Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-08 / 6. szám

Miről vitatkoznak szakembereink Gondjaink a műtrágyák felhasználásánál MEGHÍVÓT kézbesített cí­memre a posta, mely szerint a Bajai Agrártudományi Klubban 1965. január 20-án előadást tart Sarkadi János, az MTA Talaj­tani és Agrokémiai Intézetének tudományos kandidátusa, „A növények táplálkozása, különös tekintettel a műtrágyázásra” cí­men. Ez az előadás időszerűvé és indokolté teszi, hogy a mű­trágyázás néhány, megyénket érintő gondját a napi sajtó szé­les nyilvánossága előtt is fel­vethessük. Megyénk mezőgazdasági üze­meiben többé-kevésbé tudják, hogy az egyes műtrágyafélesé­geket mikor kell a talajba jut­tatni. A foszfort és a káliumot ősszel munkálják be, a nitro­gént harmadrészben ősszel és kétharmadrészben tavasszal te­szik bele a földbe. Az egyhar­­mad nitrogén őszi bemunkálása nem általános és így e kérdés ma is vitatott. Gazdaságainkban azt is tud­ják, hogy a műtrágyaféleségeket milyen mélyen kell a talajba bemunkálni. A foszfort és a ká­liumot a legmélyebb talajmun­­ka alkalmával forgatják alá, a nitrogént pedig harmadrészben a foszforral és káliummal köz­vetlenül elszórás előtt összeke­verve mélyen, míg kétharmad­­részben sekélyen a feltalajba keverik be, vagy fejtrágyázzák. ENNEK az eljárásnak oka annak felismerése, hogy míg a nitrogén könnyen bemosódik, addig a foszfor és a kálium a talajba nem mosódik be, ha­nem ott marad, ahova letettük. Nálunk a tartós nyári szárazság alkalmával kiszárad a feltalaj, sőt esetenként az altalaj felső rétege is. Már pedig a műtrá­gyák száraz környezetben nem oldódhatnak. A műtrágyák mennyiségének és arányának tervezésénél jobb híján eddig irányelvként vettük figyelembe a talajtípus, vala­mint a növények műtrágyaigé­nyét, továbbá az elővetemény­­hatást. A NITROGÉN igen könnyen mozog a talajban, efért talaj­­vizsgálattal nem lehet kimutat­ni a szükséges pótlás nagyságát. Erre növényeink növekedéséből és a terméshozamokból követ­keztethetünk. De a könnyen oldható foszforsav, valamint a kálium mennyisége meghatároz­ható. Mivel homokon a termés nagysága elsősorban két ténye­zőtől, a víztől és a nitrogéntől függ, elsősorban ezeket kell biz­tosítani. Gyenge termőképessé­gű, régen trágyázott talajokon kisadagú nitrogénműtrágya kez­detben önmagában is hatásos. Homokon egy mázsa 25 száza­lékos pétisónak megfelelő nit­rogénadagig az alaptrágyázás el is maradhat például a rozsnál, és célszerű a foszfor- és a ká­liumtrágyákat az egy-kettő má­zsa pétisóadagokhoz átcsoporto­sítani. Itt merül fel az vitás kérdés, hogy a rendelkezésre álló mű­trágyát kis területen nagy adag­ban, vagy nagy területen kisebb adagokban használjuk-e fel. E téren is egymással szemben áll­ni látszik két felfogás. Egyik szerint célszerű a műtrágyák koncentrációja, elsősorban a foszforra és a káliumra nézve. Másik szerint kevés trágyával rendelkező, gyengén fejlett üze­mekben célszerűbb mind a szer­ves, mind a műtrágyákat in­kább nagyobb területen fel­használni, s az 1 kh-n felhasz­nálható trágyák adagját az ész­szerű kiszórhatóság határáig csökkenteni lehet. A SZERV EST RAGYA alkal­mazása terén a kérdés az, hogy hatnak-e a műtrágyák szerves­­trágyázás nélkül, helyes-e az a felfogás, hogy távoli területein­ken csak mű trágyázunk, s a szervestrágyát a szállítási költ­ségek csökkentése végett a kö­zeli földeken használjuk fel. Egyik álláspont szerint bizonyos esetekben a kukorica és a búza is sikeresem termeszthető 10—20 évig is szevestrágyázás nélkül, csak műtrágyák felhasználásá­val. Még a homokon, sziken sem lehet gátja a szervestrá­­gyahiány az intenzív műtrágyá­zásnak. Ennek a felfogásnak alapja az a feltételezés, hogy a talajélethez szükséges szerves­­anyagokat a tarló- és gyökér­maradványok — évenként mint­egy 15 mázsa/kh — kielégítő mértékben biztosítják. Eszerint, ahol szervestrágyázás nélkül csak műtrágyázunk, ott különös figyelemmel kell lenni arra, hogy elegendő tarló- és gyökér­maradvány maradjon vissza ta­lajunkban. A MÁSIK álláspont szerint — és ezt főleg a szőlőtermelők vallják — ha a műtrágyázás előtti három-négy évben a talaj nem kapott szervestrágyát, ak­kor a műtrágyáktól várt hatás túlnyomó részben elmaradt, sőt helyenként terméscsökkenést eredményezett. A műtrágyák minden esetben termésnövelő hatást mutattak akkor, ha a ta­laj még elegendő bomló szer­vesanyagot tartalmazott. E fel­fogás magyarázata az, hogy a szőlőnél a természetes szerves­­anyag-utánpótlás elmarad. Ezért a szőlősök, kísérleteik alapján javasolják, hogy a hiányzó Is­tállótrágyát pótoljuk három­­évenként kb 50 mázsa/kh nyers hulladék szervesanyaggal; kissé korhasztott venyige és törköly, szalma, törek, kukoricaszár, nád­hulladék, tőzegkorpa, ligüitpor, stb., stb. vagy megfelelő zöld­trágya. Ezekét évente 2—4 má­zsa/kh pétisóval, 2—4 mázsa/kh szuperfoszfáttal, 2—3 mázsa/kh 40 százalékos kálisóval egészít­hetjük ki. A szervesanyaggal való eredményes trágyázásnál ugyanis legalább 20 mázsa/kh tiszta, száraz szervesanyagra van szükség, ez felel meg 100 mázsa istállótrágyában levő szá­raz anyag mennyiségének. TUDJUK AZT, hogy a talaj által megkötött és vízben nem oldható foszfor és kálium & mikroorganizmusok élettevé­kenysége révén jut a növények által felvehető formába. A mű­trágyák oldatba vitelénél a ta­lajéletnek: van döntő jelentősé­ge. Ehhez kell a talajban lenni elegendő szervesanyagnak. Min­den gazdaság tehát a számára legolcsóbban beszerezhető nyers szervesanyagot — venyige, ku­­koricaszár, stb. — válassza és azt a szokásos talajművelésnél mélyebbre, bolygatatlan rétegbe helyezze le. A humifikácdó ide­je homokon általában három év. Ez alatt az idő alatt a le­helyezett szervesanyag elhasz­nálódik. Dr. Tompa László mezőgazdasági mérnök Apr H ETÉNYEGYHÁZA belterületén két hold elsőrendű szőlő részben is eladó. Érdeklődni Kecskemét, Farkas Sándor u. 24. Fodor Fe­rencnél. 9396 BÚTOROZOTT szoba két férfi ré­szére kiadó. Kecskemét, Hosszú u. 19. 9394 GYAKORLOTT gyors-, gépírónőt előnyös fizetési feltételek mellett felveszünk. Telefon: 10-86. 9390 RUHÁSSZEKRÉNY eladó. Kecske­mét. Károlyi u. 15. 9387 JÓ állapotban levő 350-es DKW mo­torkerékpár olcsón eladó. Ugyanott 150—160 kg hízott sertés. Kecskemét, Voelkertelep, X. u. 1. sz. 9386 ELADÓ utcai házrész Muszájban. Értekezni lehet: Kecskemét, Alsó­­széktó 36. sz. 9385 BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás ház­részt vagy lakást keresek, lehetőleg a város belterületén vételre, vagy költségmegtérítéssel. Ajánlatot Kecskemét, Mária körút 9. sz. alá kérek. 9384 VILÁGOS színű egyaknás hordoz­ható cserépkályha eiadó. Érdeklőd­ni lehet Kecskemét, piaci játékbolt­ban. 9379 HÁZASPÁRNAK bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Szultán utca 12. szám. 9378 HUSFÜSTÖLÉST vállalok. Kecske­mét. Reiszmann Sándor utca 15. 9388 KÉT mangalica hízó, 120—130 kg., eladó. Kecskemét, Zsinór u. 103. 9389 120 KG-OS hízott sertés eladó. Kecskemét, Rendőrfalu, Zentai u. 8. sz. 9382 ELADOK hízott sertések. 140—160 kg-os mangalicák. Talfájában, Bu­dai útban, 80-as km-kőnél, Tóthék. 9380 HÍZOTT sertés eladó, esetleg ket­tőben is. Kecskemét, Fürdő u. 15. szám. 9357 200 KG-OS hízott sertés eladó. Kecskemét, Ybl Miklós u. 20. 108 HIZÖK eladók. Kecskemét, Budai betonúton, népbolt mellett, Kara László. 106 HtéOTT sertés eladó. Kecskemét, Máriaváros, Akácfa u. 9. 93 100, 120, 250 kg-os hízott sertések eladók. Kecskemét. Ürrét 123. Her­­czeg-tanya (Nyomás szélén). 80 HÍZOTT sertések eladók. Kecske­mét, Vacsihegy 12. Bodócsék. 9407 MANCALICA sertés. 150—160 kg-os eladó. Kecskemét, Zöldfa u. 63. 9403 HÁROM db hízott sertés, 150—200 kg eladó. Kecskemét, Szeleifalu II. u. 8. sz. Bózsikék 9399 ELADÓ kb. 100 kg-os hízott sertés és egy bundakabát. Kecskemét, Rékócziváros 3; Csáktornyái utca végén. 9398 HÍZOTT sertés eladó. Kecskemét, Cserhát u. 6. Halasi úti iskolánáll 9397 ELADÖ négy. db mangalica hízott sertés, 150—170 kg. Értekezni: Kecs­kemét, Zsinór u. 119. Héjaséknál. 9395 HÍZOTT sertések eladók. Kecske­mét, Vacsihegy 1/b. Paréjéknál. 9392 180 KG-OS hízott sertés eladó. Kecskemét, Árok u. 31. 9391 EGYSZERŰ magányos nő megis­merkedne házasság céljából 55— 60-ig lakással rendelkező férfival, lehet tanyai. Kiskunhalas, Kárpát utca 2, Locskai Etelka. 1Í6 ELADÖ 1100-as üzemképes Skoda személygépkocsi, 14 000-ért, Kiskun­halas, Kertész utca 18. 115 ELADOK kedvezményesen, modern rekamiégarnitúra, sezlon, kétszemé­lyes rekamié, szép hálóbútorok, konyhabútorok, ágyak, asztalok. — Kecskemét, Vak Bottyán utca 9. Városi mozinál. 113 EGYEDÜL álló, 50 éves, lakással, iparral rendelkező férfi keresi hoz­záillő nő ismeretségét házasság cél­jából. Választ „Harmonikus otthon 50 559 ’ jeligére a Kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe. 112 TÖRZSKÖNYVEZETT airedale ter­­fier (hím) eladó. Kecskemét, Hor­váth Döme u. 5. lil EGY háromajtós szekrény eladó. Kecskemét, Reptér, 13-ös épület, fszt. 1. 110 ÜJ KÉTSZEMÉLYES REKAMIÉ, 2 fotel, 4 szék fizetési kedvezménnyel eladó. Kecskemét, Rákóczi út 2. 107 KECSKEMÉT, Zöldfa ü. 21. számú ház eladó. Érdeklődni: vasárnap. 105 óhirdeté RÖVID, márkás, bécsi zongora jó állapotban eladó. Kecskemét. SzarVás u. 4.________ 9374 AZONNALI belépéssel alacsony­­nyomású vizsgázott kazánfűtőt vesz fel a megyei kórház. Jelentkezni személyesen a gondnokságon. 9362 SZŐLŐMBE feles bérlőt keresek. Lakás van. Érdeklődni: Kecskemét. Csongrádi út 65. 53 CSECSEMŐ gondozását vállalom. Kecskemét, Arany János u. 6. II. 2. __________________________________________66 1000-ES Wartburg 28 000-ret futott, eladó Kecskemét, Reiszmann S. u. 18. Megtekinthető jan. 10-én. 9363 ELADÓ szekrény, ágy. asztál, szé­kek Kecskemét, Epreskert u. 29. sz. Urgés.________________._______ 9368 HÍZOTT sertés eLadó 120—130 kg. Érdeklődni Kecskemét. Rendőrfaiu Joó M. u, 18, sz.________________9365 220 KG-OS mangalica hízott sertés eiadó Ürrét 177. Varga Jánosnál Szolnoki út mellett.________9364 200 KG-OS hízott sertés eladó. Ér­deklődni lehet: Kecskemét Muszáj, Közép u. 13.________________________65 FIATAL nehézsúlyú sertések eladók. Kecskemét. Cserép u. 24._______64 ELADÓ 570 kéve kukóricaszár Im­­rehegy, Felsőkistelek 27. Hegyi Mi­hály nál. 117 ELADÓ szalma és egy használt ágybetét. Kecskemét, Körösi hegy 94, Daróczi köz, Gábris Klára. 104 HÁROM szoba, összkomfortos új villa eladó, OTP-hiteilel. Érdeklődni 3 órától. Kecskemét, Mikszáth Kál­mán krt. 10. 103 ELADÓ keményfa-fűrészpor füstö­léshez. Kecskemét, Budai Dezső fa­sor 11. 102 VILÁGOS német hálóbútor betét­tel eladó. Kecskemét, Kurúc kft. 1/b., emelet. 101 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó egy nő részére. Kecskemét, Nagykőrösi u. 38. Lengyel Józsefné. 100 EGYÉVES gyakorlattal rendelkező fiatal női fodrászsegéd állást keres. Leveleket ..Ügyes kezű” jeligére a kiadóhivatalba kérek. 99 MOGYORÓSZlNU női báránybunda jó állapotban és egy piros Danuvia motorkerékpár eladó. Kecskemét, Kada Elek u. 10. Érdeklődni dél­után 3-tól. 98 445-ÖS Skoda, 58 000 km-rel eladó. Izsák, Dózsa tér 10. Mezéi. 94 ELADÓ Moszkvics személygépkocsi, CI-s rendszámú, Kecskemét, Rá­­kócziváros 14. 92 ELADÓK hálók, konyhakredencek, páros ágyak, szekrények. Kecske­mét. Kossuth krt. 23. Volt zsib­­piacnál. 91 LAKÁSSAL, keresettel rendelkező, magányos, középkorú nő megis­merkedne rendes dolgozó férfival, házasság céljából. ,, Boldog otthon 43 164” jeligére a Kecskeméti Ma­gyar Hirdetőbe. 90 OTP-S lakást, vagy bármilyen két­szobás, összkomfortos lakást átve­szed. Kecskemét, Körösi hegy 1JÖ. 82 KISKUNHALASI Vegyesipari és Ja­vító-Szolgáltató Vállalat azonnali be­lépésre keres gépipari mechanikust, építőipari technikust legalább 5 éves gyakorlattal, valamint aszta­los, üveges, festő csoportvezetőt és Élutó, motorszerelő alkatrész isme­retével rendelkező raktárost. Cím: Kiskunhalas, Mátyás tér 6. szám. •Telefon: 456. 76 ELADÓ 402-es Moszkvics jó állapot­ban harmincezerért. Motort beve­szek. Kiskunhalas, Kossuth ü. 18. 75 ELADÓ 1200 n -öl szőlő, I60 n.-öl kert, szoba, konyha, speizzel, nagy udvarral, mindenhez közel. Érdek­lődni lehet: Pirtó, ni. körzet 68. sz. Jeszeni Mihály. 74 HETÉNY EGYHÁZA! Űri hegyben 800 n.-öl szőlő eladó. Érdeklődni: Kecs­kemét, II., Toldi u. 4/b. sz. alatt. 67 HASZNÁLT szék, cseresznye-háló­­szobabútor eladó. Kecskemét, Cim­balmos u. 19. 63 s © k RENAULT személygépkocsi és kii benzinmotor eladó. Kovács Bálint, Orgovány. 53 IDŐSEBB egyén eltartását vállalná dolgozó házaspár. Cím: Kiskunhalas, Sóstói szőlők 22. 57 SZAKKÉPZETT juhgondozót kere­sünk 200 darab vegyes állomány­hoz. Fizetés megegyezés szerint. Cím: Kossuth Mg. Tsz. Balotaszá!­­lás, Bács-Kiskun megye. 56 SIKKÖTÖGÉP eladó felszereléssel, 80X7-es. Köt zefírt. kártolt gyapjút. Naponta 2 órától megtekint helő Kecskemét. Vacsi köz 1. sz. Nép­bolttal szemben. 9402 ELADÖ kisebb ház központon, el­­foglalhatóan. Érdeklődni Kecske­mét, Budai Dezső fasor 12. 9406 TELEPES rádió, tükör, székek el­adók. Kecskemét, Cimbalmos u. 18. sz. 9405 SZÖVOSZ Technikum napi 4 órára gépírni tüdő adminisztrátort keres. Fizetés: 500 Ft. Jelentkezés: Kecs­kemét, Bajcsy-Zs. u. 1. 9404 CSALÁDI ház eladó. Érdeklődni lehet Szebe.llédi Ferenené, Kecske­mét. Méheslaposi ált. iskola. 9401 Kiskunfélegyházi apróhirdetések TRABANT 500-as eladó. Fisch Emil utca 21. 1713 ELADÓ alig használt modern kom­­bináltszekrény asztallal, plüs dí­vánnyal. fotelekkel, konyhai asztal, fehér ágy. Némedi Varga Sándor utca 30. Ugyanott zongora gyakor­lásra használható. 6 ÜJ külföldi hálószobabútor el­adó. Vörös Hadsereg u. 33. 7 HÁROM szoba, konyha, speiz, két nagy kamrából álló házrész eladó. Két család részére is alkalmas, be­költözhető. Dobó utca 22. 8 POLITÚROS hálószobabútor eladó. Dobó utca 22. 9 ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt 100x120- as háromszárnyas dupla ablak el­adó. Megtekinthető minden délután 3 órától. Almos utca 55. alatt. 10 HÁZTARTÁSI vízellátó berendezés eladó. II. kér. Nyomás 8. sz. 11 BÚTOROZOTT szoba kiadó 2 vagy 3 fiúnak, vagy gyermektelen há­zaspárnak. Holló Lajos utca 8. (Izsáki út.) 12 HÁROM hízott sertés eladó. Egy 180 kg-os és két 80 kg-os. Attila Utca 46. J3 SZÖVŐSZÉK olcsón eladó. Kossuth utca 33/a; Erdős. 14 ELADÓ modern, új hálószobabú­tor, vitrin, szekrény. Kilián Gy. utca 11. H. Latkóczyék. 13 ORION tv-készülék eladó. Batthyá­ny utca 33. 16 MAR most rendeljen lakásába cserépkalyha­építést. Megrendeléseket T. negyed­évi teljesítésre felvesz a Kiskun­félegyházi Építőipari Szövetkezet. . 17 PRIMA samottos kályha PetőA ut­ca 13. alatt eladó. 16 100-TÓL 150 kilós hízók eladók? Justh Gyula utca 43. 5 HÍZOTT sertés eladó, 140 kilós. IFe­­leki utca 10. szám alatt. 4 SZOBA, konyhás házrész, mellék­­helyiségekkel eladó. Azonnal be­költözhető. Érdeklődni lehet Gá­bor Áron utca 29. szám alatt. 3 BÚTOROZOTT szoba kiadó dolgo­zók részére. Damjanich utca 18. 2 HUNYADI utca 33. számú ház ut­cai része eladó. Érdeklődni Dobó utca 8/a. szám alatt. 1 Kalocsai apróhirdetés A KALOCSA VIDÉKI Fűszerpaprika- és Konzervipari Vállalat női segéd­munkásokat keres konzervipari munkára. Az érdeklődők jelentkez­zenek munkakönyvvel, orvosi iga­zolásokkal és tanácsi igazolással a vállalat munkaügyi osztályán. 5931 4 FORINTÉRT családi házat garázzsal, személyautóval és számos nagy ér­tékű nyereményt:, külföldi utazást stb., stb., stb. nyerhet Szerencse sorsjeggyel Ez az év is jól kezdődik! 2000 ÉRTÉKES NYEREMÉNY 2 JUTALOMSORSOLÁS A JANUÁRI SZELVÉNYEK KÖZÖTT LOTTO FARSANG

Next

/
Oldalképek
Tartalom