Petőfi Népe, 1976. március (31. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-11 / 60. szám

1976. március 11. • PETŐFI NÉPE • 5 A Megyei Művelődési Központ műsora február 14—20-ig KIÁLLÍTÁSOK: II. megyei grafikai kiállítás. Megtekinthető: március 17-ig. Bodri Ferenc festőművész kiállí­tása. Megtekinthető: március 21- ig. HETI MOSOK: Március 14-én vasárnap 10 óra­kor a színházteremben: Filmvetítés gyermekeknek. 14-én, vasárnap 15 órakor a színházteremben: Felnőtt film­klub II. (Amerikai filmsorozat.) Bérletes. 16- án, kedden 19 órakor az ifjú­sági klubhelyiségben: Fórum az ifjúsági bűnözésről. Mit tehetünk az ifjúkori bűnözés megelőzésé­ért. Vendégeink: Dr. Babay Im­re ügyész, Tamás Béla főhad­nagy. 17- én, szerdán 15 órakor a fel­nőttklubban : Pályaválasztási be­szélgetések általános iskolás ta­nulók részére. 18- án, csütörtökön 17.30 órakor: Dr. Szálva Péter kandidátus Kertünk szépségei c. fotó- kiállításának megnyitója. 18- án, csütörtökön 19 órakor a színházteremben: Vendégünk a Pécsi Balett. Balettek 1'eKérben. Gustav Mahler-est. Balettbérlet 3. előadása. Gyermekmegőrzés. 19- én, pénteken 18 órakor a ka­nőttklubban: „Híres tudósok” előadásai sorozat, „öntsünk tisz­ta vizet a pohárba”. Előadó: Dr. Nyilasi János tanszékvezető egye­temi tanár. 19- én, penteken 18 órakor a ka­marateremben : Élet és Irodalom szerkesztőségi est. Vendégeink: Jovanovics Miklós főszerkesztő (József Attila-díjas), Nagy László (Kossuth-díjas), Cseres Tibor (Kossuth-díjas) és Molnár Zoltán (József Attila-díjas). 20- án, szombaton 15 órakor a színházteremben: Felnőttfilm­klub I. (francia filmsorozat). Gyermekmegőrzés 320 Egy szkíta harcos portréja A dél-szibériai Szagli völgyé­ben végzett ásatások során szov­jet régészek egy szkíta harcosnak a tudományban ismert legrégibb -f 'portréját'fédézték fel. A kurgá- t-iíinobideltiwásanalkalmával fióké- rült szarumedálra az ismeretlen mester művészi tökéllyel metszet­te rá a modellül1 szolgáló férfi bátor arcát. A medálon kívül találtak olyan tárgyakat is, amelyek utolsó út­jukra kísérték a szkítákat: fegy­vert, lószerszámot, edényeket, dí­szeket. A Szaján-hegység melletti ki­sebb hegyek Ijcözött elterülő Szagli-völgy a szkíták kultúrájá­nak egyik legnagyobb kincseshá.- zaként ismert. Ez a hatalmas nép az ókorban óriási területeket népesített be Közép-Ázsiától, Ke- let-Európáíg. A völgyben mint­egy húszezer kurgán van, ezek mindegyikében nagy | bőségben lelhetők fel a szkíták anyagi kul­túrájának emlékei. BEMUTATÓ A KIS SZÍNPADON Kocsis Istváh: Tárlat az utcán Kocsis István lassan házi szerzője lesz a kecskeméti Kato­na József Színháznak. Még emlékszünk nagy hatású művére, a Bolyai János estéje című egyszemélyes drámára, melyet Piróth Gyula játszott el kitűnő megjelenítő erővel a Zrínyi Iskola pincéjében létrehozott miniatűr színházban. Ezt kö­vette' „A korona aranyból van” sikere már a nagy színpadon, majd a Magellán a megyei tanács régi épületében életre- hívott Kelemen László Színpadon. Most ugyanott került színre a romániai magyar író Tárlat az utcán című drámája, melyet vendégként Szurdi Miklós rendezett. Kocsis István igazi drámaírói alkat,' aki elsősorban ebbén a műfajban képes kifejezni magát. Novellistaként indult, de fél évti­zede szinte csak színpadra szánt műveit olvashattuk. Szerencsére egyre többet láthatunk is közü­lük. Országos figyelmet keltett például a Bethlen Kata című monodráthája, melyet Budapest- ten Ronyecz Mária alakított nagy sikerrel. Történelmi műveket ír legin­kább, de alakjait ő maga is mai hősöknek érzi, s a közönség szin­tén könnyen felfedézhéti az el­hangzó mondátok mához kötődő szálait. Múltba forduló, az elmúlt század végén iátszódó történet a most Kecskeméten előadott Tár­lat az utcán is, melyet 1973 már­ciusában már olvashattunk a Ko­runk hasábjain. Az életükben sokat nyomorgó éhező és csak később világhírű­vé vált két holland festő nagy­mester, Van Gogh és Gauguin válságos időszakának egyik epi­zódját képzeli elénk az író. Van Gogh a kerítésre akasztja a ké­peit és potom pénzért kínaija a járókelőknek, s ebben a botor cselekedetében igyekszik megaka­dályozni őt barátja és festőtársa, Gauguin. Kettőjük vitájáról szól a darab. Vitáznak, de inkább csak hosszú monológokat mondá­nak művészi elveikről, életfelfo­gásukról. Két ember öntörvényű útja keresztezi egymást. Az egyik a prófétai jellem, aki hisz abban, hogy képei érthetővé szelídítik prófétai szavait, s azt vallja: „mutogatnom kell a képeimet, és nem bezárkóznom velük”. Hisz abban is, hogy Vincent Ván Gogh a képei védelmében áll... Ö legyőzhetetlen, megsértbetet- len, megalázhatatlan a képéi vé­delmében ... megvédik őt a ké­pei: erősebbek, mint a fegyveres legények... Gauguin inkább a trópusokra vágyik, nem 'akar itt maradni, ebben a kilátástalan sorsban. „Visszajövök! — mondja. — Ólyan képekkel érkezem majd meg, amelyek tízezrekért, százez­rekért fognak elkelni! Meg aka­rok gazdagodni! Senkinek sincs több joga meggazdagodni, hát meg fogok gazdagodni!” Az író — azt érezzük — Van Gogh tártján van, de megértés­sel figyeli másik hősét is, hiszen mindkettő a maga útját követi. Nem akarnak alkalmazkodni a világhoz, azt akarják, hogy az hasonuljon hozzájuk, s ezért ma­radnak magányosak. (Visszatérő motívumai ezek Kocsis drámái­nak.) Nem könnyű szöveg, birkóznak vele a színészek is — Lengyel János, aki Van Gogh és Baranyi László, aki Gauguin alakítója. Próbálja befogadni a közönség is, mert nem teljesen ismeretlen a 0 Nem járnak rosszul ezekkel La képekkel! '— mondja Lengyel János, Van Gogh alakítója. téma: az alkotó művész és a ha­talom viszonyának a kérdése, múltba vetítve, de mégis máig szólóan. A rezonáció — írótól a. közönségig — nemcsak a színé­szeken múlik. Kérdés, hogy a néző problémának érzi-e ugyan­azt, amit az író érez és gondol. Nem az „élvont” néző általá­ban, hanem a magyarországi, sőt kecskeméti néző, itt most 1976 márciusában. De ez már inkább darabválasztás kérdése, őszintén meg kell mondani, hogy a Tárlat az utcán Kocsis Istvánnak nem a legsikeresebben megírt színpa­di műve. Mivel mégis erre esett a választás, fogadjuk el — a Ke­lemen László Színpad jellegéhez is illően — kísérletnek a mű emberi,' társadalmi mondaniva­lójának kibontására. Az ítélkezés elsősorban a kör zönség joga. Az előadás végén felcsattanó, a szerzőt is melegen ünneplő vastaps azt mutatta, hogy az író megtalálta az ütat a közönséghez. S ez elsősorban az őszinte átéléssel játszó és színészi eszközeinek széles skáláját felvo­nultató Lengyel Jánosnak az érr deme. Baranyi László csak a má­sodik felvonásban azonosult tel­jesen az író elképzeléseivel. (A szerzői utasítások közt főleg ilyen hangulati elemek vannak: csen­desebben, játékosan, szemrehá­nyóan, -szelíden, nagylelkűen, _szá- nakozya, kedvesen, megrendül­tén stb,, és csak ritkán , az olya­nok, hogy ingerülten, dühösen; ami világosan utal a két ember egymáshoz való viszonyára.) A harsány hadaró stílus — nap­jaink színházi betegsége — itt is kísértett, s inkább elrejtette és nem kiemelte a magvas monda­nivalót. Az epizódszereplők közül Gyu­lai Antal öreg bányászát éreztük hitelesnek. Aprólékosan kidolgo­zottak voltak Najmányi László diszletelemei — a tárgyak hűsé­ge, jelrendszere! — és a Szakács Györgyi által elképzelt ruhada­rabok. Végül is sajnálhatjuk, hogy a kis színpadi előadások csak öt­hat estét érnek meg. Értékük mindig több ,volt és most is na­gyobb ennél. F. Tóth Pál • Gauguin: A művész önnön biztonságáért alkosson! (Tóth Sándor felvételei.) Társadalmi tudat -köznapi tudat 0 Mi van a tudatban? — teszi fel néha magának a kérdést egy- egy meghökkentő, újszerű — vagy makacsul kitartó — maga­tartás vagy vélemény kapcsán az ember. Hol úgy tűnik: mennyire elmaradt, . mennyire konzervatív ez a tudat. Aztán pont fordítva: honnan, hogyan kerülnek ezek a soha nem látott, soha nem ta­pasztalt tartalmak — ötletek, vé­lekedések, gondolatok — a tudat­ba? ” Mi minden van a társadalom tudatában ? Definíció helyett kezdjük el felsorolni. Szokások és' norma- rendszerek. (Vonatkozhanak ezek az. erkölcsre, az ízlésre, a divat­ra, a fogyasztásra, az életmódra.) Vannak benne hirtelen támadt hiedelmek és igencsak stabil be­idegződések, közhangulatok és előítéletek. (Vonatkozhatnak ezek politikai helyzetre, embercsopor­tokra, intézmények, országok, né­pek, nemzetiségek megítélésére.) Már itt látható: a társadalmi tu­dat olyan gyűjtőmedence, amely­ben az ismeretek, a vélekedések nem a valóság fényképszerű másolatai. A normákba, a beideg­ződésekbe, az előítéletekbe bele­játszik a hagyomány, belejátsza­nak érzelmeink, belefolynak a társadalmunk vezetésére hivatott intézmények éS tömeghírközlő szervek. Valamennyien már ér­telmezett formában bocsátják rendelkezésünkre életünk sző­kébb és tágabb társadalmi képét, amelyet saját magunk újabb ér­telmezések tárgyává teszünk. A lényeg mindenképpen az, hogy a társadalmi tudat — amely a társadalmi lét valamilyen kifeje­ződése tó soha nem olyan „egy az egyhez” „képezi” le a való­ságot. mint a fényképezőgép. Miért? Mert a társadalmi tudat meg van terhelve, időnként túl van zsúfolva a múltból, a törté­nelemből, más társadalmi hely- 7p+pkhői - ő+örökölt vagy ; átvett tartalmakkal. 0 Olyannyira, hogy ezek — mint előítéletek, mint jelképek, szimbólumok, mint tekintély tisz­telet, mint erkölcsi beidegződések — esetenként el is takarhatják a társadalmi jelenséget. Ami arra mutat, hogy a társadalomi-tuda­tának bizonyos mértékben önálló életé ,. ibelső, sajátos, törvények­nek engedelmeskedő folyamatos­sága van. Másszóval a társadalmi tudat megőrző jellegű: őrzi az egyszer már megtörténtet, s azt esetenként „nem oda illő” mó­don tükrözted. ■ Az ebből adódó visszás helyze­tek, a tudat és a lét időnként szemetszúró meg nem felelése azonban bizonyos pozitívumot is hordoz: a társadalmi tudat meg­őrző jellege teszi lehetővé, hogy tudatosítsuk az időt, hogy kife­jezzük és aktualizáljuk azt, ami a múltban történt, ahol nem le-' hettünk jelen, amit1 nem élhet­tünk át saját élményünkként. A történelmi időbeliség jelentkezik ezért a társadalmi tudatban, amikör „makacs”, „konzervatív”, nehezen változó. Megmozdításához ezért — leg­alább ennyi kézenfekvő — az emberi életfeltételek radikális megváltoztatása . kívántatik meg. És ne felejtsük: a társadalom tu­data nemcsak a múlt szócsöve. Éppígy tartalmazhat és tartal­maz is valóságként számon tartott híradásokat, tényként elfogadott előrejelzéseket a társadalom jö­vőjéről. A társadalmi tudat jövőt előre jelző jellege megintcsak le­het nagy pozitívumok és visszás­ságok torrása. Pozitívum, hogy a társadalom tudata képes „leké­pezni” a jövőbeli még meg nem történtet, hogy a tudományos va­lóságmegismerés segítségével hi­potéziseket alkosson, hogy követ­keztessen a várhatóra, hogy kö­zeibe hozza és kikalkulálja a le­hetőségeket. De ez a sajátossága vissza is üthet: a társadalmi tu­dat — miközben kifejezi a jövő­beli még meg nem történtet, a várhatót, az esedékest —, ezt időpként behelyettesíti az adott valóságba. Az egyelőre csak ész­szel elgondolható jövő megjele­nik, mintha már lenne: vagyis a jövő felől tódúlnak be a tudat­ba olyan tartalmak, amelyek el­takarják vagy eltorzítják a tu­dat elé álló jelenségeket. És ez még nem minden. A valóság „tiszta” tükrözése azért sem valósulhat meg egykönnyen, mert az, ami tükrözi, a tudat, maga is aktív. Az egyszerű tükör önerejéből soha nem képes a va­lóságot más és más arányokban mutatni. Az emberi tudat viszont aktív, képes — önerejéből — kinyílni és bezárulni, a valósá­got különbözőképpen tükrözni. Ezen a ponton azonban átté­rünk a tudat köznapinak nevez­hető világába. A köznapi tudat az egyes.. emberek konkrét élet­helyzeteinek' .és társas kapcsola­tainak tudata, a társadalmi tu­dat erre a szintre az emberi vi­szonylatrendszerek közvetítésé­vel, felerősítve vagy meggyen­gítve jut el. Éppen ezek a köz­vetítőrendszerek — család, mun­kahely, baráti társaság, egyéb kapcsolatok — teszik lehetővé, hogy az emberek köznapi tudata megintcsak bizonyos fokú önál­lóságot, öntörvényűséget, sőt „vé­dettséget” tudjon magának te­remteni a széles értelemben vett .társadalmi tudattartalmak hatá­saival szemben. A köznapi tudat a társadalom alapegységeinek (család, munkahely stb.) beik. tatásával tudatosítja a társadal­mi . összefüggéseket, az ember csak ezek szövevényébe ágyazód­va találkozhat „a” társadalom­mal és „a" társadalmi tudattal. És így termeli újjá azt — mi­közben a tudomány, a tudomá­nyos ismeretterjesztés, -a köz­napi életbe betörő objektív .összefüggések jóvoltából való­ban vissza is tükrözi. 0 Hiszen csak e visszatükrözés révén lehet zökkenőmentesen — vagy legalábbis kevés zökkenő­vel — működtetni magát a tár­sadalmat, lehet kitűzni történel­mi irányokat . és megközelíteni történelmi célokat. P. Z. „LIBRARIUS BUDENSIS” Budai könyvkiadók a mohácsi vész előtt A könyvnyomtatás hazánkban aránylag korán indult meg, 1473-ban. Hess Andráson, a Bu­dai krónika sokszorosítóján kívül még egy nyomdász működött 1477 és 1480 között, de ennek sem nevét, sem telephelyét nem ismerjük. Feltehetőleg csak kis vándórnyomdája volt. a két mű­hely, melynek termékei közül összesen öt maradt korunkra, nem sokáig dolgozott. Tulajdo­nosaik sorsáról semmit sem tu-' dunk, csak találgathatjuk, hogy 0 Paep Szent Benedek-jelvénye. vajon miért szüntették be tevé­kenységeket: meghaltak, .foglal­kozást változtattak vagy pedig külföldre távoztak? Utódjuk so­ká nem akadt. Szakemberben nem lett volna hiány, hiszen külföldön' már :a XV. század utolsó évtizededben számos olyan nyomdász műkö­dött, akik — nevük bizonysága szerint — magyar földről szár­maztak, mint Simon de Ungarin, Petrus Ungar us, Petrus de Bartfa (Bártfai Péter), Thomas jSep.temcastrensis (Erdélyi Ta­más). Valószínűbb, hogy nem fi- zetődött ki egy komoly tőkebe­fektetést igénylő budai műhely berendezése' és fenntartása. Ugyanis a leginkább keresett egyázi szerkönyveket a nagy ter­jedelem, a bonyolult, kétszínű, fekete-piros nyomás, a bennük levő fametszetek, hangjegyek miatt kisebb nyomda nem tudta előállítani. Egyéb munka pedig kevés akadt. V, t A könyvszükséglet azonban megvolt. Elsősorban az • egyha­zakat kellett misekönyvekkel és a papok mindennapi zsolozsmáit, imáit tartalmazó breviáriumok­kal ellátni. Mátyás király 1479- ben rendeletet adott ki, hogy a birodalma egyházmegyéiben használt Szérkönyveket nyomas­sák ki. Kézirataikat egyházi sze­mélyek állították össze és azután átadták a kiadói tevékenységet is folytató budai könyvkereske­dőknek, akik a kiadást velencei augsburgi, müncheni nyomdá­szoknál rendelték meg. 1480 és .1526 közt tizenhárom olyan budai kereskedőt isme­rünk, aki kiadó is volt. A köny­vek végén, a kolofon alatt meg­találjuk kiadói jelvényüket A jelvényen néha csali monogram szerepel, néha teljes név, de mindig oda van írva: „Librarius Budensis”, azaz budai könyvke­reskedő. A nevek mellett külön­böző képeket is találunk, kettős 0 Hunyadi János képe a Thú- róczy-krónika augsburgi kiadá­sában. keresztet, országcimert és a leg­gyakrabban Szent Istvánnak, Szent Benedeknek, Szent Adal- bertnek vagy más szentnek az alakját. A kiadók között magyarok \is voltak, mint Leonardus' de Sas- sardia (Szekszárd), Stefanus de Wardia (Várad). A legtöbb mű­vet Theobald Feger, Urbánus Kaym és Pap vagy Paep (neve kétféle formában is szerepe!) János adtá ki. Ez utóbbinak 1509- ben kelt végrendelete korunkra maradt. Ebben írta egyebek közt a következőket: ,,... adtam egy nyomdásznak, Nikolaus ' von Frankfurtnak Velencében 100 forintot könyvnyomtatásért, az az akaratom, hogy nyomja ki eze­ket a könyveket—a'Misszáléról és a Breviáriumról van szó — és fizessék ki azt a maga idejében, küldjenek neki további 100 fo­rintot, ma/jd ismét 100 forintot, hogy a nyomtatás haladjon.” Je­lentős külföldi összeköttetésre vall, hogy testamentumában még két nyomdászt és két bécsi könyvkereskedőt is . megnevez, mint akinek adósa. 73- olyan kötetet ismerünk, amelyeket ezek a kiadók adtak ki. Ez a szám azonban a való­ságiban sokkal nagyobb, talán a többszöröse is az ismertnek. A régi nyomtatványoknál ugyanis nem mindig tették ki a kiadói jelvényt. Az esztergomi mise­könyv a mohácsi vészig 21 ki­adásbán jelent meg,. ezelj. közül 12 biztosan budai kiadás, de fe- tehető, hogy a többi 9 közül is néhány Fegejf,j Kaym vagy Pap megrendelésére került ki a kül­földi sajtó alól. Mátyás király két törvényköny­vének kiadása készült Lipcsében. Noha egyikben sincs utalás arra, hogy magyár megbízásból nyom­ták, mégiscsak ezt kell feltéte­lezni ! Emellett számtalan olyan mű létezett, amelyből egyetlen példány sem maradt korunkra. Egyedül a nagyenyedi könyvtár 1848-as pusztulása alkalmából két olyan budai kiadó által ren­delt könyv lett a lángok martalé­ka, amelyből egyetlen más pél­dányt sem ismerünk. A 73 műnek nagyobb részé, 51 könyv teológiai tárgyú, aj mise­0 Kaym keretes kereszt-sziglája. könyveken, breviáriumokon kívül zsoltároskönyv, magyar szentek legendái, a keresztelési szertar­tás szövege. A többi tankönyv, nagyobbára kezdők és haladók i részére írt latin nyelvtan, de akad köztük didaktika és logika is. 1 Az első, hazánkban nyomtatott könyv, a Budai krónika a ma­gyar történelmet beszéli el, s ez — mint Hess írja az előszó­ban — „olyan munka, amely minden magyarnak kedves és örömére lesz”. Hogy csakugyan kedves volt, egyebek közt a ko­runkra maradt sok kéziratos má­solat i bizonyítja. 1488-ban újra megjelent egy magyar krónika, melyet Thuróczy írt. Brünnben adták ki, s olyan kelendőségnek örvendett, hogy Feger még ab­ban az évben újra kinyomtatta az augsburgi Ratdolt nyomdá­ban. Az élelmes budai kereskedők máskor is megjelentettek ma­gyar történelmet. Ezt bizonyítja az Egyetemi Könyvtár 1690-ben készült katalógusának a követ­kező bejegyzése: „Hungarorum Cronica. Typo Veteri. Venetiis, 1483” (Magyarok krónikája. Ré­gi betűtípus. Velence, 1483.) A bejegyzést sem Hess kiadványá­val, sem a Thuróczy-krónikával nem lehet azonosítani s így hír­adás egy olyan műről, amely a háborús századok során megsem­misült. Vajon hány könyv pusz­tulhatott él, amelyikről még ennyit sem tudunk!? Vértesy Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom