Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-08 / 107. szám

9 IDŐJÁRÁS Várható hl.iJítrsW m ország trrQl*. tón sss estig j » gyorsan vonuló fel­hőzetből inkább ísíiK keleten var* hstóh futó eáparok. A* ország «-gye* részein írtdnkém orltásrrrjö iszakl szál csak lassan mérséklődik. A ?e£ttmR**al)B «appatt hö- mérséklet |J lók körül várható. VUaáCS PROLETÁRJAI, ECYESÜUETEKI PETŐFI ,'•0; NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XlJI. évf.'lOl. szám Ára: 1,80 Fí 1987, május 8. péntek Ülést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács tegnapi üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője az alábbi tájékoztatást adta: A Minisztertanács megvitatta a Büntető Törvénykönyvről, a bünte­tőeljárásról szóló (törvényt, valamint a büntetósvégrehajtásról szóló törvényerejű rendelet módosítására tett javaslatot, és úgy döntött, hogy azt az Országgyűlés elé terjeszti. A Minisztertanács megtárgyalta az adóreformra vonatkozó jogsza­bályok elveiről s|zóló előterjesztést és meghatározta a jogszabályok előkészítésének további feladatait. ■» A kormány jelentést hallgatott meg a munkavédelem 1986. évi hely­zetéről és határozatot hozott a távközlési beruházási hozzájárulás módosításáról. (A kormányszóvivői értekezletet a 2. oldalon ismertet­jük.) Magyar— kanadai külügy­miniszteri tárgyalások Joe Clark, Kanada külügymi­nisztere — Várkonyi Péter kül» ügyminiszter meghívására — hi­vatalos látogatásra csütörtök dél­után Budapestre érkezett. A ka­nadai diplomácia vezetőjét a Ferihegyi repülőtéren vendég­látója, Várkonyi Péter fogadta. Jelen volt Robert L. Elliott, Ka­nada budapesti, valamint Nagy Lajos, hazánk ottawai nagykö­vete. A megérkezés után a kanadai külügyminiszter megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ezután a Külügyminisztérium­ban megkezdődtek a hivatalos magyar—kanadai külügyminisz­teri tárgyalások. Az MTI tudósítójának értesü­lése szerint a tárgyalásokon a magyar—kanadai kapcsolatokat mindkét részről nagyon jónak értékelték, megállapítva, hogy — az eltérő társadalmi berendezke­dés, a nemzetközi elkötelezettség különbözősége ellenére — két­oldalú együttműködésünkben nin­csenek zavaró tényezők. A gaz­dasági kapcsolatokat illetően egybehangzó volt a vélemény, hogy ezek továbbfejlesztésére szükség és lehetőség van; a je­lenlegi kétoldalú áruforgalom szerényebb mértékű a lehetsé­gesnél, s a további együttműkö­désben mindinkább szükség van (Folytatás, a 2. oldalon.) A FEJLŐDÉST DÖNTŐEN BEFOLYÁSOLJA A TUDÓSOK TENNIAKARÁSA Megkezdődött az Akadémia <g Bér end T. Iván Akadémikus, az MTA elnöke megnyitót mond. Mellette jobbról Pál Lénárd at MSZMP KB titkára^ balról Csehák Judit, a Minisz­tertanács elnökhelyettese. . közgyűlése Tegnap az MTA székházának dísztermében megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia 1987. évi közgyűlése. A sorrend­ben 147. közgyűlés ünnepélyes megnyitásán az elnökségben fog­lalt helyet Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Csehák Judit, a Minisztertanács elnökhelyettese. A közgyűlést Betend T. Iván akadémikus, az MTA elnöke nyitotta meg. Elöl­járóban kiemelte; az Akadémia munkában telt gazdag évet zárt, az önelemzésre, számos korábbi nézet felülvizsgálatára és kor­rekciójára azonban változatlanul nélkülözhetetlen szükség van. A továbbiakban emlékeztetett a jelenlegi ötéves terv koncep­ciójának akadémiai vitájára, ame­lyen a terv célkitűzéseit, az új világgazdasági feltételekhez iga­zodó, űj szerkezetű magyar gaz­daság kialakítását maradéktala­nul jónak, érvényesnek ítélték, s szükségesnek tartották, hogy a tervben szerepeljenek a célok megvalósítására, az ehhez szük­séges eszköztár kimunkálására vonatkozó biztosítékok is. A szak­emberek rámutattak, hogy gaz­daságunk — ha csak a rövid tá­vú feladatok megoldására kon­centrál — kedvezőtlen irányban halad. A mostani ötéves tervidő­szakban a reform társadalmi és politikai intézményekre is kiter­jedő továbbfejlesztésére, a piaci automatizmusok és az ennek meg­felelő árrendszer kialakítására, az érdekeltség-gyengítés meg­szüntetésére van szükség — hang­súlyozta az MTA elnöke. Ezt követően kifejtette: az Aka­démiának tennie keli azért is, hogy az egyre fontosabb szeresei betöltő értelmiségiek mind job­ban váljanak a közélet cselekvő' részeseivé. E téren a változás az érdemi közreműködés feltételei­nek, a vitázó-alkotó részvétei le­hetőségeinek javításával, vagyis társadalmunk és intézményrend­szerünk demokratikus tovább­fejlesztésével érhető csak el >— mondotta az Akadémia elnöke. Ezt követően Berend T. Iván átadta az Akadémiai Aranyér­met és az Akadémiai díjakat. A Magyar Tudományos Aka­démia elnöksége az 1987. évi Aka­démiai Aranyérmet Szőkefalvi- Nagy Bélának, az MTA rendes (Folytatás a 2. oldalon.) Vetőmagtermelés Madarason • Hibridkukorica- vetőmag előállítá­sa az új KLEINE gépekkel. Lajdi János gépész bri­gádvezető ellenőr­zi a traktoros gé­pészek — Földes! József és Szurcsik József — munká­ját. (Kép és szö­veg: Méhes! Éva) • Geiger Tibor traktoros-gépész RAU géppel veti a napraforgót. A Madarasi Béke Tsz régóta, termei vetőmagot. Hibrid kuko­ricát több mint kétszáz hektáron vetnek a Bajai Mezőgazdasági Kombinát, a Szegedi Gabonater­mesztési Kutató Intézet és a Hód­mezővásárhelyi Tangazdaság .ré­szére. Napraforgó-vetőmaigot a Bácsalmási Állami Gazdaság és a Szegedi GKI megrendelésére termesztenek háromszáz hektá­ron. A szövetkezet több mezőgazda- sági rendszer tagja. A KSZE Szekszárdi Agrárfejlesztő Közös Vállalat segítségével az elmúlt évben és az idén 2—2 új, hatso­ros vetőgépet vásároltak. Az NSZK gyártmányú KLEINE a legprecízebb gép: homogén mag esétén a vetés pontossága száz- aízázalékos. ATOMFEGYVERMENTES VILÁGOT! Ma kezdődik a békehónap i A tavalyi, eseményekben gazdag nemzetközi békeév után új lendü­lettel fogott a béke és barátsági munka időszerű feladataihoz a Haza­fias Népfront megyei bizottsága. Céljuk az, bogy a béke, a leszerelés és a társadalmi haladás kérdései iránt az elmúlt esztendőben meg­nyilvánult fokozott érdeklődés továbbra is aktív cselekvésre ösztö­nözze a fiatalokat és időseket egyaránt. A népfront ez irányú tevé­kenységét így az idén elsősorban a folyamatosság, az új munkaformák keresése jellemzi. Emellett természetesen sor kerül a hagyományos akciókra, nagyszabású megyei rendezvényekre ife. Ez utóbbiak közül kiemelkedő jelentőségű a májusi béke- és ba­rátsági hónap programsorozata. A május 8-a és június 8-a közötti időszakot az Országos Béketanács javaslata alapján az atomfegy­vermentes világért való küzde­lem akcióhónapjává nyilvání­tották. Ennek jegyében zajlanak majd a megyében a ma kezdődő események. A békehónap megyei megnyi­tóját délután fél 3-kor Kiskun­félegyházán, a Habselyem 5. szá­mú gyárában tartják. Ez alka­lommal emlékeznek meg arról is, hogy a haladó erők 42 eszten­deje, 1945. május 9-én arattak győzelmet Európában a fasizmus felett. i Ugyancsak a mai nap folya­mán .békegyűlésekre kerül sor Kiskunhalasait, a faipari válla­latnál, Kiskőrösön, az ifjúsági központban és Kiskunmajsán — a HNF és az MSZBT közös szer­vezésében — a Mezőgép Válla­latnál. Több oktatási intézmény­ben — így például a bajai Ortu- tay Gyula Általános Művelődési Központ általános iskolájában — szintén ma emlékeznek, meg a győzelem napjáról. A kalocsai KISZ-szeryezetek és szocialista brigádok pedig a békepolitikával kapcsolatos kérdésekben mérik össze tudásukat holnap, a helyi művelődési központban tartandó vetélkedőn. Magyar—szovjet barátsági na­pokat rendeznek május 18—19^n Bácsalmáson és Baján. Huszon- harmadikán Kecskeméten a me­gyében működő békeközösségek vezetői gyűlnek össze, hogy kicse­réljék tapasztalataikat. Szintén a megyeszékhelyen rendezik meg az ipari szövetkezetek kórusai­nak. dalostaíálkozóját, A fellé­pő énekkarok műsorában termé­szetesen főként békedalok sze­repelnek. Bizonyára a környék­ből is sok érdeklődőt vonz majd a hónap utolsó napjaiban az or- goványi békehétvége. A három­napos majális alatt folyamatosan kínálnak programokat a külön­böző korosztályoknak a szerve­zők. Az említett' tömegrendezvé­nyek mellett számtalan, közvet­len- vitára, személyes meggyő­zésre is alkalmas, kisebb létszá­mú összejövetelre kerül sor Bács-Kiskunban a májusi béke­hónap idején. Sz. K. Eszmecsere a kultúr­politikáról Tegnap Bács-Kiskun ne­gyébe látogatott Knopp András, az MSZMP KB Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának vezetőhelyettese. Társaságá­ban volt a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsé­gének elnöke, Vigh Tamás, és alelnökei. Kádár János Miklós és Bálványos Huba- valamint Mravik László, a KB munkatársa. Délelőtt a megyei pártbi­zottság székházában dr. Gajdócsi Istvánnal, a me­gyei tanács elnökével, Ho- dossi Sándorral, a megyei pártbizottság titkárával, és Kisné dr. Csányi Anikóval, a propaganda- és művelő­dési osztály vezetőjével folytattak eszmecserét mű­velődéspolitikánk időszerű kérdéseiről. Ezt kővetően a Magyar Képző- és Iparmű­vészek Szövetségének Bács- Kiskun megyei tagjaival ta­lálkoztak, majd megtekin- I tették Tavaszy Noémi gra­fikusművész tárlatát az Er­dei Ferenc Művelődési Köz- pontbah. Ezután a vendé­gek a Zománcművészett Alkotóműhelyben szereztek helyszíni tapasztalatokat. Délután Kalocsa művé­szeti életével — a Prokop- és a Schöffer-gyűjtemény- nyel, valamint Vinczellér Imre festőművész műter­mével — ismerkedtek. Az egészséges gyermekért A nemzetközi vöröskeress- tes mozgalom megalapítójá­nak, a svájci Henri Dunant- nak születési évfordulójáról évről évre megemlékezik a vi­lág. Ez a május 8-ai emléke­zés — a mozgalom nemes, hu­mánus eszméihez méltóan — évről évre egy-egy aktuális feladatot, programot is meg­jelöl a világ majd másfélszáz országában tevékenykedő vö­röskereszt, illetve vörös fél­hold társaságoknak, s ember­barát eszméi támogatóinak. Nagyon időszerű az idei vö­röskeresztes világnap jelsza­va: „Az egészséges gyerme­kért!”, s nem egyszerűen azért, mert szerte a világban nap­jainkban is gyermekek milliói halnak éhen, vagy válnak olyan fertőző betegségek áldo­zataivá, amelyek ellen ma már van védelem, orvosság. Indokolt e jelszó meghirdeté­se azért is, mert ma még a fejlettebb országokban sem tesznek meg mindent a gyer­mekek egészségének védel­mére, harmónikus testi-lelki fejlődése érdekében. Az ENSZ egészségügyi világszervezete évről évre nemzetközi tanács­kozásokat szervez „A meggyö­tört gyermek“ meghökkentő címmel, ám — sajnos — na­gyon is indokoltan és szük­ségszerűen. E konferenciákon az életet veszélyeztető sok­sok körülmény mellett szó esik a gyermekeknek oly sűrűn okozott lelki szenvedésekről, a kábítószeres csábításokról, és sok más ártalomról — kísér­tésről és fenyegetésről. A világnapi jelszó azonban reális programot adhat szá­munkra is. Lehetne azzal kez­deni, hogy a mai fiatal háza­sok — az életkezdés sok-sok ismert gondja, nehézsége el­lenére — vállaljanak egy-két, esetleg több gyermeket; ne fosszák meg életüket egy sem­mi mással fel nem érő öröm­forrástól. S ha már megszüle­tik — az apa, anya által egy­aránt óhajtott — kis emberpa­lánta, minden amellett szól, hogy őrködjünk az egészsé­gén; legjobb tudásunk, képes- légeink szerint biztosítsuk tes­ti-lelki gyarapodását. Orvo­tok, pszichológusok vélemé­nye szerint a mi társadal­munkban nem is az orvosi el­látással van probléma, hiszen a beteg gyermekhez kimegy az orvos, a gyermekeket el le­het közösségekben helyezni, nem kell, hogy az utcán csa­tangoljanak. Nagyobb veszély- forrás, hogy a serdülő gyerek önállótlan, gyakran túlságosan is kényeztetik a szülök, nagy­szülők. De ezzel együtt nem alakul ki a megfelelő családi kötődés, a bizalom; a gyermek — sok kényeztető felnőtt ka­réjában is — magányos ma­rad. Nem ritka, hogy a gyerme­ket „túlgondozzák", önzővé ne­velik. Gyakran megveszik szá­mára a legdrágább holmikat, — elsősorban a szülői hiúság kielégítésére — különórák so­rával gyötrik, és Így tovább. Am a szakemberek véleménye szerint akadnak teendők a szülők egészségügyi ismere­teinek „növelése terén is. Ne csak akkor gondoljanak az or­vosra, ha gyermekük megbe­tegszik, legyen kezük ügyében egy kis házipatika is. így ha a gyerek lázas lesz, miközben értesítik az orvost, egyidejűleg már maguk beadhatják gyer­meküknek a lázcsillapító kú­pot, s máris türelmesebben tudják kivárni az orvos meg­érkezését. Jó lenne elérkez­nünk ahhoz az ideális állapot­hoz is, hogy a gyermek önma­ga alakítsa ki egészséges élet­vitelét: legyen igénye — és lehetősége — a játszótér, a tornaterem, az uszoda, a kor­csolyapálya rendszeres hasz­nálatára, éljen lelkileg és fi­zikailag egyaránt egészsége­sen. Családnak, iskolának, társa­dalomnak egyaránt van tehát bőven tennivalója „az egész­séges gyermekért!” U. L. A KECSKEMÉTI ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBAN Tavaszy Noémi kiállítása A kecskeméti Erdei Ferenc Műve­lődési Központ azon rendezvényeinek sorába illeszkedik a tegnap megnyílt tárlat, amelyek a megyénkben élő. Illetve az Itt alkotó művészeknek kí­nálnak bemutatkozási alkalmat. Ta­vaszy Noémi grafikusművész a kecs­keméti művésztelepen dolgozik, mun­káit Bács-Kiskunban már Jé néhány kiállításon a közönség elé tárták, Kecskeméten első ízben találkozunk alkotásaival. Misányl Gabriellának, a Kodály Is­kola tanulójának hegedűjátéka után Romány Pál, a megyei pártbizott­ság első titkára köszöntötte a mű­vésznőt és a Jelenlevőket. Mint meg­nyitó szavaiban mondotta, az impo­záns kiállítás értékelését Inkább a szakmára bízza. Utalt azonban a mű­vész tiszta vonalvezetésére, a népi motívumokra, a mitológiára építke­ző, csöndes, asszony! lírát sugárzó festészetének korszerűségére, ember­ségére. Tavaszy Noémi mintegy ti­zenöt országot örökít meg képein, magába szívta, s közénk hozta az ot­tani élményeket, az ottaniak életét, azt a másságot, amely bennünk iá új, friss gondolatokat fogalmaztat meg. A távoli és a hazai tájak fi­gyelmeztetnek minket arra, hogy c Föld közös lakhelyünk, amelyet nem­csak lefényképezni lehet, hanem fölrobbantani is. Végezetül Tavaszy Noémi szemé­lyes vallomását Idézve — amit mtttl kiállított képei Is alátámasztanak ■— emlékeztetett rá, hogy a művészei* eszközeivel szintúgy arra kell tö­rekednünk, hogy ne az utóbbi kö­vetkezzék be. H. K. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom