Petőfi Népe, 1984. december (39. évfolyam, 282-306. szám)

1984-12-11 / 290. szám

2 6 PETŐFI NÉPE • 1984. december 11. Az ideológia és a gazdaság Negyven esztendő társadalmi fejlődéséről Az elmúlt negyven esztendő társadalmi fejlődése c'ímmerhá- romnapos tudományos ülésszak kezdődött hétfőn a Magyar Tu­dományos Akadémia székházá­ban. Az MTA, az MSZMP Párt­történeti Intézete, Társadalom- tudományi Intézete, a Politikai Főiskola, az Eötvös Loránd Tu - dományegyetem és a Marx Ká­roly Közgazdaságtudományi Egyé­töm rendezte tanácskozássoro­zatot Szentágothai János, az MTA elnöke nyitotta meg. ■ Ezt követően Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának elnöke emelkedett szólásra. E hatalmas fejlődést hozó negyven eszten­dő tapasztalataihoz tartozik — mutatott rá .Béniké Valéria —, hogy korábbi várakozásainkkal ellentétben a múlt magyar tár­sadalmi viszonyainak nehéz örökségét nem tudtuk minden tekintetben gyorsan megváltoz­tatni. A szocializmus lehetősé­geit kibontakoztatni rendkívül bonyolult, konfliktusokkal ter­helt, hosszú társadalmi-történel­mi feladat. A politika súlyos tor­zulásának, a törvénytelenségnek véget vetett a párt, megújulása a társadalmi fejlődés sokoldalú lehetőségeit nyitotta meg. Az el­múlt több mint két évtized alatt is előfordult egy-egy megtorpa­nás után — akár külső, akár raj­tunk múló okok következménye volt — ismételten teret tudott nyitni a cselekvésnek. A marxista társadalom tu do-^ mányok kitüntetett funkciója azon munkálkodni, hogyan lehet a változó körülmények között jobban elérni a szocialista elvek és eszmények érvényesülését, eredményesebben szolgálni egy kollektív, humánus, szolidáris társadalom kialakulásának tu«, dati és szellemi szükségleteit — hangoztatta. A következő észtén P dők legfontosabb tennivalói köT? zül kiemelte a gazdasági program és az irányítási rendszer átfogó* továbbfejlesztését, a település,-. s fejlesztés új programját, vala­mint a politikai intézményrend­szer, a szocialista demokrácia fo­lyamatos fejlesztését. A továbbiakban a magyar tör­ténelem elmúlt négy évtizedének jellemző-, vonásairól Berend T. Iván akadémikus; hazánk nem­zetközi helyzetének változásai« ról Berecz János, az MSZMP KB tagja, a Népszabadság főszer­kesztője tartott előadást. A ma­gyar társadalom szerkezetének alakulásáról Huszár István, az MSZMP KB tagja, a Társadalom- tudományi Intézet főigazgatója számolt bé. Szocializmus és nem­zettudat a felszabadulás utáni magyar fejlődésben címmel Pach Zsigmond Pál akadémikus, az MTA alelnöke tartott előadást. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZOTTSÁGOK NAPIRENDJÉN Költségvetés, jogalkotás, építőipar, közlekedés Kádár János fogadta a Pergamon Press elnökét Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első titkára tegnaip fogadta lan Robert Max­wellt, az angol Pergamon Press Könyvkiadó Budapesten tartóz­kodó elnökét. A beszélgetésen je­len volt Barabás János, az MSZMP KB psztályvezető-he- lyettese. Á londoni kiadó — a magyar Akadémiai Kiadóval együttmű­ködve — a közeljövőben jelenteti meg angol nyelven Kádár János válogatott beszédeit és interjúit. események sorokban PEKING _____________________ K ereskedelemről és rokonláto­gatásokról Számol be a Beijing Review című angolul megjelenő pekingi hetilap hétfői számában a lap tudósítója, aki Kína észak- nyugati részében, á kínai—szov­jet határon járt. A beszámoló szerint az északnyugati korgaszi átkelőhelyen a kínai és a szovjet fél képviselői évente körülbelül kétszáz alkalommal találkoznak egymással. _______ B ÉCS _____________________ A nyugati kereskedelmi bankok képviselői 90 nappal átütemezték Jugoszlávia 1985. január 1. és március 31. között esedékessé vá­ló csaknem 900 millió dollárt ki­tevő hiteleinek törlesztését. A Bécsben tartott kétnapos tárgya­láson elvben arról is megállapod­tak. hogy átütemezik az elkövet­kező 4 évben esedékessé váló ju­goszláv hitelek egy részét. 1985— 88 között Jugoszláviának 6,5 mil­liárd dollár tartozás visszafizeté­sét kellene megkezdenie. A mos­tani bécsi tárgyalásokon a nyu­gati bankok ebből 3,3 milliárd dollár átütemezésébe egyeztek bele. Az iránii biztonsági erőik vasár­nap este megrohamozták a tehe- ráni repülőtéren veszteglő kuvai­ti utasszállító gépet, és kiszaba­dították a túszokat — jelentette az ÍRNA iráni hírügynökség. Ez­zel véget ért az a drámai gépel­térítési akció, amely — a korábbi jelentésekkel ellentétben — nem négy, hamem két emberéletet kö­vetelt. Az a két kuvaiti, akiknek kivégzését korábban bejelentet­ték, valójában csak megsebesült. Késő este a terroristák áram- fejlesztőt, nem sokkal később pe­dig orvost és takarító személyze­tet kértek, s ekkor sikerült a biztonsági embereknek feljut­niuk a repülőgépre. Az ÍRNA je­lentése szerint 20 perc alatt si­került lefegyverezniük a további három géprablót, és kiszabadítani a túszokat. A teheráni külügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott az ÍRNA hírügynökségnek, hogy az akciót csak akkor rendelték el, amikor szertefoszlott a békés ren­dezés minden reménye. A kuvaiti légitársaság 150 utassal és 11 főnyi személyzettel Kuvaitból Karacsiba tartó gépét múlt kedden térítették Teherán­ba a légikalózok, akik a hatna­pos akció során két amerikai utast kivégeztek. (Folytatás az 1. oldalról.) kedést hajtottak végre. Ezek le­hetővé tették, hogy véget vesse­nek a gazdaságban tapasztalható kedvezőtlen irányzatoknak, meg­gyorsuljon a gazdaság növekedé­sének üteme. Kedvezően hatottak ezek az intézkedések az ország erkölcsi és politikai légkörére is, megnövelték a párt tekintélyét, erősítették a tömegekhez fűződő kapcsolatait. Az 3ZKP Központi Bizottsága ma nagyobb követelményeket tá­maszt a különböző szintű pártbi­zottságok ideológiai munkájával szemben, intézkedéseket hozott a tömegkommunikációs eszközök munkájának javítása, az ifjúság kommunista nevelésének tökéle­tesítése, a dolgozók körében vég­zett hazafias és ateista propagan­damunka magasabb szintre eme­lése céljából — mutatott rá Gor­bacsov. Az előadó megállapította, hogy a szovjet társadalom jelentős ese­mények előtt áll. Az SZKP soron következő XXVII. kongresszusa új történelmi távlatokat nyit az ország előtt, elfogadja a párt új- jászerkesztett programját, és meg­határozza a következő ötéves terv fő feladatait. A párt stratégiai irányvona­lának, az ideológiai és az egész szervezeti munkáinak az alapját Konsztantyin Csernyemkónak, a szovjet társadalom érettségé­nek szintjére vonatkozó elmé­leti megállapításai képezik. Alapvetően indokolt az a megál­lapítás, hogy jelenleg a fejlett szocializmus történelmileg hosz- szú szakaszának kezdetén tar­tunk. Erről az elvi alapról kiin­dulva születnek meg a fejlett szo­cialista társadalom koncepció­jának konkrét megfogalmazó - sai. Az elkészült értékelések és következtetések óvnak az indoko­latlan előreszaladástól. a már el­ért, és a még elérendő eredmé­nyek összekeverésétől. Ugyan­akkor határozottan kimondják, hogy a gyakorlati cselekvésben, a döntésre érett problémák meg­oldásában. a hiányosságok kikü­szöbölésében nincs helye a halo­gatásnak. Mélyreható változta­• Tolószékben gördítik el az egyik kimerült utast, miután az iráni biztonsági erők lefegyverez­ték a kuvaiti légibusz elrablóit. tásokat kell végrehajtani a gaz­daságban jés társadalmi kapcso­latok egész rendszerében, s biz­tosítani kell, hogy a szovjet em­berek életszínvonala minőségi­leg magasabb színvonalra emel­kedjék. A szocialista társadalom e változások eredményeként jut el a magasabb érettségi szintre. A továbbiakban Gorbacsov kitért néhány, a szocialista tár­sadalom fejlődésével összefüg­gő, s a társadalomtudományok által, még kellően meg nem ol­dott kérdésre. Mihail Gorbacsov beszédé­ben az *jegyik legfontosabb politi­kai feladatnak nevezte a népgaz­daság fejlesztését, működésé­nek magasabb szintre emelését, mind tudományos-műszaki, mind gazdaságszervezési téren. Külön kiemelte a társadalmi termelés intenzívebbé és hatékonyabbá té­telének jelentőségét, mivel csak a legújabb tudományos és mű­szaki eredmények alapján inten­zíven fejlődő gazdaság lehet meg­bízható anyagi bázisa az életszín­vonal növelésének, csak ez bizto­síthatja az ország nemzetközi po­zícióinak erősödését, s csak ez teheti lehetővé, hogy a Szovjet­unió erős és virágzó hatalomként lépjen az új évezredbe. A gazdaság működésének in­tenzívebbé tétele szempontjá­ból különösen fontos a tudomá­nyos-műszaki haladás lényeges meggyorsítása. Már a legköze­lebbi jövőben javítani kell az anyagi és erkölcsi feltételeit an­nak, hogy a műszaki szakemberek alkotó energiájukat az eddiginél jóval nagyobb mértékben hasz­nálják ki, s megnövekedjen a mérnöki munka tekintélye és ereje. A társadalom életének tökéle­tesítéséről szólva Mihail Gorba­csov szólt arról, hogy a szocia­lista demokrácia egyik elenged­hetetlen vonása, az egész közélet normája a nyíltság. A széles kö­rű, idejében jövő és nyílt tájé­koztatás az emberek iránti biza­lom tanújele, ami jelentősen nö­veli a tömegek aktivitását is. A nyíltság a párt- és állami szer­vek munkájában hatékony esz­köz a bürokratikus torzulások ellen vívott harcban is; meggon­r ösoaí o bl st sßV rtEÜM Kis párt kongresszusát I Titkán kíséri olyan tömegméretű figye­lem az NSZK-ban, mint la zöl­dek 'Vasárnap ivéget lért hambur­gi tanácskozását. A dolog volta­képp már jelenségnek nevezhető, hisz ez a hagyományok Inélküli, szinte a [semmiből kinőtt politi­kai mozgalom az elmúlt néhány esztendőben <a nyugatnémet [tár­sadalom ibefolyásos tényezőjévé vált. Rácáfolt ^mindazokra n jós­latokra, amelyek perspektíva nél­küli, kérészéletű kísérletnek mi­nősítették a környezetvédők moz­galmát. Sőt, la zöldek elmúlt idő­szakbeli isikerei \a [tartományi vá­lasztásokon mind gyakrabban vetik fel 1 azt az alapkérdést: fni- lyen szerepre is vállalkozik majd a párt az országos politika iszint­jén.. A hamburgi tanácskozás kö­zéppontjában i annak \a kérdés­nek ia |megválaszolása állt, mi­lyen álláspontot foglaljanak ' el a zöldek la szociáldemokrata párt­tal való esetleges szövetség (ügyé­ben. Az országos elnökség olyan határozati javaslatot lterjesztett a küldöttek elé, 'amely nrövid, és középtávon kizárt bármilyen rész­doltabb döntéshozatalra, a végre­hajtás ellenőrzésének alaposabb megszervezésére kényszerít, s egyik feltétele annak, hogy a propagandamunka meggyőző le­gyen. Ideológiai szempontból is nagy jelentősége van a szocialista tár­sadalom elosztási elvei maradék­talan érvényesítésének, mivel a tőlük való bármilyen eltérés munkahelyi és közéleti passzivi­táshoz, erkölcsi nihilizmushoz, rejtett, ellenőrizhetetlen elosztá­si formák kialakulásához vezet. A gazdasági feladatok végre­hajtásának ideológiai jelentősé­géről mondottakat összegezve Gorbacsov leszögezte: a világ sorsának alakulására a szocializ­mus a legnagyobb hatást gazda­ságpolitikáján, gazdasági terü­letén elért sikerein keresztül gya­korolja. Mindenfajta előrehala­dás ezen a téren a legmeggyő­zőbb érv a szocialista társada­lom, a szocialista életmód- mel­lett. Az ideológiai munka néhány nemzetközi vonatkozására kitér­ve az előadó -rámutatott arra, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a monopoltőke ideológiai aktivitása. A szocializmus ellen­felei hatalmas propagandagépe­zetet építettek ki. Ilyen körülmé­nyek között különösen fontos, hogy a Szovjetunióban folyó propagandamunka offenzív, kez­deményező legyen. Ez az offenzív jelleg -nem jelentheti csupán az ellenséges burzsoá ideológiai né­zetek léleplezését, fő vonásává a szocialista eszmék igazságának bizonyítása, az SZKP és a szov­jet állam, valamint a szocialista közösség békeszerető külpoliti­kájának legaktívabb propagálása, kell hogy váljon. A kezdeménye­ző propagandához feltétlenül hoz­zátartozik . a tájékoztató munka pártos elvszerűsége és operativi­tása. Idejében és a lényeget érin­tően kell megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyeket a világ fejlődése, a két szemben álló tár­sadalmi rendszer küzdelme és versengése felvet. Idejében tudni kell módosítani az elméléti elkép­zeléseket és a mindennapi gya­korlatot is, ha az élet ezt köve­teli — állapította meg végezetül Mihail Gorbacsov. vételt egy szociáldemokrata ve­zetésű kormányban, s \még azt is ellenezte, hogy a zöldek minisz­teri tárcát vállaljanak, fl taktika hátterében az a meggondolás állt, hogy ia teljes ellenzékiség a zöl­dek megizmosodását hozhatja. Nem így a párt parlamenti frak­ciója, amely lényegesen \ árnyal­tabb —, ha szabad 'ezt a kifejezést használni: politikusabb állás­pontot foglal el a szociáldemok­ratákhoz fűződő viszony kérdésé­ben. ök nem utasítják el taz SPD- vel való közös kormányzás gon­dolatát, habár ia részletkérdések­ben még a parlamenti frakció is erősen fmegosztott. Éles belső pártviták gyakorta végződnek kompromisszummal. Most is így történt. A környezet- védők pártja nagy többséggel olyan határozat mellett voksolt, amely időben kitolja laz alapkér­désre adandó feleletet. Most ho­zott határozatuk úgy fogalmaz: egyelőre nem látják szükségét, hogy döntsenek más pártokkal történő országos szintű koalíció­ról. Amíg országos szinten nyitva maradt a szociáldemokratákkal való szövetség kérdése, tartomá­nyi lés helyi szinten iá zöldek a párt illetékes szervezeteinek ha­táskörébe utalták a döntést. Kockázatos lenne bármiféle jós­lásba '■ ibocsátkozni a szövetségi köztársaság soron következő tör­vényhozási választásának vár­ható kimeneteléről, túlságosan hosszú idő Van még hátra, az események ' alakulását ma még átláthatatlan tényezők és törté­nések befolyásolják, önmagában azonban már az lis figyelemre méltó, hogy a zöldek és a köztük, illetve a szociáldemokraták kö­zött létesítendő szövetség ennyire az érdeklődés homlokterébe ke­rült. A katonapolitika, a korrup­ciós botrányok, s más baklövések nem használták a bonni kor­mánykoalíció tekintélyének, és politikai jövőjét illetően sűrűsöd­nek a kérdőjelek. Így aztán többszörösen figyelemre méltó, jelzésszerű a szociáldemokraták hesseni szervezetének legfris­sebb döntése, amely visszautasí­totta i a kereszténydemokraták ajánlatát, /hogy a két párt kezd­jen tárgyalásokat nagykoalíciós kormány létrehozásáról a tarto­mányban. Gy. S. Az 1985. évi állami költségve­tés tervezetének a tanácsi gaz­dálkodásra és az igazságügyi te­vékenységre — ezen -belül az Igazságügyi Minisztérium, az ügyészi 'szervezet és a Legf elsőbb Bíróság munkájára — vonatkozó fejezeteit elemezte tegnapi ülésén az Országgyűlés Jogi, Igazgatási és' igazságügyi Bizottsága. Az Or­szágházban dr.' Gajdócsi _ Jstván éíiíokl etévei"tartott tanácskozáson Kállai Lajos pénzügyminiszter­helyettes tájékoztatta a képvise­lőket az idei népgazdasági töTV várható teljesítéséről, az állam­háztartás bevételeinek-kiadása-i- nak alakulásáról, és a jövő évi költségvetés tervezett előirány­zatairól. Az igazságügyi tárca pénzügyei­ről, a jogalkotásról, az ítélkezés személyi és tárgyi körülményei­ről Kun László igazságügyi mi­niszterhelyettes előterjesztésé­ben, a Legfelsőbb Bíróság mun­kájáról pedig Fekete Károly ál­talános elnökhelyettes tájékozta­tása alapján mondtak véleményt a képviselők, akik előzetesen kéz­hez kapták az érintett területek­ről szóló munkaanyagokat. A vitában felszólalók legtöbbje -— köztük Juhász Tibor (Bács- Kiskun m.) — kitért arra, hogy az elmúlt időszakban a bíróságok káderhelyzetében kedvezőtlen tendenciák tapasztalhatók, s ez hovatovább már az ítélkezés idő­szerűségének és színvonalának is a rovására mehet. A képviselők egybehangzó véleményként fogal­mazták meg és ajánlották az il­letékes szervek figyelmébe, hogy a társadalmi súlyuknak, rangjuk­nak, munkájuk fontosságának megfelelően javítsák az igazság­szolgáltatás jogi kulcsembereinek, s velük együtt a bírósági, ügyész­ségi segítő személyzetnek is az anyagi megbecsülését. Ami a tanácsi területet illeti: elhangzott, hogy a tanácsok 1985. évi költségvetésének tervezett előirányzata csaknem 10 milliárd forinttal magasabb lesz az idei­nél, jóllehet ezen belül a fejlesz­tési előirányzatok valamelyest csökkennek. E téma kapcsán a felszólalók felhívták a figyelmet: a fejlesz­tésre szánt összegekkel a taná­csoknak úgy kell gazdálkodniuk, hogy 1985-ben, a mostani közép­távú tervidőszak utolsó esztende­jében ne csak a beruházások be­fejezésére törekedjenek, hanem (Folytatás az 1. oldalról.) gyei elnökhelyettes javasolta — a gazdasági (közgazdász) értel­miség együttes gondolkodás­sal és ' cselekvéssel. Az elnökség meghallgatta Bá­nó Sándornak, az ellenőrző bi­zottság elnökének jelentését, és elfogadta Vágó Ivánnak, a MTESZ megyei titkárának előterjeszté­kellőképpen készítsék elő a kö­vetkező tervidőszakra esedékes fejlesztéseket is. Tegnap a Parlamentben Sas Kálmán elnökletével ülést tartott az Országgyűlés Építési és Közle­kedési Bizottsága, amely megvi­tatta az építőipar, a közlekedés, valamint a posta és távközlés jö­vő évi költségvetését. '; jáz írásbéli jéléntésből, továhA bá Szűcs Endre építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyet­tes szóbéli kiegészítéséből kitűnt: ebben az évbén á kivitelező épí­tőipar termelése a kereslethez igazodóan alakul, 7 százalékkal mérséklődik. Az előrejelzések szerint a következő esztendő for« dulópont lesz az építőiparban: á hosszabb idő óta _tartó termelés- csökkenés megáll, sőt, kisebb nö­vekedés is várható. Folytatódik az építőipar szervezetének kor­szerűsítése, itt a fő cél a szako­sodott és specializált kis- és kö­zepes .méretű szervezetek számá­nak további bővítése. A közlekedési ágazat munkájá­ról és terveiről Klézl Róbert, közlekedési miniszterhelyettes elmondotta: ebben az évben a vállalatok megfelelően ellátták a szállítási feladatokat, azonban' a termelés és az export ütemte- lenségéből adódóan időszakon­ként voltak és vauinak gondok. A jövő évben az egyik legfonto­sabb feladat, hogy csökkenjen a ráfordítások növekedési üteme. . Doros Béla, a Magyar Posta elnökhelyettese a postai előter­jesztéshez fűzött szóbeli kiegészí­tésiben elmondotta: a hagyomá­nyos postai szolgáltatások szín­vonala javult, egyszerűsödött, gyorsult az ügyfelek kiszolgálása, több új szolgáltatást is bevezet­tek. Csaknem 30 ezerrel nőtt a távbeszélő-állomások száma, ám ez még mindig elmarad az igé­nyektől. 1985-ben a távbeszólő- •hálózat fejlesztésére 2,V milliárd forintot fordítanak, 17 százalék­kal többet, mint az idén. Több központot üzembe helyeznek, ösz- szesen 31 ezer állomást fognak bekapcsolni. A belföldi távhívás­ba újabb 53, a nemzetközi távhí­vó-hálózatba pedig 60 helység fog jövőre bekapcsolódni. A vitában Kerényi József képviselő (Bács-Kiskun m.) ne­hezményezte, hogy közigazgatási­lag együvé tartozó településeden gyakran nem egységes a közle­kedési tarifa. sét a jövő évi murikatervről. Ezt követően dr. Filius István. MTESZ megyei emlékérmet adott át Tp- hai Lászlónak, a Neumann János Számítástechnikai Társaság .me­gyei elnökének, dr. Bozsó Fe­rencnek, a tájékoztatási bizottság titkárának és Vukováry Attilá­nak, a bajai hidrológiai társáig titkárának. Cs. I. ZAGLAGYIN INTERJÚJA A DER SPIEGELBEN Válaszút előtt A ' világ — a hetvenes évekhez hasonlóan — válaszút elé ért, s a Szovjetunió a konf­rontáció helyett az enyhülés megvalósításán kíván fáradozni — jelentette ki Vagyim Zaglagyin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának tagja, a KB nemzetközi osztályának he­lyettes vezetője a nyugatnémet Der Spiegel leg­újabb számában. A konfrontációs helyzet után egy „új enyhülés” nem a réginek az egyszerű megismétlése lenne, ha­nem sokkal mélyebb, pozitívabb fordulatot jelent­hetne, ha sikerülne megvalósítani — tette hozzá. Zaglagyin történelmi realitásnak nevezte a két el­lentétes társadalmi rendszer létét és azt. hogy nem tudják nemlétezőnek tekinteni egymást. Szavai sze­rint az SZKP a szovjet társadalom fejlesztését te­kinti feladatának, míg a kapitalista, rendszer meg­változtatása az adott népektől függ. A szovjet politikus úgy ítélte meg Ronald Reagan amerikai elnök politikáját, hogy az utóbbi időben stílust változtatott, ami bizonyos reményre, ad ala­pot. Azt is látjuk azonban, hogy az amerikai kor­mány több cselekedete, így a világűrbeli fegyverek kipróbálása és a Nicaragua elleni politika, más irányba rputatnak — mondta. A Szovjetunió a fegyverkezési verseny megféke­zését kívánja gazdasági és politikai okokból egy­aránt. Elsősorban a világűrbeli, valamint a hadá­szati ás a közép-hatótávolságú, nukleáris fegyver- kezéül kell megállítani. Arra a kérdésre, hogy a Szovjetunió a közép­hatótávolságú fegyverek esetében még min­dig ragaszkodik-e a Nyugat-Európába tele­pített Pershing—2-esek és robotrepülőgépek ki­vonásához, Zaglagyin ezt válaszolta: az a vélemé­nyünk, hogy ha a tárgyalásokat a régi formában .akarják folytatni, vissza kell térni a kiinduló hely­zethez. Egy másik válaszában a szovjet politikus nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a világ- űnbelj fegyverkezés témájával kibővített tárgyalá­sok színhelye Bécs is lehet. Zaglagyin elítélte, hogy bizonyos nyugatnémet, körök kétségbe vonják az európai határokat, és az NDK önálló állami létét. Ezt azonban kiegészítette azzal a megállapítással, hogy a szovjet vezetés nem tekinti az NSZK-t „revansista államnak”. A jövőre lejáró Varsói Szerződéssel kapcsolatban Vagyim Zaglagyin a következőket mondta: bizto­sak lehetnek benne, hogy a szerződést meghosszab­bítjuk. A tömbök megszüntetése fontos lépés lenne a bóké irányába. Ezt azonban nem lehet egy lépés­sel elérni. Először csökkenteni kell a feszültséget, korlátozni kell a fegyverzeteket, • bizalmat kell te­remteni. Éppen ez a célja a Varsói Szerződésnek, § ezzel a céllal lesz meghosszabbítva. A túszdráma vége NAPI KOMMENTÁR A döntés elhalasztva Együttes gondolkodással és cselekvéssel

Next

/
Oldalképek
Tartalom