Petőfi Népe, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-12 / 111. szám
V) Világ proletárjai, egyesüljetek I A jjfytACyAR, SZOCIALISTA MÚMKÁSPÁR/r BÁCS - KIS KUN ME ÓV El lapja mm mm XI. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM Ara 60 fillér 1966. MÁJUS 12, CSÜTÖRTÖK Hol jelentkezhetnek a fiatalok? v.. a vasúton és buszokon Kényelmesebb utazás Növekszik a tehervonatok sebessége Szállítási A fiatalok körében is nő az érdeklődés a mezőgazdasági szakmák iránt. A mezőgazdaság 15 féle szakmára 6000 szakmunkástanulót vár az idén. Az 1966—1967-es tanévben továbbfejlesztik a mezőgazdasági tanulóképzés tantervét, szervezeti formáit és anyagi-technikai feltételeit. A képzési időt minden szakmában három évre növelik, s a legtöbb szakmában, szemben az eddigi hárommal, évi 5 hónapra bővítik az elméleti oktatás idejét. Az elméleti és gyakorlati gazdasági képzés idejére minden tanuló tanulmányi eredményétől függően havi 180—360 forint — állami ösztöndíjat, a gyakorló és a szerződtető gazdaságban végzett munkáért pedig tanulóbért kap. Ezenkívül minden olyan tanuló, aki nem az iskola székhelyén lakik, kollégiumi elhelyezésben és ellátásban részesül. A mezőgazdasági szakmát választó, de az általános iskolában még nem jelentkezett fiatalok, vagy közvetlenül ahhoz az üzemhez fordulhatnak, ahol majd szakmunkásként dolgozni akarnak, vagy a lakóhelyük szerinti illetékes járási tanács mezőgazdasági osztályához, ahol tájékoztatják őket, hogy milyen üzemben milyen szakmára köthetnek szei’ződést. tanácskozás a Szegedi MÁV Igazgatóságon Szállítási ankétot rendezett Szegeden a - MÁV Igazgatóság, amelyen Csongrád, Bács, Békés megye vasúti személy- és áru- szállítási feladatait vitatták meg. Részt vettek a tanácskozáson az AKÖV-vállalatok képviselői is. A MÁV Szegedi Igazgatóságának tájékoztatása szerint május 22-én lép életbe az 1966/67. évi új vasúti menetrend. Országosan mintegy' 41.8,5 millió utas szállítására kell felkészülni. Az új menetrendben lényeges változások nem lesznek, inkább a vasúti közlekedés gyorsítására, kulturáltságának emelésére, a járművek gazdaságosabb kihasználására törekednek. Sok panasz érkezett például a Bács- Kiskun megyei vonalon áthaladó Berlin—Budapest—^Belgrad között közlekedő Pannónia expressz késései miatt. Ezt a vonatot nagy teljesítményű Diesel elektromos mozdonnyal vontatják a jövőben. Ismét közlekedik május 22- től Kiskunhalas—Kelebia között a közel egy éve vágányzárak miatt szünetelő járat. A nyári forgalom lebonyolítása után — amikor megszűnik a Budapest expressz közlekedése A „Jonathán" brigádja Csaknem ötven főből álló állandó brigádot foglalkoztat a Kiskunmajsai Jonathán Szakszövetkezet. Sokan vannak közöttük, akik négy-öt éve itt dolgoznak. Mondhatni, kialakult a törzsgárda. Hogyan érte el ezt a közös gazdaság? — Nem kis részben úgy — tájékoztat Szabó Vilmosné főkönyvelő —, hogy a brigád tagjai részére immár második évben fizetünk nyereségrészesedést. — Mekkora ez az összeg? — Az éves jövedelem hét százaléka. Ez a nyolc hónapon át végzett munkát véve alapul, nőknél 700—800, férfiaknál ezer- ezerkétszáz forint nyereségrészesedést jelent. A brigád tavaly is kiváló munkát végzett a szőlőkben, teljes mértékben sikerült megelőzni a peronoszpóra pusztítását. Remélhetőleg az idén sem marad el a siker. A szakszövetkezetnek 175 holdon van új szőlője és gyümölcsöse. Bár „hivatalosan” még nem érkezik el a termőrefordítás ideje az idei őszön, azért a közös gazdaság mintegy 1800 mázsa szőlő betakarítására számít az új ültetvényről. Az új szőlők és gyümölcsösök nem maradnak gondozatlanul. Máris benépesült a határ, s amikor az idő kedvez, a női munkacsapat javában kapálja a szőlőt, a határ másik részén pedig a férfi munkacsapat a támrendszer betonoszlopainak leásásával és rögzítésével foglalatoskodik. Az idén 30 hold szőlő fölött feszítitk ki a huzalokat. (Hatvani — Pásztor) Képünkön: Munkában a női munkacsapat. — a jugoszláv vasúttal történt megállapodás alapján járatokat indítanak Kelebia—Szabadka között. A Békéscsaba — Kiskunfélegyháza — Kiskunhalas — Eátaszék — Dombóvár közötti sebesvonat kulturáltabb közlekedtetését két motorral és bővített szerelvénnyel biztosítják. Az áruszállítási feladatok is tovább növekednek az idén. A vasút a korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve az első negyedévben előszállításokkal igyekezett a nagy beruházásokra és az útépítkezésekhez az anyagot eljuttatni. Bár az AKÖV-ök, építőipari vállalatok és közúti igazgatóságok megértő partnereknek bizonyultak — sok segítséget nyújtottak a rakodáshoz —, téglából, kavicsból és egyéb építőanyagokból a tavaszi áradások, belvizek és az építőanyagipar lemaradása miatt nem sikerült a tervezett mennyiséget a helyszínre juttatni. Mindemellett a vasút 7,2 százalékkal teljesítette túl szállítási tervét, a kocsifordulók idejét 5,1 százalékra csökkentette és a tehervonatok sebességét 6,3 százalékkal növelte. Minden évben nagy feladat a zöldség-, gyümölcsszállítás lebonyolítása. A Bács megyei MÉK Vállalat idei szállítóeszköz igénye exportáruhoz 2450 hűtővagon, 2800 száraz vagon, a belföldi forgalomban pedig 3500 vagon. Különösen a kajszi és az őszibarack exportjára kell nagy gondot fordítani, mert a gyümölcs a száraz, meleg időben gyorsan beérik és egyszerre nagy mennyiségű, csak hűtőkocsikban szállítható árura lehet számítani. Az igazgatóság területén az árutonna mennyiség 13 százalékát irányvonatokkal szállítják. A feladásra kerülő ka- vicsnák például a tervek szerint Dunavecséről 70, Szalk- szentmárton»l, Apostagról 30, Baja Duna-partról 40 százalékát szállítják irány vonatokkal. A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy egyre jobb az együttműködés a MÁV és az AKÖV között. Bács-Kis- kun megyében 12 MÁV AKÖV komplex rakodóbrigád működik, ezek számát az idén 15-re növelik. ' A jó összhang eredménye a kocsiforduló gyorsulása, a rakodási idő csökkenése. A kecskeméti 9-es számú AKÖV képviselője elmondta, hogy új módszert vezettek be a gépkocsik vezénylésében. A gépkocsivezetőket úgy osztják be, hogy huzamosabb ideig ugyanannak az üzemnek, vállalatnak szállítson. A M A VAUT személyszállítási forgalma is állandóan növekszik. 1965-ben közel 23 mil lió utas volt a buszokon. Az idén tovább emelkedik az utazók száma. Ezzel párhuzamosan javítják az utaskiszolgálást, csökkentik a zsúfoltságot, újabb járatok beállításával segítik elő az iskolakörzete6Ítési program megvalósítását. A távolsági és helyi járatok utazási sebessége 1963-ban óránként 29,1 kilométer volt. Az 1966. május 22-én életbe lépő menetrend bevezetésekor már 34 kilométer lesz. Az új menetrenddel egy időben 32 új helyközi járatot indítanak és 18 új megállóhelyet létesítenek Bács megyében az utazóközönség kérésére. N. O. r Uj tervgyűjteményt kapnak Készai a magánlakás-építők a blokkos családi ház és társasház terve Az Építésügyi Minisztérium öt évvel ezelőtt adott ki először tervgyűjteményt a családiházépítőiknek. A gyűjtemény tervei azóta lényegében elavultak. Ezért a minisztérium megbízására újabb tervsorozatot készítenek. A tervezők összesen húszféle blokkos ház terveit dolgozzák ki. A családi ház alaptípusa az ötszemélyes blokkos épület, | amely a lakás magjának — j vagyis a konyha és a fürdőszo- ; ba — megváltoztatása nélkül I bővíthető vagy szűkíthető újabb j helyiségekkel hat-, illetve há- • rom- és négyszemélyes otthon- i ná. Az építészek többféle egy- i emeletes sor- és társasházat terveznek. de mindegyiket úgy ala- í kítják ki, hogy alkalmat adja- | nak a családok teljes elkülönü- : lésére. Ezért valamennyi lakáshoz külön lépcsőfeljáró vezet és ; a lakó saját kertjén át közelítheti meg otthonát. Érdekes megoldás a nagyobb lakásoknál, hogy beépített típusbútort terveztek válaszfalnak. Az új tervgyűjtemény három észletben jelenik meg ez év égéig. A jövőre kezdődő ma- gánház-építkezésekhez tehát már mindenki beszerezheti a modem, korszerű házak terveit. HÁZTÁJI H elyes az a megállapítás; hogy a háztáji része a közösnek. Legtöbb termelőszövetkezetben a háztáji gazdálkodás. az innen származó árutermelés fejlesztésére megalakultak a‘ háztáji bizottságok. Érdemes megemlíteni, hogy mintegy százezer katasztrális holdat tesznek ki a háztáji gazdaságok a meavében. ebből 11 ezer kh a szőlő. Már ez is önmagában bizonyítja jelentőségüket. Hozzájárulnak a paraszt családok önellátásához, a felesleges terményből jut még a piacra, sőt az állami- felvásárló vállalatoknak is. Hozzájárulnak az idős családtagok foglalkoztatásához. Végül, de nem utolsósorban a gazdák jövedelmének növeléséhez. * H a csak ezeket a legfontosabb tényezőket vesszük figyelembe. akkor is elég bizonyítékát adjuk e gazdaságok fontosságának. Mintegy 200 ezer sertést hizlalnak meg- évente saját ellátásra. A kocaállomány szaporulatából 40—50 ezer süldőt adnak más gazdaságoknak. többek között a közösnek is. A legutóbbi felmérések szerint a háztáji gazdaságok a megyében 160 ezer sertést.' 13 800 kocát tartanak. Közel , egymillió tojótyúk, 40 ezer liba. 60 ezer kacsa. 16 ezer pulyka, segíti e gazdaságokban a parasztcsaládok ellátását, de iut bőven az ország asztalára, sőt exportra is. A közösből mintegy ötezer vagon takarmánnyal segítik e gazdaságok állattenyésztését. * A tapasztalatok szerint csökkent a háztáji gazdaságok állatállománya az utóbbi években. 1964-ben még 19 500 tehenet tartottak nyilván e gazdaságokban. jelenleg. csak 16 7Ó0 van. Alacsonyabb a kocaállomány is. A csökkenés objektív körülmények miatt is bekövetkezett. Egyrészt a tanyavilág szűkülése hozza magával ezt, másrészt bizonyos belterje- jebb művelést kívánó növények. például fűszerpaprika, zöldség, gyógynövényféleségek termesztése. * S okoldalú tevékenységet kell kifejteniük a háztáji bizottságoknak. Elsősorban a háztáji területek kiosztásánál kell közreműködniök. Ezenkívül segítik a takarmányellátást. az értékesítés megszervezését. Csávolyon például közreműködött a bizottság naposbaromfi elosztásánál a gazdák között Felmérte azt is, hogy a szarvasmarhát tartó gazdák közül ki tart igényt takarmányterületre. Ahol anyakoca van a háztáji gazdaságban, ott kisebb lucernaterületről gondoskodott a bizottság. A bugaci Béke Termelőszövetkezetben a háztáji területeket hosz- szú időre adták ki a tagoknak. Ez nem közömbös a termelési biztonság szempontjából. Spárgát, szamócát, is termesztenek ezekben a gazdaságokban. Különösen a homokhátság nagy kiterjedésű tanyavilágában van sok lehetőség a háztáji árutermesztés fejlesztésére. * M indezek indokolják, hogy ahol még nem alakultak meg a háztáji bizottságok, sürgősen hozzák azokat létre. Az említetteken túlmenően e bizottságoknak azért is nagy jelentőségük van. mért szélesítik a szövetkezeti demokráciát, hiszen a vezetőség, a közösség válláról komoly feladatokat vesznek le, segítik a közös és a háztáji termelés összhangjának megteremtését. K. S.