzetközi repülőtere közelében bekö­vetkezett repülőszerencsétlenség színhelye. Mint ismeretes, egy kato­nai gép műszaki hiba miatt kormán.vozhatatlanná vált és a háttérben látható Kamada Szálló halijában landolt, majd felrobbant. A baleset legkevesebb 14 emberéletet követelt. Moszkva várja Shultzot Megszületik-e még az idén a megállapodás a globális „kettős nullamegoldásról”? A háború utáni időszak legkon­zervatívabb amerikai kor­mányzata eléggé fogékonynak bizonyul-e a társadalmi köz­hangulatra, eléggé bölcsen ér­tékeli-e történelmi helyzetét ahhoz, hogy aláírja az eddigi legradikálisabb leszerelési megállapodást? A válasz a fenti kérdésekre nagymérték­ben függ George Shultz ame- * rikai és Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter októ- ben 22—23-án Moszkvában sorra* . kerülő találkozójának eredményétől. Ez a két ember már egy hó­nappal ezelőtt Washington­ban is tudta, milyen kérdések­kel kell majd foglalkozniuk ősszel a szovjethatalom létre­jöttének hetvenedik évfordu­lóját übneplő fővárosban. A tervek szerint át fogják venni a Genfben tárgyaló delegá­cióktól a közép- és rövidebb hatótávolságú rakétákra vo­natkozó okmányok teljes mér­tékben kidolgozott és egyez­tetett szövegét. Azonos állás­pontra kellene jutniuk a szov­jet—amerikai csúcstalálkozó lebonyolításának feltételeit il­letően. No, és végül be kell pillantaniuk a -jövőbe, ahol már homályosan derengenek új, lehetséges, mindenekelőtt a hadászati és vegyi fegyve­rekre vonatkozó megállapo­dások körvonalai. Különböző forrásokból is­mert, hogy a „kettős nulla- megoldáshoz” vezető úton még találhatók nehezen leküzdhető akadályok. Az első ezek kö­zül az ellenőrzés kérdése. Az amerikaiakat meglepte és nehéz helyzetbe hozta az a döntés, hogy Moszkva bele­egyezett a legszigorúbb kont­rollba, értve ezalatt a hely­színi felügyeletet is — a raké­ták megsemmisítésének idő­szakában és azt követően is. Kiderült, hogy ők maguk is sok mindent eltitkolnának. Ez az a klasszikus eset, amikor a blöffölő trükkjével saját ma­gának okoz kárt. Bizonyos jelek arra is utal­nak, hogy Washington egyol­dalú előnyöket szeretne elér­ni a két rakétaosztály meg­semmisítési ütemének és sor­rendjének alakításával. Az amerikai kormányzat egy ma­gát megnevezni nem kívánó magas beosztású munkatársa például október 8-án célzást tett arra, hogy az USA az úgy­nevezett szárnyasrakéták lik­vidálása után el kívánja odáz­ni a különösen nagy találati pontosságú Pershing—2 tí­pusú rakéták leszerelését. Ez a gondolat különösen önzőnek tűnhet, ha figyelembe vesz- szük, hogy a megegyezés vég­rehajtásának egész ideje alatt 72 darab Pershing—1/A típu­sú rakétát az NSZK meg fog tartani a fegyverzetében. Füg­getlen nyugati szakértők már mind jobban' hajlanak arra az álláspontra, hogy lehetőleg a Szovjetunióban is jogot kell adni néhány rövidebb hatótá­volságú rakéta megőrzésére mindaddig a. pillanatig, amig a nyugatnémet rakéták nem esnek a megállapodás korlá­tozásai alá. Röviden, ahogy azt a hoz­záértőik mondják, „az ördög mindig a részletekben rejtő­zik”, és kiűzni öt onnan, úgy tűnik, ugyanolyan nehéz, mint elkapni a Loch Ness-i ször­nyet. Bölcsesség, rugalmasság és az elmulaszthatatlan törté­nelmi pillanat megérzése — mindezekre kétszeresen szük­sége lesz — a tárgyaló felek­nek, a „kettős nullamegol- dás” alkotóinak. V. Szimonov APN—KS Burgenlandi választások A szocialisták (SPÖ) helyett várhatóan a Konzervatív Nép­párt képviselője lesz Burgen­land új tartományi főnöke. A hazánkkal szomszédos, leg­kisebb osztrák tartományban az október 4-ei választáson a szo­cialisták elvesztették abszolút többségüket, mfg a jobboldali- polgári Szabadságpárt (FPÖ) há­rom képviselővel bekerült a 36 tagú tartományi gyűlésbe. Az FPÖ képviselői szerdán bejelen­tették, hogy Franz Sauerzopfra, a Néppárt helyi vezetőjére sza­vaznak majd, aki így tartományi főnök lesz. A helyi alkotmány előírja a két nagy párt, az SPÖ és a Néppárt együttműködését, akik most négy, illetve három tárcát kapnak a tartományi kor­mányban. A tény, hogy évtizedek után nem szocialista lesz a tartomá­nyi főnök, nem jelent érdemi vál­tozást a helyi politikában és nem befolyásolja az országos politi­kai erőviszonyokat. Franz Sauer­zopf egyébként jogász, helyette­se, á szocialista Jans Sipoetz, pe­dagógus. KÖZÉLET Jurlj Mihajlovics Baturin, a Szovjetunió Tudományos Akadé­miája Állami és Jogtudományi Intézetének professzora október 19-én háromnapos látogatásra Bács-Kiskunba érkezett. A szov­jet vendéget Hodossi Sándor, a megyei pártbizottság titkára fo­gadta, és tájékoztatta a megye politikái, társadalmi életéről. Itt tartózkodása során J. M. Batu­rin találkozott az oktatási igaz­gatóság vezetőivel, konzultáció­val egybekötött előadást tar­tott vezető propagandisták részé­re az SZKP társadalom-politiká­jának időszerű kérdéseiről, Kis- kunmajsán, Kiskunhalason és Kecskeméten gazdasági egységek és művelődési intézmények mun­kájával Ismerkedett. PARLAMENTI BIZOTTSÁGOK ÜLÉSE Műszaki fejlesztés, vízgazdálkodás A műszaki fejlődés gyorsításá­ról és az ezzel kapcsolatos tu­dományos kutatási eredmények hasznosításáról hallgatott meg tájékoztató jelentést szerdai — Juhász Mihály elnökletével tar­tott — ülésén az Országgyűlés ipari bizottsága. A képviselők elé terjesztett tá­jékoztató megállapítja, hogy gaz­daságunk — s benne az ipar — kibontakozásának alapvető út­ja a műszaki fejlődés gyorsítása, az innováció dinamizálása. Hazánkban az ipar szerkezet- átalakítását és a fejlődés gyorsí­tását alapozzák meg a külön­böző gazdaságfejlesztési prog­ramok, a középtávú kutatásfej­lesztési tervek és az ehhez kap­csolódó tárcaprogramok. Vala­mennyi a műszaki kultúra gyors ütemű fejlesztését tűzi ki célul. A fejlesztési feladatok sorában kiemelkedik az elektronizáció, a biotechnika, a szerkezeti anyag- kultúra fejlesztése, a finommeg­munkálási eljárások korszerűsí­tése, a gyártásautomatizálás, a mérési kultúra és a minőségügy fejlesztése. Mindehhez korszerű oktatási tematikára, a szakmai képzés lényeges továbbfejlesz­tésére van szükség. Jelenleg fo­lyik a különböző programok fe­lülvizsgálata. Ez a munka az év végéig várhatóan befejeződik. Megvizsgálják például, miként lehet átcsoportosítani az anyagi eszközöket, hogy ily módon is meggyorsítsák a fejlődést, s e téren elsőbbséget élveznek majd a versenyképességet javító kuta­tási-fejlesztési témák. Nem ha­nyagolható el az érdekeltségi vi­szonyok figyelemmel kísérése sem, ezért az Ipari Minisztéri­um és az OMFB több kutatás- fejlesztési társulást szervezett, innovációs parkokat hozott ' lét­re országszerte. A vitában felszólalt több kép­viselő. Szót kért Harsány! Imre, az Országos Tervhivatal elnök- helyettese, aki néhány statiszti­kai adattal szemléltette a hazái kutató-fejlesztő bázisok munká­ját. Mint mondta: 1315 kutató­helyen 80 ezren dolgoznak jelen­leg; az aktív dolgozók 1,8 szá­zaléka. A kutatók, fejlesztők 31 ezer témával foglalkoznak, ez rendkívül sok. Kapolyi László ipari miniszter elsősorban az elektronizáció el­terjedésének gyorsításáról szólt, s elmondta, hogy a mikroelektro­nikai fejlesztésekre a jövőben is jelentős összeget fordítanak. A korszerűsítés várhatóan magyar —szovjet közös vállalkozással valósul majd meg. Javasolta a képviselőknek, hogy november végén tartsanak közös konzultá­ciót a szabályzórendszer várha­tó hatásainak elemzésére. Kér­te a vállalatok képviselőit, hogy az idei terv teljesítése érdekében tegyenek erőfeszítéseket, mert a várható árváltozások miatt mindenütt teljesítmény-vissza­fogás tapasztalható a vállalatok­nál. Az Országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága szerdán a Duna­kanyarba látogatott. A Dunaki- litiben megtartott, kihelyezett ülésen — amelyen Cselőtel Lász­ló elnökölt — a testület tájékoz­tatást hallgatott' meg a vízgaz­dálkodás előtt álló feladatokról, valamint a Bős-Nagymarosi Víz­lépcsőrendszer építésének hely­zetéről. Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke a vízgazdálkodással kapcsola­tos feladatokról szólva egyebek közt elmondotta: a hetedik öt­éves tervidőszakban két fő célt határoztak meg, az ivóvízellátás fejlesztését, illetve a felszíni és a felszín alatti vizek fokozott védelmét. Ezekre a beruházások­ra a rendelkezésre álló források­nak mintegy kétharmadát for­dítják. A fejlesztést egyrészt az teszi szükségessé, hogy 1100 te­lepülésen nincs vezetékes ivóvíz, másrészt a használt vizek tisztí­tása elmarad az igényektől, azaz a közműolló tovább nyílik. Az OVH elnöke hangsúlyozta: nap­jainkban 700 településen nincs egészséges ivóvíz, ezek közül 450 községben társulások létrehozá­sával kívánják kiépíteni az ivó- vízhálózatot a mostani tervidő­szakban. Így 1990-re a vezetékes ivóvízhálózatba bekötött laká­sok aranya 73 százalékra emel­kedik. A tervidőszakban mint­egy 400 ezer köbméterrel bővül a szennyvíztisztító-kapacitás, s a szennyvízhálózathoz kapcsoló­dó lakások aránya eléri a 42 százalékot. Az általános forgalmi adó be­vezetését követően a fejlesztési ftprrp^ojt mintegy 20 százalékkal csökkennek, ám azért, hogy a lakosság kezdeményezőkészsé­ge ne mérséklődjék, á társulá­soknak a költségek egy | részét visszatérítik — emelte ki az OVH elnöke. A jövő év elején olyan vízdíjrendszert alakíta­nak ki, amely a mostaninál job­ban tükrözi majd a ráfordítási költségeket. Erre azért is szük­ség van, mert jelenleg a lakosság csupán 21 százalékát téríti meg áz- ivóvíz előállításával kapcso­latos költségeknek, s így nem érdekelt a takarékosságban. A Bős-Nagymarosi Vízlépcső- rendszer építésének helyzetéről szólva az államtitkár kiemelte: a többcélú hasznosításnak meg­felelően a beruházás megvaló­sításával a Duna Pozsonytól Nagymarosig terjedő szakaszá­nak természetes vízenergiája hasznosul, a két erőmű évi át­lagos energiatermelése 3,6 mil­liárd kilowatt lesz. Magyaror­szágot a termelt villamos ener­gia 50 százaléka, azaz évente ke­reken 1,8 milliárd kilowatt vil­lamos energia illeti meg. A mun­kálatok révén a távlati követel­ményeket is kielégítő hajóút jön létre, s a jelenleginél biztonsá­gosabb árvízvédelem valósítha­tó meg. Szakszervezeti bizalmiak fóruma Várospolitikai kérdések érde­kelhetik az állampolgárt úgy is, mint az illető település lakóját, de úgy is, mint dolgozóját. Fő­ként az utóbbi megközelítés alap­ján alakult ki Kecskeméten már öt évvel ezelőtt a szakszervezeti bizalmiak várospolitikai fóruma, 'amelynek idei rendezvényét teg­nap tartották á tanáosháza dísz­termében. Az esemény illeszke­dett a Bács-Kiskun megyei szák­szervezeti napok programjába is. Szlavitsek Endre, a szakszer­vezetek városi bizottságának tit­kára köszöntötte a megjelente­ket, köztük dr. Kőrös Gáspárt, az SZMT vezető titkárát. Dr. Ador­ján Mihály tanácselnök válaszolt az. írásban összegyűjtött kérdé­sekre. A különböző vállalatok és intézmények alapszervezeteiben összesen 197 kérdést tettek fel. Az érdeklődés kiterjedt a város­politika szinte valamennyi rész­területére. A megjelent szákszer­vezeti bizalmiák — az idő rö­vidsége miatt — csak a kérdé­sek egy részére kaphatták meg dr. Adorján Mihály szóbeli vála­szát, további tájékoztatásra írás­iban kerül sor. A városban várhatóan meg­épül az erre az esztendőre terve­zett 980 lakás, ha nem is az ere­deti elgondolás szerinti összeté­telben. Elkészül 10 kilométer jár­da, 6 kilométer csatorna, és 15, illetve 30 kilométerrel bővül a villamos-, illetve gáz,vezeték-há­lózat. Nőtt a közép- és általános iskolai tantermek száma, javult a tömegközlekedés. A Margaré­ta otthon bővülésével kedvezőb­bé váltak a szociális ellátás kö­rülményei. A városi tanáts idei* tervezett bevétele, Illetve kiadá­sa 1 milliárd 748 millió forint, amiből 800 millió kell a külön­böző intézmények üzemeltetésé­re. A központi támogatás a ter­vezetthez képest 30 százalékkal csökken, és a tanácsi apparátus dolgozóinak száma az elmúlt négy hónap alatt 18-cal lett ke­vesebb. Kecskeméten ez idő sze­rint 680-an keresnek munkát, és 1238 a betöltetlen' álláshelyek száma. 11 A fenti általános helyzetismer­tetésen túl dr. Adorján Mihály kitért olyan konkrét kérdésekre is, mint egy-egy utca útburkola­tának elkészítési lehetősége, vagy a különböző építési telkek árá­nak alakulása. Kissé meglepte a hallgatóságot, hogy a városban az idén elkövetett bűncselekmé­nyek száma 10 százalékkal ke­vesebb, mint a tavalyi hasonló időszakban. A szakszervezeti bi­zalmiak várospolitikai fóruma akkor éri el igazi célját, ha a megjelentek a részletekről is alaposan tájékoztatják üzemeik dolgozóit. B. F. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom