Petőfi Népe, 1971. október (26. évfolyam, 231-258. szám)

1971-10-09 / 238. szám

1971. október 9. szombat 1 oldal R KISZ Küzpontl Bizottságának tanácskozása Dr. Horváth István első titkár elnökletével pénte­ken ülést tartott a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség Központi Bizottsága. A tanácskozáson — ame­lyen részt vett és felszó­lalt Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Hazafias Népfront Országos Taná­csának elnöke és Jakab Sándor, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osz­tályvezetője is — elsőként Föcze Lajos, a KISZ Köz­ponti Bizottságának titkára ismertette azokat a javas­latokat amelyeket az ifjú­sági szövetség fűz az al­kotmány módosításánák tervezetéhez. A többi kö­zött hangsúlyozta: A KISZ Központi Bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít an­nak, hogy az országgyűlés alkotmánymódosítást elő­készítő bizottsága vitára bocsátja az előzetes terve­zetet, és figyelembe veszi a társadalmi és tömegszer­vezetek véleményét. Ez megfelel a szocialista de­mokrácia szellemének és gyakorlatának. A KISZ Központi Bi­zottsága határozatban rög­zítette: Időszerűnek tartja, hogy hatályos alkotmá­­nyunk rendelkezései össz­hangba kerüljenek a társa­dalmunkban, állami éle­tünkben bekövetkezett vál­tozásokkal, egyetért az al­kotmánymódosítás koncep­ciójával, s abban alkotmá­nyos életünk, a szocialista demokrácia továbbfejlesz­tését látja. 1 Az ülésen — dr. Gombár ! Józsefnek, a KISZ KB tit- I kárának előadása alapján — elfogadták annak a je­lentésnek a tervezetét, ame­lyet az ifjúsági szövetség VITT. kongresszusát meg­előzően kapnak kézhez a küldöttek. A jelentés rész­letesen szól a VII. kong­resszus határozatainak tel­jesítéséről, a fiatalok hely­zetéről, s tények, adatok tükrében veszi számba az ifjúsági mozgalom fejlődé­sének főbb állomásait. A Központi Bizottság vé­gezetül meghallgatta dr. Vajó Péternek, a KISZ KB titkárának tájékoztatóját az ifjúsági törvényről, s az ezzel kapcsolatos mozgalmi feladatokról. (MTI) ■ ■ Ülést tartott a kalocsai járási pártbizottság Az MSZMP Kalocsai Já­rási Bizottsága ülést tar­tott. A tanácskozást meg­előzően Berta Somogyi László titkár megemléke­zett Varga Ferencről, a já­rási bizottság tragikus kö­rülmények között elhunyt első titkáráról, méltatta a kiváló közéleti férfiú mun­kásságát, a járás fejleszté­sében szerzett elévülhetet­len érdemeit. A napirend során a nem­zetközi helyzetről hangzott el tájékoztató, majd a me­gyei pártbizottságnak a be­ruházások hatékonyságá­val foglalkozó határozata alapján hozott döntést a pártbizottság. Eszerint a járás sajátosságainak meg­felelően, a végrehajtó bi­zottság kidolgozza, illetve meghatározza' a feladato­kat, s ezt még ez évben a járási pártbizottság elé ter­jeszti. A tanácskozáson részt vett és felszólalt dr. Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára is. Több mint kétszázan dolgoztak a földeken Paprl kamentés A tompái Kossuth Ter­melőszövetkezet 2600 hol­das szántójából 400 holdon folytat zöldségtermesztést. Az idei tervezett termelési érték 10 és fél millió fo­rint. A magas színvonalú agrotechnikai munka ered­ményeként évek óta or­szágos rekordokat értek el az egyholdra jutó termés­­mennyiséggel. Az idén a 69 hold cecei­­keszthelyi paprikából — amelyet a Kecskeméti Kon­zervgyárnak, illetve a ME-érett fűszerpaprika csövek­kel 18 vagont töltöttek meg. 25 vagonnyit pedig prizmáztak. A 100 holdas paradicsomtábláról eddig 300 vagonnyi termést szál­lítottak a Kecskeméti Kon­zervgyárnak. de 40 vagon­nyi még a töveken ma­radt. Az utóbbi két hétben naponta átlagosan 600 ezer forintot tett ki a naponta betakarított áru értéke. Az ültetvényeken viszont még mintegy ötmillió fo-ZÖTERMÉK-nek adtak át, | rint értékű termés vár be­­— 80 vagonnal szállítottak i takarításra, amelyben a ........... kedd—szerdai éjszakai le­hűlés sok kárt okozott. Kü­lönösen a cecei-paprikán jelentkeztek a jellegzetes üveges foltok, de megvi­selte a pritamin- és fű­éi. A pritaminpaprikából ugyancsak 80 vagonnyit szedtek le, és ennek ne­gyedrészét minőségi ter­mékként vásárolta meg a feldolgozóipar. A pirosra a, tompái Kossuth Tsz-ben szerpaprikát, a paradicso­mot is. A szövetkezetben emiatt megállt az őszi ve­tésű talajelőkészítési, szü­reti munka és a tagság hajnaltól sötétedésig a zöldségkertészetben dolgo­zott. Megkezdődött a „ta­rolás”, azaz a válogatás nélküli szedés. Csütörtökön Bátmonostorról érkezett se­gítség, teherautóval hozták át az asszonybrigádokat. A Kiskunhalasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum hallgatói és a helyi általá­nos iskola felsőtagozatos tanulói is bekapcsolódtak a munkába. így pénteken több mint hétszázan szed­ték, takarták a prizmákba rakott paprikát a szövetke­zet földjein. D. É. A szibériai gázvezeték Megbeszélés a posta­­fejlesztésről Tegnap dr. Buják Kons­tantin, a Posta vezérigaz­gató-helyettese és Fodor István, a Szegedi Posta­igazgatóság vezetője Kecs­keméten járt, ahol Erdélyi Ignác, a megyei pártbi­zottság titkára és dr. Körös Gáspár, a megyei tanács vb-elnökhelyettese fogadta a hivatalos vendégeket. Az illetékes párt- és taná­csi szakosztályok képvise­lőinek részvételével foly­tatott tárgyaláson a Bács megyei települések — el­sősorban városok és na­gyobb községek — posta- és távbeszélő-hálózatának fejlesztéséről, valamint a postai küldemények kézbe­sítésének problémáiról, s a negyedik ötéves tervben várható, ezzel kapcsolatos beruházásokról és intézke­désekről folytattak megbe­szélést. Pécsi orvosnapok Egyetemi napokat ren­dez a jövő héten a Pé­csi Orvostudományi Egye­tem. A programra mint­egy háromszáz olyan hazai orvost várnak, akik egy­kor a baranyai főváros egyetemén szerezték meg diplomájukat. Több Bács megyei orvos is meghívást kapott a rendezvényre. Miből telik új lakásra? Azok. akiknek új lakás­ra van szükségük, nem számíthatnak mindnyájan arra, hogy kapnak is. Az új otthonra vágyók nagy többsége örökségre sem számít. Hát, akkor hogyan tudják megoldani a nagy problémát, honnan terem­tik elő a több tízezer fo­rintokat? Kiskunhalason alig tíz évvel ezelőtt. 1962-ben kapcsolódott be az OTP az egyre nagyobb arányú la­kásépítési mozgalomba. Először a KISZ szervezte akcióhoz, 30 lakás építé­séhez nyújtottak jelentős kölcsönt. Két év múlva a Hazafias Népfront is a szervezők sorába lépett, s képviselői gyakran kopog­tattak az OTP-nél. De er­ről már beszéljen részle­tesen dr. Farkas Ödön, a kiskunhalasi OTP-fiók ve­zetője és Gábor Margit, a hitelcsoport vezetője. Csak néha-néha pillantanak egy-egy kimutatásba, úgy sorolják: — A KISZ szervezésében 1962 óta 42 épületben 114 lakás épült, ehhez OTP- fiókunk 11 millió forinttal járult hozzá. 30 éves köl­csön formájában. A Haza­fias Népfront 36 épületben 110 lakást építtetett 10 millió forint kölcsönnel. Ez idő alatt 1600 új családi ház építéséhez 75 millió forintot adtunk, és ..hozzá­járultunk mintegy 500 csa­ládi ház felújításához, il­letve tatarozásához 1,5 millió forint hitellel. A múlt évben igen hasz­nos kezdeményezés szüle­tett a városban: az üze­mek szervezik dolgozóik részére a lakáséoítést. A Papíripari Vállalat 8, a Dé1-Bács megyei Vízmű Vállalat 4, a helybeli épí­tőipari vállalat 4, a tompái ktsz pedig szintén 4 dol­gozóját juttatta így meg­felelő, új lakáshoz. Az idén, újabb hatvan, ha­sonló módon szervezett la­kás építése kezdődött, de most már termelőszövetke­zetek is bekapcsolódtak. A kunfehértói Előre Terme­lőszövetkezet és a balota­­szállási Aranyhomok Tsz tagjai részére nyolc—nyolc lakás épül. Ezen túl a mi szervezésünkben hamaro­san 12 lakás építése kez­dődik meg a városban. — Terveik a jövőre? — Maradjunk még a je­leiméi. A Hazafias Nép­front és a KISZ Szervezé­sében jelenleg 11 épület­ben 56 lakást építenek, de­cemberben, illetve a jövő év júliusában lesz az át­adás. Rövidesen ugyancsak áz OTP segítségével épülő 180 családi házba költöz­hetnek be a tulajdonosok. A IV. ötéves terv végére saját beruházásból 400 la­kást építtetünk a város­ban. Több tárgyalást foly­tatunk, amelyek befejezé­se után megkezdődik pél­dául — remélhetőleg ja­nuár első napjaiban — két, egyenként 28 lakásos ház építése a város köz­pontjában. Gyors ütemben készül az új kórház és már meg kell kezdeni a majdan ott dolgozók laká­sainak építését is. Egyelő­re 20 lakásról tárgyalunk. A KISZ és a Hazafias Népfront szervezésében 1975-ig mintegy 140 lakás felépítéséhez nyújtunk se­gítséget. Régen húzódik az OTP-székház építése is. A tervek már készülnek, s ha az ígért telket megkapjuk, a Kossuth és Bokányi ut­ca sarkán háromemeletes házban a földszinten kap I új helyet a fiók. az emelem ’ teken pedig 60 lakásba köl­tözhetnek be a lakók. — Egyéb tevékenység? — Igen nagy sikere van az áruhitel-akciónak. Egy­re többen vásárolnak OTP- hitelre tartós fogyasztási cikkeket, motorkerékpárt, háztartási kisgépeket, új bútorokat. Augusztusban például fiókunk 240 sze­mélynek 4,5 millió forin­tot folyósított vásárlásra. Néhány éve vezettük be a mezőgazdasági hitelt. A háztáji gazdaságoknak nyújtunk ezzel segítséget kisgépek, állatok vásárlá­sára, szőlő-gyümölcs tele­pítésre. Augusztusban hú­szán vették igénybe ezt a szolgáltatást, átlag 15 ezer forintot kaptak, kettőtől öt évig terjedő időszakra. — Terveink között sze­repel az átutalási betét­számla bevezetése — mon­dotta befejezésül az OTP- fiók vezetője. — Más vá­rosokban már sokak vál­láról levette a különböző befizetések gondját az OTP, s tapasztalataink sze­rint Kiskunhalas lakói is igénylik ezt. A jövő év elején már ezzel is szeret­nénk a lakosság szolgála­tára állni. Opauszky László Az utóbbi 15 évben a Szovjetunió földgázterme­lése több mint hússzorosá­ra nőtt, és a múlt évben elérte a 200 milliárd köb­métert. A mostani ötéves tervidőszakban a kiterme­lés 300—320 milliárd köb­méterre emelkedik. A terv megvalósításában jelentős feladatok várnak Nyugat-Szibéria lelőhelyei­re, amelyek között a jár­hatatlan mocsarak, tajga és bő vizű folyók övezte Urengoj játssza a vezető szerepet. Becslések szerint mintegy négytrillió köb­méter földgáz rejlik itt. Ami pedig a Nyugat-Szibé­­riában feltárt gázlelőhelyek összességét illeti, ez a készlet több évtizedre ele­gendő. A gázvezetékek egyike már összekötötte a tyumtenyi terület északi lelőhelyeit az Grállal, míg a másik építését most kezdték meg. Tundra, járhatatlan mo­csarak, ingoványok, 50—60 fokos fagy és viharos sze­lek nehezítik a tervezők és az építők munkáját. A Nádim—Uhta—Tor­zsok gázvezeték neve Észa­ki Fény. A romantikus ne­vű vezeték áteresztő képes­sége évi 85 milliárd köb­méter, összesített hossza 2500 kilométer. Összesen mintegy 10 ezer geológiai fúrást kellett itt a vezeték lefektetését megelőzően vé­gezni. A fővezetéket J420 milliméter átmérőjű, 75 at­moszféra nyomást is álló acélcsövekből állítják ösz­­sze. A szibériai gáz eljut az arhangelszki, a vologdai, a novgorodi. és a pszkovi területre, Moszkvába, Le­ningrádba, a Baltikumba, valamint az NSZK-ba, Olaszországba, Ausztriába, Bulgáriába és az NDK-ba is. . A nagy nyomás különleges biztonsági intézkedéseket igényel. A vezeték felszíni szakaszai a lakott helyek­től legalább 700 méterre húzódnak. A kompresz­­szorállomásokon, ahol a gázturbinákat nagy telje­sítményű szivattyúk hajt­ják, egy sor speciális ké­szüléket kell alkalmazni. Az örök fagy birodalmát átszelő néhány száz kilo­méteres szakaszon az épí­tők állványokon^ vagy szét­terített szigetelőanyagokon helyezik el a nagyméretű csöveket. Az utóbbi eset­ben a vezetéket betemetik. A fővezeték több tucat nagy és közepes méretű fo­lyót keresztez — olyano­kat, mint az Ob, a Pecso­­ra, a Szevernaja, Dvina, a Vicsegda és a Volga. A fo­lyómedrekben több ezer tonnás átvezetéseket épí­tenek. A vezeték megépíté­se során körülbelül 75 mil­lió köbméter földet moz­gatnak meg. A csövek szi­getelését és összehegeszté­sét gépi erővel végzik. A nagy csőátmérő és nyomás mellett az automa­tika és a telemechanika is jelentős szerepet játszik a fővezeték megfelelő üze­meltetésében. Ghtában irá­nyító központot építenek. A vezeték különböző pont­jairól érkező adatokat a számítóközpont elemzi, majd utasításaival a kom­presszorállomásokat, a szi­vattyúkat és a turbinákat az optimális üzemmódnak megfelelően vezérli. Jurij Sztvolinszkij A megoldás: karambol A krasznojarszki autó­buszközlekedési vállalat értékes jutalmat nyújtott át egyik sofőrjének, s dicsé­retben részesítette „a sú­lyos helyzetben tanúsított lélekjelenlétéért és találé­konyságáért”. Bármi furcsa A. A. Misin gépkocsivezető az ajándékot és a dicsére­tet egy szántszándékkal okozott karambolért kapta. Az utasokkal tömött autóbusz a krasznojarszki Pokrovszkíj dombról szá­guldott lefelé. Az út jobb oldalán meredek falú sza­kadék tátongott, bal olda­lán pedig hosszú és ösz­­szefiiggő sorban kapasz­kodtak felfelé a szembe jövő gépkocsik. Anatolij Misin elkeseredetten féke­zett, de a fékek felmond­ták a szolgálatot, s a busz egyre nagyobb sebességgel robogott lefelé. A busz előtt egy sze­mélygépkocsi volt, azelőtt pedig egy több tonnás te­herkocsi. Misin egy szem­­pillantás alatt döntött. A madaras! ásatásokról Az idei ásatások során 1500—1700 éves leletek ke­rültek a felszínre Madaras határában, Európa legna­gyobb késő-szarmatakori, roxolán sírmezőjében. 1983 óta csaknem 600 sírt tár­tak fel mintegy hatvanezer négyzetméter területen az utóbbi hónapokban a vé­geláthatatlannak tűnő te­metőben. Megtalálták a korábban feltárt Árpád­kori kis falu temetőjét. 48 amelyben mindössze sír volt. Felszínre került a máso­dik madarasi torz koponya is. Tudományos szempont­ból fontos tény, hogy hat­száz sír közül csupán ket­tőben volt mesterségesen eltorzított koponya; e fur­csa ősi szokás okait vitat­ják a tudósok. Szenzáció­nak számít az egyik halom­sírból kiásott vaszabla. Megelőzte a személygépko­csit, méghozzá úgy, hogy a szédületes sebességgel vég­rehajtott manőver közben éppen csak súrolta a ko­csi oldalát, majd a kanya­rokban bekövetkezett las­sulást kihasználva „ráve­zette” a buszt a teherko­csira. Amaz először kissé megugrott, de aztán mégis sikerült lefékeznie önma­gát is és az autóbuszt is. A busznak csak a szélvédő üvegje zúzódott darabokra, az utasoknak és a sofőrnek viszont kutya baja sem történt, s pár perc múlva mindkét jármű megállt a lejtő alján. Anatolij Misin elkerülte a katasztrófát egy kis karambol segítsé­gével. /r Oshalak temetője A litván Ceszisz város közelében — egy agyagbá­nyában — 250 millió éves páncélos és bojtosúszós ha­lak nagy kiterjedésű te­metőjét találták meg. Euró­pában csak a múlt század­ban bukkantak hasonló le­letre egy angliai bányában. Ceszisz közelében jelen­leg litván geológusok és ős­lénytankutatók dolgoznak az ásatáson. A leletek alap­ján mikroszkonikus vizsgá­latokat folytatnak és meg­határozzák az őshalak bel­sőszervi felépítésének ána­­tómiáiát. A kutatások ed­digi eredménvei máris je­lentősen kibővítik a földi szerves élet fejlődésére és a geológiai rétegek kiala­kulására vonatkozó isme­reteinket. (APN)

Next

/
Oldalképek
Tartalom