Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-15 / 268. szám

1984. november IS. © PETŐFI NÉPE • 5

APÁCZAI CSERE-DÍJAS ÓVÓNŐ

„Én mindig optimista voltam”

Pirisi Andrásné — akkor még Balaton Márta — 1950-ben kapott óvónői oklevelet Kalocsán'. Dolgozott ezután Alpáron, Szabad- szálláson, majd megyei óvodai felügyelőnek nevezték ki, s másfél évig hetente háromszor, Kecskemétről indult vidéki kiszállásra. 1953-ban férjhez ment, s Kalocsára költözött. itt dolgozik azóta is. Első kitüntetését 1959-ben kapta, amikor az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett. Legutóbb az Apáczai' Csere János-díjjal ismerték el pedagógusi munkásságát, s birtokosa a Kalocsa Városért kitüntetésnek is

— Tudatosan készült a pályájára, vagy véletlenül lett óvónő?

— Már kislánykoromban magam köré gyűjtöttem a gyerekeket az utcából, de bizony akkor még nem határoztam a jövőmről. Azt hiszem, eredendő gyerekszeretetem mellett az is szerepet játszott a választásomban, hogy apám meghalt a háborúban, s nekem mihamarabb a saját lábamra kellett állnom. Kalocsán túl sok lehetőség nem volt, különösen egy lánynak. Nem könnyű időszakban kaptam meg a diplomámat, elég. ha csupán annyit mőTidok, hogy akkortájt csak zárdaóvodák voltak a városban ...

— De nem itt kezdett, hanem Alpáron.

— Igen, 450 forintos havi fizetéssel Alpárra neveztek. ki. 1950. október

16-án álltam munkába. Kilencven gyerek, két pedagógus, saját konyha, egy 70 négyzetméteres nagy terem —, s ezzel jellemeztem a körülményeket... Hat hónap múlva Szabadszállásra helyeztek. Az udvarban gémeskút, egy fedett szín. ahol azért jókat lehetett játszani — lavór: napjában háromszor kellett megfürdetnünk egyenként a gyerekeket.. Hősiesen, /lelkesen dolgoztunk.

— Mígnem egy szép! napon felfigyeltek a munkájára ...?

— Pontosan ez történt, s ebben sem akkor, sem most lem is találtunk kivetni vííó': kevesen voltunk még az új rend neveltjei, kévésünkre hárult a iteher."Nos, egy szép júliusi napon behívattak a megyei művelődési osztályra, káderezésre, s az elvtársak elmondták: megyei óvodai felügyelőnek jelölnek. Kétségbeestem: kétéves gyakorlattal? A döntés még abban az órában megszületett, s 1952. augusztus 15-i hatállyal. 21 éves koromban megkaptam a kinevezést. Attól kezdve jártam a megyét, hajnali háromkor keltem, hogy fél nyolcra Baján lehessek, haza csak éjfélre értem ■— ez ment hetente háromszor. Mindent mi sem tudtunk, napirenden voltak a továbbképzések, egy évben többször is három-négy hetes tanfolyamokra jártunk. Indokolt is volt, hiszen óvodapedagógia tulajdonképpen nem létezett, az első központi módszertani útmutató 1953- ban jelent csak meg — ez még főleg a szovjet pedagógia elveit vette át. s alkalmazta. A még kevés, de az egyre bővülő magyar tapasztalatokat; magam is segítettem gyarapítani. Óvodáink hangja címmel indítottam egy négyoldalas lapocskát.

— Mi a különbség az akkori és a mostani óvónői munka között?

. — Sokféleképpen be lehetne mutatni, de a leglátványosabb talán az, ha elmondom: amikor 1954 szeptemberében visszakerültem Kalocsára, egycsoportos óvoda letit a munkahelyem. Most 4 csoport, 9 óvónő, 5 dajka, 1 fűtő és egy adminisztrátor dolgozik ugyanitt. 180-ról 1000- re nőtt az óvodai helyek száma. ha£ helyett 81 az óvónő- Kalocsán. Még úgy kezdtem itt, hogy lavórban mosakodtak a gyerekek, s én vezettem be a külön törülközőt. Hajópadló helyett ma parketta van m termekben, mindenkinek külön ágyneműje, a csapokból hideg-meleg víz folyik ... Az óvónő ma nemcsak mesét mond a gyerekeknek, nemcsak játékot tanít meg velük, hanem matematikai és testneveié' si foglalkozást vezet.

— Mit szeret legjobban munkájában?

— Nem mit, kit! A gyerekeket! Idejön egy hároméves apróság,'aki sír. hogy anyja-apja otthagyja az oviban. Három év múlva pedig aízért sír, hogy tőlünk távozik: önálló, szépen beszélő, iskolaérett gyerekként.

— 1958-ban választották a kalocsai Városi Tanács tagjává, 1966 óta a végrehajtó bizottságban is dolgozik, 1982-ben megkapta a Kalocsa Városért kitüntetést. Ha nem néznénk munkáját, hanem csupán közéleti, társadalmi tevékenységét, akkor is figyelemre méltó — és persze korántsem befejezett — életutat sejtetne.

— Alz a korosztály, amelynek magam is tagja vagyok, a történelmi helyzetből adódóan többet vállalt a tennivalókból, mint az utána következők, legalábbis én így érzem A mi időnkben ez volt a természetes. Ha mi nem. vajon ki csinálta volna a dolgokat?

— Hogyan látja a jövőt?

— Egy lányunk született, óvónő lett, a gyermekgondozási szabadsága idején elvégezte a népművelésszakot a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, a férjével klubot szervez, benne van a dolgokban, ahogy mondani szokták. Ez persze csak egy példa a sok közül, amit elsorolhatnék affmak bizonyítására: én min iig optimista voltam...

Baiíai József

Pereputty

A cím, melynek alapján joggal gondolhatnánk a tévében és a moziban vég nélkül íródó „családi krónikákra”, megtévesztő. Nyi- kita Mihalkov, aki nyúljon bár klasszikus anyaghoz (Csehov-filmjében) vagy mai témához (Tanúk nélkül, Pereputty) a megközelítés azonos módját választja: a tragédia és a komédia egyidejű Iá itatását. A rendező — 37 évesen — a kortárs szovjet filmművészet (kamerán inneni) élmezőnyében még a legfiatalabb generáció képviselőjének számít. Mai tárgyú filmjeiben nyoma sincs klasszikusan tiszta történeteknek. A Pereputty li- neális idősíkon játszódó groteszk epizódok sora, melyek a főszereplő ösztönös, olykor erőszakos, máskor pedig riadt és suta reakcióiból 'születnek meg.

Marija, a termetes, harsány és slámpás vidéki nagymama nagy.kosárral, vödörrel és batyuikkal ké_ szül a városba leányához. Hálókocsijegyének, megszerzése is valóságos kálvária, de maga az utazás még inkább, mert a virággal díszített, elegáns fülkét egy hasonló korú halászati mérnökkel kell megosztania. Szinte foahózatszáimba illő, s a film egész világára jellemző a megérkezése utáni taxijelenet, melyet elejétől végéig a kívülálló harmadik, a sofőr nézőpontjából, a visszapillantó-tükör, ben figyelhetünk. Marija leánya mellett ül nyugtalanul, feszélyezetten, helyét nem lelve a hátsó ülésen, mindent és mindenkit túlharsogva ömlik <belőle a szó, de éppen rágyújtani készülő lánya szájából is van' ideje kikapni és összegyűrni a cigarettát. Ízes és alapos szitkozódása nem akadályozza, hogy a sofőrnek otthoni pletykát mellékelve almát nyújtson — visszautasíthatatlanul. Am ő sem bírja tovább szótlanul a megpróbáltatásokat, s hogy Mariját hangerőben túllicitálja, rágyújt egy üzbég dalra, míg mellettük elmarad az egymásba érő lakótelepek sora, a modem városi kultúra valamennyi jelképének előlegezéseképpen.

A természet elemi energiával telt, nagyon naiv és nagyon bölcs falusi asszony mindent pillanatok alatt felfog, s a helyére próbál tenni. Hogy mégsem sikerül, nem az ő hibája. Nem tudja visszailleszteni sem elvált lánya, sem volt férje sem unokája kizökkent életét, nem tud segítségükre lenni családjuk széthullásának megakadályozásában. Hiába húz be egy súlyos jobbegyenest volt vejének, s hiába a fülhallgatón rockzenét hallgató kisunokának mesélt mese: folyamatos kísérleteivel csak ront az amiúgyis laza kapcsolatokon, de közben teljes energiáját latbavetve, öntudatlanul kiprovokálja, hogy mindenki elgondolkodjék életén. Hiába a magabiztos mozdulatok, Marijával az élen senki sem érzi jól magát ebben a világbán, hiszen akik már hosz- szú ideje itt élnek, azok sincsenek otthon benne.

Marija (Nonna Morgyukova élebbeAi alakításában), mint az idealizált népmesék jóságos nagyanyója, s úgy is, mint régi népi értékek tenyeres - talpasam valóságos őrizője, már nem képes továbbadni tudását. Mihalkov nem vet hatásos véget kínos émelygéssel vegyes mulatságunknak, együttérzésünknek; egyszerűen csak megosztja megfigyeléseit, „meghúzza a harangot”.

Károlyi Júlia

A kérő

A kérő este érkezett, s mint az árnyék, kicsi ajtónyílással lépett az almaillatú szobába. A neszre az ablak felé fordított fotelból habfehér hajú asszony állt fel, lesimította meggyűrödött pongyoláját, kezét előre nyújtotta, s úgy ment a férfi elé.

— Isten hozta nálam, Sándor — sugárzott a szeme, 's arcát mosoly lepte el. — Boldog vagyok, hogy újra látom.

A férfi kezet csókolt, majd elgondolkodva szólt:

— Hová gondol, kedves Anikóm? Mi boldogság lehet egy ilyen vénember érkezésén?

— Bízza rám — kacsintott a nő. — Van benne boldogság. Elég biztosíték ez magának? — felvonta a szemöldökét.

Ha kegyed mondja — szólt az öregember bizonytalanul, s a nyugalmai árasztó cserépkályha mellé telepedett.

Nagy nap a mai: asszonykérö.

Lánykérőt nem mondhatunk, hol van itt hamvas arcú arának való? Mindketten özvegyek, öregek már, az asszony jóval túl a hetvenen, s a férfi alig innét a nyolcvanon. Egy hónapja ismerkedtek meg a nyugdíjasklubban, közös ismerősük hozta össze őket, s amint tekintetük találkozott, elfelejtettnek hitt fények gyúltak ki az öreg szemekben'. Bemutatkozás ,után a férfi kezet csókolt, s a kézcsók űröket töltött meg, régi érzéseket keltett bennük. A klubfoglalkozásokon már egymás mellett ültek, s azon az első estén a férfi engedelmet kért, hogy otthonáig kísérje a fehér hajú özvegyet.

Nap nap után találkoztak, a férfi, többnyire virággal, vasárnaponként az első osztályú '

cukrászdában vásárolt finom süteményekkel érkezett az almaillatú szobába. Képesek voltak hosszú órákig, csendben elüldögélni, hiába jött az alkonyat, villanyt sem gyújtottak, nem szóltak, emlékeiket morzsolgatták, s nem győzték egymásnak bizonygatni: még emlékezni is jobb, könnyebb, ha társat érez maga mellett az ember. Bölcsek voltak, amilyen bölcsek csak a sokat megéltek lehetnek, tudták, hogy évekkel előre már nem tervezhetnek, mert ebben a korban mindennap, minden óra ajándék csupán, és tudták, sietni kell, egybe kell kelni mielőbb, s megosztani egymással a kenyeret arra az időre, ami még hátra van.

Az asszony hellyel kínálta a kérőt, s a töpörödött, hajlott hátúvá zsugorodott férfi nehézkesen ereszkedett a fotel ölébe, sálját is magán hagyta, hadd melegítse. Az asszony a hátát a cserépkályhának vetette, s úgy babrált egyik kezével a másikon, hogy jól lássák a három aranygyűrű; egy, amit még boldogult szüleitől lánykorában kapott, a másik, ámit szegény anyjától örökölt, s a harmadik, amit régen elhalt férjétől kapott egy régi-régi születésnapon. így adta a férfi tudtára, számára is nagy nap ez a mai; asszonykérö. Készültek rá, s gondolták, nem fosztják meg magukat a formaság, a házi szertartás adta Örömöktől.

Csend. j

A férfi maga elé meredve ült, gondolta, nem I szól még, elvégre nem lehet ajtóstul rohanni a házba, hagyta, hogy múljon az idő.

— Magára hagyom, Sándor. Melegedjen — szólt az asszony, s magát kihúzva, a konyha felé lépett, s elmenőben mondtat — Megfőzöm a teát. Kér bele mézet?1,

— Ha lehetséges. Huruttal küszködök, és arra a méz kiváló orvosság.

— Igen, biztosan az — helyeselt az asszony. — Megboldogult uram kimondottan mézpárti

volt. Azt mondta, a méz csodaszer, erősíti a szívet, hála legyen érte a méhecskéknek.

— Miben halt meg szegény?

— A szíve vitte el. — Szomorú az asszony mosolya. — De én azért hiszek a mézben.

— Okosan. Nagyon okosan.

A férfi bólogatot, az asszony meg kitipegett a konyhába, s csak szelíd konyhai zajok keringtek az öreg kérő körül. Micsoda nyugalom, micsoda békesség. Kellemes borzongások futottak át az öregemberen, s mintha mélységbe zuhanna, úgy szippantotta magába az álom.

Az asszony tíz perc múltán gőzölgő teáskannával jött. Megszomorította, hogy kérőjét alva találta, de sebaj, úrrá lett rajta a lelkesedés, visszatért a konyhába és sütőbe rakta a szendvicseket. Odakint várt, amíg elkészülnek. Arcán babrált a tükre előtt, hajába túri, rúzsozta hervadt ajkait, s midőn mindennel elkészült, nyitott újra kérőjére.

— Ébresztő, Sándor! Ébresztő! — csilingelt a hangja önfeledten. — Uzsonna.

Nem jött felelet.

Nevetve lépett a férfihez, csontos kezét vállára tette, s újra szólította:

— Sándor! Sándor, ejnye, de nagyon tud maga aludni.

Hogy a kérő nem felelt, erősebben mozdított rajta, mire a madárkbnnyű test tehetetlenül előre bukott. Az asszony letérdelt. úgy nézett fel a férfi arcába, s nem volt benne rémület, amikor kiolvasta a félig nyitott szemekből: ahol ez az öregember jár, onnét nincs embernek többé visszatérés. ,

Á másik fotelhoz lépett, beléroskadt, arcát két tenyerével fedte, s várta, hogy feltörjön belőle a zokogás. Nem csak a vénembert siratta. önmagát is. Mert neki ez a kérő ás utolsó kérője volt.

Utolsó? A legutolsó.

Varga S. József

VI.

Ki tud többet a felszabadulásról?

VÁLASZ

1.

Mik

or fejeződtek be — Solt és Dunaegyháza felszabadításával — a harcok a megye területén?

1 1944. december 1-én x 1944. november 14-én

2 1944. november 4-én

2.

1944. decemberében a felszabadult országrészen a demokratikus erők 230 nemzetgyűlési képviselőt választottak. Melyik városban ült össze december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés?

1 Szegeden

x Debrecenben

2 Szolnokon

3.

Hol tartottak a háború befejezésének kérdéseivel foglalkozó konferenciát 1945. február 4. és 11. között a Szovjetunió, Nagy-Britan- nia és az Egyesült Államok kormányfői?

1 Potsdamban x Teheránban

2 Jaltában

4.

1945. március 29-én Pusztaszeren kezdték meg ünnepélyes keretek között az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. számú rendeletének végrehajtását. Miről intézkedett ez a rendelet?

1 A földreformról

x Az állami iskolákról

2 Az újjáépítésről

5.

A. Vörös Hadsereg utolsó magyarországi nagy támadása március közepén indult meg a Nyugat-Dunántúlon. Melyik település felszabadításával értek véget a harcok az ország területén?

1 Szentgotthárd x Kőszeg

2 Nemesmedves

NÉV:' CÍM:

Beküldési határidő: A kitöltött szelvényeket legkésőbb november 21-én, szerdán adják postára, vagy juttassák el személyesen szerkesztőségünkbe. A borítékra kérjük, írják rá: „Ki tud többet a felszabadulásról?” Bejtvénypályázatunk VI., befejező fordulójának helyes megfejtéseit november 22-i, csütörtöki számunkban közöljük.

Felszabadulási játékunk győzteseit azok közül sorsoljuk ki, akik a legtöbb helyes megfejtést küldték be a hat forduló során. Pályázatunk fődíjai: két egyhetes utazás a Szovjetunióba. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a díjakat november 28-án, szerdán 16 órakor sorsoljuk ki a Sajtóházban (Kecskemét, Szabadság tér 1/a.) A nyilvános sorsolásra minden érdeklődőt várunk. Kérjük pályázóinkat, hogy játékunkkal kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket a sorsolás időpontjáig juttassák el szerkesztőségünkhöz.

Rejtvénypályázatunk nyerteseinek névsorát november 29-i, csütörtöki lapszámunkban közöljük

REJTVÉNYPÁLYÁZATUNK ÖTÖDIK FORDULÓJÁNAK HELYES MEGFEJTÉSEI:

1. Ki volt a november 9-én megalakult Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke?

Helyes válasz: 1 Bajcsy-Zsilinszky Endre.

2. November 4-én az egyik, németek által aláaknázott, forgalmas budapesti híd felrobbant. Melyik híd volt ez?

Helyes válasz: 2 Margit-híd.

3.. Az utolsó német hídfőt a Duna bal partján no vembe- közepén, számolták fel súlyos harcok után a szovjet csapatok. A megye melyik községének felszabadulását jelentette a sikeres támadás?

Helyes válasz: 2 Solt.

4. A felszabadító harcok során Vorosilov marsall is megfordult a Duna menti kisközségben, Dunaegyházán. Milyen fontos beosztást töltöitt be Vorosilov 1945—47 között Magyarországon?

Helyes válasz: x A Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke.

5. Az októberben felszabadult községekben, városokban gyorsaa megkezdődött az élet normalizálása. November végére a legtöbb helyen működni kezdett egy fontos „békebeli” intézmény. Melyik volt ez?

Helyes válasz: 1 Az iskolák.

A helyesen kitöltött szelvény tehát: 12 2x1.

N

Negyven éve jelent meg a debreceni Néplap

Negyven esztendővel ezelőtt, 1944. november 15-én jelent meg a Hajdú-Bihari Napló elődje, a debreceni Néplap eláő száma. A felszabadult Debrecenben elsőként. két oldalnyi terjedelemben napvilágot látott újság impresz- szumában ez állt: „Kiadják a debreceni kommunisták”. A lapot dr. Tariska István klinikai ideggyógyász orvos, a Márciusi. Front egyik debreceni vezetője, s a város,felszabadulása után Debrecen kommunista pártszervezetének titkára szerkesztette. Ennek az újságnak a hasábjain jelentek meg a-felszabadult országrészben megalakult új államhatalmi szervek nagy jelentőségű dokumentumai az Ideiglenes Nemzetgyűlés szózatától az ezeréves pert lezáró földreform-rendeletig.

A Néplap utóda, a Hajdú-Bihari Napló jelenleg naponta több mint 80 ezer példányban jut el az olvasókhoz.

• Afuksze. nidi (üzbég művész): Este. (Ak- varetl.)

Pereputty

«altit vcrjű MMltitüt • DaáMt KyilltS MA [Mi iOjwesk-«. *«*» is&ftyik Asfcä« ^