Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-07 / 286. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1974. december 7. ÚJ FÜVESÍTÉSI ELJÁRÁS # A Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat szakemberei új füvcsítési eljárást mutattak be. A svájci Verdyel-cég szabadalma alapján a táp- és kötőanyaggal kevert fűmagot vízágyúval lövik bele a talajba. Ez a füvesítés! eljárás gyorsabb és olcsóbb a hagyományosnál. (MTI foto — Csikós Gábof felv. — KS.) KENDŐZETLENÜL Géppisztoly kapható A játékboltokban és az áruházak játékosztályain géppisztoly is kapható. No, nem igazi, csupán gyerekeknek való, de olyan tökéletes másolatban, hogy még tor- kolattüze is van és a gyártó cég arra törekedett: minél inkább hasonlítson az igazihoz. Automata géppisztoly ez, amelyet a szülők gyerekeiknek vásárolhatnak meg születésnapra, névnapra, esetleg karácsonyra, a szeretet ünnepére. Mert géppisztoly kapható. Ott függ a kirakatban és szerencsére a legtöbb gyerek nem tudja mi ez a csodabogár, mert ők — ugyancsak szerencsére — jobban ismerik a lendké- rekes autókat, az építőkockákat, a kis traktort, ami elemmel működik, a műanyag, összerakható korongokat, a kisvonatot, az al- vósbabákat, a parányi szobabútort, a paprikajancsit, a mackót, a ciptánvérozó majmot stb. Némely szülő viszont kifejezettén1 "géppisztolyt akar vásárolni u gyereknek, mert az is kapható, s bár a csemete nem tudja mi az, az apuka nagy leleménnyel elmagyarázza neki: — Ide nézz kisfiam. Ezt itt meghúzod és pupupupupu... Éppen úgy, mint a televízióban szok- tad látni. Lelövöd vele a másikat, mondjuk aki bántani akar, vagy aki csúfolódik veled. Persze nem igaziból, csak játékból lövöd le, mert igaziból nem szabad. S másnap a gyerek már vállára vetett géppisztollyal megy a játszótérre, s ráordít kis társára, hogy fel a kezekkel, esetleg pénzt, vagy életet. Tetszik neki, hogy a másik megijed tőle, aki- Tifk az apukája géppisztolyt vett ja ndékba, hiszen a játékboltokban ilyen is kapható. Engem egy ilyen géppisztolyos gyerek már többször leterített. Gyanútlanul mentem hazafelé a nyáron, s egyszerre az egyik fa mögül elődugta maszatos arcocskáját, a fegyver csövével együtt és igen nagy szakértelemmel vette célba a fejem, majd meghúzta a ravaszt. A géppisztoly sorozatot adott rám, a békés járókelőre. Másnap megismétlődött a jelenet, s akkor észrevettem, hogy a gyerek apukája a játszótér padján ül és elégedetten szemléli fiacskája hadműveletét. Nem akarok túlzó következtetéseket levonni a játék géppisztolyokból, s azok lélektani hatásáról, de bizonyára nem a legsze- rencsésebb játék ez öt-hat éves lurkóknak akik sajnos nagyon hamar bele tudnak tanulni az efféle helyzetekbe, főleg, ha oktatja is őket az apuka. A pszichológusok évszázadok óta tudják, hogy egy-egy játéknak milyen hatása' ‘.ikin'- a gyerekekre, akiknek rendkívül mozgékony a fantáziájúk.-?Az alvás- babát fésülgető kislányban az anyai ösztönök ébredeznek. a kockákból házat, alagutat építő fiúk igazi, nagy építkezésekre gondolnak, a focizó srácok qz igazi, nagy futballistákat tartják példaképüknek stb. Nem nehéz kitalálni, hogy a géppisztolyos gyerek mit gondol, ösztönösen mire készül, mégha ebből a készülődésből semmi sem lesz — szerencsére. Természetesen tudják ezt azok is, akik játékokkal látják el a boltokat, akik megrendelik külföldről a játékokat, sőt feltételezhetően azok a szülők is, akik csemetéiknek ilyen géppisztolyokat vásárolnak. Persze nemcsak géppisztoly kapható, hanem kard, játéktank, puska és különféle pisztolyok is... —dorgál— A solti postafőnök A Szegedi Postaigazgatóság irányítása alá három megye — Csongrád, Bács-Kiskun és Békés — postahivatalai tartoznak. Valamennyi között a solti volt az első, amely annak idején, 1958-ban kiérdemelte a kiváló hivatal címet. S azóta még hét alkalommal szolgált rá a kiváló, háromszor az élüzem, s ugyancsak háromszor a 'szocialista munka hivatala kitüntető elnevezésre. Az elismerés-sorozat a solti posta közösségének példás munkáját fémjelzi. S tegyük hozzá: olyan munkatársi gárda helytállását, amelynek élén évtizedek óta egyazon vezető: Hitre Erzsébet áll. Róla, a szakmai berkekben, s a helyi lakosság körében egyaránt elismert és tisztelt postavezetőről hallottam a közelmúltban, hogy nyugdíjba készül. — Ö, csak pletyka volt az .egész! — vágja ki magát kedélyesen a főnökasszony, de rögtön megtoldja: az értesülésem nem volt éppen alap nélküli. — Én már túlszolgáltam, hiszen 56 éves vagyok! — mondja szinte dicscUvőn. az olyan emberek jogos büszkeségével, akiknek arca. külleme fiatalosabb a koruknál. Mert a solti postafőnök- asszony ilyen. Sötétbarna, kontyba fésült haiában kevés az ősz hajszál. Kerekded arca csupa derű. Meleg-barna szeme is fiatalítja. — Az igazság az, hogy ahogyan közeledett a nyugdíjkorhatár, egyre jobban éreztem, milyen jó ezen a platán! Jól képzett, a szívemhez nőtt gárda, az én nevelésem ... Kérelmeztem, hogy maradhassak, s az igazgatóság engedélyezte. Külön is kértem, mert a véleménye nagyon fontos nekem, hogy kérdezzék meg a helyi pártbizottságot is. Bár én pártonkíviili vagyok... És na- gyon-nagvon boldog voltam, hogy Szabó elvtárs. a pártbizottság titkára azt mondta: „hogyne, egyetértünk, maradion Erzsiké!” Én itt érzem boldognak magam ... — Lehetséges, hogy ezt az érzést nevezik hivatásszeretetnek? — kérdezem, a főnökasszony pedig csillogó szemekkel és többszöri bólintással jelzi: igen. pontosan erről van szó. Pedig a pályafutása nem ‘ úgy kezdődött, hosv ha törik, ha szakad."© akkor is postamester lesz. Hiszen riég.y,',pszten^eig munkát sem ‘kapöti sehol, 'miután 1936- ban elvégezte a polgári iskolát. — Abban az időtjen külön szerencsének számított, hogy 1940. január 1-én mint szellemi ínség- munkást. felvettek a községi elöljáróságra adminisztrálni. És mijen sokat jelentett az a havi 40 pengőcske! Mégsem tudtam beletörődni: egyhangú munka és főleg, semmi lehetőség az előrehaladásra ... A nővérem postamester volt Hetényben, az ő segítségével sikerült bekerülnöm postahivatalba, Kurtakeszire. Elég reménytelenül indult: rendetlen hivatal volt. Lesöpörték az asztalt, olyan hanyagnak találták a munkát a soproni igazgatósás ollenőrei. Emiatt tanfp’vnmra sem aVqrtak engedni, mondván- itt nnn tanulgattam semnvt. T'Tgv gondoltam, nincs mit veszítenem és írtam Sopronba, az igazgatónak: hazamegyek, ha nem mehetek tanfolyamra. Solton épp akkor, 1941- ben volt a nagy árvíz, édesanyá- mék háza is összedőlt... És táviratilag kaptam a választ: felvettek! Így kezdődött, ez volt Hitre Erzsébet eljegyzése a postai szolgálattal. amelyet 1944 decembere óta Solton teljesít. A felszabadulásig mint postamesteri kiadó, utána huzamos ideig — megbízás nélkül — a hivatalvezető hel.yettesnőjeként látta el a munkát és az idei november 19-én múlott el 24 éve, hogy megkapta a vezetői kinevezést. Nagy felelősség és még több munka következett. Nagyon sok hajnal virradása érte hivatalában a solti nostafőnököt. Mert bizony. adódott gond és nehézség is az idők folyamán. Olyan például, mint a munkaerőhiány, és vándorlás. De arról az igazgatóság soha nem tudott, hogy voltak időszakok, amikor mindössze két-há- rom szakképzett munkatárssal oldotta meg feladatait a solti posta. Miután szót ért valamilyen aláírni valóval betért munkatársával, az iratszekrényből kemény fedelű füzeteket vesz elő Erzsiké és magyarázza: — Ez a három szemlekönyvünk telt meg 1946 óta. S olyan érdekes, mintha csak most lenne, szinte minden mozzanatra vissza- emlékszem! Még a személyre is. aki az igazgatóság részéről a bejegyzést tette. Elmarasztaló nemigen van■ .benne ... A,, legemlékezetesebb számomra mégis ,1958. április 4-é. amikor először lettünk kiválóak. Az elismerést dr. Dános István, az akkori igazgató adta át és indokolta. Akkor nagyon elgondolkoztam: ezek szerint figyelnek bennünket, tehát nekünk is még jobban oda kell figyelnünk a munkánkra! Még lelkiismeretfurdalásom is volt, hogy mi minden lehetett volna még jobb is. És ugyanakkor elhatároztam: á etősé<?ek szerint mi. a ‘ölünk telhető maximálisát adjuk!... Pillanatnyi szünet támad, s a főnökasszonv arcáról mintha ko- morabb mondanivaló „gyülekezését” olvasnám le. Tévedek. Mert így folytatja: — Mindenkinek kívánom «z olyan irányú rosszat, mint amilyet nekem volt szerencsém megkapni. Azt, hogy valaki megfogja a kezemet, hogy no, most nem ezen úton, hanem így tovább .., Ilyen is volt és csak, nagy hálával gondolok mindazokra, akiktől ilyen támogatást kaptam!... És látja, ma is sokszor érzem, hogy hogy nem lghet sem eleget tanulni, sem eleget átadni. Nagyon fontos például megérezni, hogy melyik módszert, kinek... De talán annál sincs jobb. mint amikor az igazgatóság ellenőriz és értékel, melyik kezelő munkája miért szép. Kimondhatatlanul jólesik. mert érdemes volt morogni, meg-megostorozni... — Sokszorosan megtérül, amit az ember ad. Az éri kollégáim nagyon ügyesek valamennyien! Rózsika, Macus. Ica. Margitka és Pista, az egyszem fiunk! Meg a kis Fodor Juli. Ott látom a múltkor asztalán a desszertet, ő pedig csillogó szemekkel újságolja: tessék elképzelni, az állami gazdaságtól kaptam, mert jól, gyorsan kapcsoltam!... Legutóbb, egy ideig más feladatkört látott el Juli. de most ismét a telefonhoz kerül vissza. A körforgás szocialista vállalásunk, hogy minden osztály munkáját megtanuljuk. Ez a 44 órás munkahét, az egymás helyettesítése, miatt is fontos. Most. karácsony előtt azonban mindenki az eredeti helyére áll, hogy gördülékeny legyen a munka. Kis -szünetet tartva, arcomat fürkészi, majd így szól: — Szabad dicskednem? Mert a mi hivatalunkban a legfiatalabb munkatársnak is 2 évi szolgálata van, de a többség 5—10, sőt azon felüli munkaviszonnval rendelkezik! A kézbesítőink — férfiak a javából! Csak egyetlen példát: a Petőfi brigád november 7-e tiszteletére 45 úi előfizető szervezését vállalta a Párt központi és megyei lapjára. És november 1-re teljesítette! Nálunk a nyáron egyetlen előfizető nem mondta le az újságot. A Népszabadság és a Petőfi Népe előfizetői létszáma jelenleg kereken ezer! Amikor kérelmeztem, hogy maradhassak, itt, a megyében, az egyik ifjú kolléganőm csodálkozva kérdezett: „Te már mehetnél és mégsem teszed? Nem értelek ...” Voltak pedig nehéz napok. ’a jövésmenés, amikor, két-,, három; < osztálv munkáját kellett ellátnom.’'Akkor a- lelkiismeretem nem engedte volna, mert ha1 az kiabál, annál rosszabb semmi nem lehet! Amikor minden jó lett: azért nem szeretnék menni. Épp most. amikor bővítés, átalakítás előtt áll a hivatal?! Itt vannak a tervek, kivitelezőt keresünk. Ha igaz, jövőre kapunk a kézi kapcsolású helvett egy korszerű telefonközpontot. Egyik helyiségünkbe a solti rádióadóval kapcsolatos berendezések kerülnek, s talán még öltözőnk is lesz. Kora tavasszal kezdődik a bővítés. Ezt még végig szeretném csinálni! Egyébként az utánpótlás itt van, választási lehetőséggel. Olyan kollégák, akik az igazgatóság igényének meg is felelnek! Perny Irén A Kertészet és Szőlészet új száma A magyar kertészek és kertbarátok közkedvelt képes hetilapjának új számában egyebek között a hajtatásra alkalmas paradicsomfajták értékéről, jellemző tulajdonságairól olvashatunk, Győri Lajosnénak és Tuza Sándornak, az Országos Fajtakísérleti Intézet tudományos dolgozóinak írásában. Grarnling Kornél a Hosszúhegyi Álmatermesztést Rendszer eddigi tapasztalatairól számol be. Siposné Bartha Mária a virágkereskedelemmel kapcsolatos időszerű kérdéseket ismerteti. A Házunktája rovatban többek között Szent-Miklóssy Ferenc Passuth László író kertjébe vezeti el az olvasót. Ebben a részben található a - sokak érdeklődését kiváltó Építsünk hobbiházat-soro- zat második cikke. A lapot számos egyéb írás, közérdekű értesítés, időjárási előrejelzés egészíti ki. (KS) Hangszerkészítő ipari tanulók I A MŰM 18-as számú Iparitanuló intézetében tanulják a fiatalok a hangszerkészítést és javítást. Szakmai gyakorlaton a javítóműhelyekben dolgoznak, (MTI-foto — Ruzsonyl Gábor felvétele^,jjj( 500 naprendszer „üres” Két amerikai csillagász, Benjamin Zuckerman, a marylandi és Patrick Palmer, a chicagói egyetemről az elmúlt évben rádiótávcső segítségével alaposan átvizsgálta a hozzánk legközelebb eső 500 napredszert. Az átvizsgált bolygók közül egyiken sem sikerült felfedezni a civilizáció bármilyen jelét. A kutatás eredményei negatív választ adnak arra a kérdésre, vannak-e Földön kívüli civilizációk. Franck Droke professzor, a szovjet—amerikai közös űrkutatási terv felelőse úgy vélekedik, ahhoz, hogy egy műszakilag fejlett civilizációval föl- vehessük a kapcsolatot, mintegy 1 millió naprendszert kell áttanulmányozni. SZIL VASI LAJOS 11.) Sajnos — közli bocsánant- fcérően —, itt a parancsnokság épületében nem tudom elhezni önöket, de a negyedik ház üres.- Nagyon megfelel — bólintok lyan és tartózkodóan, hogy gyarapítsam tekintélyemet, amit : az embernek a szemében i ' snokával folytatott hosz- 5 beszélgetésemnek kellett keltenie. — Mindenesetre először is keressük meg a kocsimat.- Natürlich — biccent szaporán. . fiúk nem értenek semmit. Nyugodt hangsúllyal mondom nekik, hogy ne is kérdezzenek semmit, majd utólag mindent megmagyarázok. Most egyelőre jöjjenek utánam és az altiszt után. , Percekig botorkálunk, amíg odaérünk .a plébánia udvarára. A házban katonák laknak, a pap már hetekkel ezelőtt elmenekült. Az altiszt megállít egy német legényt, s az autó után érdeklődik nála. A katona olyasmit felel, hogy hátul nézzük meg, mintha látott volna ott egy autót. Bízza rám — szólok az altisztnek, és elkiáltom magam: — Szojka! Semmi válasz A sötétből. Újra kiáltok: — Szojka! Vezesse elő a kocsit! Ha eltűnt innen... — mozdul bennem a kétség, de csak a pillanat tört részéig, mert máris hallom, hogy megindul a Botond ismerős motorja. A hangjáról, a zúgásáról halljuk mind a négyen, hogy itt az autó, és itt van Szojka is. Felvillan a lámpa, amely csak vékony szűrőn át ad psíknyi fényt, s máris mellénk gördül a Botond. Hangsúlytalanul szólok Szojká- nak: — Ne kérdezzen semmit, kérem. Elég a benzinje? — Igenis, elég. — Rendben van. Az altiszthez fordulok: — Szálljon fel, kérem. — Danke — felel, és felkapaszkodik Szojka mellé a sofőrülésre. Mi, többiek a Botond rakterüle- tére mászunk. — Óvatosan forduljon ki az utcára — mondom Szojkának. — Ott aztán balra ... — Igenis. Lépésben halad a Botond. Néhány órát nyertem. Néhány órát! Ez alatt az idő alatt jóra kell fordítanom mindent. De hogyan, hogyan, hogyan!? Amíg az udvaron időztünk, és Szojkát kerestük, a sötét falusi utca megtelt katonákkal. Jobbról is, balról is német vezényszavakat hallok. Sorakoztatnak a parancsnokok. A frant felé hallgatózom. Csend van. De az a benyomásom, hogy a sorakoztatás nem oktalan. — Hányadik házat mondta? — kérdem az SS altisztet, akinek háta mögött támaszkodom a sofőrülés támlájára. — Menjünk vissza a parancsnokságig, s onnan a negyedik ház — felel, s közben ásítással küszködik. <■ Pista halkan kérdi tőlem: — Hová megyénk? Nem felelek neki, hanem Szojkának fordítom le, amit az altiszt mondott. Csak aztán szólok rá Pistára: — Mondtam, hogy ne érdeklődjetek. Amint itt az ideje, mindenről beszámolok. Hogyan, hogyan tudom kirántani ezt a kis csapatot a slamasz- tikából? Esküszöm, rosszabb, mint a fronton. Mit csináljak? Elhaladunk a parancsnokság előtt, majd Szojka fékez a negyedik épületnél. Az SS altiszt leugrik a kocsiról, besiet a házba, de egy perc se telik el, már újra itt van. Bosszúsan magyaráz, hogy a ház tele van. Az este folyamán több pihent egység érkezett, leváltották az első vonalban levőket, s ezek most javában alusznak. Gyerünk tovább. — Jó — vonok vallat. — Kalauzolja tovább) a sofőrömet. Visszaszáll és leül elém. Itt van előttem «» feje ... Őrültség, amire hirtelen gondolnom kell! őrültség, tudom, de mi mást tehetek?! Nagy lélegzetet veszek, hogy ezzel csillapítsam izgalmamat. Sötét az út, de a hangokból és az éjszakánál is feketébb emberi árnyékokból, amelyek velünk ellentétes irányba menetelnek, látszólag zárt sorokban, arra következtetek, hogy még mindig áramlik az erősítés a frontra. Csak lassan haladtunk, a szó szoros értelmében lépésben gurul a Botond. Bosszantó! Egy menetszázad már elhaladt mellettünk. Mindjárt jön a következő — gondolom — , de úgy látszik, tévedek. Nem, valóban nem jön. Szabad az út! Most kell cselekednem! A revolverem már a kezemben ... Az altiszt hátrafordul. Gondolatban az az első reflexem, hogy eldugom a revolvert. De az idegeim ösztönösen jó parancsa másra kényszerít. Tompán csattant az ütés az SS altiszt fején. Osszerázkódom, de közben mégis van annyi erőm, hogy ráhörkenjek Szojkára: — Gyorsan! Kapcsoljon rá! Nem is kell biztatnom. Egyszerre felfogja, mi történt, s a kocsi megugrik, hogy elvesztem egyensúlyomat, s ha időben meg nem kapaszkodom, iehuppanok a kocsi aljába. Zúg a motor, az út kőtörmeléke jégesőként veri a Botond sárhá- nyóit, a szél belevág arcunkba, s csak utólag vesszük észre, hogy elzúgtunk egy kisebb, menetelő egység mellett, amelynek emberei riadtan ugráltak le az útról. Gondolataim sebesen váltják egymást. Tíz-tizenöt kilométer előnyre mindenképpen sikérül szert tennünk. Az SS-parancsnok előbb kerestetni fogja az altisztjét, s csak miután sehol sem találják, kezd nyomoztatni. Minden perc drága, minden kilométer fontos. A Botond motorja megnyugtatóan zajong. Jó hallani a gép erős dorombolását, morgását, s kellemesen csillapítja feszült idegeimet a tudat, hogy Szojka ül a kormánykeréknél. Simon Pista hajol oda hozzám: — Hallod? — kérdi, s első pillanatban nem tudom, mit kellene hallanom. Pista hátrafelé int, a front irányába. Hallgatózom. Fülem tele van a motorberregéssel, s csak néhány másodperc múlva hallom meg, hogy ágyúznak a frontvonalban. Mély, tompa ágyúszó, a lövések gyorsan követik egymást. Néha látjuk a torkolattüzek tükröződését is a sötét égbolton. Megindult az orosz támadás. Odaállok a sofőrülés mögé. Az SS-altiszt áiultan hever Szojka mellett. Mit csináljunk ezzel a fickóval? Remélem, nem halt meg. Nem akartam megölni. —< Álljon meg! — kiáltok előre Szojkának. A kocsi megáll. Leugrok, és intek Simon Pistának is, hogy jöjjön. Leemeljük az ájult SS-kato- nát az ülésről. Száradó kukorica- tábla kezdődik az út mellett. Be- cipeljük a kukoricaszárak közé. — Gaszton! — kiáltok oda a kocsihoz. A' széles vállú orvosríövendék leszáll, és odaszalad hozzánk. — Nézd már meg, él-e — mondom, s türelmetlenül várom, mit fog megállapítani. Nem akartam halálát ennek a katonának... Gaszton felegyenesedik: <— Aludni fog még pár óra hosz- szat — jelenti ki magabiztosan. Raccsoló hangja fölényes, mint mindig, valahányszor érzi, hogy fontos ember lett, ha csak néhány percre is. — Akkor jó. Gyerünk., És már újra vágtat velünk a Botond. Ülök a szélvédőüveg mögött, előrefürkészek a sötétbe, de az idegeimben még fel-felvibrál az idegesség. Cigarettát veszek elő, gyújtok egyet Szojkának is, mire megkérdi: (Folytatjuk.)
