Petőfi Népe, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-17 / 13. szám

1968. január 17, szerda S. oldal Halasi korkép Iskola, könyvtár, színház, kultúrotthon Valahány megyei értekez­let, Kiskunhalas oktatás­ügyéről, kulturális életéről mindig elismerően beszél­nek. A kiskunhalasiak arca viszont többnyire elborul, és panaszosan emlegetik: sokkal többre is képesek lennének, ha a tárgyi felté­telek nem gátolnák őket. Mert mi tagadás: a szelle­mi élet követelményei túl­nőtték az intézmények fa­lait. Ezért kerestük meg Kis­kunhalas négy kulturális vezetőjét: Várható-e válto­zás az új esztendőben? Fekete Kálmánná, a vá­rosi tanács művelődésügyi osztályának vezetője: — Az iskolafronton, ha nem is lesz még változás az idén, már konkrét ígére­tet kaptunk, s ami legfon­tosabb, a szükséges összeget is a város rendelkezésére bocsátották. Hat és fél mil­lió forintos beruházásból épül fel 1970-re az új álta­lános iskola. Iskoláink je­lenleg zsúfoltak, és így nem tudjuk folytatni a tanyai iskolák körzetesítését. Az idén csak a kispirtói gye­rekeket sikerült behozni a városba. Az új iskola nyolc tantermes lesz, sőt szükség esetén tovább bővíthető. Reméljük, hogy az építők­kel nem lesznek gondjaink, és mihamarabb szakrend­szerű oktatást kaphatnak a halasi tanyák 'gyerekéi. Martonossi Pál könyvtár- igazgató: — Mint a Petőfi Népe már többször is hírül adta, nálunk épül az ország leg­korszerűbb járási könyvtá­ra, üvegfallal, 60 személyes előadóteremmel, örömmel közölhetem, hogy a kivite­lező vállalat a hideg elle­nére jól halad. Jelenleg a különleges, meleg műanyag- padló lerakását végzik. Ha semmi nem jön közbe, augusztus-szeptemberre át­költözhetünk. Szeretném, ha a költözés csak részleges lenne, és jelenlegi épüle­tünkben gyermekkönyvtárat létesíthetnénk. Rácz János népművelési felügyelő: — Rági panasza a hala­siaknak, hogy nincs megfe­lelő színházterem. A mozi épületét, ami eredetileg is színháznak épült, jó néhány éve kiszemeltük már heten­ként egy előadásra. Tavaly 250 ezer forintot költött a városi tanács az átalakítás­ra, a megyei tanácstól ka­pott 30 ezer forinton szép, gyöngyszürke körfüggönyt vásároltunk a vetítővászon elé. Azt reméltük, hogy a tavasszal lesz színházunk. Sajnos, most derült ki, hogy a kémény nem bírja az új kályhák terhelését, három öltözőnek a hét közül pedig nincs kéménye. így a mun­kálatok még elhúzódnak egy darabig. Végleges idő­pontot nem merek monda­ni. Mindenesetre a KISZ január 18-án már itt ren­dezi a „Ki mit tud?” vá­rosi döntőit^ és bizonyára nem sok választ már el bennünket a színházi pre­miertől sem. H. Béres Erzsébet, a Gő­zön István Művelődési Ház igazgatónője: — Soha olyan szilvesz­tert, mint a tavalyi! Min­den jegyünk elkelt az óévet búcsúztató rendezvényünk re, és december 30-án de­rült ki, hogy életveszélyes az , épület. Csaknem egyévi aggodalom után új otthont kaptunk a volt BM-klub épületében, itt köszöntöttük az új évet. Kisebb ez a ház, de otthonosabb. Nemhogy csökkent volna, szaporodott a látogatóink száma. Egy remek kamara-színházter­münk, négy klubszobánk van. Az értékesítő szövet­kezet reprezentatív presszó­ja nemrég nyílt meg, az újonnan alakult irodalmi­művészeti klub itt tartja összejöveteleit. Valamennyi szakköri tanfolyam, művé­szeti csoport zavartalanul működik, csupán néhány nyelvtanfolyamot helyez­tünk át a belsővárosi isko­lába. Természetesen tovább folytatjuk a külterületi nép­művelést is, tavaly 41 al­kalommal adtunk komplex műsort a járás tariyaköz- pontjain. A télen is szere­peltünk már Zsanán, Tom­pán, Rekettyén... Az új otthonban csupán raktáro­zásra nincs helyünk. De se­baj, csakhogy a válságot átvészeltük! Sz. J. Négy új tanterem Mélykúton Tavasszal kezdik el a mélykúti általános iskola négy új tantermének és a hozzá kapcsolt szertárnak az építését. Az új tanter­mek átadása után jelentő­sen enyhül ugyan a zsú­foltság a mélykúti iskolá­ban, de még mindig szük­ség lesz a két műszakos tanításra. Az új iskolarész községi beruházással és ál­lami hozzájárulással épül. TELJESÜLT AZ ALOM Többször írtunk már a Helvéciafeketeerdei ta­nyai iskola 30 tagú vonós zenekaráról, öt esztendő­vel ezelőtt Garai Zoltán, az iskola tanára elhatározta, hogy zenekart alakít a ta­nyai gyerekekkel. A tanár és a szülök erőfeszítése nyo­mán az elhatározásból va­lóság lett. A lelkes zenekar az évek során egyre-másra aratta sikereit a megyé­ben. A szükséges hangsze­reket a szülők vásárolták meg. Nagyon nagy szüksége lett volna azonban az isko­lának egy zongorára. Szor­galmasan takarékoskodtak ugyan, de az összegyűlt pénz mindig másra kellett, így a zongora csak álom ma­radt. Egészen a legutóbbi ideig. A megyei tanács művelő­désügyi osztálya ugyanis, ismerve a feketeerdei gyer­mekzenekar sorozatos si­kereit és a zongora utáni vágyukat, segítségükre sie­tett: egy 20 ezer forintos pianinót ajándékozott ne­kik. Nagy tehát az öröm a kis tanyai iskolában. Ké­pünkön: Garai Zoltán ta­nár, a zenekar vezetője ki­próbálja az új hangszert. B. J. A változó társadalom és világ megértésére aeVeljUrtlz A gimnáziumi világnézeti oktatásról A VILÁGNÉZETI neve­lés, s általáöan az egész nevelés a társadalmi élet, a társadalmi tudat szerves és fontos része; éppen ezért a világnézeti nevelésnek az iskolában nemcsak bizo­nyos ismeretanyag tanítá­sában kell kifejezésre jut­nia, hanem a nevelés egé­szében, annak stílusában és módszereiben, a pedagó­gus minden gesztusában. Ehhez viszont elméleti megalapozottságra, elvi­módszertani tudatosságra van szükség. A világnézeti ismeretek, tehát a termé­szet és a társadalom egé­szére, legfontosabb törvé­nyeire vonatkozó, logikai rendszert alkotó nézetek kialakítása e nélkül nem képzelhető el. Fontos határkő közokta­tásunkban az új tantárgy: a Világnézetünk alapjai ok­tatása. Ez — egyelőre kí­sérleti jelleggel — az 1965 —1966-os tanév óta folyik, nyolc gimnázium 15 osztá­lyában. A kísérlet elsősor­ban a tantervi anyag tanít­hatóságának kipróbálására, az új tantárgy módszerta­nának kidolgozására irá­nyul. A nagyobb arányú bevezetés első éve az 1968 —1969-es tanév; a tanterv­be való végleges és általá­nos beiktatás éve 1972. Bár a Világnézetünk alapjait csak a gimnáziumok IV. osztályában fogják tanítani, oktatása az egész világné­zeti nevelés szempontjából nagy jelentőségű. A tárgy tanításának ugyanis az a feladata, hogy az általános és középiskolában folyó ne­velőmunka eredményeit összefoglalva, s azokat to­vábbfejlesztve tegye képes­sé a tanulókat a tájékozó­dásra korunk fő világné­zeti, politikai és gazdasági kérdéseiben. így a Világ­nézetünk alapjainak taní­tása az alsóbb osztályokban folyó világnézeti nevelés céljainak, módszereinek tu- datosabbá válását is előse­gíti majd. A KŰLÖNFÖTiÖ tudomá­nyos és publicisztikai fó­rumokon jelenleg folyó vi­ták között is van jó néhány, amely összefügg a világ­nézeti neveléssel, s elmé­lyültebbé, tudományosabbá teheti azt. Ilyen például a szocialista hazafiságról fo­lyó vita, amelynek eredmé­nyei nyilván az egész ha­zafias nevelésre, s különö­sen a történelemtanításra lesznek nagy hatással. A világnézeti nevelés, a tu­datformálás fontosságára és néhány aktuális problémá­ra hívta fel a figyelmet az a vita is, amely az új gaz­dasági mechanmizmus tu­dati, erkölcsi következmé­nyeiről folyt a közelmúlt­ban a Népszabadság hasáb­jain. Mint ismeretes, e vita egyik végkövetkeztetése az volt, hogy a világnézeti ne­velés legfontosabb feladata: a változó társadalom és a változó világ megértésére képes, tehát a valóság felé „nyitott”, fejlődőképes tár­sadalmi tudat kialakítása. Az iskolákban folyó világ­nézeti nevelés sem állhat jelszavak és tételek vala­miféle „kis-katekizmusá- nak” bemagoltatásából, ha­nem elsősorban a világ je­lenségeinek megértése, s az azok alakításában való rész­vétel iránti igény kialakí­tását kell szolgálnia; AZ ISKOLAI világnézeti nevelés tehát közérdekű kérdés, amely szoros össze­függésben van a társadal­mi tudat alakításával, fej­lesztésével, az országos po­litikai célkitűzésekkel, a szocializmus építésével. A pedagógus munkájának ez az oldala fejezi ki legszem­betűnőbben, hogy az új pe­dagógia legfontosabb fel­adata: a nevelői tevékeny­ség és az egész társadalom sízocialista megszervezésé­nek összekapcsolása. S az így értelmezett világnézeti nevelés nem jelent — nem jelenthet — külön köteles­ség-többletet a pedagógus számára, hiszen végső so­ron ez ad nevelői munká­jának célt, értelmet. G. F. 13. „Nono!” Nem megőrülni, Harrincourt! Szedd össze magad! Mi történhetett itt? Hollá! Hiszen ezt a bajonettot ő dobta be az ablaküvegen át. amikor a riadóautó szirénája szólt. Tehát? Tehát mialatt a folyosón bolyongott, és megtalálta a hátsó kaput, azalatt valaki beugrott a kertből, az ő bajonettjét magához vette, felrohant ide, megölte ezt az embert, és ... És? ,, , Egy ugrással kint termett, és rohant le a lépcsőn. Lehet, hogy a gyilkos még a házban van... Meggyújtotta a hallban a villanyt. Mozdulatlan, poros bútorok, némaság, a saját lépteinek vissz­hangja, és a szikkadt parkett recsegése. Azután távolról finoman egy női hang dúdolását hallotta ... Dermedten állt. Mégis... lehet, hogy vannak kísértetek? ... Ostobaság! . Fülelt. Valahol nagyon halkan, egy no dúdolt. „Ha ő tudta volna ...” És bölcsődalszerűen, dúdolásban folytatódott a dal, szöveg nélkül... Ment a hang irányába. Fél a falépcsőn..: A nyitott ajtón át látta a padlón fekvő mozdulat­lan testet. Tovább sietett. Világosan hallotta, hogy abban a szobában dúdol­nak, amely szomszédos a gyilkosság színhelyével. Odaszorította a fülét az ajtóhoz. Kétségtelen volt, hogy bent valaki finoman dúdol. Egy őrült nő van ott bent, vagy mi a csoda? Nono! Nono, Harrincourt. Mi ez az érzés a gégéd körül? Bent dúdolnak. Ez biztos. És te itt kint állsz, kissé hűvös és nyirkos kézzel. Benyitni, közlegény. Benyit­ni, a mindenségit, mert kiköttetem, maga úri csirke­fogó! Abban a pillanatban a szobában néma csend lett. Ott halt el az utolsó énekakkord a füle hallatára, mellette. És a szoba üres volt! A szoba, ahol abban a pillanatban, mikor ő fogta a kilincset, még énekelt valaki, most üres volt, a padlót belepte vastagon a por, és egyetlen lábnyom sem látszott rajta. De hát ki énekelt? Nem fontos. Nem kutatjuk. Ezt hagyjuk. Mi köze neki-hozzá? Kiment, becsukta az ajtót. Magához kell venni a bajonettjét, hogy ne maradjon bűnjel, és gyerünk. „Ha ő tudta volna...” A szobában ismét dúdolt a nő. Mi?! Nahát, a mindenségit, ezt majd én... Mint a vil­lám nyitott be. És ahogy benyitott, az utolsó hangot még tisztán hallotta, de a szobában nem volt senki, a dal sem hallatszott. Hátrafordult. A hatalmas, kivilágított hallban min­den néma és mozdulatlan Volt. Becsukta az ajtót, és a korlátnak dőlt. Egy tengerészakadémiát járt ember idegei nem mondííatják fel oly könnyen a szolgála­tot. És különben is. „Ha ő tudta volna.." Újra felcsendült a dal a szobában. Karba tett kézzel fixírozta a csukott ajtót. „Té­vedsz, te ajtó, ha azt hiszed, hogy én ki foglak nyit­ni. Kísértetekben nem hiszek. Az egész dolgot nem értem, és megállapítom, hogy a mellkasom bal olda­lán bizonyos nyomás észlelhető.” Visszament abba a szobába, ahol a meggyilkolt fe­küdt. A dúdolás most már állandóan hallatszott. Egy kis, félig nyitott tapétaajtó mögött halk csobo­gást hallott. Benyitott. Fürdőszoba volt. A csapból folyt a víz, és már túlömlött a kádon. Gyorsan el­zárta, azután körülnézett. A tükör előtti üveglapon borotvaecset és zsilett. Nemrég használhatták, mert a szappan még nedves volt... A kisasztalon apróbb tárgyak, óra, zsebkendő, töltőtoll... „Na, köszönöm. Most. innen elmegyünk szépen. Ez­zel torkig vagyok.” Kilépett a fürdőszobából. Egy hadnagy toppan eléje díszegyenruhában, ösz- szecsapja a bokáját, és tiszteleg: — Alázatosan jelentem: fél tizenkettő. Lábainál a halott. A másik szobában dúdolnak. Es itt egy hadnagy jelenti a közlegénynek, hogy fél ti­zenkettő van. ösztönösen érezte, hogy itt valami homály van, és ha ezt eloszlatja, abból baj lesz. Kissé megköszörülte a torkát. — Csakugyan, már fél tizenkettő volna? — Pontosan, őrnagy úr. Szeretett volna megfordulni, mert az az érzése volt, hogy a háta mögött egy őrnagy áll. De minden ideg­szálát megfeszítve igyekezett közömbös és nyugodt maradni. — Igen. igen... — mondta, és ismét meg kellet: köszörülnie a torkát. (Folytatjuk.}

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom