Petőfi Népe, 1973. május (28. évfolyam, 101-125. szám)
1973-05-06 / 104. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1973. május «. A HALASI FÜTŐHÁ ZBAN • Dékány Ferenc kazánkovács Kiváló Dolgozó kitüntést kapott. • Herédi Pál .iárműlakatos ipari tanuló: „A szakmunkásvizsga után itt maradok.” • Barta Béla mozdonyvezető- gyakornok. (Szabó Ferenc felvételei) A vasút modern és elmaradott egyszerre. Száguldó dieselek és lomha gőzösök kötik össze a falvakat. városokat. De még a nagyobb városok állomásai mellett levő fűtőházak csarnokaiban is sokkal több gőzmozdonyt látni, mint dieselt. Itt is. ott is épülnek az új szerelőcsarnokok, amelyeket már a legújabb típusú mozdonyok , javítására terveztek. A kiskunhalasi fűtőház hatalmas csarnoka mellett is külön műhelyt létesítettek a modern mozdonyoknak. de a munka javát természetesen a gőzösök karbantartása. felújítása jelenti. Háromhavonként úgynevezett futójavítást végeznek, évenként pedig egy alkalommal alkatrészeire szedik szét a gépeket, kicserélik a dugattyúkat, szelepeket, felújítják a kazánt, s a futóműveket. A halasi fűtőházban ríégyszáz- hatvánan dolgoznak. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy az idén a kiskunhalasi állomás másodszor nyerte el a Kiváló csomópont kitüntetést. Április 29-én, a MÁV Szakszervezeti Székházban megtartott ünnepségen adták át a dolgozóknak az oklevelet. Az első ilyen magas kitüntetést hét évvel ezelőtt. 1966-ban 1 kapták. Sok a fiatal. A fűtőházban dolgozók több. mint fele még nincs harmincéves. A környékbeli községekből. Jánoshalmáról. Kelebiá- ról, Mélykútról, Tompáról járnak be dolgozni. Közülük sokan a községi KISZ-esekkel tartanak ma is. Ezzel magyarázható, hogy a fűtőházban működő KlSZ-alap- szervezetnek csupán harminckilenc tagja van. Sokáig — éppen a bejárók miatt — még a taggyűléseket sem tudták megtartani. Igaz, megfelelő helyiség sem állt a rendelkezésükre. Az irodák melletti oktatóteremben jöttek össze néha. de nem volt. aki ösz- szefogja a fiatalokat, s megkérdezze tőlük, milyen programokat szervezzenek. Három évvel ezelőtt lendült fel a szervezeti élet Űjabb bizonyíték arra, hogy elsősorban nem a helyiségtől függ a jó mozgalmi munka, hanem attól, hogyan tudja mozgósítani a fiatalokat a KISZ-vezetőség. Ehhez rátermettség, szervezőkészség szükséges. Solti Árpád, KISZ-titkárnak megvannak az ifjúsági szövetség irányításához szükséges adottságai. Ahogy mondták róla: „Felébresztette a fiatalokat.” Tavaly a fűtőházi KISZ-esek két kommunista műszakot tartottak. A munkájukért kapott pénz felét a kollégiumi alapra fizették be. Az ifjúkommunisták kezdeményezésére az elmúlt év elején nyolcán megalakították a Ságvári Endre ifjúsági brigádot. Gazdasági. társadalmi, politikai és kulturális vállalásokat tettek, s bekapcsolódtak a vállalati szocialista munkaversenybe. A fűtőház területén járdát építettek, az öltöző környékét parkosították. A bri- gádjagok közül mindenki részt vesz valamilyen tanfolyamon, vagy szakmai továbbképzésen. Egyre sűrűbben a szabad idejüket is együtt töltik el a fűtőházi fiatalok. Tavaly adták át rendeltetésének a kiskunhalasi MÁV Szakszervezeti Székházat, ahol ifjúsági klub is működik. Szellemi vetélkedőket, vitadélutánokat rendeznek. Legutóbb az 1848-as szabadságharc eseményeiről tartott vetélkedő megyei döntőjén másodikok lettek. Tervük szerint a kiskunhalasi múzeumban vasúttörténeti kiállítást nyitnak. Már gyűjtik a régi fényképeket, újságokat, dokumentumokat. Felkeresik a halasi, illetve • a környékbeli nyugdíjas vasutasokat, s a visszaemlékezéseket egy naplóba jegyzik fel. Mint Donkó Mátyás, a fűtőházi pártalapszervezet titkára mondta, a fiatalok becsületesen, jól dolgoznak. Örömmel tapasztalja, hogy egyre több közös akciót szerveznek. Egy dologra hívta fel a fiatalok figyelmét: az alapszervezet a jövőben nagyobb gondot fordítson a KISZ-esek párttaggá nevelésére és ajánlására. A párt- alapszervezetnek sok fiatal tagja van. de közülük eddig csak néhány ifjúkommunistát ajánlott a KISZ-szervezet. Pedig bizonyára sok fiatal megérdemelné a halasi fűtőházban is, hogy a KISZ legyen az egyik ajánlója. Tárnái László • Atádi József .iárműlakatos 1969 óta dolgozik a halasi fűtőházban. • Németh János .iárműlakatos a Ságvári Endre ifjúsági szocialista brigád tagja. Kendőzetlenül Kimondja a rendelet... Eljött egy ember a szerkesztőségbe, mert igazságérzete nem nyugszik amiatt, hogy őt 351 formt megfizetésére kötelezte a bíróság. Ezt az összeget a Kecskeméti Városi Tanács Kommunális Költségvetési Üzemének köteles megfizetni, mert 1969. második felétől 1972. harmadik negyedévéig számítva nem fizette a szemétszállítási díjat. Azért háborog az illetőben az igazságérzet, mert ö nem vette igénybe a feleslegesen hosszú nevű — s nevéből ítélve homályos rendeltetésű — üzem szolgáltatását, ö maga, pontosabban egy fuvaros ismerősével negyedévenként elszállíttatta azt a néhány lapát szemetet, ami háza környékén összegyűlt. Nyugdíjas ember, háztartást nem vezet, igy szemét is jóiial kevesebb van, mint máshol. Végig olvastuk a bíróság ítéletét. Nem jó az a rendelet, amelyre alapozva döntést hozott a bíróság, így tehát az ítélet sem jó. Tévedés ne essék: az ítélet jogszerű, de mert egy merev, minden esetleges körülményt figyelmen kívül hagyó rendeletre kellett hivatkoznia a bíróságnak, ■ezért van igaza az alperes nyugdíjasnak. Miről van szó? A 9 1970. Éti. M.—ÉVM. sz. együttes rendelet felhatalmazna a tanácsokat egyes szolgáltatások vonatkozásában a „kötelező betartásra” és „kötelező elrendelésre". E rendelet alapján a tanács a szemétszállításba bekapcsolt utcák lakóinak elrendelte, hogy kötelesek szemétszállítási díjat fizetni. Azt jelenti ez, hogy az ilyen utcákban lakók jogosultak a szemétszállítás igénybevételére, ugyanakkor kötelesek fizetni. Itt van a hiba a rendeletben: ha én ugyanis valamire jogosult vagyok, akkor azt meg t ehe te m! Feltételes módban. S ha így forgalmaz egy jogszabály, utána nem kötelezhet. Még akkor sem. ha itt közegészségügyi érdekről van szó. Nem azt mondjuk, hogy a szemét szervezett el- hordására nincs szükség. Nagyon is nagy szükség van erre, de különbséget kellene tenni azok között, akik negyedévenként csak egy vödör szemetet „termelnek", s azok között, akik naponta kiteszik a .kukát a kapu elé, illetve akik egyáltalán nem a vállalattal vitetik el a szemetet. Mert a cél az, hogy szemét ne legyen a lakások körül. Ezt a szóban forgó nyugdíjas betartja. Van azonban a szemétügynek egy másik oldala is, amely már túlmutat az esetleges egyéni érdekeken. Az emiítetl vállalatot ugyanis senki nem jelentheti fel, ha a kapuk elé kitett szemetes kukákat egy hétig sem üríti ki, ha munkája szervezetlensége folytán Kecskemét egyes helyein a szükség olyan szeméttelepeket létesít, amelyek hónapokig, fél évig szennyezik a levegőt, rontják a városképet, tenyésztik a baktériumok tízezreit. Ilyen körülmények között bizonyára érthetőbbé válik, ha valakiben háborog az igazságérzet, amikor olyan szolgáltatásért kötelezik fizetésre, amelyet igénybe sem vett. —dorgál— ERDEKES FOGLALKOZÁSOK Csigák, nyulak, galambok riportom ötletét a Petőfi Népe egyik múlt heti számából vettem, s az UNIVER Szövetkezet hirdetése nyomán nyitottam be Kecskeméten a Hunyadi utca egyik házába. Akkor még nem gondoltam, hogy ebben a kis udvarban a hirdetésben szereplő csigák, nyulak és galambokon kívül más látnivalókkal is találkozom. A felvásárlót keresem, s Balasi Mihálynétól a csigákról érdeklődöm. Készségesen sorolja az árakat, méreteket, s amikor felvilágosítom, hogy nem gyűjtő vagyok, elcsodálkozik. — Az újságot érdekli a munkánk? — kérdezi hitetlenül, s amikor jegyzeteimet szedem elő. megjegyzi: — Nem hittem volna, hogy a lányom után én is bekerülök az újságba... Boldogan újságolja, hogy a Petőfi Népe április 25-i számában. Bizalmat kapva, bizakodva, címmel fényképes cikk jelent meg a lányáról, Hegedűs Imrénéről, akit a kecskeméti 10-es választó- körzetben tanácstagnak választottak. Beinvitál a verandára, s ott beszélgetünk munkájáról. A falon egy „Kiváló dolgozó” oklevél, mellette egy másik azt bizonyítja, hogy 1971-ben a városi kisállattenyésztési versenyen első helyezést ért el. — Mióta foglalkozik felvásárlással ? — A szövetkezetben 1951-ben kezdtem dolgozni — emlékezik. — Néhány év múlva a gyerekek miatt itthon kellett maradnom, de a felcseperedésük után ismét dolgozni kezdtem. A nyúl felvásárlásával 1963. óta foglalkozom, a múlt évben például 11 ezer 500-at adtam át a BÖV-nak. Az idei munka is jól indul, már eddig több mint 3 ezer tapsifülest hoztak ide, illetve adtunk át a vállalatnak. — Főleg a csigák miatt jöttem . . . — Velük csak 1969. óta foglalkozom, de mondhatom igen szép eredménnyel. Tavaly 17 mázsát indítottunk útnak Gödöllőre, innen azután, újra átválogatva, speciális ládákba csomagolva küldik a francia megrendelőknek. — Kik a gyűjtők? — Az iskolás gyerekektől a nyugdíjasokig, mindenki megfordul nálunk. Sok üzemi dolgozó kora reggel munka előtt végigjárja az árokpartokat, fás dűlő- utakat, vagy erdőszegélyeket, s ezzel aránylag gyorsan jó mellékkeresethez juthat. Persze — teszi hozzá — főleg riyugdíjasok az állandó gyűjtőim. — A galambok? — A csigával együtt kezdtük meg a röpgalambok felvásárlását is, tavaly 1700-at szállítottunk Dunaújvárosba, s innen jutnak el a spanyol és más ga- iamblövő sportolókhoz. A pióca is fontos árúnk, ezt főleg Szabadszállás környékéről hozzák a gyűjtők. Mi a MAVAD-nak adjuk át, s tőlük kerül a gyógyszergyárakba. Tavaly egy mázsát vásároltunk, s ennek a mennyiségét akkor lehet jól érzékelni, ha tudjuk, hogy egy kilogrammban mintegy 380—400 darab pióca van. • — Győzi egyedül? • Ilyen ládákban szállítjuk a csigákat — mutatja Balasiné. • Borika segít a nyulak „csomagolásában”. — Nagyon sokat segít a család. Férjem nyugdíjas, mindig itthon van, s hol ő, hol én visz- szük az oldalkocsis Pannóniával az árut. Hosszú évek óta vezetek én is — teszi hozzá magya- rázóan — Balázs fiam a MEZÖ- GÉP-nél fesztergályos, munkaidő után részt vállal a munkánkban. Igaz — sóhajt egy picit büszkén — most négy hónapra kiküldi a vállalat egy géppel az NDK-ba. Borika lányom esztergályos a SZIM-ben, ő főleg a nyulakkal és galambokkal szeret foglalkozni szabad idejében. A falon kis kalitkában két kis sárga „gömb", kanárinyelven helyeselnek beszélgetésünk közben. — Nagyon szeretjük az állatokat — néz fel rájuk szeretettel Balasiné. — Ezek és az udvaron, a hatalmas ketrecben levő arányfácánok, vadkacsák a férjem és az én hobbim. És van még egy — a horgászás. Ha van időnk — sajnos, ritkán — motorra ülünk és meg sem állunk - a Tiszáig, vagy a Kígyós-csatornáig. Az udvaron gyönyörködünk néhány percet a csillogó, élénk, piros tolldíszű fácánokban. — Vannak kiscsibék is, ha felnőnek, egy párat kiviszünk a kecskeméti vadaskertbe — mondja Balasiné. — Gyönyörködjenek bennük a kert látogatói is ... Opauszky László (10.) Kapelláró elkezdte olvasni a nehéz kézzel írt, a papíron kicsit fölfelé tartó sorokat. Az első bekezdés után elhomályosodtak szeme előtt a betűk, nem mert fölnézni, de aztán megemberelte magát, mert szerette volna eszébe vésni Bereczki kicsit kusza sorait. „Kérem, felügyelő úr, nehogy azt tessék gondolni, hogy az a fiú rongyember. Ha valaki ismeri, én elmondhatom, hogy ismerem, mert az embert ugyebár a munkáján keresztül lehet megismerni leginkább. Nahát, a Kapelláró Feri többet ér már most, mint sok szakmunkás, pedig ami azt illeti, elég nehéz élete volt odahaza, a nevelőapja miatt, én nem is hinném, hogy az a gyerek mégegyszer hazamegy. Tessék szíves lenni ezt jól felgondolni, hogy ez a gyerek anv- nyi, de annyi pofont kapott már az életében, hát ő is adott egy párat, istenem, magának meg kell ezt érteni Petterson úr, úgyhogy én csak azt kérem, ha szigorúnak tetszik is lenni vele, de azért tartsa meg emberségében. amennyire tudja. Mi arra a gyerekre számítanánk, nem szeretnénk, ha elvadulna a fezünk alól. mert azért ha munkás valaki, azért még van telke, amire vigyázni kell, higgye ezt el nekem, én nem a levegőbe beszélek, engem az élet iskolája tanított, tisztelettel.. — Van egy üveg söröm — — szólt nagysokára Petterson — igyuk meg együtt, jó? Kapelláró erre sem mondott semmit. Amikor pedig valahára fölnézett, olyan messzire tévedt a tekintete, hogy azt a távolságot bejárni lehetetlen. — Ne értsen félre, én első naptól kezdve figyelem magát — mondta Petterson. — Megfigyeléseim, hogy úgy mondjam, teljes mértékben igazolták a Bereczki szaki levelében foglaltakat. Itt, az intézetben az ember sokszor megretten a különböző bűnesetek elkövetői láttán; hiszen ezek az őrizetesek kivétel nélkül fiatalkorúak, honnan hozták magukkal a bűnöző hajlamot? Kialakult gonosztevő karakterekkel találkozunk, akik — tudom, ezt így nem szabad kimondani nálunk — ha innét kikerülnek, ott folytatják, ahol korábban abbahagyták, a bűnözők sajátságos lélektanának sok vonatkozásban máig megmagya- razhatatlan belső törvényszerűségei szerint. Maga nem tartozik ezek közé Kapelláró. Ugye tudja ezt? — Én nem akarok leszámolni senkivel — felelte Kapelláró. — Ezt csak azért mondom, mert itt egyik-másik sráctól állandóan azt hallani, szabadulás után ez lesz meg az lesz, már itt kifőzik a tervet, hogyan intézik el, iaki feltételezésük szerint ártott nekik. — Igen, igen, a leszámolás mint indíték, mindig visszatér a peranyagokban, de ez nem kizárólag a fiatalkorúnkra jellemző, minden korosztálynál megtalálható. Ebből pedig az következik, hogy a bűnösségtudat sokaknál hiányzik. — És azt hajtogatják örökké, ők már úgyis elrontották az életüket. meg hogy az élet annyira rövid nem lehet újra kezdeni, ha egyszer elrontja az ember. Ebben lehet is valami, mert akik a börtönből, vagy akár csak a javítóból jönnek, azokra is görbén néz mindenki, Könnyen odavágják, hogy bör- törtöltelék, hiába akar megjavulni, nem hiszik el neki. A végén aztán olyat tesz, hogy maga is megbánja. Olyanná válik. mint a kergekóros birka, csak forog maga körül. Ezt még nagyapától hallottam, kiskoromban mindig cdavittek nyaralni. — Melyik vidéken éltek a nagyszülei? Kapelláró megnevezte a Duna—Tisza közi fajut. — Én is arról a környékről indultam el — nézett rá Petterson —, az apám hajós volt. Elment tavasszal, ősz lett mire hazatért. Ha jókedvében volt, arról mesélgetett merre járt, folyókról. tengerekről beszélt, messzi városokról, tengeri viharokról, amikor a hullámok átcsapnak a fedélzeten és az embernek meg kell kapaszkodni, le ne sodorja az áradat, mert akkor hiába várják odahaza az övéi. Ö mindig meg tudott kapaszkodni. büszke is volt erre a maga módján, bár a dicsekvés nem volt természete. Most is látom, amint egy-egy ilyen hosszú útról hazatér, átfogja Anyámat, szegényt, mintha, soha többé nem akarná elengedni, mi pedig állunk ott megszeppenve, nézzük, miért könnyezik az anyánk, hát' a nagy várako- zás miatt, amely így oldódott benne. Készített aztán fürdővizet, megmosta az apám hátát, erős, jó mozdulatokkal, ahogy a miénket szokta. Olyan jó csönd volt nálunk tavaszig, muzsikás csönd, mert apámnak volt egy kis rossz harmonikája, esténként sokszor elővetle, nótázga- tott, elénekelte a régi nótákat, meg amiket messze földről hozott. az újakat. Átjöttek néha a szomszédok is, mert mi haragba nem voltunk senkivel, amíg fiatalok voltak, táncra is kerekedtek. Most, hogy már felettem is eljár lassan az idő, egyre jobban tudom tisztelni az apámat, a sok küszködéséért ott a vizek felett, meg azért is, hogy mindig. akármilyen messziről hazatalált és jött, mihelyt jöhetett. — Él még az édesapja Petterson úr? — Nem, nem él már szegény, holott a korát tekintve élhetne még. De az történt vele, ami sok emberrel előfordul a hajóséletben, átfázott egyszer nagyon, attól kezdve mindig betegeskedett. Hosszú utakra nem is járt többé azután, rövidültek, mindig kurtábbak lettek az útjai, hiába bizakodott, majd meggyógyul. erőre kap megint, az nem lehet, hogy többé ne lássa a tengert. Pedig hát nem látta szegény soha többé. És ~ mivel a nyugdíjkortól még messze volt, meg a pénz is kellett a családnak, az állások közt se nagyon lehetett válogatni, meg kellett érnie a legnagyobb csúfságot, ami hajósembert érhet: állóhajóra tették. Bizonyára láttál már állóhajót Kapelláró, folyók mentén, holmi kavicskotró, sóderkitermelő helyeken állnak az állóhajók — magyarázta Petterson, észre sem véve, hogy te- gezésre vált át. — Kérdezgettem tőle,' mert mifelénk ilyen hajó nem volt látható, mondaná cl, miféle szolgálat az, amikor semerre sem mozdul a hajó, azt felelte, börtön az fiam, hajósok börtöne. Nem mondom, ha erősen nézem a folyó vizét, látom a sodrását, olyan érzésem támad, mintha valamerre haladnánk, dehát mese ez, még vígasztalásnak se jó. így történt, hogy apám végképp elunta az életét, el is temettük nemsokára, tőlem megkérdezték, akarok-e hajós lenni, a mi családunk afféle hajósdinasztia volt, de én nemmel feleltem, mert nem akartam, hogy a végén állóhajóra tegyenek át, nem akartam az apám sorsára jutni, más pályát választottam magamnak. — Az állóhajótól én is félnék — mondta Kapelláró — bár őszintén meg kell mondanom, itt, ebben az intézetben sokszor éreztem úgy magam, mintha állóhajóról nézném a vizet. — Nehogy azt hidd, hogy minden tekintetben igazat ad- , „:n az apámnak. Az emberben kell lennie annyi erőnek, hogy megtartsa önmagát, hű tudjon lenni a céljaihoz, akkor is, ha netán állóhajora veti a sorsa. Onnét is van szabadulás, mint ahogy te is kiszabadulsz egyszer — reméljük nem is sokára — és meglátod majd. hogy azért ez az időszak sem volt elveszett a számodra. Embereket ismertél meg és ez az ismeret sok olyasmitől megóv, amit az életben nem kíván magának az ember. (Folytatjuk)
