Petőfi Népe, 1986. szeptember (41. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

1986. szeptember 6. • PETŐFI NÉPE • 9 MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGOS KETTESFOGATHAJTÓ BAJNOKSÁG MA: A maraton- pályán vizsgáznak a hajtők .1 I I I í í Egy visszalépett, Foki Károly vései versenyző pedig nem érkezett meg, így huszonnyolc 'kettesfogathajtó részvételével kezdődött meg teg­nap Kecelen az országos bajnokság dönitője. Pénteken a háromnapos vetélkedő első versenyszámát, a bemutatást és dijhajtást rendezték meg a lovaspályáin. • A mélykúti Mészáros Illés szé^ fogattal és jó díjhajtó programmal mutatkozott be Kecelen. Petőfi Az apostolban a kicsiny szőlőszemet állítja párhuzamba a Földdel. Kiskőrösi szemmel nézve aligha választhatott volna találóbb hasonlatot a köl­tő. Itt, a városban és környékén a szőlő körül forog a világ ezekben a napokban. Kevés olyan család -akad, ahol ne foglalkoznának az egyszer áldott, máskor átkozott növény termesztésével. A Kossuth Szakszövetkezet el­nöke, Szügyi János háromezer-hat- száz szakszövetkezeti tag remé­nyeit és aggodalmát fogalmazta meg, amikor így válaszolt: — Mivel ebben a térségben a súlyos károkat okozó f984-es té­li fagy a két rákövetkező tava­szon megismétlődött, a termés­hozam igen heterogén. Függ a fajtától, a művelési módtól. A ■szövetkezet közös kezelésében lé­vő terület egy részét, 40 hektárt már betakarítot­tunk. Jtt mindössze 5 mázsa termett hektáronként. Lesz plyan terület is, amit nem tartunk érdemes­nek leszedni, mert a termés nem fedezné a mun­kabért és a gépköltséget. A közösben 2—3 tonna, a tagi területeken 4—5 tonna várható hektáronként. A minőséggel nem lesz gond, vannak fajták, ahol kiemelkedő évre számíthatunk. Megfelelő feldolgo­zó- és tárolókapacitás áll rendelkezésünkre, a be­takarítás feltételei adottak. Nem ilyen kedvező a helyzet az almával. Az időjárás és a szárazság itt is károsított, s az idénycsúcs miatt munkaerőgond­jaink vannak. Értékesítési nehézségek is jelentkez­nek, mivel a régi időhöz hasonlóan a felvásárlók •próbálják kiszolgáltatottá tenni a termelőket. A sző­lőre visszatérve: azonos termés magasabb költség­gel valósult meg, de ez az árakban nem jelentke­zik. Azt mondhatom, ha a mennyiséget nézzük, kö­zepes, jövedelmezőségét tekintve pedig gyenge szü­ret ígérkezik. A Kecskemétvin kiskőrösi gyáregységének veze­tője, Bihari Mátyás a következőket mondta a négy telephely — a kiskőrösi, a soltvadkerti, a keceli és a csengődi kilátásairól: — A gépeinket és a tárolótereinket idejében, az ütemterv szerint előkészítettük. Megtörténtek az ár- egyeztetések, s megkötöttük a szüreti megállapodá­sokat partnereinkkel. Tíz nagyüzemmel és mint­egy 350 kistermelővel állunk szerződéses kapcsolat­ban. Hatvan-hetvenezer mázsa szőlő átvételére szá­mítunk. Voltak évek, amikor ennek dupláját vásá­Az idén a szokásosnál korábban kerülnek présbe a fürtök. A korai fajták szedése már a vége felé jár, hamarosan a kadarkára kerül sor. Milyen szüretre számíthatunk? A kérdésre a város három megha­tározó szőlőtermesztő és -feldolgozó nagyüzemé­ben kértünk választ. röltük fel. Gondot jelent, hogy a nagyüzemi szőlők többsége ma­gasművelésű, s itt jelentős a fagy­kár. A szüret számunkra szokat­lanul korán, augusztus 27-én kez­dődött. Ekkor fogtak a zala- gyöngye szedéséhez a páhi Petőfi Tsz-ben. A szüreti csúcsot szep­tember 20-a körül várjuk. Sze­retnénk, ha az átvétel a legfor­galmasabb napokban is zökkenő- mentes lenne. A termés szerin­tem közepesnél valamivel gyengébb, a minőség vi­szont jobb a tavalyinál. Minden szőlőtételt minősí­tünk, és a legjobb minőséget adó fajtákat úgyne­vezett fajtafelárral premizáljuk. Az átvett szőlőért azonnal fizetünk. Mintegy hétezer tonna almát is feldolgozunk az ősz folyamán a kiskőrösi pincészet­nél. A Kiskőrösi Állami Gazdaság igazgatója, Janik József meglehetősen borúlátó, a gazdaságnál már a kieső jövedelem pótlásának lehetőségeit keresik: — Az utóbbi évek legszomorúbb szürete elé né­zünk, mégpedig azért, mert az ismétlődő fagy és az aszály miatt mindössze egy-két tonna körüli hek­táronkénti termésre számíthatunk. Tavaly mintegy 4 tonna, a megelőző három évben viszont 9 tonna volt az átlag. A másik ok, hogy a borpiac kedvezőt­lenül alakul. Terveink szerint hétezer tonna szőlőt dolgozunk fel, ebből kettőt saját területünkről, öt­ezret pedig nagyüzemektől és kistermelőktől sze­retnénk felvásárolni. A piac beszűkülése miatt nem tudjuk megadni mi sem azt az árat, amit az előző években. A szőlő mellett aktuális az alma betaka­rítása. Itt ismételten elindítottuk szeptember else­jétől a Szedd magad! akciót. A szőlőtermesztésben keletkezett kiesések pótlására növeljük az állatte­nyésztést. Elsősorban a kistermelői sertésintegrációt bővítjük. Emellett jelentős számú szarvasmarhát kívánunk októberben kistermelőkhöz kihelyezni bérhizlalásra. A rendezőség két csoportra osztotta a mezőnyt. Délelőtt a nyílt kategória tizenöt tag ja, délután pedig az A csoport a válogatott keret tizenhárom résztvevő je adhatott számot felkészültségéről, tudásáról. — Jó benyomást feltettek a hajtők, a fogatok — mondta dr. Várady Jenő vezető versenybíró. — Az utóbbi évekhez viszonyítva számottevő a fejlődés a díj hajtásban. Csupán az orgoványi Szabó Erikától vártam többet... A tehetséges fiatal versenyző nem régen cserélt lovakat, amelyek képzése még folyamatban van. De a legjobb úton van ahhoz, hogy a közel jövőben ismét ott legyen a fogata az országos élvonalban. Ma a maratonhajtást rendezik, amelynek módosí­tott lebonyolítási rendszere — miszerint a .nyílt kate­gória résztvevői csak egy akadályt hajthatnak meg a maratonpálya E-szakaszán — nagy vitát váltott ki. A bizonyítási lehetőségtől megfosztott hajtők — Zali- czai József, Mészáros Illés, Guti Béla, Tormási Fe­renc és a többiek, akik már több éve versenyeznek. s „tűzben” edződtek — joggal kérdezhetik, miért nem „felelhetnek” abból a „tantárgyból”, amelyből készültek? — Mivel sok az újonc a mezőnyben, attól tartunk, hogy nem tudják teljesíteni a maratonpálya követel­ményeit — mondta Janik József, a fogathajtó szak- bizottság elnöke. — Szeretnénk elkerülni a balesete­ket, így próbáljuk megóvni a résztvevőket az eset­leges anyagi károktól. Lehet hogy, túlzott volt az óvatosságunk, amikor a régi, rutinos versenyzőket, akiik a válogatott keretbe nem jutottak be, de a nyílt kategória tagai, egy „kalap” alá vettük az újoncokkal. Reméljük, hogy az élet majd bebizonyítja a döntés helyességét. Erre jó alkalom lesz már ma, a verseny második száma, a maratanhajtás. A rendezők jól felkészültek, s hagyományosai» igazi nagy versenyre van kilátás. Ha az időjárás is kedvez, több ezer nézőre számítanak. B. I. Milyen szüretre számíthatunk? Gondoskodás az idősekről Az idős emberekről való gon­doskodás fontos elve napjaink­ban, hogy ilehetőleg mindenki saját megszokott otthonában ma- nadha&son, ugyanakkor megkap­ja a szükséges ellátást. Kiskőrös es a vonzáskörzetéhez tartozó ti- zemnáincxm község lakosai közüli minden ötödik nyugdíjas korú. Sokan élnek egyedül, különösen a külterületeken, a lakóhelyi kö­zösség támogatására szorulva. Az egyik lehetséges megoldási a háza* szociális gondozó szolgálat kínálja. Ma már — Kaskantyút kivéve — mindegyik községben dolgoznak hivatásos, főállású gondozók. A legtöbben, nyolcán Kecelen, Járják a tanyákat, étel­lel, gyógyszerrel, kisebb.nagyobb íhaziniunkáikkal segítik az idő­seket., Számuk a tiszteletdíjas gon(ioz6kka 1 együtt is kevés. Kis­kőrösön például — egy most ké­szült felmérés szerint — három­szor. annyian igényelnék a segít­séget, mint amennyire a szolgá­dat .erejéből jelenleg futja,. Idősek napközi otthona négy községben működik. Közülük az egyik a Kolítvadlkerti a napok­ban költözik úij helyre. Az elő­ző epület ugyanis szűk, korsze­rűtlen volt, s a lépcsőjáró* so­kaiknak már nehezére esett. A község központjában a volt Ku- tasi-hazat újították fel, negy­venezer forintnyi tat* ad a Imí munkával kiegészítve a rendel­kezésre álló összeget. A megújult napközi otthon műszáki átadá- tegnap tanították. Húsz idős sol tvad kerti ember töltheti itt napjai-t társakkal körülvéve, a korábbinál kényelmesebb körül­mények közeit. Afész-jubileum Negyven éve alakult meg a Kiskőrös és Vidéke Áfósz. Ez al­katomból jubileumi megemléke- ziest tartottak, melyen jó néhá- nyan részt vettek az egykori ala­pító tagok közül is. Pétervári Janos ügyvezető elnök beszédé­pen felidézte a szövetkezeit tör­ténetének főbb eseményeit. íme néhány emiékezetes dátum a ju- boőló áfész krónikájából: Kiskőrösön, Füllöpszáliláson és Soltszentiimrén 1946-ban alakul­tak meg a fö’dművesszövefkeze- tek. Egyik első intézkedésük, ■hogy több vagon burgonyát ho- aaittak az ország egyik távoli me­gyeiéből. és ezt szétosztották. A (kiskőrösi szövetkezeit első vegyesboltja 1949 decemberben nyílt meg, áruválasztékát egy év elteltével ruházati cikkekkel és vasáruikkal bővítették. Ebben az évbon vették át a Szarva* fo­gadót is. 1951-ben Habéin és Erdő­telken nyitottak vegyesboltot, ezt követték az öregszőlői és az ntoocebei űztetek. , A résziegyaliap összege 1955 és i960 között 50 százalékkal emel­kedett. 1963-jban egyesült a kis­kőrösi, az akasztói és a csen­gödi föld m ű vess zöve tkezet. 67 kiskereskedelmi és 18 vendéglá­tóegységgel a megye egyik leg­nagyobb szövetkezete jött létre. S végül a máról: aiz Idei évet mintegy 8600 taggal és 40 mil­lió forintos célrész j egy -állomány - nyal kezdte a 40. évébe lépő áfész. Készül a telefonközpont Befejezéséhez közeledik az új te­lefonközpont szerelése Kiskőrösön. Az eddig ötszáz helyett 2000 vonal fo­gadására lesz alkalmas az automa­ta központ, mely a környékbeli tele­pülések távközlési lehetőségeit is ala­posan megjavítja. A bonyolult be­rendezés fejlesztését az év elején kezdték el a szakemberek, s eddig a bekötések négyötödével végeztek. Ké­pünkön Fuder Tibor, a IBHG Híradás- technikai Vállalat szerelésvezetője áramköri vizsgálatot végez. Bővizű kút Kecelen Gyakran panaszkodtak a víz­ellátásra az elmúlt években a kecellek. Okkal, mert különösen a nyári csúcsidőszakban fordult első sűrűin nyomáscsökkenés, ki- sebb-magyobb vízhiány. A köz­ség iiakóil ezért az elmúlt évben úgy határoztak, hogy saját pén­zükön teszik biztonságosabbá a vízellátást. A tanácsülés dönté­se értelmében a családok átlago­san 600 forintot fizettek. Akadt azonban olyan keceld polgár is, aki egymaga 2 ezer forintot aján­lott fel a közös célra. Legutóbb 1978-ban a nevelésű központ fel­építésére rendeztek hasorAó gyűjtést a községben. A lakossági, hozzájárulásból több mint egymillió forintos költ­séggel fúrt kút elkészü’t, s az eredmény jobb a vártnál. Egy­maga több vizet ad, mint a köz­ség másik öt ivóvízkútja. Az Avar téri vízműtelepen kialakí­tott új kút hozama jelenleg 1800 liter percenként, de a szakem­berek szerint nagyobb teljesít­ményre is képes. Ezzel úgy tű­nik, hosszú időre megoldódtak a keceli ivóvízgondok. Összeállította: Lovas Dániel ■ wi— . mm MIKOR kerül ismét tető a tázlári mű­velődési házra? — kérdeztük Balogh Tibortól, a község kul­turális intézményének vezetőjé­től. Íme a válasz: — A tetőt azért kell kicserél­nünk, mert az eredeti mennyezet életveszélyessé vált. Július vé­gén bontották le a 'falu lakói tár­sadalmi munkában a tetőzetet, hogy a költségeket ezzel is csök­kentsük. Úgy okoskodtunk, ha már szükségessé vált a felújí­tás. kihasználjuk a tetőteret. Be­építjük, itt kap majd helyet a községi mozi. A soltvadkerti tanács költségvetési üzeme vál­lalta a kivitelezést. Augusztus­ban egy időre iskolaépítésd kö • telezelt;?ége;!!í miatt leálltak az itteni munkálatokkal, de szép. tember elseje óta ismét Tázláron dolgoznak. Október második fe. lére ígérik a tetőtér-(beépítés beteieTését. Bízom benne, hogy ekkorra valóban tető kerül a fe­lünk fölé. mert a művelődési házban szeretnénk megrendezni az idősek hagyományos napját, és két .lakrvjaiV»mra is térbe ad­tuk helyiségeinket. HÍR-MONDÓ X A tanévkezdéssel egy időben nevelési tanácsadó nyílt Kiskörö­sön, ,a volt járási hivatal épületé­ben. Munkatársai: pedagógus, pszichológus és gyermekorvos. Há_ romtól 18 éves korig minden kor­osztállyal foglalkoznak. A szülők bármikor felkereshetik a tanács, afdót, és tervezik, hogy állandó kapcsolatot tartanak az iskolákkal is a városban és a környező tele­püléseken. X Császártöltésen szilárd bur­kolatot kapott az idén a Dózsa György és a Rákóczi utca, a Hő­sök tere, s a Szabadság tér, bőví­tették az Úttörő utcát és rendez­ték a buszmegálló környékéit. A hét közepén befejezték a munká­latokat a Gábor Áron utcában, is, és ezzel lezárult az útépítési prog­ram. Immár valamennyi belterü­leti utca szilárd burkolatú a köz­ségben. X Mezőberényben rendezik meg hétfőtől a Petőfi nevét viselő is­kolák országos találkozóját. Itt ad iák át a győzteseknek a kiskő­rösi Petőfi Társaság pálv»di'1ait is. melyeket a költő Az Alföld című versének elemzésére tűztek ki. A bíráló bizottságnak nem volt könnvű dolga, mert több mint hatszáz pályamű közül kellett ki. választani a legjobbakat. X A városkörnyéki bizottság szeptember 22-én Akasztón tartja soron .következő ülését. A közle­kedés helyzete szerepel a napi­rendem. s megvitatják Kiskőrös VII. ötéves tervét is. X Emlékezetes marad az idei augusztus a Szivárvány együttes tagjai számára. Kiemelkedő sze­replésüket oklevéllel ismerték el Tatán, a XX. országos nemzetisé­gi fesztiválon. Néhány nappal ez. után pedig a Szocialista Kultúrá­ért kitüntetést vehette át a tíz­éves kiskőrösi amatőr művészeti csoport. Megyei csapat az ifjúsági Európa-bajnokságon • A megyénket képviselő csapat (balról): Fazekas István, Füzér Gábor és Bíró Ágota. A lovastusázók kétévenkénti ifjúsági Európa-bajnokságain még nem indult magyar csapat. Nem is igazán indulhatott, mert a bal- szerencsés 1972-es olimpia után csak a felnőtt csapat moszkvai sikerét követően, 1981-ben hirdet­tek ismét ifjúsági magyar bajno­kot. Idén a lovastusa-szakbizottság * a felnőtt válogatottak legrutino­sabb, de egyben újabb kontinens­verseny erőpróbáit már nem bíró négylábúit átadta a fiataloknak. Bíró Ágota, a Kecskeméti Lovas­iskola versenyzője az egyik ilyen új, Mester nevű lovával nagy meg­lepetésre két hónapja Poders- dorfban megnyerte az osztrák fia­talok szövetségi bajnokságát. A második helyen a nagyvázsonyi ifj. Jobbágyi József végzett a so­kat próbált LAmourral, Füzér Gábor (HÖR Dózsa, — Kiskun­halas) 5. lett. Egyedül Füzér klub­társa, Fazekas István nem bírt a harmadik napon Tik-takkal. A sikeres nemzetközi szereplés, a minősítő versenyeken és a rádi- házi CCI kategóriájú — azaz 20 kilométeres terepversenyt jelen­tő — erőpróbán mutatott jó for­ma láttán Török László, a szak- bizottság vezetője a háromszoros magyar bajnok Horváth Zoltán vezetőedzővel döntött: az NSZK- beli Valldorfban szeptemberben ott a helye a magyar csapatnak! A válogatott — benne három megyónkbeli fiatallal — a MÉM anyagi segítségével Nagyvázsony- ban készült nagy portyájára. Tus*- ka Pál, a Határőr Lovasiskola pa­rancsnok-helyettese és Varga András, Bíró Ágota edzője három héten keresztül tanítványaikkal együtt napi 15—20 kilométert lo­vagoltak. Horváth Zoltán a lovak kondícióba hozásán kívül a díjlo­vaglást súlykolta. Két hete kellemetlen közjáték megzavarta Füzér Gábor felké­szülését: Regélő nevű lova lesán- tult. Helyette egy Gavallér nevű, igen jó képességű mént kapott kölcsön a válogatott keretből. — Már régebben megtetszett nekem Gavallér, de nem gondol­tam volna, hogy az EB előtt há­rom héttel fogok először ráülni — mindta a most negyedikes nö­vénytermesztő-gépész szakkö1 zépiskolás. Bíró Ágota Mester után Félté­keny „személyében” egy igen gyors kancát kapott. A ló Horkay Gáborral a nyergében két éve ma­gyar bajnok volt. Képességeit tekintve, ahogy mondani szokás, Tik-talk sem az utolsó. Az edzőtáborban Fazekas István mindig a féket kereste nyergében, olyan jó erőben van. Mindezek után nem az a cél, hogy lassan is, időhibákat gyűjtve a négy lovasból három körbeérésé- vel értékelhető legyen a csapat. A fiatalok iramot akarnak lova­golni, merthogy az eredményért kockáztatni kell... A csapat — ausztriai éjszaká­zással — hétfőn indul az NSZK- ba. Az első versenyszám, a díj­lovaglás az indulók számától füg­gően 11-én vagy 12-én lesz. Kép és szöveg: V. Paizs Gábor Az ügy A „Nyíl” fedőnevű kü­lönleges ügyosztály jelen­ti: a helyzet tovább bo­nyolódik. Mint az Esti Hírlap írja, Komora azért várta hiába Nyilasit, mert valaki nem adta át az üzenetet, mely­ben a kiváló labdarúgó megmagyarázta távollétét. Titkos erők hálójába ke­rült, nemzetközi bűnszö­vetkezet akadályozza a magyar válogatott „össze­tartását”, netán a szálak Szicíliába vezetnek? E társadalmunkat mé­lyen megrázó kérdésekre talán csak majd a jövő ad választ. Szinte látom magam előtt 2086-ban a történelemből érettségiző diákot, amint rápillant kihúzott tételé­re: „Elemezze a Magyar Népköztársaság társadalmi viszonyait az 1980-as évek­ben, különös tekintettel az úgynevezett Nyilasi-ügy bel- és külpolitikai vetü­letire!” — Mint tudjuk, az úgy­nevezett Nyilasi-ügy ho­mályossága és bonyolultsá­ga történelmünkben talán csak a II. Lajos halálának körülményeivel kapcsola­tos kérdéskörrel vethető össze ... Tanár úr kérem» én készültem. —hámori— a kiskőrösi Állami gazdaságban még tart a SZEDD MAGAD almaértékesítési akció mindennap 1—15 óráig. EGYSÉGÁR: 7.— Ft/kg. \ i Az almáskert megközelíthető a Kiskőrös—Erdőtelek— ükördl útvonalon. GÖNGYÖLEGET MINDENKI HOZZON MAGÄVAL. Felvilágosítás: 026361-es telexen, valamint a Kiskőrös 8 és Csengőd 37-es telefonon. 53750 Kiskőrös VÁROS ÉS VIDÉKE

Next

/
Oldalképek
Tartalom