Petőfi Népe, 1981. augusztus (36. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-14 / 190. szám

1981. augusztus 14 • PETŐFI NÉPE • S Néprajzgyűjtő, régészkedő diákok • A restaurátori munkával ismerkednek a diákok. m Negyvenöt megyebeli középiskolás lány és fiú honismereti táborozáson vett részt augusztus első hetében Kecskeméten. A Bács-Kiskun megyei Mű­velődési Központ — a népfront és a KISZ megyei bizottságának, valamint a kecskeméti múzeumnak a támogatásával — másodszor szervezte meg ezt az ifjúsági tábort. A diákok kiscsoportokban földrajzi neveket gyűj­töttek, kihalóban lévő kismesterségek és a népi folklór hagyományait kutatták, egy részük pedig régészkedett. Számos szakmai előadáson is bőví­tették ismereteiket, Az egyhetes táborozás összegzéssel zárult: a cso­portok tagjai beszámoltak egymásnak munkájuk eredményéről. A földrajzi nevek gyűjtői Kerek­egyházán szorgoskodtak. Utcaneveket, dűlőneveket gyűjtögettek egyebek között. A falu határát lovas - kocsival járták. Körülbelül ötven kilométert ko- csikáztak, s ez nágy élményt jelentett számukra. Hasznosan dolgoztak. Elmondták, hogy olyan ér­tékes anyagot sikerült összegyűjteni, amely a szak­emberek szerint beépíthető a készülő megyei föld­rajzi návgyűjteménybe. Mások Kecskeméten és Kiskunfélegyházán öreg mézeskalácsost, takács- és kovácsmestert, valamint kosárfonót faggattak mesterségük fortélyairól. Mindent feljegyeztek, magnetofonszalagon rögzí­tettek. Egy folklórcsoport Kecskemét környékén és Nyárlőrincen hiedelmeket, babonákat, jóslásokat, boszorkányhistóriákat gyűjtött. Mosolyogva mesél­ték többek között, hogy a • modern nagy városrész, a Széchenyiváros közvetlen közelében élő tanyai emberek körében milyen elevenen élnek még e ha­gyományok, s hogy sokan még ma is hisznek ezek­ben. Néhányan társadalom-néprajzi gyűjtést vé­geztek, régi és mai udvarlási szokásokat, kubikos­emlékeket jegyeztek fel. Meghallgatták dr. Szabó László kandidátusnak, a szolnoki múzeum tudo­mányos főmunkatársának a társadalomról, család­ról és munkaszervezetről tartott érdekes előadását. Mindez hozzásegíti őket ahhoz, hogy önállóan is kutassanak majd. Egy másik folklórcsoport szólá- aokftk kgzijjflpdásokat,' ritfiju^pjcat és, .népzenét gyűj­■■ Tizenhat diák régészkedett. Hetényegyháza ha­tárában Árpád-kori templom feltárásánál, Tisza* Kécske mellett pedig ugyancsak e korból származó temető, és szarmatakori település ásatásánál segéd­keztek. Lászlófalván megnézték a tatárjárás idején elpusztult Szentkirály nevű hajdani település és temető feltárását. A helyszínen az ásatásról és a Duna—Tisza közén letelepített kunokról dr. Pálóczi Horváth András régész, a Magyar Nemzeti Múze­um munkatársa tartott előadást a diákoknak. A hí­res kunbábonyi avar fejedelmi leletekkel H. Tóth Elvira, a kecskeméti múzeum tudományos főmun­katársa, a bátmonostori középkori ásatással pedig Biczó Piroska régész ismertette meg a fiatalokat A kecskeméti múzeumban Laczkó János restaurá­tor a régészeti tárgyak restaurálásáról beszélt, s bemutatta műhelyét. A táborzáró összejövetelen Szabó Csaba, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója el­mondta, hogy a honismereti táborozás elérte cél­ját: a fiatalok beszámolói azt bizonyítják, hogy hasznosan töltötték el az egy hetet. Arra buzdítot­ta őket, hogy a jövőben még aktívabban kapcsolód­janak be a népfront által szervezett honismereti mozgalomba. Dr. Lisztes László megyei könyvtár- igazgató, a megyei népfront-elnökség nevében ar­ra kérte a diákokat, hogy folytassák e hasznos te­vékenységet lakóhelyükön, a most gyűjtött anya­got pedig küldjék el megyei pályázatra. Befejezésül Szenti Tibor főiskolai tanár, „A tanya” című könyv szerzője tartott előadást a vásárhelyi tanyavilág népi építészetéről. A tábort jövőre ismét megszervezik. Rapi Miklós Mátyás hollójától a Toshibáig Lovasjátékalról mondhatni az egéiz ország Ismeri a Veszprém megyei Nagyvázsony nevét. Akik pedig sze­mélyesen is élvezői voltak az immár nemzetközi érdeklődést keltő szin- pompás látványosságnak, közelebbről megismerkedtek a községgel. Meg­szemlélték, bejárták a XV. század má­sodik (elében épült várát, amelyet 1472-ben Mátyás király vitéz hadvezé­rének, a legendás hirű Kinizsi Pálnak jutalmul ajándékozott. Ahogy a vár közelsége történelmi hangulatot éb­reszt a lovasjátékokhoz —, úgy nyújt szimbolikus „hátteret” a nagyvázso­nyi medencét északról határoló Kab- hegy too méter magasra felnyúló tö­mege — tetején a tévétoronnyal — a helység másik nevezetességének, a postamúzeumnak. A várat övező népi házak egyi­kében rendezték be ezt az igen érdekes és ugyancsak a község történetéhez kapcsolódó kiállí­tást. (A Buda—Fehérvár—Veszp­rém—Tapolca közötti postako­csijáét egyik lóváltó helye volt itt, amelyet már 1792-ben emlí­tenek.) Mátyás király — Kinizsi Pál — Nagyvázsony — Vár — Postamú­zeum. A Mátyás előtti időkben pos­tahivatalok, rendszeres postajá­ratok még nem működtek. Má­tyás uralkodásának kezdetén a híreket lovas futárok, a szemé­lyeket és tárgyakat — árukat — pedig nehézszekerek szállítot­ták. Ez utóbbiak igen lassan közlekedtek, naponta 20—30 km- nél hosszabb utat nem tudtak megtenni. Tudjuk — nagy királyunk szá­mos háborút viselt, s a harcok szüneteiben sokat utazott az or­szágban. A gyakori helyváltozta­tás szükségessé tette egyrészt a közlekedés meggyorsítását, más­részt a székhelyével való állan­dó összeköttetés biztosítását. Va­lószínűleg tőle ered a könnyű és gyors kocsi gondolata. Ennek ki­vitelezését a Tata és Komárom között fekvő Kocs' község ügyes járműkészítői végezték, mégpe­dig olyan sikerrel, hogy az álta­luk készített „kocsi szekér” kül­földön is elterjedt. A „kocsi” szó kezdetben az előállító helyet, később magát a járművet jelöl­te. Nevét több országban is át­vették; németül Goschi, Kutsche, franciául: coche (kiejtése kos), angolul: coach (koucs), Bonfini, a Mátyás udvarában élő olasz humanista leírása szerint: „gyors volt, naponta százezer lépésnyi (kb. 75 km) utat is megtett”. Má­tyás egyidejűleg a rendszeres fu­tárjáratok, ...valamint a lóváltó állomások számát is szaporította. Bécs megszállása a magyar hírközlés történetében is neve­zetes eseménynek számít, mert ekkor, azaz 1485-ben létesült Bécs és Buda között az első rendsze­resen közlekedő postajárat. A postamúzeum ún. Hunyadi- szobájában láthatók a korabeli A Lenn: latkészlet a XVIII. szá­zadból (amikor a levéldíjak a súly (lat) és távolság (mérföld) szerint alakultak): középen: 300 éves zsebnapóra: jobbra: posta­bélyegző a múlt századból. • A detektoros rádió korunkban már furcsa „tü­nemény”. (Tóth Sándor felvételei.) • A bélyegkiállítás tablói fölött az egykori deli­zsánsz képei. • A közlekedés és a hírközlés Mátyás korabeli emlékei, „slágerként’” a kocsi szekér”-rel. közlekedés, valamint hírközlés emlékei. Másik helyiség a postaforga­lom történetének további neve­zetes emlékeit szemlélteti. A mo­hácsi vész után a postaügy csak Magyarország nyugati és északi részén fejlődött kielégítően. A posták legfőbb igazgatását a bé­csi császári udvar intézte. A vá­rosokban postaállomások létesül­tek, ezeket menetrend szerint közlekedő postajáratok kötötték össze egymással. A járatok nem­csak leveleket és csomagokat, hanem utasokat is szállítottak. Az egyes postaállomások élére németül beszélő postamestereket neveztek ki, akik állásukat el is adhatták. III. Károly 1722-ben felségjog alapján a Habsburg-birodalom egész postáját állami kezelésbe vette. A postaállomások posta- mesterségek, a lóváltó helyek ló­váltó állomások lesznek. A pos­taépületek homlokzatára a Habs- burg-család címere, a kétfejű sas került — német nyelvű fel­irattal. Mária Terézia uralkodása idején — 1752-ben — bevezet­ték a delizsánszot. Ez akkor fe­kete-sárgára festett négylovas nagy kocsi volt, belül 9, kívül 2 utas számára. Lassúsága miatt gyorskocsit állítottak be helyette, an-it később delizsánsznak ne­veztek el. Az osztrák posta német hiva­talos nyelvével és vezetőivel so­hasem volt népszerű hazánkban. Ezért függetlenségi harcaink első teendői közt mindig a posták átszervezése, magyarrá tétele szerepelt. A kiállításon II. Rákó­czi Ferenc postavonatainak tér­képe emlékeztet ezekre az idők­re. A forgandó hadiszerencsére való tekintettel élelmes posta­mesterek kétoldalú forgatható cí­me- rtáblákat függesztettek ki. A törökök kiűzése után nehe­zen ment végbe a felszabadult országrészeken a postaszolgálat helyreállítása és fejlesztése. A -legfőbb irányítás továbbra is Bécsben maradt. A tőkés társadalmi rend kiala­kulása idején a posták a hír­közlés erőteljes megyorsítására tülekedtek. E célból a gőzhajót és a vasutat azonnal igénybe ve­szik a postaanyag szállítására. A pcstakogsi-közlekedés fokozato­san elsorvad, majd megszűnik. Az 1848-as szabadságharc ide­jén Klauzál Gábor miniszter szá­mos nagyszabású reformot ter­vezett. Ezek közül legfontosabb a levéldijak leszállítása, és a hír­lapelőfizetési szolgálat bevezeté­se volt. A szabadságharc bukása után 1867-ig megszűnt hazánk s vele együtt a posta független­sége. A kiegyezés után a ma- g> ar posta részben visszanyeri önállóságát, hálózata szélesedik, szolgáltatásai szaporodnak. 1869- ben az osztrák postával egyide­jűleg a világon elsőnek hozzák forgalomba a levelezőlapot, amely olcsó díjával csakhamar igen népszerűvé válik. A kiállítás külön emlékezik meg 1919-ről, a Magyar Tanács- köztársaságról, a magyar—szov­jet kapcsolatokat építő távirat­váltásokról és a postás ezred hősi harcairól. Hazánk felszabadulása után postánk lendületesen fejlődik. A hálózat, a szolgáltatások körének bővülése folyamatos, említsük csak közülük a részvételt az or­szág pénzforgalmának lebonyolí­tásában, s - a teljes hírlapszolgá­lat átvételét. Legújabban az irá- nj ító számok bevezetésével, a feldolgozás automatizálásával a levelezések forgalmának gyorsí­tását érte el. (t) • A távközlés történetének jellegzetes darabja • - a Morse-rendszerű távíró. • Ilyen postakocsira még a mai öregek is emlékeznek. A. SZTRUGACKI] — B. SZTRUGACKIJ yv. Nehéz istennek lenni (3.) Az erdőn keresztül út haladt, amelyet vagy két évszázaddal azelőtt vágtak. Az ezüstbányá- hoz vezetett, és az hűbéri jog szerint a Pampa báróké, Totz marsall egyik harcostársának leszármazottaié volt. A Pampa bárók hűbéri joga évi tizenkét púd szinezüsibt: került az árki-* nari királyoknak, azért mind­egyik király i ónra lépése után sei eget gyűjtött, és Bau várá­nak, a bárók fészkének bevéte­lére indult. A vár falai erősek voltak, és a szétvert hadsereg Visszatérése után az arkanari • királyok újra meg újra megerő­sítették a Pampa bárók hűbéri jogait, más kiváltságokkal, egye­temben. A Csukló Erdő sötét titkokkal volt tele. Nappal a délre vezető úton érccel megrakott szekérka­ravánok vonultak, éjjel azon­ban az út kihalt volt. Azt beszé- ték, hogy pókok ugrálnak az ágakról a lovak nyakára, egy pillanat alatt átharapják ' erei­ket s mohón szívják a vérüket. Azt beszélték, hogy erdőben az óriás Peh vadállat kóborol, amelyet pikkely takar. Valaki látta, amint fényes nappal, pa­naszosan dörmögve áthaladt az úton a csupasz vadkan. Akadt itt szökevény rabszol­ga, lapockái között bélyeggel, szótalan és könyörtelen, akár a a bolyhos vérszopó pók. Meg hétrét görnyedt varázsló, aki titkos gombát szedett bűvös fő­zeteihez, amelyek segítségével az ember láthatalanná válhat. A félelmetes Görbe Mérleg le­gényei is járogattak az úton, és az ezüstbányából megszököttek is. Egy mérföldre az úttól, egy vénségtől elszáradt, óriási fa alatt, megfeketedett faház süppedt a földbe. Emberemlékezet óta itt állt, ajtaja mindig zárva volt, a korhadt tornác előtt pedig egész fa törzsből faragott, roggyant bálványok meredeztek. Ez a ház a legeslegveszedelmesebb hely volt a Csukló Erdőben. Nem túl régen, az Özön falu­ból való Fityisz Irmó, a józan éle­tű falubolondja, egy este odaté­vedt a házhoz és benézett az ab­lakon. Egészen hdbbantan tért ha­za, és miután kissé összeszedte magát, elmesélte, hogy a házban éles fény volt, az egyszerű asztal­nál felhúzott lábbal ült a pádon egy ember és hordóból ivott, amelyet fél kezével tartott. Nyil­vánvalóan maga Szent Mika le­hetett, még a megtérése előtt: töhbnejű, korhely és mocskos, szájú. Az egész környékről oda­gyűltek, hogy meghallgassák a bolond elbeszélését. A dolog az­zal végződött, hogy megjelentek a rohamosztagosok, és a kézét hátrakötve elhurcolták Arkanar városába. A házról mindazonál­tal továbbra is beszéltek, és mos-, tanában csakis Részeg Barlang­nak nevezték... Rumata a Részeg Barlang tor­náca előtt leszállt a lováról, a kantárszárat az egyik bálvány köré csavarta. A házban fény égett, az ajtó tárva volt, és az egyik sarokvason csüngött. Az asztalnál Kabani atya ült. — Jó estét, Kabani atya — szólt Rumata, és átlépte a küszöböt. — Üdvözlöm — válaszolt K§- bani atya. Rumata az asztalhoz ment, kesztyűjét ledobta a padra, és me­gint ránézett Kabani atyára. Az mozdulatlanul ült, s petyhüdt ar­cát két tenyerébe fogta, őszbe csavarodó, bozontos szemöldöke úgy csüngött orcája fölött, akár a száraz fű a szakadék szélén. — Magam találtam ki! — mondta, miután erőlködve, fel­húzta jobb szemöldökét. — Ma­gam!'— Minek?... — Jobb kezét kiszabadította arca alól, megrázta szőrös ujját. Semmi közöm az egészhez!... En találtam ki ... és semmi közöm hozzá, ugye? Rumata kicsatolta övét, a fején keresztül lehúzta a vállszíjat a kardokkal. — Nos! — nógatta. — Hát a láda! — rivallta Ka­bani atya, és hosszas hallgatásba burkolózott. Rumata, aki le nem vette róla a szemét, átemelte a pádon a lá­bát, a két kardot maga mellé tet­te, és letelepedett. — Láda... — ismételte csüg- geteg hangon Kabani atya. — Csak mi tudjuk, hogy magunk találunk^ ki valamit. Voltaképp mindent' reges-régen kitaláltak. Valaki réges-régen mindent ki­talált, mindent a ládába rakott, a fedelébe lyukat fúrt és el­ment ... Azután mi történik? Idejön Kabani atya, lehunyja a szemét, bedugja a kezét a lyuk­ba. H-hopp! Jól kitaláltad! En, aszongya, éppen ezt találtam ki!... Aki pedig nem hiszi, az bolond... Odadugom a kezemet először! Mi az? Tüskés drót Mi­ért? A jószágudvart védi a far­kasoktól... Derék! Odadugom a kezemet másodszor! Mi az? Egy igen okos holmi — úgynevezett húsdaráló. Minek? Odadugom a kezemet harmadszor! Mi az? Gyúlékony víz ... Minek? A n- nedves fát meggyújtani... Kabani atya elhallgatott, és mindinkább előredőlt, mintha va­laki a nyakánál fogva nyomta volna. Rumata fogta a bögrét, be­lenézett, azután néhány cseppet öntött a keze fejére. A cseppek li­lák voltak és kozmás olajszagú- ak. — Aki mindezt a ládába rakta, az tudta, mi végett találták ki... Tüskés drót a farkasok ellen?! En az ostoba fejemmel, azt mon­dom, hogy a farkasok ellen... A bányákat, a bányákat kellene kö­rülfonni ezekkel a tüskékkel... Hogy el ne szökjenek a bányák­ból az államellenes bűnözök. En meg nem akarón)!... Magam is államellenes bűnöző vagyok! Jól van, aszongyák, derék! Fonjuk körül a bányákat... Maga dón Reba fonta körül. Tudom, gondolta Rumata. Min­dent tdbok. Es hogy kiabáltál te dón Reba dolgozószobájában, ho­gyan csúsztál a lába előtt, és kö­nyörögtél: „Add oda, nem kell!” Késő volt. Forogni kezdett a hús­darálód ... Kabani atya megragadta a kor­sót. Miközben a mérgező keveré­ket nyelte, röfögött, akár a vad­kan, azután a korsót az asztalra tette, és majszolni kezdett egy darab karórépát. Arcán könnyek peregtek alá. (Folytatjuk.) • Erről mindenki tudja, hogy távbeszélő-készü­lék, azaz telefon.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom