Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-24 / 169. szám

Telefonösszeköttetés műholddal Molnyija—I. — BUDAPESTEN, a Tu­dományos Akadémia épü­letében rendezik meg szep­tember 15. és 20. között a 22. nemzetközi művészet- történeti kongresszust. Ma­gyarország másodszor lát­ja vendégül a világ mű­vészettörténészeit. A 4. kongresszust ugyancsak Budapesten tartották, 1896- ban. A kongresszus jő té­mája „Az egyetemes és re­gionális fejlődés a művé­szettörténetben”. — A napokban tizen­nyolc lakásos OTP-társas- házat adtak át tulajdono­saiknak Kiskunfélegyhá­zán. A központi fűtéses lakásokban beépített kony­habútor, boyler, valamint villanytűzhely áll a lakók rendelkezésére. A három- emeletes épület földszint­jén az OTP-kirendeltség és egy élelmiszerbolt kapott helyet. ▲ szabadtéri játékok könyve A Szegedi Tömörkény Gimnázium és Szakközép- iskola kéziszedő tagozatának tanulói gyakorlati óráikon új kötet anyagát szedték ki az elmúlt tanévben. A sze­gedi nyomdából most ki­került „Szöged hírős vá­ros ...” című könyv a sza­badtéri játékok történetét összegezi, számos érdekes dokumentum és harminckét fényképfelvétel közlésével. A díszes nyomdai kiállítá­sú munkát Kopasz Márta grafikusművész metszetei illusztrálják. A könyv anya­gát Oltva! Ferencné tanár­nő vezetésével az iskola tör­ténelmi szakköre állította össze. A dokumentumkötet példányait a különféle könyvtárak, valamint isko­lák kaphatják meg a hon­ismereti oktatás segédanya­gául. A szocialista tulajdon védelmében A Kecskemét környéki termelőszövetkezetek és ál­lami gazdaságok augusztus elejétől mezőőröket alkal­maznak. A szakvizsgák után a Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitány­ság 18 személynek adott egyenruhát, valamint fegy­vertartási engedélyt. A tsz-ek és állami gazdasá­gok tulajdonaiak őrei szo­rosan együttműködnek majd a helyi rendőrőrsök­kel is. Várható időjárás ma es­tig: időnként kissé megnö­vekvő felhőzet, valószínű­leg eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben mérsé­kelt, változó irányú szél. Meleg idő. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hő- mérsékle 13—18, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. A Balaton vizének hő­mérséklete tegnap Siófo­kon 11 óraikor 22,2 fok volt. A Kecskeméti Agrometeoro­lógiai Obszervatórium jelenti: július 22-én a középhőmérsék­let 21,7 (az 50 éves átlag 22,3). A legmagasabb hőmérséklet 26,1 Celsius-fok. A napsütéses órák száma 10. Július 23-án reggel 7 órakor mért hőmér­séklet 18,2. A délután egy óra­kor mért hőmérséklet 25,1, a legalacsonyabb hőmérséklet 14,8 Celsius-fok. — HÁROM NAPOT me­gyénkben tölt dr. Tadeusz Przybylski, a Lengyel Tu­dományos Akadémia dent- rológiai kutató intézetének munkatársa. A kutató Kun- adacs. Kerekegyháza és Bu­gac térségében a fenyvesek erdészeti problémáit tanul­mányozza az Erdészeti Tu­dományos Intézet vendége­ként. A lengyel szakember csütörtökön este utazik el Kecskemétről. — MAI MAGYAR FES­TÉSZET címmel, dr. Láncz Sándor művészet- történész rendezésében új kiállítás nyílik július 27- én délelőtt a Kiskunhalasi Thorma János Múzeum­ban. — Virágzik a homoki szegfű. A gyakori esőtől kizöldültek a homokbuc­kák. Ritka növényzetük, mint a hófehér homoki szegfű, most virágzik. Az árvalányhaj is tömegesen díszük. — Már az idén termőre fordult a kecskeméti Pető­fi Termelőszövetkezet 1965- ben telepített 40 hoídnyi gyümölcsöse. A gondos nö­vényápolásnak köszönhető a vártnál egy évvel koráb­bi kajszibarack termés. — Bővítik az 1-es számú postahivatalt. Az építőipari ktsz dolgozói mintegy 100 ezer forintos beruházással átalakítják és bővítik a kecskemétiek főpostáját. A tervek szerint már a jövő hét végén megfelelőbb kör­nyezetben bonyolíthatja postáját a lakosság. A na­gyobb méretű renoválásra csak 1972-ben kerül sor. — A kiskunhalasi szo­ciális otthon százötven la­kója vett részt a közel­múltban, egész napos ki­ránduláson a Török-erdő­ben. A halasiak meghívták a kiskőrösi szociális ott­hon lakóit is, akik har- minöt tagú küldöttséggel eleget tettek a kedves meg­hívásnak. Növényvédelmi prognózis A szórvány- és házikertek­ben fokozódik a recés polos­kafertőzés. A kártevők irtásá­ra szüret előtt 10 nappal a Ditrifon W 0,2 százalékos per- metleve alkalmazható, míg szüret előtt 7 nappal a Nogos 50 EC 0,1 százalékos oldata. Mindkét rovarölőszer veszélyes a méhekre ezért szükséges a méhészek értesítése. Az óvó és munkavédelmi rendszabá­lyokat pontosan be kell tar­tani. — Elvesztette a személy- gépkocsi feletti uralmát Ko­vács Andrásné budapesti lakos, s áttért az úttest bal oldalára, ahol a Trabant megcsúszott és az árokba borult. A kocsiban ülő há­rom személy szerencsére megúszta könnyebb sérülé­sekkel. A Trabantban mint­egy ötezer forint kár kelet­kezett. Rendőrségi felhívás A Kecskeméti Városi és Já rási Rendőrkapitányság kéri azt a személyt, aki július 12-én 16—18 óra között Kecskeméten, a Rendőrfaluban levő „Júlia” nevű italboltban Lakatos And­rástól -vagy általa ismeretlen személytől egy Minor típusú zsebrádiót vásárolt, hogy ki­hallgatás céljából jelentkezzen a rendőrségen (Kecskemét, Kossuth tér 3. I. emelet 21. számú ajtó) személyesen, vagy a 17-60-as telefonon, a 183-as melléken. Nagybaracskai és sükösdi olvasóink figyelmébe A-tól Z-ig, Barangolás Bács megyében című soro­zatunkban holnap Nagyba- racskát mutatjuk be olva­sóinknak. Egyúttal közöljük, hogy a múlt héten megje­lent sükösdi riportunk ol­vasói közül a sorshúzás al­kalmával Búkor Jánosné, Sükösd, Dózsa György u. 86. szám alatti lakos nyerte az autószifont. Nyeremé­nyét postán küldjük el. — A kiskunmajsai Drót­fonatgyártó Vállalatnál a dolgozó nők segítésére a közelmúltban bevezették a „házi kölcsönző-szolgála­tot”. Az üzem mosógépet, centrifugát és különböző háztartási kisgépeket ad kölcsön az itt dolgozó há­ziasszonyoknak. — KÉTNAPOS gyulai kirándulásra indulnak szom­baton, július 26-án, három­százan, a kecskeméti járás­ból. A biztosítási és önse­gélyező csoport szervezésé­ben lezajló kétnapos ki­rándulás során a résztve­vők a Gyulai Várszínház­ban megtekintik Dope de Vega Furfangos menyasz- szony című vígjátékát. Kevés a zsákmány Húsz év óta nem tapasz­taltak a dunai halászok az idei évhez hasonló kedve­zőtlen „haljárást”. Elma­radt a szokásos tavaszi zöldár, s most vészesen apad a Duna, ami nem ked­vez a halászoknak. A bajai Űj Élet Termelőszövetke­zet élővizein alig akad zsákmány a hálóba. A múlt év azonos időszakánál több mint 50 százalékkal keve­sebb halat húztak partra a dunai halászok. — 1550 hízott sertést ér­tékesített tavaly a tompái Szabadság Termelőszövetke­zet. A tervek szerint az idén 1800 hízót adnák át a közellátásnak. Egy pillanatra Mit eszünk majd 2000-ben? Erről írnak az újságok Főzésben és étkezésben, Jönnek majd az új szokások. Hogy s mint lesz majd 2000-ben? Szólal egy férj: Most ki bánja? Engem jobban érdekelne, Hogy ma — mi lesz vacsorára? — O — N A P T A B 1969. július 24, csütörtök Névnap: Kinga Napkelte: 4 óra 11 perc. Napnyugta: 19 óra 29 perc. Holdkelte: 15 óra 16 perc. Holdnyugta: 23 óra 28 perc. Moziműsor KECSKEMÉT VÁROSI Júl. 24.: A CROSSBOW-AKCIÖ KECSKEMÉT ÁRPÁD Júl. 24.: AZ ÉN BOLONDOS FAMÍLIÁM — Kétnapos autóbusz­kirándulást szervezett a kecskeméti Rizling Terme­lőszövetkezet. Július 28-án negyven tsz-tag indul or­szágjáró körútra. A dózsék városában hét­főn este tartotta meg ala­kuló ülését a Velence meg­mentéséért küzdő nemzet­közi tanácskozó bizottság. Az ülésen René Huyghe francia akadémikust vá­lasztották meg elnöknek. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevében Re­né Maheu, az UNESCO ve­zérigazgatója szólott az egybegyűltekhez: „az olasz kormány az 1966. november 4-én Velencére és Firenzére zúdult katasztrofális árvíz másnapján felhívást inté­zett az UNESCO-hoz, s eb­ben kérte, hogy dolgozzon ki tervet Velence városának megmentésére. Ehhez azon­ban elengedhetetlen — han­goztatta a szónok, — hogy felrázzuk a világ lelkiisme­retét, ráébresszük arra a veszélyre, amely ezt a cso­dálatos várost fenyegeti; elengedhetetlen továbbá a küzdelem a tudatlanság, a közöny és a tétova hitetlen­ség ellen”. Az illetékes olasz hatósá­gok, és az UNESCO közötti szoros együttműködés ala­kult ki: az UNESCO nyil­vánosságra hozott egy do­kumentációs tanulmányt Velencéről, s közreműködik a város gazdasági pangásá­ról, és elnéptelenedésének okairól folytatott társadal­mi, gazdasági vizsgálat el­végzésében. Szakértői ezen kívül tanulmányozzák az artézi vízrétegek kimerülé­sének, és az épületek alap­jait támadó mikrobiológiai kártevők ártalmainak prob­lémáit. Végül az UNESCO fedezte 16 ezer műemlék, 150 templom és kolostor, to­vábbá 400 palota leltárba- vételének költségeit. Egy másik tanácskozó tes­tület július 28-a és 29-e kö­Kedden újabb Molnyija- típusú távközlési mestersé­ges holdat bocsátottak pá­lyájára a Szovjetunióban. A műhold segítségével nagy távolságra telefon- és távi- róösszeköttetést létesítenek, és a szovjet központi televí­zió műsorát sugározza Kö- zép-Ázsiába, Szibériába, s a Távol-Keleten levő „Orbi­ta” tv-hálózat állomásaira. Az elliptikus pályára ve­zényelt Molnyija—1 távköz­lési műhold keringési ideje 11 óra 51 perc. a Molnyija zött azt a kérdést tanulmá­nyozza, hogyan segíthet az UNESCO Firenze városá­nak. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén — a MÉM összesítése szerint — tavaly több mint 50 000 üzemi baleset történt, ezek­ből 8281 halálos kimenete­lű volt. A múlt évihez ha­sonló mulasztások miatt idén máris 120 ember vesz­tette életét, 90 személy pe­dig csonkulásos baleset ál­dozata lett, holott a fősze­zon még csak nemrégen kezdődött. A vizsgálat adatai szerint a gazdaságok jó része nem tesz eleget az új balesetel­hárítási jogszabályokban el­rendelt kötelezettségeknek. Idén külön gondot jelent, hogy a nagyobb mennyisé­gű és helyenként megdőlt gabonatermés fennakadást okoz a kombájnok, és az aratógépek munkájában. A zavar elhárítása érdekében a dolgozók rögtönzött, és az Hétfőn, későn este Baja és Bátaszék közötti úton tragikus közlekedési sze­rencsétlenséget okozott a gyorshajtás. Farkas István 34 éves halász, decsi lakos motorkerékpárjával 80 kilo­méteres sebességgel közle­kedett. Valószínűleg későn vette észre az előtte szabá­lyosan haladó, kivilágított kétfogatú lovas kocsit, ame­lyet már nem tudott elke­rülni, s ezért nekiütközött. Farkas István olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A motorkerékpár utasa Far­kas István 17 éves bajai fia­talember az ütközéskor a földre zuhant, de szerencsé­re könnyebb sérülésekkel .úszta meg” a szerencsét- enséget. Kedden reggel szintén a gyorshajtás okozott kettős közúti balesetet. Madaras belterületén Fuszenecker Zoltán 28. éves anyagbe­szerző, madarasi lakos a községi tanács motorkerék­párjával nagy sebességgel —1 fedélzetén elhelyezett berendezések kifogástalanul működnek. Katymári jelentés A Bácskában jó az idő, jól haladnak a mezőgazda- sági munkák a katymári Üj Élet Termelőszövetke­zetben is. A 869 kh-nyi aratásra váró területnek fe­lét már betakarították. Az eddigi vágás és a becslé­sek eredményeképpen 20— 22 mázsányi átlagtermés­re számítanak kenyérgabo­nából a szövetkezet gaz­dái. A kapások és az egyéb ipari növények fejlettsé­ge is igen jó. Sikerült a legfontosabb növényvédel­mi munkákat is elvégezni, és az alaposan elgyomoso­dott területeket megtisztí­tani. gonddal, szabálytalan megoldásokat vesznek igénybe. Gyakran figyelmen kívül hagyják még azt az alapvető sza­bályt is, hogy a gépek for­gó és mozgó részein csak a meghajtómű teljes kikap­csolása után lehet bármifé­le munkát elvégezni. Számos balesetet okozott máris, hogy a működő gép hatósugarában nemcsak a gépek kioktatott kezelősze­mélyzete tartózkodott, ha­nem idegenek, akik súlyos balesetek áldozatai lettek. A halálos balesetek zöme idén a szállítási munkák során következett be. Az illetéke­sek felhívják a gazdaságok vezetőinek figyelmét arra, hogy az eddiginél szigorúb­ban követeljék meg a mun­kavédelmi szabályok betar­tását. hajtott, amelynek következ­tében egy mély árokba bo­rult. Fuszenecker Zoltán és a motorkerékpár utasa Bo- rics József madarasi lakos súlyosan megsérült. A rend­őrség Fuszenecker Zoltán ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszé­lyeztetés alapos gyanúja miatt eljárást indított. A követési távolság be­tartása fontos dolog, ami ellen vétett Szilvási István csengődi tehergépkocsi-ve­zető. Ágasegyháza határá­ban túlságosan megközelí­tette Jónás Márton vezette személygépkocsit, amely las­sított. Szilvási ezt nem ér­zékelte, s a személygépko­csit járművével meglökte. A személygépkocsi az ütközés folytán kormányozhatatlan- ná vált, s elütötte az út szé­lén gyalogosan haladó Lá­zár Sándorné kecskeméti la­kost, akit lábtörésser szállí­tottak a kórházba. Szilvási István ellen a rendőrség el­járást indított. • G. G. HAJOALLOMAS — MAGYAR TERVEK ALAPJAN Magyar tervek alapján épült fel Pozsony hajókikötő köz­pontja. A közeljövőben átadásra kerülő hajóállomás a város központjában a múzeum előtt foglal helyet. A legmodernebb építészeti megoldásokkal, vasbeton, acél, alumínium szerkezet­tel, üvegborítással készült épület emeleti teraszán kávéházat létesítettek. Megmentik-e Velencét? Nagyobb szigorúbban Tragikus munkavédelmi szabálysértés a mexőgaxdaságban esetek döntő többségében Halálos baleset gyorshajtás miatt Miért fontos a követési távolság betartása? PETOtl NEPE - A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottsága es a megyei tanács lapja - Főszerkesztő: F Tóth Pai - Kiadja Bacs Kiskun megvei Lapkiadó vauaiai - Felelős kiadó; dr Meze! István igazgató - Szerkesztőség: Kecskemét Városi Tanacsház. - Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 25-1«. Szerkesztő rizottság: 10-38 - Kladomvatal- Kecskemet. Szabadság tér 1/a. Telefon: 17-09. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizetnem: a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési ülj egy hónaprai 20,— forint.’ Bács-Klskun megyei Nyomds 7. Kecskemét, Telefoni u-85. — Index; 25 065

Next

/
Oldalképek
Tartalom