Petőfi Népe, 1987. március (42. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-24 / 70. szám

• 1987. március 24. • PETŐFI NÉPE 5 KOSÁRFONÓKBÓL CIPÉSZEK— A SZABÁLYOZÓK PARANCSA Háttérbe húzódás — biztonság A Tiszaalpári Háziipari Szövetkezet erőfeszítései • A vezscnyi részlegben fonott bútorok készültek — ezen a helyen ma már cipőfel­sőrészeket varrnak ugyanazok a dolgozók. Másfelé is éltek emberek e kismester­ségből, de a kosárfonás két jelentős, külföldön is jól ismert központja Békés és Tiszaalpár volt az országban, a szá­zad elejétől napjainkig. Talán a múlt idő használata nem teljesen indokolt, hiszen még mindkét helyen készítenek fűzvesszőből termékeket, azonban a létszám csökkenése, az ágazatnak a he­lyi szövetkezeteken belüli kényszerű hátrább sorolása nem a virágzás jele. A megyénkbéli község Háziipari Szö­vetkezetében a 206 dolgozó közül már csupán 26-an kosárfonók. Szép hagyo­mánya van e munkának Alpáron — de abból sajnos nem lehet megélni. A piac az úr. Varga Ferenc elnök nem pesszimista, bár épp elég gond nyomja a vállát, a vezetőségével együtt. — A profilunk már régen nem csu­pán a kosárkészítés, aminek közgazda- sági és megítélésbeli okai is vannak — mondja. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy a helybeliek nem tartják igazi szakmának a vesszőfonást, pedig nem áll hátrább a legtöbb kétkezi munká­nál, sőt! Régóta alig van utánpótlás. A múlt évben az exportpiac is romlott, a vezsenyi részlegben előállított kerti bútorokra nem talált vevőt az Artex. — Mi lett az ott dolgozó emberek­kel? — Szerencsére nem csak a végve­szélyben kerestük a kiutat. Cipőfelső­rész gyártására tértünk át, a Tisza Ci­pőgyárnak, bérmunkában. Hasonló üzemünk Tiszaugon már korábban megkezdte a termelést a Kiskun Cipő­gyárnak, tehát tapasztalattal a hátunk mögött fogtunk az új vállalkozásba. — A bérmunka meglehetősen nagy kiszolgáltatottságot jelent. Ha a partnernek nem megy az üzlet, lege­lőször is az ilyen kapcsolatait szá­molja fel. — Örökös biztonságot ígérő kötések nincsenek a mai gazdasági életben. A mi partnereink jelentős cégek, jó ex­portpiaccal, távlatilag is számíthatunk rájuk. — Tehát a saját termékek készítése helyett a háttéripari szerep tudatos vállalása kezd jellemzővé válni a szö­vetkezetnél? — így van, bár az önállóságról azért nem mondunk le. A múlt évben olyan vasipari részleget hoztunk létre Csong- rádon, amely szövőipari pótalkatrésze­ket gyárt a Győri Rábatextnek, tehát ezzel az importhelyettesítő munkával szintén a háttéripari jellegünk erősö­dött. Ugyanakkor izmosodik a faipari részlegünk, amely ruhaszárító fregolit, húsvágó deszkát, gyerekszéket, a hulla­dékok hasznosítására italrácsot, virág­tartót készít. A Hungarocoopnak átad­tunk néhány mintadarabot az utóbbi termékeinkből, hogy ajánlja ki őket ex­portra, talán lesz belőle valami. — Eljutnak a szövetkezet termékei a határon túlra? — Mint említettem, a vesszőbúto­rokra tavaly nem volt külföldi vevő, mert Nyugat-Európában, a korábbi pi­acon az indokínai alapanyagból készí­tett nádbútor jelenleg a versenyképes cikk, főképpen árban. Viszont a kosa­rakat el tudtuk adni, 6 millió körüli értékben. Egy dollárt 50—60 forint kö­zött termelt ki ez az ágazat, ami igen jó eredmény. A fregolikra is lenne vásár­lónk külföldön, de ahhoz mennyiséget is produkálnunk kellene, amihez na­gyobb létszámra, korszerűbb gépekre lenne szükség. Az utóbbiakra nincs pénzünk, a létszámot pedig a szabályo­zók miatt nem növelhetjük. — Lenne szíves ezt megmagyarázni? — Egyszerű példát mondok: ha 200 ezer forinttal növekszik a kifizetett bér tömege, összege, 850 ezerrel növekszik az adózott nyereségből fizetendő bér­adó. A hatékonyságot lehetetlen szá­munkra, sok élőmunkát felhasználó, ugyanakkor tőkeszegény szövetkezet számára úgy fokozni, hogy a szabályo­zóknak eleget tegyünk, növekvő terme­lés mellett. Ha mondjuk 150 ezer fo­rinttal több a nyereségünk, abból ne­künk eleve már csak körülbelül 60 ezer marad meg, a többit a progresszív adó­zási rendszer elviszi. Tehát a mi export- tevékenységünknek ezek a tényezők határt szabnak, ha el akarjuk kerülni a veszteségességet, az alaphiányt. — A múlt évben hogyan tudtak gaz­dálkodni? — A termékszerkezet, a profil módo­sítása segített tavaly, a 30 millió forin­tos árbevételi tervet 30,7 millióra, a 2 millió forintos nyereség-előirányzatot pedig 2,5 millióra teljesítettük. Egyet­len büntetőadó-forintot sem fizettünk, vagyis azt csináltuk, amit a szabályo­zók kívántak. A béreket átlagosan 3,5 százalékkal emelhettük, ami szerény növekedés, de meg kellett vele eléged­nünk. Végig fizetőképesek voltunk. — Milyen reményekkel dolgoznak ebben az évben? — A termelését évente átlag 30 szá­zalékkal bővítő faipari és a vasipari részlegnek fél évre, a kosárfonóknak háromnegyed évre elegendő a jelenlegi megrendelésük. A cipőfelsőrész-készítő üzemek folyamatosan kapják a mun­kát kooperációs partnereinktől, ame­lyet exportra szállítanak. Tehát mun­kánk van, lesz is egész évben. A vezető­ség úgy látja, hogy erről az oldalról nincs mitől tartanunk, viszont a szabá­lyozók év eleji módosulása kedvezőtle­nül érintett bennünket. — Miért? — Nagyobb lett a létszám a múlt évben, s az idén több bért kell a több termelésért kifizetnünk, mint amennyi a tavalyi bázis bértömegünk volt. És ez olyan mértékű adóemelkedést von ma­ga után, hogy alaphiányosak lehetünk. Ezt szeretnénk elkerülni, amennyire a pénzünkből futja, az eszközök korsze­rűsítésével, szervezéssel növeljük a ter­melékenységet, azonban mindezek mellettt kénytelenek voltunk érdekkép­viseleti szervünkhöz, a megyei KI- SZÖV-höz-fordulni, hogy figyelembe vehessük a múlt évi intézkedések, vál­tozások áthúzódó hatását a bázis bér­tömeg meghatározásánál. Kérésünket támogatják, az OKISZ-nál is, ahonnét már továbbították azt az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalhoz. Bízunk a reális elbírálásban — zárja a tájékozta­tást Varga Ferenc, a Tiszaalpári Házii­pari Szövetkezet elnöke. A. Tóth Sándor r 30 éves a MÉM repülőgépes szolgálata A hosszúra nyúlt tél után felké­szülten vár a tar asz beköszöntésére a MÉM jubiláló repülőgépes szolgá­lata. Az elmúlt érékhez hasonlóan az idén is öt—öt és fél millió hektárnyi talajjarítási és nörényvédebni mun­ka rár rájuk. (Hazánkban a mező- gazdasági műrelés alatt álló terület 5,3—5,4 millió hektár). A mezőgaz­dasági termelés jellegéből adódóan a munkájuk 65—67 százalékát az ér első felében kell elrégezniük. A nörekrő igényeknek megfelelő­en a mezőgazdasági légi flottát állan­dóan korszerűsíteni kell. Ezt szol­gálja az idén munkába álló hat új MD—500—E típusú, amerikai gyártmányú helikopter is. Bár a szolgálat berételeinek nagy része a mezőgazdasági munkákból (nörényrédelem, tápanyag-utánpót­lás) származik, fontos egyéb felada­taik is rannak. Ilyen a légi fényképe­zés, térképezés, mezőgazdasági és egyéb célú légi tárérzékelés, megfi­gyelés, video és számítógépes adat- feldolgozás (világviszonylatban elő­ször), a légi járművek műszaki kar­bantartása, a KA—26 helikopterek és AN—2 típusok KGST-szintü nagyjavítása, egyes alkatrészek gyártása, oktatás, külföldi bérmun­kák stb. E munkák elvégzésére a szolgálat csaknem ezerötszáz dolgozót foglal­koztat, több mint kétszáz repülőből, helikopterből álló légijárműparkot üzemeltet. Munkájukat ma már nem nélkülözheti a modern, nagyüzemi mezőgazdaság. • Helikopter nagyjavítása. EZ TOVÁBB NEM MEGY Műszaki fejlesztés piacismeret nélkül? Néhány problamatikus műszaki fejlesztésre példa igazolja a mondást, hogy ^ szegény embert még az ág is húzza. Az Akkumulátor- és Szárazelemgyár 1985-ben az előző évhez képest 290 millió forinttal növelte árbevé­telét és 110 millió forinttal nyereségét az új, licenc alapján gyártott gépjármű-akkumulátor gyártásával. A licencadó USA-beli céget azonban csak 4—5 éves lemaradással képes a magyar gyár követni. Jellemző, hogy a licencátadás időpontjában az akkumulátor- ólomlemezek vastagsága 1,8 milliméter volt, amit időközben az USA-ban 1 milliméterre csökkentettek. Az Akkumulátorgyár ennyi idő alatt csupán 0,4 milli­métert tudott a falvastagságból lefaragni. Döntően azért, mert a nagytisztaságú, egyenletes minőségű ólomhoz, illetve a korszerű gépekhez nem, vagy csak késve juthat hozzá. Az emberi tényező A Salgótarjáni Kohászati Üzemek százmillió forin­tos fejlesztéssel félmeleg-alakító tectpiológia alkalma­zására tért át 1984-ben. A létrejött korszerű kapacitá­sok azóta is kihasználatlanok és veszteségesek. Rész­ben szerszámozási és alapanyagellátási hiányosságok miatt. A döntő azonban a piaci érdektelenség. A fej­lesztést ugyanis nem előzte meg körültekintő közgaz­dasági elemzés és marketingmunka. Más példákat is sorolhatnánk. Hazánk és a fejlett tőkés országok között meglévő technológiai rés az utóbbi években nem csökkent, hanem növekedett — állapították meg az MSZMP Központi Bizottsága tavaly decemberi ülésén. A fela­datok sürgetőek, hiszen az intenzív gazdasági fejlődés ütemét a technikai haladás mértéke határozza meg. És nem a beruházási összegek nagysága. Persze a felhalmozás bizonyos szintje nélkülözhetetlen a mű­szaki fejlesztés által feltárt potenciális lehetőségek hasznosításához. A műszaki-gazdasági fejlődés meg­határozó tényezője, legnagyobb tartaléka maga az emberi tudás, felkészültség, a szakmai tapasztalat. Az emberi tényező növekvő szerepéről sok szó esett az MSZMP KB 1986. decemberi ülésén, s a kiakná­zatlan lehetőségek sorát tárta fel a legutóbb a népi ellenőrzés. Vizsgálata szerint a pénzügyi forrás a vál­lalatok többségénél elegendő, sőt helyenként fel sem tudják használni azt. A kutatás-fejlesztés igényes vál­lalatok pedig a szükséges mértékben központi műsza­ki fejlesztésialap-juttatásban részesülnek. Sok beszéd — kevés tett Az ellenőrzött 13 fővárosi gépipari vállalatnál 1981 és 1985 között 20—40 százalékkal csökkent a fejlesz­tésben dolgozók létszáma. De nem jobb a helyzet vidéken sem. A meglévő fejlesztőerők nagy részét is a napi termelési-gazdálkodási feladatok megoldása, illetve a közvetlen gazdasági hasznot nem hozó K + F (kutatás + fejlesztés) kötj le. A gazdasági eredményekre irányuló vállalati fejlesztések pedig a meglévő termékválaszték bővítését, korszerűsítését célozzák és nem a szerkezett átalakítását. Bár sokat beszélnek erről az átalakításról — a valóságban kevés a tett. Főként szubjektív, emberi tényezők rontják a vál­lalati K + F hatásfokát. A témaválasztásnál kizáró­lagosak például a műszaki motivációk, gazdas.'1 : piaci elemzések, felmérések nem előzik meg azt. 1 . azután az új termék olykor eladhatatlanná, máskor pedig veszteségessé válik. A vállalatok jelentős része még mindig nem a várható piaci kereslethez, hanem valamiféle „központi elváráshoz” igazodik. Hiányo­sak a fejlesztők műszaki, piaci ismeretei is. Ebben szerepet játszik, hogy kevés (minden tizedik) fejlesztő olvas valamilyen idegen nyelven. Személyes haszon Gazdasági-piaci eredményeket elsősorban ott tud­nak felmutatni, ahol a kutatók-fejlesztők, sőt a ter­melőüzemek maguk is érdekeltek az új megoldások gyakorlati alkalmazásában. Néhány helyen a fejlesz­tők viszonylag önálló vállalkozói rendszerben dol­goznak, s közvetlenül részesednek az elért tényleges eredményekből. Sajnos még csak néhány vállalatnál alkalmazzák bátran a teljesítménnyel arányos határo­zottjövedelemdifferenciálódást. A következetesen ér­vényesített nyereségérdekeltség és vállalkozás előse­gítheti az élenjáró külföldi licencek szélesebb körű alkalmazását is mindenütt, ahol ezek a saját fejleszté­seknél kevesebb ráfordítást igényelnek és gyorsab­ban, nagyobb hasznot hoznak. Érvényesüljön a tehetség és kiemelt anyagi, erkölcsi elismerésben részesüljön az arra érdemes műszaki tel­jesítmény. Ez a műszaki-gazdasági előrehaladás meg­gyorsításának egyik kulcsa. Ugyancsak fontos, hogy az eredményesen és a rossz hatásfokkal m üködő válla­latok teljesítményeikkel arányosan fejlődjenek vagy visszafejlődjenek. Tehát szűnjön meg a jövedelmek igazságtalan átcsoportositása, nivellálása, hogy fel­gyorsulhasson az életképes vállalatok fejlődése. K. J. VITA Sikerült rugalmasan egyeztetni az érdekeket Vállalatunknál a rugalmas munkai­dő bevezetésével a megnevezésében is benne rejlő célt, vagyis azt kívántuk elérni, hogy a munkaidőt rugalmasan, mindig az adott feladat időigényéhez igazodva használjuk ki, csökkentsük a törtnapi hiányzásokat és lehetőséget adjunk a dolgozóknak arra, hogy a munkaidejük egy részével gazdálkodja­nak. 1981 második felében kísérleti jel­leggel a pénzügyi és számviteli vala­mint a munkaügyi főosztályon vezet­tük be a rugalmas munkaidőrendszert. Ezeken a területeken ugyanis időszako­san változik a munka mennyisége. A kedvező tapasztalatok alapján 1982- től folyamatosan egyre több dolgozót vontunk be a rugalmas munkaidő­rendbe, jelenleg már mintegy négyszáz­ötvenen dolgoznak ilyen feltételek mel­lett. Szabályait a kollektív szerződésben rögzítettük. A törzsidőben, ami 9-től 13 óráig tart, bent kell tartózkodni a munkahelyen. Az úgynevezett peremi­dőben (5.30-tól 20 óráig) szabadon vá­lasztható meg a munkakezdés és befe­jezés időpontja a közvetlen felettessel történő egyeztetés alapján. Egyik hó­napról a másikra (egyes területeken egyik negyedévről a másikra) plusz­mínusz 12 óra vihető át, az ezen felüli többletóra elvész, illetve a tizenkettő­nél több mínusz órát a bérből levonjuk. A rugalmas munkaidőben foglalkozta­tottak a hagyományos értelemben nem túlóráztathatók, azt önkéntesen sem vállalhatják. A rugalmas munkaidőt minden érin­tett dolgozónk kedvezően fogadta. A kezdeti időszak gondjait már el is feledtette velünk az a nagy eredmény, hogy mindig siekrült „rugalmasan” egyeztetni a kollektíva és az egyén érde­keit. Horváth Máté vezérigazgató Finomposztó Vállalat Baja „NAPJAINKAT ÍGY KOPTATJUK A MAMÁVAL” Nyugdíjas újteleki gazda Török Ferenccel Újteleken sodort össze a véletlen. Portá­ján szénaboglyák, szárkúpok sorakoznak, ezek árulkodnak a ház lakójáról. Korát meghazudtoló fürgeséggel nyit ajtót. Nem kell sok unszolás, hogy szemügyre vegyem a gazdasá­got. Az egyik boglya takarásában háztáji járgány pihen, rajta piaci láda, abban kínálták vételre a malacot. Tehénbőgés hallatszik az istálló felől, mintha a gazdát hívná a hang kibocsátója. Valóban. Segítségért „kiáltott” Bimbó, a frissfejős tehén. Az alatta fickándozó pirostarka borjú tejért követelődzik, egyre durvább döfködéssel. A het­venegy éves gazda alig bírja mégzabolázni a nekifeszülő fiatal jószágot. — Teheneket tartok, koca is van kettő, meg ötven család méhecske — sorolja Török Ferenc —, nyugdíjas napjainkat így koptatjuk a mamával. Szerényen, munkával. Megtalál­juk a tennivalót, csak győzzük erővel. Vendéglátóm a konyhakredenc fiókjába mutat, kalendári­umot vesz elő, mutatóujjával a sorokat kíséri, úgy olvassa: „1986. november 9-én vettünk egy pirostarka tehenet. Hat éves, neve Virág. Inszeminálás 1986. november 25-én. Fül­száma: 846667. 1987. február 5-én már le is adtuk vágóra, 735 kilogram súllyal. A három hónapra 7,5 ezer forint tiszta jövedelem esik. Szépen adta a tejet, szelíd volt, de nem fogamzott. Az abrakra 2000 forintot számoltam”. — Sajnálom, igazán jó tehén volt, de borjú nélkül előbb- utóbb ráfizetés lett volna a vége. — A feleségem szegény lányként nevelkedett, mi meg nyolcán voltunk testvérek. Naponta megküzdöttünk a bete­vőért. Belénk ivódott a paraszttermészet, a gazdálkodás szenvedélye. Nem is tudnánk abbahagyni, ezen már nem lehet változtatni. Persze jól jön a haszon a nyugdíj mellé, kiegészítésnek. Meg aztán „az öreg galamb is eteti a kicsit”, • A könyvelését olvassa föl Török Ferenc. így tartja a szólás. Nem sajnáljuk a családtól, az unokáktól az anyagi segítséget, megérdemlik. Zs. K. I.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom