Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-27 / 22. szám

■I DAVID STOREY: Otthon Az egyik legnépszerűbb kor. társ angol drámaíró az ötvenéves David Storey, akinek Otthoni cí­mű tragikomédiáját 1970-ben ját­szották először. Londoniban. A drámát, Elbért János fordításá­ban és Paál László rendezésében műsorára tűzte nemrég a Duna­újvárosi Bemintalószínipad. Sto­rey darabját február 6-án, 19 óra­kor Kecskeméten, az Erdei , Fe­renc Művelődési Központiban is bemutatja a Duna menti város színtársulata. Az Otthon, voltaképpen vala­mennyiünk otthona, s a hősök­ben hamar magunkra ismerhe­tünk. A két férfifőszereplő (Bá­lint András és Kőmíves Sándor) bevezető beszélgetése derűs, nyu­godt. bemondásaikon jókat ka­caghatunk, azután belep a két nő és sok minden megváltozik... Az érdekes és elgondolkodtató tragikomédia végén. szerethet­jük és sajnálhatjuk, kinevethet­jük és megsirathatjuk bennük ön­magunkat, — állítják a kritiku­sok, a február 6-án bemutatan­dó darabról. Hazai videofilmek A Pannónia Filmstúdióban már néhány éves múltra tekinthet vissza a videofilmek gyártása. Ed­dig elsősorban kereskedelmi és propagandacélokra készítettek felvételeket, de a közelmúltban elkészült az első hazai sokszoro­sított videóm űspr-kazetta. • A Skála-Coop megbízása alap- 'ján a Pannónia Filmstúdió Video­film-műterme 35 jjerces összeál­lítást készített rajz-, animációs- és rövidfilmekből. A VHS-rend- szerben készült kazettákból 1500 példány került az elmúlt'év vé­gén a Skála üzlethálózatába, s a legutóbbi hírek szerint a kísérleti •kazetták többsége már vásárlóra talált. A stúdió vezetői elmond­ták, hogy máris tervezik további műsorkazetták készítését. Más jellegű produkció a Zene mindénkié című videoműsor,-ka- zetta, sorozat első darabja,' ame­lyet a Kodály-módszerről készítet­tek. Erről fnár sokan hallottak, ám a lényegét kevesen ismerik. Az új videofilm ezen igyekszik segíteni. A Kodály-módszer iránti nagy érdeklődést az Ms mutatja, hogy máris több ország zenei in­tézménye rendelte meg a video- programot. Ez azt mutatja . be, ahogy a zenepedagógusok állandó és módszeres munkával fejlesztik a gyermekek zenei készségét. A kamera néhány kivételtől elte­kintve óvodai foglalkozásokat rög­zített. I MŰSOR ‘Január 2?.rn« pi’iurkpn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: LILIOM. Bírletszü. net. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHAZ Este 7 órakor: KOCSONYA MI HALY HÁZASSÁGA. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ■ ’•3 órakor a Molnár Erlk-t^remben: Anonymus klub. ,,Lézerek és a ho­lográfia”. Előadó: Oppelt József. Előzetes Január 29-án, vasárnap . 10 órakor a Lánchíd utcai Általános iskola sportcsarnokában: Rémusz bácsi me.' séi sorozatból: A szu.rokbabai Kiállítások: Simsay Ildikó festő­művész kiállítása. So-mogy népművé­szete vásárral egybekötött » kiállí­tás. MOZI * KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 Órakor: TÜ A SZÉNAKAZAL­BAN. Angol film. Árpád mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: JOHOHOHÓ.,. Bolgár film. 8 órakor: MILKA.- Finn film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 1 8 Órakor: iHANYATTHOMLOK. Magyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 .órakor: KONCERT A FŰTŐTESTEN. Magyar mesefilim. Stűdiómozi: 8 órakor: CSODA MI­LÁNÓBAN. Olasz film. KISKUNHALAS s Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: E. T. Sz., mb., amerikai tudományos- fantasztikus film. KISKOROS Petőfi mozi: 5 és ,7 órakór: EGYÜTTÉLÉS. Sz., ina gyár—nyugat­német film. BAJA Uránia mozi: fél 4 órakor: MISI MÓKUS KALANDJAI. Sz., magyar bábfilm. Fél 6 és fél 8 órakor: NÉZD A &OHÓCOT! Sz., mb., olasz film. Központi mozi: 4 és 7 órakor: CE­CÍLIA. Kétrészes kubai film. TISZAKECSKE Művelődési ház-mozi:' 7 órakor: RIKI-TLKI-TÉVI. Sz., mb., szovjet- indiai film. wmm Nyugdíjasok ff rri a jovorol Ankétot rendeztünk — együt­tesen a MAE megyei szerveze­tének nyugdíjasklubjával — tegnap a szerkesztőségben, ame­lyen nyugdíjas agrárszakembe­rek mondták el véleményüket a mezőgazdasági termelés ’és ke­reskedelem helyzetéről és szól­tak arról is, hogy a gabona, és zöldségtermesztésben milyen módszerekkel lehetne az idei terveket teljesíteni, miként ja­vítható az ágazatok helyzete a rendkívüli időjárás közepette, milyen megoldások javasolhatók a gyakorló mezőgazdászoknak. Az ankéton részt vett: dr. Kuczka Antal, dr. Kiss Árpád, dr. Bau­er Ferenc, Sós Vince, Kósa Károly, dr. Babies Antal, Kovács Jó­zsef, Péter Pál, Hajdú András, Németh Imre és dr. Bognár Károly Az elhangzottakra lapunkban visszatérünk. Jól képviselték az oktatásügyiek érdekeit A bizalmi testületekről tárgyalt Baján a pedagógus szakszervezet megyei bizottsága Baján, az Általános Művelődési Központban tartotta legutóbbi ülését a Pedagógusok Szakszervezete Bács-Kiskun megyei Bizottsá­ga. Lovrity Sándornak, a bajái pedagógus allapszervezet titkárának előterjesztésében' azt vitatták meg, hogy a bizalmi testületek mib tettek a szocialista demokrácia erősítéséért, az erre vonatkozó hatá­rozik valóra váltásáért. Megállapították; a létrehozott új testület egyre jobban betölti demokratikus fórum szerepét. Jobban és nyíl­tabban előkészítik a döntéseket, szervezettebb a végrehajtás. Egyet­értettek azzal a véleménnyel is, hogy e testületek érdemben segítik az oktatásügyben dolgozók érdekeit. Az élet- és munkakörülmények javulásához a társszervekkel kialakított korrekt munkakapcsolatok is hozzájárultak. •Ä megyei bizottság a tapasztalatokat összefoglalva megjelölte a további föladatokat, majd Fekete Kovács Győzőné, a városi műve­lődésügyi osztály vezetője tájékoztatná a testületet Baja. közoktatási és közművelődési helyzetéről. A megyei bizottság tagjai a testületi ülést követően meglátogattak néhány okatási és közművelődési in­tézményt. H. N. TÉVÉMŰSOR — MŰHOLDRÓL A Távköz­lési Kutató In­tézetben sike­resen befejez­ték azokat' a műszaki-tech­nológiai kuta­tó-fejlesztő munkákat, amelyek ered­ményeként máris képe­sek a rövide­sen Európá­ban üzembe lépő műhol­das színes tv- műsorszórás kísérleti véte­lére. A fejlesz­tési munkála­tokban a TKI kutatóival együttműköd­tek a Híradó­technikai Vál­lalat és az Orion szak­emberei, közös munkájukkal a magyar híradástechnikai ipar felkészül a nemzetközi és a ha­zai piaci igények kielégítésére. A képen a műholdvevő antennák és segédberendezéseik láthatók. Kábelfuvar lófogattal Nem „fantomok” — valóságos bűnözők Radics Tibor 21 éves alkalmi munkás, többszörösen büntetett előéletű, gúnyneve „Fantom” (Külső-Szegedi út 2. sz.) és Zsi- gár Ábel 24 éves, alkalmi mun­kás, többszörösen büntetett elő­életű (Szinyei Merse u. 31. sz.) kecskeméti lakosok jól megértik egymást. Nem kis szerepe van ebben a hasonló múltnak: mind­kettőjüknek valóban van már egy-egy téglája a börtön falán. Radics — korábbi elítélése kap­csán — még feltételes szabadsá­gon volt ■ Zsigár ellen pedig tu­lajdon elleni szabálysértés miatt folyt eljárás (egy fürdőkádat „gyűjtött be” a tulajdonos hoazá- járulása nélkül), amikor január elején elhatározták, hogy a Pos­ta Helyiközi Távbeszélő Igazgató-, ság kecskémét! hálózatfen niartó üzennének udvarán elhelyezett telefonkábelből lopnak. Utólag már nehéz tisztázni, hogy az öt­let pontosan kitől származott, de Zsigár úgy fejezte ki magát, hogy „a témát közösen dobták fel”. A kábel fémitartalma keltette fel az érdeklődésüket, mert azt — ' a szigeteléstől megtisztítva — a MÉH-nél értékesíteni lehet. Egyik este a sötétség leple alatt a kerítésein át beugrottak az üzem udvarára, az egyik ká­beltekercset megbontották, és a magukkal vitt fémfűrésszel ösz- szesen 134 méter kábelt kisebb- nagyobb darabokban levágtak. A kábeldarabokat kidobáltáik a kerítés mellé, majd Zsigár lófo­gatával tértek vissza és a zsák­mányt elszállították. Másnap hozzáfogtak az anyag „feldolgozásához”. Megkezdték az ólom lefejtését, maljd a réz- huzalokról akarták leégetni I szi­getelést.. Erre azonban már nem volt idejük, mert a rendőrség időközben megállapította, hogy a lopás elkövetésével Radics és Zsigár gyanúsítható alaposan, ezért mindifcettőijüket őrizetbe vették, a kábeldarabokat pedig lefoglalták. A két „fémgyűjtő” gátlásta­lanságának és cselekményük súlyosságának megítéléséhez két adattal szolgálunk: a 134 méter kábel értéke 63 248 forint, ezzel szentben a visszakapott, most már hulladékért 5500 forintot fizet a MÉH a postának... F. I. if Megyénk az országos sajtóban Felsőoktatási Szemle, 1. szám: Dr. Albert Sándorné: a ma­gyar nyelv tantárgy oktatásának korszerűsítése a tanítókép­zésben. (A Bajai Tanítóképző Főiskola adjunktusa a .modern nyelvtudomány és a tanítóképzés kapcsolatáról ír.) Kertészet és Szőlészet, 4. szám. Kovács Imre—Szűcs József: Az alma első permetezései. (A szerzők a Kiskunhalasi Állami Gadaság munkatársai.) — Dr. Gólya Elek: Burgonyahajtatás palántáról. (A Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Fő­iskolai Kara Zöldségtermesztési Tanszékének három éve el­kezdett kísérleteiről.) Magyar Mezőgazdaság, 4. szám: Dögéi Imre: Színvonalas hústermelés a homokon. (A kiskőrösi kistermelői vállalkozá­sokról.) : ■ -1 -ír - íix&j- i { V ■; ISIiiSl Mii EGY NYILATKOZATHOZ Szabad-e síelni? A Petőfi Népe január 25-i számának hátoldalán „Meg­kérdeztük” ... cím alatt rö­vid interjú jelent meg, mely­ben a szerző a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóját kérdezi a dunaföldvári út 21. kilométere táján kijelölt szán­kó- és sípálya ügyében, jelez­vén, hogy a dolog sokakat érint. A sokak egyike magam va­gyok. Bár a cikk megjelenése előtt nem konzultáltam sen­kivel a kérdésről, most mégis hadd tegyek Tóth Károly nyi­latkozatához egy-két meg­jegyzést. Kecskeméti sízők 1932 táján jártak először a Strázsa-hegy vidékén, aztán egyre többen keresték fel a környéket. Az ágasegyházi vasútállomástól — szombat-vasárnaponként — én is ide jártam sízni sokad- magammal, egy-egy 1960 utá­ni télen (mert akkoriban sok hó esett), majd három hóna­pon keresztül. Szánkózókkal sohasem találkoztunk, mert ők az .útmenti közeli dombo­kat választották; azt a terű-1 letet, melyet Tóth, Károlyék — úgymond — évekkel előbb kijelöltek szánkó- és sípályá­■ nak. (Persze, ezek nem pályák és a kijelölés sem volt egyér­telmű, mert az áthúzott, vagy épen hagyott ródlitábla jelzé­se bel- és külföldön kizárólag a szánkózásra, s nem sízésre vonatkozik.) Akikkel ezen a tájon együtt síztem (csak a sízőkre gondo­lok), messze elkerülték a csa­■ litos részeket, egy gallyat sem törtek le, tüzet nem gyújtot­tak, mert akkor — szervezet­ten (Katona gimnázium bioló-. giai és ornitológia köre), vagy szervezetlenül ők voltak az igazi természetvédők, ha nem is volt neve a Kiskunsági Nemzeti Parknak. Tóth Károly tudományos ér­veit elvileg nem lehet cáfolni, és az az ember is elismerést érdemel, aki konokul és kö­vetkezetesen védi a faunát és flórát, akár hivatásából, akár szenvedélyből. Azonban azzal nem tudok egyetérteni, hogy a teljes felületével havon sikló 8—9 centiméter széles sítalp nyomán megváltozzon a buc­kák „felülete”; sérüljön a nö­vénytakaró, majd ezért átala­kuljon, illetve kipusztuljon a flóra. Persze, ha az egyik fel­tétel ezést, mint tényt vesszük figyelembe, újabb feltételezé­sek, s még újabbak követik, bizonyára eljuthatunk a leg­súlyosabb konklúziókig; any- nyira, hogy eszünkbe sem jutna, hogy a Columbia-lce- field, Catch-Creak; Innsbruck, Cortina, vagy Szlovákia sípá­lyái mind nemzeti parkokban vannak. Ha a nemzeti park igazga­tósága a Strázsahegyet jelölné ki,síhelyül, akkor 'arról' is meggyőződhetne, hogy az sokszorta alkalmasabb erre a sportra, mint a jelenleg kije­lölt, amelyen pár órai „szán­kó-üzem” után bámuló hó és mély nyomok veszik el a ked­vét a sízőknek a kiírt buckái rendtől. Goór Ibire Gogol­emlékkonferencia Gogol születésének 175. évforT dulöja alkalmából kétnapos em­lékkonferencia kezdődött csütörtö­kön a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az idei russzisztikaí napok eseménysoro­zata keretében huszonnégy elő­adáson emlékeznek meg a kritikai realizmusnak -a XIX. százád első felében élt nagyhírű mesteréről. Az emlékkonferenciával egy idő­ben kiállítás- nyílt az egyetem könyvtárában, ahol eredeti doku­mentumok, fényképek, Gogol mű­veinek régi kiadásai idézik az író munkásságát és korát. CSÚSZKÁLÁS A SENKI FÖLDJÉN Napok óta estik a hó. Kinek örömére, kinek bosszúságára. A járművek volánjához kényszerülők természetesen az utóbbiakhoz tartoznak« hiába próbálják útjaikat „egyengeti” a hókotrók. De sokan bosszúsak a já­rókelők közül is. A járdák állapota ugyanis nem éppen a siető csizmák* cipők igényéhez Igazodik. Néhány jobbérzésű házfelügyelő* még csak. csak elsöpri a havat, mármint, közvetlenül a kapu előtt, de a legtöbb gyalogúton bokáig érő a latyak. Ismerős a közmondás: mindenki sö­pörjön a saját portája előtt. Node ez a „porta előtt’? meddig terjed? Csu­pán a kapu előttig? De szép is lenne megállapodni: az én portám határa* a te portád határa is. Akkor nem kellene nyaktörő mutatványokat be­mutatni a „senki földjén”! — ge — NAPTÁR: 1984. január 27., péntek Névnap: Angelika Napkelte: 7 óra il8 perc Napnyugta: 16 óra 36 perc Holdkelte: 2 óra 36 perc Holdnyugta: ill óra 57 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás Jelenti: Január 25-én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 1*6 (az 50 éves átlag mínusz - 2*2), a legmagasabb hőmér­séklet 2,2 Celsius-fok volt, 7,4 mil­liméter csapadék hullott. A hóréteg 10 centiméter. Tegnap, reggel 7 /óra­kor 0, 13 órakor 1,3 , Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let 0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016 millibar (emelkedő) volt. Január 25-én Baján a > középhőmér­séklet 2 (az 50 éves átlag mínusz 2), a legmagasabb hőmérséklet 3,2 Celsius-fok volt, a nap 0,5 órán át sütött, és 1 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 0,8, 13 órakor 1,6 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 0,8 fok, a tenger-szintre g át. számított légnyomás Í01?,6 millibar (emelkedő) volt. — AZ EGYHÁZAK vezetői a Hazafias Népfrontibaó. Az évek során, kialakult hagyamánydk- n-alk megfelelően, az egyházak magyarországi, vezetői, .akik kö­zül sokan választott tisztségeket, viselnek a Hazafias Népfront­ban, csütörtököm ellátogattak a mozgalom székházéba, ahol Pozs- gay Imre főtitkár fogadta őket. A találkozón részt vett Miklós Imre állanvtítkár. az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke is. — SVÁB BÁL. A •császártölté­si művelődési házban február 4- én, 20 órai kezdettel rendezik meg a sváb bálát. A műsorban fellép a Bátaszéki Német Lelánykórus, a hajósi és la helyi német nemzeti­ségi tánccsoport. A izemét a Túri- stramlizenekdr szolgáltatja. — Parazitaellencs Késziíhíéri.v. Külföldi terméket helyettesítő, nagyhatású parazitaellenes ké­szítmény gyártását kezdte meg a Phylaxia Oltóanyagtermelő Válla­lat. A Chinoin Gyógyszervegyé­szeti Gyárral közösen alakították ki, és a nagyüzemeknek, valhmint a kistermelőknek egyaránt ajánl­ják. — Vizuális játékok. Ma délután 15 órától a szanki moziban vetí­téssel egybekötött rajzos, vizuális játékokon vehetnek részt a gyer­mekek. A foglalkozást Hegyi Füs­tös László, a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének munka­társa vezeti. SZÁNKÓSTÜRA Kellemes programot kínál — ritka az ilyen — Sugár György sportbarát a hét vé­gére. A kecskeméti MÁV- állomás várócsarnokában várja reggel fél 8-ra azokat, akik szívesen társulnának vele egy szánkótúrára. Az útiterv: a nagynyíri megál­lótól, ahová vonattal érkez­nek, a Móricz-emlékhelyig szánkóznak a résztvevők. Közben megcsodálhatják a 600 éves Móricz-fát, maid hócsatára. hóember-készí­tésre szólít fel a túravezető. — Elhunyt Halász Mihály. Rö­vid, súlyos betegség után, 43 éves korában elhunyt Halász Mihály, a Magyar Televízió Balázs Béla-dí- jas operatőre. Temetéséről később intézkednek. Magyar Televízió, Magyar Film- és Tévé­művészek Szövetsége — A munkásőrség kecskeméti egysége január 28-án, szombaton délelőtt tartja egységgyűlését. Reggel 8 órakor a Katona József Gimnáziumból a Petőfi Sándor utcán az Erdei Ferenc Művelődé­si Központig, az egység impozáns menetet hajt végre. A menet élén a munkásőrség zenekara halad. — A KORON ÁRÓL.' A kiskun- halasi Thorma János Múzeum­ban az elmúlt, évben négy elő­adásból álló sorozatot tartottak a korona történetéről. Január -ßl- én — mintegy összegzésként — 18 ÓZQivkezdettel Pap .Gábor művé­szettörténész vetíteitképes elő­adást tart Mit tudunk lés mit nem tudunk ma a koronáról? címmel. — Gázvezetés, társadalmi mun­kában. Az elmúlt évben a kiskun- halasi Április 4. kertvárosban 2911 méter (gázvezetéket épített a lakosság társadalmi összefogással. Munkájuk értéke meghaladja a másfélmillió forintot. — TAVASZY NOÉMI exlibri- seinek kiállítása látható mától a kecskeméti SZÜV-klubban. A tárlatot február 12-ig nézhetik meg az érdeklődök..' — Adóbevallás. A gazdasági munkaközösségeknek, a polgári jogi társaságoknak és az ipari (szakcsoportoknak a korábbi gya­korlattal ellentétben — a pénz­ügyminiszter rendeletének megfe­lelően — az idén nem április 30-ig. hanem január 31-ig kell benyúj­taniuk évi adóbevallásukat. A nyomtatványokat az érintettek­nek postán küldte meg a Pénz­ügyminisztérium Ellenőrzési Fő- Igazgatósága. A főigazgatóság fel­hívja az adózók figyelmét a ha­táridő pontos betartására. Aki az adóbevallás-nyomtatványt* még nem kapta meg, azt a főigazgató­ság területileg illetékes megyei igazgatóságtól személyesen kér­heti. — A katymáriak kérték. A hét elején tartották falugyűlésüket a katymáriak, akik másfélszáznál többen jöttek össze. Ez alkalom­mal is felajánlották, hogy az el­múlt évi módszer alapján tovább folytatják a járdák felújítását. Eh­hez a szükséges anyagot a tanács adja, a munkát pedig társadalmi összefogással elvégzi | lakosság. — Ittasan egy autóbusz elé lé­pett. Lajosmizse külterületén, ja­nuár 25-én, Kiss Jánög 25 éves gépkocsivezető (Kecskemét, Mér­leg u. 69.) autóbusszal közlekedve későn vette észre az előtte az út­testre ittasan lépő Heczendorfer József 48 éves segédmunkást .(La­josmizse, Mizse 385.) és elütötte. A baleset következtében Heczen­dorfer József olyan súlyos sérü­lés* ‘■•'envedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset körülményeit, a rendőrség szakértők bevonásá­val vizsgálja. MÜLIK AZ IDŐ — Hogy-hogy ilyen ke­mény ifiz ia |ifsztek most? Amikor tavaly átutazó­ban voltam az önök vá­rosában, akkor is itt ebé­deltem, és akkor valahogy nagyon jó. puha húst kap­tam ... — Hát uram, sajnos az állatok is öregszenek! í Holnapi lapszámunkból szokásos hétvégi Csa­lád — otthon — szabad idő összeállításunkban — a ne- | gyedik oldalon — elkezdünk egy cikksorozatot, Családi | életre nevelés címmel. Ugyanitt közöljük a múlt héti diszkótáncverseny | eredményét. A horgászok­nak Lajtai Nándor, a her­cegszántói .sporthorgász- egyesület titkára mutatja be vízteriilelüket. Az ötödik, | .hatodik oldalon a rádió és műsora, ] lelevi/io .jövő Itt iul’.ilhaln # PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyéi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: ' Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: • Preiszinger András igazgató- Szerkesztőség, Kiadóhivatal: , Kecskénkét,1 Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: ‘26-216.bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre .102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom