Petőfi Népe, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-09 / 7. szám

NAPKÖZBEN Nesze neked, emberség! Az SZMT Munkavédelmi Fel­ügyelőségén az év első munkanap­ján délelőtt fél II tájban csengett a telefon. A Bácsalmási Állami Gazdaságból kérték sürgősen szakértő kiküldését ahhoz a tragi­kus balesethez, ami a Sorház-ma­jori üzemegységben történt. Reg­gel negyed 9-kor az új naprafor- gómag-tároló építkezésénél az otl tartózkodó munkásokra rádőlt egy 21 méter hosszú fal. Egyik mun­kás kórházba szállítás után meg- halt, három súlyosan, egy köny- nyebben megsérült... Székely Árpád munkavédelmi felügyelő azonnal gépkocsiba ült, hogy mielőbb a helyszínen legyen és bekapcsolódhasson a baleset ki­vizsgálásába. Előírás, hogy azt az SZMT szakértője jelenlétében kez­dik el az arra hivatott szervek képviselői. A szolgálati személyautó azon­ban az ÁFOR kiskunhalasi töltő- állomása közelében — differen- ciálmű-törés következtében — üzemképtelenné vált. Hogy útját folytathassa, a munkavédelmi fel­ügyelő az éppen közelben levő kút kezelőjétől kérte a távbeszélő ké­szülék igénybevételét. Elmondta, mi történt, mi a beosztása, s hogy a telefonon a halasi Állami Gaz­daságtól akar segítséget — jármű­vet kérni. Az ügy sürgős, tömeges balesethez kell kijutnia Bácsal­másra. A kútkezelő közölte: telefonálni csak a fönökasszony engedélyével lehet, hozzá forduljon, bár nem hiszi, hogy sikerrel jár a próbál­kozása. Eközben ki is jött a pavilonból a főnöknő, akinek Székely Árpád elismételte a kérést, valamint a körülményeket is elmondta, amiért a helyben levő gazdasághoz akar telefonálni. A főnökasszony azonban szinte arra se méltatta, hogy legalább feléje fordulva hall­gassa meg a felügyelőt, hanem zordul megtagadta kérése teljesí­tését. Nem, és nem enged telefonálni; ha esetleg a felügyelővel történt volna valami, akkor talán... — Körülbelül így summázható összes * indoklása. Székely Árpád kénytelen volt gyalog nekivágni, hogy a meddő vitatkozással se töltse az időt, és az állami gazdaságból telexüzene­tet váltani a bácsalmásiakkal. Vé­gül is ők küldtek érte gépkocsit, amellyel — jókora késéssel — ki is jutott a SÖrház-majora. Ott már régen tűkön ülve vártak rá a vizs­gáló bizottság és a megyei rend­őrkapitányság képviselői. Minden balesetnél fontos, hogy a szerencsétlenség bekövetkezte után minél rövidebb időn belül megtörténjen kiváltó okok megál­lapítása. Nem szükséges külön megmagyarázni, mennyi körül­ményt kell figyelembe venni pél­dául a felelősség megállapítása szempontjából. Ki ne tudná, hogy egy ÄFOR- kútnál felszerelt telefonkészülék az ÁFOR részére van telepítve, de hogy ilyen esetben, amikor segít-' ségnyújtásról van szó — amellett hivatalos személy kérésére is —, miért tekinti úgyszólván személyi tulajdonának a telefont egy kút- kezelő-l'őnök?! Józan ésszel felfog­hatatlan. T. I. NŐTT A HAZAI NEMESÍTÉSÜ FAJTÁK VETÉSTERÜLETE A búzatermesztők sikerei A kalászosgabona-termesztők az V. ötéves terv időszakában hozzávetőleg átlagosan hektáron­ként 40 mázsa búzát takarítottak be. Bár teljesítményük nem volt egyenletes, hiszen a tervidőszak legrosszabb, illetve legjobb éve között mintegy 15 mázsás hektá­ronkénti hozamkülönbség mutat­kozott — mindenekelőtt a kedve­zőtlen időjárás miatt —, mégis alapvetően sikeresnek tekinthető az 1975. óta végzett szakrpai mun­ka. A búzatermesztés a mezőgaz­daság legjobban gépesített ága­zatává vált. Az egyes munkamű­veletek elvégzésére korszerű gé­pi eszközök állnak rendelkezésre. A nagy teljesítményű traktorok térhódításával párhuzamosan je­lentősen korszerűsödtek a talaj­művelő eszközök is. A talaj elő­készítésénél mintegy 30 ezer trak­tort. 11 ezer ekét, 7000 tárcsát és közel 5000 magágy-előkészítő gé­pet használnak. A betakarításhoz mintegy 15 ezer gabonakombájn áll rendelkezésre. Az elmúlt években megváltozott a búzák fajtasperkezete. Tavaly a legnagyobb arányban a Jubilej- naja 50-es szovjet fajtát termesz­tették; a vetésterület egynegye­dét foglalta el. Az országos elő­irányzatnak megfelelően növeke­dett a magyar nemesítésű mar- tonvásári és szegedi fajták vetés- területe. Közben mintegy felére csökkent a kifutóban levő Libel- lula termőterülete és gyakorlati­lag megszűnt a korábban verhe­tetlen Bezosztája 1. és a szintén jó hozamokat biztosító Kompol- ti—1-es fajták termesztése. Az összehasonlító országos értékelés azt mutatja, hogy az uralkodó fajták között 1980-ban 370 kiló hozamkülönbség mutatkozott hektáronként, vagyis az egyes fajták a terméshozam tekinteté­ben kiegyenlítődtek. A hazai ne­mesítek munkáját dicséri, hogy 1980-bán a vetésterületnek mint­egy harmadát magyar nemesítésű búza „díszítette". A gabonatermelés adatainak elemzése is azt mutatja, hogy egyes tájegységek és üzemek kö­zött rendkívüli rriértékben differ renciálódott a teljesítmény. Me­gyei átlagban a legnagyobb’ ho­zamot tavaly Fejér megye üze­meiben értek el, míg a legkisebb hektáronkénti termést Szabolcs- Szatmár megyében takarították be. A legjobb és a leggyengébb üzemi eredmények között két- háromszoros különbségek tapasz­talhatók, például Csongrád me­gyében. A nagy különbségek okai között nyilvánvalóan termőhelyi adottságok dominálnak, de két­ségtelen az is, hogy a ' következő időszakban meg kell vizsgálni a búzatermesztés helyzetét azok­ban az üzemekben, ahol 3500 ki­logramm alatt maradt a hektá­ronkénti termés. A tervidőszakban a gabonaípar napi 360 tonnával növelte a mal­mok teljesítőképességét. Sok üzemben került sor rekonstruk­ciós bővítésre. A szakmai munkai eredményeként 1 százalék alatti az üzemzavar miatt bekövetkezett állásidő, ami nemzetközi mércé­vel is jó teljesítménynek í szá­mít. A malomiparban 20 elavult létesítményben megszüntették a munkát. A tervidőszak utolsó évében 140 létesítményben őröl­tek búzát. (MTI) Szombaton: hangverseny • Kovács Dénes hegedűművész Az eddigiektől eltérően hétfői nap helyett szombaton rendezik meg az Országos Filharmónia so­ron következő koncertjét a Megyei Művelődési Központban. Mahler és Alban Berg egy-egy művét — az I. szimfóniát és a Hegedűver­senyt — ez alkalommal a Magyar Állami Hangversenyzenekar elő­adásában, az NSZK-ból érkezett vendégkarmester Kulka János ve­zényletével hallhatja a kecskeméti hangverseny-látogató közönség. A jeles magyar dirigens — valami­kori Ferencsik-tanítvány — 1956 óta él külföldön, évekig a mün­cheni, a stuttgarti és a hamburgi operaház első karmestere volt, 1964-től pedig a wupperthali ope­ra zenei főigazgatója. A több föld­részt bejárt Magyar Állami Hang­versenyzenekar szólistája, ezúttal Kovács Dénes Liszt-díjas hegedű- művész lesz, akit bizonyára sokan ismernek és kedvelnek, lemezről, hangversenydobogóról, rádióból, televízióból. Európa szinte vala­mennyi országán kívül az Egye­sült Államokban és japánban is koncertezett. P. E. FILMSZEREP A filmszínházakban most vetítik Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Töredék az életről című filmjét, amely­ben Vitéz László, a kecs­keméti társulat fiatal mű­vésze is szerepel. A Kato­na József Színházban is so­kat foglalkoztatott művész Gogol A revizor című mű­vében mutatkozott be Kecs­keméten, mint (kitűnő) Dobcsinszkij. A Feketeszá­rú cseresznye főszolgabíró­jaként szinte állandóan szí­nen van. Kulturált teljesít­ményét szívesen fogadja a közönség. Az egyik angol báró lesz Anouilh Becket vagy Isten becsülete című művében. amelyre most készül a kecskeméti együttes. Méhe­st Éva felvétele a Fekete­szárú cseresznye főpróbáján készült. Villamos vontatás Kelenföldtől a Déli pályaudvarig Befejeződött a kelenföldi és a Déli- pályaudvar közötti vonal- szakasz villamosítása. Csütörtö­kön ünnepélyesen elindították a Déli pályaudvarról az első villa­mos mozdony vontatta szerel­vényt. A fontos vasúti szakasz villa­mosítása elsősorban a- Keleti pá­lyaudvar tehermentesítését szol­gálja. A MÁV 25 millió forintos saját forrásához 13 millió forint támogatást kapott; a beruházás a gazdaságosabb vontatás eredmé­nyeként 2,5 év alatt megtérül. A villamosítás, gazdasági hasz­nán túlmenően 8,5 kilométerrel rövidítette az utat Budapest—He­gyeshalom között. (MTI) Terjed a fólia alatti hajtatás Á Kertészeti Egyetem Zöldség­termesztési Intézetének kezdemé­nyezésére tegnap Kecskemétre összehívták a fólia alatti hajta­tással foglalkozó mezőgazdasági nagyüzemek szakembereit és a kistermelőket. A főiskolai kar előadótermében tartott tanácsko­záson több százan vettek részt. Pr. Filius István igazgató meg­nyitója után dr. Somos András egyetemi tanár, az egyetem zöld­ségtermesztési intézetének igazga­tója ismertette a fajták szerepét a hajtatásban. Ezt követően a Kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet témafelelősei tar­tottak előadásokat nemesítési eredményeikről. Ismertették egy­úttal a legújabb fajtákat. Dr. Túri István, a Kertészeti Egyetem Zöldségtermesztési Inté­zetének igazgatóhelyettese kérdé­sünkre elmondta, hogy már egy évtizede megrendezik a fólia alat­ti vetések megkezdése előtt az ilyen országos tanácskozásokat. Ezeken az összejöveteleken ismer­tetik a legújabb fajúikat, módsze­reket, ennek is köszönhető, hogy a fólia alatti termesztés rohamo­san terjed hazánkban. Az idén minden eddiginél több lesz a haj­tatott zöldségféle. Megjegyezte, hogy a kecskeméti tanácskozáson nemcsak a legfrissebb ismeretek­ről kaptak tájékoztatást a részt­vevők, hanem egyes új fajták ve­tőmagjait is elvihették magukkal kri próbálásra. TÉLI MUNKA A SZŐLŐBEN Szerencsevadászok Hazánkban az OTP fenn­hatósága alatt folynak a szerencsejátékok; a totó, a lottó és a borítékos sors­jegy. Egyre többen várnak Fortuna, a vak istenasszony kegyeire: az elmúlt öt év­ben 3,33 milliárd totó- és lottószelvény fogyott el, ami a korábbi öt esztendő­höz képest 31 százalékos növekedés. Csak a lottóból évi egymilliárd forint az állam nyeresége. 9 Több száz hektár szőlő és gyümölcsös téli talajerőpótlása hosszan (ártó munka, Alaposan igénybe veszi a kertészetben dolgozók erejét, idejét. A Kiskunhalasi Állami Gazdaság kunfehértói kerületében a sűrű hóesésben is szórják a szerves anyagot az ültetvény sorközei be, , hogy késedelem nélkül halad­janak a munkával. (Pásztor Zoltán felvétele.) NAPTAR 1981. január 9., péntek Névnap: Marcell Napkelte: T óra 31 perc. Napnyugta: 16 óra 12 perc. Holdkelte: 9 óra 29 perc. Holdnyugta: 19 óra 50 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 7-én a középhőmérséklet mínusz 4,6 (az 50 éves átlag mínusz 1.4), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 9,7 Celsius- flok volt. 'Tegnap reggel 7 órakor mínusz 7,4, 13 órakor mínusz 4,1 Celsius-fokot mérteik, a reggeli 'legalacsonyabb hő­mérséklet mínusz 8 Celsius-fok volt. — A REPÜLÉS baráti kör mai összejövetelén este 6 órakor a Megyei Művelődési Központban levetítik a MALÉV repülőklub szívességéből kölcsönkapott dia- sorozatot a tavalyi londoni repü- lönapról, s a világhírű brit mű­repülő kötelék bemutatójáról. — Kecskeméti színész a fősze­repben. Hamarosan bemutatja a Magyar Televízió a Varázstoll cí­mű tévéjátékot. Az érdekes, lát­ványos mű egyik főszerepét Tol­nai Miklós Kecskeméti Katona József Színház művésze alakítja. — ITT A LAKÁSBETÉT? Az OTP vezérigazgatójától szerzett információnk szerint a szakembe­rek a lakásbetét bevezetésén tö­rik a fejüket. Nagyjából az ifjú­sági betéthez hasonlítana, azaz: meghatározott idegi tartó rend­szeres spórolás után kedvezmé­nyes lakásvásárlási kölcsönt 'nyújtana. Az év második felében várhatóan többet tudunk monda­ni e sokakat érintő s érdeklő kez­deményezésről. — Róma, az örök város a té­mája a földrajzi szabadegyetem holnapi összejövetelének. Itália nagy hírű fővárosáról Fehér Jó­zsef, a JATE adjunktusa a kecs­keméti Tudomány és Technika Házában délután 4 és 6 órai kez­dettel tart előadást. — Szőlőtelepítés. A balatonfel- vidéki történelmi borvidékeken újabb 300 hektár szőlő telepítését térVezík. A" Badacsonyi '"'Álláírii Gazdaságban - a talajok: forgatása, tápanyaggal való feltöltése után most korai és középérésű szőlő­fajtákat — ezerfürtöt és zenitet — telepítenek. Tihany környékén tovább növelik a vörös bort adó szőlőültetvények területét. — Fémhulladék-gyűjtés, Har­mincezer tonna vashulladékot és 600 tonna színesfém-hulladékot gyűjtöttek össze a múlt évben a mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok. A ko­hászat egyre növekvő alapanyag- igényének kielégítésében az idén is szükség van a vas- és fémhul­ladékokra, ezért a MÉM és több más szerv egyetértésével a MÉH ismét meghirdette a fémhulladék­gyűjtési akciót. A március 31-ig tartó kampányban a használt akkumulátorokat, a selejtezett villanymotorokat is átveszik. Sa­ját szállítóeszköz használatáért fuvardíjtérítést is fizetnek. — Iskolaépítés gyorsan, olcsón. A Pest megyei Aporkán vasbe­ton térelemes rendszerrel iskolát építenek. A kiskunlacházi ÉGSZÖV Vállalat előre gyártja az épület- gépészeti , berendezéseit, és az 'úgynevezett cellákat, térelemeket. Ezekben kap helyet a vizesblokk, a fűtés, a szertár, körülöttük pe­dig valamennyi tanterem. Ezzel a módszerrel az egy négyzetmé­terre jutó építési költség keve­sebb, s várhatóan felére csökken az építési idő is. — A BÁCSÉP tizenkét szocia­lista brigádja csatlakozott eddig a mozgássérültek megsegítésére indult akcióhoz. Elsőnek a Ház­gyár csőelőregyártó üzeméből a tizennyolc tagú Kandó Kálmán szocialista brigád jelentkezett és 144 óra társadalmi munkát aján­lott fel külön műszakban. — AMATŐR CSOPORTOK. Több sikeres előadást tartott az elműt! évben a kiskunhalasi kötöttáru- gyár folkegyüttese és színjátszó­csoportja. A javarészt politikai dalokat és country-muzsikát be­mutató együttes 1980-ban har­minckét alkalommal lépett fel a megye legkülönbözőbb helységei­ben. A Balzac Pajzán históriák című művéből átdolgozott dara­bot tizenhét ízben mutatták be sikerrel. — Fórum a KISZ-eseknek. A kecskeméti városi KISZ-bizottság tegnap fórumot szervezett tit­kárképző és aktivista tanfolyama­in részt Vevő hallgatói számára. Bevezetésként Szakolczay Pál, a megyei . tanács tervosztályának vezetője tartott tájékoztatót Bács- Kiskun VI. ötéves tervéről, majd a résztvevők — köztük Gál Ödön. a városi pártbizottság titkára — válaszoltak a hallgatóság kérdé­seire. — Korunk tudománya címmel találkozót rendeznek ma este hat órakor, a dunavecsei Petőfi Sán­dor Művelődési Házban. Az est vendége dr. Burgert Róbert a Bá­bolnai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója. MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1981. január 9. 17.30 órakor Politikai szabadegyetem A hatalom központi kategóriája: Az állam 11-én, 10 órakor Kincskereső kisködmön Kovács Mária mesemondó irodalmi estje Belépés díjtalan KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Kelemen László Színpad este 7 óra Végeladás Bérletszünet A ma este 7 órára hirdetett Revizor előadás betegség miatt elmarad. A színház a kiadott je­gyeket február 27-re, péntekre ér­vényesíti. MOZI 1981. január 9., péntek KECSKEMÉT VÁROSI: fél 5 és fél 8 órakor EGY MÁSIK FÉRFI ÉS EGY MÁSIK NO Dupla, II. helyárúi Kétrészes, színes, magyarul beszélő francia film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A DELFIN NAPJA Színes, amerikai tudományos- fantasztikus film MÉSÉMOZI: háromnegyed 6 órakor a szállást kérő róka Színes magyar mesefilm-összeállltás A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző Jelleggel tart előadást! STÜDIÖMOZI: 8 órakor A Városi mozi épületében! A PREMIER Színes amerikai film — A lajosmizsei Béke Szak- szövetkezet negyven dolgozót foglalkoztató vegyi és műanyag­üzeme a múlt évi 14 millió forin­tos tervét 16 millióra teljesítette. Termékeik közül különösen nagy sikere volt a levegőililatosítónak, amelyből az év végéig 817 ezret gyártottak. Az idei év els3 ne­gyedére éhből a termékből más 300 ezerre kaptak megrendelést. — Parkfelújítás. Az idén tavasz- szal befejezik a Kiskunhalas köz­pontjában levő parkok felújítását. Érdekes megoldást kerestek a parktervezők, hogy egyezséget köt­hessenek a virágokat, fákat szere­tők és a gépkocsival parkírozni kívánók. A város más területein levő „szabad helyeket” befüvesí­tik, mért a pázsit létesítése, gon­dozása kevesebb költséggel is meg­oldható. — Korszerűbb papírgyártás. A Lábatlan! Papírgyárban az idén 15 ezer tonna egészségügyi papírt gyártanak tekercses formában. A régi lapos egészségügyi papír gyár­tását megszüntették, mivel az elő­állító gépek elavultak. Az egyre növekvő igények kielégítésére az elmúlt esztendőkben több, nagy teljesítményű olasz Crepto-gép- sor vásárlásával készültek fel. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániai Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-5(6 (központi) H-709 Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető , a hirlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetést díj: egy hónapra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. Kecskemet. Külső-Szegedi út 6. 6001. Telefon: 18-729. Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom