Petőfi Népe, 1982. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-23 / 223. szám

2 • PETŐFI NÉPÉ • 1982. szeptember 23. HOLLAI IMRE ELNÖKLETÉVEL « Folytatta munkáját az ENSZ-közgyűlés ülésszaka Gromiko—Gandhi találkozó MOSZKVA Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere szerdán Moszkvában találkozott Indira Gandhi indiai miniszterel­nökkel. A baráti légkörű találkozón hangsúlyozták, hogy a két ország közötti baráti kapcsolatok fejlesz­tése szempontjából igen fontos volt a Moszkvában hétfőn meg­tartott szovjet—indiai csúcsszintű találkozó. Nemzetközi kérdésekről szólva Indira Gandhi nagyra ér­tékelte a Szovjetuniónak azt a kö­telezettségvállalását, hogy nem al­kalmaz elsőként nukleáris fegy­vert. A találkozón megvizsgáltak né­hány, a nukleáris fegyverkísérle­tek teljes betiltásával kapcsolatos kérdést is. Mindkét részről hang­súlyozták annak fontosságát, hogy erről megfelelő szerződések jöjje­nek létre. Andrej Gromiko és Indira Gandhi áttekintette a délnyugat­ázsiai és a dél-ázsiai helyzetet is. Megerősítették, hogy a Szovjet­unió és India továbbra is szoro­san együtt akar működni nemzet­közi téren Ázsia és az egész világ békéjének és biztonságának meg­szilárdítása érdekében. események sorokban BUDAPEST ____________________ Lo sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke szerdán fogadta dr. Ar­thur Agstner-t. az Osztrák Köz­társaság új magyarországi rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követét, aki átadta megbízóleve­lét. Az eseményen jelen volt Szarka Károly külügyminisz­ter-helyettes. MOSZKVA Egy korábban létrejött megál­lapodással összhangban szeptem­ber 21—22-én Moszkvában meg­tartották a KGST-tagállamok állandó képviselőinek tanácsko­zását. A találkozón magyar rész­ről Marjai József miniszterel­nök-helyettes vett részt. A ta­nácskozáson áttekintettek több, a KGST-tagországok gazdasági együttműködésének fejlesztésé­vel kapcsolatos kérdést. A tanácskozás résztvevőit fo­gadta Vlagyimir Dolgih, az SZKP KB Politikai Bizottságának pót­tagja, a Központi Bizottság tit­kára. BECS_____________________________ „Nem kizárt, hogy a Palesz­tinái Felszabadítási Szervezet még ebben az évben megnyitja képviseletét Helsinkiben" — nyilatkozta szerdán Kalevi Sor­sa finn kormányfő Kreisky oszt­rák kancellárral folytatott első hivatalos megbeszélését követő­en — jelezvén ily, módon is azt, hogy a közel-keleti helyzet, azon belül is a libanoni dráma vezető helyet foglalt el a szerdán meg­kezdődött osztrák—finn kor­mányfői megbeszélésen. Az ENSZ-közgyűlés 37, ülés­szaka, mely kedden kezdte meg munkáját, az ünnepélyes megnyi­tó után a tisztségviselők megvá­lasztásával folytatta a tanácsko­zást. Az ülésszak napirendjén több mint 100 kérdés szerepel, ezek általános vitája a jövő hét elején kezdődik. A megnyitón a közgyűlés közfelkiáltással válasz­totta elnökévé Hollai Imrét, a Magyar Népköztársaság külügy­miniszter-helyettesét. Hollai Im­re ezután beszédet mondott, melyben hangsúlyozta: „Tuda­tában vagyok annak, hogy az irántam megnyilvánuló bizalom személyemen keresztül elsősor­ban országomnak és népemnek szól. Országunk együttműködést akar mindazokkal, akik hozzá hasonlóan hűek az ENSZ alap­okmányában lefektetett nemes cé­lokhoz és elvekhez, s a nemze­tek előtt álló problémákat ezek szellemében tartják megoldható­nak. Erejéhez mérten kiveszi ré­szét mindazon közös erőfeszíté­sekből, amelyek a leszerelés, a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítására, a gazdasági és társadalmi haladás előmozdítá­sára irányulnak." A továbbiakban elemezte az ENSZ világtörténelmi szerepét, s rámutatott, hogy az alapokmány meghatározta elvek a mai fe­szült nemzetközi helyzetben még erősebben érvényesek. Végezetül a következőkben foglalta össze Szerdán premier színhelye volt Peking: Margaret Thatcher sze­mélyében hivatalban levő brit miniszterelnök először érkezett Kínába. Margaret Thatchernek azonban a kínai főváros mégis is­merős: 1977-ben, ellenzéki vezető­ként már felkereste Kínát. A brit miniszterelnök Tokióból érkezett, három napot tölt Pe- kingben, útjának további állomá­sai Sanghaj és Kanton. Innen Hongkongba utazik. Forma sze­— Ilyen helyzetben bármely tisztességes kormány lemondana — így nyitotta meg szerdán az iz­raeli parlament rendkívüli ülését Simon Peresz, az ellenzéki mun­kapárt vezetője. A knesszet ülésén, amelyet a bejrúti palesztin menekülttábo­rokban elkövetett tömegmészárlá­sok kivizsgálása ügyében hívtak össze, Peresz leszögezte, hogy el­sősorban Begin kormányfőt és Sáron hadügyminisztert tartja fe­lelősnek a Bejrutban történtekért. Az ellenzéki vezető követelte a két politikus lemondását. Kinek az őrült ötlete volt a fa- langistákat a menekülttáborokba «9 Hollai Imre az ülésszak előtt álló feladato­kat: ,.— Biztatást és támogatást kell nyújtanunk a tárgyalások­nak, valamint újabb lendületet adni az együttműködés visszaté­réséhez. — Elő kell segítenünk a lesze­relés ügyét. — Közelebb kell kerülnünk a válsághelyzetek igazságos és bé­kés megoldásához, dekcjoniali- zációs folyamat megállításához. — Tovább kell lépnünk a köl­csönös előnyökön nyugvó gazda­sági kapcsolatrendszer létrehozá­sában, és elősegíteni a társadal­mi haladást. rint Hua Kuo-feng 1979-es angliai látogatását viszonozza. Azóta három évvel közelebb került a hongkongi új területekre 1898-ban kötött kínai—brit bérleti szerződés lejártának időpontja: 1997. július 1. Kína továbbá a Hongkong többi részét már koráb­ban elszakító egyenlőtlen szerző­déseket sem ismeri el, s vissza kí­vánja szerezni felségjogát a terü­let felett. küldeni? — kérdezte Peresz. „Ha önök nem látták előre, hogy mi lehet egy ilyen szerencsétlen dön­tés következménye, akkor óriási hiba lenne továbbra is megbízni önökben . .. Egy tisztességes kor­mány a lemondást választaná.” Sáron hadügyminiszter kevé- lyen elutasította az ellenzék vád­jait, és azzal mentegetőzött, hogy a falangisták — az izraeliek tudo­mása szerint — csakis a megbúvó palesztin terroristák felkutatására indultak. Mindazonáltal beismer­te, hogy ő adott engedélyt a fa- langistáknak a táborokba való be­hatolásra. Hollai Imre veterán ENSZ-dip- lomata, aki belülről ismeri a vi­lágszervezetet, és ez biztosíték valamennyi küldött számára — így jellemzi a The New York Times szerdai száma az ENSZ- közgyűlés 37. ülésszakának ked­den megválasztott magyar elnö­két. Az amerikai lap Hollai Imre székfoglaló beszédéből azt a részt emelte ki, amelyben a magyar diplomata síkraszállt a leszerelé­sért és sürgette a fegyverkezési verseny megfékezését. A Bemard Nossiter, a The New York Times ENSZ-tudósítója által írt cikk bemutatja Hollai Imre pályafutását. Idézi azokat a véle­ményeket, amelyek a magyar dip­lomatát „megnyerő, korrekt és magabiztos” emberként jellemzik, elismeréssel ír nyelvtudásáról és emlékeztet rá, hogy büszke mun­kásszármazására. A kambodzsai népirtó rezsim, a Pol Pot-isták és cinkosaik bár­miféle részvétele az ENSZ-köz­gyűlés soronlevő ülésszakán el­lentétben áll a világszervezet- alapokmányának szellemével és betűjével — húzta alá Pérez de Cuellar főtitkárnak és Hollai Im­rének, a 37. ülésszak elnökének küldött levelében Hun Sen, a törvényes Phnom Penh-i kor­mány külügyminisztere. IRÁN-IRAK Légitámadással „ünnepelték” az évfordulót Az iraki—iráni háború kitörésé­nek második évfordulóján, szer­dán az iraki légierő nagyerejű tá­madást intézett több iráni célpont ellen. Az iraki repülőgépek — bagdadi jelentések szerint — fel­derítő repüléseket hajtottak vég­re Teherán felett is, ahol katonai díszszemlével emlékeztek meg az évfordulóról. _rj(mjcl „ szerint az iraki bombázók „katonai célpontokat és összevont csapatokat” támadtak több körzetben, valamint a Kharg- szigeti olajkikötőt, s elpusztítot­ták berendezéseinek nagy részét. A szerdai bagdadi lapok szerint az iráni hadsereg újabb offenzí­vára készül. Az ÍRNA iráni hírügynökség nem adott hírt az iraki támadá­sokról, csak azt közölte, hogy irá­ni harci gépek elűztek Teherán körzetéből egy iraki bombázót, amelyet — a hír szerint — a fő­város lakott területei elleni ak­cióra vetettek be. Olof Palme, a svéd kormány leendő miniszterelnöke folytatja közvetítő tevékenységét az iraki— iráni háborúban — jelentették be szerdán Stockholmban. Margaret Thatcher Pekingben Az izraeli ellenzék Begin és Sáron lemondását követeli Őszi erőpróba a szállításban (Folytatás az 1. oldalról.) éjszakai műszakokban is rakod­nak a dolgozók, maximálisan ki­használva a nagy értékű gépi be­rendezéseket. A Volán mindenütt a vasút tevékenységét kiegészítve, a fu­varfeladatokat egyeztetve \veszi ki a részét az őszi csúcsforga­lomból. Naponta 1200 gépkocsi­ja vesz részt szerte az országban a mezőgazdasági termékek be­takarításában, elfuvarozásában. A munkamegosztás értelmében el­sősorban az állomásokra és azok­ról szállítja el az árut, de ha közei van egymáshoz a feladó és a címzett, a Volán feladata a közvetlen szállítás. A „répacsúcs” idején napi 550 gépkocsi viszi a cukorrépát a gyárakba, s az ott keletkező — takarmányozásra még kiváló — répahulladékot vissza a mezőgazdasági üzemekbe. A megnövekedett szállítási igé­nyeket kétműszakos munkarend­del éjjel-nappali fuvarozással elé­gítik ki, s most használják ki igazán a szervezésben rejlő tar­talékokat. A gépkocsikkal sincs gond, hiszen az év során rend­szeres és folyamatos a karban­tartásuk. gatókkal, amelyen a többi között azt is megkérdezik, hogy milyen típusú lakásban, hányán laknak, van-e telkük stb, és ezek figye­lembevételével döntenek. A szo­ciális ösztöndíjak összege egyé­nenként változó, de garantálják, hogy a 2600, illetve 3400 forintos egy főre jutó jövedelem 80 száza­lékáig kiegészítik a diák pén­zét. Az elosztásról mindenütt a hallgatók bevonásával döntenek. Az egyetemek, főiskolák auto­nómiája az ösztöndíjak új rend­szerének bevezetésében is meg­nyilvánul. Van, ahol a hivatalos 3,00-os vizsgaátlagnál magasab­ban szabták meg a tanulmányi ösztöndíj odaítélésének alsó ha­tárát (különben a bölcsészek és a művészeti főiskolások tanulnak a legjobban) ás akad, ahol prog­resszívon emelkedik az ösztön­díj a tanulmányi eredmény javu­lásával. Kérdésekre válaszolva az ál­lamtitkár elmondta: az új ösz­töndíjrendszer várhatóan a hall­gatók kétharmadának lesz jobb. mint a korábbi volt. A főisko­lások, egyetemisták egyhatoda nem érez változást, egyhatoda pe­dig rosszabbul jár (azokról van szó, akik rosszul tanulnak, és egy főre jutó jövedelmük meghalad­ja a meghatározott plafont). A keresetek növekedésével szá­molva a tárca illetékesei évente megszabják a figyelembe veendő jövedelmi határokat. A bejárók kérdése is fölvetődött, velük kap­csolatban Korcsog András arra utalt, hogy a szociális ösztöndí­jat rugalmasan lehet - odaítélni, egyéni mérlegelés alapján alkal­masint olyan diáknakvis, aki el­éri a 4000, illetve a 3200 forintos egy főre jutó jövedelemártéket. A finomítások, változtatások vég­célja: az összes ösztöndíjból min­den felsőoktatási intézmény lét- számarányának, és a hallgatók ta­nulmányi eredményének megfe­lelően részesedjék. A mostani in­tézkedések ezt körülbelül egyhar- mad részben oldották meg. B. J. Lázár György Kispesten Szerdai munkanapján Lázár György, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Miniszterta­nács elnöke látogatást tett a fő­város XIX. kerületében, Kispes­ten. Kíséretében volt Békési László, a Budapesti Pártbizottság titkára. KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT „Siralomvölgy” - számokban Sok mindennek kellett a világ- gazdaságban történnie ahhoz, hogy a Nemzetközi Pénzügyi Alap, az IMF most nyilvánosság­ra hozott évi jelentését a tartóz­kodó és mélyen konzervatív Neue Zürcher Zeitung gazdasági rova­ta ilyen címmel közölje: „A vi­lággazdaság a siralom völgyében”. Kockázatos művelet A részletes és elemző jelentés számos területre kiterjed, közép­pontjában azonban a munkanél­küliség páratlan méretű burján­zása áll. A jelentés benyújtásá­nak napjaiban hajtotta végre Reagan amerikai elnök azt a koc­kázatos gazdasági műveletet, amellyel 180 fokos fordulatot haj­tott végre egész korábbi gazda­ságpolitikájához képest. Adó- csökkentési filozófiáját megha­zudtolva, kénytelen volt emelni az adókat. Erre az amerikai gaz­daság mai helyzetében elsősor­ban az kényszerítette, hogy tíz­millió fölé emelkedett az ameri­kai munkanélküliek száma, és el­érte a munkaképes lakosság 10.8 százalékát. A munkanélküliség szerkezete még ijesztőbb: a 16—20 év közötti korosztály esetében 25 százalék, a néger lakosság sorai­ban csaknem 50 százalék a mun­kanélküliéi aránya, Hozzáve- heljük, hogy az ipari termelés Amerikában jelenleg több mint hét százalékkal kevesebb, mint egy esztendeje és pillanatnyilag semmi jel nem mutat föllendülés­re. A munkanélküliség pedig im­már politikai feszültséggel fenye­get. Közben a tőkés világ legna­gyobb hatalmának helyzete ter­mészetesen kihat az egész világ- gazdaságra, különösképpen a többi tőkés országra. Ami az ipari termelést illeti, az csak Japánban ért él szerény, alig több mint két százalékos emelke­dést az egy évvel ezelőtti hely­zethez képest. Az összes többi ve­zető tőkés országban csökkent az ipar termelése, s egyúttal nőtt a munkanélküliek száma. A dolgo­zó lakossághoz viszonyított arányt tekintve az Egyesült Államokat csak Nagy Britannia előzi meg 12,5 százalékos munkanélküliségi aránnyal. Ezt követi Franciaor­szág, ahol 8,4 és Nyugat-Német- ország, ahol 7,7 százalék a muta­tószám. Gyorsuló hanyatlás Abszolút számokban ez azt je­lenti, hogy Angliában hárommil­lió körül van a munkanélküliek száma, Franciaországban két és fél-, Nyugat-Németországban pe­dig kétmillió körül ingadozik. Fi­gyelemre méltó, hogy az utolsó 12 hónapban a munkanélküliség növekedési üteme mindenütt fel­gyorsult. A tőkés országok legszélesebb körű gazdasági szervezetének, az OECD-nek párizsi titkársága sze­tt A Nemzetközi Pénzügyi Alap torontói konferenciáján A. W. Clausen, a Világbank elnöke bo­rúlátó beszédet mondott. rint karácsonyra a vezető ipari országokban a munkanélküliek száma eléri a 30 milliót. A követ­kező esztendőkben, 1983-ban pe­dig akkor is 32 millió fölé emel­kedik. ha közben — ami egyálta­lán nem bizonyos — a jelenlegi gazdasági visszaeséssel szemben három százalék körüli gazdasági növekedés bontakozna ki. A tőkés világ két malomkő kö­zött őrlődik: a munkanélküliség­gel szemben olt az infláció is ... A gazdasági visszaesés és a mun­kanélküliség szorító erején pe­dig egyelőre nem változtat az sem, hogy rendkívül kemény gaz­dasági intézkedésekkel számos országban sikerült csökkenteni az áremelkedés ütemét. Rend­szerint éppen ott, ahol a munka- nélküliség növekedése a legna­gyobb. Az angol konzervatív kor­mány például nyolc százalékra, a Reagan-rezsim 6,5 százalékra szorította le az inflációt. Az ár persze magas: a béremelés erős visszafogása következtében a reálbér stagnál, vagy csökken. Az egész világ gondja A szolid svájci lap ezért válasz­totta a „siralomvölgye” kifeje­zést. Félreértés ne essék: a tőkés világ vezető országaiban kibon­takozott makacs válság az egész világgazdaság számára kedvezőt­len. Az exportpiac szűkülése, és a magasodó protekcionista in-* tézkedásek korszaka fokozza a külkereskedelemben erősen ér­dekelt néhány szocialista ország nehézségeit. Még élesebben ront­ja a rendkívül kis gazdasági tű­rőképességgel rendelkező fejlődő országok kilátásait. Ezek az or­szágok a maguk rendkívül ala­csony szintjéhez képest is csak évi két százalékkal tudták bővíte­ni gazdaságukat az elmúlt 12 hó­napban. Az évtizedeik óta tapasz­talt legalacsonyabb növekedési arány ez. S náluk mindez páro­sul a lakosság számának rendkí­vül gyors növekedésével, ami azt jelenti, hogy az egy főre jutó jö­vedelem rohamosan és tragikus mértékben csökken, éppen ott, ahol az általános szegénység kö­vetkeztében a legkisebb megingás a szó teljes értelmében vett tö­megnyomort fokozza. (—•—e) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT « Véget ért a KISZ-propagandisták ülése Szerdán szekcióülésekkel folytatta munkáját a KISZ országos agi- tációs és propagandatanácskozása. A résztvevők megvitatták munká­juk időszerű kérdéseit, áttekintették a fiatalok eszmei, politikai ar­culatának alakulására ható tényezőket. A tanácskozás dr. Nagy Sán­dornak, a KISZ KB titkárának zárszavával ért véget. • Befejeződött a tervezési tanácskozás Szerdán a Magyar Tudományos Akadémián plenáris üléssel befe­jeződött a népgazdasági tervezés fejlesztésével foglalkozott kétnapos tanácskozás. Az Országos Tervhivatal az MTA közgazdaságtudományi intézete, a Magyar Közgazdasági Társaság, valamint intézeti és válla­lati közgazdászok, illetve tervezési szakemberek négy szekcióban vi­tatták meg a tervező munka aktuális és hosszú távú kérdéseit. A délutáni plenáris ülésen a szekciók munkájáról szóló beszámo­lók után Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, az Országos Terv­hivatal elnöke mondott zárszót. Megállapította: a tanácskozás elérte kitűzött célját, hozzájárult a népgazdasági tervezés jobbításához, politikai-szakmai tekintélyének erősödéséhez. A miniszterelnök-helyettes megállapította: — Több bírálat érte a középtávú tervezés merev azonosítását az ötéves tervekkel. Ma az elő­relátás biztonsága kétségkívül erősen korlátozott. Ezért — igazodva a körülményekhez — 2—3 éves időtávra célszerű meghoznunk bizonyos nagy horderejű gazdaságpolitikai döntéseket, hisz csak ilyen időszak­ra lehet a döntések pályaívét és hatásait jól belátni. Cselekvésünket hozzá kell igazítani a változó feltételekhez, lehetőségekhez és felada­tokhoz. Ugyanakkor ellent kell tudni állni annak a kísértésnek, hogy az irányító szervek indokolatlanul beavatkozhassanak a vállalatok, szövetkezetek munkájába. A tervezésnek fel kell tehát vállalnia azt a szerepet, hogy az operatív gazdasági tevékenység meghatározott pá­lyán és kiszámítható módon fejtse ki hatását. Faluvégi Lajos ezután arról a sokak által érintett kérdésről szólt, ami a gazdaság mai állapotával, ennek gazdaságpolitikai összefüggé­seivel foglalkozik. A pénz több, a rendszer új, a cél régi (Folytatás az 1. oldalról.) az elosztás elve, és gyakorlata. Üj elnevezés az általános ösztöndíj (nagyjából a korábbi tanulmányi ösztöndíjnak felel meg), amely három fő csoportra osztható. Az átlagot messze meghaladó ered­ményt elérő hallgatók továbbra is Népköztársasági Ösztöndíjat kapnak, ennek korábbi 1200 fo­rintos értékét havi 2000 forintra emelték. A parlamenteken el­hangzott, hogy kiváló kevés van, a kiválót megközelítő sok, de őket az átlagosnál nehezebb jól premizálni teljesítményükért. Az ő számukra vezették be a kiemeli ösztöndíjat 1200—1500 forintos havi összegekkel. Az általános stipendium szélső határai a ko­rábbi hónaponkénti 100—700 fo­rintról 200—1200 forintra emel­kedtek. Növelték a termelési gya­korlatokat kiegészítő ösztöndí­jakat is. Nagyobb a változás a szociális ösztöndíjak új rendszerében. Megszüntették a korábbi kötele­ző kategorizálást — a természet­beni juttatások tekintetében is. Ez utóbbi legfontosabb jegyeit már tapasztalták a kollégisták: ezentúl mindenki 600 forintot fi­zet a diákotthoni elhelyezésért, és, ugyancsak egységesen 675 fo­rintot az ebédért és a vacsoráért. Az intézkedés eredményeként az önköltség 75 százalékát fedezik a díjak. Visszatérve a szociális ösztöndíjakra: ezt azok kérhetik, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem 2600 (helyben la­kók esetében), ill,etve 3400 forint (hű kóíiégi^fcr8r$ati"'d£8f!\ Mi­vel azonban a. hjvgtalo® jövedel­mi igazólások nem fejezik ki ä családok vagyoni állapotát — szá­mos esetet idéztek fel. amikor a papíron 1200 forintos egy főre jutó kereset mellett balatoni nya­raló, két-három gépkocsi, több­szintes családi ház képezte a családi tulajdont — egyetemen­ként. főiskolánként különböző módszerekkel, de ezt is felmérik. Információink szerint ösztön- díjkérő lapot töltetnek ki a hall-

Next

/
Oldalképek
Tartalom