Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-04 / 259. szám

2 • PETŐFI NEPE • 1975. november 4. Ülésezik a kormányközi bizottság (Folytatás az 1. oldalról.) s Tárgyalások a magyar-vietnami tervegyeztetésről Lázár György fogadta Le Thanh Nghi-t ESEMÉNYEK SOROKBAN ÜJ.DELHI Indiai forrásokból származó hí­rek szerint a bangladesi rádió hétfőn hajnalban beszüntette adá­sát. Egyidejűleg a Calcutta! repü­lőtér olyan közlést kapott, hogy lezárták Banglades egyetlen — daccai — nemzetközi repülőterét Mint az indiai hírügynökségek jelentették, Daccával megszakad­tak a telexösszeköttetések és elné­multak Banglades nemzetközi te­lefonvonalai is. (AP. AFP) BUDAPEST Formeh Kamara. Sierra Leone közlekedés- és postaügyi minisz­tere hétfőn Budapestre érkezett a két ország korábban elfogadott légügyi egyezményének aláírásá­ra. A vendéget dr. Ábrahám Kál­mán közlekedés- és postaügyi ál­lamtitkár fogadta a Ferihegyi re­pülőtéren. ANKARA Az iráni sah vasárnap befejez­te ötnapos törökországi látogatá­sát és elutazott Ankarából. A tár­gyalásokról kiadott közleményből kiderül, hogy Irán 1,2 milliárd dollár hitelt ad Törökországnak infrastrukturális beruházásokra. (AFP) BUENOS AIRES Buenos Airesben hivatalos köz­leményben jelentették be. hogy Maria Estela Perón elnökasszonyt hétfőn sürgősen kórházba szállí­tották. Az elnökasszony legutób­bi nyilvános szerepléseként a hét végén Mar del Plataban mondott beszédet egy szakszervezeti gyű­lésen. (DPA, AFP) ANKARA Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter vasárnap kétna­pos hivatalos látogatásra Török­országba érkezett Az ankarai re­pülőtéren török kollégája, Cag- íavangil fogadta. A megbeszélések középpontjában a ciprusi kérdés és a kétoldalú kapcsolatok meg­vitatása áll majd, különös tekin­tettel Törökország francia fegy­vervásárlásaira. (AP, AFP) vezetőjét. L. Sz. Moszint. az SZKP KB nemzetközi osztályá­nak alosztályvezetőjét. V. L. Mu- szatovot a Szovjetunió budapesti A TASZSZ hírügynökség hét­fői jelentése szerint India-szerte nagy felháborodást keltett a kí­nai határőrség legutóbbi orvtáma­dása egy indiai határőrs ellen. A támadás, mint ismeretes, négy indiai határőr életébe került. Sasi Bhusan, az indiai köz­ponti parlament képviselője, is­mert közéleti személyiség, a PTI hírügynökségnek adott ezzel kapcsolatos nyilatkozatában a többi között kijelentette: a kí­nai hadsereg agressziója az in­diai—kínai határon nem vélet­len. Ez előre megfontolt cselek­mény volt azzal a céllal, hogy tovább élezzék a feszültséget a határőrvidéken, a két ország közötti kapcsolatokban. A táma­nagykövetségének tanácsosát, és J. A. Kuzint, a Szovjetunió kul­turális minisztériuma nemzetközi kapcsolatok főosztályának veze­tőjét. A magyar tárgyaló delegá­ció tagjai: dr. Komidesz Mi­dás szerves része annak a politi­kának, amelyet a kínai kor­mányzat folytat azért, hogy megakadályozza a helyzet nor­malizálódását a kontinensen és világszerte. A világ békeszerető és haladó társadalmának — mondotta az indiai képviselő — el kell ítél­nie a pekingi kormányzat nagy­hatalmi és hegemonisztikus poli­tikáját, amelynek célja a fe­szültség ■ kiterjesztése és az eny­hülési folyamat akadályozása. Ez a politika szöges ellentét­ben áll a világ népei, többek között a fejlődő államok szük­ségleteivel, ellentmond az ázsiai béke és biztonság érdekeinek. hály, az MSZMP KB osztályve­zetője, dr, Orbán László kulturá­lis miniszter, dr. Polinszky Ká­roly oktatási miniszter, dr. Mol­nár Ferenc kulturális államtit­kár. Marjai József külügyi állam­titkár, dr. Pozsgay Imre kultu­rális miniszterhelyettes, dr. Ga- ramvölgyi Károly és dr. Hanga Mária oktatási miniszterhelyette­sek, dr, Rosta Endre, a Kulturá­lis Kapcsolatok Intézetének elnö­ke és Nagy Mária, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság főtitkára. *A Szovjetunióhoz fűződő test- ! véri-baráti kapcsolatok további t erősítését, fejlesztését célzó ta-' nácskozáson megállapodtak az el­következő öt évre szóló kulturá­lis együttműködés alapelveiben, elemzik a bizottság korábbi — közoktatásra vonatkozó — hatá­rozatainak végrehajtását. Megvi­tatják a nemzetközi oktatási-kul­turális és művészeti szervezetek együttműködésének időszerű fel­adatait. valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók termelési gya­korlat céljából történő cseréjének tapasztalatait is. Az ülés ma folytatja munkáját. (MTI) Román ifjúsági szövetségek tanácskozása A bukaresti köztársasági palo­tában hétfőn megkezdődött a román ifjúság III. országos ta­nácskozása: az UTC (Kommu.- nista Ifjúsági Szövetség) X. és a Pionirszövetség III. országos konferenciája, a tanácskozáson részt vesz több mint 130 külföldi ifjúsági szervezet delegációja is, közöttük a KISZ KB delegáció­ja, dr. Nagy Sándor kb-titkár vezetésével. A három politikai fórum ün­nepélyes plenáris ülésen kezdte meg munkáját. Hétfőn Budapestre érkezett Le Thanh Nghi. a Vietnami Demok­ratikus Köztársaság miniszterta­nácsának elnökhelyettese, hogy az Állami Tervhivatal elnökével tár­gyalásokat folytasson az 1976—80. évi magyar—vietnami tervegyez­tetés lezárásáról. Fogadására a Ferihegyi repü­lőtéren megjelent Huszár István. Dr. Szekér Gyulának, a Mi­nisztertanács elnökhelyettesének, a magyar—csehszlovák gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság magyar tago­zata elnökének meghívására hét­főn Budapestre érkezett dr. Ru­dolf Rohlicek, a csehszlovák kor­mány elnökhelyettese, az együtt­működési bizottság társelnöke. Kí­séretében van Julius Hanus, a szlovák kormány elnökhelyettese, Karol Űjházy. a csehszlovák ál­lami tervbizottság elnökhelyette­se. Tibor Kurtha, a nehézipari miniszter első helyettese, és Vác­Jelen volt Nguyen Manh Cam. a VDK budapesti követe. Lázár György, a Miniszterta­nács elnöke hétfőn délután hi­vatalában fogadta Le Thanh Nghit. A szívélyes, baráti légkö­rű eszmecserén részt vett Huszár István ás Nguyen Manh Cam. (MTI) lav Hanus általános gépipari mi­niszterhelyettes. A tárgyalásokon részt vesz dr. Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykö­vete is. A magyar tárgyalócsoport tagjai dr. Szekér Gyula, Gácsi Miklós kohó- és gépipari és dr. Hetényi István tervhivatali ál­lamtitkár, valamint dr. Szita Já­nos, a Nemzetközi Gazdasági Kap­csolatok titkárságának vezetője. A tárgyalásokon szó lesz a két ország közötti gazdasági kapcso­latok továbbfejlesztésének lehe­tőségeiről. (MTI) • Képünkön: ülésezik a magyar—szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság a Parlament delegáclós termében. (MTI fotó) Felháborodás Indiában a kínai orvtámadás miatt • Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalában fogadta Le Thanh Nghi-t, a VDK miniszterelnök-helyettesét. (MTI-foté) Dr. Rudolf Rohlicek Budapesten GYORSLISTA az 1975. november 3-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, amelyen a 42. heti lottószelvények vettek részt. a 824 700 2 834 161 2 873 476 2 880 416 2 885 2.85 2 905 311 3 907 231 2 909 324 2 925 392 2 »113 233 2 932 C89 2 934 822 0 935 398 2 935 816 2 940 166 2 943 847 2 945 322 U »47 299 2 030 353 2 054 043 2 954 838 2 955 602 2 035 093 a 965 9.74 2 986 673 2 968 096 2 975 e01 2 980 204 2 985 414 2 986 383 2 937 131 g 987 424 3 020 204 3 022 534 8 030 080 3 030 132 3 035 132 3 041 109 3 067 854 3 079 757 3 114 020 3 130 106 3 141 805 3 143 846 3 153 642 3 168 404 8 200 363 3 205 737 3 211 582 3 213 901 3 219 576 3 321 107 3 233 471 3 266 039 3 285 989 3 292 069 3 300 797 8 309 038 8 312 238 3 316 238 3 317 977 3 319 144 3 336 326 3 338 669 3 345 378 3 365 440 3 332 371 3 392 811 3 392 886 3 4<>a 234 3 403 126 3 419 192 3 426 389 3 431 338 3 474 575 3 480 317 3 487 684 3 496 752 3 497 311 3 499 358 3 767 876 3 792 178 3 BW 492 3 895 599 3 832 310 3 837 616 3 896 491 3 902 755 3 911 205 3 921 764 3 932 587 3 940 538 _ S 968 770 3 986 009 3 986 178 Ki mit Vál. Robotgép Utalvány Hűtőgép Utalvány KI mit vál. Utalvány KI mit vál. utalvány Grittsütő Hűtőgép Textil Bútor Textil Utalvány Utalvány Robotgép Utalvány Színes tv Konyhaíelsz. Konyhafelsfc, KI mit vál. Utalvány Utalvány LemezJ átsző Utalvány Utalvány Utalvány Tv Utalvány Rádió Színes tv Utalvány Utalvány Színes tv Konyhaíelsz. Utalvány Lemezjátszó Utalvány Bútor Tv Bútor Utalvány Textil Utalvány Utalvány Rádió Utalvány Színes tv Színes tv Rádió Utalvány Rádió Tv Hűtőgép Tetőtől talpig Utalvány Textil Utalvány Színes tv Konyhaíelsz. Tetőtől talpig Utalvány Utalvány Ki mit vál. KI mit vál. Utalvány Utalvány Utalvány Utalvány Utalvány KL mit vál. Utalvány KI mit vál. Utalvány I.emerlátsző KI mit vál. KI mit vál. Utalvány Kt mit vál. Robotgép KI mit vál. KI mit vál. Grillsütő Utalvány Autómagnó Robotgép Ki mit vál. Utalvány Rádió Ki mit vál. Kt mit vál. Tv Tv Utalvány 3 986 672 Lemezjátszó 4 002 467 Utalvány 4 044 031 Utalvány 4 045 590 Lemezjátszó 4 048 853 Utalvány 4 071 551 Konyhaíelsz. 4 096 927 Kt mit Vál. 4 098 401 Utalvány 4 099 510 Konyhaíelsz. 4 101 570 Utalvány 4 114 327 KI mit vál. 4 121 573 Utalvány 4 133 173 Utalvány 134 777 IQ mit VáL i47 515 KI mit vél. t 151 323 Textil 4 233 116 Utalvány 4 241 169 Rádió 4 253 926 Utalvány 4 269 543 Utalvány 4 238 178 Utalvány 4 289 379 Konyhaíelsz. 4 292 020 Ki mit vál. 4 393 795 Utalvány 4 318 489 Textil 4 328 065 Rádió 4 331 041 Utalvány 4 337 723 Utalvány 4 356 850 Robotgép 4 360 893 Utalvány 4 364 225 Rádió 4 375 560 Utalvány 4 375 7 09 Utalvány 4 402 671 Utalvány 4 496 084 KI mit vál. 44 488 848 Lemezlátszó 44 502 193 Ki mit vál. 44 685 224 Utalvány 44 696 590 Konyhaíelsz. 44 689 258 Textil 44 689 158 Textil 44 692 590 Tv 44 699 360 Utalvány 44 703 089 Tv 44 712 459 Rádió 44 733 773 Ki mit vál. 44 742 453 Konyhaíelsz 44 753 027 Színes t.v 50 323 228 Konyhaíelsz. 50 326 297 Bútor 50 329 398 Ki mit Vál. 50 330 821 Ki mit vál. 00 332 451 KI mit Vál. 50 349 613 Tetőtől talpig 50 358 141 Rádió 50 358 650 Utalvány 50 367 447 Konyhaíelsz. 50 368 700 Autómagnó S0 371 448 Rádió 50 380 900 Utalvány 30 391 786 Utalvány 50 400 833 Utalvány 50 408 704 Utalvány 50 411 543 Üdülőtelek Halat onszabadl-Sós- tón faházzal és 10 OOo Ft-os garancia- megváltással, 50 431 338 KI mit vál. 50 436 472 Rádió 50 450 830 Grillsütő 50 451 445 Utalvány 50 452 026 Autómagnó 50 455 714 Utalvány 50 437 130 Konyhaíelsz 50 461 721 KI mit vál. ' 51 0!» 573 Színes tv 51 030 735 utalvány 31 060 482 Utalvány 51 Ó67 056 Színes tv 51 072 123 Rádió A nyertes 51 078 704 Tv 51 075 218 Utalvány 91 084 462 Grillsütő 51 091 299 Rádió 51 092 728 KI mit VáL 51 093 337 Utalvány 511 099 826 Hűtőgép 51 100 914 Tetőtől talpig 51 121 594 Utalvány 51 127 388 Textil 51 130 377 TV Sb 136 144 Autómagnó 51 139 583 Utalvány 51 140 602 Utalvány 51 140 642 Rádió 51 M2 278 Színes tv 51 144 376 Utalvány 51 149 891 Rádió 51 146 250 Rádió 31 185 148 Utalvány 51 172 840 KI mit vál. 51 184 061 Utalváhy 51 184 447 Rádió 51 193 588 Utalvány 51 193 786 Tv 51 228 138 ZslguU sze­mélygépkocsira utal­vány Grillsütő Lemezjátszó Utalvány Lemezjátszó Utalvány Rádió Ki mit vál. Utalvány Ki mit váL Konyhaíelsz, KI mit vál Rádió Konyhaíelsz. Utalvány Hűtőgép Utalvány Tv Konyhaíelsz. KI mit vál. Konyhaíelsz. Hűtőgép Utalvány KI mit vál. KI mit vél. Ki mit vál. Tv Robotgép Tetőtől talpig Utalvány KI mit vál. Tv Színes tv Konyhaíelsz. Utalvány Tv Utalvány Utalvány Rádió Bútor Színes tv Utalvány Textil Grillsütő Utalvány Tetőtől talpig Tetőtől talpig Utalvány Tv Utalvány Rádió Bútor Utalvány Ki mit vál. 1975. november 51 950 933 51 974 315 52 187 196 52 166 083 52 203 992 52 209 915 52 216 830 52 221 099 52 229 901 52 248 726 52 249 081 52 291 274 52 301 635 52 303 045 52 304 873 52 305 108 52 311 994 53 421i 391 53 466 270 53 466 898 53 470 146 53 474 795 53 495 20I 53 499 082 53 499 495 53 878 272 53 888 651 53 903 294 53 904 213 53 905 071 53 912 550 53 918 167 53 924 622 53 929 874 53 934 069 53 947 700 55 454 330 55 455 766 55 458 371 55 458 401 55 467 111 55 469 393 55 473 978 55 479 159 55 498 413 55 513 884 55 683 842 55 683 »81 55 709 327 55 709 359 55 718 140 55 724 137 55 728 166 szelvényeket 20-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP- fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. (Listánk csupán a szegedi és a pécsi postaigazgatóság területén vásárolt nyertes szelvények számát tartalmazza.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalatunk. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Aczél György fogadta Pjotr Gyemicsevet Aczél György, az MSZMP pB tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese fogadta Pjotr Gyemicsevet, az SZKP PB póttagját, a Szovjetunió kulturális miniszterét. (MTI-fotó) • Dr. Bíró József Algírba utazott Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter vezetésével hétfőn dele­gáció utazott Algírba, a magyar—algériai kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság ülésére. Meg­tárgyalják a két ország gazdasági kapcsolatainak továbbfejlesztésével összefüggő feladatokat. (MTI) • Megkezdték a termelést a tűzsújtotta lyukói bányamezőben A Lyukóbányán szeptember 2-án eddig ismeretlen okból keletke­zett tűz a napi több mint kétszáz vagon szenet adó háromszárnyú frontfejtésben nem okozott számottevő kárt. A bánya dolgozói egy külön e célra kidolgozott intézkedési terv alapján elérték, hogy nem egészen hatvan nap után a kilencvenöt méteres, déli kettes front­homlokon hétfőn megkezdhették a termelést. A tűzeset miatt koráb­ban szuhavölgyi szénbányákhoz áthelyezett vájárok hétfőn már újra régi munkahelyükön álltak munkába, s az első nap megközelítőleg hatvan vagon szenet küldtek a felszínre, néhány nap múlva az egyes számú frontfejtés, míg decemberben a harmadik frontszárny is belép a termelésbe. (MTI) • Bíróság előtt a rendőr támadói A fővárosi főügyészség vádat emelt Hartman László és társa ellen, akik 1975. június 30-án éjjel Budapesten a Bródy Sándor utcában intézkedő Turóczi Ferenc rendőr sérelmére bűncselekményt követtek el. A fővárosi főügyészség a vádlottakat előre kitervelt módon, nye­reségvágyból, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntetté­nek kísérletével vádolja. A fővárosi bíróság a büntetőügy tárgyalását megkezdte. (MTI) • Tévé-lottószelvény A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság újra kibocsátott tévé-lottó- szelvényeket, amelyek árusítását november 6-án, csütörtökön kezdik meg. A tévé-lottószeivények nyerőszámait november 26-án sorsolják Budapesten. Ezen kívül a szelvényekre — rendkívüli tárgynyeremény­sorsoláson — ezer nyereménytárgyat húznak ki. A 'tévé-lottószelvé­nyek beérkezési határideje november 20-a (MTI) Washington politikai bombája A leváltásokat nem cáfolják Heltai András, az MTI tudó­sítója jelenti: Ford amerikai, elnök szinte az utolsó órákig titokban tay^ott döntése, miszerint leváltja Schle­singer hadügyminisztert. Colbyt, a CIA igazgatóját, egyidejűleg pedig Kissinger — aki továbbra is külügyminiszter marad — el­veszti az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának tisztét, politi­kai bombaként robbant vasárnap este Washingtonban. A leváltások hírét a News­week magazin hétfőn utcára kerülő új száma szellőztette el­sőnek, de a felbolydult sajtó sem a Fehér Házból, sem az il­letékesektől nem kapott sem cáfolatot, sem megerősítést. Mi­után bebizonyosodott, hogy az értesülések helytállóak, napvi­lágra került a többi részlet js. Ezek szerint Colby CIA-igazgató kiszemelt utóda Georg Bush, je­lenleg az Egyesült Államok pe­kingi összekötő irodájának ve­zetője, korábban országának ENSZ-képviselője. Schlesinger helyére hírek szerint Drinald Krumsfeld lép, aki jelenleg Ford elnök fehér házi apparátu­sának vezetője. Kissinger nem­zetbiztonsági főtanácsadói poszt­ját az általa korábban kiválasz­tott helyettese veszi át. Megfigyelők arra következtet­nek, hogy Kissinger és a Penta­gon eddigi vezetőjéhék régi ^ke­letű, elkeseredett harcából v a külügyminiszter került ""ki győz­tesen. Schlesinger soha nem tit­kolta, hogy fenntartásokkal, bi­zalmatlanul szemléli Kissinger- nek a Szovjetunió irányában folytatott politikáját, különösen pedig a SALT-tárgyalásokat. A hadügyminiszter utoljára tíz napja, egy sajtófogadáson szállt szembe újólag azzal, hogy csök­kentsék az óriási méretű katona^ költségvetést, és erről beszélt, hogy ha a tárgyalások nem ve­zetnek sikerre, fel kell készülni a Szovjetunióval való újabb konfrontáció időszakára. _ , Colby CIA-igazgató leváltása előbb-utóbb várható volt, hiszeri a Watergate-ügy óta szüntelenül tartó kongresszusi vizsgálatod , a titkosszolgálat egyre több 'tör­vénytelen, szennyes bel- és kül­földi akciójára derítenek fényt. A CBS tv-hálózat első kom­mentárja szerint Ford elnök Kissinger hatására bocsátotta efl hadügyminiszterét. Jellemző mó­don Jackson, az enyhülésellenes kirohanásairól ismert demokra­ta párti szenátor volt az első, aki nyilvánosan Schlesinger vé­delmére kelt. Incidens a Spanyol-Szaharában Az AP és UPI marokkói, il­letve spanyol kormánykörökre és más jól értesült forrásokra hi­vatkozva jelentette, hogy ma­rokkói csapatok vasárnap beha­toltak spanyol-szaharai terüle­tekre és állítólag összecsaptak a helyi lakosokkal. A spanyol had­sereg egységei nem avatkoztak közbe. A marokkói egységek napnyugtakor lépték át a ha­tárt az Algériával szomszédos szaharai területen, amelyet nem sokkal korábban a spanyol ala­kulatok — „taktikai okokból” — kiürítettek. Ahmed Taibi Benhima ma­rokkói tájékoztatásügyi minisz­ter később hivatalosan cáfolta sz értesülést. Spanyol részről viszafogottan kezelik az ügyet. Az incidens állítólag abban az időpontban történt, amikor Juan Carlos megbízott spanyol állam­fő — előre be nem jelentett vil­lámlátogatás keretében — mint­egy hetven kilométerre a határ­tól spanyol csapatok felett tar­tott szemlét. A kijelölt trónörö­kös még vasárnap visszatért Madridba, ahol sürgős tanács^ kozásra hívta össze a vezető tár­cák minisztereit. • * X A Biztonsági Tanács vasárnap este elnapolta a spanyol-szaharai helyzettel foglalkozó ülését, mi­után. elfogadta azt a határozati javaslatot, amely az érdekelt fe­leket felszólítja, hogy tartózkod­janak a feszültség növeléséhez vezető egyoldalú lépésektől. Ja- kov Malik, a BT soros elnöke felkérte a tanács tagjait, legye­nek készen az újabb, ülésre, amennyiben az afrikai területén bekövetkező fejlemények ezt szükségessé teszik. . X- < Waldheim ENSZ-főtitkár elha­lasztotta tervezett kubai utazá­sát — a spanyol-szaharai válság­ra való tekintettel. A Reuter jelentése szerint Waldheim fontolgatja, hogy v6z- szatér Marokkóba, és újabb me^. beszéléseket folytat Hasszán uralkodóval, aki Agadirba tette át székhelyét a mintegy 350 eifir marokkói Spanyol-Szaharába in­duló menetének irányítására. j •i

Next

/
Oldalképek
Tartalom