Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-12 / 214. szám
1984. szeptember ÍZ. ■ PETŐFI NÉPE • S Alföldi festők vándorbemutatkozáson SZABÓ ERVIN-DÍJ 1984: Fekete Dezső főkönyvtáros Harminchárom esztendeje, hogy elvállalta Baján a körzeti könyvtár' vezetését. Nagy lendülettel látott neki a hálózat kiépítésének: két év alatt más- félszáiz könyvtár szerveződött a környező településeken a pélyi születésű Fekete Dezső Jíözreműkö- désével, irányításával. Azután a bácsalmási járási könyvtár élére került. Húsz évig szolgálta a határmenti nagyközség és vonzáskörzetének könyvszerető lakóit. 1973-tól a Kiskunhalasi Városi Könyvtár fő- könyvtárosa. Helytörténeti munkái, publikációi, ezerágú közéleti tevékenysége tette közismertté a nevét a megyében. A közelmúltban — augusztus húszadika alkalmából — a könyvtárosok legrangosabb elismerését jelentő Szabó Ervin-díjjal1 tüntették ki a Parlamentben. Kiskunhalas díszpolgára. Régi .újságok, dokumentumok és két lelkes helytörténész: Halász Géza és Vass Lajos (nyugalmazott .iskolaigazgatók) társaságában találtam a kitüntetett főkönyvtárost. — Ha jól tudom, ön a harmadik Bács- Kiskunban, aki Szabó Ervin-díjat kapott. Ez hányadik kitüntetése? — Hirtelen meg sem tudom mondani pontosan. A tizenvalahanyadik. Persze a legtöbbet nem a könyvtárosi munkámért, < hanem a különböző társadalmi ténykedésemért kaptam — magyarázta, miután félrevonultunk beszélgetni egy kicsit az olvasóterem egyik szögletébe. — A Hazafias Népfront, az úttörőszövetség és a KISZ többször elismerte munkámat. Azután kétszer adtak Szocialista Kultúráért kitüntetést, kaptam Ortutay Emlékérmet, Kiváló Népművelő címet... — Bácsalmáson tanácstag volt, a Hazafias Népfront helyi szervezetének és a honismereti bizottságnak az elnöke, csaknem két évtizeden át a megyei úttörőelnökség tagja, emellett honismereti szakköröket vezetett a nagyközség általános és középiskolájában ... — Igen, elég sok és sokféle munkát vállaltam mindig. De mindig csak olyat, ami érdekelt, amit szerettem. S a munkám mellett egyetlen szenvedélyem volt és van: a könyvgyűjtés. Nagyon büszke vagyok ma már a házi könyvtáramra. A több mint másfélezer kötet között megtalálható például jó néhány falszabadulás előtti, s az utóbbi évtizedek valamennyi megyei kiadványa ... Közülük többnek Fekete Dezső .is társszerzője, szerzője. Így például a Proletár- tavasz című tanulmánykötetnek, amely 1969-ben jelent meg, feldolgozva ’Bács- * Kiskun mégye forradalmi múltját. Vagy á ’ „Küzdöttünk híven a forradalomért...” című életrajzgyűjteményt is említhetnénk, amelynek ő készítette a bibliográfiáját. Tanulmányt írt a .megye könyvtártörténetéről. Továbbá társszerzője volt a Bács- Kiskun és Krím tiz'enötéves barátságát dokumentáló kötetnek, és több más kiadványnak. Fekete Dezső indította el ä Halasi Füzeteket, amelyből eddig négy jelent meg. (Gyárfás Istvánról, Nagy Czirok Lászlóról, Csorba Tiborról és Váci Györgyről.) A Halason született, vagy halasi kötődésű neves egyéniségek életét és munkásságát írta, írja meg ebben a sorozatban, alapos ibihliográfiával kiegészítve. — Jelenleg min dolgozik? — Kész a korrektúrája annak a kötetemnek, amely Csikériának a felszabadulásától (1944. október 12-től) a járások megszűnéséig (1983. december 31-ig) tartalmazza a kiskunhalasi járás krónikáját. Várhatóan ez év októberében — a negyvenedik évfordulóra — megjelenik. Ugyancsak nyomdában van a Húsz év Kiskunhalas krónikájából című eseménynaptáram, amely városunk 1944. október 23. (ekkor szabadult fel), és 1964. december 31. közötti történetét regisztrálja, s amely várhatóan októberre szintén megjelenik. Dolgozom továbbá — a helyi állami gazdaság támogatásával — a Gyárfás István (1832—1883.) kiskunhalasi akadémikus életét és kertészeti írásait bemutató kiadványon ... — Sikeres embernek tartja önmagát? — Inkább egy kicsit megszállottnak... Csodálatos dolog kutatni a múltat, regisztrálni a 'mát, adatokat gyűjteni, bibliográfiákat készíteni az utókornak, de az alapos, jó munka nemcsak egész embert, hanem egy kis megszállottságot is követel. S azt hiszem, ez így van, más hivatást tekintve is. A könyvtárosi fizetés sosem volt túl fényes, ma sem az. Mégsem néztem soha mellékjövedelmek után, az összeku- porgatott pénzt pedig könyvekre költöttem ... Nézze, én még egy lakást sem tudtam venni magamnak, pedig március hatodikén betöltőm a hatvanadik évemet. Bácsalmáson az anyósomnál laktunk, négy éve pedig itt, Halason kaptunk egy tanácsi lakást. Tehát, ha az anyagi oldalát tekintem, akkor sikeresnek nemigen mondhatom magam. Csakhogy nekem minden pénznél többet jelent a hivatásom és a könyvgyűjteményem. S az a tudat, hogy hasznomat vehetik, akikkel egy közösségben élek ... Lehet, hogy ez egy kicsit frá-zisszerűen hangzik, de higgye el, ez az igazság. Hiszen gondoljunk csak bele, milyen nagyszerű dolog például az, ha1 feldolgozzuk szfikebb környezetünk történelmét, az itt született vagy ide kötődő nagy egyéniségek életét, s akár csak egy egy- . szerű füzetecske formájában, de a halasi 7 djákok-kezébe adhatjukjjiogy menpél, ban megismerhessék városuk múltját is, amikor egy-egy történelmi korról tanulnak. És szerintem, ha e cél érdekében csak egy csipetnyit is tenni tud az ember, akkor nem nevezheti magát sikertelennek ... — Fél év múlva nyugdíjas lesz. — Igen, de a nyugalomba vonulás nem jelent teljes visszavonulást. Rengeteg hely- történeti téma vár még feldolgozásra. S a város közéletének is szeretnék tevékeny részese maradni, ha szükségét érzik segítségemnek. \ *' A fentebb leírtak, apró kivonatai csupán beszélgetésünknek. Méginkább Fekete Dezső életútjának, munkásságának, ami — mint minden .alkotó munkával telt élet — már kész történelem ... Vagyis néhány mondatban legfeljebb csak érzékeltetni lehet, elmesélni nem, hogy milyen ember valójában Halas díszpolgára, megannyi kitüntetéssel — közöttük a Szabó Ervin-díjjal — jutalmazott főkönyvtárosa. Koloh Elek A tenger adott környezete révén festett Courbet hullámokat, Monet, Picasso tengerpartot, a hegy mindennapos háttere inspirálta Goethét és Med- nyánszky Lászlót. Nálunk a meghatározó táj az’ Alföld, talán ezért is idéznek népdalaink többnyire ménest, Tiszát. És festményeink jó része is az Alföldet jeleníti meg. Ebből adódón az alföldi festészet a magyar képzőművészet fő vonulata a tematikát és az eszmét illetően. Ahol a téma az elsődleges, ott formai fogalmazásban a leírás dominál. Ez határozza meg id. Markó István, Lotz Károly gémeskútjait, színnel telítődő sík horizontjait. Munkácsynál az alföldi táj: dráma. Ez a lelkűiét és magatartás folytatódik az úgynevezett vásárhelyi festészet törekvéseiben, mert Tornyai János, Koszta József, Rudnay Gyula művészetében az Alföld * nem egyszerűen látvány, hanem sors. Együtt jelenítik, értelmezik a két egymástól szétszakíthatatlan, egymással összetartozó fogalmi kört, mely kép és töprengés egyszerre. Az alföldi festészet állandó eleme képzőművészetünknek. Természetesen az adott tájélményben peregnek le a festői látomásokban' a történelem és a társadalom változásai, mintegy tükrei annak. A mai alföldi festészetnek vanBÁBOLNÁRÓL BAJÁRA m nak állandósult mozzanatai és új vonásai is. Izíg-vérig vásárhelyi és alföldi festő Kurucz D. István. Írja a tájat, és képileg értelmezi a mai valóságot, a pusztatanyák bemutatásával. Fodor József, Csikós András részleteket ragad meg a teljesség igényével, Fejér Csaba Szama- ras embere több festői leírásnál, igényes 'képi meditáció a mai mezei hétköznapokról. Az alföldi festészet egy táj iránti vonzalmat jelent és magatartást. Annál is inkább azt, mert Bazsohyi Arany, Ve- csési Sándor, Patay László esetéiben a táj sokszor Dunántúli vagy akár a normandiai sziklák, de az érzésvilág alföldi gyökérzetű. Van, aki bizonyos parcellákat ragad meg; így Lakatos József, aki immár évek óta hortobágyi motívumokat fest, juhnyájat gémeskúttal és kihajtott ménest. Az erő és a méltóság is megnyilvánul e képeken, nemcsak a megidézett állatok; Tornyai egykori drámai gémeskútja ma már a nyugodt élet szimbóluma. Az alföldi festészet egyrészt a nagy síkság .vásárhelyi, szegedi, bugaci, kiskunsági szögletének festői megörökítését vállalja, másrészt fontos új vonásokat is tartalmaz: a korszerűség és a magyar jelleg ötvözését. Erre Urtoán György, Bézső Ferenc és Schéner Mihály alkotásai jelentenek vonzó példát a fogalmazásban és a táj budapesti, tihanyi, sárospataki kiterjesztésében, mintegy az Alföld festői meghosszabbításában. A festészettel minősített táj így érzelem- és eszmehordozó kategóriává sokszorozódik, a látvány látomássá. Párhuzamosan ezzel a festői magatartással a realizmus árnyalatai is megszületnek, életképes változatok, rokon lelkűiét más-más hangszereléssel. Stéh- lik János, Zombory László, Szurcsik János és Szalay Ferenc egy-egy kifejezési pólust jelentenek a sokrétűségen belül. Értékrendet egyúttal. Az alföldi festők egyik csoportjának — többeknek az előbbiekben idézettek közül ás — alkotásai e hetekben vándortárlaton láthatóik. Legközelebb Bábolnáról Bajára kerül, igazolva az alföldi piktúra központi szerepét képzőművészetünkben, nemcsak a táj iránti odaadásban, hanem a társadalmi fogékonyságot illetően. A kiállítás szeptember 17-én — a képzőművészeti világhét keretében — nyílik meg az Újvárosi Általános Művelődési Központban. Losonci Miklós Diszkót Gyöngyösön Tanulmány a mohácsi csata helyszínéről • Az idén 650 éve városi jogot kapott Gyöngyösön, a főtéren a közelmúltban új díszkutat állítottak föl, Máté István szobrászművész alkotását. Teljesen új koncepció született abban a tudományos vitában, amely úgyszólván már évszázadok óta tart arról, hogy pontosan hol zajlott le az 1526-os sorsdöntő möhácsi ütközet. Újvári András baranyai helytörténész kísérelt meg most választ adni erre a kérdésre, és kutatásainak eredményeként egy négyzetkilométernyi pontossággal megjelölte a magyar—török' ' össze csapás helyét. Ott kell lennie — véleménye szerint — az elesett magyar és szövetséges katonák tömegsírjainak is: tíz— tizenötezer vagy akár húszezer ember temetőjének. Ez a hely pedig körülbelül öt kilométerrel északabbra van az eddig feltételezett harcmezőtől, ahol korábban többször is eredménytelen kutatás történt. Újvári András másfél évtizedes kutatómunkájának eredményeit és következtetéseit tanulmányban foglalta össze, sokoldalúan alátámasztva állításainak hitelességét, megalapozottságát. A hely- történész „beleszületett” a történelmi környezetbe: ma is szülőfalujában — a mohácsi térségben fekvő Töttö- sön — él, és a szomszédos gazdaságban, a szajki Béke Tsz-ben dolgozik, ágazatvezető agronómusként. Legfontosabb megállapítása az, hogy a szultáni főerő nem az eddig vélt útvonalon — az ősi római hadiúton — vonult fel az ütközet helyszínére, hanem a Bara- nyaváron, Lippón és Ná^ynyárádon át ■'vezető középkori úton. Ez volt ugyanis a legrövidebb és a legjárhatóbb út a török tábortól a mohácsi síkságra. Munkája során újra feldolgozta a teljes Mohács-szakirodalmat, újra fordította, illetve for- díttatta a legfontosabb latin, német és török nyelvű dokumentumokat, számos elírást és félreértést tisztázva. Mindezek alapján, határozta meg a csata színhelyét úgy, hogy az véleménye szerint Nagy- nyárád és Sátorhely között volt. A területhez szervesen kapcsolódik a máig ismert egyetlen temetőhely, ahol' az 1526- os történelmi emlékhelyet felállították. Stockman valahova messze a házon túlra * nézett* a zsebébe nyúlt, és cigarettát : húzott. elő. Megvárta, amíg Phillips őrmester tüzet ad, aztán a szemmel , be nem látható távolságba mutatott vele. — Déli ember vagyak, ahol mindenkinek a vérében van a palánta és a csemetefa. Nem tudom, járt-e arra, hadnagy? Werner íremet intett. — Apámnak szép, nagy cse- melekertészete volt,.. A Nagy Folyó, deltájában. Csakhát tudja, hadnagy, ahol sok a kertész, és jó a föld, ott kicsi a kereslet. Hogy úgy mond- /jam, sok az eszkimó, kevés a fóka. Így aztán csemeték helyett újoncokkal kezdtem foglalkozni. A hadnagynak felcsillant a szeme. Feltámadó érdeklődéssel ■nézett a fiatalember barna arcába. — Katona volt? — Hadnagy... mint ön.. Werner zavartan nyelt egyet, és igyekezett mosolyogni. — És aztán? — Aztán? Részt vettem az afrikai háborúban ... Majd leszereltem, mert hirtelen elegem lett az egészből... Rohadt módon elegem. De rtem hiszem, hogy ez a témához tartozna... Leverte cigarettája hamuját, s amikor nem kapott választ, folytatta: — Otthon ekkor éppen megint sok volt az. eszkimó. Valami kis dohányt megspóroltam, meg is nősültem, gyerek is született, valami megélhetés után kellett néznem. Véletlenül' a kezembe került a longdaleiek hirdetése. Tulajdonképpen potom pénzért kínálták a bérletet. S én elfogadtam. ötödik éve már, hogy itt élünk ... De istenemre mondom, hadnagy, számolom a napot. amikor elmehetünk innét! — El akarnak menni? Stockman Wemerre csodálkozott. — Hát persze. Nem is épeszű, aki ittmarad. — Csak nem fenyegette—^neg valaki, vagy valami, Stockman úr? A fiatalember felnevetett. — Dehogyis. Tudok én vigyázni magamra ... Csak nézzen körül hadnagy. Lomgdale negyven mérföld... S sehol semmi, csak ez az átkozott mező, amerre a szem ellát. Pénzt, nem mondom, ki lehet vágni belőle ... Csak úgy kapkodják a városban a díszfáimat és a zöldségeimet. Bár néha arra gondolok. hogy inkább lennék a deltánál eszkimó... — Nincsenek szomszédai, Mr. Stockman, akivel néhanapján ... Érti, mire gondolok ? *• A fiatalember felnevetett, harsogó keserű nevetéssel. — Szomszédaim? Dehogyis nincsenek ... Csak éppen nem normálisak. Egyetlen egy sem. Wernernek valami ismeretlen szellemkéz riadót dobolt az agyában. — Bárkivel előfordulhat, Mr. Stockman, hogy a távoli emberek szokásait hülyeségnek tartja. Én például, .amikor elkerültem az egyetemi városból, ahol kizárólag tarka nyakkendőben jártunk... Stockman udvariatlanul félbeszakította. — Nem erről van szó hadnagy — mondta ingerülten. — Ezek az emberek tényleg hülyék! Nemcsak a szokásaik furcsák, amire ön céloz. Idióták, klinikai hülyék, mit mondjak még? — Valamennyien? Stockman bólintott. — Valamennyien, A hülyeség egész széles skálája megtalálható itt. Nem is értem, hogy a loi.gdalei doktorok még nem kaptak rájuk... Van köztük csendes buta, ez a gyakoribb, és olyan is, aki kutyának képzeld magát, és egész éjjel ugatja a holdat... Már ki sem merem engedni a gyerekeket esténként, ha pisilniük kell. — Ha ilyen hülyék... akkor, hogy élnek meg egyáltalán. Mr. Stockman? A volt katonatiszt felhúzta a vállát. ' — Sehogysem. Csak tengenek- lengenek. Van néhány birkájuk és a szaporulatot eszik. Némelyikük évek óta éhezik. Tulajdonképpen én. látom el őket munkával ... — Csakugyan? Egyedül nem bírnánk a melót. Ne féljen, hadnagy, tisztességes napibért fizetek nekik... Máshol már az újságok akkora cikkeket írnának rólam, hogy én vagyok a környék megmentője ... De tényleg, nem akar tudni semmit arról a szegény ördögről, Jack Renoról? Werner megingatta a fejét. — Mr. Stockman ... Nem tapasztalt furcsa dolgokat errefelé az utóbbi időben ... Szokatlan jelenségeket, éjszaka árnyakat? Stockman elkuncogta magát. — Magának Reno kinyiffantása nem elég furcsa? De valahányszor beszélni akarok róla. mindig leállít. Mi' magának a furcsa egyáltalán, hadnagy? W erner még egy utolsó kísérletet tett. — Nem látott Mukat? Stockman értetlenül nézett Werner szemébe. — Miket? — Mukat. ' — Az meg mi a fene? —'* Nem látott fákra meg kerítésekre függesztett birkafejeket? Stockman türelmesen kifújta a leyegot. — Dehogyisnem. Ezek a hülyék akasztják ki. miután levágták az állatot... Még az én kerítésemre is aggattak. — Nem tudja, hogy miért? Stockman keserves képet vágott. — Nézze, hadnagy úr. Mondtam. hogy ezek hülyék. Ha én mindent megkérdeznék, hogy mit, miért csinálnak, éppen olyan hülye lennék, mint ők ... Biztosan félnek. Boszorkányoktól, kísértetektől, a jó ég tudja kitől nem... Mondtam öndek, hogy Afrikában szolgáltam. A négerek is ezért akasztanak mindenféle talizmánt a fákra, hogy megvédje őket. Tiszta sor, nem? Az emberek különben tök egyformák. Werner összehúzta a szemöldökét és körülnézett. — Szóval maga fizeti a szomszédait ... És hol dolgoznak ilyenkor? — Ki itt, ki ott... Néhányan éppen a melegházban. Óhajt velük beszélni...? Werner bólintott. — Ha lehetővé tenné ... — Kérem, hadnagy úr ... — készségeskedett Stockman — Bejön hozzájuk, vagy hívjak ki egyet? — Elkísérem a melegház ajtajáig. Addig az urak majd napoznak egyet — s választ meg sem várva, az üvegház felé indult. A hosszú, szinte végeláthatatlan hosszúságban elnyúló melegt. házban, katonás sorokban álltak a csemetefák. Werner nem nagyon ismerte a zöldeket, de érezte, hogy egész vagyon rejtőzik a szürkére porosodott üvegtáblák alatt. A so_ rok között fedetlen fejű férfiak és nők kapálgattak; néha-néha lehajoltak és kihajítottak egy-egy gázcsomót az ágyások között húzódó utacskára. Stockman elégedetten nézett végig birodalmán. — Azért is vagyok még itt, mert sajnálnám tönkretenni, amit a nagy semmiből csináltam. Ha visszamennék a deltához, kezdhetnék mindent elölről... (Folytatjuk.)
