Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-08 / 5. szám

1M9. Január 8. szerda 5. oldal TV-NOTESZ Sorozatok V al aha nélkülözhetet­len kelléke volt minden valamirevaló napilapnak a folytatásos regény (ez a di­vat csak most kezd nálunk újraéledni). A folytatásos regény a napilapnak, az ol­csó tömegújságnak köszön­heti létét. Az a feladata, hogy megtartsa az olvasó­kat, hogy az emberek nap­ról napra megvegyék a la­pot, mert felcsigázta érdek­lődésüket az, amit elolvas­tak, s várják a folytatást Nem tudom, a Televízió ezzel a szándékkal-e, vagy csupán néhány nagy siker nyomán, alaposan rákapott a sorozatokra. A tv eseté­ben ezek a folytatásos re­génynek felelnének meg. Ezen az újév utáni rövid héten egész sereg új soro­zat indult, s a régiekkel együtt egy napra több is jutott Pénteken a Molekuláris biológia és a péntek esti tv-játék, szombaton A vi­lág nagy vasútjai, a Húsz év legjobb filmjei és a Csa­ládi félkör, vasárnap a Tu­dományos tudakozó — ön­magunkról, az új Sebas­tian, a Magyarázom a me­chanizmust és a Klasszi­kusok tv-filmen. S itt még nem említettük a tavalyról örökölt, de közben befeje­ződött, Viharlovagot, a Del­tát, a Pedagógusok fóru­mát, s egyebeket Mindebből nem követ­kezik, hogy tiltakozom. A világ nagy vasútjait példá­ul szívesen nézem másod­szorra is. A legjobb magyar filmeknek rendkívül örü­lök. A klasszikus sorozat szintén díszére válik a té­vé műsorának. Olyan mű­vekkel ismerkedhet meg itt a legszélesebb közönség, amelyeket elolvasni ugyan módjában áll annak, aki különösen érdeklődik a drámairodalom iránt, de megelevenedve látni eze­ket a remekműveket csak nagyon keveseknek van szerencséjük. Nagyon becsü­letes, rangos művészi tel­jesítmény ez a nyugatnémet sorozat, érdemes volt meg­venni a Magyar Televízió­nak. Emlékezetem szerint most, Pirandello IV. Hen­rikjével fordult elő első íz­ben, hogy a sorozat folya­mán, a rendező nem ragaszkodott a színpadsze­rű, betűszerinti tolmácso­láshoz, de éppen a széles közönségre számítva ennek a meglehetősen bonyolult darabnak az esetében meg­bocsátható a színpad kitá­gítása, s érzésem szerint összhangban is áll az író eredeti szándékával: a va­lóság és az álomvilág üt­köztetésével. A művészi műsorból okvetlenül meg kell még említeni Bihari Klára Mi és ők című péntek esti tv- játékát. Három kis egyfel- vonásos, azon a laza szálon összefűzve, hogy mindhá­rom valamiképpen a fiata­lokról szól. Ha mást nem, a sorrendet erősen kifogá­solhatjuk. Az utolsó nem más, mint szokvány kaba­réjelenet. A középső annál fájdalmasabb, de nem túl­ságosan meggyőző történet egy eltévelyedett lányról, aki talán mégiscsak meg­tér. A Kék fény hangula­tát Idézi ez a kissé hosszú- ranyúlt történet, s legfel­jebb Bulla Elma ragyogó játéka kárpótolt bennün­ket az eltöltött időért. Az első történet viszont való­ban kitűnő. Pergő játék, remekbe szabott dialógusok, s hiteles kép a régi — s milyen gyűlöletesen, meg­alázóan, vérforralóan régi — gondolkodásmól és a mai fiatalok tisztultabb, őszintébb, emberibb vilá­gának ellentétéről. Jobb ér­zésekkel keltünk volna fel a képernyő elől, ha ezt látjuk utoljára. Ismeretterjesztő sorozatok. A Magyarázom a mechanizmust jókedvű tréfálkozás komoly dolgok­ról. Reméljük, hasznos tré­fálkozás. Annyi bizonyos, hogy aki érti a mechaniz­must, nagyon jól szórako­zik. Hogy aki nem érti, annak mennyire lehet így megmagyarázni — még ti­tok. Majd meglátjuk, ké­sőbb, a bonyolultabb kér­déseknél. Az eddigiekből az a gyanúm, hogy ehhez az előadás tempójának va­lamivel lassabbnak kellene lennie. Két tudományos ismeret- terjesztő sorozat is indult a héten. A Molekuláris bio­lógia érdekesnek és színvo­nalasnak ígérkezik. Sajnos, a Tudományos tudakozóról egyiket sem merném állí­tani. Odaülni a kamerák elé azzal az igénnyel, hogy 11 éves kisdiáktól a ve­gyészmérnökig mindenki­nek válaszolunk — kilátás­talan vállalkozás. Ráadásul még csak nem is körvona­lazzák a témát, legalább annyira, mint ahogyan a Tudósklub műsorában tet­ték. S még ráadásul: azzal tölteni az időt, hogy a 11 éves kisfiú kérdését értel- mezgetjük? Más kérdése­ket pedig egyszerűen „el- napolgattak” a résztvevők. Még az a szerencse, hogy a két gimnazista lány talp­raesettnek bizonyult, így volt min épülnünk. Előbb talán tisztázni kel­lene máskor, hogy kiknek szól a műsor. S még vala­mit: be lehetne mutatni a műsorvezetőt is. Végül két mondatot a Családi félkörről: túlságo­san is vegyesfelvágott, s erősen rendezetlen, amiért még Poór Klári is mente­getőzni kényszerült. Major Tamás jelenete volt benne a váratlan ajándék, s epéi­kül azt kellene mondanom, hogy legközelebb csak az nézze meg a Családi fél­kört, aki végképp nem tud mit csinálni az idejével. Mester László NAPKÖZBEN Nevelés Esténként autóbuszra várok, hogy hamarabb és főleg ké­nyelmesebben elérjem lakáso­mat a „város peremén”. Ez a várakozás úgy fél hat és hat óra között esedékes úgyszólván mindennap. Az általános isko­lák délutáni tanulói jönnek össze ilyenkor a megyei ta­nács épületének sarkánál álló autóbusz-várakozónál'. Pokoli, hogy mit művelnek itt ezek a hét-nyolc-kilenc éves gyere, kék. Belerohannak a felnőtt ember hasába, nem nézik, hosry férfi, nő, idős, fiatal, terhes asszony, nagymama. Semmit sem néznek. Rohannak egymást üldözve, elgáncsolva, majd a legdurvább szavak kí­séretében kívánnak egymásnak mindent. Először, az első Időkben föl. ébredt bennem a felnőtt, s ud­varias hangon megkértem az egyik lurkót, hogy ne üvöltöz­zön és maradjon nyugton. Rámnézett, feltolta homlokáról a kucsmát és ennyit mondott: — Ehhez semmi köze magá­nak .. . — s egy nagy lendü­lettel utána vágta a táskáját az éppen ott elszáguldő társá­nak. Indulatomban már majd­nem lekevertem egyet a szem­telen kis emberpalántának, de mellettem a felnőttek arcán elnéző mosolyt láttam: — Mi­lyen édesek, igaz? — A mo­solyon kívül eszembe jutott, hogy a pofon teljesen^ elavult és korszerűtlen nevelési esz­köz. Az említett buszmegálló előtt Igen forgalmas az úttest. A gyerekek mitsem törődnek az autókkal, fittyet hányva rájuk, ki-ki szaladnak a járdáról és a járművezetőket pánikba tart. va cikáznak a keramiton. A szép szó semmit sem használ. Verjük a gyerekeket? Nem, ez valóban nem volna helyes. De mit csináljunk akkor? Szó volt már róla néhány évvel ezelőtt, hogy tantárgyként be­vezetik az erkölcs- és illem­órákat. Mi van ezzel az elgon. dolással, mikor lesz ebből va­lami. Azt hiszem az ötlet na­gyon jó, de attól még a gye­rekek nem változnak meg. G. S. Szeretni a falut S zínes virágfüzér az út két oldalán, zöld­re festett, alacsony kerítés, fehérre meszelt téglasze­gély a tanácsháza előtti parkban ... Gondosság, szeretet, aprólékos törődés. Meglátszik az egész falun, hogy akik itt élnek, jól ér­zik magukat, s nem saj­nálják a fáradságot, hogy otthonossá, derűssé vará­zsoljál: környezetüket. Egyre több ilyen falut látni. A mai falu képéhez nem tartozik már hozzá a konda által felvert por, a kiégett árokpart, a lyukas nádtető és a málladozó va­kolat. Nyilvánvaló, hogy ez a változás összefüggésben van a falusi lakosság élet- színvonalának növekedésé­vel, igényeinek emelkedésé­vel, anyagi és kulturális színvonalának fokozódásá­val. De az összefüggés azért nem ennyire nyilvánvaló és közvetlen, mert gyakran éppen azokban a községek­ben tapasztal a látogató rendetlenséget, nemtörő­dömséget, ahol csupa jól gazdálkodó termelőszövet­kezet működik, ahol magas a tagság jövedelme. élűiről a házak való­ban nem hasonlíta­nak már 20 évvel koráb­bi önmagukhoz. Kicserél­ték lakóik a bútort, beve­zették a villanyt, háztartá­si gépek kímélik a háziasz- szonyt; gyökeresen megvál­tozott a paraszti életforma. Mindez a jólétről tanúsko­dik — ám kívül, a por­tán túl, mintha alig haladt volna előre a világ. Be Szaktárgyi versenyek ysStä, A Művelődésügyi Mi­nisztérium és a Magyar Úttörők Szövetsége — a társszervekkel közösen — az 1968—69-es oktatási év időszakára eső kiemelkedő történelmi jelentőségű év­fordulók: a KMP megala­kulása, a KIMSZ létrejöt­te és a Magyar Tanács- köztársaság kikiáltásának íélévszázados jubileuma alkalmából szaktárgyi ver­senyt hirdet az általános iskolai tanulók részére, kü­lönböző tantárgyakból. A szaktárgyi versenye­ken részt vehet a kiírás­nak megfelelő osztályba (5., 6., 7., 8.) járó vala­mennyi általános iskolai tanuló, az elégtelenek ki­vételével. A csapaton be­lüli versenyeket január 31« tiszteletére ig tartják, a járási, városi, kerületi döntőkre február 1. és 28, a megyei, megyei jogú városi, budapesti dön­tőkre március 1. és 31., az országos döntőkre pedig június 9 és 11 között kerül sor. A részletes tudniva­lók a Művelődésügyi Köz­löny legutóbbi számában találhatók. 97. A napon kutyák sütké­reztek. Szánjaik válogatott, kipróbált példányok voltak. Hét-tizenegy borzas eszki­mókutya került egy-egy fo­gatba. Az utolsó előkészületek folynak: tisztítják és ellen­őrzik a fegyvereket, betöl­tik őket, a málhákat kötö­zik, a lábbeliket vizsgál­ják, nincs-e valami rend- ellenessség rajtuk, nem akadályozzák-e majd a já­rást. Ilyen nagy úton na­gyon fontos a jó lábbeli. Óráról órára várják az in­dulási parancsot Két nő lép ki az egyik házból. Minden tekintet most feléjük irányul: kí­vülük nincs több nő ebben a távoli táborban. Épp úgy, mint a férfiak, ők is sport­nadrágot viselnek, amelyet begyürtek csizmájuk szárá­ba. Viharkabátiukat öv fogja össze, azon töltény­táska. övükben kés, vállu­kon Winchester. Füles szőr- mekucsma és meleg kesz­tyű egészíti ki menetfelsze­relésüket. Minden arra vall, hogy a két nő is tá­voli útra készük Most odamennek a lo­vakhoz, hozzáértően fel- szerszámozzák és felnyer­gelik a harapós jakut póni- kat. A lovak ki-kirúgnak, ágaskodnak. — Nyughass! — kiált rá az egyik nő és könnyedén nyeregbe szökken. A másik követi példáját. — Hová mennek ezek? — Betörik a lovakat. Bá­tor nők! Tudod, kik ezek? Uszkovék. Makacs embe­rek! Tegnap összezördültek Sveccel. A főnök itt akarta tartani őket, mondván, hogy veszélyes tovább men­niük holmi banditák csa­varognak a tajgában! Na és?! Hallani sem akartak arról, hogy itt maradjanak. Ügy látszik, sokszor jártak már a tajgában, ismerik a cipekedést és a nyerget. Egyszóval tajgalakók, mint mi! Azon a napon Andrej Cvecnél, a mentő-expedíció főnökénél megbeszélést tar­tottak az osztagvezetők. Nyolc férfi hajolt a térkép fölé. Ezen egy fekete pont látszott: a nyolcas telep. Ettől a ponttól indultak ki a ceruzanyilak a fehér folt közepe felé. — Ismerkedjenek meg az útvonalakkal — mondta Svec az embereknek. — Mind a hat osztag párhu­zamos útvonalon halad az ismeretlen körzet központ­ja felé és naponta húsz-hu­szonöt kilométert tesz meg. Egyik osztag a másiktól tíz-húsz kilométernyire lesz. így aztán száz kilo­méter széles területet fé­sülünk át. Az osztagok kö­zött két repülőgép tartja az összeköttetést. Ha vala­mi érdekeset fedeznek fel — magát Uszkov csoportját vagy a nyomait — azonnal ielzik a repülőgépeknek két tűzrakással. A többi osztag­nak is szól a kettős tűz és azonnal indulniuk kell se­gíteni ... Szidorenko őrnagy köz­beszólt: — Meg kell beszélnünk a jelt, ha felfedezik azokat a... — Igen... Ha rábukkan­nak azokra, akikről már beszéltünk, az utasításnak megfelelően cselekedjenek: letartóztatni és erős fede­zet mellett bekísérni a te­lepre. Ellenállás esetén jo­gunk van védekezni. Ha ilyesmire sor kerül, azon­nal jelt adni a repülőgép­nek hármas tűzzel. Ami­kor megteszünk két-háram- száz kilométert, újra ösz- szejövünk és megbeszéljük a helyzetet. A gyülekezés helyét a repülőgépek fog­ják jelezni. Zászlókat dob­nak majd le. A további intézkedéseket a körülmé­nyektől függően tesszük meg. Valószínűleg, ismét széjjel kell oszolnunk. Még valamit a gyülekezés he­lyéről. Legutóbb a repülő­gépek a hágón túl felfe­deztek egy érdekes völgyet egy folyóval, amelynek vi­ze nem fagy be. A víz el­tűnik egy nagyon keskeny szakadékban vagy a föld alá távozik. Éz a völgy ér­dekel bennünket elsősor­ban. Uszkov említést tett róla a jelentésben. — Mikor indulunk? — kérdezte valaki. — Holnap reggel. A ne­gyedik osztaghoz, . amely egyenesen északnak tart, csatlakoznak Uszkovék és Szidorenko őrnagy. A re­pülőgépek a harmadik na­pon kezdik meg őrjáratu­kat. Számuk: 06032 és 05640. Ne felejtsék el. A nap még messze a lá­tóhatár mögött pihent, még csillagos ég borult a fagyott földre, de a telepen már megkezdődött a nyüzsgés. Csikorogtak a szánok. Szű­költek a türelmetlenségtől remegő kutyák. A lovukat nyergelő felderítők suttog­va beszélgettek, mintha fél­tek volna megtörni az éj­szakai csendet. Lámpák vil­lantak a sötétben, halk pa­rancsszavak pattogtak. De aztán hirtelen elcsendese­dett minden. Elsőnek a si- talpas, köpenyes jakutok indultak el némán, mint a kisértetek és keresztülvág­tak a hóborította folyón. Aztán meglódultak a ku­tyafogatok. Felhangzott a hajtők jellegzetes „hoh- hoh-hoh!” nógatása és az emberek, szarvasok kutyák és málhás lovak hosszú fe­kete sora beleveszett az er­dőbe és ott, mint egy ha­talmas legyező hat ágra szakadt (Folytatjuk) Befeléfordulás, zárkózott­ság? Nem pontos a kife­jezés, hiszen a magas jöve­delem a közösből szárma­zik. Mindennapi munkájá­ban szüntelenül a közösség kereteiben mozog a pa­rasztember, s ennek követ­keztében érdeklődése sem korlátozódik önmagára, családjára, földecskéjére, mint az előtt, egyéni korá­ban. Tágabb a világa, de sok szempontból még min­dig meglehetősen egyolda­lú. Ezekben az elhanyagolt de gazdag községekben egyszerűen arról van szó, hogy az emberek nehezen mozdíthatók meg olyan ügyekben, amelyeknek nem látják közvetlen hasznát Cokat dolgoznak a kö­^ zösben, hiszen ma már tudják, hogy önma­gukért teszik, de valaho­gyan éppen azért, mert megszokták, hogy a munka a jövedelem forrása, nehe­zen mozdulnak akkor, ami­kor nem a pénzben is ki­fejezhető értékekről van szó, hanem olyanokról, mint a környezet szépsége, kulturáltsága. Hiába hívják őket társadalmi munkára, nehezen mozdulnak. Példákat sorolhatnék bő­ven, de nenj a címzettek érzékenységét akarom bán­tani, hanem meggyőzni szeretnék. Elismerem, hogy az iménti okfejtésben sok a bizonytalansági tényező. Bi­zonyára nem lehet kizáró­lag az anyagiasságból leve­zetni azt ha egy falu el­hanyagolt. Talán más oka is van. Gyenge és fantázi­átlan például a helyi veze­tés, valami nyomja a köz hangulatát — ki tudná fel­sorolni az összes okokat? Sokan töprengenek erről mostanában, mióta javul­nak a gazdálkodás eredmé­nyei, egy-két kivételtől el­tekintve nincs többé mér­leghiány, s az új gazdasági mechanizmus viszonyai kö­zött önállóbbak a termelő- szövetkezetek. Községben, járásnál egyaránt szó esik ezekről a kérdésekről. Az egyik helyen diadallal em­legetik, milyen lelkes a la­kosság, másutt pedig fej­csóválva, s tanácstalanul mondogatják: nincs mit tenni, hiába minden, nem mozdul senki... Az emberek gondolkodá­sának átalakítása hosszú és nehéz feladat. De csak tü­relmesen lehet hozzáfogni. Abban, hogy az emberek szükségét érezzék környe­zetük megszépítésének, kul­turáltabbá tételének, nagy szerepe van a szülőhely, lakóhely szeretetének. S itt a termelőszövetkezet és a község vezetői, a pedagó­gusok és minden lelkes lo­kálpatrióta sokat tehet. A nevelést leginkább az is­kolásokon, a gyerekeken le­het kezdeni, ők különösen fogékonyak minden nemes és szép iránt és velük együtt lelkesednek majd mind többen a szülök is, végül az egész falu lakos­sága. IJa elérik a helyi ve­* * zetők, hogy az em­berek büszkék az eredmé­nyekre, arra, amiben töb­bet, jobbat produkáltak, mint mások, ha megismerik múltjukat és egyetértenek a község jövőjét illető célkitűzésekkel, akkor sze­retni is fogják falujukat. S akkor törődnek is vele, a fáradságot sem sajnálják, hogy szebb, kellemesebb, otthonosabb legyen. M. I* toltOJ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom