Petőfi Népe, 1979. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-19 / 15. szám

1979. január 19. • PETŐFI NÉPE • KÉT ÓRA JÓKEDV, KELLEMES SZÓRAKOZÁS Goldoni: Két úr szolgája kecskeméti előadás. Jókat derül­tünk, s az újabb és újabb komi­kus szituációkat látva, alig-alig érzékeltük az időnkénti üresjá­ratokat. A keserűség azonban ki- lúgozódott Gáli László rendezésé­ből, és így elhalványult a Goldo- ni-mű szatirikus vonulata, közvet­ve az az utalás, hogy a dolog lényégét tekintve, ma is előfor­dulhatnak hasonló, elítélendő, mulatságos és elszomorító, tragi­komikus esetek. A bemutatón Hunyadkürti Ist­ván játszotta Truffaldinót. A Ta­nyaszínházból ismerték már né- hányan, de őket is meglepte az a felszabadult vidámság, játékosság, csillapíthatatlan jókedv, amivel Goldoni Két úr szolgája már nem commedia deli’ arte, azaz a színészi mesterség színháza, még nem színtiszta jellemvígjáték. Ve­lence mindenható uraitól kevés­bé tartott a joviális, élesszemű ügyvéd, mint a közízléstől. Saját bőrén is tapasztalhatta, hogy jaj annak, aki eltér a megszokottól, a beválttól. 1743-ban arra vetemedett, hogy előre megírta egyik műve fősze­replőjének teljes szövegét, noha akkoriban érték el legnagyobb si­kereiket a rögtönzők. Igazságérze­te unszolására mellőzte az ilyen játékoknál elengedhetetlennek vélt buta, mafla, ügyetlen, sem- mirevaló bugris-paraszt (a má­sodik Zanne) figuráját, hogy ez­által is erősítse a faluból a vá­rosba került életerős, leleményes, furfangos, gyors észjárású, ám az olasz városállamok osztályviszo­nyaitól sanyargatottan, leszorítot- tan is boldoguló, tömegek ked­vence „első zanni” hatását. A ne­mesek, kereskedők kegyeitől is jócskán függő komédiások ezzel a humoros kettőssel adták meg a császárnak, ami a császáré, isten­nek, ami az istené. Goldoni szá­molt a közönséggel és a mecéná­sokkal. Truffaldinónak. a faluról meg­élhetésért a városba vándorló pa­rasztnak, keserves, szomorú, lázi- tó sorsát, a pénz és a dogma os- tobci uralmát a commedia dell’ ar­te következményeinek a figyelem­bevételével ábrázolta. Űj tartal­mat csempészett az évtizedek, év­századok során kialakult klisékbe. A zseniális szemfényvesztés év­századokon keresztül a rendező­ket is megtévesztette, nem na­gyon tudtak mit kezdeni az imént jelzett kettősséggel. A Két úr szolgájával négy évtizede Buda­pesten is vendégszereplő Rein­hardt. a világhírű rendező talált rá a Kecskeméti Műsorban „ke­serű vígjátéknak” minősített ko­média előadásának korunkban egyedül érvényes, hatásos stílusá­ra. Átvette a kacagtató külsősé­geket. vállalta a hahotás helyzete­ket, hogy azután a legnagyobb vígság közben szinte észrevétle­nül csordítsa ki a nézők szeméből a truffaldinók megaláztatását, szenvedését sirató könnycseppet. Egyszerre humorosnak és szatiri­kusnak tekintette Goldoni művét. Humoros annyiban, hogy elsősor­ban érzelmeinkhez szól, nevető­izmainkat csiklandozza, és a leg­fonákabb helyzetekben is együtt­érez szereplői jó részével, első­sorban a népi figurákkal. De nem haragszik a pénzsóvár, kapzsi Pontalonera sem, hiszen — Ve­lencében igazán indokolt hason­lattal szólván — fogatlan orosz­lán őkelme akárcsak az áltudós, fontoskodó, az életet ósdi szabá­lyokba gyömöszölő Lombardi. Értelmünkkel mégis elítélteti a természetes ösztönökkel szembe­sülő. a társadalmi igazsággal fe­leselő korhadt közviszonyokat. Felháborítónak tartja, hogy Truf­faldinónak egyetlen ebédért — ina úgy mondanánk a létminimu­mért — millió megaláztatást kell elviselnie. Húmorigényeinket szinte mara­déktalanul kielégítette a kellemes • Jellemző pillanatkép Smeraldina (Monyok Ildikó), Clarice (Szirtes Ágnes) és Silvio (Jeney István, Brig- hella (Juhász Tibor). Pantalone (Kölgyesi György), Lombardi (Major Pál) és szolgája (Szénási Pál). megformálta a jég hátán is meg­élő, szükségből is agyafúrt szolga figuráját. Róla is megírhatta vol­na Kosztolányi a Reinhardt-féle társulat főszereplőjét dicsérő so­rokat. „Parádézik, tündököl, bű­vészkedik, ugrik és ugrat, táncol és táncoltatja a környezetet”. Hu­nyadkürti is bukfencezik előre, hátra, egy-egy szaltót sem sajnál a nagyérdeműtől. Ő érzékeltette leginkább azt, hogy ez a történet tulajdonképpen népes, forgatagos piazzán adatik elő, ahol feltéte­lezett szövetségesek, hasonló sor­sú kétkeziek, egyszerű emberek lesik, figyelik szavait, mozdula­tait, várják időnként magyará­zatát. A legjobb truffaldinók — a szerepkört is így nevezték — Hofi Gézához hasonlatosan egy- egy gesztussal, minősítették saját viselkedésüket, cselekedeteiket, a velük történt eseményeket, Hu­nyadkürti a közönség intenzív bekapcsolására törekedett, ezt a szándékot tükrözték többnyire le­leményes, hatásos, ám olykor- olykor elnyújtott, az előadás rit­musát lassító magánszámai. Nyer­sebb. darabosabb, elesettebb szol­ga volt ő, mint a másik szerep- osztásban Kalocsai Miklós m. v. A jóképű., jóhangú, rokonszenves művész, alakításában a nyílt te­kintetű. vonzó, ,meg,itelenésű, váro­sias viselkedésű szolga időnkénti fenékbe billentése, kiuzsorázása, lekezelése olykor még felháborí- tobbnak érződött, mint az ágról- sz; kadt „másik” Truffaldino meg- pirongatása, Jobban illeszkedett Gáli László rendezői elképzelé­seihez, Hunyadkürti Goldonihoz. Az efféle zenés játékokban mindig az igazságot kimondó* képviselő népi figurák kapják a hálás szerepet. (Talán ezáltal is mondandójukat, hatásukat erősí­tik a szerzők?) Monyók Ildikó (Smeraldina) hibátlan alakítást nyújtott Juhász Tibor (Brighella) mértéktartóan formálta meg a fo­gadóst, ámbár keveset adott sze­repéhez. Kölgyesi György (Pan­talone) akkor tehetné még jobbá alakítását, ha éreztetné, hogy ez a pórul járt üzletember még így, köszvényesen is, megrokkanva is, petyhüdt izmokkal is ártalmas, egyszerre nevetséges és riasztó. Kitünően ért a színpadi hatáskel­téshez, összjátékhoz. Nagyjából ezek mondhatók el Major Pálról, (Lombardi) is. A fiatalok közül a nagyképű, nagyhangú áltudós atya árnyékában elanyátlanodó hős és hősszerelmes Jeney István (Silvio) fogta meg legjobban a fi­gurát, elegyítette a reális és gro­teszk elemeket a mű hangulatá­hoz illően. Szirtes Ági (Clarice) egy újabb férjhezadandó lányhoz talált új színeket, így is bizo­nyítva erős tehetségét. Az ösztö- vér szerepeknek is tulajdonítha­tó. hogy kissé halványabbra sike­rült a másik szerelmespár, a ro­mantikus, az érzelmi vonal And- rész Katalin (Beatrice) és Blaskó Balázs (Florindo) megformálásá­ban. Jánoky Sándor (Pincér) ka­raktert adott jellegtelen felada­tának. Szakcsi Lakatos Béla nem túl­ságosan invenciózus zenéjét igye­kezettel tolmácsolta a Kerny Kál­mán irányításával' muzsikáló' kis­együttes. Itt jegyezzük meg, hogy az éneklés nem tartozik a színé­szek erősségei közé, Monyók Il­dikó és Kalocsai Miklós (m. v.) kivételével. A díszlettervező Vota Emil (m. v.) nyilván a rendezővel egyet­értve törekedett az egykori pó­diumszínházak jelzésszerű kulisz- száinak felidézésére. Csak arról feledkeztek meg, hogy vásári ko­médiákat gyönyörű tornyok, palo­ták tövében, sokádalomban adták elő: a környezet adta a légkört, a hangulatot. Szakács Györgyi jelmezei ezúttal is jól szolgálták a mű mondandóját, segítették a szereplőket. Heltai Nándor 0 Truffaldino (a másik szereposztásban), az öreg uzsorás Kalocsai Miklós m. v. és Kölgyesi György, a háttérben a bízó-aggódó szerelmesek Clarice és Silvio (Szirtes Ági és Jenei István). • Truffaldino és az álruhás Beatrice (Hunyad­kürti István, Andresz Katalin). (Tóth Sándor fel­vételei.) [ Jerzy Edigey MacAreck FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY (4.) Henio Makarek még sok ha­sonló — mint akkor gondoltam — ostobaságot mondott. Akkor mondtam neki néhány szót. Ki­nevetett. Nagyon dühösen vál­tunk el. Beleegyeztem, hogy a le­velét elviszem anyjának és a nő­vérének, akik Varsóban, a Sien­na utcában laktak. Két útitár­sam elhatározta, hogy belép Ma­karek „százados” seregébe. A másik kettő és én becsületsza­vunkat adtuk, hogy senkinek nem beszélünk az erdőbeni ka­tonákkal való találkozásunkról. Különben betartottuk szavunkat. Eljutottunk Rzaktába, ahol Augustyniak, egy ottani gazda látott vendégül bennünket. Két nap múlva meggyőződtünk arról, hogy egy szempontból igaza volt Heniónak. Lehetetlenség volt el­jutni az ostromlott Varsóba. Még a lublini országúihoz való köze­ledés is halálos veszélyt jelentett ránk nézve, mert a hitlerista mo­torkerékpárosok szüntelen ellen­őrzés alatt tartották. Ha nem is lőttek volna le bennünket, de el­kapnak és a Minsk Mazowiecki táborba visznek. Ide irányítottak minden elfogott menekültet, füg­getlenül attól, hogy egyenruhá­ban, vagy civilben voltak. Akar­va, nem akarva kénytelenek vol­tunk visszahúzódni Rzaktába és Varsó kapitulációjáig Augustyni­ak kedves vendégszeretetét élvez­ni. Csak a főváros eleste után ju­tottam el családomhoz, ■ illetve közeli hozzátartozóimhoz. Valamikor november elején a londoni rádió közölte, hogy a szlovák—magyar határt fegyver­rel a kézben egy kisszámú len­gyel sereg átlépte. Az osztag át­vergődött Szlovákián, és a ma­gyar határhoz való átjutást a Hlinka Gárdával és a német ka­tonasággal folytatott kétnapos harc nyitotta meg. Amint a lon­doni rádió közölte, ez volt a len­gyel hadsereg utolsó egysége, mely letette a fegyvert. A hős csapat parancsnoka Makarek őr­nagy volt. Tekintetem előtt ismét külön­böző képek vonultak el a meg­szállásról és a hitleri Varsó éle­téről. Még egy emlék lobbant fel bennem. Valamelyik újság, ma már nem emlékszem a cí­mére, hírt adott egy maréknyi lengyel bátor hőstettéről, a pe- taini Franciaországban. Egy kis francia kikötőből egy motorcsó­nakot loptak, és a parti flottát és az olasz hajókat félrevezetve eljutottak Máltára. Ennek a ren­dezvénynek szervezője és az el­lopott járőrhajó parancsnoka egy lengyel tengerész, Henryk Makarek, sorhajókapitány volt, amint az újság közölte. Az emberi sorsok gyakran fur­csa módon fonódnak össze. Ha a főnököm véletlenül nem hall a „Vasco da Gama” utcai gyil­kosságról, s nem határozza el, hogy engem küld Szczecinbe, és ha nincs ez a három-négy kon­ferencia, amely miatt minden szczecini szálloda foglalt, nem ta­lálkozhattam volna hajdani osz­tálytársammal, a barátommal. Különben, ha neki kevésbé tet­szik Szczecin, és rövidebb ideig tartózkodik ott, talán soha nem is találkozunk. Lehet, hogy csak valamikor, a hajdani esztendők­re emlékezve, jutott volna eszembe, hogy volt egy barátom, Henryk Makarek, aki öt hónapig szolgált egy tiszti lovas ezred­ben, , aztán századossá, majd gya­logos őrnaggyá lépett elő, hogy később a haditengerészet sorha­jókapitánya legyen... De kide­rült, hogy még magasabbra emelkedett. Mint mister Henryk MacAreck amerikai milliomos tért vissza az országba. És íme, most nem tudok elaludni a szcze­cini szállodai szobámban, abban a szobában, amelyet mister MacAreck protekciójának kö­szönhetek. Nem tudok elaludni, mert mint a milliomos vendége, túl sok kávét és különféle erős italt ittam. 4. Csak este találkozhattam mis­ter MacAreckkel, aki kihasználva a szép időt, az egész napot sok­kal kellemesebben töltötte, mint én. Szép Mercedesével egysze­rűen elutazott Miedzydrójba. El­képzelem, hogy egész nyáj tizen­éves lány megpróbált kikezdeni a sportkocsi gazdag tulajdonosá­val. Ezúttal vacsoránk nagyon egy­szerűen folyt le. Az iskolai em­lékek felidézése után kérdezget­ni kezdtem. Henio nagyszerű hangulatban volt, és szíves örö­mest felfedte életének néhány lapját, attól a pillanattól kezdve, amikor elég hűvösen váltunk el az Otwock melletti kis erdőben. A Makarek által vezetétt ka­tonai egység több mint egy hó­napig vándorolt dél felé. 'Űttalan utakon és erdőkön át vonultak éjszaka. Néhányszor, fegyverrel a kézben kellett utat nyitni ma­guknak. Így mentek át Otwock- tól egész Lengyelországon. A Kárpátokban nagyobb ütközetet vívtak a határt lezáró német ka­tonai egységekkel. Ezután csak­nem tíz napon át vonultak Szlo­vákián keresztül. Ott a hitleristák­kal együttműködő „Hlinka pap gárdája” üldözte őket. Végül még egy nagyobb ütközet után elju­tottak a magyar határra, ahol katonai táborba internálták őket. Makarek százados egysége itt fe­jezte t>e pályafutását, innen már mindenki egyénileg igyekezett ki­jutni a táborból, és menni nyu­gatra, a Franciaországban meg­alakult lengyel hadseregbe. Makarek gyorsan megtette ezt az utat. Amikor Franciaországban jelentkezett a katonai hatóság­nál. nem kapott elismerést koráb­bi cselekedeteiért. Nem ismerték el az önmagának adományozott századosi rangot sem, sőt hadbí­rósággal fenyegették meg. Vé­gül Henio, mint egyszerű gyalo­gos indult útnak az egyik újon-; nan alakult lengyel gyalogezred­ben. A „piszkos háború” még né­hány hónapig tartott. Henio jós­lata Franciaország leveréséről három hét alatt pontról pontra bekövetkezett.’ Franciaországban a lengyel katonai egységek az utol­só pillanatig harcoltak. Makarek- nek sikerült elkerülnie a fogsá­got és eljutni Franciaország meg nem szállt területére, ahol a pe- taini hatóság nem jó szemmel nézte a lengyel menekülteket. (Folytatása következik.) Híradás Bajáról Amikor az úttörőávek ünnepé­lyes megnyitóin, szeptember 29- én, a csapatok vezetői ismertetik a soron következő esztendő jel­mondatát, akcióit, jeles évfordu­lóit — mindig hangoztatják a csapat tagsága előtt, hogy mind­ez csupán keret, egyfajta kínálat, amit majd saját elképzelésük szerint, helyi adottságaikat fi­gyelembe véve alakítanak ki, valósítanak meg. Most egy nagyobb úttörőközös­ség, a bajaiak hat úttörőcsapa­tának tevékenységét mutatjuk be, hogy egyértelművé váljon: érde­mes a saját elképzeléseket meg­valósítani, azokat a csapat tevé­kenységére jellemzővé tenni. * A József Attila Űttöröcsapat munkáját fémjelzi az elmúlt út­törőévben elnyert legnagyobb út­törő-kitüntetés, a KISZ Központi Bizottság vörös selyemzászlaja! Hosszú esztendők munkáját, ak­cióinak pontos végrehajtását ér­tékelték, amikor a csapatnak ezt a kitüntetést adták át. Jellemző a csapatra, hogy egy­re több foglalkozást tartanak az őrsök tagjainak otthonában, az „egy őrs — egy család” mozga­lom keretében. Ugyanilyen je­lentős náluk az „Egy brigád — egy raj” mozgalom is, hiszen eb­ben az esztendőben minden raj­nak van kapcsolata üzemi, vál­lalati brigádokkal, főleg olyanok­kal, ahol a brigád tagsága KISZ- korosztályú. Az úttörőtanács —> az iskola igazgatójának segítsé­gével, támogatásával — minden évben jégpályát alakit ki az ud­varon! * A Tóth Kálmán Úttörőcsapat minden őrse három magyar in­ternacionalista életét, munkássá­gát tanulmányozta, majd kutatá­sairól számot adott a többieknek. A KIMSZ-évforduló alkalmából az őrsök három-három mártír életéről tablót készítettek, azt kiállították. A KMP megalakulá­sának tiszteletére minden őrs ba­jai képeslapot küldött a budapes­ti Munkásmozgalmi Múzeumnak. Még az úttörőév kezdetén elha­tározták, hogy az idén kiveszik a részüket a hasznosanyag-gyűj- tésből. Ez már eddig is jól sike­rült,: több mint félmillió forint értékű papírt, rongyot, fémet ad­tak át a MEH-nek. És még egy siker: az építőipari szakmák or­szágos vetélkedőjén a második helyezést érték el. * Nagyszabású kutatómunkába fogtak a Dózsa György Úttörő­csapat tagjai szeptember végén: a Nagy Októberi Forradalom tiszteletére, hogy az esemény ba­jai vonatkozásait megleljék. Eh­hez kapcsolódott a szovjet pajtá­sokkal való levelezés anyaga, hi­szen a pajtások ebben az időszak­ban az eseményekhez kapcsolódó dokumentumokat kértek és kap­tak. Munkájuk eredményét egy nagyszabású kiállításon mutatták be. Javában készül csapatottho­nuk. Az építkezést hulladékgyűj­tésből származó pénzzel és tár­sadalmi munkával támogatják. Minden jel arra mutat, hogy má­jusra elkészül az annyira várt, igényelt helyiség. * Eseménysorozattal emlékeztek meg a forradalmi évfordulókról a II. Rákóczi Ferenc Úttörőcsa­patnál. Hetekig zajlottak a be­mutatók, megemlékezések. A be­fejezésként szervezett fáklyás felvonuláson már minden paj­tásnak volt vörösgárdista igazol­ványa és jelvénye! Az ünnepi csapatgyűlésen már azokat ju­talmazták, akik a munkából leg­jobban kivették a részüket. A hasznosanyag-gyűjtés során ők vadgesztenyét is gyűjtöttek. A tavaszi gyűjtés összegét pedig közösen ajánlották fel a VIT- alapra. * Példamutatóan ápolják a csa­pat névadójának leszármazottai- val a kapcsolatot a Türr István Úttörőcsapat tagjai. Nagyon büsz­kék arra — joggal! —, hogy el­nyerték a Kiváló Úttörőcsapat kitüntető címet. Az elmúlt nyá­ron közösen táboroztak testvér­iskolájuk, az egyik zombori is­kola tanulóival. A nagyszerű év­fordulókról kiállításokkal emlé­keztek meg. * Három esztendő legjobban si­került tablóit, naplóit mutatta be az évfordulók tiszteletére a Kállai Éva Úttörőcsapat tagsá­ga. Ezt azért látták nagyon fon­tosnak, mert úgy érzik, a héts köznapok munkája jeleníti meg legjobban tetteiket. Az ötlet jó­nak bizonyult: a kiállítás híven érzékeltette a csapat tevékenysé­gét. * íme a hat csapat tevékenysé­ge, munkája, néhány mondatba sűrítve. Azonos céllal, azonos célért, mindegyikük a maga ki­jelölte úton jutott el a nagyszerű eredményekig. Selmeci Katalin

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom