Petőfi Népe, 1969. július (24. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-15 / 161. szám

1969. Július 15, kedd Jubileumi Uj könyv Kecskemétről helytörténeti A MEGYEI tanács vb, a Szövetkezetek Bács-Kis- kun megyei Szövetsége és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa helytörténeti pá­lyázatot hirdet hazánk fel- szabadulásának 25. évfor­dulója tiszteletére, a me­gye felszabadulásának ese­ményeit, s a felszabadulás óta eltelt negyedszázad tör­ténetét feldolgozó művek megírására. Pályázni lehet ipari üzem, termelőszövetkezet, földművesszövetkezet tör­ténetével; a gazdasági élet egy-egy ágának történeté­vel; a társadalmi átalaku­lás, a művelődésügy, az egészségügy, stb. történeté­vel, vagy egy-egy község, város történetével. A megyei tanács vb a megye felszabadulásának eseményeivel és a felszaba­dulás utáni 25 esztendő történetének bármely terü­letével foglalkozó legjobb műveket az alábbiak sze­rint díjazza: 1. díj: 3000 forint, 2 díj: 2000 forint, három db 3. díj: egyenként 1000 forint, öt jutalom egyenként 500 forint. A Szövetkezetek Bács- Kiskun megyei Szövetsége az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet (földművesszövetkezet), il­letve szövetkezetek fejlő­dését bemutató legszínvo­nalasabb művet 3000 fo­rinttal jutalmazza. A Szak- szervezetek Megyei Taná­csa a legszínvonalasabb Üzemi krónikát, üzemtörté­netet 2000 forinttal jutal­mazza. A pályaműveket 1970. ja­nuár 25-ig kell benyújta­ni a megyei tanács vb mű­velődésügyi osztályára. A dolgozatok és tanul­mányok megbízható ada­tokra épülő, hiteles mun­kák legyenek, helyi kuta­tási eredményekre támasz­kodjanak. A pályázók utal­janak a felhasznált for­rásokra (okmányokra, hatá­rozatokra, stb.). Ha csalá­doktól, egyénektől szerzik a felvilágosítást, akkor tűn­pályázat tessék fel az adatközlőket (név, foglalkozás, életkor, cím). A tanulmányhoz szemlétető térképek, rajzok csatolhatok. A PÁLYÁZATON bárki részt vehet, a dolgozatokat készítheti egyéni pályázó, vagy munkaközösség. A Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Népművelési Tanács által meghirdetett pályázaton részt vevő, a Hazafias Népfront megyei titkársá­gához (Kecskemét, Rá­kóczi út 3.) beküldött pá­lyaművek is részt vehet­nek a megyei pályázaton, de ezt a körülményt külön fel kell tüntetni. A pályá- za titkos. Ezért csakis pos­tai úton, név nélkül be­nyújtott, jeligével ellátott művet fogad el a bizott­ság. A pályaműhöz csatol­ni kell a szerző nevét, cí­mét és munkahelyét tartal­mazó lezárt borítékot. A borítékon fel kell tüntetni a jeligét. A BEKÜLDÖTT pálya- műveket vissza nem kül­dik, a díjat nem nyert mű­vekről bírálatot a bizottság nem ad. A pályázat ered­ményét 1970. április 4-én hirdetik ki. Száz esztendeje, Homyik János várostörténeti mű­vének kiadása óta nem je­lent meg olyan terjedelmű és igényű könyv a megye- székhelyről, mint a városi tanács kiadásában most napvilágot látott Kecske­mét című kötet. A könyv 16 tanulmányt foglal magában, 350 olda­lon, s igyekszik áttekintést adni a város múltjáról, kultúrájáról, gazdasági fej­lődéséről. Idézzük a tarta­lomjegyzéket: Dr. Szilágyi Tibor: Ada­tok Kecskemét éghajlatá­ról, dr. Szodfrid István: Kecskemét környékének erdői, erdőtársulási viszo­nyai, dr. Kiss Árpád: A Duna—Tisza közi Kísérleti Intézet, dr. Szegedi Sán­dor: Katonatelepen neme­sített szőlőfajták, Szekér Endre: Kecskemét a török korban, dr. Balanyi Béla: Kecskemét gazdasági viszo­nyai a XVIII. században, dr. Krajnyák Nándor: Az 1868. évi parasztmozgalom, Varga Mihály: Berkes Fe­renc kormányzóbiztos, Kál­mán Lajos: A néprajzi szemlélet kialakulása Kecs­keméten, Gémes Balázs: A Kecskemét környéki pász­torélet, Koncz István: Kecskemét környékének madárvilága, Bóka József: A Kecskeméti Konzerv­gyár, Lukácsi László: A kecskeméti posta története, Heltai Nándor: Százéves a kecskeméti újságírás, dr. Orosz László: Az első Kecs­keméti Részvény és Hír­lapnyomda története, Mes­ter László: Színház Katona József városában. A kötetet Heltai Nándor szerkesztette. A városi tanács a 600 éves jubileum óta mind több lehetőséget igyekszik teremteni a helyben élő al­kotóknak, íróknak, művé­szeknek, tudományos mun­kásoknak műveik megje­lentetésére. Az Egy marék parázs címmel megjelent költői • antológia országos feltűnést és elismerést kel­tett. A következő kötet Kecskemét jelesei címmel jelent meg, s fontos hézag­pótló munkának bizonyult, amely nemcsak megbízha­tó kalauza mindazoknak, akiket közelebbről érdekel a város, hanem a gazdag múlt beszédes bizonyítéka is egyben. A Kecskemét című új kötet, amint a tar­talomból is látható, arra törekszik, hogy a sajátos helyi múlt csomópontjait ragadja meg, s így adjon képet a városról, ugyan­akkor felvázolja a jelen eredményeit is. Mindhárom mű kapható a könyvesboltokban és a városi tanács művelődési osztályán. Vacsora közben Az egyik este több mint száz kecskeméti nyug­díjas kereste fel a klubját a Cifra-pa­lotában. Pacalva­csorát rendeztek... — Hagyomány ez nálunk — mondja Imre Gábor, a nyugdíjas klub el­nöke. ■— Évente háromszor-négyszer is „összedobjuk’’ a forintokat. A nyugdíjasok, mióta klubjuk van, nyolc év alatt, na­gyon sok rendezvé­nyen vehettek részt. Hol a Katona Jó­zsef Színház .mű­vészeit hívják meg, hol író—olvasó ta­lálkozót szerveznek. A Hazafias Nép­front városi bi­zottságával karölt­ve több alkalom­mal békegyűlést tartottak. Olykor a klub tagjai közül egy-egy veterán meséli el az 1919- es élményeit, em­lékeit. Sőt, a friss politikai esemé­nyeket is rendsze­resen megvitatják. — No, persze nem zsúfoljuk a programokat — folytatja az elnök. — Érdekesek, szó­rakoztatnak a klubbeli hétközna­pok is. Ilyenkor ki­ki saját szenvedé­lyével, hobbyjával töltheti az estéjét. Sokan ülnek a kép­ernyő elé is. Sejtettem, hogy Caissa sakk-isten­nőnek „hódolnak” a legtöbben. Ebben a pacalvacsora sem akadályozta a nyugdíjasokat. Ugyanis az üres tá­nyérok helyébe azonnal vászon és figurák kerültek. Másutt, egy dup­la mellett ketten be­szélgettek. Vajon miről? ■ — Már Tóth La­ci bácsi is, (aki ha­láláig a klub elnö­ke volt), sokat ki­lincselt egy büfé létesítéséért — mondta társának a 80 esztendős Zsig­mondi Antal, aki egyébként a klub gondnoka. — Egy­szer már megígér­ték nekünk a bü­fét, de csak szó maradt belőle ... — Közülünk so­kan vállalkoznának arra, hogy a büfé cikkeit árusítsák itt a klubban — foly­tatta társa, ötszáz forintért megérné. Hidd el, sokan nem gondolnak arra, hogy mindenkiből egyszer nyugdíjas lesz. öröm, gond vál­takozik. A fő még­is a jókedv, vi­dámság, amely minden este meg­tölti a nyugdíjasok klubjának levegő­jét. Tárnái László Vincze György: ÚT A pokolból 2. Az egyik dohányátvevő Korompai volt. Nagyon vi­gyázott mindig, hogy a leg­kisebb szabálytalanság se forduljon elő. Azt látta, hogy az igazgatóhoz gyak­ran bemennek a parasztok és dupla mosollyal jönnek ki tőle. Egyre világosabb lett Korompai előtt, hogy az igazgató nem valami tisztességes ember. S ez fel­háborította. Persze az igaz­gató nem hagyott sohasem nyomöt, vagy legalábbis olyat nem, amely biztosan meggyőzte volna feltevésé­ről. Természetesen többé-ke- vésbé minden ember maga irányítja saját sorsát. — Majd lebukik egyszer — gondolta Korompai. Az­tán az jutott eszébe, hogy ma megint összeül a kár­tyaparti. Lényegében hü­lyeség. Az ember hol ve­szít, hol nyer. De inkább veszít. Aztán olyankor hall­gathat otthon az asszony­tól. A múlt héten négyszá­zat veszített. Ami igaz az igaz, mindkét gyereknek cipőt kellett volna venni. Majd lesz... Ügy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna. Csak... Igen, kár­tya nélkül még meglenne, de a bor... Ez is marha­ság. Marhaság, marhaság, de akkor minek él az em­ber, ha mindent megvon magától. Gondolatban számolgat­ni kezdte. — Igen. Tíz éve. Min- dennnap elfogy a félliter. Van amikor a liter. Per­sze délután, munka után is... Szóval sokba ke­rül. A pénz meg kevés. Ke­vés és folyik. Olyan, mint a gyertyaláng, rövid ideig tart. Ez már így van! Este a barátjánál össze­ült az ultiparti. Piszok rossz volt a lapjárás. Ko­rompai szüntelenül veszí­tett. Közben ittak. Erősen érezte a spiccet, de kitar­tóan koccintgattak, amíg a lapot osztották. Korompai egymás után játszotta az ultikat és a betűket. El is vesztette őket. Hatszáz fo­rint volt nála, amiből még egy huszas lapult a levél­tárcájában. Reménykedett, hogy majd megfordul a lapjárás. Szégyellt felállni és abbahagyni. Minden pénze elfogyott. Kölcsön kért kétszázat. Egy óra múlva ebből sem volt egyetlen vas sem. Felállt. Imbolygott. Erős volt a villanyfény. Vakí­totta. — Nekem mára elég — mondta. Hazaindult. Nem akart későig maradni, sietett. Már előre izgult, hogy Mag­di megint számon kéri. Hazudni meg nem akart. Tíz év alatt néhányszor hazudott neki, de jelenték­telen dolgokban. Azok meg­bocsáthatok. Magdi még nem feküdt le. Tizenegy óra volt. A gyerekek már aludtak. Amikorra benyitott az ajtón, teljesen ki is józano- dott. Bántotta a veszteség. Most mérte fel igazán: sok volt az a nyolcszáz forint. Kettővel tartozik. Majd megadja. Meg. Ez becsület­beli dolog. Hamar lefeküdtek. Korompai val kettőt for­dult a szoba, aztán elaludt. Reggel fáradtan ébredt. Sietni kellett, hogy el ne késsen a beváltéból. Elsőnek jómódú paraszt- ember jött három kocsi do­hánnyal. Korompai kiment a hídmérleghez, hogy átve­gye. Mielőtt még szemügy­re vehette volna a szállít­mányt, a paraszt az egyik szekér mögé hívta és meg­szólalt: — Tudja-e, hogy járt az egyszeri néma ember? Korompai nem értette a paraszt célzását, csak a raf- finált, csűr-csavaros be­szédre lett figyelmes. — Szóval úgy járt — mondta a paraszt —, hogy nem beszélt és ezért meg­telt a zsebe! Jóformán ki sem mond­ta a varázsigének szánt sza­vakat a gazda, ellenállha­tatlanul Korompai zsebébe nyomott valamit. A kis cso­mag égetett. Ordítani akart, le akarta gorombí- tani a parasztot, de meg­Az eredeti történet ne­gyedfél évszázaddal későb­bi színhelyén, Kecskemé­ten, a fővárosi díszbemuta­tóval egyszerre kezdték el játszani A beszélő köntös című filmet. A Városi Mo­zi, amely jónéhány hónap­ja már kiállítások, zenei és egyéb rendezvények tu­catjaival bizonyította, hogy a filmen kívüli népműve­lést is feladatának tekinti, s egyben korszerűen küzd a moziválság ellen: ezúttal is megérdemel minden di­cséretet. Az előcsarnokban a megyei könyvtártól ka­pott Mikszáth-kiadások fo­gadják a nézőt, a Katona József Múzeum üvegtárlói alatt a filmgyár magyar és török jelmezei, a falakon a megyei levéltár anya­gából okirat-fakszimilék a kecskeméti törökvilág éle­téből, illetve válogatás a film reklámozása céljából kiírt országos plakátpályá­zatra beérkezett 400 mű legjavából. (Mint a kultu­rális intézmények felsoro­lásából látszik, teljes volt köztük az oly gyakran hiá­nyolt együttműködés is.) A plakátpályázatról je­gyezzük még meg, hogy igen szép grafikai alkotá­sokkal vettek részt a mű­vészek, a két első díjast, Novák Henrik és Oláh György műveit már megis­merhették olvasóink sok­szorosított falragasz forr májában is. Idézzünk a levéltári do­szédült és nem jött a tor­kára hang. Zsebébe nyúlt. Első tapintásra érezte: pénzköteg. A dohányt átvette, mind első osztályú minősítést ka­pott. Délután, amikor hazafelé ment a hosszú vadgeszte­nyés fasorban szüntelenül az járt eszében, hogy lé­nyegében tolvaj lett. Először tépelődött, aztán felmentést keresett. „Csak én ne tegyem? Az igazga­tónak lehet? Minden em­bernek egy élete van ... Ha nem kell szegénynek lenni, akkor miért legyek az? Különben is? ...” Megrémült a gondolattól, amikor eszébe jutott, hogy a mai napon belépett a bű­nözők sorába. Ettől félt. Félt a szégyentől és a meg- alázottságtól. Arra gondolt, előveszi a pénzt és meg­gyújtja, s akkor ismét meg­tisztul. A Rézfácánhoz ért. Éle­tében egyszer volt ebben a kocsmában. Most ellen­állhatatlanul belépett az ajtón és a belső terem fe­lé indult. Kocsis, az adó­ügyi előadó ült az egyik asztalnál, előtte pohár. (Folytatjuk.) kumentumokból is: „In an­no 1596 midőn az harma­dik Ma.humet fényes Tö­rök Császár Constantiná- polyból nagy erővel és sok néppel kiindult volna ... az kecskeméti polgárokat elébe hívatván Alpárhoz, vittenek száz ökröt, 600 ju­hot, tizennégy szekér ké­nyért, melyet a Császár igen keszene, adván neki­ek háromszáz aranyat, csauzt is kémek vala pe­dig az Polgárok de az Császár nekiek nem ada, hanem egy köntöst adott vala, meghagyd, hogy ha valaki háborgatni akarná őket, az Köntöst mutatnák meg annak.. Ez a fejlegyzés az alap­ja Mikszáth ragyogó kisre­gényének. Mikszáth műve valósággal kiált a megfil­mesítés után, rövid, kerek- ded, mozgalmas történet Egyszer már megpróbál­koztak vele magyar filme­sek a felszabadulás előtt, de alaposan meghamisítot­ták, operett történetté ala­kították A beszélő kön­töst. A másodszori feldolgo­zást Fejér Tamás rendező vállalta. Bár ő hű akart maradni a mikszáthi alap- gondolathoz, a film ezúttal sem sikerült Nincs távla­ta, nincs levegője, rosszul sikerült és kissé erőltetett vidéki operettelőadáshoz hasonlít. Rosszul mozgatott és fegyelmezetlen a statisz­téria, rangon aluli szerep­re kárhoztatottak a kitűnő színészek. A Cinnát alakító Detre Anna, sokkal inkább kisvárosi úrilány, mint ci­gánylány, de hogy ő vol­na-e hibás ebben, el sem tudjuk dönteni, hiszen olyan színészek, mint Pá- ger Antal, Kállai Ferenc és mások feszengve cset- lenek-botlanak a rájuk erőltetett szerepekben. Talán az történt, ami máskor is megesett már, hogy egy remek író ragyo­gó mondataitól megfosztva a kalandos történet elvesz­tette minden báját és nép­meséi ihletését. Maradt a csupasz váz, a fordulatos, de képtelen és hihetetlen cselekmény. A történet csak eredetiben élvezhető, s bármiféle adaptálás re­ménytelen vállalkozás vol­na. Talán ez történt, talán az adaptáló nem tudott megbirkózni a feladat­tal... Hirtelenében nehéz volna eldönteni, s ennek a filmnek alapján nem is lehet. Nekünk, kecskemétiek­nek, megvalljuk, kiváltképp zokon esik ez a balsiker, hiszen többé-kevésbé még­is csak saját ügyünknek tekintettük A beszélő kön­töst.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom