Petőfi Népe, 1984. március (39. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-15 / 63. szám

1984. március 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Mostoha irodalom? A SZABADSÁGHARCOT IDÉZI MEG Muraközy János emlékezete Nemrégiben gyermekszín­játszó csoportot vezető ismerő­söm panaszolta: kevés a jó if­júsági színdarab. Elvétve ta­lálni, olyat, ami tartalmában, hangulatában, színvonalában (!) megfelelne arra, hogy 10— 16-éves gyerekek örömmel ve­gyenek részt előadásában. Ki- fakadásában addig jutott: ő betiltaná legtöbbjét és bün­tetné az álirodalom „elköve­tőit”! A napokban — fodrásznál várakozva — magam is 1 ha­sonlót tapasztalhattam. Meg­szánva a gyerekzsivajtól zson­gó fejű fodrásznőt, magam köré gyűjtöttem az anyuká­jukra váró —, s idejüket ad­dig minden lehetséges „rósz- szalkodással” töltő — aprósá­gokat, hogy mesével csitítom 'el őket. Tetszett nekik az öt­let, s „újságolvasó" óvodások lévén, rögtön elém rakták az asztalon levő lapok egyikét, kikeresve belőle a jól ismert meseoldalt. Pár mondat után azonban kiderült, ál-meséről van szó: a gyerekek ásítozni kezdtek. Egyértelmű kritiká­A kígyó jele Egyszer volt, hol nem volt egy kicsiny falu ... valahol Romániá­ban, a magyar határ mellett.. . kezdődik stílusosan a történelmi mese. A második világháború éveiben játszódó román (törté­nelmi?) film főszereplője egy bá­jos erdélyi falu. Még vasútállo­mása sincs. Néhány tehetősebb kocsin, hintán hozza bevonuló fiát, rokonát a szomszéd község állomására. A szegények gyalo­golnak. Az asszonyok sírnak. A merészebbje szidja a háborút. A még merészebbje a falu vezetőit. Caterina Handrabur, a falu gaz­dag kocsmárosnője — miután el- b.údsú'é'öttj éMyetlan fiától — ^dáz ‘'gyffl.'d}|T&r^fäijl;li a vezetőcég Tá­lé: tfpjaf!ok hivatták be fiát,’Si­meont. Bosszút esküszik, de a kát részeg „urat” sem kell félteni, odakiabálják az asszonynak, hogy legszívesebben kiterítve látnák. Mindössze ennyi a filmben, ami „direkt” háború, de ez is valami súlytalanító megvilágításban. Folytatva a mesét, (s a törté­nelem a háborút innen már csak „indirektben” ...) a határ közelé­ben vagyunk. A falu a csempészet melegágya. Persze nemcsak árut csempésznek, embert is. Főleg menekülteket. Néha zsidókat. Az embercsempészetben a falu urai társulnak a vámőrség vezetőivel; sőt egy legendás daliás (és erő­sen kétes hírű) lovasbetyárral, Alimandruval is. Míg a nemes­ítik arra kényszerűétt, hogy becsapjam őket... A kért — egyik legnépszerűbb hetila­punkban szereplő — mese il­lusztrációjához magam kezd­tem kitalálni a történetet. Leg­főbb segítőim eiben maguk a gyerekek voltak, akik közbe­szólásaikkal, kérdéseikkel na­gyobb fantáziáról tettek tanú- bizonyságot, mint a meseíró. A végeredmény pedig: ez na­gyon! jó mese volt!- Természetesen nem arról van szó, hogy o legkisebbek­hez eljutó irodalom általában rossz. Hiszen a pártfogásom­ba vett gyerekek is ismerték Lázár Ervin Berzsiánját, Hárs László Buci királyfiját, dalol­ták Weöres Sándor zenélő gyerekverseit. (És csodálato­san „vegyítették” egyik mesét a másikkal. Buci-módra sok­szor egyes szám első személy­ben mondva el a történetet.) Ami rossz és veszélyes, hogy óriási példányszámban megje­lenő hetilapjaink, a különböző kisdobos- és úttörő-kiadvá­nyok nem fordítanak elég lelkű betyár magányos pöroszká- lásain csak egyszerűen (jutalom nélkül is!) átvezeti Magyarország­ra a szökevényeket5:'addig a, hi­vatalos rablók á határ körzetében szabadjára engedett áldozataik után golyót küldenek, s a holttes­teket eltüntetik. Akinek pedig mindez nem tetszik, az retteghet, hogy megéri-e a másnapot. ’A filmrendezők, akik úgy gon­dolják, hogy a történelmet fel­használva mindent elmondhatnak koruknak a hatalom és, az ember viszonyáról, most láthatják, mi­lyen fölösleges ezért nehéz harci páncélt ölteni, hiszen mindez el­mondható a mese lengébb (ko­rántsem biztos, hogy sokkal köny- nyebb) jelmezében is. Ügy tűnik, a román rendező, Mircea Veroiu sem -volt igazán határozott e kér­désben. Bár a történelem a film­ben vitathatatlanul, jelen van, e gondot a válogatásra. Pedig — lenne miből. Volna egy szerény javasla­tom. Mielőtt az említett kiad­ványok szerkesztői döntenének egy-egyí — szerintük — gye­rekeknek szóló mű megjelen­tetéséről. mutassák be azt elő­ször a legilletékesebbeknek... De ha azok nem fogadják el, tűzbe a kézirattal! És, még egy: tévedés az, hogy a mai gyerekek kizárólag „modern" mesét igényelnek. Nem kell föltétlenül a varázslót villa­mosra, a boszorkányt meg ra­kétára ültetni. Ha éppen tech- nicizált mese szűkében van­nak a szerkesztőségek, még mindig ott van a megunhatat­lan legkisebb — és legügye­sebb, legokosabb — szegény- lepény, vagy az álruhás igaz­ságos Mátyás, akikkel azono­sulni talán szerencsésebb is kisgyermekkorban, mint a — bár kétségtelenül kedves — robotokkal,' és legyőzhetetlen szuperemberekkel. Van nekünk — sokszor — Hetvenhét magyar népme­sénk, meg népi játékunk is. A zene után az olvasóvá ne­velés is alapjává emelhetné az „irodalmi pentatóniát”. Sz. K. megjelenési formájában csak ka­land, izgalom és egzotikum. A kí­gyó jele második világháborús kalandfilm és véres betyárroman­tika elegye. Végezetül pedig a következete­sen mesés’ történelmi happy end: a választásokon a kommunisták győznek. (Gyanakodhatunk előzmény és egyéb jelek híján —, hogy közben véget ért a háború). A párttitkár dolga § lesz, hogy csendet, rendet tegyen, s elhoz­za mindenkinek a békességet. „Egyszer mindannyiunkat meg­mart a kígyó, amíg aludtunk.” Ezzel a (talán a téma feldolgozá­sát illetően mentségnek szánt) mondattal zárul a film. Minden­esetre: még a mesében is merész kövétkeztetés a háborút mindösz- sze „egy rossz álomnak” minősí­teni. Károlyi Júlia Százhatvan éve született Kecskemét legjelentősebb ro­mantikus festője, Muraközy János. 1984-bejt még egy fontos dátum említhető vele kapcsolatban: 1914-ben, tehát éppen hetven esztendeje volt az első — egyúttal legtelje­sebb — kiállítása is. A Kecs­keméti Galériában látható néhány jellemző munkája számos tárlatlátogatóban föl­vethette a kérdést: ki volt ez a magyar művészettörténet­ből nem — vagy alig — is­merhető, megismerhető festő, akinek emlékét ilyenkor, március idusán' különös tisz­telettel idézzük meg? . . . Muraközy 1847 februárjától Marastoní Jakab Első Magyar Festészeti Akadémiájának hallga­tója Pesten, majd apja halála (1847. május) után hazamegy, gazdálkodni kezd és egyidejűleg — most már végleg festőnek, mű­vésznek szánva magát — dolgo­zik. A szabadságharcot karddal szolgálta, ezért Világos után ne­ki is bujdosnia kellett. Először Kecskeméten, majd Marastoni pesti műtermében húzódott meg, de 1849 őszén megfordult Tardo- nán (Jókait ott festette meg Kos- suth-kalapban), a Dunántúlon pe­dig Fekete János álnéven ván­dorfestőként kóborolt. A bizony­talan itthoni rejtőzködésből az osztrák tűzfészekbe, Bécsbe megy, ahol szintén álnéven (Fe­kete piktor, Fekete János) kezd festést és rajzolást tanulni Carl Rahlnál. Rahl hatásának, taní­tásának tulajdoníthatjuk Mura­közy művein a mély vörössel való árnyalás elsajátítását, a súlyos, leómló drapériák és a hullámzó ruharedők alkalmazását, a fény —árnyék ellentétek határozott körvonalat adó használatát és az érzelemteli kifejezésre való tö­rekvést. Bécsben készült _róla^_ a feltehetően három festő (Márko András, Lotz Károly, Than Mór) kezétől való lovaskép és egy-két önarcképe is. Muraközy évekig bújdoshatott. Az azonban bizo­nyos, hogy miután megválasztot­ták (1878-ban) Kecskemét város gazdasági tanácsnokának (halá­láig, 1892. szeptember 2-ig töltöt­te be hivatását) egyre kevesebb ideje maradhatott festésre, amit valószínűleg lassan-lassan telje­sen abba is hagyott. Elnyomta, visszaszorította magában a mű­vészi. ... Művészi munkásságának ered­ménye: kb. száz művét számláló festészeti életmű. Legnagyobb számúak az arcképek, férfi és főleg női képmások, leggyakrab­» Gerillakapitány búcsúja. ban a biedermeier portréfestés modorában előadva. A hátterek a bécsi és müncheni festőakadémiák gyakorlata szerint vörösekkel és zöldekkel készültek. A festákfel- rakás igen vékony, takarékos, egy­két arcmáson a ruha részletei, fő­leg a csipkék megfestése ruszti- kusabb. Az aprólékos festésmód, s az elsajátított szemlélet miatt aprólékosan részletezettek, natu­rálisak a művek. Az elnagyol­tabb festés a kicsi vázlatoknak frísseséget kölcsönöz, máskor pe­dig a részletezéstől való mentes­ség, az összefogottság a realizmus felé nyitja meg Muraközy festé­szetét. A kor átlagos portráfesté- szetéhez sorolódó arcképei mel­lett néhány romantikus tájképe, (közöttük is különlegesen a ten­gert talán nem is látott Muraközy viharos tengerképei) és csendélete említhető.' A Muraközy-kutatásnak fontos területe az arcképek hitelesítése, az ábrázolt személyek lehető, leg­pontosabb azonosítása. Például az egyik, eddig „Táncsics Mihály emlékezet után” címűnek tartott képről sikerült bizonyítanom (Rahl egy * korabeli önarckép­grafikája segítségével), hogy az ábrázolt nem Táncsics, hanem Muraközy bécsi mestere, Carl Rahl. Most az előzőeknél is személye­sebbre kell fordítanom a szót, ugyanis Muraközy munkásságáról az állandó kiállítása előkészíté­se—megrendezése óta gyűjtöttem minden adatot Munkám során, évekkel ezelőtt kaptam egy színes fényképet, amely egy franciaor­szági magángyűjteményben le­vő nagyméretű Muraközy-képről készült. A képkereten — fény­képről is könnyén olvasható :^r* táblácska: MURAKÖZY JÁNOS GERILLÁK APITÁNY BÜCSÜ- JA. A kép jobb alsó sarkában: 1848 — ecsettel, szinte a festő neve, szignója helyett fölfestve. A kép mérete: 143x215 centimé­ter. Ez a nagy ríú, a legjelentő­sebb Muraközy 1; otás — örvend­tem meg a fotónak és annak a ténynek, hogy megvan, még ha külföldi tulajdonban is. Az 1914- beh elveszett nagyméretű fest­ményről évtizedekig nem lehetett tudni, hogy elpusztulté vagy csu­pán kallódik valahol. Kisméretű kompozíció-terve és a nagyobb festményhez több vázlat mayadt meg, s került a gyűjíeménybe együvé. A Gerillakapitány búcsú­ja az elvesztett, levert szabadság- harc fájó és kitörölhetetlen, ele­ven emlékét idézi meg, ahogy történelmi festészetünk több je­lentős kortárs alkotója is. Mura­közy a legszuggesztívebb és leg- őszíntébb vallomását fogalmazza meg a szabadságharcról úgy, hogy az egész mű önarckép abban az értelemben, hogy a megrögzí­tett jelenetet a saját sorsával és szabadságharcos példájával hite­lesíti a festő. A mű történelmi festészetünk s nemzeti romanti­kánk eddig nem ismert és nem méltányolt darabja. (Mqst repro­dukálják először.) Muraközy Janus-arcú pályájá­nak nem kevésbé jelentékeny te. rülete mindaz, amit tisztviselő­ként, főleg gazdasági tanácsnoki­ként dolgozott. Muraközy János festői életmű­ve fontos értéke Kecskemét XIX. századi művészetének, művészet- történetének. Ha csak egyetlen műve, a Gerillakapitány búcsúja maradt volna fönn — akkor is az lenne: festői híradás a múlt század középső évtizedeiből, ab­ból az időből, amikor karddal szolgálta a hazát, amikor pedig mást nem tehetett, hát festőként, ecsettel a kezében emlékezett, de akkor is 1848-ra. Hitelesen.^ átélt élmények alapján, meggyőző erő. vei tudta megidézni. Muraközy- ről megemlékezni azt is jelenti mindig, hogy 1848-ra gondolunk. Sümegi György KOREÁBAN AZ IBUSZ-SZAL 4. Szórakozás szabad időben A világ egyik csodájának számító Manszude szín­házat idehaza is sokan ismerhetik a televízióban bemutatott filmből. Sajnos, mi is csak kívülről gyö­nyörködhettünk I város főterén álló épületben, mert bemenni nem tudtunk. Azzal vigasztaltak, hogy most úgysem látnánk a színház társulatát, mert Kínában turnézik. (Ottjártunk, idején egyébként a szovjet Nyírfácska együttes szerepelt a híres szín­padon.) De ne búsuljunk, mondták az IBUSZ-iroda koreai partnerének munkatársai, nem maradunk szí­nielőadás nélkül. , Színház és cirkusz A Phenjani Művészeti ■ Színház Mesélj, ó erd.ő cí­mű forradalmi operáját néztük meg. A prológból és öt felvonásból álló darab a harmincas években játszódik az északi határmenti kis hegyi faluban, ahol a partizánokkal titokban együttműködő falusi vezetőnek Kim ír Szén utasítására színleg á meg­szálló japánokkal kell együtt tartania. Ez okozza a végén természetesen megoldódó konfliktust önma­gával, a lányával (aki beleszeret egy partizánfiú­ba), s a falu népével (akik nem tudnak a különleges megbízatásról). A díszlet, a jelmez rendkívül gazdag és hatásos. Az óramű pontossággal működő zenekar muzsiká­ját nem csak mi, hétköznapi színházlátogatók tar­tottuk figyelemre méltónak, hanem a csoport két zenetanára is, akik az igazgató kedves meghívására a második részt már a zenekari árok közvetlen kö­zelében nézhették, hallgathatták végig. Nem hagyhattuk ki a cirkuszi,előadást sem. Amely itt a földgömb másik felén nagyon eltér a miénktől. Például) abban, hogy nincsenek állatszámok, és ab­ban is, hogy a bohóc'tréfák harsányan politizálnak. A figurák könnyen felismerhetők, a történetek jól érthetők- anélkül, hogy a nyelvet beszélnénk. Az előadás egyébként sok tekintetben közelít a revű- höz, a mutatványok pedig || legyen az- zsonglörkö- dés, akrobatika, egyensúlyozás, erőművészet — nem­zetközi színvonalúak. Bizonyíték erre, hogy az egyik produkciót a világ híres cirkuszai sorozatban — már hazatérve — láthattuk viszont a képernyőn. Sport és vidámság A Koreai NDK sportolói 1972-ben, a müncheni olimpián szerezték első aranyérmüket. A továbbfej­lődéshez jó lehetőségeik vannak. A hetvenezres Kim ír Szén stadionról már szóltam az építési rekordok kapcsán. A nagy fedett sportcsarnok 1979-ben voll a házigazdája az asztaliteniszezők világbajnokságá­nak. Szomszédságában áll a teknősbékának neve­zett jégcsarnok. Huszonnégy földig futó pilon tart­ja a 135 méter átmérőjű, 63 és fél méter magas ku­polát, melynek belsejében hatezren foglalhatnak he­lyet a háromszintes nézőtéren. Látogatásunkkor ép­pen a sportfőiskolások jégkorongcsapata tartott edzést a pályán. Ha nem gyakorolnak a sportolók, akkor a phenjaniak használják, ők korcsolyáznak itt — miként a szomszédos gyorskorcsolyapályán is —, újévkor pedig az úttörők jágkarnelváljának ad otthont a csarnok. A sport és az egészségkultúra szolgálatában áll a pompás vízisport-központ, a Csangvangvon verseny­medencéivel, szaunáival, tisztasági fürdőjével, masz- százs-szalonjával, kondicionálótermeivel és fodrá­szatával. Valamennyit kipróbáltuk — többször is. De felültünk a mangjongdei vidámpark csoda­masináira is. Nemcsak a gyerekeknek, felnőtteknek is kellemes időtöltést jelentenek. Járnak is ide so­kan, akárcsak Tssongsanba, ahol hasonló látványos­ságok várják őket, mint amelyeket mi is kitapasz­taltunk. A pörgő polipra, az óriáskerék két tengely körül forgó fülkéibe, a sínen száguldó siklóra töb­ben is jelentkeztek, a hullámvasútra viszont már csak a bátrabbak merészkedtek föl. A húzódozás oka: a kis szerelvény az egyik pályán egy, a mási­kon kát teljés kört ír le — függőleges síkban. Nem rossz, mondtuk, miután kiszálltunk — re­megő lábakkal. Pörkölt bambuszrügy hússal Kiválóak, ízletesek az ételspecialitások. Ezeket meg kell kóstolni. Akkor is, ha nem tudjuk, hogy a koreai kelt salátának, előételnek, vagy körítésnek szánták-e, akkor -is, ha | szállodai asztalra (kör ala­§!• Verseny a sportuszodában. kú, nyolc-tízszemélyes) egyszerre kiteszik a tíz kj- sebb-nagyobb letakart csészében az ebédet, s kez­dődhet a totójáték: melyikkel kezdjem, mivel foly­tassam, egyáltalán: mi van a fedő alatt? A Tedong parti Okryu étteremben még meg­könnyítette a dolgunkat az idegenvezető, hiszen ott ő rendelt. Egyebek között kukszut, a barna színű tésztából készült, főzelék sűrűségű levest* A külföl­diek másik kedvelt helyén^ a kisebbik folyó, a Po- tong mentén épített, és úszó gőzhajó : emlékeztető Csongrjugvanban azonban már ki-ki maga ren­delt, ha újabb ínyencségeket akart megkóstolni. íme néhány: tedzikogi guj (helyben sütött rablóhús), sze dempra (rántott rák), dakkogi szengcse (csirkesalá­ta), dzugszun bokum (pörkölt bambuszrügy hússal), és a szinszönhró. (a mennyei étel). Ez utóbbiról any- nyit, hogy lángoló tálban hozzák ki, és megtalálható benne a húsgombóc, a főtt tojás, a koreai kel, a datolya* gesztenye, mogyoró, csirkehús és tengeri uborka. Az ételek, amellett, hogy finomak, laktatóak. Köz­ismerten nagyev.ő építész útitársunk is hallgatott- a jótanácsra, s mindenből csak fél adagot kért, de mire a menü végére ért, így sem maradt éhen. (Következik: A munka jutalma.) Váczi Tamás FI LM JEGYZET H A teknős­béka jég-­csarnok — kívülről. I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom