Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-12 / 214. szám

4 • PETŐFI NÉPE ■ 1984. szeptember 18. Mibe kerül a csapadék, ha mesterséges? Népi megfigyelés, hogy a me­zőgazdaságban hét szűk esztendőt hét bő követ. Ez egyértelműen utal az aszályos1 és a csapadék­ban bővelkedő évek váltakozásá­ra. E periódusokat a meteoroló­giai adaitok is igazolják. Most éppen egy „szűk”, vagyis aszá­lyos időszak közepe táján tar­tunk. Ezekben az években igazán megfizethetetlen (!) érték az ön­tözési lehetőség a gazdaságoknak. Így van ez a szabadszállási Lenin Termelőszövetkezetben is, ahol tíz éve állítatták üzembe az azóta is működő öntözőfürtöt. — Akkor változtattuk meg a szövetkezet termelési szerkezetét — mondja Szűcs Sándor elnök. — Megkezdtük a zöldségfélék ter­mesztését, valamint a kukorica- vetőmag-előállítást. Majd a_ piac igényeihez alkalmazkodva, fűszer- paprikával, zöldbabbal is foglal­koztunk. Időközben beállítottunk egy Binder-szárítót. Így teljessé .tettük a zöldségtermesztés és -fel­dolgozás vertikumát. Ez a beren­dezés lehetővé tette, hogy a le­vélzöldségeket, a póréhagymát, a spenótot, kaprot a HUNGARO- FRUCT-on keresztül, biztos pia­con, külföldön értékesíthessük. _ Persze az öntözőmű kapaci­tásának a teljes kihasználásához nem elegendő^ csak a szárítmány- nak szánt növény öntözése — szól közbe Melegdi Sándor, az agrokémiai főágazat vezetője. — Az idén például hatvan hektáron volt fővetésú, 47 hektár ón má- sodvatésű zöldbab, 150 hektáron zöldborsó, 150 hektáron fűszer- paprika és 500 hektáron cseme­gekukorica. Taikarmánykukorica- vatőmagot pedig 200 hektáron termesztünk. — Tavaly és főképpen az idén érezhettük, mekkora „áldás” az öntözés. Teljesen egyértelmű, hogy anélkül a növényeink ki­pusztultak volna — veszd át a szót az elnök. — így viszont biz­tatóak a kertészet eredményei. Igaz, nem teljesen egyértelmű a dolog. A termés megvan, de amit pénzben ráköltöttünk, gyéren té­rül meg. Tavaly végeztünk egy elemzést. Ebből az derült ki, hogy az öntözés beruházásához felhasz­nált összeg nem hoz többletered­ményt. így volt ez 1974-től 83-ig. Képzelje, hogy az anyagköltsé­gek, az amortizáció, a munkabér és annak közterhei évente 10 mil­lió forintot jelentenek. Ez az ösz- szeg teljes mértékben, a növény­termesztést terheli. Aztán jött az idei aszály, és — bár tavaly év végén úgy döntöttünk, hogy nem öntözünk — mégis elindítottuk a gépeket. — Tulajdonképpen kényszerpá­lyán mozgunk. Az öntözéshez szükséges víz megvan, az eszkö­zeink szintén. Nem,kis értékben, hiszen 17 KF—120-as, 32 Vol- zsanka, 4 HTM vízágyú, és négy hagyományos öntözőberendezé­sünk üzemelhet. Ha egy csepp vizet ki nem adagolunk, egy év­ben akkor is hárommillió forint az amortizációnk! — sorolja Me­legdi Sándor. — A Kisalföldön például minden különösebb fá­radság nélkül termelnek a gazda­ságok annyit, amennyire mi itt, Szabadszálláson tízmillió forintot költünk, pontosan az öntözés ki­adásait. Jó, tudjuk kötelességünk minél többet és minél jobban ter­melnünk, de .kérdezem, hogy mi­lyen árrendszer képes elismerni, és megtéríteni a mi többletkölt­ségeinket. Bár az idén kaptunk némi kedvezményit. Ismeretes a vízdíjak engedménye, volt akci­ós gépeladás is. Persze, hogy ki­használtuk és használjuk, amit lehet. De ez még mindig csak egy szerény könnyítés! — Az idén már 300 milliméter körül van a halmozott csapadék- hiány a mi vidékünkön. Az eső pedig nem jön parancsra! A mi talajaink ráadásul nem a legjob­bak. A növények szomjaznak, mi pedig kénytelenek vagyunk szá­molni. Megéri-e, vagy nem az ön­tözés. És, ha megéri, ha nem, mégis mennek a gépek, hiszen a szívünk fáj, ha sorvad, hervad a kukorica, a paprika. Ha megté­rülhetnének a költségeink ... Gál Eszter • A Volzsanka a 10 hektáros petrezselyemre szórja a mesterséges csapadékot. (Opauszky László felvétele) , FOGYASZTÁSI CIKKEK CSEHSZLOVÁKIÁBÓL , A KGST tagállamai 1979-ben hosszútávú cél­programot fogadtak el a fogyasztási cikkek gyártá­sára. Azóta öt esztendő telt el, érdemes tehát szem­ügyre venni, hol tart a program megvalósítása. Cseh­szlovákiában ennek a programnak kezdettől fogva fokozott figyelmet szenteltek. Az ország ma már 170 egyezményben érdekelt, elsősorban a textil-, az üveg- és a fafeldolgozó iparban. .Nézzük meg például a bútorgyártást. Bútorokból Csehszlovákia számottevően növeli szállításait a Szovjetunióba. Ezek értéke 1990-ig eléri a hétszáz­millió rubelt, összehasonlításul: 1983-ban az ilyen eladások nyolcvanmillió rubelt tették ki.- Az ország részvétele ebben a programban többek 'között azért is jelentős, mert úgynevezett beruházási bútorszál­lítmányai hozzájárulásnak számítanak a hmelnyi- cei atomerőmű építkezéseihez. A bútorokért cseré­be Csehszlovákia igen előnyös feltételekkel villany­áramot kap. „< A tartós használati cikkek és háztartási beren­dezések gyártásában Csehszlovákia, kezdeményező szerépet játszik. Elsősorban mosó-, hűtő- és fa­gyasztógépekkel jelentkezik a KGST-onszágok pia­cán. Közlekedési és távközlési évkönyv A kiadvány a közlekedési és távközlési népgazdasági ág 1983- ban élért eredményeit adja köz­re, visszatekintve az elmúlt év­tizedben bekövetkezett fejlődés­re., Az országos szintű összefog­laló adatok után részletes bon­tásban taglalja az egyes aiága- zatek tevékenységére jellemző mutatókat. , Árufőcsoportonként is tartal­mazza a vasúti, közúti, vízi, légi és csővezetékes áruszállítás tel­jesítményeit és fuyárdí jbevételeit, valamint a tarifaindexeket. Ismer­teti a távolsági és helyi sze­mélyszállítás alakulását és me­netdíjbevételeit, közli néhány or­szágos és budapesti főútvonal forgalomszámlálási eredményeit, továbbá a nemzetközi járműfor­galom és szállítás adatait. Különös érdeklődésre tarthat számot az „Üzemi.teljesítmények, műszaki-gazdasági mutatók” cí­mű fejezet.' A szakág tevékeny­ségének műszaki feltételei a köz­lekedési pályá- és járműállomány mennyiségi és minőségi adatait tartalmazó táblákból ismerhető meg, teljes részletességgel. A hírközlés teljesítményeinek alakulásáról a postai küldemé­nyek, a távíró- és távbeszélő for­galom, a rádiózás és televíziózás adatai adnak számot. Az évkönyv nemzetközi összehasonlító ada­tokkal egészült ki. Tanfolyamokat indítunk Helye: Kecskemét, ideje: 12 hónap. Feltétel: 8 ált. iskolai végzettség, 3 éve* szakmai gyakorlat, 20 éves életkor. Eredményes vizsga esetén országos érvényű szakmunkás- bizonyítványt kap; Helye: Baja, ideje: 8 hónap. Feltétel: 18 éves életkor. A tanfolyam vizsgája vállalati érvényű! A tanfolyamok kezdete: 1984. október 1. A vidékieket korszerű munkásszálláson helyezzük el. Jelentkezés: Duna—Tisza közi Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. 2158 • Rózsahegyen új kártoltfonal-készítő üzemet építettek. Ebből készülnek a többi között azok az inganyagok, amelyeket külföldön értékesítenek. SAJTOPOSTA Visszafizetik a büntetéspénzt Beszélgetés a diákok vasúti utazásának kedvezményéről Bognár Mihályné (Tiszakécs- ke, Damjanich u. 19/a. szám alatti lakos) aligha, felejti el egyhamar az idei nyarat. No, nem egy szép kirándulás, üdü­lés, vagy más élmény emléke • miatt, hanem a tehetetlenség okozta keserűség „jóvoltából”, melyben 37 na/pon át volt ré­sze. Ugyanis ennyi ideig volt használhatatlan a Szaratov tí­pusú, 120 literes hűtőgépe, mégpedig a tomboló kánikula közepette, amikor leginkább szükség lett volna rá a gyor­san romló élelmiszerek táro­lásához. Már akkor nagyon meglepő­dött, amikor bejelentette a gép meghibásodását, s közöl­ték vele, neki kell gondoskod­nia a beszállításáról. Két nap­jába került, míg e problémát megoldotta. Július 17-én adta le a hűtőt la helyi építő- és szerelőipari szövetkezet mű­helyében, ahol megtudta, agg­regátort kell benne cserélni, ám ilyen alkatrész jelenleg nincs a cég birtokában. Olva­sónk várt türelmesen hetekig, végül is hallott arról, hogy kölcsöngép járna neki, ám e kérelmét elutasították. Ekkor, augusztus 22-én kérte szerkesz­tőségünk közbenjárását. Mi nyomban beszéltünk a szövet­kezet illetékeseivel, akik — csodák csodája! — arról érte­sítettek, épp aznap kapták meg a hiányzó alkatrészt, me­lyet haladéktalanul beszerel­nek. Nos, úgy tudjuk, másnap már olvasónk birtokában volt a garanciális kötelezettség^ ke­retében helyrehozott hűtője. Itt le is zárhatnánk a témát, de nem tesszük, mert a tör­téntekhez néhány megjegyzés kívánkozik. Például az, hogy a jótállás szabálya világosan le­szögezi: a szerviz köteles gon­doskodni a 10 kilónál nehezebb készülékek (gépek) beszállítá­sáról, s ha 15 napnál tovább tart a javítása, akkor a köl­csönkészülék kiadásáról is. Ha pedig ez utóbbi nem • történt meg, s a javítási idő megha­ladja a 30 napot, akkor csere- utalványt kell kiállítani a tu­lajdonos részére. Az esetünk­ben sajnos írott malaszttá vál­tak ezek a rendelkezések. Va­jon miért? Mi nem ítélhetjük meg, hogy a külföldi háztartási berende­zések javításáért felelős RA- MOVILL-központ, vagy annak területi egysége vétett-e töb­bet a történtek kapcsán, any- nyi azonban bizonyos, hogy a tulajdonos, vagyis a megrende­lő húzta a rövidebbet. Szerve­zettebb, felelősségteljesebb munkával talán elkerülhető az ilyesmi. Egyébként célszerű volna, ha a RAMOVILL még több szolgáltató cégnél létesí­tene szerviz-kirendeltséget, mert ezáltal a megrendelőnek nagyobb választási lehetősége lenne ahhoz, hogy hol végez­tesse el a javítást! Mi épül Hetényegyházán? megszakították, sőt már munká­ba álltak. — Tudomásunk szerint már tavaly enyhítették e rendelkezést a MÁV vezetői, akiknek közben­járása révén a nyári hónapok­ban is ilyen olcsón vonatoztak a végzett diákok. — Engedje meg, hogy pontosit- sam. Az a bizonyos rendelet — melynek száma 13/1981., és több miniszter együttesen adta ki — ma is változatlanul érvényes, egyetlen mondatát sem módosí­tották. Lehetőséget kaptak vi­szont a területi igazgatóságok, hogy attól eltekinthessenek, még­pedig az igényeknek megfelelően. Igazgatóságunk is élt az alkalom­mal, s rövid ideig engedélyeztük a kedvezményes utazásra jogosí­tó diákigazolványok használatát az 1983-as tanév végét követően is. Afféle szociálpolitikai meg­gondolásból. Ez évben már nem volt egysé­ges az igazgatóságok vonatkozó döntése, ezért vált szükségessé egyesek az árkot, a mellette hú­zódó korlátokat pedig szétszed­ték, tönkretették. Ezek után alig­ha minősül különleges kívánság­nak a kivitelezők kérése: a la­kosság legalább az ottani rendre vigyázzon annak érdekében, hogy a gázcsőszerelés zavartalan le­gyen. Kiss Istvánnénak. Orgoványra: A jakabszállási tanácstól meg­tudtuk. hoiy a községben lakó testvére érdekében számos alka­lommal ajánlott fel anyagi és egyéb segítséget a szociális ügy­intéző. Sajnos mindannyiszor el­utasításban volt része. Felkéré­A szabadszálláesi Zsikla Gizel­la diáktársai nevében tette szóvá, hogy a MÁV-dolgozóik között nagy a bizonytalanság az iskolások ked­vezményes utazásai körül. Szin­te ahány állomásfőnök és jegy­vizsgáló, annyiféleképpen értel­mezi és alkalmazza az előírásokat. A következmény pedig az, hogy egyes vonalakon utazhatnak fél­árú bilétával a lányok és fiúk, más szerelvényeken viszont sor­ra büntetik őket, elkobozva a vasúti igazolványukat is. E sokakat érdeklő ügyben a MÁV Szegedi Igazgatóságának díjszabási csoportvezetőjével, Adonyi Andrással folytattunk be­szélgetést. 5 — Mi a legalapvetőbb tudni­való? — A nappali tagozaton áltálá- nos, közép- és felsőfokú iskolába járókat mégilleti az 50 százalékos mérséklésű menetjegy váltásának joga. Nem részesülhetnek azon­ban ilyen kedvezményben, akik már befejezték a tanulmányai­kat, szüneteltetik ázt, vagy éppen A Cédulaház utca lakóinak, Kecskemétre: Érdeklődésünkre arról tájékoztatott a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Ter­melőszövetkezet szolgáltatási ága­zatvezetője, Raffai János, hogy az önök szűkebb lakóhelyén vég­zendő gázcsőfektetési munkát anyaghiány lassította az utóbbi időben. A beszerzés már megtör­tént, ami garancia arra, hogy a fűtési idény megkezdése előtt sor kerül, a hálózat műszaki át­adására. Persze a szerelők teen­dőjét gátolja az a sajnálatos kö­rülmény, hogy az utca némely szakaszán szeméttel rakták tele Csaknem három éve vagyok he- tényegyházi lakos (a' Dunántúl­ról költöztem Bács-Kiskunba), de be kell vallanom, máris Olyan jól érzem magam, mintha szülőhe­lyemen volnék. Barátságosak az emberek e szépen gondozott te­lepülésen, ahol csak örülni le­het a gyarapodás megannyi je­lének: egy-egy új háznak, szilárd burkolattal ellátott járdának, út­testnek, s más létesítménynek. Otthonomtól,. a Kossuth utcától alig 150 méterre kezd ismét ma­gasodni egy betonvázas építmény, amely azonban/ aggodalommal tölt el bennünket. Hírét vettük ugyanis, hogy ól készül' a sűrűn lakott terület tő- szomszédságában. Állítólag több száz sertést tenyésztenek, hizlal­nak majd ott. Noha ezzel kap­csolatban nincs birtokomban hi­vatalos közlés, a mendemonda ezúttal nagyon is valószínűsíthető, mármint az épület formájából, belső elrendezéséből ítélve. Ha tényleg sertések kerülnek ide,, akkor hamarosan fuccs az ózon­dús levegőnek, a kellemes környe­zetünknek, s talán a nyugal­munknak is. Évtizedekig dolgoztam tanács­nál, ismerem a gazdasági épület létesítésének engedélyezési felté­teleit. Vajon azokkal tisztában vannak a helyi illetékesek . is? Kötve hiszem, "ha a tudtukkal alakulhat ki a szóban forgó ser­tésfarm ... Németh Gyuláné Hetényegyháza, Kossuth u. 6. kormányzati intézkedés, melyről egy hónappal ezelőtt adtak hírt a tájékoztató szervek. A dolog lé­nyege: az 1983—84. oktatási év­ben végzett hallgatók e hónap végéig, tehát szeptember 30-ig utazhatnak félárú jeggyel, az el­múlt tanévre érvényes diákiga­zolványuk birtokában. E kedvez­mény csak azokat nem illeti meg, akik már munkába álltak, vagy ezután teszik azt. — E közlés egyértelmű, miért adhatott okot a félreértésekre? — Csak nagyon kevés helyen volt emiatt kellemetlenség. Ki­zárólag azok a dolgozóink csele­kedtek másképpen, akik a sza­badságukról- visszajövet hozzá­kezdtek a munkához, mielőtt tu­domásukra jutottak az újabb vál­tozások. Nevükben is elnézést kérünk a történtekért. — Mit tegyenek a jogtalanul felelősségre vont diákok? — Közöljék a történteket igaz­gatóságunkkal, vagy a területi ál­lomásfőnökséggel, s haladéktala­nul intézkedünk az igazolványok visszajuttatása, illetve a büntetés feloldása (az összeg visszafizeté­se) érdekében. sünkre most még egyszer felke­resi az idős nénit, aki nemcsak pénzbeli támogatást kaphat, de lehetőséget ahhoz is, hogy kija­vítsák lakóépületének hibáit. Kö­zöljük még, hogy e településen félmillió forint felhasználásával enyhítik idén a rászoruló idős és más okból nehéz szociális hely­zetbe került lakosok gondjait. Mangó Miklósnak, Kunszent- miklósra: Jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a növényvédőszer- üzletben dolgozók veszélyességi pótlékban részesüljenek. Ez azért van így, mert az ilyen kereske­dők az erős mérgeket nem ki­mérve, hanem előre csomagoltan árusítják, az érdekükben történő óvintézkedések pedig kifejezetten technikai jellegűek, ami annyit jelent,, hogy az. .üzletnek, kifogás­talanul kell szellőznie, a raktáro­zás feltételei az előírttól, nem .térhetnek el, a tisztálkodási le­hetőségek sem hiányozhatnak: Fontos .tudni, hogy a munkáltató kollektív szerződése előírhat pót­lék-juttatást a növényvédő szer­rel foglalkozó kereskedők szá­mára. Ha kívánatosnak tartaná­nak ilyesféle döntést, javaslatai­kat küldjék meg a helyi szak- szervezeti bizottsághoz. Gaz, szemét, bűz“­A kecskeméti Műkertváros pe­remkerületben van, ahová nem jut el az idegen. És milyen sze­rencse! Mert különben kapkod­hatná a fejét a látottaktól. Pél­dául a Felszabadulás útja és a Benczúr Gyula utca találkozásá­nál, illetve az úgynevezett szük­séglakások mentén, ahol gaz és szemét borítja a közterületet. De ez még nem minden. A közelmúltban szennyvíz tört elő az egyik betonkerítés alól, s azóta orrfacsaró bűz terjeng a környéken. És hogy teljesebb le­gyen a-visszás helyzet, elmond­juk, az ottani kiskonténerben ösz- szegyűlő hulladékot valakik.rend- szeresen meggyújtják, minek kö­vetkeztében napokig árad szer­te szét a füst. A gazdátalanság szembeötlő, pontosabban, fogalmazva, szemet szomorító errefelé. Bár akadtak lakosok, akik tenni 'akartak a rend érdekében, ám a közönyö­sök, illetve a felelőtlenek „jóvol­tából” letettek a tervükről. Sum­ma summárum: a hatóságnak kell itt mielőbb közbelépni, s in­tézkedni, hogy a környezetünk tiszta legyen. Hegedűs József és még 25 aláíró Hadd emlékeztessünk arra, hogy a megyeszékhelyen szeptember 1-e óta működik a közterület­felügyelet, melynek egyik felada­ta a szemetes területek feltérké­pezése, s a szemetelők felelős­ségre vonása. A most közreadott olvasói panaszból úgy ítéljük meg, ezeknek a hatósági embereknek lesz bőven dolguk a Mükertvá- rosban is! Szerkeszti: Velkel Árpád Levélcím: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 20-111.

Next

/
Oldalképek
Tartalom