Petőfi Népe, 1966. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-30 / 307. szám
1968. december 30. péntek S. oldal | Hol tart a szakszervezeti könyvtármozgalom „Lássátok feleim" ^()eté (i-Uiállítíu fa emlékest A kiskunfélegyházi járási könyvtár és a járási TIT-szer- vezet rendezésében december 30-án este 6 órakor nyílik meg a járási könyvtár olvasótermében a Petőfi-emlékkiállítás. Ez alkalommal a költő születésnapjára emlékező ünnepséget is tartanak. Az emlékesten dr. Mezősi Károly, a Pest megyei múzeum igazgatója mond ünnepi beszédet. Surányi Ibolya előadóművésznő Petőfi-verseket tolmácsol. Az est kerekben bemutatják Kovács Ferenc szobrászművész díjnyertes Petőfi-szobrát, amelyet a közeljövőben Kiskunfélegyházán állítanák fel. Varai Gábor Kecskeméten Rövid karácsonyi-újévi szünet után folytatódnak az előadások a kecskeméti irodalmi szabadegyetemen. Január 13-án, pénteken Pándi Pál, József At- tila-díjas irodalomkritikus Ga- rai Gábor Kossuth-díjas költő életművét ismerteti. A Tűztánc-antológiában feltűnt kommunista költő, Garai Gábor személyesen is részt vesz az irodalmi esten. Költeményeit Keres Emil Kossuth-díjas és Szentpál Mónika tolmácsolja. Pályázati felhívás Az első magyar egyetem alapításának 600. évfordulója alkalmából irodalmi, képző- és zeneművészeti pályázatot hirdet Pécs város és Baranya megye Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. A pályázat nyilvános, azon bárki részt vehet egész estét betöltő drámai művel, továbbá olajfestménnyel vagy nagyobb terjedelmű kórusművel, oratóriummal. A művek kulturális életünk szocialista fejlődésével, mai eredményeivel, vagy az első magyar egyetem történetével foglal* kozzanak. A pályadijak három kategóriájában a legjobb irodalmi altatásokat 20 000, 15 000 és 8000 forinttal, a képzőművészeti műveket 10 000, «000 és 5000 forinttal, míg a zeneművészeti kompozíciókat 20 000, 15 000 és X000 forinttal jutalmazzák. Egy pályázó több művet is beküldhet. A pályaműveket jeligével — zárt borítékban közölt névvel és pontos (lakcímmel — ellátva 1967. július 1-ig kell beküldeni a Pedagógusok Szak- szervezete, Pécsi Nevelők Háza, Pécs, István tér 6. címre. 1967. augusztus 20-án hirdetik ki az eredményt. Felvilágosítást a Pécsi Városi Tanács Művelődésügyi Osztálya ad. (MTI) Pár napja csak, hogy szerény megemlékezésekkel ünnepeltük az első magyar munkáskönyvtár alapításának százéves jubileumát ösztönzés volt ez arra, hogy megnézzük, hol tartanak ma a fejlődésben a munkáskönyvtárak, azaz ma már: szakszervezeti könyvtárak. Megyénkben mintegy százezer szervezett dolgozó él. Ennek a százezer dolgozónak szakszervezeti és vállalati könyvtárakban összesen 106 ezer kötet könyv áll rendelkezésére. Természetesen ebben a számban nincsenek benne a vállalati műszaki könyvtárak, amelyeknek kezelése és fejlesztése a vállalatok gondját képezi. Hogy oszlik meg ez a hatalmas mennyiségű könyv? A Kecskeméten működő központi szákszervezeti könyvtárnak 21 és fél ezer kötetből áll a könyvtárállománya, körzeti könyvtárakban szerte a megyében 20 ezer kötet található, míg a letéti könyvtárak 36 ezer kötetet kezelnek Az önálló (vállalati) könyvtárak 30 ezer kötet fölött rendelkeznek Megyénkben 151 szakszervezeti könyvtár működik, amelyben mintegy 200 könyvtáros végez — nem mindenütt kielégítő körülmények között — áldozatos társadalmi munkát. Az üzemi, vállalati könyvtárak ugyanis még nem egyformán kapják meg azt a megbecsülést a vállalatok vezetői részéről, ami őket megilletné. És ez — természetesen — befolyásolja a könyvtárak eredményeit. Vegyük azonban először a j ó példákat. Talán a legjobbak között lehetne említeni a Bajai Finomposztó Gyár könyvtárát, ahol 400 beiratkozott olvasót szolgál ki két könyvtáros kulturált, megfelelő helyiségben. A Kiskunfélegyházi Cipőgyárról ugyanezt tudjuk elmondani. Nemkülönben a Ganz Villamossági Gyár is nagyszerűen működő könyvtárat mondhat magáénak. Ezekben az üzemekben a vállalatvezetés tudja, mivel tartozik a dolgozók művelődésének: megfelelő helyiségről gondoskodtak ési szakképzett kádereket állítottak a könyvtárak élére. Ám ez nem mindenütt van így. A kecsekeméti AKÖV 1720 dolgozójából például csak 28 a beiratkozott olvasó. Vajon nem arról árulkodik-e ez a szám, hogy a gazdasági vezetésnek nem szívügye a szakszervezeti könyvtár támogatása? A nagy munkáslétszámmal dolgozó Kecskeméti Konzervgyárban csak 169 olvasót tartanak nyilván, ez a szám aránytalanul kevés. A megyei kórház olvasóinak aránya az összes kórházak között legrosszabb. Ugyanezt mondhatjuk el a Bajai Vízügyi Igazgatóság könyvtáráról: 800 dolgoz» közül csak 25 beiratkozott olvasó. Megyénk országos átlagban eléggé hátul van az üzemi könyvtáraik tekintetében: a százezer szervezett dolgozóhoz képest csak 12 százalék a beiratkozott olvasó. A harmadik ötéves tervben ezt a számot 25-re kell fejleszteni. Ehhez mind a szakszervezeti aktívák munkájának javítása, mind a vállalatok vezetőinek megértőbb, tudatosabb támogatása szükséges. Egy félreeső folyosón elhelyezett könyvtárba ugyanis aligha szoknak be az olvasók, míg az ízlésesen berendezett helyiségbe szívesen lépnek be, mert azt otthonuknak érzik. Nem hiábavaló tehát a könyvtárak érdekében hozott áldozat a vállalatvezetők részéről. A következő Ötéves tervben a szakszervezeti könyvtárak elé nagy célt tűzött a SZOT: a szervezett dolgozók negyedrészét' kell könyvtári olvasóvá tenni. Ebben a munkában komoly segítséget jelent a szocialista brigádmozgalom, valamint a megyei könyvtárral való hasznos együttműködés, ami eddig is nagyban elősegítette az eredmények születését. D T ' Még nincs egy éve, hogy a frissen diplomázott operatőrrendezőt terveiről faggattam. Fazekas Lajos akkor elmondott egy történetet valakiről. akit kitalált és Mcsft önmagáról mintázott. Egy fiúról, aki felnőtt lesz és megtalálja a helyét. A történet folytatása? Az elképzelésből valóság lett, film. Címe: Lássátok feleim. írója és rendezője egyszemélyben Fazekas Lajos. — Két évig írtam a történetet, vagyis mindazt igyekeztem papírra vetni, ami velem történt, a korosztályommal történhetett 27 év alatt. önéletrajzi film lesz? — Az is. Főhősöm velem egykorú és mindenáron költő szeretne lenni. Saját emlékeim alapján építettem fel előéletét, gyerekkorát, majd a jelenét. A film 3 nagy fejezetből tevődik össze. Az első a gyerekkor, a szülői környezet ábrázolása. Második rész a jelen, ennek legfontosabb jelenetei egy villányi szüret köré csoportosulnak. A harmadik részben Misi, a költőjelölt átesik egy nagy megrázkódásom és dolgozni a névjegyét Dobra! Imre joghallgató, alázatosan jelentkezem. Alázatosan kérek engedélyt nótára. Érti? De ordítsa, mert kiveszem a szívét, édes joghallgató bajtárs! Futás! ... Szóval alapos tortúrán ment át az újonc már az első nap. Gondolom, ha megúszta a háborút, és ma olvas a névjegyek „másodvirágzásáról”, kirázza egy kicsit a hideg. Egyébként ártatlan jószág az a kis karton. Semmi arisztokratikus nincs abban, ha ünneples helyzetekben, kellemes ismerkedés alkalmával, egy névjegyet is ad az ember emlékeztetőnek, hiszen bemutatkozáskor úgyse értik egymás nevét az emberek. Lehet rá üdvözlő sorokat róni, rövid, gyors üzenetet. Csak arra ügyeljen a névjegytulajdonos, hogy ne rangjának, társadalmi helyzetének fitogta- tására használja. Mint valami XX. századi „kutyabőrt”. Űjoncbevonuláskor egyébként ma sem javasoljuk névjegy felmutatását — katonás jelentkezés helyett Tóth István kezd, mert szükségét érzi. Helyet keres és talál magának a világban, az emberek között. Misi sorsával fiatal, tehetséges színész: Huszty Péter azonosul a filmben. A többi szereplő: Dőry Virág, Almási Éva és egy sereg „hazai” csengésű név — Fekete Tibor, Major Pál, Piróth Gyula, Schwetz András és Jánaky Sándor, min* Gazsi bácsi, a szőlőcsősz. — Nemcsak azért esett választásom a kecskeméti színház művészeire, mert magam is Kecskemétről származom. Elsősorban azért, mert meggyőződésem, hogy nagyon jó színészek. Aztán, hiszen már egyszer említettem, erősíteni és nem oldozni akarom a szálakat* melyek a vidékhez kötnek. Vonzalmam a vidékhez, elsősorban Kecskeméthez változatlanul erős és ennek szeretnék hangot adni első játékfilmemben is. Mi a film alapgondolata? — Hogy az embernek a dolgait végig kell csinálni. Ezt csak akkor lehet, ha az ember valahová tartozik. Itt felvetődik a felelősség kérdése. Tűi kényelmes álláspontnak tartom* hogy mindenekfölött a társadalom felelős az ifjúságért. Hiszem és vallom, hogy mi, fiatalok ugyanolyan mértékben felelősek vagyunk a társadalomért Erre szeretnék bizonyítékot adni hősöm sorsában. Misi minden megrázkódtatásom átesik, ami csak érhet egy vele egykorú fiatalt, és végiggondolja önmagát. Felismeri, hogy különcködése, önként választott magánya csak póz, hiszen as ember nem egyedüllétre született Senki nem fogalmazza meg, mégis mindenki tudja, hogy Misiből költő lesz. Itt ér véget a film, amely önmagában vallomás arról, hogy az erős szándékból, igenis lehet megvalósulás. Vadas Zsuzsa Újabb két ÁB-újszülött Az Állami Biztosító már a 12. és a 13. bébijét várja. A biztosító ugyanis az 1967. év első budapesti és vidéki újszülöttét is 20 000—20 000 forintos élet- biztosítási kötvénnyel ajándékozza meg. Az elsőséget az Egészségügyi Minisztérium adatai alapján döntik el. Ameny- nyiben a véletlen úgy hozza, hogy azonos időpontban több gyerek születik, sorsolással állapítják meg, ki lesz a szerencsés. A 20 000 forintot 18 éves korukban vehetik fel az ÁB „gyerekei”. (MTI) Névjegy Olvasom, hogy megkezdődött a névjegy „másodvirágzása”. Minthogy nem tudom, mikor virágzott először, a múltról csak annyit szólhatok, amennyit hiányzó gyerekszobám mellett a névjegy funkciójáról megismertem. Jobbára könyvekből, filmekről. Akkoriban így értesült arról az átlagember is, hogy lehet névjegyet cserélni, amikor úriemberek összeismerkednek. De akkor is, ha ugyanezek az úriemberek párbajra hívják ki egymást. Keresett a névjegytulajdonos valakit, de az nem volt odahaza. Mit tehetett? Elővette bőrtárcáját, belenyúlt, kivett belőle egy névjegyet, és otthagyta maga helyett. Ez utóbbi szokást a pórnép „eszmeileg” úgy vette át, hogy ha valaki nem illőt csinált, arra azt mondta: „Na, ez is szépen otthagyta a névjegyét.” Lehetett névjegyet dugni az elegáns virágkosárba, melyet a primadonnának küldött az arszlán. Bizonyára máshová is lehetett dugni. de a nép egyszerű gyermeke legfőbbként erről álmodott: Vajha, megcsókolja-e valaha Zsizsi Cini szubrett az én névjegyemet is úgy, mint Dölyífy Gidáét, a dzsentry fiúét? Aztán ha mégis elvergődött egyetemre a pórfiú, inkább koplalt egy hétig, meg nem járt villamoson, csak hogy összespóroljon annyi pénzt, amennyiből mondjuk 200 darab névjegyet nyomathatott magának. Különösen a jogi fakultás diákjai epeked- tek ezért, hogy azon a finom fehér kartonpa- pírlapocskán nyomtatásban is megpillanthassák nevüket: Csősz Péter joghallgató. Emlékszem, mikor újonckorunkban — még civilruhóban — az első ebédosztásra sorakoztunk, az öregkatona szakácsok már akkor éreztették velünk különleges katonai, társadalmi helyzetüket. Akiknek a képe tetszett — vagy nem tetszett —, azokra ráparancsoltak, mikor a csajkát odatartották a kon dérhoz. — Édes bajtárs, ugassa meg ezt a csontot, ízibe! Aki feltalálta magát, lelkesen ugatott. Aki fanyar képet vágott a dologhoz, azzal bővebben foglalkoztak. — Ez magának ugatás? Figyelje meg a tizedes urat — hivatkoztak egymásra —, legalább úgy kell, ahogy ő tudja. A tizedes úr ugatott Ha az újoncnak ezután se tetszett, vésztjóslóan udvarias hangon felkérték. — Álljon csak négykézláb, édes bajtárs! Ügy, szépen. Na, most ugasson!... Nem, ne is ugasson. Vonítson! Érti?... Ha nem lesz olyan hangos, hogy betörik a konyha ablaküvege, akkor reggel ébresztőkor jelentkezik a főszakács úr ágyánál, és addig üvölt, míg fel nem ébred. Megértette?! Volt népünnepély. Bele kellett törődni a kitolásokba. Egyik kar- paszományos mérgesen szorította össze a száját mikor őrá is kiosztották— Morogja meg ezt a cubákot!... Mi az, talán nem tetszik? — Nem! — Neeem? — hülede- zett a főszakács, és fehér kötényes csípőjére tette a kezét — Mi a maga foglalkozása cibil- zük ben? —: — Ez! — rántott ki egy névjegyet a belső zsebéből a karpaszomá- nyos, és szinte diadalittasan várta a hatást Hogy tudniillik, megrökönyödik majd a főszakács az újonc nagy „társadalmi rangjától”. A tizedes — |a szakácsok közt legtöbb volt a tizedes — nagynehezen ki betűzte. — Joghallgató! Á, maga joghallgató, édes bajtársam? Na akkor biztosan jól tud hallgatni — röhögött, és elismerést várva pil- lantgatott körül. Lám- csak, milyen szellemes volt! — Akkor hallgasson ide. Látja amoda azt a nyárfát? — mutatott: a másfél-kétszáz méterre levő, magános fára. — Felmászik rá, érti? Tíz méter magasra, érti? Tud tízig számolni, ugye, joghallgató úr? ... Futás! Értettem? Futás! A karpaszományos dühtől sápadtan állt, reszketett a felindulástól... De engedelmeskedett. Futott. — Vissza! További parancsom: mikor felmászott. onnan kiabálja ide vissza, hogy — néz» Szécsényi Ferenc operatőr forgatja a film egyik jelenetét. (Kotnyék Antal MtJ
