Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-09 / 262. szám

1979. november 9. • PETŐFI NÉPE • 5 AHOGY A SZEMÉLYZETI VEZETŐ LÁTJA Szakemberképzés a bácsbokodi Aranykalász téeszben Ismerősként forgolódva néhány termelő- szövetkezetben, gyakran találkozom olyan harminc év körüli fiatalokkal, akik a hatva­nas évek elején a mai értelemben véve még segédmunkásként, kapával a kezükben kezd­tek el dolgozni a közös földeken. Többségük azóta — jogos büszkeséggel — szakmunkás­nak vallja magát, mivel időközben vagy me­zőgazdasági vagy ipari jellegű képesítést szerzett. De az övéknél idősebb korosztályok tagjai között is akadnak szép számmal ha­sonló emberek. A bácsbokodi Aranykalász Termelőszövetkezetben például tavaly a ser­tés-, illetve szarvasmarha-tenyésztő szak­munkástanfolyam tizenhét hallgatójának negyven év körül mozgott az átlagos élet­kora. A forradalmi harc éveiben alakult meg, s az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a kubai Prensa Latina hírügynökség. Néhány hónappal megalapítása után a Prensa Latina már 18 latin­amerikai országban nyitott irodát. Az elmúlt évek­ben pedig a hírügynökség tudósítói más földrésze­ken is dolgozni kezdtek. A kubai újságírók munkája nem nevezhető ve­szélytelennek. A Prensa Latina több tudósítóját gyilkolták meg imperialista ügynökök. Az elesettek között van Jorge Ricardo Macetti, a Prensa Latina alapítója és első igazgatója Is. Ennek ellenére a hírügynökség hangja nem némult el, ma is tudósít­ja a világot a „lángban álló” kontinensről. A chilei fasiszta puccs idején a kubai tudósítók az utolsó pillanatig adták a híreket 'Santiagóból, a főváros­ból. Jelenleg a kubai hírügynökségnek 34 országban van irodája. 11 latin-amerikai, 10 szocialista, 7 nyu­gat-európai, 4 afrikai és közel-keleti és 2 ázsiai or­szágban dolgoznak tudósítói. Csak az elmúlt évben több mint egymillió oldalnyi friss hírt adtak. A Prensa Latina legfontosabb feladata ebben az esz­tendőben az el nem kötelezett országok állam- és kormányfői VI., havannai találkozójával kapcsola­tos hírügynökségi munka volt. (BUDAPRESS— APN) ÚTTÖRŐÉLET Látogatóban a kecskeméti Kun Béla úttörőcsapatnál Érdeke a dolgozónak Bartos Ferenc személyzeti ve­zető véleménye szerint e folya­mat legfőbb mozgató rugója az, hogy a tagok közül mind többen ismerik fel: személyes érdekük, hogy felkészültebben hasznosít­sák a szorgalmukat, hiszen en­nek révén nagyobb személyes jövedelemre tehetnek szert. Azok­nak az állattenyésztésben dolgo­zó embereknek ugyanis, akik a munkájuk mellett szereztek szak­mai képesítést, naponta tíz fo­rinttal többet fizet a termelő- szövetkezet, mintha ugyanazt a feladatot szakképzettség nélkül végeznék el. Egyre több példát láthatnak a termelőszövetkezeti tagok maguk körül arra is, hogy a szakkép­zettség jelentősen megnöveli a dolgozók mozgási, érvényesülé­si lehetőségeit. A személyzeti ve­zető Kis Péter esetét említi, aki két szakmát is kitanult az el­múlt néhány év leforgása alatt. Először jogosítványt szerzett, és traktoros lett. Egy idő után azon­ban nagyon megszaporodott a számuk. Kis Péternek sem ju­tott külön gép. Váltónak tették, s bizony gyakran előfordult, hogy nem volt szükség a mun­kájára, amit aztán a zsebén is megérzett. Látta ugyanakkor, hogy az állatok körül kevés a szakember, s hogy a termelőszö­vetkezet vezetősége a traktoro­sokéhoz hasonló jövedelmet biz­tosít azoknak, akik vállalják a jószágok gondozását. Gondolt egy nagyot, beállt takarmányosnak a sertéstelepre, elvégzett egy ser­téstenyésztőkét képző tanfolya­mot, s ma már ugyanannyit, né­ha pedig többet keres, mintha a traktor nyergében ülne. Hasonló példa persze több is akad: azok közül, akiknek á szet­vezetót megviselték a traktoro­zással járó időjárási és egyéb vi­szontagságok, s akik azért az időközben megszokott, jó kere­setről sem akartak lemondani, sdkan álltak be fejőgulyásnak, takarmányosnak, vagy sertéste­nyésztő szakmunkásnak. Érdeke az üzemnek „Ezer szerencsénk, hogy így van” — kommentálja a fentie­ket Bartos Ferenc. Hamarosan kiderül, hogy miért. A négyezer-háromszáz hektá­ron gazdálkodó szövetkezetnek hétszázharminc tagja és alkal­mazottja van. Közülük hatszáz­negyvenen fizikai dolgozók, ám szakmunkás-bizonyítvánnyal csak kétszáznegyvenen rendelkeznek. Jelenleg negyvennégy — kö­zöttük öt nagy teljesítményű — traktor, huszonöt tehergépkocsi és egy duplafedelű mezőgazda- sági repülőgép jelenti a techni­kát a termelőszövetkezetben, s ez a szám évről évre, hónapról hónapra emelkedik. Ezeknek a gépeknek az üzemeltetéséhez, karbantartásához pedig egyre több szakemberre volna szükség. Igaz, a gépjavító műhelyekben még csak tűrhető a helyzet, hi­szen a traktorosok és a szerelők mindegyike szakképzett, s leg­feljebb az okoz gondot, hogy nem mindegyikőjük tudása tart lépést a technika fejlődésével. Sokkal nyugtalanítóbb a helyzet az állattenyésztő telepek kör­nyékén. ahol a százhatvan dol­gozóból csupán huszonheten szakmunkások. És amíg csak az eleséget kell a kocák elé önteni, addig nincs is probléma. De, ha a fiaztatót kell rendbehozni, a fertőtlenítést bizony már nem le­helt akárkire bízni, s az elletés során is egy sereg olyan feladat adódik — a köldökzsinór elmet- szése, a farkasfogak lemetszé- se —, amely alapos szaktudást igényel. Tekintettel arra, hogy a fiata­lok egyre ritkábban tévednek er­re a munkaterületre, egyetlen megoldásnak az a lehetőség kí­nálkozik, hogy a már régebben ott dolgozókból neveljenek meg­felelő ismeretekkel felvértezett, különféle feladatok ellátására kü alkalmas szakembereket. Sokat kell áldozni Ezt azonban távolról sem olyan könnyű megvalósítani, mint el­mondani vagy leírni. Az egyik akadályozó tényező az, hogy szakmunkásképző tanfolyamra csak olyan dolgozókat küldhet a termelőszövetkezet, akik elvé­gezték az általános iskola nyolc osztályát. A bácsbokodi Arany­kalász Termelőszövetkezetben azonban még most is száztíz kö­rül mozog azoknak a száma, akik ezt nem mondhatják el maguk­ról. S ezeknek az embereknek igen tekintélyes része éppen az állattenyésztő ágazatban dolgo­zik. Sajnos, közülük igen kevesen éreznek kedvet a tanuláshoz: ott jártamkor hat név szerepelt azon a listán, amelyre a jelent­kezőket gyűjtötték, s a személy­zeti vezető szerint napok óta nem akadt senki, aki hetediknek fel­iratkozna. Nehezen indulnak a különféle tanfolyamok, s ha végre elkez­dődnek is, a résztvevők tekinté­lyes százaléka lemorzsolódik. így volt ez legutóbb is, a leendő ál­lattenyésztő szakmunkások tan­folyamán: a résztvevők egyik csoportját a történelem .évszá­mokkal zsúfolt tananyaga riasz­totta el, mások pedig egyszerű­Technika az iskolában Egy emberöltővel ezelőtt ha­zánk gyengén fejlett agrárország volt, ezért akkor a lakosságnak csak töredéke kerülhetett a kor­szerű technika közelébe. Ma már a gépek átfogják mindennapi éle­tünket, öregekét és fiatalokét egyaránt, a tanyán éppúgy, mint a városban, hiszen a tudománvos- technikai forradalom korában élünk. Mégsem mondhatjuk, hogy technikai műveltségünk korsze­rű lenne. Műszaki szakemberek és társadalomkutatók! egyönte­tűen állítják, a tanulmányaikat befejező fiatalok még ma is úgy lépnek be a termelésbe, hogy a családból és az iskolából hozott műszaki műveltségük szegényes, technikai szemléletük avitt. sem­miképpen sem felel meg a mo­dern követelményeknek. Mivel az iskola hű tükörképe a társadalomnak, az elmondot­takból logikusan következik, hogy a technikai műveltség és szemlé­let társadalmi elmaradottságától az oktatás sem tudta függetle­níteni magát. Igaz, a felszabadu­lás előtti korszak iskoláinak ké­zimunkaóráihoz képest nagy elő­relépést jelentett az általános és a középiskolákban három évtize­de bevezetett gyakorlati foglal­kozás. de csak rövid időre, mi­vel nem tudott lépést tartani a társadal mi -gazdasági fej lődéssel. Most, az 1978-ban kialakított új tantervek lépcsőzetes bevezetésé­vel a gyakorlati foglalkozást új tantárgy, a technika váltja fel. Társadalmi ellenszenv kísérte Izgalmas fordulatokban bővel­kedik a gyakorlati foglalkozás harmincegynéhány éve. A tan­tárgy körül sohasem ültek el a viták, még a hatvanas évek ele­jén sem, amikor pedig a tantervi reform a középiskolákban he­tente egy teljes napot szánt rá. Néhány év múlva viszont — a reform elsietettségének nyilván­valóvá válásával — megkezdődött a „politechnika” látványos ha­nyatlása, gyors visszafejlesztése, némely helyütt tudatos elsorvasz­tása. Oktatáspolitikai hiba tör­tént volna? Aligha. A magyarázat az: a gyakorlati foglalkozást némi társadalmi el­lenszenv kísérte, s félő volt, hogy fölébred majd a technika iránt is. Az emberek látszólag a túl­terheléstől féltik a gyerekeket, valójában az a maradi nézet lap­pang még ma is a fenntartás mö­gött, amely az általános művelt­ségből szeretné kirekeszteni a technikai ismereteket. Ezzel függ össze, hogy a technikai nevelés idegen a megmerevedett, intel- lektualista iskolai hagyományok­tól is. Sietünk leírni, hogy a gyakor­lati foglalkozás -p legalább is he­ti kétórás formájában — volta­képpen sohasem bukott meg, hi­szen becsületesen teljesítette azt, amiért annak idején életre hív­ták. Elemi műszaki ismereteket nyújtva fejlesztette a tanulók kéz­ügyességét, és hozzájárult a fi­zikai munka megszerettetéséhez. Az más kérdés, hogy szűkre sza­bott horizontjával hamar félol­dalassá vált. elsősorban az elmé­leti jellegű technikai tudnivalók elhanyagolása miatt Segít a pályaválasztásban Egyebek közt a technika tan­tárgy abban különbözik elődjétől, hogy távolabbi célt tűz maga elé: a XXI. századba átlépő ember technikai műveltségének megala­pozására törekszik mind az ál­talános iskolában, mind a gim­náziumban, annak figyelembevé­telével, hogy a technikai isme­reteknek nem kizárólag az isko­la a forrása. Az elméleti és a gyakorlati tudnivalókat szorosan összekapcsolva széles körű ipari, mezőgazdasági, ökológiai, vala­mint munka- és üzemszervezési ismereteket nyújt, miközben fej­leszti a tanulók tárgyi cselekvő­készségét; a termelőmunka meg­becsülésére, a fizikai dolgozók iránti tiszteletre neveli őket; megláttatja az anyag szerkezete és fölhasználása közötti össze­függést; hozzájárul természettu­dományi ismereteik gyarapításá­hoz. A szakmák közös technikai elemeinek tanítása minden bi­zonnyal segítséget ad a diákok­nak későbbi pályaválasztásukhoz. Az új tantárgy tananyaga az általános iskola alsó tagozatán egységes, de — tekintettel a gaz­dasági és társadalmi igényekre — a felső tagozatnak két változat készült ipari, illetve mezőgazda- sági jelleggel; közös azonban bennük az általános technikai is­meretanyag. A fiúk és a lányok egészében véve ugyanazt tanul­ják; a háztartási ismereteket és a női kézimunkát a tanterv a szakköri foglalkozások és a fa­kultatív órák keretébe utalja. Tavaly szeptemberben meg­kezdődött a technika tanítása az általános iskola első osztályában, s az idei tanévben már a máso­dikosok is tanulják ezt a tárgyat. Vessünk egy pillantást e két osz­tály tananyagára! Mindjárt szem­betűnik. hogy a heti egyórás is­meretanyag alapozó jellegű: el­sősorban a gyerekek érdeklődé­sét kívánja fölkelteni a tantárgy iránt, főképpen közös munka- végzési formákkal. A technika el­méleti része — ha egyáltalán, be­szélhetünk elméletről ebben az életkorban. — jobbára a gyere­kek családi és iskolai környeze­tének megfigyelésével foglalko­zik. Az első osztály tárgykörei a következők: képlékeny anyagok (agyag és gyurma); papírmun­kák; zsineg és fonal használata; hurkapálca elemi megmunkálása. Másodikban ezekhez a fólia sza­bása és ragasztása csatlakozik. A kezdet biztató Talán nem lesz érdektelen, ha befejezésül utalunk az első év tapasztalataira. Az új tantárgyat a pedagógusok és a gyerekek egyaránt rokonszenvvel fogadták, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lett volna görön­gyös a kezdő útszakasz. A taní­tóknak több-kevesebb gondot oko­zott az átállás, egész pontosan a technikai nevelés új szemlélet- módjának elsajátítása. Viszont örültek annak, hogy a tanterv csak a tanulók által megtanulan­dó ismereteket körvonalazza, a tanítási órák tárgyának megvá­lasztását a helyi körülmények, valamint a gyerekek teherbírá­sának figyelembevételével a pe­dagógusra bízza. Számos iskolá­ban amiatt panaszkodtak, hogy túlságosan eszközigényes az új tantárgy, több pénzt emészt föl, mint a régi gyakorlati foglalko­zás. jóllehet a szükséges tanesz­közökből kevesebb jutott nekik az igényeltnél. Egyetlen esztendő munkájáról messzemenő következtetést nem szabad levonni, az értékelésnek különben sincs még itt az ideje. Az eredményeket és a gondokat gyors mérlegre téve azt állapít­hatjuk meg, hogy a kezdet biz­tató. P. K. I. en nem bírták erővel, hogy hajnali háromkor kelve, este ki- lenc-tíz óráig is a tankönyvek mellett üljenek, s hogy ezt kö­vetően újra ott legyenek a jó­szágok mellett, már pitymallat­kor. Szó, ami szó, valóban nehéz feladat, de másként csinálni nem lehet: a bentlakásos iskola cél­szerűbb lenne ugyan, de mi tör­ténne akkor a magukra hagyott jószágokkal? Mindennek ellenére — amint ezt a tavaly kiállított, tizenhét új szakmunkás-oklevél is bizo­nyítja —, azért akadnak olya­nok, akik vállalják is, bírják is a munka melletti tanulással Já­ró terheket. Néhány kérdőjel A baj csak az, hogy egyre ke­vesebben vállalják, és most ez az egyik legnagyobb gondja Bartos Ferencnek. Hogy miért nem, ar­ra vonatkozólag csak találgat a személyzeti vezető is. Gyanítja például, hogy az a kétszáz-két­százötven forint, amivel megnö­velheti havi keresetét egy szak- képesítést szerzett dolgozó, nem elég vonzó előny: hiszen, ha el­megy napszámba valahová, en­nek az összegnek a dupláját meg­keresi egyetlen nap alatt! A másik, hogy mind a köz­vetlen munkahelyi vezetők, mind pedig a dolgozók körében csök­kent a különböző bizonyítványok tekintélye. Valószínűleg azzal pár­huzamosan, hogy azt tapasztalják: a különböző iskolákba beiratko­zó, a különböző vizsgákon meg­felelő ember nem mindig lesz fegyelmezettebb, hasznosabb mun­kaerő, mint korábban volt. A felnőttoktatás rendszere vált vol­na túl liberálissá? Vagy a mun­kahelyen nem tartanak igényt a megnövekedett tudásra, az igé­nyesebb munkavégzésre? Bartos Ferenc számára olyan kérdések ezek, amelyekre a feleletet ma­gának kell megkeresnie, de ame­lyeket aligha sikerül a gyakor­latban is megválaszolnia, ha kétségeiben, elszánásaiban ma­gára marad a bácsbokodi Arany­kalász Termelőszövetkezetben. Reméljük, hogy nem így lesz. Káposztás János A szentesi torony • Az új szentesi adótorony, ame­lyen a déli országrésznek a tévé 2. műsorát sugározzák. (Tóth Sándor felvétele) • Akire valamennyien büszkék: Bauer Tamás, aki kisdobosként az országos vetélkedőn második helyezést ért el. (Kovács Endre felvétele) Az elmúlt esztendőben új isko­lát avattak Kecskeméten, a Szé- chenyivárosban, a Forradalom ut­cában. A gyerekek — hatszázan — különböző iskolákból érkez­tek, csakúgy, mint tanáraik. Az együttműködést, tanulást, moz­galmi munkát nagyon komolyan vették valamennyien, s nyilván ezért is szeptember 29-én, a csa­patzászló ünnepén, jól sikerült akadályversennyel nyitották meg a mozgalmi esztendőt. Az indulásról, a tágas, tiszta, gondozott iskolába járó pajtások programjáról beszélgetni gyűltünk össze Kliment Andrea őrsveze­tővel, Kormos Edit nótafával, Gondi Marianne rajzvezető-he- lyettessel, Goldea Zsuzsa csapat­titkárral, Hódi Zsuzsa őrsvezető­vel, és Szklenár Tiborral, vala­mint a csapat felnőtt vezetőivel. Valamennyien arról beszélnek, ami számukra emlékezetes, szép volt az elmúlt esztendőben, és ar­ról amit terveznek, megvalósítás­ra érdemesnek tartanak. A kezek gyorsan magasba len­dülnek, valamennyiüknek van mondanivalója. — Nagyon jó kapcsolata van csapatunknak — kezdik az emlé­kezést — a SZÜV és a Fémmun­kás KISZ-fiataljaival! Sokat se­gítenek nekünk a vetélkedők le­bonyolításában, az ünnepségeink szervezésében, és a tornatermünk felszereléséhez is nagy segítséget kaptunk tőlük! — ... és a Moziüzemi Vállalat, a Törekvés Tsz, meg a honvéd­ségi KISZ-esek is segítettek, — fűzik hozzá. — A legemlékezetesebbek az ünnepségeink voltak, — jelenti ki a soron következő megszólaló. Az irodalmi színpadunkat Szűcs Be­lőné tanár néni vezeti, bárki je­lentkezhet, aki szereti az irodal­mat. És a szerepléseikre azért is vagyunk büszkék, mert meghív­ták őket egy bemutatóra a Kiegé­szítő Parancsnokságra és a me­gyei tanácshoz is! — Én a kirándulásainkra em­lékezem sokat! Arra, hogy a csa- lánosi erdőbe is elmentünk kerék­párral. És hallottam Póczonyi Jutka nénitől, a csapatvezetőnk­től, hogy kétnapos kirándulásunk is lesz. Nálunk száz úttörőnek van színházbérlete, negyvenötünknek meg hangversenybérlete. — Azokról beszéljünk, akik va­lamiben kiemelkedő eredményt értek el. A labdarúgókról, akik a városi bajnokságban a harma­dik helyet érték el, Molnár Si­monról, aki a vívóknál tűnt ki, meg a kis Szerdahelyi Katiról, aki a békenapi szavalóversenyen a kisdobosok közül az első lett. — Akkor mondjuk a Bauer Ta­mást! Mert ő is kisdobos, és a sakkversenyen városi és megyei első lett, az országos versenyen meg második! Erre nagyon büsz­kék vagyunk. Meg a Király Imrét pedig meghívták az úttörőház ze­nekarába klarinétozni! — A bábszakkört ki ne felejt­sük! Az is tavaly óta működik, és tudom, hogy a szülőknek is tar­tanak majd bemutatót, meg a szomszédba, az óvodába is, és je­lentkeztek a kulturális seregszem­lére. A beszélgetésen jelenlevő úttö­rők talán most formálják először mondatokba az egyetlen együtt, töltött esztendő emlékeit, mindazt amire joggal büszkék. Iskolájuk, csapatuk vadonatúj még, nagyon vigyáznak tehát arra, hogy mun­kájukkal, tanulásukkal, külön­féle megmozdulásaikkal milyen megbecsülést szereznek neki. Tanáraik, úttörővezetőik egybe­hangzóan lényegesnek tartják, hogy a tanulás mellett mozgalmi munkájuk értékes, emberformáló legyen. Terveikről, a mozgalmi esztendő soron következő meg­mozdulásairól természetesen ők is szólnak. Póczonyi lmréné csapatvezető­től azt tudjuk meg, hogy benevez­tek az idei akciókba, és jelentős eseménynek tartják, hogy nem a város névtelen csapataként jelölik meg őket, hanem Kun Béla nevét vették fel. Készítettek is életének jelentős állomásairól egy szép tablót, ismerkedjen a csapat hat­száz tagja a névadóval. Az irodalmi színpad vezetését Szűcs Béláné vállalta, végzi is nagy örömmel, hozzáértéssel. Vallja, hogy munkájának nem az a célja, hogy előadóművészeket neveljen, hanem irodalomszerető, és értő felnőtteket. y ■: Koncz lmréné párttitkár és Ká­dár Éva KISZ-titkár összefogásá­val pedig nagyszabású, a három széchenyivárosi iskola úttörőit megmozgató bemutatót-vetélkedőt készítenek elő. Ügy tervezik, hogy decemberben a háromnapos ünne­pi eseménnyel mintegy befejezik a nemzetközi gyermekévet, és a három iskola csaknem kétezer kisdobosa és úttörője bepillant a másik csapat életébe, munkájába. A csapatlátogatás végén, mint­egy összegezve az elmondottakat, Csongor Attila igazgató szólal meg: — A kezdeti nehézségek után egyre jobb, tartalmasabb munkát végzünk iskolánk falai között. Nagyra értékelem, hogy a tanulás és a mozgalmi élet nálunk tökéle­tesen egységben van, ez nyilván­valóan érdeme a nálunk dolgozó tanároknak, úftörővezetőknek, kisdobosainknak, és úttörőinknek! Rejtvényfejtőknek Az elmúlt héten közölt rejtvény he­lyes megfejtése: ADY ENDRE. A he­lyes megfejtők közül a felsorolt pajtá­soknak kedvezett a szerencse, a könyv- jutalmakat címükre postáztuk: Muj- kos Erika, Lajosmizse; Rencsár Teréz, Tompa: Szalontai Rózsa, Kecskemét; Krlzsák Gabi. Kiskunhalas; Dlenes Zsolt. Izsák; Borsodi Pál, Fülöpháza; Logaida Rita, Kecel; Sinkovicz István, Kiskőrös: Nemcsok Erika, Kiskunfél­egyháza; Gyallai Szabolcs, Szabadszál­lás. S. K. Az idén húszéves a Prensa Latina hírügynökség

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom