Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-09 / 288. szám

Zeneiskolásaink sikerei Szolnokon Szolnokon rendezték meg a napokban a Friss Antalról elne­vezett országos gordonkaver- tényt. A színvonalas vetélkedőn megyénk zeneiskolásai eredmé­nyesen szerepeltek. A színpadra lépő ötvenhat hangszeres nővén- -dék közül a bajai Sütő Károly kapta az elismerő első díjat. A kecskeméti zeneiskolát is kiváló an képviselte. Szabó Gellért es Szegszárdy Piroska, ök a harma­dik, illetve az ötödik dij tulaj­donosai. Bejutott a döntőbe az ugyancsak kecskeméti Lukács Tünde is. Mező László gordon­kaművész, a bíráló bizottság el­nöke elismerően szólt zeneisko Iái növendékeink kimagasló tel­jesítményéről. A megyei tanács egészségügyi-szociális bizottságának ülése Tegnap Kiskunfélegyházán, az új rendelőintézetben tartotta ülé­sét a Bács-Kiskun megyei Ta­nács egészségügyi és szociális bi­zottsága. A tanácskozás kereté­ben a város egészségügyi helyze­tével kapcsolatos témák kaptak helyet. Elsőnek a Kiskunfélegyháza egészségügyét elemző beszámolót vitatták meg. Szóba került en­nek során, hogy a tíz munkahe­lyes,. a korszerű orvosi ellátás kö­vetelményeit jelenleg tökéletesen kielégítő rendelőintézet dolgozói Huzamosabb ideig eltarthat a szentesi adó helyrehozatala Napokon át csengett a telefon szerkesztőségünk­ben. Izgatott tv-tulajdono- sok érdeklődtek, hogy mi­kor sugároz ismét a szen­tesi adó? Mint ismeretes, a tv-toronyban az elmúlt hét végén tűz ütött ki és emiatt a körzetéhez tarto­zó nézők hiába kapcsolták be készülékeiket, nem jött be a műsor. A kényszer- szünet elsősorban a Szeged környéki és a Bács me­gyei tv-tulajdonosokal érintette érzékenyen. Érdeklődésünkre a posta üzemviteli műszaki osztá­lyán a következő választ kaptuk: — Dolgozóink keresik a megoldást a szentesi kör­zet mielőbbi ellátására. Szombaton már elkészült az a szükségantenna, amely 20—30 kilométeres körzet­ben biztosítja a zavarta­lan ellátást. Sajnos Bács- megye messze van Szen­testől és emiatt a helyzete jóval kedvezőtlenebb, mint a szegedieké. — Mire számíthatunk? — Sajnos, sok jót nem Ígérhetünk. Előfordulhat, hogy új tornyot is kell építeni a mostani helyett, de még akkor is, ha erre nem lesz szükség, több hétig elhúzódhat a torony­ban keletkezett kár kija­vítása. . — A baleset százezreket érint. Milyen megoldás kínálkozik, hogy a nézők valamilyen formában még­is használhassák a készü­lékeiket? — Csak azt tanácsolhat­juk, hogy próbálkozzanak meg a kékesi vagy a buda_ pesti adó vételével. Sok helyen elég, ha az anten­nát Kékes irányába átfor­dítják. A legrosszabb eset­ben felszereltetnek egy újat, amely behozza Bu­dapestet. Ezt mindenkép­pen érdemes megkísérelni, mert ha pontos időpontot nem is tudunk mondani, a szentesi tv-adó teljes rendbehozatala elég sok időt vesz igénybe. V. Zs. Középiskolás kórusok hangversenye HÍREK • HÍREK Vasárnap délelőtt Kecskeméten, a Piarista Gimnázium dísztér- •mében rendezték meg a Magyar Rádió, a KISZ Központi Bizott­sága és a Kórusok Országos Ta­nácsa által közösen meghirdetett éneklő ifjúság mozgalom megyei válogató vetélkedőjét. A rádiót, a KÓTA megyei szervezetét a mű­napi 156,5 szakorvosi órában 65 ezer ember ellátásáról gondos­kodnak. A fő törekvés a gondo­zási jellegű rendelések bevezeté­sére irányult. Ez a cukorbetegek­től kezdve a baleseti sérültekig a gondozás számos területét öleli fel. A hallássszűrés-vizsgálat pél­dául kiterjed az újszülöttektől az általános iskolába készülő kor­osztályon át a pályaválasztás előtt álló 8. osztályosokra, valamint a zajos üzemek dolgozóira. A me­gyében egyébként a legdicsérete­sebben itt oldották meg a fogá­szati ellátást, a tanyai iskolákét is beleértve. A város és Gátér község — összesen csaknem 37 ezer lakos — egészségügyi ellátása 11 kör­zeti orvosra van bízva. Vala­mennyi engedélyezett orvosi állás be van töltve. A nyugállomány­ba készülő négy orvos utódlásá­ról is gondoskodás történt. Jó az orvosirnoki és a körzeti ápolónői ellátottság: mindannyian szak­képzettek. s lelkiismeretesen vég­zik munkájukat. Az öt körzeti gyermekorvos mindegyikére mintegy 1400 gyer­mek ellátása hárul. A rendelők felszereltsége — hasonlóan a kör­zeti orvosokéhoz — meglehetősen hiányos és sürgős pótlásra szo­rul. A tüdőbeteg-gondozó intézet két főfoglalkozású orvosa, s a mel­lettük tevékenykedő tíz szakkép­zett egészségügyi dolgozó tavaly kis híján 57 ezer szűrést bonyo­lított le. A nyilvántartott új ese­tek száma egy évtized alatt száz­zal csökkent, s a múlt évben 43 volt. örvendetes, hogy a 14 éven aluliaknál egyetlen új megbete­gedést sem észleltek. Az egészségügyi és szociális bi­zottság ülésének további részében a kiskunfélegyházi városi kórház tevékenységéről folyt tanácsko­zás. J. T. Igazán kedvezett leghálásabb kö­zönségének. az ifjúságnak vasár­nap a megyei művelődési köz­pont. A decemberi műsorfüzet még a kisebb méretű meseszobát jelölte meg a legfiatalabbaknak szánt Télapó-ünnepség színhe­lyéül, de a színházterem is majd­nem kicsinek bizonyult, annyi csöpp emberkét vonzott a Ciróka Bábegyüttes gyermekdalokat és meséket megelevenítő műsora. Az együttjátszásból felkiáltásokból, közös éneklésekből következően igen jól érezték magukat az óvo­dáskorúak és a kisiskolások. S az őket kísérő szülőkkel együtt azt is elmondták, hogy az eddigiek­nél többször szeretnék látni Ci- rókáékat és társaikat. A délután programját az ifjú­sági irodalmi bérlet előadása nyi­totta meg. Psota Irén játékos-ka­cérkodó címadással — Töltsünk el egy édes órát... — invitálta műsorára a kecskemétieket. Ez­zel az összeállítással immár több mint ötvenedszer lépett közönség elé. Bár főleg énekesi szerepkö­rében mutatkozott meg. ismét bi­zonyította sokoldalúságát. Vers­választása pedig azt igazolta, hogy a húszas—harmincas évek­ben született nagy költemények velődési központot képviselő zsű­ri előtt hat szakközépiskola és gimnázium mutatta be műsorát. Az elődöntőre való továbbju­tás „tétjéért” versenyző zeneked­velő fiatalok bemutatkozásának színvonala felülmúlta a várako­zást. A bíráló bizottság öt együt­test: a Piarista Gimnázium fér­Tizenegyedik alkalommal ren­dezték meg a Bács-Kiskunban élő képzőművészek hagyományos seregszemléjét, a Táli Tárlatot a Kecskeméti Katona József Mú­zeumban. A rendezvényt a ko­rábbiaknál nagyobb érdeklődés előzte meg. Vasárnap délelőtt a közönség megtöltötte szinte mind a három kiállítási termet. Meg­nyitót Aba Novak Judit, a Ma­gyar Képzőművészek Szövetségé­nek ügyvezető titkára mondott. Mint utalt rá, Bács-Kiskun­ban mind több példa mutat ar­ra, hogy miként lehet okosan, lépésről lépésre felébreszteni a társadalom tagjainak igényét a művészetre. S a megye példát nyújt arra is, hogy a művészet pártolása nem egyszerűen anya­gi kérdés. Talán sokkal fonto­sabb az erkölcsi otthonosság ér­zete, a közösségért végzett mun­ka szépsége, feltöltő ereje. Az I. országos folklórkiállítás, a Kecskeméti Zománcművészeti Alkotótelep, a Kiskunhalasi Szi­— értő felfogásban és mély át­éléssel — a legújabb lírai ter­méssel egyenértékűen képesek ki­fejezni a mai érzelemvilágot. Hu­morral főleg a második rész szolgált. És Psota Irén — például Lujza szerepében — az állandóan morózus társ, Jenő nélkül is be­lopta magát a nézők-hallgatók szívébe. Méltó játszótársa volt a mikrofon előtt Kovács István, a Vígszínház tagja és a zongoránál Hajdú Júlia. Ugyanebben az él­ményben volt részük a felnőtt irodalmi bérlet tulajdonosainak. Az előadás a hetekkel ezelőtt hirdetett, ám elmaradt produk­ciót pótolta. De most sem az elő­re beharangozott időpontban, ha­nem egy órával korábban került rá sor, amire lapunk pénteki számának híre hívta fel a figyel­met. Néhányan ígv is lekésték a kezdést. A csúszást az okozta, hogy Psota Irént a kecskeméti bemutatkozás után még egy fel­lépés várta, éjszakai tv-felvétel szólította vissza a fővárosba. A tanulság kettős. A jövőben job­ban kell vigyázni mindenkinek a keresztbe-szervezésekre. És vál­tozatlanul érdemes figyelmesen olvasni a Petőfi Népét... —sz. —c. fikarát, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium — a kecske­méti Berkes Ferenc kollégium — és a Közgazdasági Szakközépis­kola lánykarait, valamint a ba­jai III. Béla Gimnázium lányka­rát javasolta a rádiófelvétellel egybekötött elődöntőn való fellé­pésre. A Szegedi Egyetemi Énekkar vezetőjének, Szécsi Józsefnek el­nökletével dolgozó bíráló bizott­ság a műsort követően részlete­sen elemezte a fellépő énekkarok produkcióit. Értékelésük során el­mondták, hogy valamennyi együt­tes műsora színvonalas és igé­nyes volt. Kiemelték a bajai III, Béla Gimnázium együttesének éneklését és elismerően szóltak a két szakközépiskolai kórus telje­sítményéről. amely azért is di­cséretes. mert ezekben a tanin­tézetekben hiányzik a rendszeres énekoktatás. Az a jelenség vi­szont, hogy a fiúk évek óta el­kerülik a kórusmozgalmat, ezen a hangversenyen Is érződött. Az éneklő ifjúság mozgalom következő hangversenyét, a Bács- Kiskun megyei elődöntőt a ter­vek szerint tavasszal rendezik meg. P. M. ládv Galéria, a Bajai Kirakat Ga. léria létrejötte, a Kerámia Stú­dió és a naiv művészek mú­zeumának közeli megszületése elképzelhetetlen olyan közélet nélkül, amelybe ne vonnák be az alkotókat. A Magyar Képző­művészek Szövetsége — han­goztatta —, köszönettel tartozik mindazoknak, akik vállalják az efféle, valódi közművelődést. A XI. Téli Tárlaton huszon­nyolc művész százhárom fest­ménye, grafikája, textilmunká­ja, szobra látható február elejé­ig. A mostani vásárlásokkal együtt a megyei tanács az idén összesen száztizenháromezer fo­rintért vett képeket, kisplaszti­kákat a Bács-Kiskunban élő al­kotóktól. A mecénási szerephez tartozik, hogy dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese külön díjakat is átadott vasár nap délelőtt Weintrager Adolf bajai festőnek és Kerekes Ferenc kecskeméti fafaragónak. H. F. Tragikus szerencsétlenség tör­tént vasárnap délben 12 órakor Dunavecse határában, az 51-es számú úton. Varga László 32 éves budapesti lakos személygépkocsi­jával Apostag irányából Duna­vecse felé közlekedett. A személy- gépkocsi bal hátsó kerekének gumiköpenye kiszakadt, emiatt Varga László elvesztette a jár­műve feletti uralmát, s egv fá­nak ütközött. A baleset következ­tében Varga László olyan súlyo­san megsérült, hogy a helyszínen meghalt. Utasai: Tiszavári Györgyné és Józsa Anikó buda­pesti lakosok könnyebben megsé­rültek. A gépkocsiban 30 ezer forint anyagi kár keletkezett. Tiszaalpár határában Baksa Mihály tiszaalpári lakos gyalogo­san. körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten. Ekkor érke­zett oda motorkerékpárjával _ fék- távolságon belül Dudás József, Tiszaalpár, Csongrádi úti kerület 8. szám alatti lakos, s bár féke­zett, az ütközést nem tudta el­kerülni. Baksa Mihályt súlyos sé­rüléssel a kórházba szállították. A balesetért a motorkerékpár ve­zetője nem felelős. Dunatetétlen határában, egyik naptar 1975. december 9., kedd Névnap: Natália Napkelte: 7 óra 19 perc Napnyugta: 16 óra 53 perc Holdkelte: 11 óra 13 perc Holdnyugta: 22 óra 54 pere IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, elszórtan futóeső­vel, hózáporral. Többfelé megerő­södő, a Dunántúlon átmenetileg viharossá fokozódó nyugati, észak- nyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1. mínusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1. plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: Változékony, szeles idő, is­métlődő eső. havaseső. havazás. A legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet mínusz 2, plusz 3 fok kö­zött, a legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3. plusz 7 fok között. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 30 százalékán vár­ható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: december 7-én a középhömérséklet 2.6 (az ötven éves átlag 1.6), a legmagasabb hőmér­séklet 8.3 Celsius tok. a napsütéses órák száma 7 volt. December 8-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 0.1. a délben 1 órakor mért hőmérséklet 4.5. a legalacsonyabb hőmérséklet mi- nuSz 2.9 Celsius fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora November 9.. kedd este 7 óra: Kecskemét: GLORIA Főiskolás bérlet, este 7 óra. Szabadszállás DIAKSZERELEM MOZIMŰSOR KECSKEMET VÁROSI fél 4 és 7 órakori lazadas a BOUNTYN I—II. Kétrészes, színes amerikai film Főszerepben: Marion Qrando Dupla helyárül STÜDIOMOZI B órakor ROCCO ÉS FIVÉRÉI I—II. Dupla hely árút Színes francia—olasz fllmfelCtJitá* KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4. háromnegyed 6 órakor! LEGENDA A NYÜLPAPRIKASBOL Színes magyar film 8 órakor KÉT AMERIKAI Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai film MESEMOZI háromnegyed 6 órakor A NAGYPAPA KESZTYŰJE Színes csehszlovák—bolgár mesefilm-összeállitás — A Zöldségtermesztési Kuta­tóintézet Magyar Gyula nevű szo­cialista brigádja kiállítást rende­zett a kecskeméti központban Szabó Zsuzsa textilfestő iparmű­vész és Prácser Edit keramikus munkáiból. A tárlat annak a tu­datos közművelődési sorozatnak a része, amelyet ezt megelőzően Tóth István művészi fotóinak be­mutatója nyitott meg. — Néprajzi múzeumot létesít Kiskőrös. Társadalmi gyűjtésből máris gazdag néprajzi anyag áll a város rendelkezésére. A gyűj­teményt a helyi tanács által az István utcában megvásárolt ré­gi, a Petőfi-házhoz hasonlatos épületben helyezik el rendbeho­zatala után, várhatóan jövőre. útkereszteződésben Kleczli János Fülöpszállás. Székekpuszta 15. szám alatti lakos motorkerékpár­jával nem adta meg az elsőbbsé­get a védett útvonalon személy- gépkoocsival közlekedő Ungvári József tatabányai lakosnak, s ösz- szeütköztek. Kleczli János súlyo­san megsérült, a mentők a kór­házba szállították. A járművek­ben több mint hétezer forint anyagi kár keletkezett. Kecskemét és Solt között, az 52-es számú úton vezette sze­mélygépkocsiját Sáfrán Imre, He- tényegyháza, Szarkás 27 szám alatti lakos. Későn vette észre, hogy előtte az úttest jobb olda­láról gyalogosan keresztül akar haladni Grabecz János előszállá- sl lakos, s gépkocsijával elütötte. Megállapították, ho«v az ütkö­zésért egyrészt felelősség terheli Sáfrán Imrét, mert gépkocsiján a fékberendezés üzemképtelen volt, s a lámpái sem működtek kellőképpen. Grabecz János js fe­lelős. mert ittas állapotban, kö­rültekintés nélkül akart átmenni az úttesten. Grabecz János köny- nvebben megsérült. Sáfrán Imre gépkocsijáról a hatósági jelzé­seket a helyszínen levették. G. G. Elhunyt Pécsi Ferenc Mély fájdalommal és megren­düléssel tudatjuk, hogy decem­ber 8-án, életének 52. évében tra­gikus körülmények között el­hunyt Pécsi Ferenc, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgató-he­lyettese, a munkásmozgalom ré­gi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemérem kitüntetettje. Temetéséről később történik intézkedés. Magyar Távirati Iroda Magyar Újságírók Országos Szövetsége MSZMP l. kerületi Bizottsága — Kesztyűk otthonról, összesen százan jelentkeztek arra a teg­nap kezdődött kéthónapos tanfo­lyamra, melyet a Pécsi Kesztyű­gyár szervezett Hajóson, s mely­nek eredményeként bedolgozói rendszerben bőrkesztyűket varr­nak majd a nagyközség asszonyai, lányai. A betanulás idejére havi ezer forintot kapnak a hallgatók. — A századik telexállomás. Holnap Tiszakécskén. a Tisza- gyöngye Tsz-ben üzembe helye­zik a Szegedi Postaigazgatóság területén működő századik telex­állomást. Ezzel együtt a nagyköz­ségben összesen nyolc vállalat, illetve üzem kapcsolódott be eb­ben az esztendőben az országos telexhálózatba. — Szövést tanulnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel ké­zi szovőtanfolyam kezdődik ha­marosan a bajai József Attila Művelődési Központban. Négy, hónap alatt a résztvevők a sima, a torontáli és a szúrnák szövésen, valamint a csomózás technikáján kívül elsajátíthatják a népi szőt­tesek, faliképek, diszpárnák és di­vattáskák készítését is. — Műhelyeket építenek. Csak­nem másfél millió forint értékű beruházást fejeznek be december 31-ig Bácsalmáson, a Kereskedel­mi Gépeket és Berendezéseket Gyártó Vállalat 1. számú gyár­egységében. Egv asztalos gépmű­hely és egy készárutároló cső­vázas szín építésével, továbbá a festőműhely korszerűsítésével évi 6—8 millió forintos többletter­melésre számítanak. — Disznóhizlalás. Évente két­százmillió forint termelési érté­ket „állít elő” a Bács-Kiskun me­gye ÁFÉSZ-eiben működő 38 ser­téstenyésztő szakcsoport. Több mint tizenkétezren foglalkoznak ezekben a csoportokban tenyész­téssel és hizlalással, s előrelátha­tólag az idén is csaknem kilenc­venezer jószágot értékesítenek. Tatarozzák a várat 9 Helyreállítják a XIII. század­ban épült, gótikus stílusú Csesznek! várat. Az Országos Műemléki Felügyelőség egyik székesfehérvári brigádja mos­tanában fejezte be a déli szárny javítását. A megros- kadt falak helyreállításának munkálatai 5 évig tartanak. (MTI-fotó: Rózsás Sándor felvétele — KS) PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságinak napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja- a Rács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó1: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út «. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Iádra: IIHJ • A kiskunfélegyházi Mór» Ferenc Gimnázium leánykarát Kapud Béla vezényelte. (Karáth Imre felvétele) képzőművészeti seregszemle Megnyílt a Téli Tárlat • Aba Novak Judit megnyitja az idei Téli Tárlatot. (Pásztor Zoltán felvétele) PSOTA IRÉN—JENŐ NÉLKÜL Cirókáék és a gyerekek Vasárnap a művelődési központban MŰSZAKI HIBÁBÓL HALÁLOS BALESET Figyelmetlen gyalogosok és járművezetők

Next

/
Oldalképek
Tartalom