Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-03 / 129. szám
* ! mndömxe három centit apadt a Duna HS Megfeszített munka a töltéseken 'kéöfi A MEGYEI PÄllTBUOtfSÄG IANÄ K5L CVF. 123. sz. Ára 69 fillér jsss. jün. 3, CSÜTÖRTÖK Békés fordulat a Nemzeti Palotában Carlos Rafael Rodriguez miniszter, a Kubai Szocialista Forradalmi Egységpárt Országos Vezetőségének tagja, négytagú delegáció élén június 2-án néhány napos magyarországi tartózkodásra Szófiából Budapestre érkezett. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Nyers Rezső, az MSZMP Poétikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Baczoni Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a Külügyminisztériurs és a Külkereskedelmi Minisztérium vezető munkatársai. Kubai delegáció érkezett Budapestre A vidéki körzetekben felkelés várható SANTO DOMINGO (MTI) Szerdára virradó1 éjjel Santo Domingóban megegyezés jött létre az Imbert-féle junta és az alkotmányos erők között a nemzeti palota semlegesítéséről. Im- bert katonái szerda délután magyar idő szerint 16 óráig — 25 főnyi jelképes őrség kivételével — kivonultak a palotából és brazil csapatoknak adták át a helyüket. Az erről szóló megegyezést az Ambajador szállóban, Jósé Móra AÁSZ-főtitkár szállásán írták alá. A fővárosban egyébként a legutóbbi 24 óra alatt a szemben álló felek tizenöt alkalommal törték meg a tűzszünetet. Az amerikai csapatok is több ízben tüzeltek. A tűzharcban egy amerikai katona megsebesült. Az AFP helyi tudósítója szerint Caamano ezredes kijelentette, hogy a fővárosban lezajlott harcok után nagyon is valószínű egy felkelés a vidéki körzetekben, ahol igen erős a felháborodás az amerikai beavatkozás miatt. Export Ghánába H» nem Is teljes ütemben, de megkezdték a termelést a Vízgépészeti Vállalat tij, la- josmizsei gyáregységében. Képünkön Szűcs László és Gondos Endre, a ghanai exportra készülő víztisztító berendezés vegyszeres tartályát hegeszti. Idén kilenc hasonló berendezést állítanak elő ás küldenek Afrikába a gyáregység dolgozói. v Az Amerikai Államok Szervezetének miniszteri tanácsa szerdára virradó éjjel úgy határozott, hogy a Dominikában működő „Amerika-közi” haderőt ezentúl új, hangzatos névvel ruházzák fel. A beavatkozó erők neve így hangzik: „A béke Amerika-közi erői.” Washingtonban a Reuter szerint ismeretessé vált. hogy a paraguayi diktátor 250 katonát akar az Amerika-közi erők megerősítésére Dominikába vezényelni. Antonio Carrillo Flores mexikói külügyminiszter kedden (Folytatás a 2. oldalon.) Az Alsó-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság tegnapi jelentése szerint a Duna egy nap alatt mindössze három centimétert apadt, az újabb, már jelzett árhullám még nem érte el az igazgatóság területét. A gátakon, töltéseken továbbra is megfeszített munka folyik. A víz ugyanis hosszú idő óta áztatja a védőgátakat, amelyek több helyen megerősítésre szorulnak. Uszályokkal szállítják a terméskövet, töltik a homokzsákokat, amelyből több mint hatvanezret használnak fel a szivárgások tömítéséinél és úgynevezett „buzgárok” lokalizálásához. Az igazgatóság szakaszán közel ezer ember dolgozik a fenyegető veszély elhárításán. A harmadfokú árvízvédelmi készültség elrendelése óta a veszélyeztetett szakaszon dolgozók ultrarövidhullámú rádiókapcsolatot tartanak egymással. Beváltak a kísérletek Bemutató a réti talajok hasznosításáról Szerdán a Dél-alföldi Mező- gazdasági Kísérleti Intézet és a fülöpszállási Vörös Csillag Tsz közös rendezésében rétgazdálkodási bemutatót tartottak Fülöp- szálláson. Ezen részt vett többek közt Kovács Imre, a Földművelésügyi Minisztérium főelőadója, valamint Csongrád és Báes-Kiskun megye, illetve a járások párt- és tanácsi vezetői, a kutatóintézetek számos munkatársa. Megjelent Mitkó Mircsev, a russzei mezőgazdasági kutató- intézet hazánkban tartózkodó tudományos munkatársa is. A Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet bemutatta az 1962. óta folyó trágyázást talajművelési, rét- és legelőgazdálkodási kísérleteit, illetve azok eddigi eredményeit. A kísérletsorozat Szekér Tamás és Harmati István közös munkája. Célja a nagy kiterjedésű, gyenge termőképességű réti talajok komplex hasznosításának megoldása. A kísérletek során bebizonyosodott. hogy ezeken a talajokon foszfortrágyázással nagymértékben növelhető mind a szántóföldek, mind a legelőterületek hozama. Kukoricából például az öntözés három év átlagában májusi morzsoltban számítva holdanként 9,6 mázsa terméstöbbletet eredményezett. A foszfortrágya hatását mutatja, hogy 2 mázsa szuperfoszfáttal a tavaszi árpa szemtermését holdanként 6 mázsával sikerült növelni. Ezután a fülöpszállási Vörös Csillag Tsz-nek a kísérleti intézet útmutatásai szerint kezelt tábláit járták végig a résztvevők. A kapcsolat eredményességét mutatja, hogy a különféle foszfor- és nitrogéntartalmú talajerőpótlók hatására őszi árpából jelentős terméstöbblet várható: az azelőtti legjobb tábla 12 mázsájával szemben az idén 18 mázsa. Hasonló a helyzet a Bezosztája 1-nél, valamint a lucernánál is. A gyepgazdálkodást illetően is előrelépett a termelőszövetkezet. Hatvan holdon telepített füves herét az intézet útmutatásai szerint, s ennek következtében az idén előreláthatóan mintegy 34—38 mázsa szénatermés ígérkezik. Tízéves a belgrádi nyilatkozat Nagy jelentőségű dokumentum születésének évfordulójáról emlékeznek meg Jugoszláviában a belgrádi nyilatkozat aláírásának 10. esztendejéről. 1955. június 2-án írták alá a hivatalos látogatáson Jugoszláviában tartózkodó szovjet kormány- és pártküldöttség, valamint a jugoszláv kormány képviselői a jugoszláv fővárosban a belgrádi nyilatkozatot, amely a szuverenitás, a függetlenség, az integritás és az egyenjogúság elvéből kiindulva új alapokra helyezte a két ország kapcsolatait. Németh Károly né, a bajai ■jazgatóság rádiósa, naponta há- omszáz—négyszáz jelentést, út- aigazítást, tanácsot továbbít, lletve vesz fel. Közvetlen ösz- zoköttetés van a magyar és jugoszláv vízügyi szervek között :s. A bajai és a zombori ható- ígok rendszeresen tájékoztatják egymást a vízállásról és a védekezési munkálatokról. Napirenden A háztartások gázellátása Tegnap Kecskeméten, a megyei pártbizottságon a lakosság gázellátásáról folyt tanácskozás. A megbeszélésen az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszttől Bese Vilmos vezérigazgató, Bencze László vezérigazgató-helyettes. Kelemen Sándor gázipari főosztályvezető, a megye részéről Erdősi József, a megyei párt- bizottság titkára és Buda Gábor, a megyei tanács vb elnökhelyettese vett részt. A tröszt vezetői elmondták, hogy az ország földgázkincsének hasznosításánál a jövőben nemcsak az üzemek energiaszükségletét. hanem a lakosság háztartásainak olcsó és nem utolsósorban kényelmes fűtőanyaggal való ellátását is fokozottan figyelembe veszik. Bács-Kiskun megiye ma már szintén az olaj- és földgázlelőhelyek közé tartozik, ezért időszerűvé vált az itteni — elsősorban a szanki, soltvadkerti, de a többi kisebb lelőhelyek kiaknázása. Ezenkívül a dunaújvárosi gázvezeték is Kecskeméten halad majd keresztül, amely 1967-ben már lehetővé teszi a város üzemeinek, lakásainak bekötését az országos gázellátásba. A lakásokban a konyhai főzésen kívül a fürdőszobakályhát és a szobai kályhákat is gázzal fűtenék. A megye vezetői ismertették az előzetes elképzeléseiket a gáz hasznosításával kapcsolatban. Ezek szerint vezetékes gázt kapna Baja, Kecskemét és Kiskunfélegyháza. Kecskeméten pédául 1971-ig hétezer lakást kötnének be a gázfűtési hálózatba. A lakossági gázellátás közműveinek felépítésére mintegy 28 millió forintot fordítanának. A megye vezetői szóvá tették a községekben és a tanyán élő lakosság propánbután gázellátását is. Tervbe vették ugyanis, hogy mintegy húsz nagyobb — körzetesítés szempontjából egymástól arányos távolságra eső — községben gázcseretelepek létrehozását. Válaszukban a tröszt vezetői hangsúlyozták, hogy Bács- Kiskun megyében 1970-ig 70— 80 ezer, vagy még több újabb háztartás propán-bután gázellátásba való bekapcsolásáról lehet szó. Van már elgondolás arra is, hogy olyan gépkocsira szerelt gáztartályokat állítanak be, amelyek majd a csereteleppel nem rendelkező községekben a helyszínen töltik a kiürült gázpalackokat. A tröszt és a megye vezetői között a megbeszélés tájékozódó jellegű volt. Az előzetes tervek realitását alátámasztja az, hogy megvalósítása mind a lakosság, mind a népgazdaság számára hasznos beruházás, amely gyorsan megtérül. A megbeszélés után az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt és a megye vezetői ellátogattak a szanki olajmezőre. W. O.