Petőfi Népe, 1987. május (42. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-09 / 108. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XLII. évi. 108. szám _____Árai 2,20 Ft 1987. Május 9. szombat F olytatódtak a magyar— kanadai tárgyalások i Joe Clark, Kanada külügyminisztere, aki — Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására — ■hivatalos látogatáson tartózko- dlkvMagyarországon, pénteki programját délelőtt a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte, ahol tárgyalást folytatott Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel. A megbeszélésen részt vett Nagy bajos, hazánk kanadai és Robert L. Elliott, Kanada magyarországi nagykövete is. A két miniszter áttekintette a kétoldalú gazdasági kapcsolatok körében azokat a területeket, amelyeken tovább aktivizálható az együttműködés, illetve a kölcsönös részvétel a partnerország gazdaságában. Foglalkoztak a nemzetközi piacnak azokkal a kérdéseivel, köztük a mezőgazdaságii exporttal, amelyek Magyarországot is érintik. íFolytatás a 2. oldalon.) Nemzeti zászlós nagyközség • Épülő családi házak jelzik a nagyközség további gyarapodását. Kerekegyháza A fák leveleit borzoló széllel, az eső után tisztuló égbolttal köszöntött május 8-a Kerekegyházára. A nagyközségbe vezető út mentén zászlók libegtek annak jeléül, hogy ünnepnapja van a $100 lakosú településnek. Igyekvő emberek élnek itt, akik lakóhelyüket valóban szőkébb hazájuknak tekintik. Akként is törődnek fejlődésével. Tavaly a teljesített 70 millió 540 ezer forint értékű társadalmi munkából több mint 14 és fél ezer forint jutott egy-egy állampolgárra. Ezen kívül 8 millió 500 ezer forinttal is hozzájárultak életkörülményeik javításához. Közmű- és útépítésre társulva befejezték az 1984-ben kezdett földgázvezeték-építést, valamennyi belterületi lakást villamosították és ivóvízzel látták el, és a Jász utca kivételével portalanították az utakat. Kitartóan dolgoztak. Van olyan utca Kerekegyházán — mint például a Kölcsey —, ahol a családok ugyanebben az évben fogtak bele a víz- és a gázvezeték, valamint az út építésébe, egyenként csaknem 25 ezer forint kiadást vállalva. A falu népességmegtartó erejének növekedését jelzi a? a változás is, hogy a helvéciai határ- részen húsz fiatal család telepedett le 1986-ban az elvégzett köz- (Folytatás a 2. oldalon.) A gazdasági szerkezetátalakítás mindannyiunk feladata és érdeke Bcrecz Frigyes miniszterelnök-helyettes előadása Ismét közgazdasági és üzemgazdasági heteket rendez Bács- Kiskunban a Szervezés- és Vezetéstudományi Társaság (SZVT) megyei szervezete. Ennek megnyitására tegnap Kecskemétre érkezett Berecz Frigyes miniszterelnök-helyettes, akit a megyei pártbizottságon Romány Pál első titkár fogadott és tájékoztatott a Bács-Kiskunban folyó gazdaságpolitikai munkáról, az elhatározott tervek eddigi teljesítéséről. A találkozón ott volt dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke és Szendrey J. Sándor, az SZVT megyei elnöke is. A miniszterelnök-helyettes ezután üzemlátogatást tett a Kecskemét— Szikrai Állami Gazdaságban, ahol Magyar Ferenc igazgató tájékoztatta munkájukról, termékszerkezetükről, ennek módosítási lehetőségeiről és az exporthelyzetről. Berecz Frigyes megismerkedett az Olympos Kft (a magyar—görög közös vállalat) munkájával, amelyet Szabados Pál ügyvezető igazgató mutatott be. A megyeháza nagytermében került sor a közgazdasági és üzemgazdasági hetek megnyitójára, amelyen Berecz Frigyes a gazdasági szerkezetváltás szükségességéről és lehetőségeiről tartott szakmai-tudományos előadást. A téma a legidőszerűbbek egyike, ugyanis a magyar gazdaság előtt az építőmunka továbbfejlesztése érdekében fontos elhatározások, ennek nyomán feladatok állnak. Ez minőségi fordulatot igényel az irányítástól kezdve a vállalati tevékenységig, amelynek hatására következhet be a céloknak megfelelő változás a gazdaság szerkezetében. Berecz Frigyes a változtatás lehetőségeit elemezve kifejtette: nem egyes ágazatok megszüntetése a feladat, hanem az ezeken belüli tevékenykedő vállalatok termelési szerkezetének átalakítása, a veszteségforrások megszüntetése. Ez a lépéssor szükséges ahhoz, hogy az egész gazdaság termékhalmaza piacképesebb legyen. A gazdasági fordulatnak fontos feltétele, a műszaki fejlődés felgyorsítása, ennek révén a termékek műszaki színvonalának jelentős emelése. Az új gazdasági struktúra felépítéséhez pedig meg kell találni a vállalkozó típusú, magas képzettségű szakembereket, akik képzésének támogatásáról és fejlődésük elősegítéséről sem szabad megfeledkezni. S, hogy milyen legyen az új gazdasági szerkezet? Erről Berecz Frigyes a következőket mondotta: — Jó fejlődési pályán akkor járunk, ha tudjuk, hogy 10—15 év múlva mit akarunk elérni, hol szeretnénk tartani. Tehát a társadalom jövőbeni szükségleteiből kiindulva határozhatjuk meg gazdasági szerkezetünket, a most szükséges változtatás irányát. Például döntenünk kell, hogy milyen termékeket gyártsunk, és jó piaci prognózis alapján meg kell határozni azt a termékkört, amit jövedelmezően értékesítve olyan devizabevételünk lesz. hogy az itthon csak gazdaságtalanul előállítható áruféleségeket a külpiacon beszerezhessük. A szerkezetátalakítás forrásait is megvilágította az előadó: — Elsődleges a szellemi erőforrások mozgósítása, másrészt nagy tartalékok vannak a felhalmozott álló- és forgóeszközökben, amelyek kihasználtsági foka korántsem megfelelő. Az érdekeltség növelésével a vállalatok szellemi és anyagi összefogása, a tőkeáramlás felgyorsítása ugyancsak a jelentős források közé tartozik. Berecz Frigyes a jövő tervezéséhez elengedhetetlennek mondotta egy világos gazdasági stratégiának és a hazai adottságoknak az ötvöződését, amelynek alapján a fejlődési pálya kijelölhető. Ebben fontos a világgazdasági kapcsolatok bővítése, s a külpiaci integrálódás révén a cserearány javítása. A miniszterelnök-.helyettes gazdaságunk és tervezett jövőnk mély£ Berecz Frigyes: „A gazdasági fordulat végrehajtásának többelőfeltétele van”. reható elemzését a következő gondolatokkal zárta: — A gazdasági fordulat végrehajtásának több előfeltétele van, amelyek nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és politikai jellegűek is. Ezek az objektív és szubjektív feltételek, az utóbbin az egyén és társadalom kapcsolatát, a sokat emlegetett embert tényezőt értem. A megfelelő fordulat, a fejlődés felgyorsítása csak akkor érhető el, ha az említett feltételek egymást erősítik. Nagy figyelmet kell fordítanunk a dolgozó emberek véleményére, és a folyamatban szükséges érdekeltté tennünk valamennyi állampolgárt. A gazdasági szerkezet-átalakításban cselekvő részessé kell válnia mindenkinek. Az átalakításban hátrányosan érintettek számára ez bizonyos mennyiségű többletterhet is jelent, ugyanakkor a kibontakozás mindannyiunk érdekét szolgálja. Berecz Frigyes kecskeméti programja a késő délutáni órákban a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál fejeződött be, ahol a megye nagyvállalatainak vezetőivel folytatott kötetlen eszmecserét. Csabai István Hétfőn kezdődnek az írásbeli érettségik Tegnap reggel Bács-Kiskun megye ezerszázatvennégy gimnazistájának és ezerdtvenhét szakközépiskolásának utoljára szált a tanítás kezdetét jelző csengő. Közülük jó néhányan a kora reggeli, sok helyen hagyományos bolondballagás fáradalmaitól elcsigázva estek be az osztályba, hogy középiskolás diákéveik utolsó óráit töltsék együtt. A mindenféle búcsúzással együttjáró szomorkás hangulat bizonyára csak kévésükét érintette, hiszen a közeli napok nem kevés Izgalmat és megpróbáltatást tartogatnak számukra. A dolog kellemesebbik oldalához tartozik a mai ballagás. Immár évek óta a kecskeméti közép- iskolások, az alma matertől való búcsú előtt, közösen köszönnek el a várostól, a főtéren. így lesz ez ma is, amikor a délelőtt negyed tízkor kezdődő rövid ünnepségen Fischer Istvánnak, a városi tanács elnökhelyettesének megszívlelendő, útravaló gondolatait hallgatják meg a maturálok. Vasárnapra kitisztulnak a meghatottságtól elhomályosult tekintetek, amivel az utolsó perceket ts ki .kell használni a hétfői erőpróbára való készülésre. Az Írásbeli érettségi menetrendje hasonló a tavalyihoz. A gimnazisták Il-én magyar nyelv és Irodalomból Írnak dolgozatot, másnap délelőtt matematikából, délután pedig három Idegen nyelvből, amelyek közül megyénket csak a latin érinti. A harmadik napon az oroszból és franciából érettségizők ragadnak tollat, roig a negyediken a fakultatív gyakorlati tantárgyak, valamint aa angol nyelv szerepel az „étlapon”. Az utolsó napra a fizika és kémia, valamint a német marad. A szakközépiskolások közül az egészségügyisek kedden délután írják a fizika dolgozatot, a továbbiakban pedig a szakmai elméleti tantárgyakból, illetve idegen nyelvből vizsgáznak. Május 18-án és 19-én a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán és a kertészeti főiskolai karon adnak számot tudásukról azok a megyénkben végzős középiskolások, akik közös érettségi-felvételi vizsgára jelentkeztek fizikából, matematikából, bioló- gjából és kémiából. A szóbeli érettségik június 8-án kezdődnek. Mint mindig, az itt felvázolt programtól részben eltér a Bajai Frankel Leó Német Nyelvű Gimnázium negyedikeseié. Ok harminchétén már csütörtökön délután búcsút vettek az iskolától és tegnap reggel 8 órakor láttak hozzá német nyelv és irodalomból a dolgozatírásnak. H. K. E. A GYŐZELEM NAPJA ELŐESTÉJÉN Ellenállók, antifasiszták találkozója Kiskörösön Hagyományosan, a győzelem napja előestéjén rendezte .meg a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei bizottsága a Magyar Ellenállóik, Antifaislisziták Szövetsége megyében élő tagjai részére a találkozóit. Azokat hívták meg e megbeszélésre,- akik a felszabadulás előtt illegalitásban dolgoztak, részt vettek a magyar antifasiszta és ellenállási mozgalomban, harcoltak a Vörös Hadsereg oldalán, tagjai voltak a demokratikus magyar hadseregnek, vagy ott voltak az ellenforradalom leverésében, vagy ilyen veteránok özvegyei. Takács Tünde, a Petőfi Gimnázium tanulója a kiskőrösi városi művelődési otthon nagytermében mondta el Baranya Ferenc Hősök voltak című költeményét, majd dr. Balogh László, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese köszöntötte a szövetség megyében élő tagjait, a meghívottakat, közöttük dr. Babinyecz Ferencet, a megyei pártbizottság titkárát. Is- pánovits Mártont, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége főtitkárát, dr. Arvay Árpádot, a megyei tanács vb-titkárát. í,dr. Fehér Géza rendőr vezérőrnagyot, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjét és Vízin Miklóst, a munkásőrség megyei .parancsnokát: Dr. Babinyecz Ferenc tájékoztatta ezután a megjelenteket a szövetség tagjai érdekében végzett munkáról, majd megemlékezett a fasizmus feletti győzelem 42. évfordulójáról. Orbán Károly vezérőrnagy aktuális katoraapoli- tikali kérdésekről' tartott magas színvonalú előadást 'A vitában többen felszólaltak, majd a kérdésekre adott válaszokkal fejeződött be a 'tanácskozás. A Kiskőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulóinak műsora nagy tetszést aratott a résztvevők körében. A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége megyében élő tagjai, illetve a rendezők a- város Március 15. nevet viselő terén megkoszorúzták Ligeti Károly internacionalista emlékművét. i ‘ G. G. Véget ért az Akadémia 147. közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia 1987. évi, sorrendben 147. közgyűlésének pénteki zárónapján —, amelyen részt vett Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizottságának titkára — Berend T. Iván, az Akadémia elnöke vitaindítójában összegezte a magyar tudósaknak az utóbbi időszakban elért eredményeit. Bevezetőben arról szólt, hogy az MTA elnöksége tavaly megkezdte az egyetemek és a kutatóintézetek szorosabb kapcsolatának kimunkálását. Egy év múltával már elmondható, hogy az időközben a kor-- unányzat által is támogatott progfam során hat kutatóiintézet és egyetem között az 1986/87-es tanévben együttműködési megállapodás jött létre. A továbbiakban az akadémiai nagylexikon munkálatainak újrakezdéséről szólt. A 16 kötetre tervezett korszerű nagylexikon fontos társadalmi igényeket elégít ki, első két kötetének megjelenését 1990— 1991-re tervezik. Az évente két—két kötettel gyarapodó sorozat kiadását az ország szellemi erőinek összefogásával 1998—1999-re fejezik be, ' Az Akadémia történetében első ízben tudományos ismeretterjesztő sorozatot készítenek. Ez rövid, közérthető formában foglalja össze az életmódnak az egészséget befolyásoló hatásait. A sorozatot ez év őszétől főműsoridőben sugározza a televízió — mondotta Berend T. Iván, Ezt követően Láng István, az Akadémia főtitkára tartotta meg beszámolóját. A múlt évi közgyűlés határozataival összhangban egyebek között az Akadémia helyzetével, az anyagi erőforrásokkal, az Országos Tudoniányos Kutatási Alap (OTKA) működésének eddigi tapasztalataival foglalkozott. Hangsúlyozta: az akadémiai kutatások helyzetét ma a stabilitás jellemzi. Tavaly tovább erősödött az Akadémia részvétele a párt- és állami szervek döntéseinek előkészítésében, a Tudománypolitikai Bizottság munkájában, az országos kutatásszervezési munkálatokban. Az MTA nagy jelentőségű kutatási programoknak volt kezdeményezője, bázisintézeti és egyéb feladatokat is vállalt a központi tervek végrehajtásában. Az elnöki és a főtitkári beszámolókat követően a közgyűlés szavazott az 1987. évi rendes és levelező tagok megválasztásáról. Az MTA 1987. évi közgyűlése határozathozatallal fejezte be munkáját. JÖVÖRE CROSSBAR: IZSÁK, KUlTSZENTMIKLÓS, SZABADSZÁLLÁS, LAJOSMIZSE Telefonfejlesztés — a felzárkózás lépései A Bács-Kiskun megyei vállalatok, szövetkezetek gazdálkodását is érzékelhetően ijegítené egy korszerű, jól működő telefonhálózat. A helyi — lakossági és intézményi — erőforrások mozgósításával sikerült lendületet adni a távközlés fejlesztésének. A kitűzött cél: a kilencvenes évekre gyorsított ütemű fejlesztővel érje el a telefonhálózat színvonala az országos szintet. A felzárkózás lépéseiről s már jelentkező eredményeiről egyre sűrűbben adhatunk hírt A napokban feladategyeztető megbeszélést tartottak Izsákon, melyen a megyei párt- és tanácsi szervek, valamint a Szegedi Postaigazgatóság képviselői egyeztették fejlesztési elképzeléseiket a BHG vezérigazgatójával, Kovács Kálmánnal, s & gyár vezető szakembereivel. A BHG gyártja azokat a korszerű automata telefonközpontokat, melyek folyamatosan felváltják az elavult, kézi kapcsolású berendezéseket a megye városaiban és falvaiban. A vezérigazgató tájékoztatást adott a híradástechnikai gyár VII. ötéves tervéről és távlati fejlesztési elképzeléseikről. Ezután a megbeszélés eredményeként gyártásbiztosítási szerző- (Folytatás a 2. oldalon.) KISKUNSÁGI SZÖVETKEZETEK Rugalmassággal, jól szervezett munkával A múlt évben 44 termelőszövetkezet, 26 szakszövetkezet és hét közös vállalat készített zárszámadást a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének tagjaként. A mezőgazdasági szövetkezetek V. kongresszusa, illetve az azt megelőző szövetségi tiszt újítás óta először tegnap rendezték meg Kecskeméten, á Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben a taggazdaságok, küldötteinek közgyűlését. Az 1986-os gazdálkodás tapasztalatainak és az idei terveknek az Írásos összegzéséhez Kovács László, a szövetség titkárhelyet- (Folytatás a 2. oldalon.) a tervek megvalósításáért • A Ladánybenei Rákóczi Szakszövetkezetben Rédli Mihály bún gyomirtását végzi.