Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-18 / 298. szám
1983. december 18. • PETŐFI NÉPE ® A vasárnap kiemelkedő eseményei SPORT»SPORT «SPORT Március 3-án kezdődik az NB I. tavaszi idénye Június 9-én lesz az utolsó forduló Az MLSZ-iben elkészült a válogatott és az NB I-e, csapatok 1984. évi tavaszi idényének műsora. A bajnokság március 3-án kezdődik, és június 9-én kerül sor az utolsó, 15. fordulóira. A labdarúgó válogatott március 31-én kezdi hivatalos országok Imp zötti szereplését, az „A” csapat Jugoszlávia és Törökország ellen játszik idegenben, Norvégiával pedig itthon. Az olimpiai válogatott a Bulgária elleni hazai, és a Szovjetunió elleni idegenbeli selejtezője szerepel az első félévi műsorban. A VÁLOGATOTT ÉS AZ NB I-ES CSAPATOK MŰSORA: Január 6.—31. „A” válogatott közös felkészülés; túra. Február 1.—24. Sportegyesületi felkészülési mérkőzések, túrák. Február 26. MNK,' 16 közé jutásért. Február 29. MNK, 8 közé jutásért. Március 3. I. forduló: DVTK— FTC; Csepel—Volán; Tatabánya— Rába ETO; Nyíregyháza—Vasas; Ú. Dózsa—SZEOL; Pécs—Haladás; Bp. Honvéd—MTK-VM; Videoton—ZTE. Március 1. UEFA Kupa-näp. Március 10. II. forduló: MTK- VM—Pécs; Volán—Videoton; FTC —Csepel; Haladás—Ü. Dózsa; SZEOL—Bp. Honvéd; ZTE—Tatabánya; Vasas—DVTK; Rába ETO—Nyíregyháza. Március 14. ,.A” és olimpiai vál. felkészülési mérkőzései. Március 17. III. forduló: Pécs— Vasas; Videoton—Rába ETO; Nyíregyháza—FTC; Tatabánya- Volán; Bp. Honvéd—Haladás; Csepel—SZEOL; Ü. Dózsa—MTK- VM; DVTK—ZTE. Március 21. UEFA Kupa-nap. Március 24. IV. forduló: Volán —DVTK; FTC—Tatabánya; Vasas —Csepel; Rába ETO—Bp. Honvéd; ZTE—Ű. Dózsa; Haladás— Videoton; SZEOL—Pécs; MTK- VM—Nyíregyháza. Március 28. Magyarország— Románia, ifi EB-selejtező. Március 28. V. forduló: Bp. Honvéd—Ű. Dózsa; FTC—Vasas;-eí Tatabánya—SZEOL; Pécs—Rába ETO; DVTK—Haladás; Nyíregyháza—Volán; Videoton—MTKVM; Csepel—ZTE. Március 31. Jugoszlávia—Magyarország „A” és „U” vál. mérkőzés. Április 4. Törökország—Magyarország „A” és „U” vál. mérkőzés. Április 7. VI. forduló: Ű. Dózsa —'Nyíregyháza; SZEOL—Videoton; MTK-VM—DVTK; Haladás —Csepel; Volán—Pécs; Vasas— Tatabánya; Rába ETO—FTC; ZTE—Bp. Honvéd. Április 11. Magyarország-Bulgária olimpiai sei. mérkőzés. Románia—Magyarország ifi EB selejtező mérkőzés. UEFA Kupa-nap. Április 14. VII. forduló: FTC— Bp. Honvéd; Vasas—Ű. Dózsa; Nyíregyháza—Haladás; DVTK— SZEOL; Videoton—Tatabánya; Rába ETO—Volán; Pécs—ZTE; Csepel—MTK-VM. Április 21. VIII. forduló: Ű. Dózsa—DVTK; Bp. Honvéd— Nyíregyháza; Tatabánya—Pécs; Haladás—FTC; ZTE—Vasas; Csepel—Videoton; MTK-VM—Volán; SZEOL—Rába ETO. Április 25. Szovjetunió—Magyarország, olimpiai sei. mérkőzés. UEFA Kupa-nap. Április 28. IX. forduló: Ü. Dózsa—FTC; Bp. Honvéd—Vasas; DVTK—Rába ETO; Volán—Haladás; Pécs—Csepel; Nyíregyháza— Videoton; MTK-VM—Tatabánya; ZTE—SZEOL. Május 1. MNK, 4 közé jutásért. Május 5. X. forduló: Rába ETO —Ü. Dózsa; Videoton—Bp. Honvéd; FTC—Pécs; Tatabánya— DVTK; SZEOL—Volán; Csepel— Nyíregyháza; Vasas—MTK-VM; Haladás—ZTE. Május 9. 1JEFA Kupa, első döntő mérkőzése. Az M'NK-döntőbe. jutásért való mérkőzések. Május 12. XI. forduló: Volán- Vasas; ZTE—FTC; MTK-VM— Rába ETO; Ű. Dózsa—Csepel; Bp. Honvéd—Pécs; Tatabánya- Haladás ; Nyíregyháza—SZEOL; DVTK—Videoton. Május 16. KEK-döntő. Május 19. XII. forduló: Videoton—Ü. Dózsa; Csepel—Bp. Honvéd; Vasas—SZEOL; Pécs— DVTK; Volán—ZTE; Rába ETO —Haladás; Nyíregyháza—Tatabánya; FTC—MTK-VM. Május 23. Magyarország—Norvégia, „A” válogatott mérkőzés. Az UEFA Kupa második döntő mérkőzése. Május 26. XIII. forduló: ZTE— Nyíregyháza; Haladás—Vasas; FTC—Volán; Pécs—Videoton; Rába ETO—Csepel; SZEOL— MTK-VM; Tatabánya—Ű. Dózsa; DVTK—Bp. Honvéd. Május 30. BEK-döntő. Június 2. XIV. forduló: ZTE— Rába ETO; MTK-VM—Haladás; SZEOL—FTC; Vasas—Videoton; Nyíregyháza—Pécs; Csepel— DVTK; Bp. Honvéd—Tatabánya; 0. Dózsa—Volán. Június 6. MNK-döntő. Szabad Föld Kupa-döntő (10 éves jubileumi mérkőzése). Június 9. XV. forduló: Rába ETO—Vasas; Videoton—FTC; MTK-VM—ZTE; Haladás— SZEOL; Tatabánya—Csepel; DVTK—Nyíregyháza; Pécs—Ü. Dózsa; Volán—Bp. Honvéd. Június 10.—30, Nyáijjr^j^badság. Két érdekes birkózóversenyt rendeznek vasárnap megyénkben. Kecskeméten a Városi Sportcsarnokban reggel 9 órakor kezdődik a Szakmunkástanulók és Szakközépiskolák V. országos serdülő kötöttfogású birkózóbajnokságának döntője. Valamennyi súlycsoportban nagy ■ küzdelem várható, hiszen a benevezett versenyzők közt van az idei országos kötöttfogású serdülő bajnokság valamennyi eJső helyezettje, s akad köztük olyan is, aki mindkét fogásnemben bajnok volt. Dunavecsén a sportcsarnokban a Bp. Spartacus, Dunaújváros, a KSC, Solitrvadkerlt, Kalocsa, Kun- szenitmiklós és a vendéglátó du- navecsei birkózók indulnak a szabadfogású felkészülési versenyen. A Kecskeméti SC női kosárlabdázói a szombati KSI elleni mérkőzés után vasárnap Miskolcon folytatják a (küzdelmet a jobb helyezésért. A röplabda junior- csapatok Budapesten az MHD sportcsarnokában, vívnak kemény küzdelmeit. Itt dől el, hogy a tavaszi folytatásban a KSC férfi és a DUTLP SC inői juniorgárdája az 1—4., vagy az 5—8. helyezettek közt folytathatja a küzdelmet. A KSC férficsapátának ellenfelei a KOMÉP, a Székesfehérvári Volán és a Bakony Vegyész. Papíron a KOMÉP legerősebb, de a körmérkőzés első két helyezettje jut az első csoportba. A DUTÉP SC női csapata nehezebb helyzetben van, mert a Vasas és az Ű. Dózsa csapata erősebbnek látszik, és csak a Székesfehérvári Volán ellen van győzelmi esélye. A férfi asztalitenisz-csapatbajnokság utolsó fordulójára vasárnap 10 óraikor kerül sor Kiskun- íélegyházán, Kiskőrösön, Érse'k- csarádon, Soltvadkenten. Kiskun- majsan és Sükösdön. Végül vasárnap délután 14.30- kor a II. Rákóczi F. Általános Iskola árpádvárosi új tornacsarnokában Kecskeméten kerül sor a szombati nemzetközi találkozó visszavágójaként a csehszlovák Tátrán Presov férfi kézilabdázóinak újabb mérkőzésére. Az ellenfelük a megyei férfi kézilabda- válogatotb. lessíik,, *: .i K,,.. ..IZfeUoli,; "•*.'*,! HIÍB' ÍV!*' 3> /tsbna-i ls«i* -' MAI MŰSOR: Vasárnap TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) SZ 8.05: óvodások filmműsora. 1. A négy mókamester. Francia bábfilmsorozat. A festőművész barátai. SZ. 2. Ceruzamesék. Csehszlovák rajzfilmsorozat. XIX 11. rész: A fénykép. SZ 3. Lolka és Bolka a fáraók birodalmában. Lengyel razfilmsorozat. SZ 8.30: Szervusz Szergej! III. rész (ism.) SZ 9.05: örsbéli krónikák. Majd, ha fagy. A dongó őrs kalandjai (ism.) SZ 9.40: Hóanyó. NDK mesefilm 10.35: Büvészettörténet. Rodolfó műsora. XI 10. rész (ism.) SZ 10.50: Hírek 10.55: Az impresszionizmus. Francia képzőművészeti filmsorozat XIII2. rész: Az égbolt és a tér. Eugéne Boudin és J. B. Jongkinü (ism.) SZ U.50: Kezdődő súlyemelő-világkupa közvetítése elmarad. 14.40: Egy iskola története. Sárospatak. III 2. rész: Dőlni ne hagyd! SZ 15.40: Képújság 15.45: Reklám 15.50: Ki fizeti a révészt? Angol filmsorozat. VIII 7. rész: Theiosz lányai (ism.) SZ 16.45: Műsorainkat ajánljuk! SZ 17.15: Reklám 17.20: Elmebajnokság. Egri János műsora. SZ 18.00: Delta. Tudományos híradó. SZ 18.25: Reklám 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. SZ 18.45: Esti mese. SZ 19.00: A Hét. SZ 20.00: Hírek 20.05: Petrocelli. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Túlélés. SZ 20.55: Savaria ’83. Latin-amerikai táncok döntője. Közvetítés Szombathelyről a nemzetközi táncversenyről, felvételről. SZ 21.35: Zenés tv-színház. Lola Blau. SZ 22.40: Hírek TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek 20.05: Bolygómuzsikus. A fiatal Wagner Richard. SZ 21.00: Telesport. SZ 21.30: Az elcserélt küldemények. Angol filmvígjáték. SZ 23.10: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 8.00: TV-magazin románul 9.00: Barázdák — faluműsor magyarul 9.45: TV-magazin szlovákul 10.45: TV-magazin ruszinul 17.30: Bejelentkezés 17.55: Opera a filmen: a londoni királyi balett 18.55: Gyetmekműsor — magyarul 19.25: Reklám 19.30: TV-híradú — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Vörös felhők (III. rész) 20.45: Reklám 20.50: Riport 21.20: Spoirthíradó — magyarul 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 7.23: Találkozások 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra 8.20: Hallgatóink figyelmébe! 8.21: Énekszóval, muzsikával 8.50: Reklámközpont 9.00: Randevú a Jókai Klubban 10.03: A sátor. Csetényi Anikó rádiójátéka. A Gyermekrádió műsora 10.42: „Ne hagyd, hogy a lélek henyéljen”. összeállítás Nyikolaj Za- bolockijról 11.01: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 12.35: Édes anyanyelvűnk 12.40: Egy korty tenger. Fekete Gyula írása 12.50: Eugen Cicero zongorázik 13.05: Mi a titka. Dietrich Fischer-Dieskau művészete 14.00: Operettslágerek 14.35: Utazó kutatók 15.05: Művészlemezek 15.55: Reklámkalauz 15.59: A nevető ember. Victor Hugo regénye. VI 1. rész 17.05: Víz és olaj . . . vagy: mi hasznos és haszontalan? 17.35: örökzöld dallamok 18.15: Hol volt, hol nem volt. Krúdy Gyula meséi 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.40: Sámson. Németh László drámája. Közvetítés a Gyulai Várszínházból 20.24: Töltsön egy órát kedvenceivel 21.24: Népi zene 22.15: Operaegyüttesek 23.00: Adolf Busch hegedül, Rudolf Serkin zongorázik 0.1): Madrigálok. PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika — koránke- löknek 7.00: Az unitárius egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 7.54: Torna 8.05: Angyalkert. Rádiójáték Brunsz- vik Tsrézröl 9.04: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából 9.30: Magnóról magnóra (ism.) 10.10: Magyar művészek Offenbach operettjeiből énekelnek 10.35: Az operettrészletek folytatása 11.00: 89 perc a színházról 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.95: A hókirálynő. Andersen meséje rádióra alkalmazva. A Gyermekrádió műsora 14.00: Ha még nem tudná . . . Decemberi tudományos mozaik 14.35: Táskarádió. Az Ifjúsági Rádió műsora 15.30: Reklámparádé 15.35: Üj nótafelvételeinkből 18.00: Útközben hazafelé. Közlekedés, zene, sport 17.30: A 101. születésnap. Képek Kodály Zoltán életéből 18.33: Poptarisznya 20.33: Társalgó. Másfél óra irodalomkedvelőknek 21.58: Sztárok sztereóban 22.43: Népdalok. 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szcrbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.08: A kiállítótermek programjából 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. Varga F. István műsora 10.00: Üj zenei újság (ism.) 10.45: Öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra (ism.) 11.03: Görög mitológiai tárgyú operákból 11.53: A Berlini Filharmonikus Zenekar Bich-hangversenye 13.05: Cheap Trick együttes (elvételeiből 13.35: A zeneirodalom remekműveiből 14.43: A Szegedi Dzsessznapok felvételeiből. Pege Aladár együttese ját15.30: Egy újabb kicsi. Riport 15.55: Kis magyar néprajz IS.00: Csajkovszkij: Anyegin. Három- fclvonásos opera 18.37: Híres előadóművészek felvételeiből 19.35: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának Schubert-hang- versenye Kb.: 30.15: Művészet és rajzoktatás Kb.: 21.40: Machant-müvek 23.30: Világszínház. Hétfő 16.05: Műsorismertetés 16.10: Sportkrónika 16.25: Intermezzo 16.30: TV-híradó — magyarul 16.45: Reklám 16.50: Bejelentkezés és akció 16.55: TV-híradó 17.15: Májusi játékok 17.30: Gyermekműsor 17.45: Közlekedési iskola 18.15: P'iatalo'k műsora 1,8.45: Az első női korosztály a ju-. goszláv néphadseregben 19.15: Rajzfilm 19.25: Rak lám 19.79: TV-híradó — magyarul 19.55: Reklám 29.00: Tribün — magyarul 20.30: Vajdasági krónika — magyarul 21.00: TV-híradó 21.20: Kanadai dók. film: az Északi tenger térképe 22.00: Műsorzárás KOSSUTH: 8.25: Verbunkosok, nóták 9.00: A hét zenemüve 9.30: Arany János két balladája: Te- temrehívás; Tengerihántás 9.10: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások mű. sora 10.35: Magyar előadóművészek felvételeiből 11.25: Az MNH Művészegyüttesének énekkara énekel 11.39: Kedves Michele. Natalia Ginzburg regénye 13.00— 14.11: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.11: Népzenekedvelőknek 14.40: Üj ember. Kertész Ákos novellája 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.05: Fúvószene 15.28: Kötődés a tájhoz. Vallomások Fekete István szülőföldszeretetéröl 18-00: Melis György operettfelvétclci- höl 16.29: Látogatóban. Játék — és ajándékműsor beteg gyermekeknek 17.05: Tenor-kulcs 17.30: Van új a Nap alatt 17.45: Filmzene 19.15: Üj lemezeinkből: operakettösök 20.00: Népdalok 20.25: „A remény apró zenekara” Látogatás Bulat Okudzsavánál 21.30: Mozart: C-dúr (Linzi) szimíó- nia 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: A Rádiószínház bemutatója. Találkozás. Göncz Árpád hangjátéka 23.23: Zenekari muzsika 00.10: Virágénekek PETŐFI: 8.05: Petress Zsuzsa operettdalokat énekeJ 8.35: Figyelmébe ajánlom! 8.50: Slágermúzeum 9.50: Köznapi ügyeink. Áldozatvállalás — jegyzet 10.00— 12.00: Zenedélelőtt 12.00: Népzene. Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 12.35: Kis magyar néprajz 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Éneklő Ifjúság. A kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskola 8 b. osztályának kamarakórusa énekel, vezényel: Sipos Erzsébet 13.35: Táncmuzsika gordonkán 14.00— 17.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: A hasnyálmirigy átültetésétől a „Z” akcióig. Ütibeszámoló Csehszlovákiából 17.30: ötödik sebesség 18.35: Minden hangra emlékezem 19.20: Tudósítás a jégkorong bajnoki mérkőzésről 19.30: Sportvilág 20.00: Tip-top parádé 20.35: Senki többet? Harmadszor! 21.40: Vastaps. „Papa, mama felvettek . . Beszélgetés Szakálv Györgynél 22.30: A KISZ Központi Művészegyüttes zenekara játszik 23.20: Operettrészletek 3. MŰSOR: 9.00: Operaáriák. Wolfgang Anhcis- ser énekel 9.25: Kamarazene 10.35: Klasszikus operettekből 11.30: Zenekari muzsika 13.07: Glenn Gould zongorázik 14.10: Stuart Mária 15.12: Károlyi Pál műveiből 16.00: Gorkij: Artmanovok. Beszélgetés Bárdos László irodalomtörténésszel 16.30: A hét zeneműve Mahler: VIII. szimfónia 17.00: A Fix együttes felvételeiből 17.30: A dalirodalom remekműveiből 18.04: Üj lemezeinkből 19.05: A Fővárosi Tanács Kodály Zoltán női kara énekel 19.35: Egészségünkért! 19.40: A Melos vonósnégyes hangversenye Közben: Kb.: 20.25: Üj város a Mátra alján: Pásztó Kb.: 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása Kb.: 21.30: A Poptarisznya dalaiból Kb.: 22.20: Zenekari muzsika Kb.: 23.00: Szakcsi Lakatod Béla dzsessz, kompozícióiból Porzik a hó mögöttünk (IX.) Befejezésül, karácsony köze. ledtén hadd vallják arról, hogy a fenyők szebbek a hegyeken, mint a szobákban. így gondolják ezt azok a gyerekek is, akik léccel a vállukon igyekeznek a sípályákra, amikor a felvonókon, behavazott erdőkön át a csúcsokhoz közelítenek. Szélrebbenésre száll az „ezüstpor”, szikrázóbb, mint a csillagszórók tüze, s ha tán megerősödik a fuvallat, s a tömött ágakról egy egy hókupac váltunkra huppan, derűs arccal megállapítjuk: mindig történik valami. Angyalhaj, aranyfüst is akad itt, ha repülő száll el a hegytaraj fölött, s csíkot húz az alkonyati égre. A magasból közeli tarajos gerincekre, távoli összefüggő vonulatokra látni. Qlyanok ezek, akár az ünnepre készült legszebb üdvözletek. S a ködön átsejlö napkorong, a korán ébredő ívelt hold a közelünkben vannak. S megláthatjuk innen a lenti világot is. Az országutak arra kanyarodnak, amerre a fehérbe öltözött tájakat áttöri a sűrű füst folyója: A városok, falvak táján ezek a folyók tavakká állnak össze. A szerencsésebb tornyok csúcsai bökik csak át a felszínt. A tisztaság érzetét kelti bennünk, tüdőnk szélesebbre tágul. Olyannak érezzük a levegőt, mintha könnyű táplálék volna. Amikor aztán a fenti, s a mélyi világot jól szemügyre vettük, megnézzük a pályák irányát, s elindulunk. Pár méter után m.v fordulunk is, ahogy a talaj vál. tozásai megkívánják. Lendületül még visszafogott. Aztán fokoz, tosan belemelegszünk: hosszabb rézsútsiklás következik, majd térdeinkkel megcélozzuk a mélységet, előre dőlünk, hosszabb szép iveket írunk léccel a hóba, aztán megszaporázzuk a futást nyesett, rövidebb fordulatokkal; új rézsútsiklás, pihentetőül, izmaink fiii engednek; mélyre guggolva sí- zünk, sípcsontunk a cipő ny vére támaszkodik; újabb kan rokban emelkedünk, majd mét mélyre megyünk le, völg> bunkón a testsúly, hegylábui. előre tolva a másikkal — sose í révén! — párhuzamosan egyn. vezetjük . . . Buckás lejtőre érve kissé visszafogjuk a tempót... a néhány éve divatos stílusssal haladunk tovább: a mélyedésekben „felállunk”, hogy a buckákra csúszva laza térdünket a talaj „mellünkhöz üsse” ... S amikor a bucka tetejére érünk s lécünkön semmi súly nincs, hirtelen elfő: dítjuk párhuzamosan vezetett Iccéinkét. Megállunk pihenni, majd nekilendülünk újból . . . Porzik a hó mögöttünk. Goór Imre (Vége) SOROKBAN • SOROKBAN A ZTE nyerte az NB Les labdarúgócsapatok téli terembajnokságat. X Londoniban a sakikvAlágbajnok-jelölti elődöntőben befejeződött :i Kaszparov—Korcsnoj párhlarc. Kaszparov 7:4-,re nyert, és bejutott ;i döntőbe. X Az 1983-as év legjobb súlyemelője a bolgár Blagoev len. magyar versenyző nem szerepel az első húsz 'között. X A jövő évi N fi Les ökölvívó-csapatbajnokság február 11-én kezdődik és március lkán fejeződik be. Az NB I-|ből a Bp. Építők esett ki, az NB II-,bői a Paksi SE jutott fel. A nyitóforduló párosítása: Tatabánya—Bp. Honvéd, Kun Béla SE—Ü. Dózsa, KSC—Plajks. X A tataibányai Király László nyente az első ízíben megrendezett súlyemelő Magyar Kupát, X Tegnap a kecskeméti sportcsarnokban megkezdődött a szakmunkástanulók és szakközépiskolások országos serdülő kötöttfogású birkózóbaj_ noksága. A résztvevőket Weither Vilmos, a 607-es számú Ipari Szak- munkásfképző Intézet és Autószerelő Szakközépiskola1 igazgatója kő. szöntöfte, -majd Szabó Attila, a megyei tanács pártbizottságának Bikára nyitotta meg a versenyt. X A Vasais víziiabdlacsapata, túráján;.:, első mérkőzésén 13:10-ee legyőzte Kiírna válogatottját. X 'Elkészült a labdarúgó NB II. tavaszi sorsolása. A bajnokság március 4-én kezdődik, és június 17-én fejeződik be. Az első fordulóban mindkét megyei csapatunk hazai pályán kezd. A KSC a Bakony Vegyészt, a BSK Nagykanizsai Olajbányászt fogadja. A részletes programot keddi szamunkban közöljük. Kós Károly Száz éve — 1883. december 16-án — született Kós Károly, a romániai magyar szellemi élet nagy alakja. A kiváló építész, grafikus, iró és műtörténész alkotásai szerepelnek alábbi rejtvényünkben a jubileum alkalmából. VÍZSZINTES: 1. Első regénye (1921), amelyben az erdélyi élet sűrített, komor, drámai légkörét mutatja be. (Zárt betűk: U, z.) 14. Nagy vonásokban, rajzzal ábrázol. 15. Ellenértéké. 16. Kártyaparttban résztvevők egyike. 1'7. Leterített szalma az istállóban. 18. Liszt-díjas operaónekesnö (Éva). 20. Ez a ..poronty” — ebihal. 21. Üt. utca német rövidítése. 22. Laza erkölcsitek. 24. Fözeléknövény. 25. Novemberire vonatkozó. 27. Ilusika, 28. Csónakot hajt. 30. Nem távoli. 31. Átkarolás. 33. Teheránból származó. 34. Szélek nélkül takar! 36. Egy szintén nem. 37. A germanium vegyjele. 38. Katonai vezényszó, úttörőköszönés. 4ü. Annyi mint, rövidítése. 41. A léik betűi keverve. 43. Igen erős igavonó állat, névelővel. 45. A Baskír ASZSZK fővárosa a Szovjetunióban. 47. Toprongyos. mai* szóhasználattal. 49. A sziget vége! 50. Madách drámáia. 52. Ritka női név (december 3.) 54. A franciák lapos, kery-k ellenző nélküli sapkája. 55. Az orvosi egyetem névbetűi. 56. Az alga belseje! 58. Balzsam. 59. . . . Dani. Móricz Sárarany cíimü regényének főhőse. 60. Zsörtölődni kezd! 61. Törökországban Irta, 1918-ban ezt a várostörténeti monng- ráfiáját. 64. . . . culpa; az én vétkem. 65. OOOÖÖ. 66. pupilla. 68. Az isme- retten adakozó névbetűi. 69. A hajnal istennője. 70. A jéghokizók sporteszköze. FÜGGŐLEGES: l. Miskolc hegye 2. Vasúti alkalmazott. 3. Szent Ist- vánról irt legjelentősebb regénye. Omladék. 5. Üres jel. 6. Becézett ■ finév. 7. Képes albuma, amelyben ti linómetszeten mutatja be az érti' !\ román, szász és magyar építészet játos emlékeit. 8. Üj-Zálamd polinéziai falu őslakója. 9. ... ipso; mae itt értetődően. 10. Testnevelési és sp ’ 1 bizottság rövidítése, ltl. Mint fi építész tervezte ezt a Sepsiszentgym gyön 1909—10-ben felépített kulturális intézményt. 12. Rendszeres tip kozás. 113. Gól eredeti angol sztiv.i 18. A latin é betűi. 19. A réntum Vt Jele. 22. Operett bárónő. 23. Fel. István regénye a gólyáról. 26. A mi vészetek egyike. 29. Lope de... legnagyobb spanyol drámaíró. 30. \ trianoni békeszerződést követően címmel írt röpiratában az államfői m lattól áléit tömegeket próbálta teli n - ni. 32. Magyar származású frai karmester (Georg.) 34. Éppen tr • 35. Kaszál. 38. Hűséges négylábú. Tova. 42. A Balaton-felvidák völgye, természetvédelmi terület, r . Névelős sporteszköz. 44. ... Summ, híres perui énekesnő. 46. Kvnia > , , hánykolódik. 48. Hajlata. 51. Hely •betűt (ŐRT). 53 . . . ego; valakinek .! hasonmása. 54. A nagybőgő népies neve. 57. Vasco de . . .; portugál n-n- gerész, elsőnek jutott el Indiába, Kelet-nigériai nép. 61. A beszéd sze. 62. Megyei Bizottság rövidít. , 63. Fél dollár! 66. Hangtalanul sn ' 67. Rongydarab! H. .1. A december 10-én közölt rejtvény helyes megfejtése: A SLÁGER OLYAN ZENE. AME! A JÜLt)N MEGY BE ÉS A KÖNYi KÖN JÖN KI. Az elmúlt héten közölt keresztről! vény helyes megfejtői közül kön\ utalványt nyertek: Rubes Attila, B Halász Gyula Kömpöc, Tamási Cat rlcia Kiskurtféiegylaáza, Fekete am .4.yin _Tern „..A it a..----------- -------------- -----