Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-24 / 197. szám
r~; ~r IDŐJÁRÁS Várható Időjárás ma estig: időnket ' kissé megnövekvő felhőzet, eső néH f küi. Mérsékelt, napközben megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet #—lí, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—21 fok között. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXVIII. évi. 197. szám Ára: 90 fillér 1973. augusztus 24. péntek Hallgatóbrigadok * Tanulás és élet. A fogalompár még ma sem fedi mindenben egymást. Az iskolákban elég sok olyan dolgot okítanak, ami nélkül éppenséggel elboldogulna a felnőtt ember. Viszont az is igaz, hogy egy csomó, most esetleg fölöslegesnek vélt ismeret nagyon jól kamatozó- dik a későbbiekben. A próbakövet a gyakorlati munka jelenti, amely évenként néhány hétre megjelenik a nyári szünetekben, a diákélet keretében. A,nnak a szocialista szerződésnek az értelmében, amelyet Bács Kiskun KISZ-bizottsága, párt- és tanácsi vezetősége kötött a Budapesti Műszaki és a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel, diákok segédkeztek egyebek között a kiskunfélegyházi, kecskeméti, kiskun- majsai iskolák alapozásában és befejező munkájánál. A Bács megyei Állami Építőipari Vállalat pedig immár 15 esztendeje rendszeresen szervez nyári termelési gyakorlatokat. Az évközi tanulmányi csoportok ilyenkor átadják helyüket a markánsabb brigádoknak, a kis közösség élén nem megbízott „csop. vez” áll, hanem választott brigádvezető fogja össze a fizikai dolgozókká, alkalmi segédmunkásokká alakult diákokat. A megye legnagyobb építőipari vallalata négy hétre fogadta az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola hallgatóit. Zömében — több mint százan — elsőévesek érkeztek, akik kőműveskalapácsot, ácsszeker- cét fogtak, betonoztak Kecskeméten, a terjeszkedő széchenyivárosi lakótelepen, a jövőre elkészülő házgyárnál, a kertészeti főiskolai kar 78 millió forinba került épületénél, valamint a Hámán Kató téri játszótérnél, amelyet azóta birtokba is vettek a csöppségek. A hallgatókból álló brigádokat tapasztalt szakmunkások irányították, akik nem egy-egy tudományos kérdésből, hanem vakolásból vagy éppen szerelésből diplomáztak. Az egy évfolyammal idősebbek, a másodévesek, ugyanakkor a műszaki adminisztrációban és a művezetésben segédkeztek, A termelési gyakorlat szerves része a főiskolai oktatásnak, nevelésnek. A feladatok a munka megszervezésétől a befejező mozzanatokig íveltek, átfogták az alapozást, a válaszfal készítését és a vas- szerkezetek elhelyezéséi is. A nagy vállalati mozgalom kicsinyített formájaként munkaverseny indult a brigádok között. A cél viszont azonos maradt: a teljesítményen kívül a minőségi munkával, az anyagtakarékossággal, a rend és a fegyelem, valamint a munkavédelmi előírások betartásával lehetett jó pontokat szerezni. A nyertesek megkapták a keresetet megtetéző forintokat, de ennél sokkal többet vittek magukkal a brigádok. Együtt dolgoztak az építőmunkásokkal, minden szép terv megvalósítóival. Testközelbe jutottak a mai magyar élet egy szeletéhez, amit egyébként nem lehel megismerni a főiskolai, egyetemi jegyzetekből, kézikönyvekből. Ugyanakkor minden rábeszélő szülői vagy pedagógiai szónál meggyőzőbben érvel az ilyen négy hét — az okos tanulás, az életre való alapos felkészülés mellett. Halász Ferenc JÜZEMI BEMUTATÓK PEST ÉS BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN — HÉTFŐIG NYITVA A KIÁLLÍTÁS Országos zöldségtermesztési napok A kecskeméti Katona József Színházban tartott szerdai ünnepélyes megnyitó után, csütörtökön üzemi bemutatókkal és tudományos tanácskozásokkal folytatódott az országos zöldségtermesztési napok rendezvénysorozata. Tegnap a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a megyei tanácsok zöldségtermesztést irányító szakemberei, a tudományos intézetek kutatómérnökei, a Kertészeti Egyetem és kertészeti főiskolai karának oktatói délelőtt Fajszon, Kalocsán, Kecskeméten és a Pest megyei Kocséron üzemi bemutatón vettek részt. A tapasztalatokat délután tudományos tanácskozáson értékelték, amelyeket Kalocsán és Kecskeméten tartottak meg. A paradicsomtermesztési szekció dr. Mészöly Gyula akadémikus vezetésével a Zöldségtermesztési Kutatóintézetbe látogatott, ahol dr. Balázs Sándor igazgató ismertette az intézetben folyó nemesítő munka eredményeit a paradicsom, az uborka, a csemegekukorica, a harmatgomba, a tojásgyümölcs új fajtáinak előállításában. Majd Báldy Béla kutatóintézeti főosztályvezető, dr. Hodossi Sándor és dr. Hódosy Sándor tudományos munkatársak a paradicsom helybe vetésével és palántázásával, tápanyagellátásával és növényvédelmével ösz- szeíüggő kísérleteket ismertették. A szakemberek megtekintették a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaság borbásii kerületében a paradicsom nagyüzemi termesztésének és gépesített betakarításának néhány folyamatát, végül a Kecskeméti Konzervgyárban a termés tartósításának módszereit tanulmányozták. A fűszerpaprika-termesztési szekció dr. Somos András akadémikus elnökletével Kalocsán tartotta tudományos tanácskozását. A csoport délelőtt a Zöldségtermesztési Kutató Intézet kalocsai fűszerpaprika-kíséri éti állomásán és a fajszi Kék Duna Termelő- szövetkezetben üzemi bemutatón tekintette meg a fűszerpaprika elismert és köztermesztésben levő legújabb fajtáit, valamint a termés betakarításának előkészületeit. A résztvevők felkeresték a Kalocsa Vidéki Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalatot, ahol Végvári István igazgató kíséretében megtekintették az üzemet. Délután a gyár ebédlőjében találkoztak a szakemberek, amikor Tiborcz Györgynek, a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium osztály v'ezető-hely éltesének előadását hallgatták meg a fűszerpaprika és hagymatermesztés helyzetéről, fejlesztésének feladatairól. A harmadik szekció tegnap a Pest megyei Kocsér községben az Új Élet Tsz-ben, dr. Cselőtei László akadémiai levelező tag vezetésével a zöldborsó-, a zöldbab- és az uborkatermesztés üzemi tapasztalatait tanulmányozta. A Pest megyei szövetkezet a Zöldségtermesztési Kutató Intézetnek és a Kecskeméti Konzervgyárnak egyik bázis gazdasága, ahol jól képzett szakemberek irányításával évek óta sikeresen termesztik a felsorolt zöldségféléket, valamint a paradicsomot. Az egyéb zöldségfélék termesztésével, nemesítésével fog• Dr. Madas András mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes Hantos Józseffel, a Kecskeméti Konzervgyár igazgatójával beszélget a termékbemutatón. lalkozó szakemberek, valamint a paradicsomtermesztési szekció rendezvényén részt vevők csütörtökön délután Kecskeméten, a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai Karán összegezték az üzemi bemutatón szerzett tapasztalataikat, meghallgatták dr. Cselőtei László akadémai levelező tag és Báldy Béla kutatóntézeti főosztályvezető előadását. Pénteken a vendéglátó Bács- Kiskun, valamint a szomszédos megyék zöldségtermesztő állami és szövetkezeti gazdaságainak szakemberei tekintik meg a Zöldségtermesztési Kutató Inté(Folytatás a 2. oldalon) • Dr. Mészöly Gyula akadémikus tudományos kutatókkal együtt gyönyörködik a díjazott zöldségfélékben. • Nagy érdeklődéssel figyelték a szakemberek a paradicsomkonibájn munkáját a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaságban. (Pásztor Zoltán felvételei) Az év hátralevő részében a megye vasutasai a szállító felekkel" való még jobb együttműködéssel teljesíteni tudják szállítási feladataikat. Csupán kavicsból 200 ezer tonna vár el- fuvarozásra, ugyanakkor jelentős mennyiségre számíthatunk ásványolajból, őrleményekből, kenyérgabonából, cukorrépából stb. árucikkekből. Az igazgatóság számos operatív intézkedést tett a munkafolyamatok korszerűsítésére, a szakmai vezetés színvonalának emelésére, a járművek, valamint berendezések folyamatos korszerűsítésére, nem utolsósorban pedig a vasutasok munkájának fokozottabb anyagi és erkölcsi elismerésére, munka- és életkörülményeik további javítására. Ezt tanúsítja a munkaidő csökkentése, az átlagkeresetek emelése, a különböző létesítmények fejlesztése, illetve újak építése, mint például a Kunszentmiklós- Tass állomáson az öltöző és • A nemrég felavatott új fülöpszállási vasútállomás mosdó, a fülöpszállási új vasútállomás stb. üzembe helyezése^ A Szegedi MÁV Igazgatóság első félévben elért eredményéhez nagyban hozzájárult 734 szocialista brigádjának munkaversenyben elért eredménye. Jó néhány brigád részesült az Alkotmány ünnepének alkalmából kitüntetésben, anyagi elismerésben. A Bács-Kiskun megyei vasutasok közül 13-an kapták meg á Kiváló dolgozó kitüntetést, akik közül Patyi Margitnak, a kiskunfélegyházi állomás forgalmi szolgálattevőjének, Rigó Ferencnek, a bajai állomás vonatvezetőjének, K. Fehér Lászlónak, a kiskunhalasi állomás váltókezelőjének, Horváth Lajosnak, a kiskunhalasi pálya- fenntartási főnökség kovács szakmunkásának, Kőszegi Bertalannak' a Kunszentmiklós-Tgss állomás főnökének, Papp Ferencnek, a kelebiai állomás tolatásvezetőjének szolgálati helyén adták át a kitüntetést. Idén immár hatodik alkalommal kerül sor a kecskeméti Aranyhomok Kupa férfi kosárlabdatorna megrendezésére. A Kecskeméti Városi Tanács V. B. Sportfelügyelősége és a Kecskeméti Sport Club rendezésében tartandó vetélkedőn minden eddigit felülmúló rangos mezőny évűit össze. Bemutatkozik a kecskeméti sportcsarnokban a telies magyar élgárda. A város kosárlabdakedvelő közönsége olvan mérkőzéssorozatnak lehet a tanúja, amilyenre még nem volt példa a sportág kecskeméti történetében. A pompás kecskeméti sportcsarnok varázsa, a város patinás kosárlabdamúltja méltán vonzotta a sportág reprezentánsait a hírős városba. A nagy érdeklődést kiváltott kecskeméti Aranyhomok Kupa-versenyt a Bácska Topolya II. ligás együttes részvétele teszi nemzetközivé. S minden bizonnyal még rangosabbá, színesebbé is, hiszen nevezésükkel egy ■ „csipetnyit” kaphatunk déli szomszédaink széles skálán mozgó repertoárjából. (Folytatás a 7. oldalon) A vasútigazgatóságok idei első leiéves munkaversenyében országosan első lett a MÁV Szegedi Igazgatósága. Ezzel egyben elnyerte a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és a Vasutasok Szakszervezete Központi Vezetőségének vörös vándorzászlaját, s az ezzel járó 500 ezer forint jutalmat. Utoljára két évvel ezelőtt került Szegedre a vándorzászló. A mostani szép siker a vasútigazgatóság 13 ezer dolgozójának — közöttük Bács-Kiskun megye vasutasai — áldozatos, lelkiismeretes munkájának köszönhető. 1973 első félévében a MÁV Szegedi Igazgatóságának területén 14,6 millió utast szállítottak. A személyforgalomban fő feladatként az utazás kulturáltságának növelését tűzték célul. Ugyanakkor jelentősen csökkent a késve közlekedő személy- vonatok száma. Az áruszállításban is jó eredmények születtek. A tervhez viszonyítva 10,6 százalékkal, a bázishoz 3,4 százalékkal többet fuvaroztak, mint egy évvel korábban. Ezen belül 28 százalék- - kai bővült az exportforgalom, s jelentősen növekedtek az importszállítások is. Az ebben a térségben dolgozó vasutasok nagy munkát végeztek az országon átmenő tranzitszállítások lebonyolításában. Ez azért is fontos eredmény, mert a szállítmányok országosan közel 40 százaléka a Szegedi MÁV Igazgatóság, így teltát Bács-Kiskun megye területén haladt keresztül. Az első félévi eredmények eléréséhez nagymértékben járultak hozzá Bács-Kiskun megye vasutasai. A megye állomásairól az idei első félévben — kevesebb vasúti kocsi felhasználása mellett — 46 ezer tonna áruval többet fuvaroztak el, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Emellett a bázishoz viszonyítva 767 kocsival volt kevesebb a késetten kezelt vagonok száma. Ez a szállító feleknél — közöttük elsősorban a 9-es számú Volán Vállalatnál — jelentős kocsiálláspénz-megtakarítással járt. Rangos mezőny az Aranyhomok Kupa kosárlabdatornán • Kép a KSC—Csepel „örijkrangadóról”. Növekedett a vasút áru- és személyforgalma^^