Petőfi Népe, 1979. július (34. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-03 / 153. szám

PETŐFI NÉPE A közgazdasági műveltségért Tegnap , Kecskeméten Nyers Rezsőnek, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági Intéze­te igazgatójának elnökletével ülést tartott a Tudományos Is­meretterjesztő Társaság közgaz­dasági választmánya. Az ülés résztvevőit Konfár Sándor, a TIT megyei titkára köszöntötte, majd ár. Cajdócsi István, a megyei ta­nács elnöke tájékoztatta a vá­lasztmány tagjait Bács-Kiskun gazdasági életének alakulásáról. Ezt követően a választmánynak a TIT Bács-Kiskun és Csong- rád megyei szervezete számolt be a közgazdasági szakosztályok munkájáról. A választmány ezután az is­meretterjesztés feladatait feltáró bizottság munkájának előkészí­téséről tárgyalt, majd tájékozta­tót hallgatott meg a testület ál­tal megjelentetett kiadványokról. —y —ó KÉTNAPOS IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ Több mint tízezren a Vadkerti-tónál » Vasárnap rendezték meg a nemzetközi szövetkeze­ti nap központi ünnepségét Kapuváxott. A nagygyű­lés elnökségében helyet foglalt Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Kétnapos ifjúsági találkozó volt Soltvadkerten is az elmúlt hét végén a nemzetközi szövetkezeti nap alkalmából. Szombaton a megye szövetkezeti KISZ- titkárainak Ádám Károlyné, az MSZMP kiskőrösi Járási Bizottságának osztályvezetője tartott előadást a fiatalok közéleti munkájáról. Ezt szekcióülések követték, s felszólalt Gyenesei István, a KISZ Köz­ponti Bizottsága mezőgazdasági és falusi osztályának vezetője is. Vasárnap már a reggeli órákban zenétől volt han­gos a Vadkerti-tó környéke és 10 órára jócskán be is népesült a tóparti tiszitás. Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára nyitotta meg a rendezvénysorozatot, majd Magony Imre, a Kis­kunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szö­vetségének titkára méltatta a nemzetközi szövetke­zeti nap jelentőségét, az ipari, mezőgazdasági, fo­gyasztási szövetkezetek népgazdasági szerepét, fej­lődésük eredményeit. A műsor élénk hangulatban folytatódott tovább. A színpadon folkzenét játszott Beck András együtte­se, a part különböző helyein pedig megkezdődtek a sportvetélkedők. A gyerekek sem maradtak ki eb­ből a versengésből. Sokan jelentkeztek közülük az aszfaltrajzversenyre. A közönség élvezhette a Sol­ti és a szalkszentmártoni néptáncosok, majd a ked­velt Láma együttes műsorát. Dél körül zajlott le a nagy nevetést kiváltó le­pényevő, majd a vidám táncverseny. Siker fogadta a Tanyaszínház népi játékokat bemutató fellépését is. Jó szórakozást nyújtott még az Európa együttes és az ezt követő Kalocsái Népi Együttes, majd a Kecskemét Néptánc Együttes fellépése, amelyeket többször visszatapsolt a közönség. Ezután elhalkult a zene, az ének és a közönség • Részlet a Tanyaszínház előadásából. is csendben, néha-néha felcsattanó nevetéssel figyel­te a pantomimbemutatót. őket a soltvadkerti cite- rások követték, akik fenntartották a vidám hangula­tot, miközben a Propeller együttes készült az esti bálhoz. H. J. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1979. július 3., kedd Névnap: Kornél Napkelte: 3 óra 51 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. Holdkelte: 12 óra 42 perc. Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan borult idő, többfelé is­métlődő esővel. A Dunántúlon időnként élénk északi, máshol ke­leti, délkeleti szél. Az évszakhoz képest hűvös idő. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10— 15, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 17—21 fok között. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: a felhőzet mennyisége fokozatosan csökken. Eleinte még többfelé várható eső. Legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 11— 16 fok között. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet eleinte 19—24, később 23—28 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: július 1-én a középhőmérséklet 20,4 (az ötven éves átlag 21,7), a legmagasabb hőmérséklet 24,8 Celsius-fok volt. a nap 13 órát sü­tött. Tegnap reggel 7 órakor 15,7, 13 órakor 15 Celslus-fokot mértek, a reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet 11,3 (ok volt. — Új típusú folyadékszintmérő műszereket gyártanak az MMG Automatika Művekben. Jelenleg körülbelül harmincféle tartálytí­— LOSONCZI PÁL, az Elnöki Tanács elnöke megkezdte rendes évi szabadságát. (MTI) — A Madách Színház igazga­tósága és társulata fájdalommal tudatja, hogy Gyenge Árpád szín­művész 54 éves korában szívro­ham következtében elhunyt. Te­metéséről később intézkednek. (MTI) — MÁSODIK ÉVTIZEDÉBE LÉP az idei nyáron a pécsi Jeu- nesses Musicales: tizenegyedik al­kalommal rendezik meg július 18. és augusztus 1. között a nemzetkö­zi ifjúsági zenei tábort a Mecsek- alján. Tizenöt európai és tenge­rentúli országból mintegy másfél­száz fiatal muzsikus találkozik majd a dunántúli városban. A vendégek megismerkednek a ma­gyar ének—zenei nevelés rendsze­rével, és bekapcsolódnak Pécs nyári zenei élétébe. — A békéscsabai István-malom- ban tegnap megkezdték az új bú­za őrlését. Amint a Gabonaipari Vállalat megyei igazgatóságán el­mondták: az új búza beltartalml értékei jók, sikértartalma mintegy hal százalékkal magasabb a tava­lyinál. Az elmúlt évi aratástól eltelt időben több mint 1500 vagon tá­rolási lehetőséggel növekedett a megye gabonaraktározási kapaci­tása, így a termés elhelyezése nem okoz gondot. Ez évben megvaló­síthatják a régen tervezett mód- szeit: minőségi csoportosításban tárolják a búzát. Véget ért a nemzetközi gyermek folklórtábor Kalocsán Szakmunkás avató A kecskeméti 607. számú Ipa­ri Szakmunkás- képző Intézet­ben tegnap dél­előtt rendezték meg a hagyo­mányos szak­munkásavató ünnepséget. Ez alkalommal összesen ötszáz fiatal vette át munkája meg­érdemelt jutal­mául a szak- képzettségéről szóló bizonyít­ványt, és tett ünnepélyes ke­retek között fo­gadalmat az in­tézet udvarán. Nádor György a beszédét mondja. (Straszer András felv.) (Pásztor Zol­tán felvétele.) pushoz készítenek már mérőkészü­lékeket. Ezeket a szélsőséges időjárási viszonyoknak is ellenál­ló műszereket újabban az élelmi- szeripari üzemek, elsősorban a tej­gyárak, valamint a vegyipari vál­lalatok alkalmazzák. A berendezé­sek 90 százalékát a gyár exportál­ja. Az igény olyan nagy e műsze­rek iránt, hogy a szocialista part­nerek már az 1980 utáni évekre is feladták megrendelésüket. — Újabb értékes kiadvánnyal gazdagodott a nemzetközi gyer­mekév hazai irodalma: a közel­múltban látott napvilágot az Or­szágos Béketanács tudományos bi­zottságának, a gyermek védelmé­nek. s jogainak magyarországi ér­vényesüléséről szóló gyűjteménye. A Tudósok — korunkról soro­zatban megjelent munka az OBT tudományos bizottságának idén februárban a Parlamentben meg­tartott konferenciájának teljes anyagát tárja az olvasó elé. Kalocsáról és környékéről, va­lamint Közép-, Dél- és Kelet- Európa több országából — köz­tük Csehszlovákiából és Török­országból, a Szovjetunióból és Jugoszláviából — ötszáz gyermek sereglett össze az egy héten át nyitva tartó táborban, amely jel­legében mégis különbözött a ha­gyományos értelemben vett fesz­tiváloktól, hiszen a bemutatók csak részei voltak a gyermeke^ barátkozásának, csupán eszköz­ként szolgálták a népművészek és a gyermekélet kölcsönös meg­ismerését. Szombaton este hét órakor — az OKISZ Labor gyermekruha- bemutatója után — kezdődött meg a záróműsor, amelyen Nádor György, az Állami Ifjúsági Bi­zottság titkára mondott beszédet, s ahol részt vett Németh Ferenc, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bi­zottságának első titkára és Major Imre, a megyei tanács elnökhe­lyettese is. A tábortűz fényében minden csoport saját műsort adott, amelyet a zuhogó eső el­lenére mintegy kétezer-ötszáz ér­deklődő nézett végig. K. J. Kevesebb üzemi baleset Csökkent a balesetek száma az élelmiszeripari üzemekben, álla­pította meg az ÉDOSZ felméré­se, amely az elmúlt években ho­zott munkavédelmi intézkedések hatását vizsgálta. Tavaly az egy évvel korábbihoz viszonyítva 8,3 százalékkal kevesebb volt az üze­mekben a három napon túl gyó­gyuló baleset, és a kiesett táppén­zes napok száma is kedvezően változott. Az idén, az első ne­gyedévben — az elmúlt év azo­nos időszakához képest — to­vábbi javulás mutatkozott, és ami különösen figyelemreméltó: egyetlen halálos baleset sem for­dult elő. — Az ÁFOR-töltőállomások há­lózatában a napi gázolajforgalom 10 ezerről 17—18 ezer tonnára nö­vekedett, s így az üzemanyag-ki­szolgálásban is megkezdődött a nyári csúcsforgalom, elsősorban a mind nagyobb lendülettel dolgozó mezőgazdasági gépek jóvoltából. A gázolajat mérő ÁFOR-telepek és töltőállomások a legforgalmasabb körzetekben több műszakos mun­kával, éjszakai nyitvatartással is gondoskodnak a folyamatos ki­szolgálásról. Postahivatal, telefonközpont a kecskeméti Széchenyivárosban Halálos és súlyos közlekedési balesetek Rég várt esemény zajlott le teg­nap a kecskeméti Széchenyivá­rosban: postahivatalt adtak át. Mégis, erre szokás azt mondani: az egyik szemünk sír, a másik ne­vet ... Az új Kecskemét 6. számú pos­tahivatal százhuszonkileaic négy­zetméteres, és egymillió 600 ezer forintba került. Legfontosabb cél­ja az 1-es posta tehermentesítése. Kérdés azonban, hogy eléri-e ezt? A nyitvatartási idő okozza az ag­godalmakat. Hétfőtől péntekig 10- től 17 óra 30-ig, szombaton pe­dig 10-től 14 óráig tart nyitva. Tekintve, hogy a széchenyiváro- siak napközben dolgoznak, s csak délután 5—6 óra körül érnek ha­za, továbbra is a nagypostán kell intézni ügyeiket. Sokkal jobb vol­na, ha este nyolcig lenne nyitva az új hivatal, ahol különben táv­irat, pénz, ajánlottlevél-felvétel, takarékbetét-szolgálat és három nyilvános telefon van. 1 Az viszont örvendetes, hogy a tervezők a jövőre is gondoltak: a hivatal a Széchenyiváros teljes kiépítése után is képes lesz kielé­gíteni az igényeket. (Straszer Andris felvitelei.) A véletlen dolga, hogy szintén tegnap volt a telefonközpont mű­szaki átadása: Kürtösi Pál és Te­mesvári Gyula végzett kiemelke­dően áldozatos munkát a határ­idő betartásáért. Sajnos, de igaz, hogy az új központ bekapcsolásá­val .tulajdonképpen romlott a kecskeméti telefonhelyzet, éspe­dig azért, mert a szédhenyivárosi hívások továbbra is a főközpont­ba mennek. Példával illusztrálva: az Akadémia körút 10-ből az Aka­démia körút 20-ba tartó hívás az új központon keresztül a főköz­pontba megy, onnan pedig az újon keresztül a hívott félhez. Az ikresítés négyszáz új telefon fel­szerelését teszi lehetővé, egyelőre alig pár tucat előfizető van; a hét végéig azonban csaknem szá­zan lesznek. A tárcsahangra nagy­jából ugyanannyit kell várni, mint másutt Kecskeméten, változás csak a hívás kijelzésében van: a hang leginkább tompa csengőber­regésre emlékeztet. Nem javult tehát, hanem rom­lott a telefonállapot a megyeszék­helyen. Sőt, ha hozzátesszük, hogy az új, belvárosi postaközpont át­adásaikor a most üzembe helye­zett alközpontot le kell szerelni, az egésznek a hasznát csak abban véljük felfedezni, hogy a közel­jövőben négyszázra kiegészülő te­lefon-előfizetői sereg nem egy-két év múlva, hanem már most szid­hatja a telefonját... B. J. Vasárnap délután tragikus sze­rencsétlenség történt Dusnokon a Diófa utca 1. száimú ház előtt. Varga István 48 éves segédmun­kás, Dusnok, Diófa utca 46. szám alatti lakos motorkerékpárjával figyelmetlen és gyakorlatlan ve­zetés miatt az árokba hajtott, ahol felborult. A motorkerékpár uta­sa: ifj. Varga István 19 éves, Dusnok, Diófa utca 46. szám alat­ti lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Varga István nem ren­delkezett vezetői engedéllyel. ' Kunfehértó határában Balog Zoltán, 23 éves, Kiskunhalas, Linhardt Antal utca 61/a. szám alatti lakos segédmotoros kerék­párjával figyelmetlen vezetés miatt áttért az út bal oldalára, és ott összeütközött Rácz Ferenc Kiskunhalas, Dénes utca 6. szám alatti lakos személyautójával. Ba­log Zoltánt eszméletlen állapot­ban, életveszélyes sérüéssel szá­ntották a kórházba. Dunavecse határában, az 51-es számú úton Horváth Gábomé 31 éves, budapesti lakos személygép­kocsijával nem az útviszonyok­nak megfelelő sebességgel, közle­kedett, az egyik kanyarban kisod­ródott és felborult. A baleset kö­vetkeztében Horváth Szilvia 8 éves súlyosan, Horváth Gábor 32 éves és Horváth Gábor 6 éves budapesti lakosok könnyebben megsérültek. Az anyagi kár 30 ezer forint. Pálmonostora határában az E— 5-ös számú főútvonalon Tóth Já­nos 41 éves, Kiskunfélegyháza, Pa- latinusz utca 6. szám alatti lakos személygépkocsijával a szembejö­vő forgalom miatt későn vette észre a vele azonos irányba hala­dó kerékpárost, ezért a volánt fél- iwántntt.a ettől a iármű megcsú­— MÜZEUMKERT1 ESTÉK címmel a művészetek különböző ágaiból komplex előadássoroza­tot szerveznek Kiskunhalas köz- művelődési intézményei. A jú­lius—augusztus hónapban a min­den csütörtökön este 8 órakor kezdődő előadásokat a Thorma János Múzeum kertjében tartják. Első alkalommal július 5-én Bé­res Ferenc énekművész, Czinke Ferenc grafikusművész, Béres Já­nos furulyaművész és SzőllöS Beatrix cimbalomművész lép a közönség elé. ' — Tejzsírnövekedés. A Közép­magyarországi Tejipari Vállalat Kecskeméti Tejüzeme az idén ed­dig mintegy 15 millió liter tejet vásárolt fel, és 5 milliót szállított a társüzemeitől. Az átlagos tej- zsírszázalék az idén 3,75—3,8 volt, míg az előző évben ez az érték 3,7 százalék volt átlagban. Az erőtel­jes növekedés a gazdaságokban $ls a kistermelőknél bekövetkezett szarvasmarha-fajtaváltásnak kö­szönhető. szőtt és az árokba borult. Tóth János és felesége súlyosan, Tóth Anikó és Tóth Szilvia könnyeb­ben megsérültek. Az anyagi kár 25 ezer forint. Kecskeméten a Jókai és az Er- dősi Imre utca kereszteződésében özv. Borsik Istvánná 67 éves, Kecskemét, Galamb utca 3/a. szám alatti lakos kerékpárjával irányjelzés és körültekintés nélkül eléje kanyarodott a már féktávol­ságon belül « motorkerékpárjával érkező Kapitanov Vilmos szegedi lakosnak, és összeütköztek, özv. Borsik Istvánná súlyosan megsé­rült. MŰSOR: MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1979. július 3. Értesítjük közönségünket, hogy az elmaradt Neoton Família- koncert jegyei visszaválthatók a Művelődési Központ pénztáránál, július 7-lg, mindennap 17—19 óráig. MOZI 1979. július 3. KECSKEMÉT VÁROSI: (él 4 és 7 órakor CASANOVA Csak 18 éven felülieknek! Dupla. 20 százalékkal felemelt helyárúi Kétrészes színes olasz film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor CSÍNOM PALKÓ Színes, zenés magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor CSIKÓS CSIKÓK Színes magyar mesefilm-összeállitá» STÜDIÖMOZI: 8 órakor CSODA MILANÓBAN Olasz film Kecskemét határában Balázs- kovics János szolnoki lakos sze­mélygépkocsijával Soltvadkert irányában közlekedett, áttért az út bal oldalára és ott egy fának ütközött. Balázskovics Jánost sú­lyos sérüléssel, eszméletlen álla­potban szállították a kórházba. A gépkocsiban 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. Helvécia határában Réfi Sándor 29 éves, Helvécia, III. kerület 231. szám alatti lakos egy kölcsönkért motorkerékpárt ittas állapotban, vezetői engedély nélkül vezetett, s a földes úttesten elesett. Réfi Sándort a mentők a kórházba szál­lították. Kecskeméten, a Szolnoki út 11. számú ház előtt Kemény Szilárd 76 éves, Kecskemét, Szolnoki­hegy 270. szám alatti lakos körül­tekintés és irányjelzés nélkül, 'ke­rékpárjával balra kanyarodott, ezért összeütközött a már féktá­volságon belül személygépkocsival érkező Bóka Andrásné Kecske­mét, Róna utca 56. szám alatti lakossal. Kemény Szilárd megsé­rült. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó VáUalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér l/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—23*X

Next

/
Oldalképek
Tartalom