Petőfi Népe, 1963. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-30 / 280. szám

1963. november 30, szombat 5. oldal Felépült a művelődési ház Tánc vagy népművelés? Régi vágya volt Lakitelek lakosságának egy művelődési ház. A községben semmiféle helyiség nem akadt, ahol meg­felelő körülmények között jól érezhették volna magukat az emberek. Az egyetlen mozite­rem miatt is állandóan vesze­kedett a MOKÉP a község ve­zetőségével, mert ha bármi­féle gyűlést, előadást akartak rendezni, aznap este elmaradt a filmvetítés. Elképzelhető hát, mennyire őrült Lakitelek apraja-nagyia, amikor ünnepélyesen megnyi­tották az új művelődési házat november 7-én. Négy éven át épült, 3,5 millió forintba került — de igen szép lett. 350 sze­mélyes nagytermében, mozielő­adást, színházi előadást egy­aránt lehet rendezni. Helyet kapott végre a könyvtár is. Különösen tetszik a helybeliek­nek az előtér feletti terasz, a presszó, ahol hűsítő italokat és feketekávét kaphatnak. Nem minden áldozat nélkül épült fel az új művelődési ott­hon. A lakosság igen sok tár­sadalmi munkával járult hozzá az építéshez. A gazdaságok, vállalatok pedig gépekkel tá­mogatták a munkát. A MO­KÉP mintegy félmillió forintot adott, hogy az új művelődési házban szélesvásznú filmek ve­títésére is alkalmas legyen a nagyterem. Az állami gazdaság, a szőlészeti kutatóintézet, a KPM közúti igazgatóság, az fmsz, a termelőszövetkezet és a KISZ társadalmi munka szer­vezésével, gépekkel, vagy pénz­zel segített. Elkészült a műve­lődési ház környékének el- egyengetése, jövőre park lesz ezen a területen. Régi álmunk valósult meg — s máris újabbakon törjük a fe­jünket. Még szebb szórakozó­helyeket és főleg üzleteket sze­retnénk. Ennek megvalósítása természetesen a földművesszö­vetkezetre vár, de mi ígérjük, hogy amit munkával segíteni lehet, megtesszük, csakhogy mi­előbb megépüljön az a szép üzletház, amelyben együtt ta­Kétnapos tájkonferencián vi­tatták meg november közepén Kecskeméten a néptáncmozga­lom szerepét és a továbbfejlő­dését elősegítő feladatokat. A konferencia hasznosnak bizo­nyult, ha a korszerűség fogal­mát a néptáncmozgalomban nem is tudta teljesen tisztázni — felhívta a figyelmet olyan ellen­tétes nézetekre, amelyek rossz irányba terelhetik a csoportok munkáját, háttérbe szoríthatják a dolgozók művészeti nevelésé­ben a műkedvelő mozgalomra, ezen belül a néptáncra is há­ruló fontos célkitűzéseket. Korszerűség a táncalkotásban A felszabadulást követő évek­ben bontakozott ki, indult vi­rágzásnak a néptáncmozgalom. Kezdetben csupán a néptánc naturális színrevitele jellemezte a csoportok műsorát, később és különösen az utóbbi években egyre követelőbben jelentkezett a korszerűség igénye, a tánccal való elmélyültebb, tudatosabb foglalkozás. A közönség már nem elégszik meg az ötvenes lálhatjuk az áruházat a cuk­rászdával és a kisvendéglővel. Major Józsefné vb-titkár ORVOSOK A TÁRSADALOM erkölcsi értékmérőjén könnyűnek találtat­nak azok az orvosok, akik embertársaik sú­lyos helyzetét, félel­mét, kiszolgáltatottsá­gát, a gyógyító doktor­ba helyezett bizalmát kihasználva, a törvé­nyes munkadíjon felül — nehéz pénzeket fo­gadnak el. Ha „úri szeméremmel” be is hunyják vagy le is sü­tik szemüket, míg a borítékozott százasokat átveszik. Vagy ha „vé­letlenül” pont akkor használják másra ke­züket, midőn a hálás páciens a külön hono­ráriumot a fehér kö­peny zsebébe süllyeszti. Sajnos, az orvosok­nak ez a típusa, mondjuk még őszintén — a társadalom egyes tagjainak jóvoltából is ■— még létezik. De mind többen vannak a másfajtájúak. Kár, hogy nem írha­tom ki annak a „más anyagból gyúrt’ tüdő­kórházi orvosnak a nevét, akiről egyik, életveszélyből vissza­hozott betege mondot­ta el a következőket. Már a műtőasztalon voltam, s vártam a pillanatot, amikor a főorvos úr közelembe kerül, míg az asszisz­tálok elfordulnak. Ez el is következett. Resz­kető kézzel, nyomorult állapotomban — hi­szen úgy féltem az operációtól — könyö­rögve nyomtam a ke­zébe nyolc darab szá­zast. „Még majd töb­bet is, drága doktor úr, csak sikerüljön” — suttogtam neki. ő el­vörösödött. Láttam, úgy összeszorítja a szá­ját, hogy az arccsont­ja egészen megfeszült. Egy szempillantásig megállt keze a- pénz­zel, aztán gyorsan zsebre dugta. Többet nem nézett a szemem­be. Gondoltam.., szó­val, őszintén, az járt a fejemben — bár­mennyire is megköny- nyebbültem, hogy le- kenyerezhettem —, no, ez úriember, mert leg­alább restellkedik egy kicsit. Az operáció sikerült. Néhány hét múlva egy ezressel kibélelt borí­tékkal kerestem meg kórházi szobájában, hogy megköszönjem, amit értem tett, és el­búcsúzzak. Még valami elbocsátó iratot állított ki részemre. „No, csakhogy ezt is megértük, maga rosiz ember” — állt fel. mi­kor benyitottam hoz­zá. „Várjon csak, tudja-e, hogy nagyon megsérteti? Nézze, itt őrzöm a fiókomban a maga nyolcszáz forint­ját. Fogja, visszaadom. Akkor, tudja miért fogadtam el? Mert életveszélyben volt és nagyon fontos volt, hogy bízzon ben­nem. Érti, mit akarok mondani? Látja, ezzel szégyenített meg: kényszeritett, hogy én nyerjem meg pénzért a maga bizalmát. Saj­nos, maguk, betegek is el tudják rontani egyik-másik orvost... Az ilyen nyolcszáz fo­rint júdáspénz is. Ez­zel azokat árulják el, akik nem tudnak kü­lön honoráriumot fi­zetni. Nézze, én ebben a percben visszadnám a diplomámat, ha külön honoráriumért adn'k egészséget, vagy életet." Ugyanez az orvos szigorúan tiltakozóit, hogy volt betege az esetet bárkinek is el­mondja... Nevezzük őt egyszerűen — Ipari Orvosnak. Tóth István keként dolgozott. A lakás az övé volt, még akkor kapta, ami­kor Moszkvába készült, az aka­démiára. De aztán a húga is el­végezte az egyetemet, és ide helyezték a Lenin Kohászati Művekbe. Már tudta, hogy neki hosszabb időre úgyis el kell utaznia, így hát odavette ma­gához. Szüleik is itt éltek Mis­kolcon, kint a város szélén, egy kis szobakonyhás lakásban. Éva nem akarta a szülőket terhelni, ezért szívesen fogadta bátyja ajánlatát, hogy költözzön hozzá, aztán meg már akkor is ott ma­radt, amikor a bátyja hazajött. Pedig a szülők számolgatták a napokat, h<?gy mikor jelentke­zik valaki, aki beköti Éva fejét. De a lánynak egyelőre esze ágá­ban sem volt férjhez menni. Valahogy mindig elriasztotta maga mellől az udvarlókat, meg aztán az egyetemen is úgy adód­tak a dolgok, hogy nagyon' le­kötötte a tanulás, a társadalmi munka, s nem sok szabad ideje maradt, hogy élje a fiatal, sze­relmet váró lányok életét. Egy komoly udvarlója volt régen, s ha lehet ezt mondani, tőle is­merte meg a szerelmet. Már ahogy egy tizennyolc éves, a fiúba fülig belepistult lány is­merheti a szerelmet. Akkor is­merkedtek meg, amikor az egye­temre került. Pista is egyete­mista volt, másodéves mérnök- hallgató, s ugyanabban a kollé­giumban lakott, ahol Éva. Meg­látni és megszeretni gyorsan ment, s hónapokig csak egy­másnak éltek. Éva úgy tudta, hogy Pista őszintén kommunis­ta, olyan, mint ő. Mindenben tökéletesen megértették egy­mást, s három hónap múltán a lány biztos volt magában, hogy ismeri a fiút. Aztán jött az el­lenforradalom, és Pista szó nél­kül eltűnt. Disszidált, el sem köszönt Évától. A lány hetek alatt saját árnyéka lett. Emész­tette a szörnyű csalódás, és ak­kor megfogadta, hogy nagyon fog vigyázni magára. Évekig nem tudta elfelejteni Pistát. Ha szomorú volt vagy örült vala­minek, mindig eszébe jutott a fiú: Most milyen szépen meg­oszthatnák bánatukat, örömü­ket, ha itt lenne. De nincs itt, és nem is lesz többé mellette.., Ferenczit pedig a hadsereg­ben töltött vándorló évek ütöt­ték el a házasságtól. Később meg egyetemre járt, majd kül­földre került. Most pedig olyan roppant elfoglalt ember lett, olyan szolgálati beosztást ka­pott, hogy nem volt a napnak perce, amellyel előre, szabadon rendelkezhetett volna. Gyakran az ágyból ugrasztottá ki a hal­kan berregő riasztókészülék, s öt perc múlva már a laktanyá­ban kellett lennie. Ez alatt az egy esztendő alatt életében és munkájában a másodperceknek olyan nagy szerepük lett, mint másoknál az éveknek. Vérévé vált az a szabály, amely átfű­tött minden embert, aki ezeknél az egységeknél dolgozott. Tud­ta, hogy minden másodperc ké­sés ezrek életébe kerülhet... A Trabant elszáguldott a kór­házi épületek mellett, aztán jobbra fordult és egy új, háromemeletes lakóház előtt megállt. Egy rendkívül csinos, karcsú szőke nő, várakozott a kapuban: Ferenczi Éva. Rosz- szallóan nézett a bátyjára, aki már messziről mentegetőzött: — igazán ne haragudj... De a szolgálat... — Jó, jó, tudom. Mindig a szolgálat — zsörtölődött Éva, mint egy éltes feleség. — Nyu­godtan kimehettem volna busz- szal is. — De hát az ebéd... A ma- máék megneheztelnek, ha nem megyünk... A százados megragadta a két bőröndöt, berakta a kocsiba. Éva beszállt, bekapcsolta a tás­karádiót, s végül is megvígasz- talódott. — Ugye, kinn hagyod a ko­csit? — szólt kérlelően a báty­jához. — Legalább a szabadság alatt furikázzak egy kicsit... — Na ugye, mégiscsak meg­nyugodtál a beutaló miatt? — Mit csinálhattam volna? Most kell kivennem a szabad­ságom, hiszen tudod, hogy jön a nagyjavítás. Máshol meg már nem volt hely. Azért jövőre csak megcsináljuk azt a szovjet utat, jó? — Ha addig férjhez nem mégy — nevetett Ferenczi. — Hagyjál békében ezekkei évek színvonalával. Népi forma- nyeiven alapuló, de művészien feldolgozott, a mai színpadi kö­vetelményeknek megfelelő pro­dukciót vár a táncosoktól. — A követelmények nagyok — mondta Vásárhelyi László, a Népművelési Intézet munka­társa. — A néptánc-dömping bizonyos szürkülést hozott és ezen változtatni, újabb eredmé­nyeket felmutatni csak szívós, hatékony nevelő munkával le­het. Ügyelni kell arra, hogy a csoportok vezetőiben az elhi­vatottság nagy hozzáértéssel, szaktudással párosuljon, akik a táncok betanításán kívül vállal­koznak a táncosok általános mű­veltségének nevelésére, látókö­rük szélesítésére is. Előadásában hangsúlyozta a társművészetek megismerésének fontosságát. A zene szerepének felismerése, helyes értelmezése például árnyaltabb, kifejezőbb mozgásban jut kifejezésre, a szobrászat direkt hatása póz és mozdulatélmények formájában, a képzőművészeté a fényeffek­tusok, színhatások bátrabb al­kalmazásában érvényesül. Tehát a korszerű formakereső törek­vések sikere elválaszthatatlan a jól megalapozott, sokoldalú ne­velő munkától, amely elsősor­ban a szép szeretetére, a mű­vészet és a giccs közötti különb­ség felismerésére tanítja meg a táncosokat. Produkció vagy belső nevelés? Tény, hogy a dolgozók ízlésé­nek formálásához csakis a jól képzett, művészi élményt nyújtó együttesek adhatnak segítséget. Ennek ellenére fellángolt a vi­ta: produkció legyen vagy belső nevelés? Tánc vagy népműve­lés? A hozzászólók egyrésze annak a gondolatnak adott kifejezést, hogy a fiatalok elsősorban tán­colni akarnak és nem „népmű­velni”. Hogy a rendszeres, ál­landó gyakorlati foglalkozások kovácsolják össze a kollektívát, és amíg ez nincs # g, addig minden nevelő hatású tevékeny­ség hiábavaló. Bár heves vita alakult ki a felszólalók között, abban mind­nyájan megegyeztek, hogy a nézőkhöz közelebb hozni, meg­szerettetni a néptáncot kizáró­lag az eddiginél jobb, művé­szibb teljesítménnyel lehet. Vi­szont művészi munkára csak azok az együttesek képesek, ahol a szamárságokkal... Tehát, kint hagyod a kofsi t? A százados nem válaszolt, az utat figyelte, de aztán mo­solyogva ránézett a húgára, s Éva már tudta, hogy két hétre övé a Trabant... Bár egy városban éltek, ese­ményszámba ment, ha mind a két gyerek időt tudott szakí­tani, és elmehetett a szüleihez. Éva még csak el-eljárogatott, de a fiú már ritkábban. A szülők a szobában terítet­tek. Nem voltak egyedül. Egy tizennyolc év körüli fiú ült az asztalnál. Mellette Ferenczi bá­csi, a rokkant édesapa. Éppen valamit mesélt, amikor belép­tek a szűk kis lakásba. Meg­csókolták szüleiket. Ferenczi bácsi bemutata gyermekeinek az idegen fiút. — A János bácsi fia, Pest­ről. Tudjátok... Reggel ér­kezett, este megy tovább Sá­toraljaújhelyre, a Manci né­niékhez. Ott nyaral... Az idén érettségizett, s azóta nyaral, hol a Balatonon, hol a roko­noknál. Hát így ... Az öreg Ferenczi aztán nem zavartatta magát, hanem foly­tatta, amit abbahagyott: — Nos hát, mondom, csak két puskánk volt... Jóska és Éva összenézett. Már tudták, miről lesz szó. De nem intelték le apjukat. (Folytatjuk.) általános műveltséggel rendel­keznek a táncosok és egyeztetni tudják saját kedvtelésüket a népművelés célkitűzéseivel. Lé­nyegében ez a dolog sokkal egy­szerűbb, mint amilyennek lát­szik. Ha a csoporton belül ér­vényesül egy szélesebb körű nevelési koncepció, erősödik, összefogottá válik az együttes, s ezzel minden esetben együtt jár a színvonal emelkedése is. Jól mondta az egyik hozzá­szóló. Nem szabad kiélezve fel­tenni a kérdést: vagy-vagy? A művészeti munka és a belső ne­velés szerves egységet jelent, egyiket sem szabad a másik ro­vására lebecsülni. Több segítséget9 elismerést A továbbfejlődés lehetőségeit mérlegelve szóba került, hogy az üzemek vezetői még mindig nem értékelik rangjának meg­felelően a csoportok munkáját. Példáért nem kell messzire menni. A kecskeméti Hírős együttes minden kísérlete ku­darcba fullad az üzemek ve­zetőinél, akik nem hajlandók a náluk dolgozó táncosok próba­gondját — mondjuk műszak cserével — megoldani. Holott a táncosok legalább annyi segít­séget, elismerést érdemelnének, mint teszem azt az egyes helye­ken páratlan odaadással támo­gatott sportolók. Felvetődött még a fejlesztés kérdése is. Űj együttesek ala­kítása csak ott lét jogosult, ahol a közönség igényli és a felté­telek biztosítottak. Egyébként minden eszközzel a meglevő csoportokat kell erősíteni. A szakmai tanácskozás ked­ves színfoltja volt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Pest és Szol­nok megye tánccsoportjainak díszbemutatója a Katona József Színházban. A csoportok nem megyéjük színe-javát képvisel­ték, mégis felkészültségük, mű­sor /ólasztásuk, előadásmódjuk meglepő fejlődésről tanúsko­dott. Kimagasló teljesítményt nyújtott a fóti gyermekváros csoportja friss, korszerű hang­vételű táncjátékával és a tech­nikailag kifogástalan békéscsa­bai Balassi Táncegyüttes Legé- nyes táncával. A fővárosi ko­reográfusok különösen nagy el­ragadtatással nyilatkoztak Pécsi Ferencné Lakodalmasáról, amely a hamisítatlan folklór tiszta szépségét csillantotta fel a Ka­locsai 1. István Gimnázium tánccsoportjának kitűnő tolmá­csolásában. Akadtak ugyan el­lenvetések, hogy a naturalizmus veszélyét jelentő élő kakas sze­repeltetése elvonja a figyelmet a táncról, de a színpadszerű, mozgalmas koreográfiában és annak átélt, kifejező interpre­tálásában a legszigorúbb kriti­kus sem taláít hibát. összegezve a konferencia ta­nulságait: a néptáncmozgalom sokat fejlődött, a csoportok munkája jó úton halad. Akad­nak ugyan még bőven hibák és megoldásra váró feladatok, de a vita és a bemutató biztató ígérete annak, hogy sikerül a népi hagyományokból táplálko­zó és azokat újjáteremtő, kor­szerű magyar színpadi táncmű­vészetet megteremteni. És el­juttatni is a dolgozók széles ré­tegeihez. Vadas Zsuzsa Hat filmet felirafoznak A Pannónia Filmstúdióban több filmet feliratoznak. Meg­kezdődtek Frederico Fellini és De Sica olasz rendezők nagy si­kerű filmjének a „Boccaccio 70” -nek és Pierre Etaix francia rendező „Epekedő szerelmes” cí­mű alkotásának feliratozási munkái. Ugyancsak feliratozva mutatják be „A bűnös vissza­tér” című NDK-ban készült bűnügyi, a „Janosik” című csehszlovák, a „Mi ketten fér­fiak” című szovjet és „A féle­lem bére” című decemberben felújításra kerülő francia filmet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom