Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-13 / 189. szám

19X0. augusztus 13. V PETŐFI NKPE W » Felébred a vízipók... Beszélgetés filmrőlf meséről, kedvességről • Haui József a kisfia — első „kritikusa” — társaságában. NYELVŐR Fogalmazzunk... De hogyan? „Hát ez a vízipók — egy cso­dapók!” — Szombatonként ezzel a mondattal végződnek azok a mesefilmek, amelyeket a Vizi- pók—csodapók címmel sugároz a televízió. Bizonyára sokan van­nak, akiknek ismerős a refrén- s/erű megállapítás, hiszen a film­sorozatot már láthatták egyszer — három évvel ezelőtt —, a kép­ernyőn. Akkor — a tizenharma­dik« s egyben utolsó epizódban — a vízipók egy csigaházba húzódott a közelgő tél elől, hogy nyugodt körülmények között aludhassa át a hideg hónapokat. Ez a „végkifejlet” Ismétlődik most. De vajon felébred-e majd a ví­zipók? — kérdezzük Haui József­től, aki — mint a Pannónia Film- Ra.iz- és Animációs Stúdió kecs­keméti műtermének terve­zője — egyik alkotója volt » filmnek. Minden Kecskeméten — Igen, mégpedig hamarosan válaszol. — Kollégáimmal Sz-né Bátai Évával, Kricskovics Zsu­zsával, Lőrincz Lászlóval, Ka­tona Jánossal és Hernádi Osz­kárral) már dolgozunk az új, ugyancsak tizenhárom részes so­rozaton. Az első epizód ott foly­tatódik, ahol a régi véget ért: a tavaszi áradat kiönti téli vacká­ból a vízipókot, s a habok közt sodródva arra ébred, hogy vala­hol, valakik segítségért kiáltoz­nak. Tüstént elindul a hang irá­nyába, s kiment néhány katica­bogarat. — Csak a történetek lesznek mások, vagy egyéb szempontból is változnak az új epizódok? — Az alapelv maradt, hiszen a filmnek óriási sikere volt: át­vette szinte valamennyi szocialis­ta ország televíziója, és megvásá­rolta két nyugati tévé-társaság is. A cél tehát továbbra is az, hogy i érdekes figurák segítségével be­mutassunk egy érdekes világot: a vízivilágot. Mindezt tréfás és egyben tanulságos kis történetek köretében tesszük. Változásról csak annyiban beszélhetünk, hogy kibővül a vízipók baráti köre, például az imént már említett katicabogarakkal, Kandics rák- mamával, akinek az elveszett ki­csinyeit majd a vízipók tataija meg, ‘és a háton úszó családdal. Ez utóbbiak lesznek az intriku- sok: a háton úszó gyerekek ki­pukkasztják például azokat a bu­borékokat, amelyekkel a kiscsigák játszanak, nem sokkal később pe­dig fel akarják falni a csigatojá­sokat. Az ilyen konfliktushelyze­tek szaporításával a filmek élet- szerűségét szeretnénk erősíteni. Új körülmény továbbá, hogy eze­ket a filmeket már szinte teljes egészében itt, a kecskeméti mű­teremben készítjük, tehát a kép­tervezéstől a ceruzarajzoláson, a kihúzáson és kifestésen, valamint az operatőri munkán keresztül minden a mi feladatunk. — Szép dolog a szerénység, ám ne hallgassuk el: ön rajzoló­ból társrendezővé lépett elő idő­közben. — Hát... igen. — Nos, arról már van némi fogalmunk az elmondottak alap­ján, hogy miként születik egy-egy mesefilm. De hogyan lesz valaki­ből mesefilmrajzoló, mesefilmren­dező? Éjfélig a rajzasztalnál — Ami engem illet, egyszerű a története. Komlón születtem, ahol édesapám bányászként, édes­anyám pedig mozipénztárosként dolgozott. Rengeteget jártam mo­ziba, csaknem valamennyi filmet megnéztem. Ezek az élmények lökhették magasba a karomat, amikor a pécsi Művészeti Szakkö­zépiskolában a végzős kerámiku- soktól azt kérdezték: ki akar a filmgyárba menni, ki akar mese- filmeket rajzolni? Azonnal je­lentkeztem. így kerültem Kecs­kemétre, 1973-ban. Kezdetben mint kifestő gyakornok, később mint fázisrajzoló, 1974-től . pedig mint figuratervező dolgozom. — Hogyan telik egy napja? — Elég korán — rendszerint hát óra - előtt -kelek, • mert a nagyobbik gyereket én viszem az óvodába. Délelőtt néhány órát a műteremben töltök: átadom ki­húzásra a kész rajzokat, végig­nézek néhány mozgáspróbát, eset­leg ellenőrzőm a jelenetek felvé­telét. Tizenegy-tizenkét órára ha­zaérek, megebédelek, és délután négyig rajzolok. Utána újra elsé­tálok az óvodába, hazahozom a srácot, s míg a gyerekek le nem fekszenek, a családdal foglalko­zom. Utána újra a rajzlap mellé ülök, s éjfél előtt ritkán kászá­lódom ki az asztali lámpa fény­sátrából. — Kérem, áruljon el néhány szakmai fogást, műhelytitkot. — Mintegy hatszáz színnel dolgo­zunk, és nagyon körültekintően. nogyon sok szempont figyelembe­vétele, egyeztetése után választ­ható ki, dönthető el, hogy mikor, mit, milyen színűre célszerű fes­teni? Tudjuk például, hogy a piros szín igen erős hatással van az emberre, különösen pedig a gyerekekre: hiába, hogy a lovak általában fehér, barna, vagy fe­kete szörtakarót viselnek, nekik a piros színű ló tetszik a legjob­ban, azt tartják a legfürgébbnek, a legerősebbnek. Ha tehát ilyen­nek akarunk ábrázolni egy lovat, pirosra kell festenünk. Igenám, de ha bizonyos körülmények miatt — például mert hosszú hó­napok telnek el a kifestés és a felvétel időpontjai között — tar­tósnak kell lennie a figurának, már nem dönthetünk a piros mel­lett,. mert ez a szín foltosodik meg, pereg le először. Kedvességre tanítani . — Mire törekszik elsősorban, mint rajzoló, mesefilmrendező? — A kedvességre. Hogy kedves legyen a figurák alakja, mozgása, hangja. Ezért is szeretem talán minden eddigi munkámnál job­ban a vízipók-sorozatot. Mert nem csupán arra tanítja, rneg a gye­rekeket, hogy mi a különbség mondjuk a sáska és a szöcske kö­zött, hanem arra is, hogy mi a különbség a gúnyolódás és a tré­fálkozás, a hízelkedés és a sze­retet, a káröröm és az öröm kö­zött. Tehát: mert embeiségre ta­nít. Megértésre, szeretetre. Nagy szükség van erre, mert tapaszta­lataim szerint már a legkiseb­bek között is kezd elterjedni a durvaság, a kíméletlenül erősza­kos magatartás. Tudom persze, hogy nem véletlen, nem előzmé­nyek nélküli jelenség ez. De hi­szek abban, hogy őket még meg lehet menteni.' És hiszek abban is. hogy ennek érdekében a me­sefilmek is tehetnek valamit. Káposztás János V. N. H. M. Hernádi Gyula új müve a Gyulai Várszinpadon A filmvászonról világszerte is­mert Hernádi—Jancsó szerzőpá­ros együttes szereplése a Gyulai Várszinpadon az idei szezon — im­már a 17. — szenzációja. Miért az? Elsősorban azért, mert nem szokványos színházi élményt nyújt. Jancsó Miklós, aki eredeti­leg színházi rendező szeretett vol­na lenni, Gyulán is folytatja a 25. színházban, illetve a Népszínház­ban elkezdett sajátos műfajú szín­házi kísérleteit. A hepeningnek, a kabarénak, a direkt agitációs for­máknak speciális ötvözetéről van sző. A V. N. H. M., vagyis Vitéz Nagybányai Horthy Miklós élet- története ürügyén a szörnyek év­adjáról szólói történelmi példázat, a diktátorképző iskola szörnyszü­lött .növendékeinek groteszk pa­noptikuma. amely egy remek, agyat frissítő, a befogadóképessé­get fokozó, a mulatságot és a horrort hideg—meleg módjára váltogató színházi zuhany élmé­nyével hat — voltaképpen a fa­siszta uralmi rendszerek, módsze­rek és emberek revűszerűen meg­jelenített természetrajzát adja. Hernádi Gyula meggyőződése ugyanis az, hogy amint korábban a mitológia, vagyis az istenekről vagy isteni hősökről szóló elbe­szélő hagyomány kimeríthetetlen kincsesbánya volt az elmúlt szá­zadok íróinak, ugyanúgy nekünk a történelem — és elsősorban a közelmúlt történelme — kínál mi­tológiai értékű figurákat. Ezek a figurák közismertek, a nézőben nagyjából hasonló képzeteket kel­tenek; ők legújabb kori mitológi­ánk alkotóelemei. Hernádi Gyula története ugyan I. Károly, illetve Cromvell Angli­ájában indul — utalva ezzel arra, hogy a burzsoázia uralmi mód­szerei eleve magukban rejtik a fasizálódás tendenciáját —, ha­marosan azonban Horthy kende- resi birtokán találjuk magunkat, ahova a magyar diktátor meghív­ta Hitlert, Mussolinit és Lind- berghet, hogy megtanítsa őket a fasiszta diktátorság mesterségére. Azonban hiába rendez be szá­mukra arisztokrata bordélyt, hi­ába tanítgatják őket válogatott leányzók — szintén egy szörny­mitológia hősei —, nem tudják megvalósítani Horthy világuralmi terveit, talán mert „még nem jött' él á írfi Időnk”’ |3fl mondják. A mű rezonőr-szerepét — ra­gyogó és hálásan kiaknázható öt­letként — Lehár 'Ferenc és Char­lie Chaplin töltik be, akik szel­lemesen és frappánsan értelmezik és összefűzik a „szörnyek évad­jának” — ahogy a mű alcíme is szól — jeleneteit, s a kavargó vi­lágtörténelmi revűben a korhan- gulat felidézésében és a történé­sek kommentálásában egyaránt döntő szerepet vállalnak. Iglódi István és Maros Gábor nagy él­vezettel játssza a szerepet, de ugyanez mondható a Horthyt ala­kító Márkus Lászlóról és a gnóm- Hitler fiókát felejthetetlenül ka- rlkírozó Madaras Józsefről. Palréti Ágoston ■ A fogalmaz igét ma nagyon sokszor használják. Divatszó lett. A rádió, a tévé, a sajtó unalomig ezt ismétli. Eredeti jelentése: va­laki írásbeli vagy ritkán szóbeli közlését, gondolatait rendezve és bizonyos időt ráfordítva, formá­ba önti. Értelmező szótárunk1 pél­dái: Most fogalmazza a cikket, a levelet. Én ezt így fogalmaznám. Magában fogalmazta a felszóla­lást. De mondhatjuk azt is, hogy valaki szépen, könnyen, nehezen fogalmaz. De sokszor halljuk ilyen alak­ban: ha szabad így fogalmaznom, a miniszter így fogalmazott, a törvény paragrafusa így fogal­maz, nem véletlenül fogalmazott így, öt évre előre kell megfogal­mazni a teendőket. Helyettük így lenne jobb: ha szabad így monda­nom, ha mondhatom így, ha sza­bad magamat így kifejezni, ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem; a miniszter így nyilatkozott, azt mondta; így szól a törvény pa- rugrafusa, a törvény paragrafusa szerint; nem véletlenül nyilatko­zott így, nem véletlenül mondta a következőket, nem véletlenül tette ezt a kijelentést; a teendő­ket sem fogalmazni kell, hanem megtervezni, meghatározni, meg­állapítani, megszabni. Ha pél­dáinkban összeszámoljuk az aján­lott jó szavakat és kifejezéseket, a fogalmaz ige itt 15 szó helyét bitorolja. A bürokrata zsargon is gazda­godott a végrehajt ige agyonhasz- náiásával. Mit lehet végrehajtani? Ma már terveket, határozatot, fel­adatot, a tavaszi munkákat, bom­barobbantást, műtrágyakiszórást. a vadak számbavételét, ellenőr­zést, fejlesztést a cipőgyártásban, ugrást ejtőernyővel. Pedig a ter- \ et teljesítjük, a határozatot meg­tartjuk, vagy valóra váltjuk, a feladatot elvégezzük, ugyanígy a tavaszi munkákat is. Sokszor nem is szükséges a végrehajt igét más igével helyettesíteni. Tehát bom­bát robbantanak, kiszórják a mű­trágyát, a vadakat számba veszik vagy megszámolják, valamit el­lenőriznek, fejlesztik a cipőgyár­tást, ejtőernyővel kiugratlak. A sportnyelv is felkapta ezt az igét, így szó van (ritkán!) végrehajtó csatárról is Sajnos, ma már a jelent ige sok mindent „jelent”. A tanulók nyelvében nagyon elburjánzott. Pl. Ady fellépése forradalmat je­lent a magyar költészetben (vagy­is forradalmasította azt). Az Űj versek című kötet az első nagy sikert jelentette (meghozta az el­ső nagy sikert, vagy az első nagy siker volt). A Lédához fűződő szerelem sok gyötrődést jelentett (sok gyötrődés forrása volt). De a közéletben is sokszor hall­juk : Az egyenetlen nyersanyag- ellátás sok gondot jelent (helye­sen: sok gondot okoz, vagy: na­gyon nagy gond). A látogatás fon­tos eseményt jelent a két ország kapcsolatainak történetében (egy­szerűen: a látogatás fontos ese­mény). A jelent továbbképzett alakja a jelentkezik. Újabban már ez is divatszó lett. Pl.: Halpusztulás jelentkezett (vagyis: sok hal pusz­tult el). Kérdésként jelentkezik valami (az a valami egyszerűen csak kérdés). A szemléleti kü­lönbségek nern jelentkeznek éle­sen (a különbségek, nem élesek). Tehát gyakori használatát elke­rülhetjük, sok helyes szó között válogathatunk (pl. adódik, akad, felbukkan, megeszik, mutatkozik, támad, van). Ma már sokszor használják a felszámol igét is. Pedig nagyon könnyen találhatunk helyette jó magyar szót. Csak a helyes sza­vakat említve: a lázadást lever­ték, elfojtották, a katonai támasz­pontokat megsemmisítették, a színvonalbeli különbségeket el­tüntették, vagy legalább mérsé­kelték, csökkentették, a szerző­dést felbontották, nem újították meg, a bánya tüzet eloltották. De természetesen ezt a szót a maga helyén használnunk kell. Így pl. a kizsákmányolás, az elmaradott­ság felszámolása már szinte ál­landósult szókapcsolattá vált. ‘ Az indul a tájékoztató eszközök nvelvének egyik legtöbbet hasz­nált szava: Az adás, a tanév, a tanfolyam sohasem kezdődik, ha­nem csak indul, esetleg beinduL A kiállítás , is indul (pedig mennyivel jobb lenne, ha nyílna, kinyílna). A szóváltás, a szélvi­har is indul (pedig a szóváltás in­kább támad, kerekedik, a szélvi­har kitör, keletkezik. A Duna a Fekete-erdőből indul (!), (pedig valamikor úgy tanultuk, hogy ott ered). Grétsy László szelleme­sen jegyzi meg, hogy az ember már-már haragra indul (azazhogy gerjed) a sok „indul” hallatán. Az üzemel igét értelmező kézi­szótárunk még az üzemi élet, a sajtó szavaként magyarázta. De egy röpke évtized alatt a köz­nyelvbe is behatolt, és .sokan már az üzemek, gépezetek, intézmé­nyek működését csak ezzel az egyetlen szóval határozzák meg. Pedig ezt a szót általában zsák a termelő vállalatok munkájára lehetne vonatkoztatni. A szakmai nyelvben, az üzemi életben hasz­nos és szükséges szó, de pl. áru­házra, kórházra, óvodára, kutató- intézetre, mozira, gyümölcsfa-le - rakatra nem vonatkozhat. Mégis sokszor mondják, hogy az épülő iskola nemsokára üzemelni fog. Ezzel az igével kapcsolatban említsük meg az egység szó el­burjánzott használatát is. Gyár­egységről, üzemegységről beszél­nek olyankor is, amikor csak egy bizonyos gyárról, bizonyos üzem­ről van szó. Gyár vagy üzemegy­ségnek helyesen egy termelő vállalat, telepeit nevelhetjük. Néhány szót ragadtunk ki a divatszavaknak sajnos nagyon né­pes családjából, annak bizonyítá­sára, hogy állandó ismételgeté­sükkel, kizárólagos használatuk­kal elvesztik nyelvi hitelüket, egyhangúvá, modorossá, szinte már sablonná válnak. Nevezhet­nénk használatukat szókincssze­génységnek is. Vagy inkább nyel­vi restségnek, kifejezésbeli igény­telenségnek. Állandó ismételgeté­sük magatartásbeli tükröződés is. Kiss István Hazánk, Közép-Kelet-Európa , A függetlenségtől, az álla- mi önállóságtól Kelet-Kö- zép-Európa népei azt várták, hogy minden korábbi gondjukra, bajuk­ra gyógyírt fog hozni. A háború­ból győztesként kikerülő államok­ban jórészt ennek az illúziónak (meg a területi változásokkal való megelégedésnek) tulajdonítható, hogy nem tört ki, illetve nem győ­zött a sokak által megjósolt forra­dalom. A lakosság többsége bizal­mat előlegezett az újdonsült nem­zeti kormányoknak. Az első békeévek a térség szá­mára igen nehéz időszaknak bizo­nyultak. A régi gazdasági egysé­gek fölbomlása még a súlyos bél­és külpolitikai feszültségek nélkül is komoly gondot okozott volna az új államoknak. Megnehezültek, vagy megszakadtak a termelés és a felvevő piac között kialakult kapcsolatok, nyersanyaghiány, munkanélküliség, infláció, sőt egyes területeken éhínség lépett föl. A háborúk viszonyok sokfelé 1921—23-ig megmaradtak, hiszen egymást követték a forradalmak, intervenciók, ellenforradalmak, puccskísérletek. Garázdálkodtak a különítmények, a „szabadcsapa­tok”, polgárháború -dúlt nemcsak Oroszországban, de a balti álla­mokban is, máshol szinte csak egy szikra hiányzott a jobb- és balol­dal véres összecsapásához. Nyílt háború folyt a Magyar Tanácsköz­társaság és rátört szomszédai kö­zött. Lengyelország és Szovjet- Oroszország között, de a román- szovjet konfliktus sein állt /ettől messze. Így a világháború befejez­Az önállóság probaja tével a gazdasági helyzet a legtöbb országban tovább romlott (amihez hozzájárult az antant által tovább­ra is fönntartott blokád is), s a háború előtti termelési színvona­lat csak az 1920-as évek derekára sikerült újból elérni — a nemzet- gazdaságok erőteljes befelé fordu­lása és nagyarányú külföldi köl­csönök fölvétele mellett. Ezután pár évig tartói föllendü­lés következett, amikor a nemzet­állam gazdasági előnyei meg tud­tak mutatkozni, s különösen a ko­rábban elmaradott iparágak és ré­giók indultak gyors fejlődésnek. 1929-ben mindez véget ért, a gaz­dasági világválság ismét a csőd szélére juttatta a zömükben még mindig agrárjellegű, a mezőgazda- sági exportra épült nemzetgazda­ságokat. Tovább csökkent egymás közötti kereskedelmük, erősödött az autarchia, majd — a válságból való lassú kilábolás során — a külállamoktóli gazdasági függés. Az 1918/19-es forradalmi időszak az egész kelet-európai térségben a demokratikus tendenciák előtérbe kerülését hozta, mindenütt polgá- ri-demokratikus alkotmányokat fogadtak el, radikálisan kiterjesz­tették a választójogot, földrefor­mok születtek, az emberek öntu­datra ébredtek. Még levert forra­dalmak után is — mint Magyar- országon — formálisan demokra­tikusabb rendszerek jöttek létre, mint amilyenek a háború előttiek voltak. A meghirdetett új elveket azonban képtelenek voltak betar­tani az új államok. Az eltérő fej­lettségű, kultúrájú és (részben) nyelvű területekből egyesülő or­szágokban erősen centralizált ál­lam épült ki, s ez önmaga is sok belső ellentét, tartományi sérelem forrása lett. Az általános választójogon ala­puló arányos képviseleti rendszer mindenütt számos pártot, szenve­délyes összecsapásokat hozó parla. menteket, nehezen működő kor­mánykoalíciókat és nagyarányú választási korrupciót eredménye­zett. A, különféle politikai vagy gazdasági kudarcok nyomán meg­erősödő belső elégedetlenség és a szomszéd államokkal szembeni ál­landó külpolitikai konfrontáció előbb-utóbb Közép-Európa vala­mennyi államában nyílt vagy lep­lezett diktatúra létesítéséhez veze­tett. Magyarországon Horthy, Len­gyelországban Pilsudski (1926), Litvániában Smetona (1926, előbb Voldemarasszal közösen), Jugo­szláviában Sándor király (1929), Romániában Károly király (1931- től ténylegesen, 1938-tól formáli­san is), Lettországban Ulmanis, Észtországban Päts (mindkettő 1934-ben), Görögországban pedig Metaxas (1936) vette kezébe a ha­talmat. Az egyetlen kivétel Cseh­szlovákia, de Masaryk, majd Be­nes kormányzási rendszerében is sok hatalom összpontosult áz el­nök kezében. A demokratikus berendezkedé­seknek talán.a legkritikusabb pró­báját jelentette az akaratuk elle­nére bekebelezett; nemzeti kisebb­ségekkel szemben tanúsított ma­gatartás. Ebben a kérdésben — ha eltérő mértékben is —, de vala­mennyi közép-európai állam rosz- szul vizsgázott a két világháború között. Noha az önrendelkezésért küzdő nemzeti mozgalmak, majd a születő új államok részéről eb­ben a vonatkozásban is gyönyörű ígéretek hangzottak el (pl. az 1918. december 1-i gyulafehérvári ro­mán nemzeti gyűlésen), már gya­nús jel volt, hogy milyen vonakod­va írták alá az egyes államok a békeszerződésekhez csatlakozó ún. kisebbségvédelmi egyezményeket. Nem is igen tartották be az ezek­ben foglalt rendelkezéseket, a ki­sebbségeknek biztosított széies kö­rű jogokat, s a sérelmek, jogtalan­ságok elleni panaszok hiába jutot­tak el a Nemzetek Szövetsége gen­fi palotájáig. Nemcsak a korábban fölül álló, s most nehezen elviselt szerepcse­rére kényszerült németekkel és magyarokkal szemben mutatko­zott meg a szeparatista törekvé­sektől való rettegés szülte kicsi­nyes. üldözés és az asszimiláló igyekezet, de az etnikailag rokon, esetleg államalkotónak deklarált nemzetiségek is tele voltak sérel­mekkel. Pilsudski 1919-ben lengyel —ukrán—litván föderációról áb­rándozott, de a lengyel—szovjet háború nyomán Lengyelországhoz került ukrán és fehérorosz, vala­mint a litván kisebbség jogai jó­részt csak papíron voltak meg. A délszláv állam első hivatalos neve Szerb-Horvát-Szlovén Királyság volt, de a szerb jellegű, centrali­zált államot teremtő 1921-es alkot­mány elleni tiltakozásul a képvi­selők 2/5-e bojkottálta a belgrádi parlamentet, a horvát-szerb ellen­tétek betetőzéseként pedig 1928- ban a parlamentben gyilkolták Az inkák kincse Budapesten meg a horvát paráxztpárt két ve­zetőjét. Csehszlovákiában a szlo­vákokat nem ismerték el külön nemzetnek, ezért legerősebb poli­tikai pártjuk ellenzékben maradt, s idővel Hitler eszközévé vált. A külpolitikai mérleg sem túl kedvező. Az egymás közötti ellen­tétek húsz éven át alig veszítettek hevességükből, a létrejött-tömörü­lések (kisantant. Balkán-blokk) nem a nagyobb (német, olasz), ha­nem a kisebb ellenfelek (Magyar- ország, Bulgária) ellen irányultak, s a 30-as évek derekától egyértel­műen jelentkező külső fenyegetés hatására sem voltak képesek ezek az államok a józan engedmények­re, az ésszerű kompromisszumok­ra. Problémáikra a külső nagyha­talmaktól várták a megoldást. A nyertesek az erejét meghaladó európai vezetőszerepre törekedő Franciaországra támaszkodva pró­bálták megvédeni pozícióikat, a vesztesek pedig ' az elégedetlen olasz, majd a megerősödő német nagyhatalomtól várták a területi tevízió megvalósítását. A szerencsétlen és kudarccal végződő külpolitika oka nem a függetlenségben, a nemzeti alapú széttagoltságban keresendő, hanem a kelet-közép-európai államok nem eléggé demokratikus, majd nyíltan antidemokratikus társadal­mi és politikai berendezkedésé­ben. Ez nem engedte érvényesülni azokat az erőket, amelyek az öp- ző nacionalizmus, az egymás ro­vására történő térnyerés helyett az együttműködést, a közös érde­keket mindenekelőtt a társadalmi igazságosságot hirdették. Jeszenszky Géza (Folytatjuk.) • A Néprajzi Múzeumban kolum­biai aranykincsekből nyílt kiállí­tás. A köztársasági bank bog^tai aranymúzeumának felbecsülhetet­len értékű gyűjteménye vándor­kiállításként járja a világot. Buda­pesten augusztus végéig látható. (MTI-fotó: Weber Lajos felvétele — KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom