Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

1975. augusztus 1. • PETŐFI NÉPE • 5

KIÁLLÍTÁS a kiskun múzeumban

Dél-alföldi cserépedények

A cserépedény évezredeken át nélkülözhetetlen használati tárcya voft az emberiségnek. A főzést, az élelemtárolást el sem tudták volna képzelni nélküle, de hosszú lenne fölsorolni, mi mindenre volt jó a kiégetett agyag: mécsesek éppúgy készültek belőle, mint kultikus tárgyak és dísznek szánt csecsebecsék. Ám az utóbbi évtizedekben a cserépedény a hagyományos életmódot elhagyó parasztság körében is kiszorult a mindennapi használatból, legfeljebb a míves kidolgozású cserepeknek van némi becse, amióta a népművészetet — ki tudja hányadszor — újból ^felfedezték”.

Időközben a fazekasmesterek száma igen megcsappant, néhol a mesterség teljesen kihalt. Így az érdeklődés a múzeumok felé fordul, melyek a Dél-Alföldön már több mint fél évszázada gyűjtik és őrzik a táj parasztkerámiájának jellegzetes darabjait. A félegyházi Kiskun Múzeumban rendezett kiállítás jó alkalmat nyújt a dél-alföldi megyékben használt régi cserépedények megismerésére.

Mi jellemző a dél-alföldi fazekasközpontok készítményeire? Első helyen a hódmezővásárhelyi fazekasok munkáit kell említenem, mivel Vásárhely a mesterség virágkorában az ország legnagyobb fazekasközpontja volt. Visszaemlékezések szerint az 1860-as években több mint négyszáz gölöncsér dolgozott a városban, de még 1903-ban is 163 tálasmester volt a helyi ipartestületben. Pedig a vásárhelyi tálo- sok fazekat, főzőedényt sohasem készítettek, mivel a város határában lelhető agyag nem tűzálló. Korongoltak viszont tálat, tányért, és sokfajta „fennálló edényt”: korsót, kantát, kancsót, köcsögöt, butellát, komaszilkét stb., és mindezeket igen változatosan díszítették — helyi kifejezéssel irókázták vagy tarkázták. A századfordulón a vásárhelyi tálosok a város három részén laktak, és városrészenként más és más stílusban dolgoztak.

A vásárhelyiek kedvelt díszítményei az irókázott virág- és madármotívumok, melyeket főleg az asszonyok, a mestemék készítettek. A másik díszítő technikával, a karcolással, —, ami a kiállított butellákon látható •*— viszont maguk a mesterek éltek. Ezenkívül gyakori a vásárhelyi cserepeken az áttört díszítés, pl. a csőrögés tálakon, csalikorsókon, tintatartókon, fésűtartókon, var- rós kosarakon.

Külön figyelmet érdemelnek az évszámos cserépedények, mivel azokról jól kikövetkeztethető egy-egv díszítésmód, ornamens kialakulása, a fazekasság stílusainak formálódása. A kiállítás legrégibb vásárhelyi cserepe egy 1817-ből való zöld mázas mihók (boroskancsó), azt egy 1823-as tányér követi és Vásárhelyről ismert a legkorábbi alföldi mis- kakancsó, 1824-ből. Miskának általában azokat a korsókat, kan- csókát nevezik, amelyek embert formáznak, többnyire a reformkor divatja szerint zsinóros öltözetben. A butykoskorsók és a butellák — mindkettő pálinkásedény — rendszerint évszámosak, s a butellákon ezenkívül gyakóri a tréfás felirat pl. efféle: „Ki ez butellának szorul lopására, kívánom, hogy jusson oly nagy urasógra, pesti vagy budai talicskatolásra, a koldusok között’ fő>- tkapitányságra. Vivát.’i

Tehetős parasztok, iparos mesterek a butellát megrendelték a gölöncsérnél, aki a tulajdonos nevét is ráírta vagy rákarcolta a butella oldalára.

A fazekasság egyik nagy múltú eljárása a fekete> edények készítése tájunkon legtovább Szentesen maradt fenn. Régebben más dél-alföldi műhelyekben — így Hódmezővásárhelyen, Szegeden — is készítettek .fekete edényeket, de másutt a XIX. században rátértek a mázas cserepek gyártására. Igén arhaikus, ujj- benyomásos, csípett díszítést őriznek a füstösre égetett szegedi gyertyamártók, míg a szentesi fekete korsók fényesre dörzsölt díszeikkel tűnnek ki.

Sajátos színfoltja a kiállításr nak a szegedi cserepek együttese: egy zöld mázas céhkancsó kivételével valamennyi mély barna, csaknem fekete mázas, fényes, ahogyan egy régi mester mondta, a szegedi cserépedény „tükrösen hordja a mázát”. Ezek az edények — korsó, kulacs vajas fazék, vajköpülő stb. — a korongon nyert nemes formájukkal és egyszínű, sötét mázukkal tűnnek szembe és válnak el a tárkázott, színesebb vásárhelyi, makói és tótkomlósi cserepektől.

Kiss Lajos néprajztudós írta 1914-ben: „Pusztulás szele fúj Vásárhely ősi ipara körül. Emberöltők kincseit sodorja, söpri el mindennap. Ma a sápadt arcú tálasok egy részét más munkában találjuk, új ember erre a mérges, szervezetét emésztő mesterségre nem igen adja a fejét ...” Való igaz, a fazekasság lehanyatlott, s ez természetes velejárója a paraszt életforma felbomlásának, évtizedek óta tartó átalakulásának.

Ám a mesterség nem halt ki teljesen! Hatvan év múlva Hódmezővásárhelyen és Szegeden is él és dolgozik még néhány, fazer kasmester, s a vásárhelyi Majolikagyárban utánpótlás is nevelődhet. Bár az ő munkáik nem szerepelnek a kiállításon, érdemes ezt fölidéznünk, hiszen munkásságuk gyakorlása azt jelzi, hogy van érdeklődés iránta, az új életforma keretei között is helyet kapnak az évezredes mester- ség készítményei.

Juhász Antal

IA vásárhelyicsúcsl

tálasok

fehér

alapú

edényeiket

kékkel,

olykor

barnával vagy zölddel írták.

• Szegedi gyertyamártóedények.

• Butellák a félegyházi múzeum gyűjteményéből. (Pásztor Zoltán felvételei.)

A FŐ TÉUA : AZ ÍZLÉS

Nyári egyetem Szegeden

Negyedik alkalommal rendezik meg Szegeden a TIT művelődéselméleti nyári egyetemét azok számára, akik szakképzettségüknél és munkakörülnél iogva valamilyen formában kapcsolatban állnak a közművelődéssel. Az augusztus 5-től 14-ig tartó rendezvénysorozat programjában ezúttal fő témaként az ízlés szerepel. Előadásokon és konzultációkon keresztül ebben a sokakat érintő, sok ember életére kiható témakörben szerezhetnek bővebb ismereteket a nyári egyetem hallgatói. ‘

A foglalkozásokat mindvégiga Magyar Tudományos Akadémia szegedi biológiai központjának előadótermében tartják. Itt kerül sor 5-én délelőtt kilenc órakor az ünnepélyes megnyitóra is; ár. Kiszely György egyetemi tanár, a TIT Csongrád megyei elnöke köszönti az egybegyűlteket. Ezt követően naponta délelőtt

A „Lúdas Matyi”

AZ IRODALMI termék a múlt század közepéig szabad préda volt, a szerzői jogot nem ismerték. Bárki bármit eredeti, vagy megváltoztatott szöveggel újranyomtathatott, átdolgozva saját neve alatt kiadhatott. Hogy ez mennyire így volt, ezt hazai viszonylatban legjobban talán a Lúdas Matyi vándorút ja bizonyítja.

Fazekas Mihály 1804-ben fejezte be híres költeményét, a hexameterben írt „eredeti regét". Kéziratát elküldte Kazinczy Ferencnek, de midőn kedvezőtlen bírálattal kapta tőle vissza, nem adta ki nyomtatásban. Szerencsére barátainak megmutatta, s ezek nem osztották a széphalmi mester szigorú és igazságtalan ítéletét. Közülük többnek annyira megtetszett, hogy leírta és másoknak is odaadta a Lúdas Matyj. szövegét.

EGYRE TÖBB másolat járt az országban kézről kézre, s egy ilyen — meglehetősen elrontott szöveggel — a Becsben tanuló Kerekes Ferenchez is eljutott. Kerekes nem tudta, hogy ki az írója, s ezért 1815-ben név nélkül kinyomatta, anélkül, hogy Fazekas beleegyezését megkapta volna.

A bécsi kiadással kezdődött el a parasztnyúzó földesúr megbünelőadásokat tartanak, s délutánonként az egyes fontosabbnak ítélt témakörökben konzultációt szerveznek.

Szó. esik majd többek között az alábbi témákról: Az ízlés helye a műveltségben; Az ízlés fogalma; ízlés és formatervezés; Ízlés és divat; Az ízlés és magatartás stb. Kiss Lajos esztéta, dr. Vonsik Gyula, a TIT főtitkára, dr. Pogány Frigyes egyetemi tanár és mások előadásai bizonyára sokak tetszését megnyerik majd. Érdeklődésre tarthat számot a „Közművelődésünk az MSZMP XI. kongresszusa után"

című előadás is, amelyet dr. Her> czeg Ferenc, az MSZMP KB alosztályvezetője tart az utolsó napon. A nyári egyetem ünnepélyes zárására augusztus 14-én délelőtt 11 órakor kerül sor. Dr. Sz. Szabó László egyetemi docens, a nyári egyetem igazgatója búcsúzik el a hallgatóktól.

vándorútja

tetőséről szóló vidám história di- adalútja. Megisrherték az egész országban, negyven további kiadásban nyomtatták ki.

MEGTETSZETT Balog István színigazgatónak is, aki 1815-től 1839-ig önálló társulattal járta be az országot. Társulata szegényes repertoárját több átdolgozott darabbal bővítette, így darabot írt Csokonai Dorottyájából is. A siker lehetőségét látta Lúdas Ma- tyiban, 1838-ban átformálta színművé, teletűzdelte énekes betétekkel, a szereplők számát tündérekkel és manókkal szaporította meg. Fazekas pompás humora kimaradt az átdolgozásból, de a vidék közönsége így is megtapsolta, sőt később a Nemzeti Színház is előadta.

Medve Imre Tatár Péter álnéven számos hosszú, de értéktelen népies verset írt, s ezeket a vásárokon a ponyván árulta. Balog tündér játékát ő „fogadta örökbe”, az elrontott színpadi változatot elég híven követve, ismét verses elbeszéléssé gyúrta át Lúdás Matyi történetét.

TERJENGŐS, 86 lap terjedelmű költőietlen feldolgozását azáltal próbálta élvezethetőbbé tenni, hogy kb. 150 sort szó szerint átvett Petőfi Szilaj Pistájából és János vitézéből.

V. M.

ed j»v

Itt mindent meg lehet tudni a tengerekről

• Nemzetközi óceánkiállítás nyílt Japánban, mintegy ezer mérföldre délnyugatra Tokiótól. Okinawa szigetén, Motobuban. Képűnkön: á kiállítás egyiptomi bemutatója. (Telefoto —AP— MTI—KS.)

i

(34.) — Az esti busszal mennem kell. Anyukám vár.

— Helyes. Estig szabadok.

— Köszönöm, őrnagy elvtársi — nevetett teliszájjal Golubics. Majd elrepült a boldogságtól.

*

A lányt a lugasba ültette, arra a nyírfapadra, amit nem régen tákoltak össze Takáccsal, Csík Andrással, meg Ángyással. Berontott a körletbe; Közrekapták. Annyit kérdeztek, hogy semmire sem tudott válaszolni. Mi dolog az, ilyenkor kérdezősködni! Any- nyi biztos, hogy létezik férfiszolidaritás a világon. Egyik a villanyborotvát hozta nagy buzgalommal, a másik már a kimenő- zubbonyát simítgatta. Tudják, hogy a Golubicsé enyhén szeny- nyezett, A harmadik kérés nélkül tisztogatni kezdte a lábbelit. Valaki illatos kulimászt hozott.

— Pénz keU? Adjak? Nem

mehetsz üres kézzel a lányhoz. — morgott Ángyás, aki a vihar óta nagyon megkedvelte a szelíd Golubicsot.

— Hagyd. jDani —, hárította el Takács. — Adok én neki egy pirosat. — A múltkor 6 adott nekem. Különben is. Osztálytársak voltunk, magam is nagyon utáltam ezt a Pécsit, de most belemászott a szívembe. Le a csaj előtt a parókát. Béla. kösd fel a lengét. Te vagy az első aki után eljöttek! Ez már nem semmi, Golubics! Azért megengeded, hogy köszöntsem?

— Persze. Gyertek oda, hozott egy marha nagy kosarat. Biztosan tele van édességgel. A mamájánál nagypn jó voltam mindig, hisz tudod.

— Fogd be a szádat, öltözz —, parancsolt rá Ángyás, és az is- tállós zubbonya ujjával fényesítette a sapkaellenzőt. — Akinek

ilyen mátkája van, az húzza ki magát, mint a szaros Pista Krisztus neve napján. Már engedelmet. Felénk így mondják.

— Mi az a mátka, Dani? — nevetett Takács a fiúra.

— Talán nem tudod? Nálunk Zabaron még nem divat, hogy a lányt csajnak csúfolják. Akkor is azt mondod neki. ha a jegyesed lesz?

— Van benne valami —, hagyta rá Takács és lökte kifelé Golubicsot.

A folyosón, meg az ajtó előtt voltak már vagy tízen. Lánynézőbe dugták a fejüket. Kicsit sután hatott ez mert messziről méricskélték Pécsit, mint valami előkelő idegent. Nem illett volna odaszemtelenkedni. Figyelmen kívül hagyni? Az is sértés. Golubics zavartan igyekezett kifelé. Bagócs megállította.

— Várj! — húzta közelebb. — Van pénzed?

— Van.

— Elég?

— Azt hiszem.

— Adok, van pénzem. Hupka küldte el a lilát. Úgyse kell semmire.

— Köszönöm. Laci. Rendes vagy. Ha mégis kellene, majd szólok.

Márta a lugasban várt rá. Már kicsomagolta a süteményeket. Sorba rakta asztalon. ízléssel elrendezte, hadd legyen még nagyobb a meglepetés.

— Mind neked hoztam. Magamtól. Csak a macskanyelvet küldte Anyu. Ha nem adsz belőle a többieknek, szétváglak, érted!

— Most azonnal?

— Szólj nekik, nehogy meg- romoljpn ez a sok finomság a napon.

— Fiúk, gyertek már egy pillanatra —, szólt Golubics.

Jöttek. Méltóságteljesen, komolyan, maguk sem tudják, hogyan lenne jobb, de jöttek.

— Bemutatom nektek a menyasszonyomat, Pécsi'Mártát. Mindet ő hozta —. mutatott ezután a süteményre. — Kóstoljátok, ahogyan ez szokás nálunk.

— Tegezhetünk? — kérdezte Suhajda és elsőként nyúlt a gusztusos rétes után.

— Pont te kérdezed,- Samu. Mintha nem ismernélek, te szövegláda! Egyébként természetes. Gondolom, nemcsak a katonatársai vagytok Bélának, hanem a barátai is.

— Látjátok, mondtam én, hogy irtó aranyos ez a Pécsi. Megmondtam, ti meg azt hittétek, hogy csak linkelek. Mert tudod — fordult a lány felé —, legtöbbször rólad beszéltem, meg a kutyámról.

— Jól van, elvtártam —. nevetett a lány, közelebb húzta magához Bélát, mindenki előtti meg- puszilgatta, hogy bizonyítson. — Kiről beszéljen az ember? Arról, akihez tartozik.

Végre Golubics is hozzájutott egy-két falathoz. Gyorsan, határozottan. „céltudatosan evett. Nem aprózta, nem finomkodott. Tele- szájjal, révedező szemmel nyelte a réteseket, s vizslán leste Takács kését, hogy mekkora szeletekre aprítja a mákos beiglit. Te- leszájjal is beszélt.

— Milyen rendes vagy,, Pécsi, pedig hogy utáltuk egymást? Soha nem hittem volna, hogy eny- nyire beléd esek!

Többen nevettek. Márta pedig valóban elhitte. Hihette is. Gyöngéden porolta le a porcukrot Golubics zubbonyáról. Estig együtt maradnak. Béla majdnem elpi- tyeredett, amikor felültette a lányt az autóbuszra. Keservesen majszolta befelé menet a maradék macskanyelveket. Benn a folyosón hiába várt rá a járőrmacska. Ingerülten odébb rúgta, mint az összegyűrt lábtörlőt. Napokig ő volt a szőnyegen. Róla beszéltek, őt irigyelték. Pécsit dicsérték, magasztalták. Csak Suhajdának nem tetszett.

— Kicsit gömbölyded lett a fazonja. ez pedig a mai világban korszerűtlen. Egy kissé molett, hogy úgy mondjam, dagadt hölgy már nem tud kielégíteni igénye- nyebb férfiízlést.

— Essen 'beléd a métely, Samu, — förmedt rá Ángyás. — Savanyú neked a szőlő, kope! Lenne csak neked ilyen, cigánykereket hánynál mindennap.

ŐSZ

A szőlőhegyen már piroslanak a fák levelei. A természetben minden bölcs, minden a törvények szerint történik. Az itteni törvények kérlelhetetlenek. Az tér előbb pihenőre, aki korábban látott munkához. A cseresznyefák már hullatják leveleiket, a szőlők még takargatják leveleikkel

a duzzadó fürtöket. Az erdőkben nagy, színes foltok terebélyesednek. Egyre erőteljesebben futnak; széjjel a méregzöld vásznon* mintha erősen felhígított festéket öntöttek volna rá:

A falu népének java kinn tanyáz már a szőlőben, a borházakban, főzik a pálinkát, nagy üstökben rotyog már a szilvalekvár. Itt-ott csattannak a szüretelő ollók is, mert a piac várja a nagy szemű csemegeszőlőt.

Náged Franci bácsi ráér. Kétszer is megnézi a gyümölcsöt, csak azután szakítja le, nagy óvatosan teszi a vesszőkosárba. Megadja a dúskálás módját is. Miért ne? Volt türelme dédelgetni a fát, a szőlőt tavasszal* egész nyáron, miért ne lenne most? Szüretelni kell, itt az ideje behajtani mindazt, amiért nyitástól idáig fáradozott.

Még aranyos színe van a napnak. Ereje is hasonlít a nyárihoz, de a sapkát már nyugod- tabban rábbiggyeszthéti egy karóra. Az sem kap ilyenkor napszúrást, aki hajlamos rá; Franci bácsi olyan fajta, hogy a fehér haj inkább fiatalítja, mint korát hengsúlyozná. Különösen itt, a birodalmában tagadhat le egykét tízesztendőt.

így találja őt a vendég, a betakarítás áhítatában.

— Napszámost nem fogad fel? — kiált rá Zsuzsa, és már nen kiállna a leghitványabb tőkének.

(Folytatjuk)