Petőfi Népe, 1986. június (41. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-30 / 152. szám

4 e PETŐFI NEPE • 1986. június 30. A DUNA—TISZA KÖZE Rézkori edények A kcrámiaművesség emlékei a Duna—Tisza közén cimmei időszaki kiállítás nyílt a kecskeméti Katona József Múzeumban. Ebből az al­kalomból bemutatjuk az értékes régészeti leleteket, áttekintést adva évezredek agyagművességéről. A hazai régészeti anyagban mintegy 4500 éve­sek a legkorábbi rézből készült tárgyak. A neolit kultúrákat felváltó, délkeleti irányból érkező né­pesség használta ezeket a rézékszereket és eszkö­zöket, amelyek az első fémkorszak: a rézkor kez­detét jelzik. A fő életmódbeli változást azonban nem a réz megjelenése hozta területünkön. Az új­kőkori földművelőket pásztorkodó, elsősorban nagyállattartással foglalkozó törzsók váltották fel. Az állattartással járó vándorló életmód miatt a rézfkori műveltségek hordozói főleg átmeneti szál­lásokat hagytak maguk után, ezért a régészet in­kább temetkezési helyeiket ismeri, s kevésbé a szállásaikat. A rézkori edények zöme is sírokból kerül elő, ahova a gyászolók bőkezűen helyeztek élelmet a halott túlvilági utazására. A pásztorko­dó közösségek az elhunytak mellé gyakran szarvas- marhát is temettek. Az életmód, mint más korszakokban is, a réz­korban is meghatározta az edények formáját és funkcióját. A felfüggeszthető, kis átfúrt fülekkel ellátott kerámiák („tejesköcsögök”) rendeltetése ta­lán a tejgazdálkodással függött össze. Több edényfajtának nem ismerjük a pontos funk­cióját, de sajátos formáik azt sugallják, hogy a kultikus életben volt szerepük. Ilyen például a kannelurákkal díszített (kannelurázásnak az edé­nyek felületét tagoló hosszanti bordákat nevezzük, ez a díszítésmód valószínűleg a fémedények után­zásaként jelent meg az agyagtermékeken) kétosz- tatú tál, a magas, áttört talpú (úgynevezett csőtal­pas) tál, amely edénytartóként funkcionálhatott vagy az aránytalanul hosszú fülű mericék. Arról, hogy a földművelés sem töltött be jelen­téktelen szerepet a rézkori emberek életében, a nagyméretű hombáredények tanúskodnak. Biczó Piroska LELKES GYEREKEKKEL, JÓ KOLLEKTÍVÁVAL Negyven éve az úttörőmozgalomban — Krumpli, egy bögre zsír, két kanál pirospaprika, két fej vöröshagyma fejenként. Ezzel az elemózsiával szálltunk teher- vonatra 1948 nyarán, amikor a kecskeméti gyerekekkel az első táborozásra indultunk Salgótar­jánba. Kollégiumban laktunk, saját kézzel tömött szalmazsá­kokon aludtunk. Az idén vezetem a harminchetedik tábort, Nagy­bajomba megyünk, Kaposvár mellé. Ez egyike volt azoknak az em­lékeknek, vagy akár azt is írhat­nám, élményeknek, amelyeket Várnagy Istvánná Sárika eleve­nített föl beszélgetésünk során. Negyven éve munkálkodik az úttörőmozgalomban, szűnni nem akaró lelkesedéssel. Ezért, vala­mint négy évtizedes pedagógiai munkásságáért a Magyar Úttö­rők Szövetsége Országos Taná­csa Gyermekekért díját vehet­te át a közelmúltban. Tekintsünk hát vissza a kezdetekre. ______ — 1947-ben tették kötelezővé az iskolákban az úttörőcsapatok megalakítását. Én akkor kerül­tem ide, a Petőfi Sándor Általá­nos Iskolába, s jó szokás szerint rögtön a kezdőre testálták a csa­patvezetői tisztet. Sárika, mond­ta akkori igazgatóm, meg kell szervezni a csapatot. Teljesen tanácstalan voltam, nem tudtam, hogyan fogjak hozzá. Olyan ez, mint a cserkészmozgalom — iga­zított útba főnököm —, csak nem kell templomba járni. Hát így kezdődött. Már a téli szünetben egyhetes tanfolyamra hívtak bennünket, áprilisban pedig hathetes tavábbképzéssel foly­tattuk. Olyan gyorsan belerázód­tam, hogy májusban az országos színjátszókörök versenyén a vi­déki városok közül az első he­lyen végeztünk. Színes, mozgal­mas volt az úttörőélet: a táboro­zások, a versenyek, a fölkészü­lés izgalmával együtt, az avatá­sok ... Mindig igyekeztünk az élvonalban maradni. — Gondolom, nem szűköl­ködtek elismerésekben sem. — 1983-ban elnyertük az út­törőszövetség legmagasabb ki­tüntetését, a Vörös Selyemzász­ló Csillagját. Ehhez persze vé­gig kellett járnunk az összes fo­kozatot. Már 1949-ben megkap­tuk a jó tanulmányi eredményért a Ságvári-vándorzászlót, amit előzőleg háromszor kellett el­nyernünk ahhoz, hogy végleg a a miénk legyen. Azután a Ráko­si-vándor zászlóit, majd a Vörös Selyemzászlót, s ennek kétszer a szalagját. Nem a kitüntetések so­ra a mérvadó, viszont nem tagad­juk, szeretünk élenjárni. Eh’1 ''z azonban lelkes gyerekek és J6 pedagógusok kellenek, mert ez dobja föl a mozgalmi munkát, a csapatvezetést. Kell hozzá azért megszállottság, is, de egyedül semmire sem mennék. — Miként változtak a fel­adatok, a célok az úttörőmoz­galomban az elmúlt négy év­tized során? — Legeslegelőször a jó tanu­lásra kellett törekedni, azután jött az úgynevezett timuri mun­ka, az öregek felkarolása. Ez utóbbiban csodálatos eredmé­nyeket értünk el. Az idősek gon­dozására, az ebédhordásra, a ta­karításra vállalkozókban soha nem volt hiány. Még tésztát gyúr­ni is eljártak a fiúk. Azután a múlt kutatásába vetettük bele magunkat. A forradalom nyom- olvasói mozgalomban. Rettene­tesen szerették a gyerekek. Fel­jártak a Hadtörténeti Múzeum­ba, széles körű levelezésben áll­tak a Párttörténeti Intézet mun­katársaival. A kecskeméti vete­ránok, Szili Pista bácsi, Imre Gábor, Tóth László, Hegedűs La­ci bácsi állandó látogatói voltak a csapatnak, hosszú időn át ők avatták az úttörőket. Azután a mozgalmi munka mór a gyere­kek egész életére kiterjedt, ké­sőbb bekapcsolódtak a szülők, a patronáló üzemek’ is. — Mi az, amiben a mozga­lom már nem egészen olyan, mint hajdanán? . 7—. Háttérbe szorult például az egyenruha viselete. Régen nem zajlott le úgy kulturális szemle az úttörőházban, hogy a tanulók ne úttörő-egyenruhában jelen­tek volna meg. Most már örü­lünk, ha az iskola kapujában felkötik a nyakkendőt. Igaz, hogy ez csak külsőség, de mégis az összetartozást jelképezi. Azt hi­szem, nem tudatosítottuk bennük eléggé az egyenruha becsületét. — A csapatvezetésen kívül milyen más funkciókat töltött be a mozgalomban? — Kezdettől fogva tagja va­gyok a városi úttörőelnökségnek, a néhány éve alakult megyei úttörőtörténeti bizottság pedig elnökévé választott. — A Gyermekekért díjat milyen kitüntetések előzték meg? — Ahogy a csapatunknak meg­van minden elismerése, úgy ne­kem is. A Kiváló Űttörővezető, a KISZ, a Gyermekekért és az Ifjúságért Érdemérem, vala­mint a Munka Érdemrend arany fokozata. — Mi a titka a sikereknek s mi az, ami miatt ön is im­már negyven éve kitart a mozgalom mellett? — A titok kulcsa: a remek kollektíva. Itt, az iskolában tu­dunk egymásért dolgozni, a kar­társak kifogyhatatlanok az ötle­tekből, a lelkesedésből. Sajnos, az ő munkájukat a mozgalom nem értékeli kellőképpen. Emiatt, attól tartok, elveszítjük ezeket a lelkes embereket. ízig-vérig bennem van a mozgalom, el sem merem képzelni, mi lesz velem, ha befejezem. Rengeteg türelem, ötlet s jó kapcsolat kell hozzá, de mindenképpen egy olyan hát­tér, amiről már beszéltem. Ezt csak együtt lehet csinálni. Kormos Emese Korszerűbb Szabad Föld Többet, szebbet, Jobban — e jelszó jegyében, több mint negyven év után — 1980 júliusából kezdve — új köntösben, a réginél korszerűbb formáiban jelenik meg a magyar falu népszerű, nagy példányszámú hetilapja, a Szabad Föld. A Szikira Lapnyomdában fiónyszedéasel és ofszet nyomással készülő lapot küllemében is szép, tiszfta oldalak, jól olvasható ibetűk, élvezhető képek jelliemzdk majd. Az új Itieohniika alkalmazásával nemcsak az előállítás minősége vál­tozik, de növekszik — mintegy 20 százalékkal — a lap terjedelme is. Nem az oldalak száma több. hanem azok mérete nagyobb a korábbi­nál. Alkalmazkodva a növekvő igényekhez, és élve a korszerű tech­nika kínálta lehetőségekkel, a szerkesztőség a lap tartalmát Its igyek­szik tovább gazdagítani. A Szabad Föld ára a korszerűsítés és a ter­jedelemnövekedés ellenére változatlan marad. SAJTOPOSTA DUNASZENTBENEDEKI PANASZOK NYOMÁN Az egyéni tulajdon sem közpréda! — Szűkebb lakóhelyünkön sok az olyan kiskert, mely valósággal szemet gyönyörködtető. Található ott szinte mindenféle zöldség és gyümölcs. Bősé­ges mennyiségük és kiváló minőségük méltán di­cséri a tulajdonosok hozzáértő, szorgalmas, ered­ményes munkáját. Közöttük mégis egyre többen vannak, akik nagyon szomorúak. Miért? Mert szép termésük jelentős része gátlástalan dézsmálók pré­dája lett. Régebben éjszakára korlátozódtak a lopások, egy ideje azonban már fényes nappal is üres szatyrok­kal, táskákkal, tarisznyákkal felszerelve indulnak útjukra, vagy éppen állnak lesben az egyéni tulaj­don semmibevevői. Megtörtémt, hogy a gazda be­kísérte a hatósághoz a birtokán tetten ért személyt, akit azonban hamar szabadon bocsátottak, mond­ván, 200 forint értéken aluli az eltulajdonítás, ami nem ad okot eljárásra. Ha ennyire elnézőek az illetékesek, aligha lehet elejét venni a lopástsorozatökmaik. Nem hinnénk, hogy a kistermelők nagy ráfordítással, fáradság­gal végzett munkájának már csak ennyi lenne a becsülete. A fentieket a Dunaszentbenedeken lakó egyik — magát megnevezni nem akaró — olvasónk pa­nasza alapján jegyeztük fel. Mivel az ügy közérde­kű, beszéltünk a helyi tanács vb-titkárával, Forgó Istvánnéval, ő válaszolta a következőket: — A szóban forgó termőterületek a zártkerti térségben, a Duna mentén sorakoznak, s gazdáik — összesen mintegy 100 család — tényleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy gazdagon aras­sanak. Vannak, akik saját fogyasztásra szüretelik le a zöldséget, a gyümölcsöt, mások értékesítés cél­jából. Egy biztos: mindegyik termelési tevékeny­ségre nagy szükség van. Ami a tulajdonosok sérelmeit illeti, sajnos jogo­sak. A kárt okozó cselekményeket egyébként kis­sé megkönnyíti a technikai feltétel is, nevezetesen, hogy a magánbirtokok zöme nincs bekerítve. Igaz, e tény senkit sem hatalmazhat fel a lopásra. Hogy kik az elkövetők? Konkrét bejelentés nélkül nehéz lenne ilyesféléről nyilatkozni. Márpedig a tanács szabálysértési hatóságához csak igen kevés tulaj­donos fordul efféle panasszal. Tudjuk, hogy vannak családok, ahol a felnőttek alkalmi munkából élnek, esetenkénti megbízás alapján dolgoznak. E helyeken — főleg, ha több kiskorú ellátásáról is gondoskodni kell — nyilván­valóan nem lehet magas színvonalú az anyagi kö­rülmény, annak ellenére sem, hogy esetenként szo­ciális segélyben részesítjük őket. Mégsem gyana­kodhatunk rájuk, bizonyíték nélkül. Lakosainktól, a tulajdonosoktól ezúton is kérem, azonnal jelezzék a tanácsnál, ha észlelik a kertjük­ben történt lopást vagy egyéb kárt. A 200 forint értékhatárról keringő híresztelésnek nincs jogalap­ja. Az erőszakos eltulajdonítás minden esetben jog­sértést jelent. (De az is, ha valaki önkényes mó­don próbál elégltételt vermi anyagi veszteségeiért!) Az egyéni tulajdonnak végső soron társadalmi rendeltetése van, tehát nem lehet közpréda! Balesetveszélyes zebra! A kecskemétiek naponta tapasztalják, hogy a reggeli és délutáni órákban nagy a gépjárműforgalom az úgynevezett kiskörúton. Bár az ottani közlekedést jelzőlámpáik irányítják és számos helyen zebra áll a gyalogosok rendelkezésére, az utóbbiak mégis gyakran vannak ve­szélyben. A részletekről az Akadémia körút 59. szám alatt lakó Kol­lár Gyula így számol be: — Munkahelyemre menve rendszeresen igénybe veszem — sokak­kal együtt — a Szabadság tér északi sarkán levő, a csemegeüzlet és uZ új Centrum Áruház közötti gyalogátkelőhelyet. Ilyenkor mindig félek. Félek, hiszen nemegyszer tótom, hogy a lámpa zöldet jielez ne­künk, ám ezzel mit sem törődik néhány, a Villám István utca felől érkező autós és merészen közénk hajt. Hogy emiatt még nem; volt baleset, csak a szerencsével magyarázható. De, vajon Fortuna kegye elegendő garancia-e arra, hogy mindegyik gyalogos megóvhatja testi épségét a KRESZ előírásait semmibe vevő járművezetővel szemben? Aligha. A biztonságos közlekedés érdekében szükség vám a gyakoribb rendőri ellenőrzésre... • • • Osztjuk olvasónk aggodalmát, s egyetértünk javaslatával, annál is inkább, hiszen a már említett csemegebolt mellett építkezés folyik, minek következtében le van zárva a járdaterület egy része. így az­után a gyalogosok az úttest szélén összezsúfolva kénytelenek várni, hogy átjussanak a zebrán. És ilyenkor nemcsak a Villám István, de a Szabadság téri taxiállomás felől közeledő autókra is figyelniük kell. Amennyiben nem kölcsönös e figyelem, vagyis, ha a zebra előtt a piros jelzés ellenére nem áll meg a járművezető, könnyen bekövet­kezhet a baleset. Ezt megelőzendő valóban indokolt, hogy arrafelé rendszeresebben megjelenjenek a közlekedésrandésze'k! FOGADÓSZOBA Családom kedvenc étele a háziszár­nyas, például a csirke, a kacsa, vagy a liba. Ezeket általá­ban bontott, il­letve fagyalsz- itott állapotban vásárolom. Előfordul azonban, hogy élő állatot ve­szek a hétvégi ebédhez. Az ilyesféle adásvételre nagy a lehetőség szűkebb lakóhelyemen, ahol szin­te minden második ház kapuján ott a tábla, s rajta e felirat: „Vágni való baromfi eladó.” Leg­utóbb is éltem a kínálkozó al­kalommal, de ezúttal megbán­tam a dolgot. Hogy másokat ne érjen hasonló meglepetés, közre­adom a történetet. A tulajdonos csinos kis ba­romfifarmján választotta ki a nekem eladásra szánt kakast. Csaknem két és fél kilósnak mérte, s e súlynak, no meg a szabadpiaci árnak megfelelően fizettem érte. Odahaza egyhan­gú volt a döntés: pörkölt készül­jön belőle. Hamar végeztem a felpucolásá- val, már a belsőségeket „leltá­roztam”, amikor döbbenten ész­revettem, hogy a májon fehér foltok megszámlálhatatlan so­kasága van. Kórboncnoki isme­retek híján csupán a józan eszemre hallgatva javasoltam: te­kintsünk el a tervezett menütől. A furcsa látvány családom min­den tagját meggyőzte arról, leg­helyesebb lemondani a kukori megfőzéséről. Miután tudomásul vettük a re­mélt finom ebéd meghiúsulását, elhatároztam, a tényekről tájé­koztatom az eladót és megpró­bálom rávenni, hogy fizesse visz- sza a kidobott pénzemet. Ismé­telt látogatásom kissé kínossá vált, főleg a tulajdonos ama morfondírozása miatt, hogy a májbeteg kakas talán nem is az ő portájáról való. Szó szót köve­tett, végül is visszakaptam a fo­rintokat, azzal a megjegyzéssel, hogy ezentúl kerüljem el ezt a házat. Az utóbbira ünnepélyes ígéretet tettem. Azóta viszont nem hagy nyugodni néhány kér­dés. Először: az állatoik egyéni adás­vételénél az egyik fél kiszolgál­tatottja a másiknak, vagyis a vevő az eladónak? Továbbá: az ilyen ügylet esetleges kárvallott­ja csak akkor részesülhet elég­tételben, ha az eladó megkönyö­rül rajta? Fontos volna tudni arról is: az egyéni baromfite­nyésztők állományában fellelhe­tő betegség esetén van-e teen­dője az állategészségügyi ható­ságnak? Az bizonyára többeket érdek­lő válaszokat én nem tudom megadni. Mint háziasszony egyet tehetek: a jövőben kétszer is meggondolom, mielőtt bekopo­gok a „vágni való baromfi el­adását” hirdető magántulajdo­nos ajtaján... (Elmondta: Ma­jor Dóra kiskunfélegyházi olva­sónk.) Az esettel kapcsolatosan ' felvilágo­sítást kértünk a megyei áUategész- ségtlgyi állomás Igazgatójától, dr. Kovács Gyula főorvostól, aki elmon­dotta: — Rendszeres oltással Igyekszünk elejét venni a baromfiállományban bekövetkezhető betegségeknek. Am ha mégis észlel valamiféle rendelle­nességet a tenyésztő, haladéktalanul kell értesítenie a településen vagy annak térségében szolgálatot teljesí­tő áUatorvost, aki megteszi a szük­séges védőintézkedéseket. Ameny- nyiben a vevő deríti fel — például az egyéni gazdától vásárolt szárnyas le­vágása után —, hogy az állattal va­lami baj van, ő is helyesen teszi, ha mielőbb kapcsolatba lép az illetékes állatorvossal. Egészségügyi szolgá­latunk hétvégi napokon is mindig és minden körzetben ügyeletet tart, melyről rendszeresen tájékoztat a Petőfi Népe. Ami pedig a fogyasztásra alkalmat­lan baromfit Illeti, ha arról az orvos igazolást ad, annak alapján — és a Polgári Törvénykönyvben előirt ál­latszavatossági Jog értelmében — az eladástól számított maximum 60 na­pon belül kötelezhető kártérítésre a volt tulajdonos. Ha emiatt vita tá­mad, az ügyben bíróság dönt. SZERETETÜNK HATÁRTALAN” „Egyszerű dolgozó emberek vagyunk, szorgos, kétkezi mun­kával teremtettük meg azokat a feltételeket, amelyekben élűink. Négy gyermekünket neveltük fel. Kis közösségünkből sohasem hiányzott az egymás iránti meg­becsülés, a tisztelet. Bár az érettebb korosztályhoz tartozunk, ma ds sokait gondo­lunk azokra a gyermekekre, akiknek egyáltalán nincs, vagy csak kevésbé van részük a meg­hitt, nyugodt Otthoni környezet­ben. Közülük szívesen vendégül látnánk néhányat a nyáron, hogy a kertes, tágas családi há­zunkban, s annak szép környe­zetében vakációzzanak. Szerete­tünk határtalan, és boldogok lennénk, ha juttathatnánk abból a rászorulóknak.” Jászszentlászlón, a Honvéd u. 10. szám alatt lakó Csűri Ferenc és felesége küldte szerkesztő­ségünkbe e levelet, melyet ab­ban a reményben teszünk közzé, ho<?v a nemes szándékú, szívből jövő invitálás nem lesz ered­ménytelen ! ÜZENJÜK Tóthné Veres Erikának, Kecskemét­re: Ha ön Július elején fejezi be ta­nulmányait a főiskola nappali tago­zatán, szeptember végén pedig szül, igényelheti az Intézményes ellátást. A Minisztertanács 6/1885. (I. 17.) szá­mú — s a Magyar Közlöny tavalyi 2-es számában megtalálható — ren­deleté ugyanis kimondja, hogy a hallgatói Jogviszony megszűnését kö­vető 180 napon belüli szülés esetén az anya azonnal Jogosult a gyermek- gondozási segélyre. Ha a gyermek születésekor még nincs munkahelye, a gyes Iránti kérelmét az a felsőok­tatási Intézmény bírálja el, ahol utol­jára hallgatói Jogviszonyban állt. Az Ilyen anya megkapja az egyszer ki­utalandó, 4000 forint összegű anyasá­gi segélyt is, ha terhessége idején legalább négyszer részt vett orvosi vizsgálaton, s az ezzel kapcsolatos — a helyi tanács egészségügyi hatósága általi Javaslattal ellátott — kérelmét eljuttatja a megyei társadalombizto­sítási Igazgatósághoz. Virág Józsefnek, Klskunmajsára, Zsombal Zoltánnak, Tiszakécskére ét másoknak: Őszintén sajnáljuk, hogy a május 12-1 sajtóposta rovatunkban megvételre ajánlott Hullámvadá­szat című szakkiadványt sem a he­lyi, sem a környékbeli boltokban nem kapták meg. Ügy tűnik, ezúttal Is nagyobb volt a kereslet, mint a kínálat. A híradástechnikai tartalmú könyvet a nagyobb könyvtárakban bizonyára fellapozhatják. Ami egy­behangzó kérdéseiket Illeti, azokra válaszolva közöljük: a Magyar Rá­dió központi és regionális programi­jai közép- és ultrarövid hullámom foghatók. Ha ez utóbbi adások az önök körzetében nem vehetők tisz­tán, Jól teszik, ha most, a labdarú­gó-világbajnokság idején a Kossuth adó műsorát hallgatják, melyet nagy teljesítménnyel sugároz Soltról, te­hát megyénkből, a középhullámú rá­dióállomás. Szerkeszti: Velkei Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 27-611 • „Merit*" • Kétoc sta­tu til

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom