Petőfi Népe, 1975. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1975-12-06 / 286. szám

1975. december f>. • PF.TÖFI NÉPE • 3

Gondolatok a KISZ-tagfelvételi munkáról

Rendszeres és tartalmas kapcsolatot

„A K1$Z fontos feladata, hogy erősítse politikai befolyását a fiatalok, elsősorban a dolgozó ifjúság körében. A KISZ-szervezetek neveljék fiatalságunkat önállóságra, kezdeményezésre és kötelességtudásra.”

A kétmondatos idézet az MSZMP XI. kongresszusának határozatából való. A tartalmilag rendkívül fontos megállapítás olyan politikai célokat jelöl meg, amelyek ismerete nélkül nem beszélhetünk a tagfelvételi munkáról sem. Az idézetből világosan és egyértelműen érthetők- érezhetok a kollektív cselekvés fő irányai.

A KISZ Központi Bizottságának áprilisi határozata óta az alapszervezetekre az a felelősség is hárul, hogy évenként ellátják önértékelő és önépítő funkciójukat. Ezzel együtt jár az is, hogy megszabadulnak a közösségi számvetés során mindattól, amely nem értékes és építő elem az ifjúkommunista közösségben. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy valakiről is lemondanak a kollektívák, esetleg egyáltalán nem számítanak rá a jövőben, mert például az elmúlt akcióévben rosszul dolgozott.

Miről is van szó? Arról, hogy a politikai befolyás igényéről

egyetlen alapszervezet, egyetlen KISZ-tag sem mondhat le. Éppen ezért, mert a politikai befolyás erősítésének általános céljában és feladatában szinte alapvető tényező az, hogy milyen a KISZ-alapszervezetek és a nem KISZ-tag fiatalok kapcsolata?

A KISZ kecskeméti városi bizottsága a közelmúltban kiváló KISZ-vezetők, tapasztalt, aktivisták egy csoportját azzal bízta meg, hogy az alapszervezetekben vizsgálja meg a tagfelvételi munka jelenlegi helyzetét, tárják fel a gondokat, s fogalmazzák meg a teendőket.

Ebben a komplex feladatban elsőként az alapszervezetek és a nem KISZ-tag fiatalok kapcsolatát kellett megfelelően felmérni, elemezni. Megállapították és a végrehajtó bizottság figyelmébe ajánlották, hogy nem megoldót* a KISZ-en kívüli fiatalok mozgósítása, különböző akciókba való bevonása. Bár egy-egy KISZ-es programban részt vesznek ők is, de hiányzik az alapszervezetekben a személyes ag'táció, az ez- irányú folyamatos szervezőmunka.

Persze, ezt legtöbbször külső okok is akadályozzák, mint amilyen az ingázás, vagy a mező- gazdaságban a munkahelyek teA szakmunkásképzés öt esztendejének mérlege

Tovább javultak a személyi és tárgyi feltételek, korszerűbb tankönyvek, jobb eszközellátottság segíti az oktatók, nevelők munkáját — röviden így összegezhetők a szakképzésben az elmúlt öt esztendő legfontosabb eredményei. A most záruló ötéves tervidőszak gyorsmérlegét Pápai Béla, a Munkaügyi Minisztérium sza'koktatási és továbbképzési főosztályának vezetője a következőkben vonta meg:

— A szakmunkásképzésben — Összhangban az oktatással kapcsolatos párt- és állami határozatokkal — az elmúlt öt év során jelentős korszerűsítési munkálatokat végeztek. A törekvések norhiökterébe# a minőségi fejlesztés állt. Számottevően oőví- tejttó oszajirnvinkásképzp^.iskoc: Iák, tanműhelyek és a kollégiumok hálózatát és jelentősért fejlődött a pedagógus-ellátottság is. Felépült 44 iskola 462 tanteremmel, 33 iskolai tanműhely 3232 tanműhelyi munkahellyel és 34 kollégium, összesen 7650 tanuló számára. A kollégiumokban elhelyezett tanulók aránya öt év alatt 13 százalékról 21 százalékra emelkedett. Az iskolai és kollégiumi feltételek mellett tovább javultak a szakmunkástanulók vállalati oktatásának körülményei is. A vállalatok az erre fordított költségeik kiegészítéseképpen a központilag kezelt szakmunkás- képzési alapból — amelyet 1972- ben hoztak létre — mintegy 700 millió forintot kaptak.

— öt év alatt az ezer tanulóra jutó főhivatású tanárok számára

14-ről 23-ra, a szakoktatóké 18ról 26-ra nőtt. Előremutató tény, hogy a jelenlegi tanévben is csaknem 1300-an tanulnak egyetemi és műszaki tanárképzőkben, s megközelítőleg 1200-an főiskolai műszaki oktatóképzőben, olyanok, akik a szakmunkásképző intézményekben tanítanak majd.

— Nemcsak a tárgyi és személyi feltételekben, hanem az oktatás tartalmában és pedagógiájában is érdemleges megújhodás ment végbe. Ezt jelzi, az a tény is, hogy az ötéves tervidőszak alatt az oktatott 190 szakmához 336 féle új szakmai tankönyvet adtak ki.

— A szakmunkásképző intézmények számára a IV. ötéves terv 333 000 fiatal felvételét írta elő, s a .ténylegesen felvettek seána 337 000 volt és ezen belül, 29 százalék a lányok aránva.— Az eredmények és a tapasztalatok számbavétele után, a tartalmilag is sokat változott oktató-nevelő munka elöteréoen most a következő tervidőszakban a természet, és társadalomtudomá. nyi képzés egységesítése áll. Az idei tanévvel megszűnt a szakmunkásképzés úgynevezett tagozati rendszere és most az egységes képzés alapján folytatják a szerkezeti, tartalmi és pedagógiai korszerűsítést. Áz ipari és a mezőgazdasági szakközépiskolák _ ban a szakirányú továbbtanulásra felkészítés mellett tovább szélesítjük az egy szakmában szak - képesítést is nyújtó oktatást — fejezte be nyilatkozatát a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője. (MTI)

Fő termelési ágazat a kertészet

A kiskunmajsai Jonathán Szakszövetkezet érdekeltségi területe hat és fél ezer hektár, amiből 2600 hektárt művelnek közösen. A gazdálkodásban legnagyobb jelentőségű a zöldség-, a szőlő- és gyümölcstermesztés. Ehhez kapcsolódik a borászat. A pince befogadóképességét a ko-, rábbi hét és fél ezer hektóról huszonötezerre bővítették az idén. Tervezik, hogy később egy borpalackozót is építenek, ahol saját termésüket töltik üvegbe, es azt külön márkajelzéssel látják el.

A nagyüzemi szőlőt 120 hektáron az 1973—74-es esztendőben telepítették és folyamatban van egy újabb 168 hektáros terület beültetése. Ezt három év alatt kívánják megvalósítani, a magyar boripár segítségével, amelyhez a szaporító anyagot — olasz rizling, tramini, kövidinka, rizlingszilváni — saját szőlőiskolájukban állítják elő. Jövőre nyolcvannégy hektáron befejezik a meggyfatelepítést is, amit társulási formában a Magyar Édesiparral együtt valósítják meg. A megkötött szerződés szerint a kö. zel jövőben konyakos-meggy tartósításával és különböző gyümölcsök feldolgozásával is foglalkozik a szövetkezet, ami növeli bevételét, a dolgozóknak pedig folyamatos munkát biztosít.

Ugyancsak ezt a célt szolgálja a hatvan hektár burgonya, a

negyven hektár paradicsom és a 20 hektár pritaminpaprika, fűszerpaprika és karfiol. A lakosság ellátására néhány hektáron még dinnyét is termelnek. A terveikben szerepel, hogy a zöldségkertészetet továbbfejlesztik és teljesen áttérnek az öntözésre.

A két éve létesített baromfi- feldolgozó üzem is huszonöt dolgozónak ad állandó munkát. Hetente 5000 szárnyast dolgoznak fel, az árut a Budapesti KÖZÉRT Vállalat üzleteibe szállítják heti két-három alkalommal. A csibe- és pecsenyeliba-nevelés jelentős, amiből az idén összesen 140 ezret adnák át a baromfifeldolgozó vállalatnak. Az állatokat a múlt évben átalakított gazdasági épületekben és az idén befejezett két, egyenként 13 ezer férőhelyes baromfiólakban nevel, ték fel. A termelés további növelésére még öt hasonló csirke- ólat építenek. Ezzel lehetővé válik, hogy évente mintegv 120—140 ezer pecsenyelibát és mintegy 800—900 ezer csibét neveljenek fel.

Háztáji bizottságot is alakítottak, amely szaktanácsadásokkal látja el a kisgazdaságokat. A tagsági gazdaságokból évente mintegy 5—6 ezer sertést, három, négyszáz szarvasmarhát, kétszáz lovat és nyolcszázezer liter tejet, ezenkívül több száz vagon zöldséget értékesítenek.

—a. —n.

rületi megosztottsága. De a nagyüzemekben sem teremtették meg a szervezeten kívüli fiatalokkal a rendszeres, folyamatos és tartalmas kapcsolatot, pedig az együtt végzett munka jó alkalom és lehetőség a szóbeli agitációra

Minden bizonnyal, a fentiek is okai lehettek annak, hogy májustól például Kecskeméten a konzervgyárban, a Habselyem és Kötöttárugyár gyáregységében, a Baromfifeldolgozó Vállalatnál egyetlen új KISZ-tagot sem vettek fel, s a megyeszékhelyen júniustól novemberig összesen 91 tagsági könyvet adtak ki.

Visszatérve a kongresszusi határozatban foglalt politikai befolyásra, dolgozó fiatalok kapcsolatára, érthetőek és szükségesek az olyan intézkedések, mint amit Kecskeméten javasoltak az említett felmérés tapasztalatainak összegzése után.

A tagfelvételi munka javítására tervet kell kidolgozni, az alapszervezetek ennek alapján készítsék el saját KISZ-építési terveiket, amelynek végrehajtását bízzák azokra a patronáló személyekre, KISZ-tagokra, akiknek közösségi feladata, hogy a KISZ-en kívüli fiatalok mozgósításával foglalkozzanak.

Csató Károly

SZÜNIDEI PROGRAM:

Téli játékok

Parlamentifenyőfaünnepség Pajtások szovjet barátaik között

Színes, gazdag program várja a kisdobosokat, úttörőket a téli szünidőben. Kiemelkedő rendezvény lesz az idén is a parlamenti fenyőünnepség december 25— 26-án. A nagy fenyőfát az idén is a Soproni Állami Erdőgazdaságból hozzák a 22-es VOLÁN dolgozói. A fenyőfa díszeit, s a csaknem egymázsányi szaloncukrot az úttörőházakban készítik elő a pajtások. Vállalatok, tömegszervezetek, társadalmi munkások közreműködésével ünnepi díszt ölt majd a Parlament Vadász- és Gobelin-terme. Télapó — akinek kilétét nem árulták el a budapesti úttörőelnökségen — jubileumi ajándékműsorral fogadja a pajtásokat, az iskolai és csapatmunkában kitűnt kisdobosokat és úttörőket.

A fő műsorban, akárcsak az előző években, a gyermekek ked- .vencei lépnek fel, ez alkalommal az Üttörőszövetség születésének 30. évfordulóját köszöntik. A Vadász- és Gobelin-teremben érdekes rajzfilmek, Mókamiki, bábműsor, Rodolfo mester szórakoztatja majd a gyermekeket. A Parlamentben a budapesti pajtások yendégül látják a kerületek testvérmegyéinek képviselőit.

Gazdálkodjunk hajrá nélkül

1974-ben a hazai építőanyagipar 3,4 millió tonna cementet állított •■*'}; Képünkön: a négy. és lél milliárd forintos költséggel tovább- ipiilő Ilejőcsabai Cementgyár, amelynek évi teljesítménye más- t.l millió tonna lesz. (MTI-fotó: Bisztray Károly felvétele—KS)

Sokan vagyunk még. akik emlékezhetünk anyáink példabeszédére az asszonyról, aki fizetésnapokon libát vásárolt, de a hónap végén már csak üres paprikáskrumplit tett az asztalra a munkából hazatérő férj elé. A történet a rossz gazdálkodást pel- lengérezte ki, konyhai méretekben oktatott beosztó, előrelátó gazdálkodásra.

Ezt a leckét egykor jól-rosz- szui megtanultuk. Más kérdés, hogy ma könnyebb a dolgunk, jobban élünk, mint anyáink, a hónap végén esetleg akkor is telik húsra, ha az elején nem voltunk fillérre beosztóak. Országnyi méretekben azonban nem ilyen egyszerű a lecke. Bonyolultabb persze a feladat is, hogy okosan, méretekkel és előrelátóan osszuk be erőforrásainkat, egyenletesen termeljünk és értékesítsünk, ne csupán a mára, a holnapra is figyeljünk.

Most, az év végén, országos méretekben sem ártana átismételni és megszívlelni a beosztó gazdálkodás leckéjét. Látva egyes vállalatok lázas iparkodását, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek, és gyakran „kerül. amUye kerül” alapon is teljesítsék •'a tervszámokat. Mert szép-szép az iparkodás, a munkások, műszakiak, a külkereskedelmi partnerek mozgósítása, de miért csak most kerül rá sor? Tavasszal, nyáron és ősszel nem voltak ismertek ugyanezek a tervszámok? Nem voltak aláírt, lepecsételt, jóváhagyott szállítási szerződések? Dehogy nem voltak. De volt anyaghiány, létszámhiány, nyári szabadságok is, voltak megbízhatatlan belföldi és külföldi szállítópartnerek — vetik közbe a gyárak, ahol most sokan az irodákból is a műhelyekben dolgoznak. Mert csodák-csodájára, az év végére valahogy mégis összejöttek a dolgok.

Mondjuk hát, hogy nincs igazuk a nehézségre hivatkozóknak? Helytelenül tennénk. Valódi nehézségekről beszélnek, nem tagadhatjuk le őket. A felsorolt gondok napi homokszemek a gazdaság gépezetében, lelassítják a kerekek mozgását, gyakran üzemzavart okoznak. De tegyük hozzá: az év előző hónapjaiban sem csak külső okok miatt csikorogtak a kerekek. Az anyaghiányokra hivatkozó vállalatok például miért éppen december első napjaiban rendeznek börzét feleslegesnek tartott anyagaik értékesítésére? Miért most. a naptári év vége. a leltározás előtt lett egyszerre olyan sok a készlet, ráadásul a felhasználhatallannak minősített készlet? Mindeddig

csak a szorongató hiányokat emlegették.

A szükséges tartalékok beszerzése, a raktárak biztonságosnak vélt feltöltése mellett, valljuk be, más okai is vannak a börze kínálatának. Az eszközlekötési járulék szigorú mércét szab, befolyásolja a hatékonyságot, a nyereséget, s ilyenkor, az év vége felé. a vállalatok már a mutatókban gondolkoznak. Amit év közben nem tekintettek figyelmet érdemlőnek, most a mérleg végleges kialakulása idején, egyszeriben számottevő tényező lesz. A kis lazaságok nagyító alá kerülnek, a nagyvonalúság következményei szőrszálhasogatásig menő aprólékosságot tesznek szükségessé.

A vállalatok kapcsolatai is ezekben a hetekben mutatkoznak meg a maguk mivoltában. Soksok példa van rá ebben az időszakban, hogy a korábban objektív nehézségekre hivatkozó gyárak tulajdonképpen saját érdekeiket tartották szem előtt, amikor korábban nem szállítottak. Szerződés kötelezte őket. mégis jobb lehetőségre vártak, hagyták, hogy egy másik, hazai, velük azonos célokért dolgozó gyár nehéz helyzetbe kerüljön miattuk. Most, amikor a december utolsó napjáig számlájukra átutalt összegek már érzékenyen billegtethe- tik a mérleg nyereség-veszteseg nyelvét, egyszerre szállítóképesnek bizonvulnak, Bezúdítják saját raktáraik készletét egy másik vállalat raktárába. A körforgás csupán az eddig is létező készleteket dobja felszínre ezekben a hetekben. Egyik raktárból a másikba vándorol az év közbeni hiánycikk, és veszteséggel, mélyen áron alul kiárusítják. Ugyanazok a vállalatok bizonyulnak egyszerre készséges, szerződésüket teljesítő félnek, akik jó néhány kérő, felszólító levélre a fülük botját sem mozgatták, jó esetben is legfeljebb annyit válaszoltak: „T. Cím... közöljük, hogy kérésüknek nem tudunk eleget tenni...”

Az év végi hajrá kifejezés szerencsére lassan kimarad az év végi termelési tudósítások szókincséből. Győz az ésszerűség, egyre több helyen ismerik föl, hogy az ütemes, szervezett munka saját érdek, nem az év utolsó heteiben akarják bepótolni a menet közben elmulasztottakat. De egyes vállalatok lázas erőfeszítését — ezekre az utolsó hetekre összpontosított iparkodását — látva, úgy tűnik, még most is van kinek okulni anyáink családi gazdálkodásáról szóló példabeszédéből. V, E.

— Tényleg komolyan gondolod. amit leírsz? — kérdezte ismerősöm, aki egyébként arról nei'ezetes, hogy semmit sem vesz komolyan, csak a saját érvényesülését. Azt viszont' nagyon. Amikor észrevette felháborodásomat. cinikus-fölényes „jóakarattal" kioktatott: „Feleslegesen fárasztod magadat. Úgysem érdekli az embereket, el sem olvassák."

Meglehet. Valószínűnek tartom, hogy az emberek valóban nem olvasnak el mindent az utolsó betűig, nem is lehet kívánni tőlük, de feltételezhető, hogy aki pénzt ad újságra, azt is megnézi, mi van benne. Az egyik cikken éppen csak átfut, a másikat nagyobb figyelemre érdemesíti, az is előfordul, hogy visszatér rá, idéz belőle baráti társaságban, vagy a munkahelyén.

Ilyenkor nem az a legfontosabb, hogy az újságcikk irodalmi igényességgel íródott-e, vagy sem, hanem van-e mondanivalója. segít-e eligazodni az élet különböző területein, milyen fontosságú ügy mellé szegődött elkötelezetten, felelősséggel és szenvedéllyel? A semmitmondó szavak értékét nem változtatja meg a gondosan csiszolt külalak —. ami természetesen nem jelenti azt. hogy mellőzzük a magyar nyelt' minél tökéletesebb és kifejezőbb használatát — de az sem mindegy, hogy mit fejezünk ki, mire helyezzük a hangsúlyt. mennyire tudjuk mozgósítani az olvasókat környezetük és önmaguk megváltoztatására?

A cél adott, az eszközök változatosak, a feladat mégsem könnyű. Hiszen az újságíró soha sem érheti be azzal, hogy együtt örül az örvendezökkel, vagy felháborodik azon, amit vaKöszönöm, hogy elolvasták...

laki egyéni megbántottságában felháborítónak talált. Neki minden esetben meg kell vizsgálnia azt is, hogy nem fizettek-e túl nagy árat a büszkén reklámozott beruházásért, valóban közérdekű panasznak ad hangot, vagy csak a levegőbe vagdalkozik a tollával? Hogy ez ne történhessen meg, ahhoz igen jó, őszinte kapcsolatnak kell létrejönni a lap és az olvasók között.

Mindnyájan tudunk példákat felsorolni arra, hogy a munkahelyek vezetői rögtön begombolkoznak, mihelyt a sajtó képviselője az üzemben megjelenik. Olyan is akad, aki egyáltalán nem hajlandó nyilatkozni, a másik nagy általánosságokban mond valamit erről-arról, ember legyen, aki a tiszta igazságot kihámozza belőle. Ha pedig „lejjebb” igyekszik információkat szerezni, azzal küldik el, hogy nekik nincs joguk interjút adni, csak felsőbb engedélyre beszélhetnek. A másik véglet sem kedvezőbb. amikor mindenki mondja a magáét, és valóban csak a magáét, vastagon aláhúzza a saját érdemeit, és ügyesen csap egyet a másikon.

Az egyik üzemben észrevettem, hogy a dicsérő cikkre javasolt brigádban valami baj van az emberek hangulatával. Ellentétet éreztem a nagyon is töretlen, sima szavak és a zavartan félrekapott tekintetek között. Észrevettem, hogy 3—4 fiatalasszony nem hajlandó csatlakozni a beszélgetőkhöz, duzzogó arccal, szinte kihívóan teszi a dolgát. Kiderült, hogy meg vannak sértve, mert a Kovács néni és a Julis néni többet keres, pedig ők végzik a munka nehezét. A nyugdíj

előtt álló, idős asszonyok alapító tagjai a brigádnak, a megbántottak nemrég léptek be a vállalathoz. Igaz, hogy most ők „húznak”, de Julis néni tiz éve háromszor ennyit húzott, mert rosszabbak voltak az akkori munkakörülmények.

Ügy helyes és igazságos, hogy most egy kicsit azokon könnyítsenek, akik már megtették a magukét és ma sem lopják a napot. A fizetés a munka után jár, de egy ember munkája nemcsak annyit ér, amennyit naponta termel, hanem az is beleszámít, mennyi értékkel gazdagította a társadalmat, tíz—húsz—huszonöt éven keresztül. Erre azoknak sem árt gondolni, akik ma kezdik a munkát, fiatalok, erősek, de egyszer ők is megöregednek, az ő erejük is kevesebb lesz, nekik is rosszul esik majd, ha a fiatalok még 100 forint többletet is sajnálnak tőlük.

Az újságírónak az lenne a kötelessége, hogy erre is felhívja a figyelmet, amikor egy brigád kifogástalan összteljesítményét értékeli. Utólag meg is kapja a kritikát. hogy azért nem egészen úgy van minden, ahogyan leírta, de arról mindenki mélyen hallgat, hogy milyen segítséget, mennyire használható információkat kapott az anyag megírásához. Nem szóltak a vezetők, mert hátha rossz fényben tűnhetne fel üzemük a lapban, nem szóltak a dolgozók sem, talán a főnökségtől való félelmükben, vagy pusztán azért, mert túlságosan beléjük ivódott, az „és akkor mi változik meg?” felfogás.

Mi változik meg? Mondhatnám erre, hogy aki figyelmesen

olvassa az újságokat, abból is rájöhet, hogy sok minden. Es semmi sem magától. A fejlődés előmozdítói azok az emberek, akik nem azt nézik, hogy a másik mennyivel kap többel, hanem ők mennyivel tesznek többet a közért, úgy is, hogy jól, becsületesen dolgoznak, meg úgy is, hogy nem mennek el közömbösen a bántó hibák, a súlyos mulasztások mellett. Nem vezetnek nyilvántartást arról, hogy ők mit adnak és ezért mennyit kapnak, mások ügyében lejárják a lábukat, maguknak a legkisebb kedvezményre sem tartanak igényt. Szerencsére, ilyen emberek is vannak, és az újságírónak jól esik őket bemutatni.

Nem állítom, hogy az emberek gondjait, a társadalmi jelenségeket kutató Írások tévedhetetlenek, i'agy remekművek. Am kevés kivételtől eltekintve, nagy felelősséggel, sok gonddal, őszinte indulattal, segítőszándékkal íródtak. Annyira „komolyan”, hogy nagyon sokan nemcsak elolvassák őket, hanem olyan közelségbe, vagy „haragba" — ilyen is létezik — kerülnek a szerzővel, hogy még a külsejére is kíváncsiak lesznek. Tőlem is sokszor kérdezték már, hogy ez és ez a kollégám milyen ember lehet, mert „úgy odamondogat”, vagy „any- nyira szívén viseli a kisemberek sorsát, hogy jó volna egyszer a kezét megszorítani".

Hiszem, hogy már csak ezért is érdemes az újságírónak „fárasztania magát”. Es már csak ezért sem szabad visszaélniük olvasóik bizalmával, szeretetével és türelmével. Az írás a mi vetésünk, de csak akkor kel ki, ha olvassák.

Köszönöm, hogy elolvasták ...

Vadas Zsuzsa

i