Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-07 / 132. szám

4 • PETŐFI Nf.PE • 1980. június 7. * H írlapkiadói jellemzés a kisszállás! postahiva­talról: 1980 április havában 21458 db hírlap érkezett a közel 3000 lakosú Kisszállás­ra. — Hat kézbesítő naponta házhoz juttat 587 napilapot. Ebből Népszabadság 180, Petőfi Népe 314, azonkívül hetenként házhoz kézbesíte­nek 224 Szabad Földet, 170 Nők Lapját stb. A község lakossága havon­ta 102 fajta lapféleségből vá­sárolhat, minthogy a kézbe­sítők táskájában mindig meg­található kinek-kinek ked­venc lapja. A szocialista munkaver­senyben dolgozó 10 fős kol­lektíva 1979-es munkásságá­val már negyedszer érdemel­te ki a Szegedi Postaigazga­tóságtól a „Kiváló kishiva- tal” címet. A kiváló postai munkán belül nagy lelkiismeretes­séggel foglalkoznak a hírla­pok terjesztésével. — A köz­ségi pártbizottság célkitűzé­seinek megfelelően — a kéz­besítő szaktársak jó munká­jának is köszönhető, hogy a Petőfi Népe előfizetőinek száma most június 1-re jó­val meghaladta az 1979. ja­nuár 1-it. Nagy Erzsébet hírlapszervező az utóbbi tény jelentőségének ér­zékeltetésére a helyszínen fűz még hozzá pár adatot. A múlt év január elsején 322 Petőfi Népe- előfizető volt Kiszálláson. Ez a szám a lapáremelkedések hatásá­ra 310-re esett vissza. Idén rá­kapcsoltak a postások, s a megyei lap előfizetőinek számát június 1- re 343-ra tornázták' fel. Azaz — 33 — zömmel új megrendelővel gyarapították a Petőfi Népét nap mint nap olvasók táborát. — Tavaly nehéz évünk volt.,. — erősíti meg Kiss Lászlóné, a kisszállás! postahivatal vezetője a megyei lapszervező megállapí­tását. — Ennek ellenére egy hónappal elértétek a pártsajtó-terjesatésben kitűzött célt: 189-cel szemben 195-re növeltétek a Népszabadság­előfizetők számát.' ...Mitől-olyan jó —.negyedszer ki-l váló — ez a' kis postás kö'zö'sség£T Pláne, hogy a versenybe való n vezés is feltételhez kötött: a hi­vatal „legalább” 4-es minősítése. Ez pedig a rendszeres szemléken alakul ki. Kiss Lászlóné — érettségi után — telefonosként kezdte a postá­nál ... Mosolyogva emel fel író­asztaláról egy hatalmas árkust. Rubrikák hálózatában számok re­gimentje. Meglibbenti. — Pénztárszámadást akkor lát­tam, amikor a hivatalt átadták... Hármas minősítéssel — jegyzi meg csendesén ... Az első szemle­kor, 3 hónap múltán, 4-es minő­sítést érdemeltünk ki. Örömünk­ben sírva fakadtunk... Tőle balra tompafekete telefon, jobbra stempli-„ágasfa”. A pe- csétnyomók esztergált kereksége közt, az egyik „ágon” gömbölyded fejű, maszatos-barna, apró figura csüng. Kissné elkapja pillantá­sunkat. . — Kabalamackó — eredetileg sárga volt. Persze — akárhogy is beillesz­kedett a tintapánnás, bélyegződ környezetbe a kabalamaci, még­sem rajta múlott, hogy annyi éven át ilyen nívón rukkolt ki a „kis- hivatal" a tárcabevételek .teljesí­tésével, a takarékforgalommal, a hírlapdíjak beszedésével — és így tovább. Sikerülhetett volna mind­ez jó munkahelyi légkör, s a la­kossággal, párttal, tömegszerveze­tekkel való kapqsolat nélkül? Ez a „kisfhi'vatal” — mint már sok hasonló társa — nehezen fér már el a régi ruhájában. Láttára mégis a takaros jelző jut eszünkbe. Ha „tele” van is a mű­ködéséhez szükséges és a kor követelményei szerint szaporodó eszközökkel, mégis mindennek van helye. Virágnak is. Valahogy rajtuk van a mézszőke hajú, kék szemű hivatalvezető pedantériája, s a kolléganők rendszeretete. „Aprólékosan precízek, fennaka­dás nincs. A kezdő is azon van, hogy mihamarabb értsen a töb­biek munkájához is” — jegyezte meg róluk főnökük. — És a hat kézbesítő? Már említésükre őszinte jó­kedvre derül Kiss Lászlóné. — Hát-az még egy vidám tár­saság !... Amikor reggel beteszik a' lábukat,' felvidulunk mindany- nyian. Alighogy kimondja, a kézbesí­tők szobájából bedugja fejét egy postás, ,és huncut képpel közli, hogy a macskát alig tudja vissza­tartani. Talán egér lopakodott ide, az után szimatol... Persze, tréfa az egész, s hogy a szaktárs­nők rendületlenül folytatják dol­gukat, a pánikkeltő nevetve le­gyint, s visszavonul, i Kis idő múltán együtt a kézbe- sítőstáb, és mintha kerekasztal- fórumot alkotnának, várják a kér­déseket. Előbb azonban — akár tévékamera előtt — bemutatkoz­nak, a szakmában eltöltött esz­tendők számát is hozzátéve: Si- mola István „egy éve lesz”, Ka- peller Lajos „decemberben 10 éve”, Bakos János „kettő múlt”, Tóth Ferenc „hét éve... lesz", Szalon- nás András „tizenegyedik eszten­deje” ... Hirtelen ováció. — Ehol ni, megjött Fodor Jani bácsi! — Mondtam én, hogy nem ve­szett el. De már „közébük is vág” har­sány ' jókedélyével Fodor János, nyugdíj előtt álló társuk. — Mint legidősebb, igazán el­késhettem. Ehhez jogom van. Már is lekapja szürke egyen- sapkáját, s míg leül á körbe, pi- hegve, szusszanva törölgeti ve­rejtékét. Gyér fehér haja közt ugyancsak piroslik nekihevült bő­re. Ma-, úgy játszik, neki volt leg- - nehezebb-a, tálká ja reggeli indu­láskor. "Alaposan kihajtotta magát a biciklivel, hogy dolga végezté­vel tisztes időben beérje a töb­bieket. Aztán a csákó ölében is marad, míg kollégái fejükön hagyják idebent is: ez a postás­fegyelemhez tartozik, nem ‘illel- lenség. Ha már a napi „csom,ag”- nál tartottunk; mennyi is a napi átlag. — Változó ... Húsz-huszonöt kiló igen megvan azért szemé­lyenként. — Osszegeződik véle­ményük, s a továbbiakban egy­mást kiegészítve, úgymond egy emberként nyilatkoznak, már­mint a közös jellemzőkről. Na­0 Műszak végén, de még fájront előtt a kézbesítő stáb. ponta 20—25 kilométernyi utat járnak le, amíg a különböző pos­tai küldeményeket s újságokat, belterületen kisebb csomagokat is — kikézbesítik. Legjobban a sá­ros időszakok viselik meg őket. Négyen külterületen, ketten- a fa­luban dolgoznak. — Kell-e sokat „beszélni” egy- egy előfizető meggyőzéséért, vagy inkább jó lap kell hozzá? — Is-is! — hangsúlyozzák tá­jékozott interjúalanyok módján. — Magától persze, hogy nem megy. — Még a régi előfizetőnek is jólesik, ha az újság valamelyik cikkéről eldiskurálunk. — Na, hogy azt felvetik, mikor a környező helységekről olvasnak híreket: „Rólurfk miért nem ír­nak? Pedig nálunk- is voltak ese­mények, sokszor még különbek.” — Az a régi .kívánság, hogy a bírósági, rendőrségi.^ ügyiről részletesebb'’ elemzéseket is sze­retnének^. Délnek mi volt-az oka — Szóval az összefüggésekre is kíváncsiak lennének. Most mintha váratlanul érné őket a kérdés. — Maguk mikor szokták olvas­ni az újságot? — Általában este... — Akkor van időnk. — Meg az érdekesebb cikkeket már a reggeli nekikészülés alatt fel szokta olvasni Fodor Jani bá­csi i.. — Ezenkívül mivel lehet rend­szeres újságolvasásra szoktatni az embereket? — Pontos kézbesítéssel. Barát­ÉP* 0 Kiss Lászlóné: — Akkor láttam először pénztárszámadást. • Fodor János: — Mikor reggel belépek közéjük, erről a 60 esz­tendős képemről eltűnnek a rán­cok ... t Sággal, hogy szeressék a postást, aki a lapot házhoz viszi. Itt aztán felemlegetik, most már megkönnyebbülten, azokat az időket, amikor még 5 kilomé­terről, a vasúttal kellett előbb ide a postára behordani az újsá­got, aztán szét a községbe. Meg amikor Mélykút is közbeiktató- dott és sokszor 9-re ért . vele ide .a busz. Ma már nincsenek több napos késések. Mint azidőtt, ami­kor Fodor János , ,lót#ftási pénzt is kapott, mert .kétkerekű kordé­val lehetett csak bejárni az irgal­matlan utakat. ,— Akkoriban sokszor ránk szakadt az este, mire kimerültén hazaértünk. Innen a postától is sűrűn megléptek az emberek, akik azt képzelték, csupa gyöngy­virágos itt az életí vállukra ve­szik a táskát, fütyörészve besé­tálják a -falut, bevágják azt az egy-két fröccsöt — és kész... Át­meneti ház volt a posta — na... Fodor János ugyancsak bele­melegedik az emlékezésbe. Szin­te vallomásszerűen permetezi egyre forrósodó mondatait. — Ma már — jó ideje — sta­bil a gárda, örül az ember, hogy itt dolgozhat... Mikor reggel be­lépek közéjük, erről a 60 eszten­dős képemről eltűnnek a ráncok. Tiszteletben tartanak... Nagyon rossz elmenni... Hej, de sokszor hajtogatom mostanában: „Búcsút int az ősz a 'nyárnak, — Én meg a postásbrigádnak” ... Hangja elcsuklik, szémének se tud parancsolni. Kollégái megha- tottan évődnek vele. — Ni, már sír is... Még ilyen vőfélyt... Erre megenyhül Fodor János, mert biz’ igazuk van. Egy hét múlva neki kell új asszonyt ki­kérni innét közelről. Egyik kolléganő alaposan meg­lepi a firtatással. — Jani bácsi, ért maga a nőkhöz? No vág erre olyan képet, hogy a kartársnő pillanatok alatt be­tűnik az egyik ajtón ... Erre már Fodor János is önfeledten nevet. Tóth István­0 Fodor Józsefné, Gregtis Zoltánné. Kovács Józsefné precízen, egymást jól kiegészítve végzi munkáját. Fennakadás nincs. (Méhesi Éva (elvételei) CIKKÜNK NYOMÁN Intézkedés és tájékoztatás Lapunk május 16-i számában A háztáji sertéstartás jövedelmező­sége címmel szóltunk Kövesdi Im- réné csikériai lakos panaszáról: „Itt Csikérián továbbra is lehet 120 kilogrammra hizlalni a serté­seket, már átadáskor csak 113 ki­lósak lesznek". Vagyis azt tette szóvá a levélíró, hogy az átvevő mérlege pontatlan, kevesebbet mér, mint az átadott sertések va­lódi súlya. 0 A Bács-Kiskun megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója, Biró Imre személye­sen vizsgálta meg Kövesdi Imré- né panaszát, s erről levélben tá­jékoztatott. Elöljáróban a követ­kezőkről. A rendelkezések-szerint az átvételi helyen a 91—130 kiló közötti sertéseknél darabonként 5 kilogramm, a 130 kilogramm fe­lettieknél 6 kilogramm, a kan és kanlött sertéseknél pedig 10 kilo­gramm súlylevonást kell végez­niük. Erre azért van szükség, mi­vel a szállítmányoknak nettó súly felett kell étkezni a vágóhidakra. A vállalat trösztje belső szabályo­zással intézkedett arról, hogy a szállító vállalatnak a mérlegelés­ből haszna nem származhat, ugyanis' a fogadó vállalat — te­hát ahová a sertéseket viszik és átadják — csak a nettó súly el­lenértékét fizeti ki a szállítónak. Tehát az említett súlylevonásokat minden esetben el kell végeznie az átvevőnek, amikor felvásárol­ja a háztáji.gazdáktól a sertése­ket. Csikérián a községi tanács mérlegét használják átvételkor az állatok mérlegeléséhez. Az elmúlt esztendőben hitelesítették a mér­leget, az idén azonban nem. A megyei állatforgalml és húsipari vállalat igazgatójának jelenlété­ben május 22-én próbamérlege­lést végeztek és megállapították, hogy a mérleg, 2—3 kilogrammal kevesebbet mér. A hibás eszköz megjavítására és hitelesítésére a vállalat igazgatója felkérte a köz­ségi tanács elnökét. 0 Örömmel adunk helyt lapunk­ban a mostanihoz hasonló reális válasznak és gyors intézkedésnek. Kiderül ebből az is, hogy a ház­táji állattartónak, a panaszos le­vél írójának, részben igaza volt, hiszen valóban nem mér ponto­san a mérleg, és az is, hogy meg­feledkezett, vagy kevésbé volt tá­jékozott arról, hogy a sertések át­adásakor hány kilogrammot kell levonnia a felvásárlónak. Bizo­nyos az is, hogy rnegnyugvást je­lent a csikériai sertéshizlalók kö­rében a vizsgálat eredménye és a mérleg remélhetőleg gyors meg­javítása kizárja az ezzel kapcso­latos kifogásokat. Cs. I. ÜNNEPI KÖNYVHÉT Pákolitz István: Bögrés- diákok Hála Móra Ferenc, Darvas Jó­zsef régebbi, Major Máté, Lakatos Vince és legújabban Pákolitz Ist­ván írásainak, egyre" többet tu­dunk a tegnapi és a tegnapelőtti diákéletről. Mivel a zárt közös­ségekben erősen visszhangoznák a' mindenkori politikát,'.'gazdasági, társadalmi élet-zajgésái,, -így,,.az egész társadalomról szól, aki a tanulókról szól. A nemzeti önismeretet gazda­gítják az említett művek is. A kiskunfélegyházi elemi oskolát megéneklő „kincskereső” szelíd szavakba csomagolta ítéletét, az orosházi származású író-politikus szigorúbban marasztalta el a sze­gény sorsú félegyházi képzőst ke­serítő igazságtalanságokat. A Sú­gói ica partján felnőtt tudós-épí­tész azt bizonyította meggyőzően, hogy a ' hozzá hasonlóan jómódú, viszonylag tág látókörű családban élő tehetséges fiatalemberek ki­bontakozását is mennyire nehe­zítik a kisvárosi, polgári előíté­letek. A filmrendező, újságíró pedig a Kiskunhalas környéki ta­nyai szegény gyerekekre hívta föl a közvélemény figyelmét. Az évtizedek óta Pécsett dol­gozó József Attila-díjas Pákolitz István sohasem feledte szülőfa­luját, Paksot. Versben tudatja: immár „Erőművel üzen jelennek- jövőnek.” A Bögrésdiákok címmel egybefoglalt kisregényei közül az első, a Confiteor idézi a gyerek­kort, a száz Színű világra rácso­dálkozó Pista ezer élményét A harangozó (az idők és szokások változásával sekrestyés, temp­lomszolga titulusú apa) fia Tö­mörkényhez hasonlítható szere­tettel. gazdagsággal ' vonultatja föl hajdani környezetének színes alakjait. Olykor balladás erővel tesz élénk sorsokat, Safranyik bá­csiét például. Az öreg postást egyetlen őszinte mondat kergette halálba. „Gyühet a Hortiniklós akár hozzám is kvártélyba, ip- pen tennap meszeetem ki’ a disz­nóólam”, jegyezte meg a dunán­túli körútra induló’ fővezér illő fogadtatására figyelmeztető hir­detésre. Ilyen ember nem marad­hatott a magyar királyi postánál, máshol se köllött a kitaszított. Mennyi szava van a vízen já­rókról, a dunai népről! Csellen- gérek lődörögnek a pasasért (a du­nai személyszállítót) várva, pa­rasztgyerekek hömbölögnek a szalmaboglyákon, köröm közül táplálkoznak a mezei munkások, egyik adomát a másikba őtik a kocsmában, a házak előtti pad­kákon. Kitudódik, hogy milyen gyönyörű hazafiasságra oktatták a kis nebulókat, és miért adta fél lábát és két koronáját Valter bácsi egy vitézségi éremért. Mint­ha egy tíz év körüli' fiú naplóját olvasnánk, nem érzünk semmi csir.áltságot, utólagos belemagya- rázást, szinte mai magát kiiktatva - közvetíti a hajdani focok tapasz­talásait. Gondolkodó, mérlegelő, az adott társadalmi realitásokhoz szorgal­masan illeszkedő ifjúként vitte a kerekes-lapátú Laudon a túlsó partra. Addig csak az eperfa te­tejéről látta a kalocsai tornyokat, a nagy iskolavárost. Néhány kilo­métert utazott csupán, és egy más világba ért. Konflissal cipel- tették magukat, meg a cókmókot a Meszestől a villanyos városba. Odahaza cilinderes petróleum- lámpával bajlódtak, itt kattan- tással teremtettek .világosságot. Igazi fa ropogott igazi kályhában a Tükör utcai szálláson, és nem sádlival fűtötték a csikósparher­det. A „jezsovita" gimnáziumba íratott jeles diák Rechner méltó- ságos úrnál kapott napi három- szeri kosztot. Az — előkelőén — főgymnáziumi tanuló évekig ille­téktelenül használtai ,at,^bögrés- diák elnevezést, mivel — külön 'éngé'déllyel — 6 ’Vá'cSöt'áját’‘ib’-'a kanonok házában fogyaszthatta el. A többi kosztos délben, kö­csögben cipelte haza az esti fa­latokat. A szigorú, regula ugyanis megtiltotta a késői csámborgáso- kat. Pártfogója halála őt is ván­dorlására késztette, így a tanrend­ből nemcsak az órákat olvasta ki, hanem másnapi vendéglátóját is. Ügyvéd, főorvos, öreg paraszt­asszony, kesebajszos zsidó, keres­kedő segítette meleg ebéddel az érettségi felé. A kalocsai papi iskolát a leg­szigorúbbak között tartották szá­mon az ántivilágban. Joggal! A gimnáziumban — mint ez Páko­litz melegszívű, tárgyilagos, el-el- meditáló emlékezéséből is kitű­nik — „igen egészséges verseny- szellemet” alakítottak ki. „Kizá­rólag a tudás számított, más sem­mi, ... noha volt köztünk a leg­elesettebb szegénytől kezdve a paraszton, iparoson át a csendőrtisztig, az orvoson ke­resztül a jegyzőig, úrtól, a báróig, grófig bezárólag mindenféle fa­míliából. Munkáscsaládból való alig-alig volt... Altiszt-, szolga­féle származék is akadt: hírmon­dónak.” A nagy tudású paptaná­rok ügyes módszerekkel élesztet­ték a rivalizálást, általában so­kat követeltek. Jó néhányra hálá­val gondol ma is: fegyelemre, önmegtartóztatásra, szorgalmas munkára szoktatták. Akadtak esendőbbek is a reverendás taná­rok között. Egyikük gyakorta be- szivornyázott Csincsérné csapszé­kében, mindegyikük megkövetel­te a ministrálás előtti, utáni kéz­csókot, igyekeztek mindenkiből kiirtani a „másként is lehetne" dacot. Amennyire káros a fiata­lok szabadossága, annyira veszé­lyes volt a fiúk és lányok szigo­rú elkülönítése, amennyire eltor­zíthatja a szexközpontú nevelés az egyéniséget, a nemi fölvilágo- sílás hiánya annyira megzavar­hatja a serdülőket. Pákolitzot azzal bocsátották el hazulról, hogy „Meg kő tenni a dógot”, méghozzá ügybuzgón. A kínálkozó jóból, rosszból ezért ő inkább a hasznosat választotta, ezert is tudott ilyen tartalmas, szép, mosolygós könnyes könyvet írni a bögrésdiákokról, akiknek többsége a nehéz sorsban edződ­ve állta meg helyét az életben. Igaza van a Kozmosz Könyvek sorozatában kiadott mű fülszöve­gének. líraian és pontosan idé­zi a «hajdani kisvárosok légkörét, a sok-sok ellentmondást. Csak azt nem értem: mióta tekinthető Kalocsa dunántúli (?) település­nek. Ekkora tévedést egy bögrés- diák sem engedhetett meg magá­nak. Heltai Nándor Sírástól sírásig

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom