Petőfi Népe, 1984. október (39. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-23 / 249. szám

Harminc évvel ezelőtt, 1954. *október 23-án kezdődött me0 a Hazafias Népfront kétnapos Ala­kuló kongresszusa. Mint ismeretes, a Hazafias Népfront a magyar nép vala­mennyi dolgozó rétegét összefogó tömegmozgalom; résztvevői le­hetnek mindazok, akik hívei a szocialista társadalmi rendnek, s készek a szocialista társadalom építésébe, a béke védelmébe be­kapcsolódni. (Külön tagsága nincs.) összefogva a nemzet ha­ladó [erőit, részt vett az MSZMP által meghatározott országépítő program megvalósításában. Az 1956. évi ellenforradalomig nem játszott jelentős szerepet hazánk politikai életében. A mozgalom 1957 után vett új lendületet; az­óta — gondosan összehangolva a munkáját más társadalmi szer­vezetekkel — tevékenyen részt vesz hazánk politikai, gazdasági és kulturális életében. A helyi népfrontbizattságoik támogatják javaslataikkal a ta­nácsokat, s a helyi problémák megoldására vonatkozó elgondo­lásokkal, a társadalmi erők moz­gósításával rendkívül hasznos jte- vél&nyí&fret végeznek. A Haza. fias' Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke Kállai Gyula, főtit­kára Pozsgay Imre. A népfront helyi szerveiként működnek a megyei, a városi és a községi népfrontbizottságok, Budapesten pedig a kerületi 'bizottságok is. MŰSOR KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ és KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZiNHAZ Nincs előadás. ERDEI FERENC .MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Előzetes 24-«én, szerdán 19 órakor: a Kartha­go együttes koncertje. 125-ón, csütörtökön: 18 és 20 órakor: Éveim. (Lukács Sándor (Jászai-díjas) estje. Pódiumbérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 árakor: A FRANCIA HADNAGY SZERETŐJE. Színes, magyarul beszélő angol film. Csak ifi éven felülieknek! Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: EXCAUEBUR. Csak 16 éven felüliek­nek! Kétrészes, színes, magyarul be­szélő ír film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: Filmmúzeum! NAPFI­VÉR, HOLDNŐVÉR. Olasz film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: MACSKÁKORUS. Szovjet mesefilm. Stúdiómozi: 8 órakor: AZ OBER- WALDI TITOK. Színes olasz film. BAJA Uránia mozi: fél 4 és 7 órakor: ■ GANDHI I—tUT. 44 éven aluliaknak nem ajánlott. Kétrészes, színes, ma­gyarul beszélő indiai—angol film. Központi mozi: 4 órakor EMLÉ­KEIM A RÉGI PERINGRŐL. Kínai film. fi és 8 órakor: szupermodell. ■Csak IS éven felülieknek. Színes, ma­gyarul beszélő amerikai bűnügyi film. KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: A J41DI VISSZATÉR. Színes amerikai film. KISKOROS Petőfi mozi: Szünnap. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: BUDAPESTI TAVASZ. Ma­gyar film. 8 órakor: SZTÁROK BÜ- völetEbbn. Színes, lengyel film. 14 -éven aluliaknak nem ajánlott. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor. GROG. Színes, olasz film. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. 8 órakor: Kortárs film­klub. REKONSTRUKCIÓ. 14 éven aluliaknak nem ajánlott. Görög film. TISZÁKÉ OSKE Mű velőd ésiház-mozi: 7 órakor: KA­RATE LENGYEL MÓDRA. Lengyel film. KÖZEL A MAMÁK MUNKAHELYÉHEZ Óvodaayatás Hetényegyházán Egy használaton kívüli iskolát újítottak fel és bővítettek ki He­tényegyházán, társadalmi munká­ban, a helyi Egyetértés Szakszó, vetkezet tagjai. A 25 óvodás ko_ rú kisgyermek elhelyezésére al­kalmas épület újjávarázsolásá­hoz a Kecskeméti Városi Tanács is hozzájárult hatszázezer forint­tal. Az ünnepélyes átadásra teg­nap délután került sor. a nem­zeti színű szalagot Tóth Antal megyei tanácstag vágta át. Csorba Istvánná, a szakszövet­kezeti pártalapszervezet titkára elmondta, hogy még tavaly elha­tározták: a Kecskeméthez tarto­zó településen ipari üzemet léte­sítenek, az asszonyok foglalkoz­tatása érdekében. Az Alföldi Ci­pőgyárral történt megegyezés alapján hatvan nő részére épí­tenek egy cipőfelsőrész készítő telephelyet. Később ezt kétsze-' resére .bővítik. Számítva arra, hogy az üzemben kisgyermekes anyák is dolgoznak majd, óvoda létesítéséről is döntötték; Az új ipari telephelyet novemberben szintén átadják. Dr. Horváth Antal, a Kecs­keméti Városi Tanács elnökhe­lyettese elismeréssel szólt a szak- szövetkezét törekvéseiről, hogy időben gondoltak a közös gaz­daság vezetői a kisgyermekes anyák gondjainak megoldására. A községben egyébként van másik óvoda is, amelynek apró­ságai kedves műsorral ajándé­kozták meg a vendégeket. A szakszövetkezet elnöke, Tóth Bé­la megjutalmazta a társadalmi munkában kiemelkedő tagokat, öten kaptak Kiváló Termelőszö­vetkezeti Dolgozó kitüntetést, többen pedig pénzjutalmat. K. S. Új postát kap Csávoly Jelenleg régi épületben működik a csávolyi posta, de előrelátható­lag már csak a jövő év tavaszáig. Ugyanis a helyi Egyesülés Terme­lőszövetkezet szakipari részlege — a Szegedi Postaigazgatóság meg­bízásából — az új kivitelezésén dolgozik. A beruházástól a csávo- lyiak természetesen nemcsak kulturáltabb ügyfélfogadást, hanem jobb telefon-összeköttetést, illetve hálózatbővítést is remélnek. Megyénk az országps sajtóban Népfront, 10. szám: Mándics Mihály: A csávolyi módszer. (A megyei honismereti bizottság elnöke a falu fényképeken való megörökítéséről ír.) Békési Élet, 4. szám: Koszorús Oszkár: Várostörténeti kuta­tás és helyismereti bibliográfiai munka Kiskunhalason. Fotó, 10. szám: Dulity Tibor: öt év munkássága harminc képben. Kereskedő Sándorné kiállítása. (A Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Tanácsának Művelődési Központjában | Rendezett kiállításról) Nimród, 10. szám: Mire számíthatunk? (Simon György, Bács- Kiskun megye fővadásza válaszol a lap kérdéseire.) Parlandó, 8—9. szám: Kodály Zoltán-emlékmúzeum nyílik. Ajándékozási-letéti szerződést írtak alá a Művelődési Miniszté­riumban. (A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet gondozásába került Budapest, VI. kerület, Népköztársaság útja 89. számú házról.) Magyar Hírek, 21. szám: Citeratábor Tiszakécskén. (A Pri- bojszky Mátyás citeraművész vezetésével tartott tanfolyamról.) Köznevelés, 34. szám: Schvób Péter: A taneszköz-ellátás Bács-Kiskun megyében. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Forgó hengerek közé esett, meghalt Október 10-én Kiskunfélegy­házán, a Lenin út és a Jókai út kereszteződésében a 72 éves Pe­regi Péter (Kiskunfélegyháza, Molnár Béla u. 40.) kézikocsiját húzta, s miután rakománya — súlya miatt — az úttestre borult, személygépkocsijával nekiütkö­zött Kovács József (Kiskunfél­egyháza, Szamuely Tibor u. 55.). Peregi Péter sérülése súlyos. Kecskeméten, az Április 4. tér I. sz. ház előtt a 16 éves Hor­váth Zoltán (Kecskemét, Felső- széktó 241.) motorkerékpárjával elütötte az úttesten áthaladó 14 éves Nagy Zsolt Kálmánt (Ke­rekegyháza, Engels út 34.), aki súlyosan megsérült. Tiszakécske határában Lajkó István (Petőfiszállás, Tanya 180.) gépkocsijával elütötte a véle azo­nos irányban kézikocsit toló Szat­mári Lászlót (Tiszakécske, Dó- zsa-telep 25.), aki súlyos sérülést szenvedett. Kiskőrösön, a Petőfi Sándor ut­ca 91. számú ház előtt a 10 éves Márkó Viktor (Kiskőrös, Klapka u. 43.) körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten, és a féktá­volságon belül érkező segéd-mo- torkeíékpáros elütötte. Az ütkö­zéskor a motoros súlyosan, a gyermek könnyebben sérült meg. Kecskeméten Békési József (Kecskemét, Belsőnyír 26.) a Kos­suth Tsz 20-as számú kukorica- tábláján dolgozott egy MTZ 80-as típusú csőtörő fosztógéppel. A mozgó gépre felmászott és a for­gó hengerek közé esett. Békési József a helyszíne* meghalt. KERESIK... a ZG 80—98-as forgalmi rend­számú piros színű 1200-as Zsigu­li Combi személygépkocsit, me­lyet október 19-én 12 óra és 12.30 óra közötti időben tulajdonítot­tak el a mélykúti Béke étterem elől. Aki a gépkocsi hollétéről tud, értesítse a legközelebbi rend­őri szervet. NE FELEDJE! Felszabadulási rejtvénypályázat Holnap estig még postára ad­hatja felszabadulási rejtvényünk második szelvényét, mely az el­múlt csütörtöki számunkban je­lent meg. A szelvényt azoknak is érdemes beküldeni, akik az első fordulóban valamelyik választ el. hibázták ugyanis, minden olyan pályázónak, aki a hat szelvényt folyamatosan beküldi, van esélye — találatainak számától függően — valamelyik jutalom elnyerésé­re. Több szelvény beküldésével pedig növelhetők a nyerés esé­lyei. Várjuk leveleiket. A borí­tékra írják rá: Ki tud többet a felszabadulásról? Postatörténeti érdekességek Kecelen Kecel ad otthont annak a hír­lap-, folyóirat-, bélyeg- és posta­történeti kiállításnak, melyet a Magyar Posta és a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat ren­dez, s amely bemutatja a hely­beli posta történetét is 1869-től napjainkig. A bélyegmúzeumi tár­lat bélyegekkel és postai külde­ményékkel illusztrálja a posta­kezelés históriáját, a postai ága­zatok fejlődését és a levélfor­galmat. A hírlapbemutatón olyan újságokat láthatnak az érdeklő­dők, amelyek híven tükrözik az ország lapválasztékát, és ezzel együtt az írott betű, a sajtó meg. növekedett szerepét. A helyszínen az alkalmi posta­hivatalban hírlapokat, folyóira­tokat, kül- és belföldi divatlapo­kat és más sajtótermékeket le­het majd vásárolni. A filatelisták kedvéért a rendezvényre készült alkalmi bélyegzőt használnak. Csütörtökön délután három órakor dr. Geri István, a me­gyei tanács elnökhelyettese nyit­ja meg a tárlatot, amelyet no­vember 7-ig látogathatnak az ér. deklődők. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: * * * 4 5 8.05: Idősebbek Is elkezdhetik. Té- vétorna (ism.) 8.10: Iskolatévé: Angol nyelv. 0.25: Deltácska. Az állatok szaporo­dása 8.45: Osztályfőnöki őrá (Alt. lsk. 3— 4. oszt.) A betörött ablak. (Fiúk— lányok kapcsolata) 0.00: Orosz nyelv 4. (Alt. lsk. 4. oszt.) 0.10: Környezetismeret (Alt. lsk. 2. oszt.) Miért mérünk? 0.30: Parasztok. Lengyel filmsorozat 10.20: Híres spanyol operaénekesek. 11.15: Képújság 14.55: Iskolatévé: Pedagógiai pszicho­lógia. Nevelési helyzetek I. 15.20: Szórakaténusz. Harkály va­gyok. kopogok. Az ige személye és száma. (A 4. osztályos magyar nyelvhez) 15.40: Adni. kapni jő. Babák, bábok T5.55: A izéi keletkezése I—H. (Az 5. osztályoz földrajzhoz) 10.10: Hírek 10.15: A Himalája meghódítása. Fran­cia filmsorozat VI/4. rész: A leg­nehezebb utak (lám.) 17.10: Életet az éveknek 17.40: Egészségfinkért! 17.50: Képújság 37.55: Sakk-matt különkiadás. 18.15: ,,... veled pedig játszani sze­retnék ...” Felkay Eszter és Gál- fy László műsora 18.50: Mini Stúdió ’84 1Í8.55: Reklám 18.10: Idősebbek is elkezdhetik. TV- torna 18.15: Esti mese 18.30: TV-hiradó 20.00: Az Onedin család. Angol TV- filmsorozat X/8. rész: A túsz 20.55: stúdió ’84. A Televízió kultu­rális hetilapja jl.55: Kockázat. A külpolitikai szer­kesztőség világgazdasági magazin­ja 22.25: TV-hiradö 3. TV II. MŰSOR: 17.45: Paul Klee. Riportfilm (ism.) 18.50: Képújság 18.55: romi 200 millió ... a háttérben. Riportxilm 19.30: Mi és a komputer. Számító* gépkedvelők műsora (ism.) 20.00: Szép szó. Világjáró magyarok 20.40: A bölcs csizmadia. Szovjet kis* film (ism.) 20.50: TV-híradó 2. / 21.10: Reklám ­21.15: Hogyan húzzuk ki a bálna zápfogát? Csehszlovák film (ism.) 22.35: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 15.25: Műsorismertetés — magyarul 15.30: Tv-híradó — magyarul 15.45: Reklám 15.50: [Bejelentkezés és akció 15.55: Tv-híradó 16-T5: Akarni kell, menni kell 16.45: Radnicski—Budunynoszt baj­noki kosárlabda-mérkőzés 18JT5: Irodalom 018.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm- il9.25: Reklám 19J30: Tv-híradó —’magyarul 19.55: Reklám 20.00: Újvidéki képeslapok 20.45: Lottó 20.60: Reklám 20.55: Amerikai sorozatfilm 2)2.85: Tv-híradó 22.55: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.20: Társalgó. Másfél óra irodalom- kedvelőknek 9.44: Esik az eső. Muzsika gyerme­keknek 10.05: £rdeke« szigetek. Hermann Ot­tóval, a madárszigeten 10.25: Éneklő Ifjúság ' 10.40: Haydn: D-dúr (óra) szimfó­nia 11.10: Nóták 11.40: A sötétség mélyén. Joseph Con­rad regénye XII/11. rész (ism.) 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Hangverseny délidőben 13.45: Filmzene 14.10: Magyarán szólva ... 14.25: Orvosi tanácsok — a balneote­rápiáról 14.30: Daloló, muzsikáló tájak; 15.00: Élő világirodalom; 15.20: Dzsesszmelódiák 16.05: Kérhetek valamit? A Gyermek­rádió kívánságműsora 17.00: Társadalom és iskola. Pedagó­gusjelöltek Csillebércen 17.30: Fúvószene a XIX, századból 17.44: A Szabó család 18.14: Hol volt hol nem volt • •, Mi­si Mókus kalandjai 9. rész 19.15: Kilátó 20.00: Dfcgzkotéka 21.00: Operettkettősök 21.30: Tudomány és gyakorlat. 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Székely István zongorázik 23.30: Operaáriák 0.10: Nóták PETŐFI: 8.08: Slágermúzeum 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.) 9.05-* 12.00: Napközben. Zenés délelőtt 12.10: Ragtime-felvételekből 12.30: Népi zene 13.05: Pophullám 14.00: Zádory Mária énekel 14.15: Szimfonikus könnyűzene 14.40: Zeneiskolásoknak 15.05; Régi magyar muzsika 15.20: Könyvről — könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Kámasz-panasz 18.30: Gramofonsztárok, chappy ze­nekarának lemezeiből I. rész 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: „Könnyű emlékek, hova tün­tetek ..Legkedvesebb verseiből válogat Csemus Mariann 20.19: Nóták 21.05: Pantaleón és a hölgyvendégek. 21.30: Válogatott felvételek 22.30: Foglalkozása: karikaturista. NAPTAR 1984. október 23.. kedd Névnap: Gyöngyi Napkelte: 6 óra 15 perc Napnyugta: 16 óra 41 perc Holdkelte: 4 óra 26 perc Holdnyugta: 16 óra 29 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: ' Változóéi felhős idő, legfeljebb néhány helyen kisebb esővel. Több-kevesebb napsütés csak­nem mindenütt várható. A déli szél mérsékelt marad. Hajnalban délnyugaton néhány helyen köd­képződés valószínű. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Főállomás jelenti: Október 21-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 14,4 (az Só éves átlag 9,2), a legmagasabb hőmérséklet 17 Celsius-fok volt, a nap 0,2 érán át sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 11,2, 13 órakor 15 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 11,2 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1024 millibar (csökkenő) volt. Október 21-én Baján a középhőmér­séklet 12,6 (az 50 éves átlag 9,7), a legmagasabb hőmérséklet 16,8 Celsius- fok volt, a nap 0,8 órán át sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12, 13 órakor 15.4 Celsius-fokot mértek. A legala­csonyabb hőmérséklet 11 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1025.4 millibar (emelkedő) volt. Találkozások Hétfő este hat órakor a ba­jai József Attila Művelődési Központban Találkozások cím­mel irodalmi estet rendeztek. Az alkalmat az adta. hogy a zom- bori és ia bajai városi könyvtár közös kötetet jelentetett meg Ta­lálkozások címmel, melyben iro­dalmi válogatást adnak közre szerb-horvát, illetve magyar nyeűi- ven, a két városban élő alkotók tollából. Illusztrációkét is látha­tunk a kiadványham. magyar és szerb-horvát képzőművészektől. A tegnapi összejövetelenVdmapj/ István, a bajai pártbizottság tit­kára köszöntötte a megjelente­ket, majd Vasi Géza irodalom- történész elemezte az antológiát, amelyből a tanítóképzős hallga­tók olvastak fel verséket. Ugyan­ezen a napon a zombori és a bájai képzőművészek közös tár­latát is megnyitották Baján, a művelődési háziban,. — 1RÖ—OLVASÓ-TALÁLKO- ZÖ. A Kecskeméti Konzervgyár Kiskőrösi úti (2-es telep) ifjúsági klubjának holnapi vendége Fe­hér Klára és Nemes László lesz. Az író—olvasó-találkozó negyed háromkor kezdődik, amelyen bár­ki részt vehet. (Boda Ilona tudó­sítónktól.) — MÁV-közlemény. A MÁV kecskeméti körzeti üzemfőnöksé­ge értesíti az utasokat, hogy Kecskemét—Kiskunfélegyháza között — vágányzárási munkák miatt — október 25-én 8.40-től 14.30 óráig az utasokat vonatpót­ló autóbuszok szállítják. A meg­váltott vonatjegyek érvényesek. — A kábítószer és ártalmai. Holnap délután fél hatkor a kecskeméti hely­őrségi művelődési központban Kur- dics Mihály nyomozó diafilmes elő­adást tart, amelyben szó lesz a gyógy­szer és az alkobol együttes fogyasz­tásának, valamint a „szipózásnak” a veszélyeiről. Hasznos tanácsokat ad a kábítószerezés felismerésére és meg­akadályozására. — Telefondoktor. Mit kell tud­ni a kórházi látogatásról, hogyan viselkedjünk a betegágynál, mit vigyünk a betegnek? Ezekre és hasonló kérdésekre kaphatunk választ a kecskeméti telefondok­tortól — a 082-es számon — ezen a héten. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYELET: hétfőtől pénte­kig naponta 9 és 18 óra között. Ez idő alatt hírek, * rövid tudósítások, informá. ciók közölhetők a 20-111-es telefonon, valamint .a 26— 216-os telexszámon. 23.20: A tegnap slágereiből 24.00— 4.30: Éjféltől — hajnalig 3. MŰSOR: 9.08: Pauk György hegedül 9.58: Operafelvételekből 10.45: Népdalfeldolgozások 11.21: Évszázadok mesterművei 13.0$: Világújság. Nemzetközi saj­tószemle (ism.) 13.20: Kórusmuzsika 13.40: Operahármasok 14.07: Interfórum — 1984. VII. rész 15.30: Labirintus 15.45: Őszi dal. Muzsika gyermekek­nek 16.00: Yebudi Menuhin hegedül és ve­zényel 17.00: Képek és jelképek. Művelő­déstörténet gyerekeknek. Szent Péter 17.30: Oj lemezeinkből 48.30: Na materajem jeziku. A Ma­gyar Rádió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Muttersprache. A Ma­gyar Rádió német nyelvű nemzetisé­gi műsora Pécsről 19.35: Operakórusok 20.30: Eszmék faggatása 21.00: Richard Strauss-hangverseny 22.12: Vizsgálódás egy falugyűlés nyomában. Riport ■ 22.32: Josquin des Prés kórusművéi- ből -js 28.00: A Middfelbelmi Nemzetközi Dzsesszfesztiun felvételeiből. I. rész V — FELSZABADULÁSI ÜN­NEPSÉG. A hét végén ünnepi megemilékezést tartottak Tataháza —Mátételkén, a község felszaba­dulásának 4'0. évfordulója alkal­mából. Az eseményen réézt vett Borsódi György, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsának vezető­titkára. Elhunyt Őze Lajos Öze Lajos, a Magyar Népköz- társaság Kiváló Művésze, a Nem. zeti Színház tagja október 21-én. életének 50. évében gyógyítha­tatlan betegség következtében el­hunyt. Távozása a Nemzeti Szín­ház, a magyar színiház- és film­művészet súlyos vesztesége. Te. metéséről később intézkednek. Művelődési Minisztérium Magyar Színházművészeti Szövetség Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Nemzeti Színház Igazgatósága Meghalt Francois Truffaut Francois Truffaut francia filmren­dező vasárnap ötvenkét éves korában rákban meghalt. Huszonkét játék* filmje közül többet a magyar mozik közönsége is láthatott. Köztük a Négyszáz csapás, a Lőjj a zongoristád ra!, a Kifulladásig, a Jules és Jim» a 4SI fok Fahrenheit, az Amerikai éj* szaka, az Utolsó metró és a Szomszéd szeretők című filmeket. f Holnapi I lapszámunkból 1------------------í-----------­A kísérleti jövedelemsza bályozással foglalkozó so­rozatunkban ezúttal a bó- csai Petőfi Termelőszövet. kezet főkönyvelőjének ta­pasztalatait . összegezzük a negyedik oldalon. Itt jelent, kezik a Sajtóposta összeál­lításunk is, melyben többek között a kisfái vasútállo­más melletti bolt bezárásá­ról és egy új lakással járó kellemetlenségről írunk. Munkatársunk a szövetke­zeti könyvterjesztőkkel be­szélgetett arról, hogy a ki­sebb településeken élők is egyre többet költenek könyvre. A beszélgetést az ötödik oldalon közöljük. Képernyő rovatunkban kri­tikát olvashatunk a televí- _ zió új gazdaságpolitikai fo- I lyóiratáról. ""I PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun - megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalhat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom