Petőfi Népe, 1985. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-10 / 212. szám

1985. szeptember 10. 4 PETŐFI NÉPE • 5 Mire jó az embertan? Beszélgetés dr. Henkey Gyula antropológussal Külföldön is számontartják dr. Henkey Gyula antropológiai munkásságát. Legutóbb a Glasnik Antropoloskog Drustva Jugóslavlje kiadvány kö. *ölte a tekintélyes kecskeméti antropológus — dr. Kalmár Sándorral közösen készített — tanulmá. nyát. A magyarok és az itt élő népcsoportok test. magasságát vizsgálták. Huszonegyezer 24 és 60 év közötti férfi és nő adatait rögzítették, csoportosí­tották, elemezték. Kutatása területükön Tisza sa­son, Jászboldogházán, Mátrade- recskén. Karancskeszin és JásZ- szentandráson legmagasabb a fér­fiak átlagmagassága, a legkisebb egyebek között Jánoshalmán. Dusnokon. Az asszonyok Sajóné- metin. Tiszasason, Jászboldoghá­zán nőnek a legmagasabbra, míg a vósztőieknél. a iászszentlász- lóiaknál, a petőfiszállásiaknál a legkisebb az átlag. Más közleményei is megjelen­tek hazánk határain kívül, ren­geteg másutt megjelenő időszaki kiadvány ismertette tanulmányait. (Üjabb fölfogás szerint a hivatko­zások száma pontosan kifejeli egy-egy dolgozat, egy-egy 'kutató jelentőségét.) Csak élete ötödik évtizedétől fordíthatta minden energiáját, idejét embertani kutatásokra, az irnmár nyugdíjas antropológus. Ennek tudatában különösen ter­jedelmesnek látszik a munkáit összegző irodalomjegyzék. „Felmérte” Bács-Kiskunt... Városiközponti lakásán, beszél­getésünk elején korai publikációi­ról kérdezem. — 1956 előtt megyénkről kevés antropológiai adat vált ismertté. Bartucz Lajos professzor csak részlegesen tette közzé kecske­méti, kalocsai és kunszentmiklósi gyöngyösbokrétásokon végzett vizsgálatának adatait. Munkámat kezdetben ezért Bács-Kiskun me­gyére összpontosítottam. A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára segítségével kezd­tem méréseimet. Első dolgozatom a „Kiskunság” 1959 január—feb­ruári ?számában ' Olvasható. Kecs-J kémé ti, és kiskunsági méréseimet összegeztem. Ügy találtam, hogy turanid, kelet-balti, dinári, elő- ázsiai és mongoloid típushoz tar­toznak a legtöbben. 1961-ben ön­álló kiadványként jelent meg Jellegzetes embertípusok Kecske­méten és környékén című mun­kám. Egy év múlva az Aranyho­mok közölte tanulmányomat. Megállapításaimat, tapasztalatai­mat a magyar őstörténeti kutatás eredményeivel 1 hoztam kapcso­latba a Kiskunság 1967 decemberi számában. — Tudtommal a Rusze környé­ki tatárok vizsgálatával léptél túl megyénk határain? — Valóban. Az Anthrophologia Hungarica közölte összegző dolgo­zatomat. Ha van közigazgatási ha­tárok közé nem szorítható tudo­mány. akikor az embertan az. Az összehasonlítás, viszonyítás nél­külözhetetlen eleme. ... és a fél országot — Feltételezhetően senkinek sincs hazánkban olyan Jelentős, feldolgozott gyűjteménye, mint Neked. Pedig — tapasztalatból és Fazekas Lajos A kutató című, szivszorítóan szép elbeszéléséből — tudom, hogy mennyi munkával Jár egyetlen személy vizsgálata. — Magyarországon 95 helység­ben dolgoztam. 22 500 magyart és 1100 nemzetiségit vizsgáltaim. A kecskeméti múzeumnak adomá­nyoztam az 1970 előtt gyűjtött anyagot, szerződésem megszűné­sétől függetlenül további vizsgá­lataim alapadatai is 'a múzeum adattárába kerülnek. — Hány publikációd jelent meg? — 'Eddig 45, több kiadásra vár. köztük az 1500 egyén adatai alap. jón készült palóc összefoglaló is. Az összefoglaló jellegűeket tar­tom a legfontosabbaknak: a Ka­locsa környékit, a közép-magyar­országit. a történeti síkra kivetí­tett országos eredményeimet, va­lamint a Nógrád és Heves megyei' összefoglalót. Az utóbbi kettőt dr. Kalmár Sándor matematikussal közösen készítettem. Első, előze­tes országos összegezésünk előre­láthatóan 1986-ban olvasható nyomtatásban. Testalkat és egészség — Embertani kutatásaid ered­ményeit az egészségügy is kama­toztatja? — Dr. Görög Árpád reumatoló- gus főorvossal és munkatársaival közösen vizsgáltunk reumás bete­geket. Feldolgoztam a gerincbe, tegségben szenvedőktől szerzett adatokat. Megfigyeléseim szerint ■túlnyomó többségük atléta alkatú. Egyelőre eltérőek az orvosi kö­vetkeztetések. Egyesek szerint ál­talában nehezébb fizikai munkát végeznek, erőteljesen sportolnak, versenyeznek. A fokozottabb igénybevételt sínyli meg gerincük. Sokan alkatuknak nem megfelelő sportágat választanak. Tiszta ön- gyilkosság — például —, ha hosz- szú lábú, hosszú karú ember súlyt emel. Mások a sportolást átme­net nélkül szüntették meg, emiatt betegedtek meg. Közös vizsgála­taink befejezését a kórházi asz- szisztensnők nagy elfoglaltságai nehezítik. Nincs idejük arra. hogy a reumátólógus szakorvosok által antropológiai vizsgálatra irányíta­ni kívánt, kezdeti stádiumban, le- vő betegeket a nyilvántartási kar­tonokból kiírják és behívják. Mellkerület és nyilazás — A történelemtudományokkal is összekapcsolhatók az emberta­ni kutatások? — összehasonlító adatok bizo­nyítják, tyogy a mai magyarok mellkerülete nagyobb az európai átlagnál, hosszabb a karjuk, szé­lesebb a válluk. Honfoglaló őseink is valószínűleg ezért tudtak mesz- szebbre nyilazni. Hasonló okot említett nekem dr. Kábán Ágost professzor. Szerinte az angolok azért győzték le a franciákat, mert szélesebb vállúak lévén íjá­szaik jobban nyilaztak. Dr. Czei- zel Endre Az érték bennünk van című könyvében kifejti, hogy hon­foglaló őseink olyan ellenállóké- pességeket és egyéb kedvező tu­lajdonságokat, valamint megbete­gedési hajlamokat hozhattak ma­gukkal, amelyek az európai or­szágok túlnyomó többségében nem tanulmányozhatók. Ügy gon­dolja: ilyen ‘ irányú kutatásaink érdekelnék az ázsiai országokat. Hazai áttekintés — Múzeumi szerződésed meg­szűnése nem nehezíti-e a folya­matban levő kutatásaid befejezé­sét, a gyűjtött adatok feldolgozá­sát? — öt hónapon át készítettem feljegyzéseket, terveket, ajánlot­tam fel díjtalanul kutatómunká­mat. Csak az útiszámlák kiegyen­lítését kértem. Mivel a Dunántú­lon élőkről a felszabadulás óta nem ielent meg embertani tanul­mány — cecei dolgozatomat csak jövőre adják ki —, ezért szakmai érdekek az ottani vizsgálódásokat szorgalmazzák. Múzeumi, párt. és tanácsi szervek erkölcsi és anyagi támogatásával évente öt dunán­túli faluban kutathatok. Kívána­tos volna újabb megyéket bevon­ni, hogv a hazai és külföldi ér­deklődők az egész országból át­tekintést kaphassanak a hazánk területén élők embertani viszo­nyairól. Bár 65 éves vagyok, de bízom abban, hogy életembe még a Tiszántúl hiányzó északi és déli részének kutatása is belefér, de szeretném, ha további ..kilincse­lésekre” nem kellene időt szakí­tani. Heltai Nándor (Méhesi Éva felvételé) Műemlék házak új feladatra Két értékes műemléképület felújítása fejeződik be hamarosan Baján. Az egyik az 1845-ben klasz- szicista stílusban épített zsinagóga. Már október­ben ide költözik az eddig igen szűkös körülmények között dolgozó könyvtár. (Alsó képünk.) A másik a XIX. százhdban épült Vojnich-kúria, ahol a Nagy István-gyűjtemény kap végre méltó helyet. Az épület tetőszerkezetét már kicserélték, a belső munkák is jól haladnak, minden remény megvan, hogy még az idén megnyílik a látogatók számára. (Felső képünkön.) fiatalokról - fiataloknak EMLÉKEK A FESZTIVÁLRÓL Zakatolás — recézett ökörszarvra Több mint egy hónapja immár, hogy véget ért a világ if­júságának színpompás moszkvai fesztiválja, a XIII. VIT. A részt vevő szerencsések már megtartották itthon az élmény- beszámolókat, szétosztották a hozott apróságokat, megírták a kint szerzett barátoknak szóló első levelet. Szabó István, a kunszentmiklósi TEMAFORG anyaggazdálkodója a magyar Expressz-csoport tagja volt. Az ő jóvoltából a közeljövőben diákok, munkásfiatalok százai ismerkedhetnek meg a VIT eseményeivel, a televízióból, újságokból szükségszerűen ki­maradt programokkal, személyes élményekkel. — Hogyan született az „előadói körút” ötlete? — Csaknem hétszáz diát készítettem a világifjú­sági találkozón. Ez valahogy a TIT tudomására ju­tott, s felkértek: tartsak élménybeszámolókat is­kolákban, munkahelyeken, KISZ-klubokban. Na­gyon szívesen elvállaltam. Körülbeül száz diát szá­nok erre a célra. Ezek — remélem — az én szóbeli kiegészítésemmel valóban közelivé, átélhetővé te­szik azt a csodálatos élményt, amiben nekünk volt részünk, azok számára is, akik itthon a tévéből csak a nagyszabású, kiemelt rendezvényekről tájé­kozódhattak. — Mi az, ami még ezekből az előadásokból is ki­maradt? i — Ű, rengeteg minden! A hivatalos műsorokon kívül jártunkban, keltünkben is belebotlottunk az utcákon spontán szerveződött programokba. A kü­lönböző nemzetek fial, lányai kisebb-nagyobb cso­portokban énekeltek, táncoltak, vagy csupán ismer­kedtek, barátkoztak. 'j — Mennyire ismertek minket, magyarokat? — Meglepően jól. Szállónkban, a Malagyozsnaja hotelben Puerto-Rico-i fiatalokkal laktunk együtt. Sajnos azt kell mondanom, hogy közülük többen tudták, hol van a mi hazánk, mint ahányan közü­lünk azt, hol is van a térképen Puerto Rico ... Rendkívül érdeklődőek voltak: hogy élünk Magyar- országon, milyen a fiatalok helyzete, mik a lehető­ségeink? — Mégis, abból a sokból mondj már el egy jő és egy rossz emlékű sztorit! — Rosszat nem tudok, hacsak azt nem, hogy ir­datlan nagyok voltak a távolságok — legalábbis nekünk —, az egyes rendezvények színhelyei kö­zött. Ezért aztán egyszer metróra szálltam, és — el­tévedtem. Hosszú percekig bolyongtam a többszintű állomás labirintusában, míg kitaláltam a felszínre. Ezután csak taxival utaztam, mindössze 20 kopejká­ba került kilométerenként. Meg fönn több látnivaló is volt, főleg nekem, aki először járt Moszkvában. — Most halljuk a jót! — Talán azt mesélem el, milyen volt huszonnyolc évesen újra gyereknek lenni... — ??? — Egyszer, hajnal felé már a Puerto-Rico-iak is, meg mi is berekedtünk a közös éneklésben, kezdett kifulladni a társaság. Akkor 'közülük felpattant egy barna kislány és kétfelé osztotta a csoportot. Az egyiknek azt kellett hajtogatnia, hogy umba-umba, a másiknak meg, hogy tobo-tobo. Erre a ritmusra aztán a fáradhatatlan Puerto-Rico-iak elkezdtek tán­colni. Egy fiú recézett ökörszarvon szolgáltatott mindehhez' zenei kíséretet... Cserébe mi is megem­bereltük magunkat és megtanítottuk őket „zakatol­ni”, meg bujj-bujj zöldágozni... — A családod mit szólt a „kiküldetésedhez”? — örültek neki, de amikor a VIT félidején az első csoporttal hazatértem, négy és fél éves kislányom — aki éppen a fesztiválról szóló közvetítést nézte a televízióban — azzal fogadott: apu, láttalak a tévé­ben, most bújj el, mert ők is meglátnak és vissza­visznek! Ami azt illeti, szívesen beadtam volna a derekam... Győzött a halászlé Győrött Augusztus utolsó napjain az ország fiatal munkásai talál­koztak Győrben, az idén má­sodízben megrendezett MOT- on. Bács-Kiskun nyolcvanöt fős küldöttségével utazott a kiskunfélegyházi cipőgyár munkaverseny-felelőse, az üzemi KISZ-bizottság titkára, Galló Éva. — Hogy sikerült a találko­zó? — Kitűnő volt a hangulat, mint általában, ha több ezer fiatal összejön. A délelőtt a szakmai programoké volt; mindenki a saját szakmájával kapcsolatos fórumokra, kirán­dulásokra kapott belépőt. Ezekkel a bilétákkal aztán már másnap megkezdődött a cserebere: volt aki — pont azért, mert a sajátjáét vi­szonylag jobban ismerte —. egy másik ipari ágazat vagy éppen a mezőgazdaság leg­újabb ^ eredményei, gondjai, törekvései iránt érdeklődött. Tény, hogy minden rangos előadónak népes hallgatósága volt. — Te milyen előadásokon fordultál meg? — Mivel a cipőipar küldött- tei szervezetten sajnos nem találkoztak, s kimondottan nekik szóló programokat sem kínáltak, így én — rosszban a jó —, igazán kedvemre vá­logathattam. Meghallgattam például Kapolyi László ipari miniszter kétórás előadását — nekem nagyon izgalmas, új dolgokat mondott. Időszerű kérdésekkel foglalkozott Pozs- gay Imre előadása is: szóba került az ifjúság érdekvédel­me, a szakszervezet és a KISZ kapcsolata. — Gondolom, nemcsak szak­mai jellegű rendezvények vol­tak. A munkásfiatalok orszá­gos találkozója — hasonlóan az ifjúság más rétegeinek ilyen akcióihoz — mégiscsak fesztivál. — Persze, délutánonként sportvetélkedők, játékos ver­senyek, esténként koncertek, táncházak és más szabadidős programok voltak. Ilyenkor jutott idő a „nem hivatalos” szakmai beszélgetésekre is. — Hoztatok haza valamilyen babért? — A sportversenyeikről saj­nos nem, de a gasztronómiai tudáspróbán első helyen vé­geztünk: Bács-Kiskun csapata főzte a legfinomabb halászlét! SZÁMŰZVE A VÖDÖR ÉS A GYURMA Szőke, álmodozó szemű törékeny kislány. Alig tudom el­hinni, hogy tanult szakpárjának egyike a „félelmetes” mate­matika. A számok birodalmában való járatosságát azonban egyelőre nem kamatoztatja: Sárkány Júliát közművelődési munkakörben, egyszersmind másik szakjának, a rajznak ta­nítására alkalmazza szptembertöl első munkahelye, a kis­kunhalasi általános művelődési központ. — Mit jelent egy ilyen, kt- vül-belül cso­daszép, több rendeltetésű intézmény­ben kezdeni a pályát? — Ez a kör­nyezet önma­gában is sokat segít az eszté­tikai nevelés­ben. Másutt sajnos csak be­szélhetnek a vi­zuális kultúra fejlesztését is célul tűző rajz­tanárok a szép emberi környe­zetről, annak fontosságáról. Itt mindez adott. Feltétlenül hat­nak a gyerekekre a folyosókon látható állandó és időszaki kiál­lítások is. Igazán szerencsésnek tartom az általános iskola és a művelődési ház „egyesítését”, hi­szen így a diákok az egész napos tanítás úgynevezett szabadidő- sávjailban itt helyben a legkülön­bözőbb kulturális programokba kapcsolódhatnak be. — Egésznapos tanítás?! — Pontosabban: iskolaotthon- rendszerű nevelés. Délelőtt van­nak a nagyobb szellemi erőkifejj- tést igénylő órák, amit pihentető, mindenki által szabadon választ­ható foglalkozások követnek. Dél­után pedig a nem kevésbé fon­tos, de például a matematikához képest mégiscsak könnyebb órák jönnek. — Amilyen mondjuk a rajz? — Igen, de ez itt egyáltalán nem jelenti ennek a tárgynak a lebecsülését. Sőt! Az, hogy en­gem, a rajztanárt közművelődé­si munkakörben alkalmaztak, épp azt bizonyítja, hogy Szemerédi László, az általános művelődési központ igazgatója mennyire fon­tosnak tartja a vizuális nevelést, az izlésformálást. Mert, persze, én nemcsak tanítok. Kiállítást rendezek, tárlatot vezetek, sza­badidős foglalkozásokat tartok — gyerekeknek és felnőtteknek egy­aránt. — Nekem — őszintén szólva rossz emlékeim vannak az álta­lános iskolai rajzórákról. A tanár kitett az állványra egy tárgyat, mi meg neki­lestünk az ecset­nek, gombfes­téknek, s ez így ment szinte egész éven át, csak a tárgy változott: hol légy vödröt, hol egy locsoló­kannát kellett „ábrázol­nunk" ... — Hát igen, sajnos még mindig nem mondható el, hogy ez az „an- ti-nevelés” tel­jesen a múlté. Sok helyen ma is azt küldik be a tanári karból a rajzórára, aki éppen rá­ér. Mert ugye, egy vödröt min­denki le tud rajzoltatni... És •még csak nem is hibáztathatok érte, hiszen őket Is így tanították. De ahol van is szaktanár, nem becsülik eléggé a munkáját. A rajz készségtárgy — mondják —, amit úgyse lelhet megtanítani a kétbalkezesekkel. Pedig ez nem igaz! Minden gyereket el lehet juttatni — megfelelő előkészítés­sel, gyakorlással — egy bizonyos szintre. Más kérdés, hogy tulaj­donképpen nem is ez a legfőbb cél. — Hanem? — A térlátás, a képzelet, az Ízlésbeli igényesség fejlesztése. Az alkotás örömének megízlelte- tése. Ezért akarom én például száműzni a gyurmát; dolgozza­nak — játsszanak — a gyerekei» maradandó — kiégethető, kiál­lítható — agyaggal! Igaz, ez ne­kem jelent plusz munkát — a pedagógusok egy része rettenete­sen fél az agyagozás okozta „pi­szoktól” —, de megéri. — Anyagilag is? — Háromezer-hétszáz forinttal vettek fel, s nagy segítség volt a szolgálati lakás, amit pár hóna­pon belül megkapok. Miskei va­gyok, nem tudnék bejárni, az al­bérlet meg elvinné a fél fizeté­sem. Ami ugyan nem sok, de ha elbben a csoda-házban bárki Is csak a pénzért dolgozna, nem len­ne olyan jó híre, mint amit egy­éves fennállása alatt megterem­tett magának. összeállította: Szabó Kiára n

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom