Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-28 / 304. szám

1983. december 28. • PETŐFI NÉPE • 8 HONISMERET — HELYTÖRTÉNET A kastély sorsa A felszabadulás Bácsborsódon — mint az ország más vidékein is — gyors és mélyreható változásom kát hozott. Ebben az ezer lélekszámott alig megha­ladó bácsikai kisközségben az új világot formáló első tisztségviselőknek sok irányban kellett tájéko­zódni, intézkedni. A teendők között a község bé­kéjének és rendjének biztosítása mellett osztani az „ezer éve várt jussot”, a földeket. Dönteni kellett abban is, hogy mi történjen a falu egyetlen kasté­lyával, amely a gazdag Sauerborn családé volt. Az emeletes, szép stílusú épület hatalmas palikban ál­lott, amelyhez fürdőmedence, rózsakert, pázsit és minden szép tartozott. Mi legyen vele? A volt cse­lédekből álló helyi testületek alaposan mérlegeltek. 1945 októberében a Földigénylő Bizottság a kas­télyt, a parkot, a melléképületeket és az ötven hek­tár gyakorló területet felajánlotta a Földműve­lésügyi Minisztériumnak azzal, hogy létesítsen benne mezőgazdasági szakiskolát. A Földművelésügyi Minisztérium leiratában je­lezte, hogy elfogadta a felajánlott épületet és föl­det, s a munka megszervezésére, szemrevételezésé­re leküldött Bácsborsódra egy tanárt. A megbízott szakember alapos' és körültekintő munkát végzett. Iskolai célra a feltételek igen jók voltak. Nagy gon­dot jelenített viszont, hogy ilyen jellegű iskolák már ebben az időben is működtek a térségben Ba­ján, Bácsalmáson és Jánoshalmán. Ezek mellett a bácsborsódi nem lett volna életképes. A Földigénylő Bizottság határozata szerint a ki­utalásit követő egy éven belül az épületet hasznosí­tani kell. A minisztérium nem szívesen mondott volna le a neki juttatott értékekről, igyekezett időt nyerni a döntés és megvalósítás elodázásával. A községi elöljáróság ezért azt javasolja a helyi, valamint a megyei állami és társadalmi szervek­nek, hogy a kedvezőtlen adottságú általános isko­lai képzésit jobbítsák a kastély ilyen célra való hasznosításával. A kérvény útját ma már nehéz nyomon követni az 1946—47-es évek „útvesztőjé­ben”. Mivel a javaslatra sehonnan sem érkezik vá­lasz, s a kastély üres — állaga romlik — 1947 jú­niusában megismétlik a kérelmet, s még konkré­tabb megoldási javaslatot terjesztenek; elő, bemu­tatják, hogy a belterületi két tanterem nem ele­gendő a majdnem másíélszáz fős tanuló létszám elhelyezésére, s a három külterületi — tanyai — iskolában is ötvennél több tanuló igényel jobb ok­tatási feltételeket. A beadványban hevenyészett, de szakértelemre valló rajz is található a kastély átalakítására vo­natkozóan, s természetesen a munkálatok költség- vetése is. „A kastély földszinti helyiségeiből kévés átalakítással megoldható négy .tanterem és az iro­dahelyiség. Ennek az elkészítése, a legszüksége­sebb dolgok, meszelés, üvegezés stb. mintegy há­romezer forintba kerülne, nem számítva a villany- szerelés, kijavítás munkált. A kastély emeleti ré­szén két tanítói lakás lehetne, amelynek átalakítá­sa szintén nem nagy költséget jelenítene. A gazda­sági épületben nyerne elhelyezést az intemátusi rész, és nevelői-tanítói lakás.” Az újabb hasznosítási javaslat hatására, _ vagy egyéb indokok közrejátszására a Földművelésügyi Minisztérium 1947 tavaszán ismét jelentkezik, ér­deklődik. Minisztériumi t. tviselő látogat a köz­ségbe. Ó is megtekinti a kastélyt, de már abból a szempontból, hogy az miként szolgálhatná a mi­nisztériumi tisztviselők üdülését, pihenését. A vas­útállomástól 3—4 kilométer .távolságra van, viszont előnye a szép park, a csend, a fürdőzésre alkalmas medence. Ez a terv megbukott, mert nem volt sem a helyi, sem a megyei szervek között támogatója. A kastély ügyében 1948. augusztus 64 dátummal történik végleges döntés. A Földművelésügyi Mi­nisztérium államtitkára — a Tárcaközi Bizottság egyetértésével — értesíti a Népjóléti Minisztériu­mot, hogy az épületet, a hozzá tartozó földekkel átadja, a kastélyt szociális célokra kell felhasznál­ni. Ezzel az épület jövője eldőlt. R. S. EZT MEGLOPTÁK, AZT KÚTBA DOBTÁK Régi okmányok, új kötésben liom? Kellemesen szórakoztató. A — mennyei szín kivé­telével — jól pergő játék le­köti a nézőket. Észre sem veszik, hogy nincs a szerzői utasításban előírt Városliget (hajóhinta, mézeskalács, ringlispil, alkonyat, verkli), nincs a túlvilági irodába be­kukucskáló „rózsaszínben gomolygó felhőrengeteg”, nincsenek trombitáló angya­lok. A színpadon feketével burkolt emelvény, mértani formák, hátul egy kimetszett téglalapon színes fények futkároznak. elöl, jobbról egy pad, középütt két suta. ajtó­szerű nyílás. Liliom? Öltözékében semmi li- geties. Jóképű, jóeszű, jó dumás, kicsit könnyelmű, az életet derű­sen élvező öreglegény. Környeze­tének rajongása emeli ki a füg­göny felgördülése utáni kavargás­sal jelzett ligeti népségből; ő az első csalogató. (Itt — mint a pusz­tán — még más az értékrend.) Akkor válik érdekessé, amikor életében először a holnapra, a jö­vőre gondol: tisztes apajelöltként gondoskodna családjáról. Robo­tolni nem tud, nem akar, eleve reménytelen a beilleszkedési kí­sérlet. Inkább szánjuk, mint ha­ragszunk rá, amikor dörzsölt cim­borája előre elcsalja tőle a rab­lásból remélt pénzt. Szánjuk, mert jobb sorsra hivatottnak érezzük a csak a liget paradicsomában „Ja­ni”, magabiztos, Závoczky Endrét. Madaras felfogása szerint Juli a külvárosi legenda igazi hőse. ö igazabbul szabad: csak a Szere­lemcsillagra kell ügyelnie. Azt te­szi, de azt megteszi, amit a szíve diktál. Olyannak fogadja el élet­társát, amilyen. Liliom kivonná magát a polgári társadalomból, asszonya — tisztességével, lenyű­göző őszinteségével — fölébe ke­rül környezetének. Megőrzi falu­ról hozott szívósságát, nyers ere­jét, szigorú hűségét, igazságérze­tét, büszkeségét. Ezért a nőért, ezért a külvárosi gyémántért búj­na ki a bőréből a hintáslegény, ha alkatának megfelelő kiutat kínál­na a-társadalom. A hajlongó ház­mesterséget még gyermekéért sem vállalhatja. Buknia kell’ Molnár Ferenc elfogadná az ér­zelgős motívumokat lehalkító, a jeleneteket filmszerűen kapcsoló, a történés legfontosabb mozzana­tait tudatosan hangsúlyozó, és tra­gikus szerelem korát elhomályo­sító előadást. Talán a hangulatos, sokféle játéklehetőséget teremtő vurtsli elhagyását sem sajnálná, bár úgy gondolom, egy adott kör­nyezetben, adott időben játszódó történet is kifejezhet, sugallhat általános, napjainkban is érvé­nyes igazságokat, tükrözhet újra és újra megismétlődő emberi vi­szonylatokat. Kútvölgyi Erzsébet erőteljes egyéniségének is tulajdonítható Juli szerepének — a kecskeméti rendezésben jól indokolt — meg­növekedése. Olyan természetes Az utóbbi időben mind gyak­rabban hallok olyan megnyilatko­zásokat, hogy a fiatal szülők nem értenek a gyerekneveléshez. Ego­izmusuktól és az életörömöktől (mozi, kirándulás, társaság) ve­zérelve ezek a szülők a véletlen­re bízzák gyermekeik nevelését, s ezért látni oly sok szemtelen cse­metét, akik nem köszönnek, s még akkor sem szólalnak meg, ha rágógumival kínálja őket az em­ber. A hasonló jellegű megnyilatko­zások arra indítottak, hogy föl­hagyjak a fiatal édesanyák ta­nulmányozásával, és minden erő­met egy éltesebb csoport, a nagy­mamák és nagyapák vizsgálatára összpontosítottam, azaz olyan em­bereket vettem szemügyre, akik értenek az élethez, s láttam már egy és mást. És ekkor, magától értetődően seregnyi érdekes do­logra bukkantam. A játszótéren megfigyeltem egy negyvenéves asszonyt, valami­lyen Koko és Annuska édesany­ját, aki így fakadt ki kislánya mi­att a szomszédok előtt: — Szegény Annám, annyira saj­nálom. Nem lesz boldog az élet­ben ... A szomszédok vizsgálgatni kezdték a mosolygós, egészségtől majd kicsattanó gyermeket, és meglepetten kérdezték: — Hogyhogy? — Mi az, hogy, hogyhogy? — csapott le rájuk az asszony. — Olyan jólelkű, olyan lágyszívű, számára, hogy megilleti őt a leg- különb, a Liliom szerelme, mint az, hogy párja a legkülönb, vagy: neki is helye van a Szarvason, ha befizetett. Az első pillanattól ér­ződik: a világ végére is elmegy szerelme után, sőt, ha kell gon­dolkodás nélkül kidobatja magát megszokott helyéről. Árnyalt, no­ha egy tömbből faragott Asszony­ember. Olyan erős és olyan meg- rendíthetetlen, mint — alakításá­ban is — a Szűz a Johannában, a Komisszárnő az Optimista tragé­diában. Sztankay? .Sztankay! Elegánsan könnyed, elragadóan kedves, is­meri a közönséget, mint a tenye­rét. Mindig sikere van, ezért ra­gaszkodik a sikerhez. Akkor ne­vetteti meg a közönségét, amikor akarja. Néha akkor is akaria, amikor ezt nem kívánná meg sze­repe. Elve: add meg Molnárnak, ami a Molnáré, a közönségnek, ami a nézőké. Néha-néha mintha nem Liliom szavait mondaná, ha­nem mosolyogva, fejcsóválva kom­mentálná a szituációt. Mintha a kisujjából rázná ki, olykor szipor­kázó nagyvonalúsággal, azt a Li­liomot, akiről azonban nem min­dig érezzük: ha kell, csillagot lop kedvesének, de első és utolsó ta­lálkozásukkor még tulajdon lánya kezére is rácsap egy rossz szó miatt. Mintha Pécsi Ildikó számára írta voln° Molnár Ferenc Muskát- nét. Számító, okos, szerelemvágyó üzletasszony. Elhisszük neki, egy másodpercig sem gondolhatta ko­molyan a legjobb csalogatóia ki­rúgását, mert Ö, a kiszolgáltatott, őszintén hitte és mi is elhittük neki; csak ő védheti meg saját magától a kedves csirkefogót. Túl­becsülve a hatalmát, egyszer hi­bázott, jóvátehetetlenül. Jó választás volt Holl Zsuzsa Ma­ri szerepére. Üde jelenség, hiteles figura, csak egyszer-kétszer érző­hogy mindenki be fogja csapni. Szegény Annám ... Koko miatt az anyja nyugodt volt: ha éppen nem törte-zúzta a mások játékait, akkor minden bizonnyal homokkal szórta tele a kicsik nyakát. — Igaza van, asszonyom — szó­lalt meg egy .nagymama a szom­széd pádról. — Ha arra gondolok, hogy milyen szerény ez a mi Szas- kónk, a szívem is elszorul. Min­dent tud az iskolában, mégsem teszi föl a kezét, annyira szégyen- li magát. A többiek akkor is je­lentkeznek, ha egy szót sem tud­nak, a mi fiunk pedig csak sze­rényen gubbaszt a padban, és várja, hogy fölszólítsák. Manap­ság nem veszik észre azt, aki ennyire visszahúzódik, és csak szemtelenséggel lehet érvényesül­ni. Ha nem fogja a kezét állan­dóan a magasban tartani, semmi­re sem megy. Szegény Szaskó! A nagymama egy könnycseppet törölt ki a szeméből. — Nem tkell mindjárt belehal­ni, ha valaki szerény! — szólt közbe egy festett hajú férfi. — Csak ne legyen olyan együgyű, mint a mi Milcsónk, ez a fontos. Föl kell díszíteni az iskolát, min­dig őt találják meg, keresem, hogy hozzon nekem újságot, elment a szomszédoknak bevásárolni, az osztálybeli srácok kiszakították a kerítést, csak ez a mi agyalá- gyult Milcsónk vallja be. Az én nevemet viseli, de mintha nem is én lennék az apja. Ezekben az együgyű csemetéinkben még ... — De hát gyerekek, mit lehet • Kiss Jenő (Ficsúr) és Sztankay István dött némi keresettség, népszín- művesség alakításán. Minden neszre riadó csupa alakoskodás, settenkedő suttogás tetőtől-tal- pig kegyetlenségig gyáva ficsúr Kiss Jenő. Örömmel láttuk a szín­padon méltó szerepben. Szalma Sándor mértéktartóan formálta me® az Esztergályost, M. Horváth József leleményesen Hugót. Linz- mann Major Pál, Fogalmazó Já- noky .Sándor Lujza Kerekes Tí­mea volt. Hollunderné szerepében Ribár Évát dr. Reich és Orvos­ként Budai Lászlót láttuk. A ha­tósági személyek — különösen a Kapitány gyengélkedett — erőt­len, illúziótlan játéka ki-kiszök- kentette a Liliom most látott ér­telmezésével szándékolt feszültsé­get. A másvilági jelenet tempót- lansága kidolgozatlanságot sejtet. A kecskeméti előadás meg­érdemelt közönségsikerét el­sősorban Molnár Ferenc pá­ratlan színpadismeretének, néhány kiváló színészi telje­sítménynek, a Liliom korsze­rű — olykor elnagyoltan ér­vényesített — rendezői fel­fogásának köszönheti. velük tenni? — foglalta össze az eddigieket egy ráncoktól baráz­dált arcú férfi. — Az én fiam már nagy, de kiskora óta gyúrom. Mondtam neki, ne álljon szóba a szomszédokkal — alattunk fara­gatlan tsz-tagok, fölöttünk eg- zaltált értelmiségiek laktak. Meg­magyaráztam neki, hogy lépten- nyomon gazemberekkel fog talál­kozni, s hogy óvakodjék tőlük. Föl­hívtam a figyelmét, hogy a mun­kahelyek tele vannak irigyekkel és gonosztevőkkel. Azt tanácsol­tam neki, hogy ne barátkozzék senkivel, mert minden barátság könnyen elcsúszhat egy narancs­héjon vagy késsel a bordái között ér véget, járjon össze viszont a kádereikkel, jól nyissa ki a sze­mét, mikor feleséget választ ma­gának, hiszen a világ tele van cé­dákkal, 'könnyűvérű nőcskékkel és zsarolókkal. Ha pedig oldalba vágják, rúgja térdével lágyékon az illetőt. . . Most már nyugodt vagyok — a fiam még alig har­minc éves, de már osztályvezető, és a harmincéves gyakorlattal rendelkező emberek reszketnek előtte, mint a nyárfalevél. Nem válik elveszett emberré. — Irigylem magát — mondta a nagyanyó, aki két mondattal előbb megtörölte könnyes szemét. — Irigylem magát. Így hát, nyájas olvasó, ha még továbbra is kételkedni méltózta- tik abban, hogy a jólelkűség, a szerénység és az előzékenység a jó — avagy a rossztulajdonságok sorába tartozik-e, hogy mi az elvhűség, s mi számít lelketlen- ségnek, hogy mi a szemtelenség, s mit tesz a találékonyság, hogy hátrány avagy előny a barátság — szíveskedjék csák kimenni egy játszótérre! Ott majd a helyére tesznek né­hány fogalmat. E karácsonyi napokban szép ajándékkal lepi meg a régmúltra is figyelőket a bajai Türr István Múzeum és Katymár tanácsa. E két intézmény" közös kiadásában jelent ugyanis meg a Bajai dolgo­zatok ötödik kötete. A Pécs-Baranya—Baja három­szög problémái, az egyik halásza­ti kongresszus anyaga, Nagyba- racska története és Szeremle kö­zépkori pklevelei után most Katy­Ne higgyünk azoknak, akik ha a fiatalok ideológiai, s azon belül hazafias neveléséről esik szó, le­mondóan legyintenek és kijelen­tik, hogy sajnos a történelmi kö­zelmúltban nincsenek olyan hő­sök, akik vonzó példaképei lehet­nének a felnövekvő n°mzedék- nek. A pontos megfogalmazás ugyanis nem ez, hanem hogy igenis vannak ilyen példaképek, olyan emberek, akik sajnos fiata­lon mártírhalált haltak a Tanács- köztársaság leverését követő fe­hérterror idején, áldozatául estek a Horthy-korszak féktelen, kom­munistákat és baloldaliakat üldö­ző csendőreinek, nyomozóinak. Más kérdés, hogy egy-egy ilyen életút írói feldolgozására alig-alig vállalkoznak a mai írástudók. Akad azonban dicséretre érdemes kivétel is. A közelmúltban jelent meg Pintér István olvasmányos, tényeiben izgalmas, dokumentum­kötete Rózsa Ferencről, a Kom­munisták Magyarországi Pártja egyik vezetőjéről, a Szabad Nép egykori szerkesztőjéről, a 36 éve­sen mártírhalált halt fiatalem­berről. Gyermekkori, majd ifjú évei viszonylagosan jó anyagi körül­mények között teltek. Édesapja, Rózsa Ernő ugyanis híd- és vas­útépítő-mérnök volt. Az anyagi gondatlanság tette lehetővé, hogy a Rózsa-fivérek (Ferenc és Ri- chárd) és lánytestvérük, Irén ta­nulhattak. Az anyagi biztonság azonban nem sokáig tartott. 1924 nyarán ugyanis az édesapának —, aki bár nem érte el a korhatárt — nyugdíjazásáról szóló döntést hozott a posta a Magyar Állam- vasutaktól. Az apa, hogy kiegészítse nyug­díját, önálló vállalkozóként kü­lönböző útépítési munkálatokban vett részt. Dolgozott például a Szolnok—Kiskunfélegyháza kö­zötti vasútépítésénél is. Rózsa Fe­renc itthon nem nyert egyetemi felvételt (amint később megtud­ták, ebben politikai okok játszot­tak közre), s ezért Németország­ba utazott. Üt- és vasútépítő cé­geknél vállalt munkát, s csak 1925 őszén vették fel a Karlsruhei Mű­szaki Főiskolára, ahol két évet töltött, utána a Drezdai Szász Mű­márnak és környékének középko­ri okmányai kerültek egy kötetbe. A Zichy-okmánytárban találha­tó dokumentumokat Kapocs Nán­dor katymári pap fordította la­tinból magyarra. Kőhegyi Mi­hálynak, a múzeum főmunkatár­sának bevezető tanulmánya pedig az adott történelmi kort világítja át. Erre szükség is van, mert nél­szaki Főiskola hallgatója lett, s itt fejezte be tanulmányait 1931 tavaszán. Mindezt azért érdemes megem­líteni, mert fivére, Richárd ide­haza egyre szorosabb kapcso’"*ba került a magyar munkásmozga­lommal, tagja, sőt vezetője lett a Kommunista Ifjúmunkás Szövet­ségnek, majd a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának is. Szülei, környezete mitsem sejtett arról, hogy Richárd ekkor már egy élet­re elkötelezte magát a kommu­nista mozgalommal. Sőt, levelez­tek Ferenccel, s hamarosan kide­rült, hogy nézeteik, véleményük tökéletesen egyezik. Nem kétsé­ges, hogy Rózsa Richárdnak nagy része volt abban, hogy Rózsa Fe­renc szintén elkötelezettje .lett a kommunista eszmének. Rózsa Ferenc eszmei fejlődését nagymértékben ■ meghatározták az egyetemi évek, a németországi ta­pasztalatok. az ottan1 olvasmány- élmények. személyes kapcsolatok. Ott ismerkedett meg a marxiz­mussal, alaposan tanulmányozta a Tőkét, az Anti-Dühringet, s Lenin Állam és forradalom című mun­káját. Vállalt politikai szerepet is: szemináriumokat, vitaköröket szervez kommunista diáktársaival (Harry Kleinerttel, Rudolf Vogel- lel, Helmut Röberrel, Max Zim- merinpgel). Itt figyel fel a német és a külföldi hallgatókkal együtt arra, hogy Németország egyre in­kább fasizálódik. De a németor­szági helyzet mellett aggasztóak az itthonról kapott hírek is: Ri­chárd börtönben, édesanyja meg­betegedett stb. Lefogyva, fáradtan és idegesen éri meg 1931 tavaszát, amikor át­veszi mérnöki diplomáját, s áp­rilis elején, a gazdasági világvál­ság közepén érkezik Magyaror­szágra. Amit itthon tapasztalt az még a kinti, egyáltalán nem de­rűs ismereteit is felülmúlta. El­helyezkedni nem tudott, egyrészt a lehetőségek hiánya, másrészt diplomája honosítása körüli bo­nyodalmak miatt. Ez utóbbi 1934. júrtiusában végre sikerült, bár korábban már dolgozott édesapja vállalkozásaiban. Biztos mérnöki állása azonban nem akadt. Erre utal az az 1939. február 28-án kelt levele is, amelyben megpályáz küle nehezen értené meg a laikus olvasó, hogy miért voltak olv he­vesek a korabeli birtokviták ezt meglopták, azt kútba dobták), s hogy mi tette oly elképesztően gyorssá a korabeli igazságszolgál­tatást (az ügyek legtöbbje két hét alatt a király elé került, végső döntéshozatal céljából). A Petőfi Nyomda kalocsai tele­pén készült könyv ezer példány­ban jelent meg, amelyből g me­gye múzeumaiban, illetve a katy­mári tanácson vásárolhatnak az érdeklődők.- kj ­egy építésvezetői állást. (Csupán érdekességként említjük azt a hi­vatkozását, amely szerint „na­gyobb útépítő munkákat végez­tem: A nagykörös—kecskeméti ál­lami közút 6 és fél km-es sza­kaszán . ..”) Fő elfoglaltságát azonban a pártmunka jelentette. Nincs he­lyünk itt annak az óriási szerve­ző, agitáló, érvelő küzdelemnek a bemutatására, amit Rózsa Ferenc végzett a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején, s külö­nösen amikor tagja lett a Köz­ponti Bizottságnak. Ugyanakkor, 1941. októberében sürgős behívó- parancsot kapott a hadsereghez, ahol mint mérnököt alkalmazták, és 1942. januárjáig — az ..igény- bevételi jegy” szerint — Örkény, Lajosmizse, Ladánybené, Kerek­egyháza községek határában dol­gozik. Közben szerkeszti a Sza­bad Népet, a KB megbízásából kapcsolatot teremt az SZKP-val, oroszlánrészt vállal magára a füg­getlenségi front szervezéséből. Kezdeményezésére jött létre a párt propagandabizottsága, amely­nek feladata népszerűsíteni a párt politikáját... A rendőrség tudott róla, figyel­te. A tömeges letartóztatások 1942. május 20. körül indultak, s két hónap alatt ötszáz kommunistát, s velük szimpatizálót vettek őrizet­be. Lebukott az a gépírónő is, aki­hez Rózsa Ferenc a pártdokumen- tümokat akarta eljuttatni gépelés miatt. A gépirónő a kínzások ha­tására elmondta, hol és mikor van találkozója Rózsával. Vállalkozott arra is, hogy telefonál Rózsának a megbeszélt szisztéma szerint. A találkozóra megadott napon: 1942. június 1-én a rendőrség nagv ap­parátussal vonult kj a helyszínre. Megjelent a gépírónő és Rózsa Ferenc is. A következő pillanat­ban nyomozók tucatjai vették körül őket, autóba tuszkolták és elvitték. Az Andrássy-laktanyá- ban „vallatóra fogták”, de Rózsa nem volt hajlandó beszélni. írni. Iszonyatosan és sorozatban ver­ték. mignem a kínzásokba 1942. június 12-én éjszaka belehalt. A jegyzőkönyvbe a rendőrség a ha­lál okát „szépítve” agyvérzést írt be. (Kossuth Könyvkiadó 1983.) G. S. Liliom-sztárokkal Milyen is a kecskeméti Li­li. N. JORDAN POPOV: Tegyük a helyére! • Kútvölgyi Erzsébet (Juli) és Pécsi Ildikó (Muskátlié). (Straszer András felvételei) KÖNYVESPOLC Pintér István: Rózsa Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom