Petőfi Népe, 1984. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-04 / 260. szám

® ® PETŐFI NÉPE 0 1984. november 4. HETI VILÁGHÍR ADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Havannában összeült a Kölcsönös Gazdasági Segítség Taná­csa. — Az OPEC-miniszterek Géniben tárgyalnak az olaj áráról, és az olajtermelés csökkentéséről — A baden-württembergi tar­tományi választásokon a zöldek előretörtek, a nagy pártok sza­vazatokat vesztettek. KEDD: Közös (katonai műholdprogram elfogadásával ért véget a Kohl—Mitterrand találkozó. — A feszültség csökkentéséről nyilat­kozott Kim ír Szén. SZERDA: Meggyilkolták Indira Gandhit, miniszterelnökké fiát nevez­ték ki. — Megalakult az új japán kormány, továbbra is Nakaszo- ne a miniszterelnök, Abe Sintaro a külügyminiszter. — Mubarak, aki a hét elején Párizsban tárgyalt, Bonniban a nyugatnémet ve­zetőkkel folytatott eszmecserét. CSÜTÖRTÖK: Nyilvánosságra hozták a KGST havannai ülésszaká­ról kiadott közleményt. — Richard Murphy, a közel-keleti ügyek amerikai államtitkára Izraelben tárgyal. — A hondurasi kormány megdöntésére irányuló összeesküvést lepleztek le az Egyesült Ál­lamokban. PÉNTEK: Véget ért a szovjet—kínai konzultációk pekingi fordulója. — Nguyen Co Thach vietnami külügyminiszter befejezte moszk­vai tárgyalásait. — Újabb segélyszállítmányok az éhínség súj­totta 'Etiópiának. SZOMBAT: Indira Gandhi temetése Új-Delhiiben. — Befejeződött a nicaraguai választási kampány. — Ortega felszólította Reagan el­nököt, ne álljon a Nicaragua elleni támadások élére. — Washing­tonban cáfolták, hogy megszakadtak volna az amerikai—nicara­guai tárgyalások. A hét három kérdése Hogyan reagált a világ Indira Gandhi meggyilkolására ? Mélységes megdöbbenéssel, ugyanakkor bizonyos nyugta­lansággal is. Az antiimperialista, el nem kötelezett politika legte­kintélyesebb alakjára leadott lö­vések az Indiai-óceán térségé­nek stabilitását is veszélyeztethe­tik. Ismeretes, hogy az utóbbi egy­két évtizedben sorra-rendre ala­kultak ki amerikai katonai tá­maszpontok, mindenekelőtt Die­go Garcia szigetén. Most Sri Lan­kán is megvetik a lábukat az amerikaiak, akik egyébként Pa­kisztánnak egyre több fegyvert szállítanak. Az indiai sajtóban már korábban is célzások jelen­tek meg arra, hogy a Cl A és a szélsőséges szikhek között kap- —csolat lenne. Az amerikai külügy­minisztérium most minden ilyen állítást élesen ^., visszautasított, az indiai lapok közléseire támasz­kodó TASZSZ-kommentárt is. A 22 államból álló, közel 750 millió lakosú, különböző nyelvi, vallási, politikai és. gazdasági el­lentétektől szabdalt hatalmas India egységének szükséges megőrzését hangoztatják a kom­bién tárok és a hivatalos nyilat­kozatok egyaránt. Az új minisz­terelnök, Gandhi asszony fia, Radzsiv Gandhi tárgyalt az el­lenzéki vezetőkkel is, majd tévé­beszédben fordult az indiai nép­hez, nyugalomra és egységre szó­lítva fel az állam polgárait. Mert a merénylők szikhek voltak, a népharag sok helyütt ellenük fordult. Az összetűzéseknek több száz halottjuk van már. A hadsereg rendfenntartó felada­tokat kapott, először az ország történelmében. Indira Gandhinak szombaton .adták meg a végtisztességet, né­pe és a világ minden tájáról oda- • érkezett vezető államférfiak. .Sajátos magas szintű értekezlet jöhetett létre Gandhi asszony ravatalánál, egyfajta „csúcste­metés” volt ez, amely "egyszerre volt tisztelgés a meggyilkolt nagy­szerű politikus asszony emléke előtt, és — alkalom a tárgyalá­sokra. India jövőjét illetően is. Mi volt a jelentősége annak, hogy a KGST ülésszakát Kubában rendezték meg? A Kölcsönös Gazdasági Segít­ség Tanácsának ülésszaka ter­mészetesen elsősorban azért nagy fontosságú, mert alkalmat adott a júniusi moszkvai csúcstalálko­zón elfogadott irányvonal meg­valósításának áttekintésére. Szó volt az 1986—1990. évekre szóló népgazdasági tervek koordiná­ciójáról. Elsősorban az energia- termeléssel kapcsolatos hosszú távú fejlesztési programokat vi­tatták meg, s nagy hangsúlyt ka­pott a fűtőanyagok és a nyers­anyagok termelése területén ki­alakult együttműködés. Mind' e mellett politikai fel­hangja is volt a 'tanácskozásnak, hiszen Havannában rendezték meg, az igen feszült közép-ame­rikai és karifo-tengeri térségben. Fidel Castro már megnyitó be­szédében utalt az amerikai im­perializmus részéről jelentkező fenyegetésre. Az ülésszak részt­vevői pedig, mint ezt a közlemény is hangsúlyozza, aggodalmuknak adtak hangot a helyzet kiélező­dése miatt. A KGST-orszagok szolidárisak a Kubai Köztársaság­nak a nemzeti függetlensége meg­őrzésére és a szocializmus épí­tésére irányuló erőfeszítéseivel. A havannai tanácskozáson 8 fejlődő ország vett részt megfi­gyelőként, ezért kaptak nagy te­ret a harmadik világ problémái. A KGST - tagországai ki is mond­ták, hogy támogatják a fiatal, független ázsiai, afrikai és latin­amerikai államokat az imperia­lizmus, az újragyarmatosítás, a fajüldözés elleni harcukban. Fon­tos megállapítás még, hogy a KGST tagjai a jövőben is készek a gyakorlati együttműködés fej­lesztésére a tőkés államokkal, va­lamint vállalataikkal a kölcsönös előnyök alapján. ll s b Ilii • 81Mi ÉK 1 • Ma tart­ják a nlca- raguai vá­lasztásokat. ! Képünkön: Amerika- * ellenes transzpa- renseket vi­vő felvahÜM lók « egyik mana- gtiai kam- •.pány- nagygyűlé­freea» ■ , , (Fotót r~k­mmmm. »bpi r? pH») • Rendkívüli miniszteri értekezletet tartott Géniben az OPEC. A tanácskozás napirendjén a kőolajtermelés mennyisége és a kőolajár kérdésé állt. • Kétnapos tiltakozási akciót hirdettek a héten Chilében. Képünkön: rendőrök hurcolják el egy santiagói tüntetés résztvevőit. • Világ­szerte mély .megdöb­benni vál­tott ki az indiai mi­niszterelnök ellen elkö­vetett gyil­kos merény­let. Képün­kön: Indira Gandhi ap­ja, Dzsava- haríal Neh­ru társasá­gában. A KGST síkraszállt a fegyver­kezési verseny megfékezése mel­lett, hogy a felszabaduló pénzt a gazdasági és .társadalmi fejlesz­tés céljaira, többek között épp a fejlődő országok megsegítésé­re lehessen felhasználni. Mivel magyarázható Mubarak egyiptomi elnök diplomáciai aktivizálódása? Mubarak egyiptomi elnök a hé­ten nyugat-európai körútja során Párizsban és Bonniban járt. Mit­terrand elnök előtt azt fejteget­te Mubarak, hogy az amerikai elnökválasztás után Nyugat-Eu- rópa fontos szerepet tölthet be a Közel-Keleten. Ugyanezt han­goztatta Bonnban is, de ott érez­hetően kisebb mértékben talált ' meghallgatásra, Kohl kancellár ér tésére adta a kairói vendégnek, hogy Bonn egy amerikai kezde­ményezésre vár, s hogy a nyu­gatnémet vélemény szerint Nyu- gat-Európának csak .támogató sze­repe lehet az amerikai elképze­lések megvalósításálban. Annyiban némi presztízssi­kert könyvelhetett el az egyipto­mi államfő, hogy bonni vendég­látói is kijelentették: egyszer majd ki kell ürítenie Izraelnek a megszállt területeket. De példáiul pénzt már kevesebbet kapott Mubarak. A bonni kormány nem emeli fel az Egyiptomnak eddig nyújtott évi 270 millió márkás fejlesztési segélyt. S nem hatá­roztak arról, hogy a nyugatné­met kormány hözzájárul-e az el­ső'egyiptomi atomerőmű építésé­hez. Mubarak az európai körútja során sajtónyilatkozatot is tett, amelyben kijelentette: Egyiptom akkor sem küldi vissza nagykö­vetét Tel Avivba, ha Izrael ki is vonja csapatait Dél-Libanon- ból. Két feltételt említett az egyiptomi elnök: rendezzék az Akabai-öböliben az egyiptomi— izraeli határvitát, továbbá érje­nek el haladást a palesztin kér­dés megoldásában. (Tudnivaló, hogy Egyiptom az egyetlen arab állam, amely diplomáciai kapcso­latot teremtett Izraellel. 1982 szeptemberében azonban, á Szab­ra és Satila palesztin menekült­táborokban elkövetett véres mé­szárlás után Kairóba hazaren­delték a nagyköveteit.) Egyiptom láthatóan az izraeli kapcsolatot háttérbe szorítja, hogy kitörjön korábbi elszige­teltségéből. Érdekes, hogy Muba­rak arról is beszélt sajtónyilat­kozatában : „Bizonyos kapcso­latfelvétel történt” országa és Szíria között. Pálfy József Tollhegyen Az idősebb generáció tag­jai hazánkban is emlékezhet­nek arra, hogy a háború előtt milyen tekintélyük volt a Zündapp ■motorkerékpárok­nak. Családi vállalkozásként indult az első világháború vé. gén a Zündapp, s a két há­ború közötti időszakban ke­rült az élvonalba, majd a második világháború után is folytatta a motorkerékpár - gyártást. Egy ideje aztán rossz hírek keltek szárnyra. A kis moto­rok piaca szűkebbé lett, s ami kereslet még maradt, azt a japán motorok kezdjék ki­elégíteni. A Zündapp veszte­séges lett: 53 millió márka lett a hiánya. AZ idei szep­tember végzetes lett: a régi, jóhirü' vállalat csődbe került. Felajánlották megvételre. Nyugatnémet tőkések nem to­longtak, más nyugat-euró­paiak sem. A japánok nem siették vételi ajánlattal. Elő­ször egy iráni állami vállálat érdeklődött a nyugatnémet cég iránt. Az igazi elfogad­ható ajánlat még távolabbról jött, még keletebbről: Kíná­ból. A Tiencsini Állami Ke­rékpár-vállalat vette meg 16 millió márkáért a Zündappot. A szerződést már alá is írták. Nem akármilyen üzlet ez. Kína minden bizonnyal nem­csak egyszerűen pénzt akar keresni ezzel, profitra szert tenni, hanem a motorkerék- pár-gyártás tudnivalóit akar_ ja inkább elsajátítani. Hogy egyszer majd motorkerékpárt tehessenek a kínaiak alá, akik ma még az egyszerű bicik­linek is boldogan ülnek a nyergébe. Cün Dap vagy Tien Cün Dap, alighanem ilyen neve lesz a gyárnak, mert ta­lán a Zündapp név jó hang­zása is számított a vásárlás­nál. P. J. Szovjet—kínai konzultációk PEKING Mind Kína, mind a Szovjetunió óhajtja kétoldalú kapcsölátaik javulását, a gazdasági, műszaki­tudományos és egyéb cserék bő­vítését — hangsúlyozza a kínai— szovjet külügyminiszter-helyet­tesi konzultációk ötödik forduló­járól Pekingben szombaton nyil­vánosságra hozott közleméjiy. konzultációk következő fordu­lóját jövő év áprilisában Moszk­vában . tartják. Leonyid Iljicsov külügyminisz­ter-helyettes, a szovjet kormány különmegbízott ja szombat dél­előtt-elutazott Kínából. Mint a közlemény írja, az ál­lamközi kapcsolatok normalizá­lásáról folyó konzultációk ötödik fordulóját október 18. és novem­ber 2. között tartották. Leonyid Iljicsov és Csien Csd-csén külügy­miniszter-helyettes, a kínai kor­mány különmegbízottja folytat­ta a véleménycserét a kínai— szovjet kapcsolatok normalizálá­sáról. A két fél kifejtette állás-, pontját a két ország közötti vi­szony normalizálásáról. Mindkét fél kifejezésre juttatta a kínai— szovjet kapcsolatok javítására vonatkozó óhaját, és^azt a kész­ségét, hogy tovább bővítsék a kontaktusokat és a cseréket a két ország között gazdasági, ke­reskedelmi, műszaki-tudományos, sport és kulturális téren, az egyenlőség és a kölcsönös elő­nyök alapján. A konzultációk ötö­dik fordulóját nyílt, nyugodt és komoly légkör jellemezte. Mind­két fél hasznosnak tartotta a konzultációkat és a párbeszédet, s úgy döntöttek, hogy a következő fordulót 1985 áprilisában Moszk­vában tartják — írja a közle­mény. Kínai tartózkodása idején Leo­nyid Iljicsovot fogadta Vu Hszüe- csien kínai külügyminiszter. A beszélgetés során érintették a kí­nai—szovjet viszonyra vonatko­zó kérdéseket, valamint a nem­zetközi helyzet néhány problémá­ját. A két fél kifejtette kormá­nya álláspontját az érintett kér­désekben. Rámutattak, hogy a kontaktusok a két állam között különböző területeken pozitív je­lentőségűek, a két fél kész a po­litikai párbeszéd folytatására nemzetközi problémákról. Végső búcsú Indira Gandhitól (Folytatás az 1. oldalról.) A PTI indiai hírügynökség je­lentése szerint Indira Gandhi te­metésén 49 államfő és kormány­fő, s több száz más vezető sze­mélyiség vett részt, több mint ki­lencven ország képviseletében. A szovjet küldöttséget Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tag- ’ja, a minisztertanács elnöke ve­zette. A temetésen részt vett a Magyar Népköztársaság párt- és állami küldöttsége, Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes élnöke vezetésével. A delegáció tagja volt dr. Várkonyi Péter, a Központi Bizottság tagja, külügy­miniszter és dr. Túri Péter nagy­követ. Bulgária küldöttsége élén Tó- dór Zsdvkov, a BKP KB első tit­kára, az államtanács elnöke, Lengyelország delegációja élén Henryk Jablonski, az államtanács elnöke állt. ■ Jugoszlávia küldöttségét Vé­szeim Gyuranovics, az államéi— nökség elnöke vezette. Magas­rangú küldöttség képviselte Ku­bát, Vietnamot, La oszt és Kam­bodzsát. Pakisztán képviseletében ott volt Ziaul Hak elnök. Részt vett a gyászszertartáson Koszain Mo­hammad Ersad tábornok, - bang­ladesi államfői és az el nem köte­lezettek mozgalmához » tartozó számos ország legmagasabb szin­tű delegációja. Az amerikai elnök képviselője­ként George Shultz külügymi­niszter volt jelen. Részt vett a temetésen Margaret Thatcher brit, Laurent Fabius francia, Ma­rio Soares portugál, Garret Fitz­gerald ír és Nakaszone Jaszuhlro japán kormányfő. * Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB PB tagja, a minisztertanács elnöke és az általa vezetett szov­jet kormányküldöttség szombaton látogatást tett Zail Sringh indiai elnöknél. Tyihonov a szovjet ve­zetéki személy szerint Konsztan- tyin Csernyenko, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöke nevében mélységes rész­vétét nyilvánította Indira Gan­dhi asszony miniszterelnök, a kiemelkedő politikus, az indiai nép nagy lánya elhunyta alkal­mából. A meleg, szívélyes légkörben lezajlott találkozón Tyihonov p a szovjet nép nagy , barátjaként méltatta a tragikusan elhunyt kormányfőt. Biztosította az. in­diai elnököt, hogy a szovjet ve­zetés továbbra is a Szovjetunió és India 'barátságának és együtt­működésének erősítésére fog tö­rekedni, mert e viszony a béke és a nemzetközi biztonság fontos tényezője. Válaszában Zail Szingh kijelen­tette, hogy. Indiában nagyra ér­tékelték Csernyenko részvét­táviratát, valamint a szovjet kor­mányküldöttség érkezését. Kife­jezte meggyőződését, hogy az in­diai—szovjet együttműködés, amely kiállta az idők .próbáját, és nagy szerepet játszik India életének különböző területein, eredményesen fejlődik tovább mindkét nép javára. Az indiai nép , megőrzi a Szovjetunióval vájó barátságot, amelynek erősí­téséért Indira Gandhi oly sokat tett. . I ;■ nl|É Jobbat és többet, kevesebb anyagból (Folytatás az 1. oldalról.) időszakban három kommunista műszakot is szerveznek. Az így befolyt összeg felhasználásáról a dolgozók később döntenek. A ter­vek között szerepel ifjúsági klub létrehozása, üdítőital-automaták felszerelése, de ha á közösség úgy igényli, a pénz a lakásépítési ala­pot fogja növelni. A jól kidolgozott, pontozásos rendszer meljett zajló verseny ■végén, külön értékelik az egyes ■üzemek, üzemi műszakok és bri­gádok tevékenységét. A jó ered­ményt élérő kollektívák jutal­mazására félmillió forint áll ren­delkezésre. A' vezetőség a napokban vizs­gálta a hagyományos, munkaver­seny háromnegyedévi állását. Az összesített adattábla szerint a szövőelőkészítők vezetik a me­zőnyt, őket holtversenyben. köve­ti a bácsalmási és vaskúti, kon­fekcióüzem. A fonoda — egyelő­re — a sor végén áll, negatív pontszámmal. 'Nagy előnye a fi­nomposztóban alkalmazott érté­kelési rendszernek, hogy jól ki­mutathatók a fenti különbségeik, így a szükséges intézkedések könnyen megállapíthatók. A vállalat ebben az évben 6,2 millió négyzetméter anyagot ál­lít elő, egymilliárd-százmilliő forint értékben. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETI • Popieluszko temetése A varsói Szent Szaniszlé templom kertjében szombaton éltethették a meggyilkolt Jerzy Popieluszko katolikus papot, aki e templom vi­káriusa volt. Ä temetés előtti gyászmisét Józef Glemp bíboros, len­gyel prímás tartotta. A gyászszertartáson és a temetésen tízezrek vettek részt. A szertartás és a temetés rendjét incidens nem zavarta meg. H HH • SPORT NB I-es eredmények Eger—Ü. Dózsa 1—0; Békéscsaba—SZEOL AK 1—0; DMVSC—Bp. Honvéd 1—0; Csepel—Videoton 0—0; Haladás VSE—Zalaegerszeg 1—0; Rába- ETO—Ferencváros 5—1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom