Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-09 / 7. szám

1965. január 9, szombat

S. oldal

„Megkapta az általános tetszés tapsát“

A 70 éves zeneiskolában

KEDVES ajándékként tűzte műsorra a Kecskeméti Katona József Színház Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó %SXkül című alkotásit karácsonykor és újévkor. A darabot eredetileg tájelőadásra szánta a színház. Ezzel kezdték vidéken az ősszel az évadot.

Legelőször kerek negyven esztendeje készültek Móriczbemutatóra Kecskeméten. A Búzakalászt akarták előadni.

A Rokonok problematikáját is érintő művet 1924. elején játszotta először a Renaissance Színház. Ebben tűnt föl Somogyi Erzsi. Siker volt. A mű bemutatását a kecskeméti Csálzy színigazgató is tervbe vette. Néhány nappal a próbák megkezdése előtt a városházára hívatták és közölték vele, hogy a polgármester személyének kedvezőtlen ábrázolása miatt ne is gondoljon a színdarab előadására.

A kiszolgáltatott direktor mit tehetett: behúzta a nyakát. Éppen akkoriban fenyegetőzött a tömeggyilkos Héjjas Iván a fasiszta Kecskeméti Közlönyben: „Jól tudják, hogy én nem a szavak, hanem a tettek embere vagyok.”

Az olykor polgári demokratikus húrokat pengető Kecskeméti Lapok tiltakozó cikkében felfedte a betiltás igazi okát: „És mindenesetre furcsa volna, ha Móricz Zsigmond tipikusan magyar darabjál pont Kecskeméten, az Alföld szívében nem adhatnák elő. Furcsa és érthetetlen ... csak azért talonba tenni, mert szerzőjének az arca egyeseknek talán yem tetszik, túlmegy a jogos kritika, sőt még a jogosulatlan cenzúra határain is.” (K. L. 1924. III. 9.)

Hiába, hasztalan támadták a döntést a Horthy fasizmus nyílt és brutális terrorját ekkor már sokalló polgári lapok is... Kecskemét akkori urai nem szívelték a Tanácsköztársaság idején szerepet vállaló írót.

KÉSŐBB, a viszonyok változása, s részben Tóth László fáradozásainak eredményeként szívesen tartózkodott itt Móricz. Egy félig tréfás, félig komoly feltétellel vállalta a Katona József Társaság irodalmi estjén való fellépést is: ha a színház bemutatja az átdolgozott Nem élhetek muzsikaszó

nélkül-t, Lili lányával a főszerepben.

A helyi napilap 1936. március 14-én számolt be a premierről:

„A különleges alkalom felfokozott figyelme rendkívül meleg színházi estet eredményezett. Teljesen megtelt a nézőtér.

A nagyfokú érdeklődés egyik ága — írják a továbbiakban — az illusztris szerző felé, a másik a női főszereplőre irányult. Már a belépéskor megkapta az általános tetszés tapsát, amit a felvonás végén számtalan függöny előtti meghajlás is követett. A tavasz beköszöntött a színpadra is. A megismétlődő taps a szerzőt is ünnepelte, aki a páholyból köszönte meg az. ünneplést.”

MÓRICZ rendkívül büszke volt az igényesnek tekintett kecskeméti közönség elismerésére.

Hettai Nándor

Három vaskos kötet van előttem. A Kecskeméti Állami Zeneiskola eseménynaplója. Üjságcikkek, meghívók, levelek, bejegyzések. Könnyű dolga lesz annak, aki az iskola történetét akarja megírni majd.

„A múltból megmentett emlékek” cím alatt gyűjtötte össze Ádám József igazgató a régi dokumentumokat. A legrégibb 1890-ből való: A Kecskeméti Zenekedvelők Egyesületének első jegyzőkönyve. Van egy értékes kézirat is, Bodon Pál volt igazgató munkája. Ennek a címe: „A Kecskeméti Állami Zeneiskola történetének vázlata.”

Az iskola most hetvenéves.

— Épp most készülünk a jubileumi ünnepségekre — mondja Ádám József.

Amint a hosszú udvaron végig jöttem, hallottam az énekeseket, rézfúvósokat, hegedűket.

Elvegyültek a zongorák, gitárok, gordonkák hangjával.

— Hány hallgatójuk van?

— Közel ötszáz.

— Nagy forgalom lehet itt.

— Reggel héttől este kilencig jönnek, mennek, a növendékek.

— Varinak olyanok, akik zenei pályára készülnek az itt végzettek közül?

— Hogyne. Jelenleg 38 volt növendék tanul tovább magasabb fokon. Egy részük testvériskolánkban, az Ének-Zenei Általános Iskolában végzett. Tanáraink közül is többen itt kezdtek zenével foglalkozni: Széli Zsuzsa, Lakó Sándor, Mészáros Klára, Danisné Kiss Éva, Héjjas Pál, Kovács Márta nálunk volt növendék.

— Ügy tudom, az iskolaépületet le fogják bontani.

— Igen. ígéretet kaptunk, hogy majdan az épülő művelődési házban lesz helyünk.

Ádám József igazgatót jól ismerik Kecskeméten. Sok munkája van az iskola vezetésén kívül is.

Felsóhajt:

— Hej, ha csak az lenne a dolgom! De mozdulni sem tudok lassan a sok megbízatástól! Megyei Karnagyi Klub, kulturális bizottság, úttörőelnökség, szakszervezet, énekkarvezetés: hogy csak néhányat említsek. Egyszóval nem unatkozom. Nemrégen operáltak, de még a betegségemmel sem tudok törődni, annyi az elfoglaltságom.

Búcsúzás előtt említi:

— Most az foglalkoztat, hogy azok, akik 10—20 év óta itt tanultak, jelenleg „milyen viszonyban vannak a zenével”, hasznosítják-e, és hogyan azt, amit itt kaptak nálunk az iskolában.

— Bizony, ezt nagyon érdekes lenne tudni — biztatom.

— Még nem tudom, hogyan, de a végére járok — mondogatja, miközben a kapuig kísér. Az egyik kivilágított teremből Bartök-zene száll a hófehér estébe.

_______________Varga Mihály

A Kalocsai I. István Gimnáziumban Pécsi Ferencné nyugdíjas pedagógus vezetésével élénk tevékenységet fejt ki a népművelési szakkör. A szerteágazó tevékenység többek között magában foglalja az iskolai népitáncegyüttes munkáját is. Képünkön: Az iskolai népitánccsoport próbál.

52.

A lány csak állt a férfival szemben a kapuban, aztán csendes komolysággal megszólalt:

— Bejön?

A tanárnak eszébe jutott, hogy nyolc órától kijárási tilalom van, és ezt Annusnak is tudnia kell. Azt még a Vány sem sejti, hogy neki ott lapul a kétnyelvű, szabad mozgást biztosító kis cédula a zsebében.

„Maga olyan mérlegelő ember” — csengett egy pillanatra a lány gunyoros hangja a fülében, és mélyen Annus szemébe nézett.

De abból most sem gúny, sem kacérság nem csillogott felé. Nyugodt volt az a tekintet, mint a mély hegyi tavak szélcsend idején. Nyíltan és becsületesen nézett vissza rá.

A tanár nem szólt, csak udvariasan előre engedte a lányt, és becsukta maga mögött a kis utcai ajtót. Mintha valami hosszú út után hazaérkezne, úgy lépdelt a lány mögött a verendás kis ház felé az őszi kerten át.

XXXV.

Újra együtt volt az osztály. A A harmadikban még nem kezdődött meg a tanítás. De az ell

só, második és a negyedik osztály majdnem teljes létszámban megjelent. A harmadikosok közül is eljöttek páran, de az osztály kétharmada távol maradt.

— Elkezdjem velük? — nézett be Kársaihoz az új, fiatal osztályfőnök, Horváth Laci.

— Még ne, sokan kiesnének a tanulásból. De beszélgessetek. Ha minden gyerek, csak egy-egy társát győzi is meg arról, hogy nincs értelme a távolmaradásnak, már nyert ügyünk van.

Horváth megnyugodva távozott. Izgatta a feladat, de azért bízott önmagában, a gyerekekben, és a tanítás megkezdésének szuggesztív erejében. Ha látják, hogy a többi osztályban folyik a tanítás, majd csak belátják, hogy nekik is itt a helyük.

A negyedikből alig hiányzott valaki. Czakó, Kátai Zsuzsa és egy beteg kislány helye volt üres, a többiek megjelentek.

Iván is ott ült a padban. Arca sápadt volt, a szeme karikás, nagyon megviselte apja halála.

— Útközben lőtték le, ahogy ' jöttek hazafelé édesanyámmal.

Igazoltatták. „Pártmunkás”, ez volt beírva az igazolványba. Ebbe kötöttek bele. Gúnyolták és fricskázni kezdték a fegyveres

suhancok, aztán magukkal akarták vinni, ő tiltakozott, mire dulakodni kezdtek. Az egyik suhanc megütötte apámat, erre ő a pisztolyához kapott. Nem volt ideje védekezni, beleeresztettek egy géppisztolysorozatot Már csak a temetésére értem oda — beszélte el Iván töredezett szavakkal. S elmondta még, hogy az öreg nem bízott az itthoni elvtársakban, minden áron a régi kubikos cimboráit akarta ösz. szeverbuválni, de nem sikerült. Alig talált meg belőlük párat. Azok se akartak mozdulni, hiszen szükség volt rájuk otthon is. Így hát feleségével együtt elindult hazafelé, alig pár nappal az új kormány megalakulása előtt. Bárcsak várt volna még egy-két napot.

„Az öreg Romsics is maga akart valamit tenni, akárcsak a fia ,és még sokan mások” — gondolta Kórsai. Az volt a baj, hogy talán még egymásban se bíztak eléggé az emberek, a kommunisták. Megvolt már métel.yezve a levegő.

És most vajon mihez kezd a fiú? Édesanyja kap majd nyugdíjat, Sziki megígérte, hogy segít elintézni. Iván pedig az érettségi után beáll a gyárba.

A kis Szabó Katica csendesen ül a helyén, néha Ivánra néz, s a fiú vissza rá.

Hézinger Matyi csak sunyit, alig mer. az osztályfőnökre tekinteni. Apja keményen ráparancsolt, hogy ha panasz lesz

rá, ellátja a baját. Elóg volt a

politizálásból.

Kottái, Sárkány meg Kővári Pista a most szerveződő ifjúsági szövetség harcos tagjai öntudatosan ülnek a helyükön, mintha az egész osztályért éreznék a felelősséget.

Karsai az osztálykönyvben lapozgat. Már napok óta terveket készített a tananyag lerövidítésére, a kiesett napok pótlására, de most még sincs kedve a valódi munkához.

Sajnálja a megtépázott tollú kis madárkákat, a riadtan hallgatókat, akik kizökkentek a megszokott életükből. Hiszen majd minden családban akad valami fájlalni való. Van ahol az apáról nem tudnak, Pesten dolgozott és még nem írt azóta, másutt a testvér ment el, talán már külföldön jár, ki tudja mi van vele, aztán a belső viharok is megtépázták a fiatalos kedélyeket, a gyenge idegeket. Mint a lábadozó betegnek a séta, úgy kell most ezeknek a gyerekeknek is a megszokott munkához vezető átmenet, egy kis baráti beszélgetés.

Egy ifjúkori emlék bukkan fel az emlékezetében, az érettségire készülés kis epizódja. S mesélni kezd. Szinte látja most a régi nyolcadikat — akkor még így hívták a legfelső gimnáziumi osztályt —, érzi a hatalmas izgalmat, ami.'az érettségi előtti napokon erőt vett rajtuk. S halkan, majd beleízeledve beszélni kezd:

(Folytatása következik.)

ILM

ÉS VALÓSÁG

Pereg az oktatófilm. Egy tanműhelyt láthatunk néhány pillanatig a vásznon. A gépek úgy sorakoznak itt, mint a katonák, a falon cserepes virágok, az anyagmozgatás útvonalát mészcsík jelzi.

Jancsi, a most szabadult fiatal segéd, mesterétől, társaitól búcsúzik. Holnaptól egy járműgyártó üzemben dolgozik.

A következő filmkockák már a termelőüzem életét mutatják. Éppen a televízió munkatársainak nyilatkozik nagy hangon a művezető: Nálunk mindig ilyen rend van, mert a munkahelyhez úgy hozzá tartozik a tisztaság, mint a virslihez a mustár. De alighogy leszerelik a kamerákat, máris kiadja a jelszót: vége a „mozinak” emberek, folytassuk a hajrát. A TV tiszteletére előszedett söprűk, a sarokba röpülnek és perceken belül fejei tetejére áll ismét a műhelyben minden. Kupacokba gyűlik a félkésztermék és a fémforgács, a szervezetlen kapkodás egymás után szüli a baleseteket.

A körülöttem ülő fiúk arcát fürkészem a félhomályban. Egy nyurga, kefefrizurás legény fejcsóválva súgja szomszédjának: szép kis vircsaft mi? *

Hosszú másodpercekig csak egy hanyagul félredobott kalapácsot mutat a film, amint lassan, megállíthatalanul csúszik lefelé a gépkocsifülke lejtős tetejéről. Alatta emberek dolgoznak. A nézőközönség izgatottan fészkelődik, • előre sejtve azt, ami rövidesen be is következik.

Hátam mögött felkattintják a villanyt. Körülnézhetek a kecskeméti iparitanuló-iskola tágas tantermében. Legalább háromszáz fiatal zsong a padsorok között, tárgyalja a filmen látottakat.

I eviczky József számtan*" tanár lép a katedrára: — Beszéljük meg, hogy milyen üzemet mutatott be nekünk ez a film.

A XX. század legrendetlenebb üzemét — érkezik a válasz azonnal és erre felcsattan a nevetés. Egy alacsony, szemüveges fiú komolyra fordítja a szót: — Én ilyen gyárban semmi pénzért sem dolgoznék. Nemcsak azért, mert veszélyes, hanem azért is, mert a hulladékkupacok között rosszul érzi magát a rendszerető ember.

— Jancsi méltán háborodott fel a szervezetlenség láttán — mondja egy szőke fiú összeráncolt homlokkal.

— Nemcsak felháborodott, hanem igyekezett is rendet teremteni. Ez itt a lényeg. — száll vitába vele a mellette ülő.

Az ankét után a tanári szobában beszélgetünk az iskola néhány nevelőjével. Elmondják, hogy a tanműhelyekben hozzászoktatják a gyereket a rendhez, tisztasághoz a mesterek, az elméleti órákon megismerkedhetnek a legfontosabb munkásvédelmi előírásokkal. Ezt a célt szolgálják a mostanihoz hasonló, vitával egybekötött filmvetítések is. Az üzemekben azonban nem egy esetben mindennek az ellenkezőjét tapasztalják. És a rossz példa igen ragadós.

— Sajnos, a filmen látottaktól nem is áll túl messze a gyakorlat egyes vállalatoknál — foglalja össze Leviczky József az elhangzottakat.

A munkavédelmi rendszan bályok betartása mindenki számára kötelező. De százszorosán kötelező azok számára, akiknek a gondjára fiatalokat bíznak. Nem szabad lerombolni, éppen ellenkezőleg, tovább kell ápolni az iskolában beléjük oltott rendszeretetet.

B. D.