Petőfi Népe, 1976. július (31. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-02 / 155. szám

Évadzáró társulati ülés Művész és hölgykoszorú Bálint András színművész elő­adói estjét hirdette a nyári szü­net előtti csemegének a megyei művelődési központ. A szellős, tá­gas emeleti csarnok félkörivben elhelyezett széksorai megteltek érdeklődőkkel. Ki tudja minek köszönhető, hogy főleg hölgyek ülték körbe a kis dobogót, kelle­mes, könnyed öltözetben, mintha Kecskemét szépnemű közönségét akarnák reprezentálni. Más egyszerű halandó talán megilletődik ettől a látványtól, de a nyári évszakra fittyet hányó, n yakkendős, zakós, délceg ifjú művész „in médiás rés” — a dolgok közepébe vágva —, a rá­függesztett szempárokkal mitsem törődve, kezdi műsorát. Volt itt humor is, de inkább csak rejtve, buzgóit a keserűség is versben és prózában, de ez sem volt bántó. Felvonultak a magyar irodalom legjobbjai, a művész ízlését, érzelmeit is nyo­mon követve. Tanulságos és gon­dolatébresztő volt ez a váloga­tás, amely a távolba szakadtak vágyódását, a hazához kötődést árnyalta, variálta, tisztán kivehe­tő végső kicsengéssel. Hamar elszaladt az egy és ne­gyed óra. A művész torka is ki­száradt kissé. A százfőnyi lelkes közönség tapsából észre kellett vennie, hogy a nyár kellős köze­pén csak azok jöttek el, akik vár­ták is ezt az élményt. És csak azt sajnálták, hogy nem nyújt­hattak át egy pohár vizet frissítő­nek ebben a nagy melegben. Sze­rény köszönetül. — A közönség jelenlétével és gyakran tapsával ebben az év­adban is helyeselte a színház tö­rekvéseit — állapította meg Saj­tos Géza, a megyei tanács köz- művelődési csoportjának vezető­je, megbízott igazgató tegnap délelőtt az évadzáró társulati ülésen. így folytatta: — Alapta­lannak bizonyultak a műsorszer­kezet változtatásával kapcsolatos aggodalmak. Kecskeméten és a megyében egyaránt növekedett a nézők száma, több mint tízezer bérlet talált gazdára. (A megbí­zott igazgató elismerte a túlbiz- tosítottság, a kevés bérletszüne- fí előadás miatt elhangzó kriti­kai megjegyzések igazát.) Het­venhét tájelőadást terveztek, tíz­zel többet tartottak-. Ruszt József főrendező lényegé­ben sikeresnek minősítette az 1975 '76-os évadot, bár az együt­tes többször képességei, lehető­ségei alatt maradt. Zökkenőkkel, buktatókkal, időnként nagy erő­feszítésekkel a társulat teljesítet­te társadalmi megbízatását. Az egységes játékstílus kialakításá­ban, az egészséges egyensúly megteremtésében van bőven tennivaló. A Kulturális Minisztérium szín­házművészeti főosztályának a nevében Majoros József üdvözöl­te a Katona József Színház tár­sulatát. Véleményük szerint a kecskemétiek a vezetési válság és más nehézségek ellenére a ha­zai színjátszás élvonalába tar­toznak és remélhető további fej­lődésük. Az előadások általában korszerű művészi szemléletet és haladó társadalmi felfogást su­• Trokán Péter az „év színésze” vándor­díjjal (Tóth Sándor felvétele) gároztak. A félsikerek, hibák nem tették kérdésessé a megyei párt- és tanácsvezetéssel psszhangban korábban meghatározott célok realitását. Nagy elismeréssel szólt a Csen­des Don új színpadi változatá­nak bemutatásáról. Bejelentette, hogy a Kulturális Minisztérium nívódíjjal jutalmazta ezt a pro­dukciót. Urbán Pálné, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa nevében gratulált az évadhoz és kérte, hogy a művészek még követke­zetesebben keressék a munkahe­lyi közösségekkel a személyes kapcsolatot. A fenntartó és irá­nyító szervek további támoga­tásáról biztosította Bodor Jenő, a megyei tanács osztályvezetője a színházat. (Folytatják az épület felújítását, még idén átadják az új színészlakásokat.) A társulati ülésen búcsúztat­ták nyugdíjba vonulásuk alkal­mával Mojzes Mária színművészt és Marinkovics József színpad­mestert. Bejelentették, hogy Szászfái György ügyvezetői igaz­gatói megbízatást kapott. Titkos szavazással Trokán Pé­tert választották társai „az év színészének”. Egy évig díszíti otthonát a Pálffy Gusztáv szob­rászművész által felajánlott Szí­nész II. című alkotás. Nem kevésbé lelkes érdeklő­dést keltett az a bejelentés, hogy a próbatáblán megtalálható az 1976/77-es évad első felének mű­sorterve, szereposztása. Ruszt József rendezi az évad­nyitó előadást. Október elsején Németh László VII. Gergely cí­mű drámáját láthatja a premier közönsége. A főbb szerepeket Gábor Miklós, Trokán Péter, Sára Bernadette, Hetényi Pál, Simor Ottó alakítja. Október 20-án Baum—Schwajda—Tamás- sy; Öz, a nagy varázsló című ze­nés játéka kerül színre, majd 29-én Machavelli: Mandragóra- ja. Közben a Stúdiószínpadon: Katajev: A kör négyszögesítése. November 19-től Ajtmatov—Mu- hamedzsánov: Fent a Fudzsijá- mán című műve szerepel műso­ron. Huszka—Martos—Kardos: Gül baba operettje lesz az utolsó premier az idén. H. N. Előkészületek a nyárfa-világkongresszusra Dolgoznak a „vezérgépek” Pakson Ez év első felében is minden lényeges feladatot megoldottak, teljesítettek a paksi atomerőmű építői, akiknek száma háromezer­re emelkedett 1973 óta. A születő energiabázison impo­zánsan bontakozik ki az új ipar­telep. A paksi atomerőmű-építkezés állandóan gyorsuló tempót, össze­hangolt munkát kíván, hogy az 1976-ra tervezett másfél milliárd forint értékű program megvaló­suljon, vagyis annyi, mint a ko­rábbi két és fél esztendő alatt együttvéve. A helyszíni építéssel párhuza­mosan, a tervezők asztalán is serény a munka. A szovjet és a magyar generáltervezők közösen kidolgozott programjának meg- feleően készülnek az atomerőmű első 880 megawattos egységének kiviteli tervei. A szovjet partne­rektől a harmadik negyedévben már várják a második 880 me­gawattos egység műszaki tervét is. amelynek megvalósításához körülbelül másfél év múlva kez­denek. (MTI) A nyárfaerdők területének nagysága világvi­szonylatban is az elsők közé tartozik. Ezért a ma­gyar nyárfatermesztés és kutatás eredményeit a FAO nemzetközi nyárfabizottsága négyévenként összehívott világkongresszusa mindig megkülönböz­tetett figyelemmel kíséri. Ez adott ösztönzést a legutóbbi, római kongresszuson részt vevő magyar küldöttségnek, hogy az illetékes hazai szervek egyetértésével megpályázzák a legközelebbi, három év múlva esedékes kongresszus rendezési jogát. Bár a FAO e kérdésben csak jövő évben dönt. a kongesszus programjában szereplő tanulmáfíy- utak útvonalának tervezése megkezdődött. Az előzetes elképzelések szerint a kongresszus­hoz több tanulmányút is csatlakozik. Közülük az egyiket majdnem teljes egészében Bács-Kiskun me­gyében tervezik. Itt ugyanis nemcsak a nemes­nyárral elért eredményeket, hanem a homoki te­rületeken ma még megtalálható, igen értékes gén­anyagot képviselő fehér- és szürkenyárfákat is megszemlélhetik az érdeklődők. Az előkészületeket jelzi, hogy néhány hete az Erdészeti Tudományos Intézet nyárfakutatói dr. Keresztesi Béla akadé­mikusnak, az intézet főigazgatójának vezetésével két napot töltöttek a megyében és megtekintették a tervezett tanulmányút néhány állomását. Figye­lemreméltónak találták a Kiskunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság kunpeszéri fehérnyár állomá­nyát, valamint a bátyai Pirospaprika Tsz nemes- nyárasait. A bátyai bemutatót értékelve a kutatók megálla­pították, hogy a tsz nyárfagazdálkodása nem­csak hazai, de nemzetközi mércével mérten is ki­váló példája a korszerű nyárfatermesztésnek. A tsz vezetőségének erdősítési törekvéseit az ÉRTI Duna—Tisza közi Kísérleti Állomásának kutatói támogatták, összefogásuk megteremtette a szövet­kezet korszerű nyárgazdálkodását. Dr. Szodfridt István • Kiváló növekedésű fehérnyáras Kecskemét kör­nyékén. i, Figyelemért sóvárogva Szatyorkával a kezében álldogál a néni a járdaszegélyen. ! Dolgukra igyekezve emberek haladnak el mellette vele egy- j irányból és szemköztről érkezők. Az idős aszony tétova moz- dúlatot tesz. Mintha lépésre lendítené a lábát. De csak a feje j hajlik előbbre, s máris meggondolja magát. Nem mer neki­vágni a zebracsíkos átkelőnek. — Ezt az autót elengedjük, s máris „átevezünk”, együtt biz­tonságosabb ... karolok az anyókába, aki mintha csak erre várt volna, átadja magát kalauzolásomnak, s tőle telhető ipar­kodással igyekszik lépést tartani. Elérve a túlsó „partot”, a járda biztonságát, hálálkodni kezd: — Köszönöm, aranyoskám köszönöm. Ilyesmit manapság olyan ritkán él meg az ember. Pedig higgye el, én úgy félek, az utcán, mert olyan könnyen megesik a baj... Tetszik tudni, kedves néni, sietünk, munkába igyekszünk. De itt már biztonságos a talaj... — jegyzem meg magyarázko- dón, és minden jót kívánva igyekszem tovább. Hirtelen eszembe jut az ismeretlen-ismerős kis öreg ba­rátnőm, aki — amióta benépesült az új bérház — minden reg­gel és minden délután, amikor elkerékpározok az épület előtt szinte programszerűen félre húzza a földszinti ablak vitrázs- függönyét és integet. Én meg vissza. Üdvözöljük egymást. S a Mamika Táncbarázdálta arcán mosoly jelzi: örül a találko­zásnak. És eltűnődöm: mennyire sóvárogják a barátságot, a figyel­met, s a figyelmességet, amelyet nem egyszer mégis nélkülöz­ni kénytelenek. Pedig csak cseppnyi érzékenységbe, emberi melegségbe kerül. Ne fukarkodjunk hát vele. —y —n Súlyos közlekedési baleset Nem adott elsőbbséget a személyautó Szerdán délután fél 3 óra táj­ban Kecskemét belterületén a Szolnoki út és a Kandó Kálmán utca kereszteződésében súlyos baleset történt. Leviczky József- né, Kecskemét, Cserép utca 2/c. szám alatti lakos személygépko­csijával úgy kanyarodott a Kandó Kálmán utcába, hogy nem adott Szerdán a reggeli órákban Kun- baracson, a Dózsa György út 34. szám alatti ház melléképületében tűz keletkezett. A tető és a meny- nyezet, valamint 50 csirke, két mázsa kukorica, egy mázsa kö­les a lángok martalékává vált. Az anyagi kár meghaladja a 12 ezer íorintot. A tüzet a kecske­méti állami tűzoltók oltották el. A keletkezési ok és a felelős sze­mély megállapítása céljából vizs­gálatot indítottak. Kiskunmajlsa hadárában réti­széna gyulladt meg, amely felte­hetően gyújtogatásból származott. A tüzet a kiskunhallasi és a kis­kunfélegyházi állami tűzoltók lo­kalizálták. Ugyanezen a napon a kora délutáni órákban Felsőszent­elsőbbséget az egyenes irányban motorozó Ács László, Kecskemét, Vacsihegy 180. szám alatti lakos­nak. Az ütközés következtében Ács Lászlót súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A két jár­műben tízezer forint anyagi kár keletkezett. Leviczky Józsefné el­len eljárást indítottak. ívánon szenakazal gyulladt ki gyermekjáték következtében. Sze­rencsére a bajai állami és a he­lyi önkéntes tűzoltók idejében érkeztek és ezért az anyagi kár jelentéktelen. Este Csátalján a Gemenci Ál­lami Gazdaság fenyveserdejében gyulladt ki az avar. A tüzet fel­tehetően eldobott cigarettavég okozta A lángok egy hektár 14 éves fenyő alsó részét pusztítot­ták el, ám a fák ettől a kártól életképtelenné váltak. Az anyagi kár 20 ezer forint. A tüzet a ba­jai állami, valamint a bátmonos- tori önkéntes tűzoltók oltották el, 400 ezer forint értéket mentve meg. G. G. A SORREND LÉNYEGES! Rádió- és tévé- (sőt egyáltalán bármilyen) vetélkedőn bevett szokás. hog:y a versenyző legelőbb is bemutatkozik, s csak azután válaszol a kérdésekre. Nos, hogy ennek a szabálynak az áthágása miket eredmé­nyez, azt a rádióban nemrég lezajlott egyik irodalmi vetélkedő alkalmá­val tapasztalhattam. A művésznő, aki a jáétkot vezette, legnegédesebb hangján elmondotta a fejtörő tárgyát képező versrészletet, majd föltette a kérdést: — Melyik nagy költőtől származik ez a remekmű, ki írta irodalmunk eme gyöngyszemét? — Vonyarcvashegy! Egon anyagbeszerző — hangzott magabiztosan a válasz. Ami ugyebár voltaképpen a bemutatkozás akart lenni, megelőzve az egyébként helyes megfejtést. Lám. milyen buktatói lehetnek a sorrend felcserélésének! —a —r NAPTÁR 1976. július 2. péntek Névnap: Ottó Napkelte: 3 óra 51 perc Napnyugta: 19 óra 45 perc Holdkelte: 9 óra 23 perc Holdnyugta 22 óra 11 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: június 30-án a középhőmérséklet 24,1 (az 50 éves átlag 21,4), a legmagasabb hőmérsék­let 28,6 Celsius-fok volt. A napsüté­ses órák száma 13,7. Július 1-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 215. J» délben egy órakor mért hő- mérs"kle* 28.a legalacsonyabb hő- mé-séklet 14.9 Celsius-fok volt. NÖVÉNYVÉDELMI FELHÍVÁS A június első napjaiban lehullott csapadék óta száraz, meleg időjárás uralkodik megyénkben. Az egy hó­napja tartó aszály a rágó és szívó kár­tevőket fokozott mértékben kényszerí­tik a pozsgás, nedvben dúsabb nö­vények fogyasztására. A hernyók, bagolylepke-lárvák, de a leveleken tömegesen megjelenő levéltetvek is táplálkozásuk intenzív szakaszában vannak. Károsításuknak nagymérték­ben kitett növények a káposztafélék, a paprika, a paradicsom, a dohány, a dinnye, a répafélék, a kukorica. Felhívjuk a termelők figyelmét a ve­szélyeztetett kultúrák fokozott fi­gyelésére. és a védekezések szükség szerinti végrehajtására. Védekezésre javasolt készítmények rágó kártevők ellen a Ditrifon 40 WSC. a Satox 20 WSC. és az Unifosz 50 EC, szívókár­tevők ellen a Pirimor, a BI 58 EC és a Foszfotin. Növényvédő Állomás MOZIMŰSOR 1976. július 2. VÁROSI MOZI: fél 4 és 7 órakor VOLT FJlvs-zyn EGY VADNYUGAT 14 évep aluliaknak nem ajánlott Dupla, felemelt helyárú Az ifiúsági bérletek nem érvényesek Kétrészes, színes, magyarul beszélő amerikai'—olasz westernfilm ÁRPÁD MOZI: lél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor legendák lovagja (JAnosik) Színes, magvarul beszélő lengyel kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor FARKAS ÉS A KISGIDAK Színes mesefilm-összeállítás PARKMOZI: fél 9 órakor SZERELMEM, SEGÍTS! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, olasz film — Hűtőgépek Csongrádról. A fővárosi MIRKÖZ Diesel- és Hű­tőtechnikai Ipari Szövetkezet korszerű hűtőgépgyártó üzemet létesített az egyébként iparilag kevéssé fejlett Csongrádon. Nem­régiben mintegy tízmillió forin­tos költséggel csaknem másfél ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnokot létesítettek, ame­lyet korszerű gépekkel láttak el, s megkezdték a különféle keres­kedelmi hűtőpultok és más hűtő- berendezések gyártását. Elsősor­ban az előregyártott fagylalt, va­lamint a parfé utcai árusítását kívánják megoldani. — Történelemtanárok nyári akadémiája. A történelemtanárok hagyományos nyári akadémiái ót július 1-e és 9_e között rendezi meg Keszthelyen a. Magyar Tör­ténelmi Társulat, az Országos Pedagógiai Intézet és a TIT. A tanácskozáson közoktatáspoliti­kánk vezetői, neves tudósok tar­tanak előadásokat az időszerű oktatáspolitikai kérdésekről, a történelem és rokontudományaik kapcsolatairól. — Három éve harminckilenc taggal alakult meg a bugaci Ki­nizsi spárgatermelő szakcsoport, tagjai mintegy harminc hektáron termesztik ezt a növényt. Ta­valy majdnem ezer mázsa ter­mést takarítottak be a földekről. Nyomtatvány telefonigényléshez A posta az egyéni telefonkérel­mek benyújtásához július 1-től „Igénybejelentés” című nyomtat­ványt rendszeresít. A nyomtat­vány bevezetése egységesíti a te­lefonkérelmekkel kapcsolatos postai adminisztrációt, tartalmaz­za az igények legtárgyilagosabb elbírálásához szükséges adatokat, s lehetőséget ad a kérelem indok­lására is. Ezután csak a hivata­los nyomtatványon beadott kérel­meket veszi figyelembe, illetve fogadja el a posta. Az új nyom­tatvány bevezetése természetesen nem befolyásolja a kérelmek idő­beli teljesíthetőségét. Az „igény- bejelentés” című nyomtatvány Budapesten a távbeszélő üzemek­nél, vidéken a postahivatalokban és a távközlési üzemeknél díj­mentesen kapható. (MTI) Nyeremény­betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár júliusi 1-én Hévízen rendezte meg a nyereménybetétkönwek 1976. második negyedévi, száza­dik sorsolását. Mindazok a jú­nius 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyere­ménybetétkönyvek, amelyek sor­számának utolsó három számje­gye (számvégződése) megegvezik az alább felsorolt számokkal, a második negyedévi átlagbetétük­nek a számok mellett feltünte­tett százalékát nyerték. Szám­Szám végző­végző­dés: dés: 009 25 " n 673 25 % 073 25 % 753 25 % 161 25 % 773 25 % 226 50 " n 820 25 % 275 100 % 835 25 °/rv 331 25 " „ 874 25 % 381 25 % 897 25 % 398 25 "n 906 200 % 402 25 % 961 25 % 441 25 % 984 25 % 480 50 % 990 25 «/„ 529 25 %. 566 25 % 641 25 % A nyereményöszeget a. betét­könyvet kiállító OTP-fiók vaev postahivatal július 16-tól fizeti ki. (MTI) — Három évig tartó, 20 millió fQrintba kerülő rekonstrukció után pénteken nyitják meg újból a debreceni Déry Múzeumot. Há­rom kiállítás várja a látogatókat, az első Munkácsy Mihály, a má­sodik Medgyessy Ferenc életét és munkásságát mutatja be, d harmadik tárlat a debreceni fa­zekasság emlékeit, történetét * szemlélteti. ■■■■■■■MIK PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista »Munkáspárt '■ Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. • Főszerkesztő: (dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyel (»Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Fosta Előfizethető helyi postahivataloknál „3 kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, yalamint átutalással ion 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában Díszét rotációs eljárással. 'lOOi Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 gazgató: Ablaka István Ddex: 25 065 Egy nap alatt négy tűz

Next

/
Oldalképek
Tartalom