Petőfi Népe, 1985. július (40. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-22 / 170. szám
2 ® PETŐFI NÉPE • 1985. július 22. események sorokban BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár • György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az Országgyűlés elnöke .búcsúlátogatáson fogadta Vlagyimir Bazovszkijt, a Szovjetunió budapesti nagykövetét, aki vasárnap végleg elutazott Budapestről. BASEL A Közös Piac Pénzügyi Bizottsága rendkívüli ülésen úgy határozott, hogy 6 százalékkal leértékeli az olasz lírát a Nyugat- Európai Pénzügyi Rendszer (EMS) többi valutájához képest, s ezzel egyidőben ez utóbbiakat 2 százalékkal felértékelik. A líra árfolyama pénteken mintegy 20 százalékot zuhant az amerikai dollárhoz képest, s jelentősen gyengült a többi nyugateurópai valutához képest is. WASHINGTON MÁR ELŐRE MAGYARÁZKODIK Szovjet álláspont a csúcstalálkozóról Washingtoni nyilatkozatokból egyre in-káhb úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok már most be akarja biztosítani magát Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan novemberi genfi találkozójának esetleges kudarca esetére, s előre mentséget akar találni önmaga számára — jelentette ki a szovjet televízió szombat esti híradójában Vitalij Kobis politikai szemleíró. Kobis a Fehér Ház szóvivőjét idézte, aki a napokban kijelentette, hogy az amerikai fél a találkozón „nem akar semmiféle konkrét, a fegyverzetellenőrzésre vonatkozó megállapodást elérni”. Ügy tűnik tehát — állapította meg a kommentátor — hogy Wash igton előre meg akarja dolgozni a közvéleményt, rá akarja hangolni arra, hogy ne várjon semmiféle konkrét és konstruktív eredményt a genfi csúcstalálkozótól. Ami a Szovjetuniót illeti, ő a maga részéről ebben a játékban nem kíván részt venni. Továbbra is arra fog törekedni, Hogy a fegyverkezési hajsza, s elsősorban a nukleáris és űrfegyverkezés útjába akadályokat emeljen, s erről a törekvéséről soha egy pillanatra sem fog lemondani — mutatott rá Vitalij Kobis. BOTRÁNYOS GONDATLANSÁG Legalább háromszáz halottja van a gátszakadásnak Nők világkonferenciája NAIROBI A nők évtizedét lezáró nairobi ENSZ-konferencia első hetének felszólalásai és a munkaibizottságokban kibontakozott kemény viták, amelyeket itt-ott még kivonulások is tarkítottak, azt bizonyítják, hogy a női egyenjogúságot, a nők helyzetét általában nem lehet steril módon a politikai háttértől, a nemzetközi helyzettől függetlenül vizsgálni. Ezt a fajta megközelítést elsősorban az Egyesült Államok és Izrael szorgalmazta, ame-. lyek a legélesebb bírálatokat kapják a konferencián , óriási többségben levő fejlődő országok részéről. Nagy taps fogadta a szovjet küldöttség vezetőjének, Valen- tyina Tyereskovának azt a megállapítását, hogy bolygónk jövője attól függ, nemzedékünk felismeri-e az emberiség előtt álló problémák bonyolultságát, képes-e józanul mérlegelni és cselekedni. BECS Bécsben befejeződött a Fred Sinowatz kancellár kezdeményezésére rendezett eszmecsere az európai kultúra, az együttműködés kérdéseiről. A háromnapos találkozón a házigazda mellett részt vett Peter Glotz, a nyugatnémet szociáldemokrata párt ügyvezetője, az SDP egyik vezető ideológusa, Köpeczi Béla művelődési miniszter és Hans-Joa- ehim Hoffmann, az NDK kulturális minisztere. Köpeczi Béla véleménye szerint rendkívül fontos, hogy politikusok nem hivatalosan, kötetlenül is tudjanak -beszélni az emberiséget érdeklő nagy kérdésekről. Pillantás Az elkövetkező napok legfontosabb eseménye kétség-4 kívül a világ fiataljainak mqszkvai találkozója lesz, ám addig is minden napra szerepel valami a 'hírügynökségek előrejelzéseiben. HÉTFŐ: Genf ben újabb értekezletre gyűlnek össze a kőolajexportáló országok szervezete, az OPEC tagjainak állj iipari miniszterei. Előző, bécsi konferenciájukon nem sikerült megegyezésre jutniuk a szervezet stratégiáját illetően, s ezt követően Szaúd- Arábia jelentős termelésnÖT velést helyezett kilátásba a genfi kudarc esetére. KEDD: Első ülését tartja az új összetételű zimbabwei tör. vényhozás. A nagy kérdés az, hogy az abszolút többség birtokában Róbert Mugabe miniszterelnök valóban javasol- ja-e az alkotmány módosítását, az egypártrendszer bevezetését. SZERDA: Washingtonban megkezdi munkáját az IDU, a Nemzetközi Demokratikus Szövetség. A konzervatív szervezetben mintegy harminc ország politikusai tömörülnek, köztük lesz Helmut Kohl és Margaret Thatcher is. RÖMA/STAVA Még mindig nincsen pontos adat a pénteki észak-oi’iaszorszá- gí gátszakadás álMozataíniak számáról. A polgári védelmi minisztérium vasárnap délelőtt azt közölte, hogy laddliig 193 holttestet találtaik. Tesero városka polgármesteri hivatalának ugyanabban a,7. időben kiadott jelentése a h állottak és aiz eltűntek számát összesem mintegy háromszázra teszi. Nincs egységes vélemény a katasztrófa okát illetően sem. Mint jelentettük, egy alpesi víztározó gátja egy helyen át,szakadt, és a hatalmas víztömeg, a közeli Sta- va falura zúdult, majd elöntötte a • távolabbi Tesero területének egy részét is. A víztározó eigy, a a hétre CSÜTÖRTÖK: Pretoriában tárgyalások kezdődnek a Dél- Afrikai Köztársaság és Botswana külügyminiszterei között. A téma a közelmúltbeli dél-afrikai agresszió, melynek számos halálos áldozata volt a frontállam fővárosában. PÉNTEK: Harminckét esztendeje, ezen a napon támadták meg a Fidel Castro vezette kubai hazafiak a gyűlölt Batista rendszer egyik legerősebb támaszpontját, a Moncada laktanyát. A csata akkor elveszett, ám ma mégis iskola van az egykori kaszárnyában. SZOMBAT: A szovjet fővárosban ünnepélyes külsőségek között megnyílik a XII. Világiifjúsági találkozó. A VIT-re 650 fős magyar delegáció utazik. VASÁRNAP: Peruban beiktatják Allan Gardát, az ország új elnökét. A rendkívül népszerű, fiatal politikus előtt álló feladatoknál csak a lakosság várakozása nagyobb. Nagy kérdés, hogy miként sikerült majd összefogni a széthúzó belső erőket, s föl lehet-e számolni az egyre erősödő terrorszervezetet, a fényes ösvényt. közelben lévő fluoritbánya- komplexum része volt, és ugyanannak a társaságnak a tulajdonában volt, mint miaga a bánya. A fluorít belekerült la tározó vizébe, ami élten tavaly egy helyi környezetvédő csoport tiltakozott is. Egy héíyii tisztviselő a katasztrófa után úgy vélekedett, hogy a vízben levő. és az abból a környezetbe felszívódott vegyi anyagnak is szerepe tehetett a gátszakadás előidézésében. A vasárnapi olasz lapok pártállásuktól függetlenül annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a katasztrófát valakinek a botrányos gond íittalnis ága/’ okozta. Elítélték ' a tömegszerencsét- iereégigel kapcsolata^ , cinikus spekulációkat. |az emberi élet bűnös semmibe vételét, és mások érdekeinek eíhianyaigoitósát. A torinói La Stampa óvott attól. hogy az ügyet „inélháipy mérnök letartóztatásával elintézzék”. A szélsőbaloldali II. Manifesto szerint az illetékesek már, tavaly november óta' tudták, milyen veszélyeket rejt magában a gát állapota. Rendkívül sikeres volt Nora Astorga nicaraguai külügyminiszter-helyettes felszólalása, aki miután részletesen ismertette, milyen gazdasági és katonai fenyegetéssel kell hazájának szembenéznie az Egyesült Államok és az amerikai kormány által támogatott ellenforradalmárok részéről, állást foglalt a békés megoldás és a tárgyalások mellett. Az Egyesült Államok közép- amerikai politikája és a dél- afrikai faji elkülönítés ellen tüntettek csütörtökön délután a Fórum ’85, kormányszervezetek tanácskozásának résztvevői is a nairobi egyetem kertjében. A vitafórum pénteken este ért véget. Nem végleges adatok szerint a különböző társadalmi szervezetek 13 ezer tagja regisztráltatta magát a fórumra. Záró aktusaként a résztvevők a Kenyat- ta-konferencia központhoz vonultak, hogy határozottabb cselekvésre serkentsék azokat, akiknek hatalom van a kezében, azaz az ENSZ-konferencia résztvevőit, ,akik között,,jó néhány miniszter is található. TÖMEGES LETARTÓZTATÁSOK Rendkívüli állapot Dél-Afrikában A dél-afrikai kormány szombat éjféltől meghatározatlan ideig tartó rendkívüli állapotot vezetett be az ország 36 megyéjében, elsősorban Johannesburg térségében, illetve Fokföld tartomány keleti részén. A mostani lépés — mutatnak rá a hírügynökségek — lényegében azt jelenti, hogy a pretoriai kormány jelentősen ki akarja terjeszteni a rendfenntartó erők hatáskörét a fajüldöző rendszerrel szemben mind erőteljesebben megnyilvánuló elégedetlenség letörésére. A rendkívüli állapot rendelkezései értelmében a helyi rend- fenntartó szervek saját hatáskörükben kijárási tilalmat vezethetnek be. ellenőrzésük alá vonhatnak bizonyos alapvető szolgáltatásokat, betilthatnak egyes sajtótermékeket. Elfogatási parancs nélkül foganatosíthatnak letartóztatásokat, és a letartóztatott személyeket bírósági eljárás nélkül meghatározatlan ideig őrizetben tarthatják. Az ország 30 megyéjében már eddig is gyülekezési tilalom volt érvényben. A dél-afrikai rendőrség vasárnap legkevesebb 4 embert ölt meg Johannesburg és Port Elizabeth feketék lakta körzeteiben, s a színes bőrű lakosság és a rendőrség összecsapásainak estig még csaknem félszáz sebesültje is volt. A szombat éjféltől bevezetett rendkívüli állapot első 12 órája alatt a rendőrség mintegy 250 embert tartóztatott le, több mint 110 embert a rendkívüli állapotra való hivatkozással. A letartóztatottak közül 60 ember — köztük több fehér bőrű — az apartheid elleni mozgalom híve, illetve tagja. Várható a tömeges letartóztatások folytatása. V A júliusi üzenet napja Chelm kis város ma is, habár tíz éve, hogy vajdasági székhely- lyé léptették elő. A szovjet határhoz közeli település régi múlttal dicsekedhet, ám különösebb turistalátványossága nincs. Az idegent a helybeliek, egy ötven év körüli jellegtelen hivatali épülethez és egy mellékutcában lévő egy emeletes kis házhoz viszik. Az első, a lengyel államvasutak egykori keleti igazgatósága, ahol most negyvenegy éve az első népi kormány ülésezett. A másik ház valaha nyomda volt — ma múzeum. Ebben az épületben nyomtatta ki egy akkor éppen hogy a szakmát elsajátító fiatalember a történelmi dokumentumot — a lengyel Nemzeti Felszabadítást Bizottság felhívását, vagy ahogy itt emlegetik, a „júliusi manifesztumot”. Mit ígért, mire szólított fel a ma ni feszt um? Először is, a német megszállók elleni általános harc- 'ra — a felszabadító szovjet hadsereg oldalán. Felszólított a régi társadalom demokratikus átalakítására, földreformot, az ipar fejlesztését ígérte. Erős, független, demokratikus Lengyelországot ígért, amely biztonságos határok között, békében él szomszédaival. Megígérte a művelődés, 8BSM iskolázás jogának biztosítását, az állampolgárok lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartását. Ezt a dokumentumot akkor bocsátották ki, amikor az ország nagy része fasiszta megszállás alatt volt. Égtek az embermáglyák a lengyel földön lévő koncentrációs táborokban. Megosztott volt ekkor a lengyel társadalom is — sokan a felszabadulást csak nyugatról tudták elképzelni, Londonban emigráns kormány működött párhuzamosan. A háború utáni fejlődés Lengyelországban különlegesen bor nyolult volt, ám a demokratikus pártok — a kommunisták vezetésével — végrehajtották a júliusi manifesztumban foglaltakat. Megszületett a földreform, államosították az ipart és a kereskedelmet, új szocialista nagyipart hoztak létre. Rendeződtek a nemzetközi kapcsolatok, — Lengyel- ország a szocialista szövetségi rendszer tekintélyes tagjává lett, nőtt a lakosság műveltsége, kultúrája. Az itteni szocialista fejlődés sem volt azonban mentes az ellentmondásoktól. Több alkalommal is konfliktusok, belső válságok szakították meg a fejlődést, a vívmányok veszélybe is kerültek. A Lengyel Egyesült Munkáspárt alapos tudományos és politikai elemzés alá vetette ezeket a válságjelenségeket, különösen a nyolcvanas évek legelejének krízisét. A tanulságok fájdalmasak voltak, következményeik ma is érezhetők, hiszen a korábbi évtized rossz gazdaságpolitikája és az 1980—81-es anarchia okozta gazdasági kár még nem gyógyult be, ha korlátozva is, de még léteznek élelmiszerjegyek, a fogyasztás szinte jóval az 1979-es alatt van, nagy az ország külső adóssága. Nem megy egyik napról a másikra a megrendült politikai bizalom helyreállítása sem. Azonban itt is nagy eredmények születtek: újjáépült a szakszervezeti mozgalom, — a dolgozók több mint ötven százaléka csatlakozott, — kiépült az új népfront, a PRON, helyreáll a pártba vetett bizalom. A Lengyel Egyesült Munkáspárt ugyanis — okulja a tanulságokon — új szövetségi politikát folytatva, kétfrontos politikai harcban erősíti meg vezető szerepét. A párt a nemzeti közmegegyezés és a harc vonalát követi — mondotta Woj'ciech Jaruzelski. Ez azt jelenti, hogy szót akarnak érteni minden jószándékú, a szocializmust igenlő emberrel. Keresik az együttműködés lehetőségét az egyházzal. Ugyanakkor következetesen fellépnek az idegen érdekeket szolgáló csoportokkal szemben. A magyarok mindig nagy figyelemmel — aggódva, vagy örömmel — követték a lengyelországi fejleményeket. Népeink hagyományos barátsága a szocialista fejlődés közös évtizedei alatt új tartalommal gazdagodott, új formákat is felvett. Éppen ezért tulajdonít a két párt olyan nagy jelentőséget a kétoldalú kapcsolatok ápolásának. A pártközi viszony állandóságát jelzi, hogy az utóbbi években minden esztendőben sör került a legmagasabb szintű találkozókra. Wojciech Jaruzelski és Kádár János megbeszélései hozzájárultak a kétoldalú kapcsolatok más jellegű fejlesztéséhez is. Gyorsan fejlődik a kölcsönös árucsere, a gazdasági kooperáció. Fokozatosan helyreállnak és továbbfejlődnek az emberek, városok, dolgozó kollektívák, olyannyira fontos kontaktusai is. Annak idején a júliusi kiáltvány kiadása nagyon is optimista tettnek számított: Varsó és Krakkó, az ország kilencven százaléka a kegyetlen fasiszta megszállás alatt volt még, amikor a lengyel hazafiak új ország építését ígérték. Az optimizmust, az akkori várakozásokat az ország sokszorosan túlteljesítette. Ma azonban már újabb feladatok, bonyolult, nehéz kérdések megoldása vár a lengyelekre. Ehhez kívánunk sikert a júliusi manifesztum ünnepén! M. G. * Üdvözlő táviratok * Kádár János az MSZMP főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György miniszterelnök az alábbi táviratot küldte a lengyel vezetőknek: Kedves elvtársak! A Lengyel . Népköztársaság nemzeti ünnepén, Lengyelország újjászületésének 41. évfordulóján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő' jókívánságainkat küldjük önöknek és a testvéri lengyel népnek. Pártunk, kormányunk és népünk nagyra becsüld a lengyel nép 1 figyelemre méltó eredményeit amelyeket szocialista vívmányai védelmében, a társadalmi-politikai' és gazdasági élet konszolidálásában a Lengyel Egyesült Munkáspárt vezetésével elért. SdiQlárd meggyőződésünk, hogy a lengyel kommunisták és szövetségeseik — szoros egységben a dolgozó néppel — síikerrel baladnak tovább a szocialista megújulás útján. Megelégedéssel tölt el bennünket, hogy országaink kapcsolatai gyümölcsözőek, eredményesen fejlődnek népeink és a szocialista közösség javára. A jövőben is arra törekszünk, hogy közös- eszméinkkel és céljainkkal összhangban, a magyar és a lengyel nép hagyományos testvéri barátságának szellemében erősítsük és mélyítsük együttműködésünket az élet minden területén. Nemzeti ünnepünkön szívből kívánjuk önöknek és a testvéri lengyel népnek, hogy érjenek el újabb sikereket szocialista, hazájuk felvirágoztatásáért, a társadalmi haladásért és a békéért folytatott küzdelmükben. ★ ★ ★ Romany Pál, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára táviratban köszöntötte Stanislaw Opalkót, a Lengyel Egyesült Muunkáspárt Politikai Bizoottsága tagját, a Tarnow vajdasági párt- bizottság első titkárát, a vajdasági pártbizottságot, a lengyel testvérmegye kommunistáit, a Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. A távirat hangsúlyozta: a magyar és a lengyel nép, országaink, Bács-Kiskun megye és Tarnow vajdaság között kialakult kapcsolataik az utóbbi években kölcsönös megelégedésre kiszélesedtek. A megyei pártbizottság első titkára a szocialista építőmunkának a LEMP kongresszusi határozatainak megvalósításához sok sikert kívánt a tarnowi vajdaság vezetőinek, kommunistáinak, valamennyi dolgozójának. MA ESTE HÉT ÓRAKOR Képernyőn a világkoncert A londoni és a philadelphiai — az afrikai éhezők támogatására verbuvált — vi- iágkoncertet mégiscsak közvetíti a magyar televízió, noha az élő adás — amint árról a Heti Világgazdaságból értesülhettünk:. —i.HR-— , . . ,„ , , sem került , volna említésre erdemes összegbe. A ma 19 orakor kezdődői i négy.óTfáS' műsort ' a , BRCj, ingyen adta át videqjtazettán a magyar tévének. Ha egy 'hét késéssel, de végül csak tabui lenétünk a déli 12 óra 45 perckor kezdődött, hajnali 5-ig tartó világkoncertirvek. Munkásőr-beszélgetések Befejeződött ezekben a napokban a munkásőrségnél az a beszélgetéssorozat, melynek során a testület minden tagját megkeresték elöljáróik a munkahelyeiken, családjuk körében, vagy a kiképzési összevonásokon. Az eszmecseréken szó , volt az MSZMP XIII. kongresszusának dokumentumairól, a munkahelyi, a közéleti és a munkásőr feladatokról. Véleményt kérteka parancsnokok a munkásőrök szolgálati, élet- és munkakörülményeiről, közéleti tevékenységükről is. Kitűnt, hogy környezetük isimeri, megbecsüli a munkásőr szolgálatot. Ezt jelzi, hogy a kongresszust megelőzően több mint 17 ezer munkásőrt választottak meg különböző párttisztségekbe. A munkásőrök munkahelyeiken is szorgalmasan dolgoznak, főként a bányászatban, a közlekedésben és szolgáltatásban tevékenykedők vállalnak többletet, s nem egyszer a szabadszom- bátot, a vasárnapot is munkával töltik. Mindemellett az első félévi kiképzés eredményei is a . helytállást tanúsítják. Példásan teljesítették más szolgálati feladataikat is, országszerte részt vettek például a munkásőregységek a rendőrség közrendvédelmi akcióiban. Lesz elég — ígérik (Folytatás az 1. oldalról.) azonban ez a ruhadarab, köpeny nélküli diákokat szinte sehol nem látni. A tornaruha már elengedhetetlen kelléke az iskolai felszerelésnek, ám ennek színét, fazonját sem határozza meg központi előírás'. (Az iskolák viszont — a szülők nem kis bosszúságára — előszeretettel tesznek kötelezővé bizonyos színű dresszt. Erre tehát nincs joguk. A szerk.) Az iskolaköpenyekből a fazonválaszték lényegesen szélesebb^ korábbi évekénél: nyolcvanhárom fajtából válogathatnak a vásárlók. A köpenyek anyaga többnyire hurkolt polyester, csak kisebb részük kevert szálas, illetve természetes alapanyagú termék. A szerződések értelmében I a nagykereskedelmi vállalat raJt_| táraiba augusztus 15-.ig szállít-! ják a gyártók a megrendelt köpenyekét, s még az iskolaszezon! előtt a teljes mennyiség az üzle-j tekibe kerül. Gyermek és felnőtt tornámé-! zekből az idén összesen 300 ez-l rét szereznek be, tíz százalékkal! többet, mint tavaly. A korábbiakhoz képest javul« a melegítők kínálata. A tornacl-l pők választéka is bővült: a Tl-j sza Cipőgyár termékei, valamin« a csehszlovák importáruk mell lett rövidesen megjelennek a boltokban a kínai tornacipők isi NÉPMŰVÉSZEK NYÍREGYHÁZÁN: Bács-Kiskun megyei sikerek Szombaton Nyíregyházán megnyílt a VII. Országos Népművészeti Kiállítás. A közszemlére tárt kétezer tárgyat, nyolcszáz alkotó munkáját, csaknem ezerötszáz pályázó töhb mint négyezerszáz műve közül választotta ki a szakmai zsűri. Bács-Kiskunt tizenöt egyéni, illetve kollektív alkotó több mint száz népművészeti munkával képviseli az augusztus 31-ig megtekinthető seregszemlén. A tizenkilenc kategória díjaiból négyet hoztak el a Bács-Kiskun megyeiek. Arany plaketté érdemelt ki (nemez és sző nyel kategóriában) a kecskeméti Szól rákaténiusz Játékműhely és Múl zeumot képviselő Vidák István- Nagy Mariipáras. Fazekas ka tegóriában a lakiteleki Dugár Jáj nos ezüst plakettet kapott és -I a legnépesebb — hímzés kategq riában ugyancsak ezüstöt a kecs; kernéti dr. Nagy Györgyné. Gej, rencsér László kovácsoltvas ks tegóriában szerzett bronz piakel tét.