Petőfi Népe, 1985. március (40. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-20 / 66. szám

Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1890. március 20-án született és 67 éves korában, 1957-ben halt meg Benjamino Gigli olasz operaéne­kes, Caruso után a legnépszerűbb olasz énekes, akinek tenorja hő­si és lírai szerepekben csaknem utolérhetetlen volt. Miután 1914-ben Pármában megnyert egy énekversenyt, még ugyanebben az évben Rovigóban debütált, a Gioconda Ernájaként, néhány évvel később, 1918-ban pedig a Scalában alakította Fa­ustot Boito Mefistofelés című operájában, Toscanini alatt. Két esztendővel később meghódítot­ta a New York-i Metropolitant is, s Caruso halála után egyér­telműen valóban ő lett a tenor, a világ legünnepeltebb énekesei­nek egyike. Í932-ben otthagyta New Yorkot, s visszatért hazá­jába: gyakori vendégjátékai so­rán Budapestet is felkereste. Ellentmondásos jelenség volt, kétségtelenül az operatörténet legcsodálatosabb tenorhangjai­nak egyikével, aki hatvanéves korában is úgy énekelt, mint fia­talon. Ugyanakkor nem volt mentes a stílusbeli kisiklásoktól, gyakran önkényes díszítéseket alkalmazott; mintha valamiféle nápolyi dalt énekelt volna, amelynek egyébként — verseny­társ nélkül — legragyogóbb tolmá- csolója volt. ■ 1985. március 20-án, szerdán. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Nincs előadás. KELEMEN LÁSZLÓ kamaraszínhAz Nincs előadás ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 18 órakor: Belpolitikai fórum. RE­FORM — HOGYAN TOVÁBB? A VÁL­LAL AT IRÁN YlTAS ÜJ ELEMEI. Elő­adó Sárközi Tamás, a Marx Károly Közgazdaságtudpmányi Egyetem jogi karának tanszékvezetője. ­MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A GONOSZ LADY. Sz., mb., angol kalandfilm. Árpád mozi: fél 4 óraikor: AZ EZÜST-TÓ KINCSE. Sz.. NSZK— jugoszláv film. Háromnegyed 6 és 8 órakor: SZENTIVÁNÉJI. SZEX-KO­MÉDIA. Sz., amerikai filmvígjáték. Csak 16 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: A GONOSZ LADY. Sz., mb., angol ka­landfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: TAR- SASUTAZAS. Sz., magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A FÜP.OS LOVACSKA. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb., am érik ad filmvígjáték. KISKUNFÉLEGYHÁZA' Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 órakor: KLUTE. Sz., mb., amerikai film. TISZAKECSKE Művelődési ház: 7 órakor: SZÓL­JON A ROCK. Sz.. zenés, francia film. i4 éven aluliajknak, nem aján­lott! Életmentőket tüntettek ki • A képen balról jobbra: Orosz Imre, Bánóczki Sándor és Vígh József. (Tóth Sándor felvétele) Kiskunhalason január 21-én este Tamaskó Já- nosné lakásában gázrobbanás történt, amikor az asszony be akarta gyújtani szobai olajkályháját. A gáz a megrepedt utcai vezetékből szivárgott a rosz- szul megalapozott falak alatt a szobába, ahol rob­banóképes mennyiségben gyűlt össze. A ház másik helyiségében tartózkodó Orosz Imre és Bánóczki Sándor azonnal az eszméletlenül fekvő, égő asszony segítségére sietett. Kimentették, miközben ők is súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Egy nappal később, január 22-én Dunapatajon Zimmermann Mátyásné lakásában magára hagyta két kisgyermekét, a hároméves Gábort, és a másfél éves Máriát. Ez idő alatt feltehetően, tüzért; fogott a kályha közelében lévő ágynemű, s ettől kigyulladt a lakás. Az utcán arra haladó Vígh József szeren­csére észrevette a tragikus helyzetet, betörte a la­kás ablakát, behatolt a szobába, és kivitte az esz­méletlen gyerekeket az udvarra, majd értesítette a tűzoltókat, mentőket. Ezzel megmentette a gyere­kek életét. A Minisztertanács bátor, példamutató helytállásá­ért, önfeláldozó magatartásáért az Életmentő Em­lékérem kitüntetést adományozta Bánóczi Sándor­nak, a kiskunhalasi Vörös Október Termelőszövet­kezet esztergályosának és Orosz Imrének, a Kis­kunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat gépkocsive­zetőjének, valamint Vígh József dunapataji kőmű­ves kisiparosnak. A kitüntetéseket tegnap reggel Kecskeméten dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun .megyei Tanács el­nöke hivatali szobájában adta át az életmentőknek. Köszöntötte őket Forgács Géza, az Országos Tűzol- tópárancsnokság osztályvezetője is. Jelen volt dr. Lengyel László alezredes, megyei tűzoltóparancsnok. R. M. KÖZREND, TÖRVÉNYESSÉG Önkéntesrendőri csoport az ifjúságért A Kecskeméti Rendőrkapi­tányságon másfél évtizede tevé­kenykedik ifjúságvédelmi 'önkén­tesrendőri csoport. Eleinte nyol­cán, később harmincán kapcso­lódtak be munkájába, ebben az év-ben pedig már négy csoportban 42-en nyújtanak segítséget a közrend és a törvényesség védel­méhez. Fáradságot nem ismerve, ta­valy 5223 órát töltöttek szolgá­latban. Százötvenhét alkalom­mal vettek részt nyomozásban és az ehhez szükséges részfeladatok elvégzésében, ötvenkét szabály­sértési feljelentés mellett 51 hely­színi figyelmeztetés is jelezte a csoport hatékony és mind sokol­dalúbb munkáját. Említést érde­mel, hogy tavaly 480 olyan fia­talkorút igazoltattak, akik isko­lai tanulmányaikat már abba­hagyták, de még nem dolgoztak. Nem egy betörési sorozat, gépko­csilopás és -feltörés tetteseinek a kézre kerítése fűződik a ne­vükhöz. Diszkó- és egyéb ifjúsági rendezvényeket látogattak. Gya­kori a jelenlétük a különböző vendéglátóhelyeken, hogy a 18 éven aluliak szeszes itallal való kiszolgálását megfigyeljék, és ennek nyomán szabálysértési el­járást kezdeményezzenek. A vá­rosi tanács gyámhatóságával és a hivatásos pártfogókkal ugyan­csak jó kapcsolatot tartanak a gyermekek és a fiatalok érdeké­ben. Az ifjúságvédelmi önkéntes­rendőri csoport 1984. évi munká­ját a napokban értékelték a Kecskeméti Rendőrkapitánysá­gon. Kiemelkedő tevékenységé­ért Nagy Gáborné postai dolgozó, Maruzsi Erzsébet, az MMG Auto­matika Művek műszerésze és Korpácsi Mihály, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat laka­tosa kapitányság-vezetői dicsé­retben és pénzjutalomban része­sült. A városi tanács a gyámügyi csoportja részére adott segítsé­gért, Gubisi József nyugdíjas rendőr alezredesnek, a csoport megalakítójának, Nagy Gáborné, és Valentyik Sándor postai al­kalmazottnak, Lichter Miklós­nak, a Kecskeméti Közúti Igaz­gatóság dolgozójának, Durjanik Sándornak, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola gondnokának és Mező Lászlónak, a BRG sze­mélyzeti osztályvezetőjének di­csérő oklevelet adott. Rajtuk kí­vül még négyen kaptak kitün­tetést a csoportban eltöltött öt, tíz, illetve 15 évi szolgálatért. K. A. Megtiltották a sztereo magnós rádiók árusítását A Kereskedelmi Minőségellen­őrző Intézet (KERMI) a forgalom­ban levő termékek hatósági el­lenőrzése során megállanította. hogy azonos típusjellel — J. S. C. MX 202 F2 — japán gyártmányú kazettás 'magnólejátszóval kom- blin.ált sztereo autórádió kétféle változatban került hazánkban for­galomba. Közülük az egyik válto­zat — a 68,5—73 MHz frekvencia- tartományban működő — nem al­kalmas a hazai URH-adások. vagyis a 68,5 MHz alatti frekven­ciákon sugárzott műsorok vételé­re. így nem felel meg az előírá­soknak. A KERMI ennek a típus­nak a további árusítását megtil­totta. Az intézet felszólítja a forgal­mazó kereskedelmi vállalatokat, hogy a készülék árusítását hala­déktalanul szüntessék meg. azo­kat a vásárlókat pedig, akik ko­rábban vettek ebből a gyártmány­ból. a termék újbóli ellenőrizte­tése nélkül kártalanítsák. A hazai URH-adások vételére alkalmatlan készülék egyébként felismerhető, mert csomagolásán és a készülék skáláján is fel van tüntetve, hogy az FM 1. URH- Sávja a 68,5—73 MH2 közti frek­venciatartományban használható. Továbbra is forgalomban ma­rad az a változat, amelynek cso­magolásán és skálájáéi a 65—73 MHz-jelölés szerepel. Beköszönt a csillagászati tavasz Március 20-án. szerdán 17 óra 14 perckor beköszönt a csiLtagá- szaíi tavasz, s napéjegyenlőség alakul ki bolygónkon. A napéj­egyenlőség — mint Ismeretes — annyit jejent, hogy az északi és a déli féltekén egyaránt 12 óra a nappal és 12 óra az éjszaka. Et­től kezdve pedig bolygónk Úgy fordul tengelyével a Nap felé, hogy az északi félteke kapja a több fényt és meleget, a déli fél­tekén pedig őszre fordul az lidő. Az első csillagászati tavaszi napon 5 óra 48 perckor kelt a Nap és 17.58 perckor nyugszik. Vagyis látszólag 10 peirccel hosz- szab.b a nappal, mint az éiszaka. Az eltérés a légkör fénytöréséből adódik, e jelénség nyomán- ugyan­is. miután már lebukott a Nap. néhány pereiig még látható az égen. A tavaszi napéjegyenlőségnek a húsvéti ünnepek időpontja miatt is megvan a jelentősége. A hagyomány 'szerint ugyanis a csillagászati tavasz beköszönte utáni első holdtöltét követő hét végén ünnepli,k húsvétot. Miután az idén április 5-én tesz az első tavaszi téli hold, a húsvéti ünne­pek 7-én és 8-án lesznek. VÁLASZ CIKKÜNKRE Veszélyes korszerűsítés Már aggódtam, hogy a cím­zettek közül senki sem olvas­ta február 23-án megjelent, „Szálkák” címmel csokorba- fogott glosszáimat. Bennem maradtak a „szálkák” — gon­doltam —, a felvetett prob­lémák az illetékeseknél fi­gyelmet sem érdemelnek. Azt panaszoltam akkor, hogy van olyan falu, ahol játékfilmet koszos vászonra vetítenek, hogy a Vasárnapi Hírek „fris­sen” olvasása ma már városi privilégium, és hogy egyes településeken csak akkor tu­dom a segélykérő telefont használni, ha van nálam két­forintos érme. Minden aggodalom szerte­foszlott azonban, amikor ke­zemhez került a Szegedi Pos­taigazgatóság levele Vojnár László igazgatóhelyettes szig- t nójával. A levél írója, Ács Péter szerint glosszám „meg­jelenési formájában igen pon­tatlan”. Röviddel — néhány mondattal — ezután azonban ezt az állítását maga cáfolja meg. Ezt írja: „Néhány nem automatizált faluban (?) újonnan felszerelt szürkeszínű egyérmés CCB 5 típusú ké­szülékekről valóban csak ér­me felhasználásával lehet se­gélykérés céljából telefonálni, de a készülék az érmét hívás után visszaadja.” Kedves Ács Péter, köszö­nöm, hogy ily gyorsan fel­ment a súlyos vád alól. Ez minden haragot felold ben­nem. Csak kérem tehát: ol­vassa el ismét a néhány soros írást, én ugyanis nem azt „kérdezem”, hogy ki téríti meg az életmentésre „elherdált” pénzem. Azért aggódom, hogy mi van akkor, ha sürgős se­gítség kellene ugyan, de nincs nálam kétforintos érme. Sze­rintem: a posta nem kapcsol. Nincs igazam? (efpéjé) Megyénk az országos sajtóban PARADICSOMSZTÁROK Népszava, 1985. március 19-i szám: Vigh Sándor: A tömb­rehabilitáció is műemlékvédelem. (Beszélgetés Kerényi József Ybl-díjas építésszel, aki, megyénk egyik országgyűlési képvise­lője.) ' Magyar Horgász, 1985. 3. szám: Banczik István: Ojabb 200 hektár víz horgászkezelésben. (Bács-Kiskun megyei helyzetje­lentés.) — Vadkerten .újra pezsdül az éleit. (A SoUvadkerti-tó iszaprétegének eltávolításával megnőtt a halak mozgási területe.) Ötlet, 1985. 12. szám: Egy csirkegyár hétköznapjai. (A rétiéi Dózsa Tsz elnöke és a takarmányüzem vezetője nyilatkozik.) Könyvtáros, 1985. 2. szám: Hallottuk. (Idézet a Petőfi rádió 1984. november 4-i Szivárvány című műsorából, ahol dr. Gajdó­csi István az új megyei könytárról beszél.) — Bognár Lászlóné: Visszhang. Különben miért készülnek? (A kunszentmiklósi Nagy­községi Könyvtár könyvtárosa azit kérdezi, hogy miért hozzáfér­hetetlenek a „könyvtári kiadványok” rovatban felsorolt munkák.) Kirakat, 1985. 3. szám: Az országból jelentjük. Casanova, (A Kiskunhalasi-Állami Gazdaság mintaboltot nyitott, ahol a sze­relmi hódításairól ismert olasz kalandorról elnevezett fürjtojás- likőrjüket árusítják.) Tíz új nemesítésű kecskeméti paradicsomfajtából válogatnak az idén a hazai és a külföldi zöldségtermelők. A Korái, a Slá­ger, a Delta, a Mokka, a Mobil, a Gála és a Tini után a Lugas a legújabb sztár: négy tő termése egy egész család évi szükségletét fedezi. Javasolt termesztési for­mája gúla alakú, amit egy négy­zetméteren kell kialakítani. A kimért földterület négy sarkába ültetett paradicsom hajtásait a középpontban lévő támrendszer- re kell felvezetni. A Lugas paradicsom folyton- érő, s késő őszig szedhető mély­piros, jól szeletelhető termése. Magja a szaküzletekben kapható. A friss fogyasztásra ajánlott faj­tákon kívül az ipari nyersanyag­előállításhoz is új, nemzetközi mértékkel is versenyképes faj­tákat ajánlanak a köztermesztés­nek. Ezek színre és bogyónagy­ságra, beltartalmi értékre jobbak a korábbiaknál. A termésükből készült ivóié, por és sűrítmény a tartósítás során sem fakul, meg­őrzi tűzpiros színét. A 1 szaporító­anyagról a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vállalat gondoskodik, ahol az ország pa- radicsomvetőmag-szükségletének 95 százalékát állítják elő az elő­zetes megrendelések szerinti vá­lasztékban. A hazai és a külföldi keresle­tet jelzi, hogy az idei magszapo­rításból mintegy 70 tonnányit rendeltek Európa legnagyobb ve­tőmagellátó cégei, de az itthoni igény is kétszerese a korábbinak. V. E; HÍREK • HÍREK KLASSZIKUS SZOLGÁLTATÁS... „A klasszikus postai szolgáltatások fejlesztésére 355 millió forint áll az idén a posta rendelkezésére... A szűkösebb lehetőségek arra ösztönzik a postát, hogy főként azokat a területeket fejlessze, amelyek meggyorsítják, színvona­lasabbá teszik a szolgáltatásokat.** A hírt olvasva jut eszembe egyik olvasónk panasza, miszerint: amióta Kecs­keméten a Széchenyivárosban lakik, rendszeresen nem — vagy nagy késéssel — kapja meg ia küldeményeiket. Ráadásul a posta önmagának sem kézbesít. Ugyanis: olvasónk február 23-án a helyi hivatalnak bélyeggel ellátott borí­tékba zárt levélben elküldte panaszát, kérését, de arra még március 11-ig sem kapott választ. A reklamált — február 19-én a 8950—3, ajánlási számmal Deb­recenben feladott — levelét sem kézbesítették. Mit mond erre a posta kézbesítési osztályának vezetője? Azt, hogy ő csak a közvetlen főnökének tartozik magyarázattal, konkrét válaszadással... Mindezek után annyi vigasza legyen a panaszosnak, és mindenkinek, aki hasonlóképpen járt, hogy a levelek — főleg az ajánlottak — gyors és pontos továbbítása is a „klasszikus** postai szolgáltatások közé tartozik. —pulai— NAPTÁR 1985. március 20., szerda Névnajp: Hubert, Klaudia Napkelte: 5 óra 48 perc Napnyugta: 17 óra 57 perc Holdkelte: 5 óra 51 perc 1 Holdnyugta: 16 óra 50 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Március 18-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 5,4 (az 50 éves átlag 5,2), a legmagasabb hómérséklet 9 Celsius-tok volt, a nap 3,8 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 2,9, 13 órakor 10,9 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,9 fok. a tengerszintre átszámított légnyomás 1000,7 millibar (gyengén emelkedő) volt. . , , Március 18-án Baján a középhomér- séklet 5,5 (az 50 éves átlag 5,9), a leg­magasabb hőmérséklet 9,5 Celsius-fok volt, a nap 5,4 órán át sütött és 2,5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 4,2, 13 órakor 6,2 Cel­sius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,2 fok. a tengerszintre átszámított légnyomás 999,1 millibar (süllyedő) volt. — Felvételi pályázat. Május 15-ig l'ehet jelentkezni az Orszá­gos Munkavédelmi Képző- és To­vábbképző Intézet 1985/86. tanévi munkavédelmi szakképesítő tago­zataira. A levelező rendszerű ok­tatásban a felsőfokú végzettsé­gűek munkavédelmi szakmérnöki vagy üzemmérnöki bizonyítványt,, illetve felsőfokú munkavédelmi szakképzettséget szerezhetnek. Középfokú munkavédelmi szak- képesítő tagozatra a szakközépis­kolát vagy gimnáziumot végzet­tek, és legalább kétéves munka- védelmi vagy azzal összefüggő szakmai gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várják. A jelentke­zési lapok a felsőfokú tagozatok­ra az Országos Munkavédelm^ Képző-: és Továbbképző Intézet­ben. a középfokú tagozatra pedig az Országos Munkavédelmi Főfel­ügyelőség megyei felügyelőségein és a kihelyezett tagozatokon sze­rezhetők \ be. MÁRTÍROKRA EMLÉKEZNEK A kecskeméti Szalvay Mihály párt- és munkás- mozgalmi klub tagjai, KISZ-fiatalok és úttö­rők együtt koszorúzták meg tegnap . délután a kecskeméti köztemető­ben az 1919-es mártírok emlékművét, valamint a felszabadulás után el­hunyt internacionalis­ták sírját. Képünk a Zrínyi Ilona Általános Iskola úttörői): örökítet­te meg a koszorúzás per­ceiben. (Méhesi Éva felvétele) — Szerkesztőségi ügyelet: vasárnap lOrtől 18 óráig, hétfőtől péntekig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, rövid tudósítá- sok, információk közölhe­tők a 27-611-es telefonon, valamint a 20—216-os te­lexszámon. _______ — Téma: a gyermek. A lakite­leki művelődési ház könyvbarát- klubjának mai vendége dr. Szent­endrei László gyermekgyógyász. Az este fél nyolckor kezdődő ta­lálkozóra várnak minden olyan érdeklődőt, aki a szakemberrel beszélgetni szeretne a gyermek testi és lelki egészségéről, a rend­ellenes jelenségekről, a pszichés változásokról, a nevelésről, a ta­nulásról, a szülő és a gyermek kapcsolatáról. A felvetett kérdé­sekre választ kapnak az érdeklő­dők. ' — FŰSZERT—KONZUM-HlR. A Tisza FŰSZERT kecskeméti raktárháza kétnapos árubemu­tatót és engedményes vásárt tart az Erdei Ferenc Művelődési Köz­pontban. A 20—21-i rendezvény­hez kapcsolódóan a KON ZUM Vállalat csütörtöktől egyes áru­cikkeket — hús- és halkonzerve­ket, mosogatószereket, sampono­kat — kedvezményesen kínál a íkijelölt boltokban a megyeszék­helyen, Kiskunfélegyházán pedig a Mártírok útján és a Kossuth utcai üzletben. — Űt-információk. Az ŰTIN- FORM-tól kapott tegnapi tájé­koztatás szerint az ország déli részén eső, nyugati térségében pe­dig havazás lassítja a közleke­dőt. A közúti igazgatóságok meg­kezdték a télen keletkezett út­burkolati hibák kijavítását. Ezért Szolnokon a 4-es út átvezető sza­kaszán több helyen napközben lezárnak egy-egy forgalmi sávot. Solt és Dunapatáj között az 51-eS számú út burkolathibái miatt 40 kilométeresre korlátozták a jár­művek haladási sebességét. — Gyümölcsfametszés 40 hek­táron. Ezekben a napokban^ javá­ban dolgoznak Kunfehértón az Előre Termelőszövetkezetben a közös gazdaság gyümölcsösében: metszik az alma- és körtefákat. Minden remény megvan arra, hogy a hét végére befejezik' a fontos tavaszi munkát. MEDITÁCIÓ — Nem tudom eldönteni. elmenjek-e a fogorvos­hoz, vagy nem. Ha nem megyek, tovább fáj a fo­gam, ha elmegyek, egész hónapban nem tudok en-. ni. — Hogyhogy \ ennyi­re érzékeny vagy? — Nem, ennyire sze­aényl — FORGALOM-ELTERELÉS. Március 21-én. csütörtökön dél­előtt 9.30-tól előreláthatólag 11 óráig a kecskeméti kiskörúton forgalom-elterelés lesz a Bem ut­ca és a Centrum Áruház közötti szakaszon. Holnapi lapszámunkból A negyedik oldalon meg­jelenő ŰJ munkatárs a komputer című írásból megtudható, milyen utat kellett végigjárni ahhoz, hogy ma elmondhassuk, megyénk kezdeményező a számítástechnika alkalma­zásában. Természetesen sző van a cikkben a jelenről és a jövőről is. Ugyanitt bő­vebb ismeretanyagot köz­lünk a biotechnológiáról. Ná|gy idők harcosa, tanúja volt Hajnal József, akinek neve összefonódott a Ma­gyar Alföld című lappal vagy ahogy akkor mond­ták: a Kecskeméti Szocia­lista-Kommunista Munká­sok Pártjának szócsövével. A szerkesztőre, a „minde­nes” munkatársra emléke­zünk az ötödik oldalon. Ugyanitt olvashatunk az Izsáki helytörténeti vetélke- ■ dőről. PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 27.811 Telexszám:! 26-216 bmly h , Terjeszti ^Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesftő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: 43,— Ft. negyedévre: 129,— Ft. félévre: 2S8,— Ft. egy évre: 5>16,— Ft. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. ■ . 0001 (Telefon: 28-777 igazgató: Ablaka István . ■ HU ISSN 0133-036 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom