Petőfi Népe, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1963-01-06 / 4. szám

1 olrbi IMS. Január 6, vasárnap . B­*£5^1Ss£Í! r «- 245 MILLIÓ fo­rint értékű mezőgaz­dasági kertészei! és állattenyésztési gépet rendeltek az AGRO- KER-nél a megye ter­melőszövetkezetei, ál­lami gazdaságai és gépállomásai az 1963- as évre. — HOL TART a vi­lág bútoripara címmel hangzik el előadás kedden este 7 órakor Kiskunhalason a Fa­ipari Vállalat mun­kásakadémiáján. —■ 180 ezer csirke nevelkedik a Bácska- vídék baromfitenyész­tő közös gazdaságai­nak telepein. A rán­tani való csirkéket ezekben a hetekben értékesítik, s január folyamán újabb 130 ezer naposbaromfival népesítik be a fűtött ólakat. érdekű kérdéee&ről, — KÖZPONTI pöt feocsi gépjavító mű­helyt alakítanak In megyénk állami gaz­daságai Kiskunhalason. A gépműhely épüle­tét már kijelölték a helyi állami gazdaság­ban, ahöl évente több mint 100 pótkocsi ja­vításait végzik eL — POSTAHIVATAL épül az Idén Kunfe- hértóm. Az építkezés költségeihez a községi tanács 380 ezer forint hozzájárulást szavazott meg a községíejleszté- 6J alapból. Kecskeméti primőrök Karácsony óta rend­szeresen ellátja a kecs­keméti és más városok piacait friss zöldpap­rikával, paradicsom­mal és zöldhagymával a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet új üveghá­zi telepe. — Megkezdődött a kecskeméti Vörös Csil­lag, a Petőfi és az Al­kotmány Termelőszö­vetkezetek közös ba­romfitelepének leltáro­zása és első jövede­lemkimutatásának el­készítése. Az idén elő­reláthatólag újabb há­rom tsz — a Rákóczi, s. Boldogulás és a Bé­ke — társul be a tsz- közi vállalkozásba. — Történelmi freskó címmel filmet készít a rémei birodalom bukásá­ról Anthony Mann film­rendező. Filmjének fő­szereplői Mel Ferrer, So­phia Loren. James Ma­nu: ét A i—* űLünnesa — Egy kiállításra való képet, értékes olajfestményeket, ak- vaneileket vásárolt a Képzőművészéti Alap Kecskemét és a megye festőművészedtől. A megvásárolt képek al­kotói között találjuk Bozsó Jánost, Faluhe­lyi Józsefet, Goór Im­iét, Kiss J. Zoltánt, Prohászka Józsefet és Udvardd Gyulát, vala­mint a kiskunhalasi Diószeghy Balázst és a tasskertesd Gál Sán­dort. — FEHÉR HETEK. Ebben áz évben ja­nuár 7-től 20-ig ren­dezik meg megyeszer- te az immár hagyomá­nyossá vált Fehér he­teket, melynek során az üzletek gazdag ágynemű anyag válasz­tékkal és kész ágyne­— ötveti garnitúra festett Erzsébet-hálót és ugyanennyi politú­rozott rekamiét készí­tenek az első negyed­évben a Kiskunhalasi Fa- és Építőipari Ktsz asztalos részlegének dolgozói a Bútorérté­kesítő Vállalatnak. — KIÁLLÍTÁST ren­deznek Baján a járás falvainak hároméves művelődési és egész­ségügyi fejlődéséről. A falvak rövid történe­tét és fejlődését bemu­tató kiállítás január hó 15-én a járási tanács dísztermében nyílik meg. = A Magyar Nemzeti Galériában < szombaton megnyílt nagybányai fes­tők kiállításán bemuta­tásra került több, a kis­kunhalasi múzeumból származó alkotás is, köz­tük Thorma János Talp­ra magyar című nagy­méretű történelmi fest­ménye. A kiállításon sze­repel még a hírneves fes­tőművész Szenvedők, Ta­vaszi táj, Vízparton, Ibo- lyaszedck és Önarckép című festménye Is. — A Hanglemez Ba­rátok Klubja ma dél­után fél 5-kor tartja foglalkozását Kecske­métem az SZMT-szék- ház zöld termében. Műsorom szerepel: Do­nizetti Lammermori Lucia című operájá­nak teljes felvétele. — ZENÉS CUK­RÁSZDÁT nyitott a múlt év utolsó napján a Kiskőrösi . Földmű­vesszövetkezet. A 350 ezer forintos költség­gel átalakított cuk­rászda teljesen mo­dern berendezést ka­Tí25 évvel ezelőtt, 1953. januárjában halt meg Gá­bor Andor Kossuth-díjas író, kitűnő publicista. Mint humorista tűnt fel humo­reszkjeivel. vígjátékaival (Dollárpapa), majd szati­rikus hangú, az első vi­lágháború előtti társadal­mat élesen bíráló regé­nyeivel (Dr. Senki). Részt vett az 1919-es proletár­forradalomban, s a Ta­nácsköztársaság után a bécsi emigráció lapjaiban közölték a Horthy-rend- szert bíráló cikkeit. Ké­sőbb a Pravda németor­szági tudósítója lett, majd a hitleri fasizmus elől a Szovjetunióba emigrált, ahol az Üj Hang című folyóirat szerkesztőjeként dolgozott 1945-ben haza­tért, s több éven át a Ludas Matyi főszerkesz­tője volt. Vándor^ fodrászat létesítésén fárado­zik a Kecskeméti Fodrász Ktsz. — A Kecskemét környé­ki tanyai települé­sek kiszolgálására hivatott vándorau­tón e részleg az év második negyedé­ben kezdi meg mű­ködését. — Vigyázni kell, ennyi az egész... címmel hétfőm este 6 és fél 9 órai kezdettél zenés, táncos munka- védelmi kabaréműsort rendeznek a kecske­méti Piarista Gimná­zium dísztermében. *— Ügyeletes orvosi szolgálatot Kecskemét egész területén január 6-án 7—19 óráig dr. Hód Elemér tart az SZTK székházéban. — JUBILÁLT a Kecskeméti Fényképész Ktsz Nagykőrösi utcai részlege. Fennállásának 12. évében, a múlt év decemberében történt a százezredik felvételi beírás, melynek nyo­mán több százezer fel­vételt és képet készí­tettek a ktsz dolgozói. NEMZETKÖZILEG IS a ranglista élén állnak műszaki szempontból a Kecskeméten gyártott für­dőkádak, amelyeknek sú­lya 40—50 kilóval keve­sebb, mint a külföldieké, s mégis tartósabbak, zo­máncozásuk pedig kiváló. A növekvő érdeklődés miatt a minőség javítása végett új technológiát ve­zetlek be, gépesítették a kádöntvények tisztítását, bővítették a zománcozó részleget. — TEHETSÉGKU­TATÓ kirakatrendező versenyt hirdet a MÉ­SZÖV a bolti dolgo­zók között. A szakkép­zett kirakatrendezők tudvalevőleg nem jut­nak el minden faluba, ezért a MÉSZÖV kü­lön juttatásba szeret­né részesíteni a ráter­mettséget mutató ön­kéntes kirakatrende­zőket. — Ittas állapotban hajtott, leesett a ko­csiról és a kerék át­ment a nyakán Varga József Kisfái 14. szám alatt lakó fogatosnak. A mentők eszméletlen állapotban szállították kórházba. Állapota életveszélyes. — A NÉPI tánccso­portvezetők és tánco­sok továbbképzésére január 7-től. hétfőtől kerül sor Kiskunhala­son a Gőzön István Művelődési Házban. Két utcai nyilvános távbeszélő állomás felállítását terveid ebben a* évben Kecskeméten a sse- gedi Postaigazgatóság. A távbeszélő állomások felállí­tásának helyét a városi tanács végrehajtó bizottságá­val közösen állapítják meg. — TAVASSZAL ala­kítják ki megyénk leg­nagyobb összefüggő csemege szőlősét a Helvéciái Állami Gaz­daságban. A Mathiász és Kocsis, valamint a gazdaságban kinemesí­tett legjobb fajtákból mintegy másfél millió vesszőt gyökereztettek erre a célra. A mint­egy 100 holdas össze­függő csemegeszőlőst a lakiteleki betonút mel­lett alakítják ki. (bó'mÁs Várható időjárás va­sárnap estig: felhős, párás, enyhe idő. Több helyfen köd, ködszitá- lás, kisebb eső. Mér­sékelt, helyenként élénk déli, délnyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hő­mérséklet vasárnap plusz 2—plusz 6 fók közöt* — Tájkutató állo­mást létesített Kiskun­félegyházán és Kis­kunhalason a Duna— Tisza közi Mezőgazda- sági Kísérleti Intézet üzemszervezési cso­portja. Mindkét helyen a gépállomás laborató­riumi szakemberei is segítenek a talajkuta­tásokban. Derűs sarok művel várják a vásár­lókat Megjelent az Arany homok antológia r A Szakszervezetek Báes-Klítom megyei Tanácsa támogatásával és kiadásában hagyta el a sajtót a kecskeméti Írók. művészek, kutatók új fóruma: az Aranyhomok című antológia. A 64 oldalas füzet tanul­mányokat közöl Kecskemét múltjáról, jelenéről, iro­dalmi anyagát versek alkotják, ezenkívül riportokat, megjegyzéseket, jegyzeteket talál benne az olvasó köz­Jogásxnapok Kecskeméten A több éve szokásos, Immár hagyományossá vált jogászna­pokat az idén is megrendezik Kecskeméten. A kétnapos ta­nácskozást február 1-én délelőtt 10 órakor dr. Nezvál Ferenc igazságügyminiszter nyitja meg a városi tanács dísztermében. Ért követően dr. Markója Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője Az ál­lam és jogfejlődés időszerű kér­dései címen előadást tart. Ugyanezen a napon délután fél 4-kor egy másik előadás is elhangzik. A büntetőtörvény­könyv egyes új jogintézményei­ről dr. Patkós Lajos, az Igazság­ügyminisztérium felügyeleti fő­osztályának vezetője tart is­mertetőt. Másnap, február 2-án délelőtt 10-kor dr. Katona Zoltánnak, a legfőbb ügyész első helyettesé­nek Az állami szervek demok­ratizálásának fejlesztése a VIII. kongresszus határozatai alapján című előadásával folytatódik a műsor, amit hozzászólások és vita követ. Ezzel az előadások be is fejeződnek, zárszót dr. Benedek Jenő, a Magyar Jo­gász Szövetség főtitkára mond. Február 2-án este pedig, az Aranyhomok Szálló összes ter­meiben jogászbál lesz, ami szintén kezd hagyományossá válni Kecskeméten. Kétszázezerrel több lottózó és totózó megyénkben Az elmúlt esztendőben tovább növekedett megyénkben a totó- és lottó-szelvényt vásárlók szá­ma. A tavalyelőtti évhez viszo­nyítva 200 ezerrel több — ösz- szesen 9 millió 300 ezer szel­vényt dobtak be a „szerencse­ládákba”. Az érdeklődés ezúttal is a lottó iránt volt nagyobb: közel 8 és fél millió fogyott el belőle. Négyes találatot a múlt évben csaknem 70-en értek el. Nyere­ményük megközelítette az 5 mil­lió forintot. A legnagyobb nye­reményre a 22. játékhéten az ÉM Kecskeméti Épületlakatos­ipari Vállalat két — közösen játszó — fiatal dolgozója tett szert, akik négyes találatukért 270 ezer forintot kaptak. A 25 héten Rozmán Józsefet, a Du­na—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet városföldi gaz­dasága bugaci üzemegységének dolgozóját érte újabb szeren­cse: négyes találatáért 245 ezer forintot vett fel az OTP-nél. A tárgynyeremény-sorsolás- nál ugyancsak sok mégyénkbéli lottózónak kedvezett a szeren­cse. Ketten öröklakást, ketten személygépkocsit, öten Pannó­nia motorkerékpárt, húszán vi­lágvevő rádiót, tizenketten pe­dig egyenként 10 ezer forint értékű vásárlási utalványt nyer­tek — hogy csak a legfonto­sabbakat említsük. A megyébe került tárgynyeremények értéke mintegy 2 millió forintot tett ki. A totózók közül 1962-ben Cséplő István kecskeméti la­kos volt a legszerencsésebb, akinek a 22. játékhéten elért 12-s találatáért 240 ezer forin­tot fizettek. Családi tragédia Tompán Az év első napján szörnyű családi tragédia játszódott le Tompán az Örökföld 64. szám alatti tanyában. I. A. tizenhat éves fiatalem­ber édesanyjával és nevelőap­jával előző napon elmentek a szomszéd tanyába szilveszterez­ni, s onnan csak a hajnali órák­ban tértek haza. A két szülő délelőtt tíz órakor lefeküdt, a fiú pedig hozzáfogott, hogy megetesse a jószágokat L A. előadása szerint részben az ital hatása alatt — amit előző este fogyasztott —, részben azért mert munkája közben meghara­gudott, elhatározta, hogy ösz- szevesz a szülőkkeL Felkapta az udvaron levő fejszét, be­ment a lakásba, s alvó anyja fejére ütött vele. Utána a kony­hában alvó nevelőapját ütött« fejbe a baltával. A szerencsét­len asszony másnap a kórház­ban meghalt A nevelőapa sze­rencsére már túl van az élet­veszélyen. L A_, aki a cselekmény el­követését beismerte, előzetes le­tartóztatásban van. A ""nm*. zás főijük. XiOOOOOOOOOOOOOOOOOI A tárgyalóteremből Sikkasztok a vádlottak padján Két magába roskadt ember ül a kecskeméti járásbíróság egyik büntetőtanácsa előtt a vádlot­tak padján. A fiatalabb, Nagy- solymosi Sándor elsőrendű Vád­lott, kecskeméti lakos, nemré­giben még az AGROKER Vál­lalatnál mint előadó dolgozott. A másik idősebb ember, Szabó Mihály, aki a Keceli Vegyes Ktsz kötélgyártó üzemét vezet­te. A bűncselekményt közösen követték el, s közösen* vonja őket felelősségre a bíróság. Tö­redelmes, beismerő vallomást tesznek, s szavaik, és a tanúk elmondása nyomán érdekes bűnügy szálai bontakoznak ki előttünk. Nagysolymosi 1957-ben az AGROKER kenderáru raktárá­nak volt a vezetője A raktár- helyiséget hetenként locsolták, s az elpárolgó nedvességet az áru magába szívta. Rövidesen jelentős súlytöbblet keletkezett emiatt, s a raktáros úgy gon­dolta, ebből némi jövedelemre tehet szert. 1957-ben például egy mázsa többlete volt arató- zsinegből. Szabó Mihály, aki sűrűn járt az említett raktár­ban, mert a kiutalt anyagot ott vette át, ismeretségbe került a raktárossal, s hamarosan meg­állapodtak abban, hogy a több­letet 1500 forintért megveszi Nagysolymositól. Ez art is je­lentette. hogy a kisz-aél ugyan­ilyen súlyú kendert „megtaka­rított” Szabó, s azt különböző kisiparosokkal való üzletkötés­re használta feL 1958-ban két mázsa faktártöbblet jelentkezett, amit Szabó négyezer forintért vett meg, 1959-ben egy mázsa volt a többlet A két vádlott cselekményeivel több mint 15 ezer forint kárt okozott a népgazdaságnak. A kéz az eljárás során megtérült A bíróság bűnösnek mondta kf Nagy sólymos Sándort hárem rendbeli, a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás és egyrendbeli, ugyancsak • társadalmi tulajdont károafU csalás bűntettében. ■ halmazati ősszbüntetésképpen egyévi b» badságvészté* büntetésre Ítélte és kötelezte, hogy az eljárást költségből 1017 forintot az tá­lamnak fizessen meg. Szabó Sándor cseleiniéuyoM hasonlóan minősítette a bírósági azzal az eltéréssel, hogy közre­működését mint bűnsegéd! bűn- részességet vette figyelembe, ■ az egykori részlegvezetőt szin­tén egyévi szabadságveszté* büntetésre ítélte, s 1195 forint eljárási költség megfizetésére kötelezte. A tárgyaláson jelen­levő ügyész az ítéletet tudómé-- su! vette, s belenyugodott. Á vádlottak és védőik enyhítéséit jelentettek be fellebbezést. & & r NAPTÄR 1963. Január 6, vasárnap. * Névnap: Boldizsár. Napkelté: 7 óra 32 perc Napnyugta: 16 óra 9 perc J

Next

/
Oldalképek
Tartalom